Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 6. szám

Somogyi Néplap 1989. január 7., szombat 10 SZABADIDŐBEN A fotózás alapjai RÖGZÍTENI A PILLANATOT Bizonyára sokan vannak, akik mostanában vették kézbe életük első fényképe­zőgépét, vagy máir van ugyan gépük, de úgy érzik, nem tudnak szakszerűen fo­tózni. Néhány alapvető ta­náccsal, s némi magyarázat­tal azt szeretnénk nekik be­bizonyítani, hogy a jó kép készítése nem ördöngösség. A jó fényképhez öt dolog kell: fényképezőgép, film, megfelelő expozíció, jó ki­dolgozás és hozzáértő fotós. Ebből, a kidolgozás többnyi­re a laboratóriumok dolga, így erről nem beszélünk. * A közhittel ellentétben bármilyen hibátlan fényké­pezőgéppel tökéletes képet lehet készíteni, megfelelő körülmények között. Ez utóbbi megállapításon van a hangsúly, hiszen az olcsóbb és a drága gépek közötti különbség a használat szem­pontjaiból abban van, hogy az olcsó gépekkel mind a témaválasztás lehetőségei, mind pedig a felvétel meg­felelő körülményeinek ha­tárai szőkébbek, s persze e gépek kezelhetősége, auto­matikaija is alacsony szintű. A legegyszerűbb — úgyne­lom, kupac — ré­gies szóval. 40. Aki kedvte­lésből ír. 42. Fővárosunk rövidítése. 43. Lám, 44. Ku­tyabeszéd. 46. Karbonilcso- porthoz csatlakozó szénhid­rogén vegyület. 47. Világhí­rű amerikai mezzoszoprán (Rise...). 49. ...poetica. 50. vezett box — gépek zárse­bessége csak néhány szim­bolikus jel szerint állítható be, a fényképezendő tárgy élesre állítása is csak szűk határok között változtatha­tó, a fényrekesz nyílása egyáltalán nem szabályozha­tó, Mi e „szakkifejezések” ér­telme és jelentősége? A megválasztott téma rit­kán mozdulatlan, így bár­milyen rövid is általában az expozíció időtartama, nem biztos, hogy közben nem mozdul el a téma oly mér­tékben, hogy emiatt lesz életlen a felvételünk. Ezért kell megfelelő zársebességet beállítanunk gépünkön: ha álló vagy lassan mozgó ala­kok, testek kerülnek a film­re, akkor lehet hosszabb, ha viszont nagy sebességgel mozog, rövid ideig kell ex­ponálni. Egy festmény rep­rodukciója vagy egy tájkép felvétele a leghosszabb, „kézből” lehetséges expozí­ciós idővel, az 1/30-ad sze- kundummal készüljön, ha van állványunlk, akkor en­nél is tovább tarthat a film megvilágítása. A gyalogos ember 1/125-tel, a robogó járművek 1/1000-rel, esetleg 1/500-zal fényképezhetőlk, ha a kezünkben tartott géppel Mauna ... (vulkán). 52. Ka­száló. 53. Váci Izzó... (klub). 55. Faék közepe! 56. Dán sörmárka. 57. A Száva mellékfolyója. 59. Az NDK kétharmada! 61. Lassan az enyészeté lesz- 64. Aki látta párhuzamos irányban halad­nak. Ha ferdén közelednek, távolodnak vagy szembe jönnék, akkor értelemszerű­en hosszabbodhat az expo­zíciós idő. A második döntő dolog ugyanis a megvilágítás. A képek minősége akkor töké­letes, ha a gépbe fűzött film érzékenységének meg­felelő fénymennyiség — sem több, sem kevesebb — kerül a filmkockára. Ez a megvilágítás időtartamától és a beeső fény egységnyi időre jutó mennyiségétől függ. Könnyen belátható, hogy a két dolog között li­neáris az összefüggés; ugyanazzal a nyílással bár­mekkora fénymennyiséget juttathatunk a filmre, ha .az expozíciós időt igényünk szerint változtatjuk. Határt csak a körülmények szab­nak. A leggyakrabban hasz­nált — 20—21 DIN érzé­kenységű — filmek csoma- golásóban található expozí­ciós sablonok nem véletle­nül ajánlják napos időben a 8-as fényrekeszt és az 1/125-öd expozíciós időt. Így ugyanis a legtöbb téma megfelelően megvilágított, s a negatívon élesen kiraj­zolt lesz. Amit viszont aján­latos tudni: mind a gép idő­az eseményeket. 67. Kutyá­ért fizettük. 68. Részlet. FÜGGŐLEGES: 1. Rang­jelző szócska. 2. Római 1004. 3. Pénzzé tesz. 4. Trópusi gyík. 5. A földbe rejtő. 6. Balkezes. 7. Ruha tartozéka. 8. Egykori falusias megszó­skálája, mind a rekeszek változása a világon egységes szabvány szerint lehetséges a gépeken. Az egyiknek egy- egy értékkel való megvál­toztatása a másiknak ugyanilyen mérvű hozzáiga­zítását igényli! Az időskála számai : a 30, a 60, a 125 stb. tört’ értékeket: 1 30, 1'60, 1/125 másodperceket jelentenek, tehát a ézámok növekedésével csökken a megvilágítás ideje. A fény­rekesz 2, 2,8, 4, 5,6, 8 értékei is egyre szűkülő nyílásokat jeleznek. Ha az egyiket nö­veljük, a másikat ugyan­olyan mértékben kell csök­kenteni ! (Tehát 8-as rekesz­szel és 1 125-ös idővel ugyanolyan hatás érhető el. mint 5,6-os rekesszel és 1 250-es idővel.) Mi az oka, hogy ennyi a lehetséges változat? Az egyikre, a változó fény- mennyiségre már céloztunk. Ha kevés a fény, hosszabb ideig kell megvilágítanunk a filmet, ehhez pedig a fényt beengedő nyílást, a rekeszt is érdemes tágabbra nyitni. Azt is tudni kell azonban, hogy minél szű- kebb a rekesz, annál na­gyobb az a két — az objek- tívünktől mérhető — távol­sági érték, amelyek közt élesen látszanak a tárgyak. Ha teljes nyílással fotózunk, nagyon pontosan kell éles­séget állítanunk, mert elöl, hátul elmosódnak a részle­teik. Ez persze technikai le­hetőségeiket is rejt magá­ban: egy portrénál az a jó, ha csak az arc vonásai éle­sek, ezért nagy nyílással és rövid idővel kell exponálni. Tájképnél, aboL közeli és távoli részletek felismerhe­tősége a cél, a legszűkebb rekesznyílás és a hozzá tar­tozó, sokszor igen hosszú expozíciós idő alkalmas a jó felvételhez. Ennek az időnek a meg­választásában segít a külső vagy — ha van — a gépbe épített fénymérő, s ne fe­ledkezzünk meg arról sem, hogy aszerint, hogy milyen fényviszonyokra számítha­tunk, különféle érzékenysé­gű filmek közül választha­tunk a fotósorozat kezdetén. Ha mindezt tudjuk, már csak a téma megválasztásá­hoz kell jó érzék. Schöffer Jenő lítás. 9. Tisza... (szabolcsi község). 10. Csahos. 11. Tri­nidaddal közös állam. 12'. Apró folyóvíz. 13. Zabolát­lankodás. 18. A gondolat harmadik, befejező része. (Zárt betűk: É. U. I. I. Y.) 22. A tetejére. 24. Fejfedő. 26. Bizonyos irányba. 27; Angol zeneszerző (Frede­rick. .., 1862—1934). 30. Né­met óra! 31. Félvállról mond. 32. Kettőzve: 6zülő. 33. Angol képes folyóirat. 35, ... szabad Jupiternek ... 38. Növényvilág. 41. Görög betű. 45. A fordítottjával együtt női név. 47. Belga lé­giforgalmi társaság. 48. Visszavonhatatlanul. 51. Európa része! 53. „Góg és ... fia vagyok én” (Ady). 54. Három királyunk neve. 57. Tisztelettel szólít meg. 58. Finom itóka. 60. Tanuló. 62. Amőibe része! 63. Kecskemé­ti sportegyesület. 65. Azonos betűk. 66. ... Bence (Nyírő- regény). 69. Az asztatin vegyjele. Z. B. Beküldendő: a vízszintes 1., 17. és a függőleges 12. számú sor megfejtése. A beküldési határidő: 1989. január 11. Kérjük, hogy a megfejtést levelező­lapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: A fergeteg jár­jon vadon elül. Söpörje a pokoliba régi házunk, és döntse szét a régi ormokat. Könyvutalványt nyert: Kurcsics Gézáné, Komáro- my Antal (Kaposvár), Kö- vesdi Zsanett és Tóth Fe- rencné (Nagyatád). 1 MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház in óm­kor: KURÁZSI MAMA. Somlay- bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: HÁBORÚS JÁTÉ­KOK, este fél 8 órakor: ÉR­ZÉKEK BIRODALMA. (Csak 18 éven felülieknek!) Szabad Hiú­ság du. 4 órakor: VIDEÖKIVF- TÍTÖ: AZ UTOLSO SZÁMLAT TE FIZETED, 6 órakor: EL­SZABADULT INDULATOK (16) este fél 9 órakor: ÉRZÉKEK BIRODALMA. (Csak 18 éven fe­lülieknek !) Mozimúzeum du. fél 6 és este fél 8 órakor: ELÖ- JÁTSZÁS: NÉGYBALKEZES. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Asz. 10.10: Polip. 11.15: Muguri — Rügyek. 15.12: Műsorismerte­tés. 15.20: Szántó Ferenc dalai. 16.00: Az emberi test. 16.25: A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepén. 16.50: Tíz nap Calcuttában. 18.05: A szív. 19.05: Nekem ne lenne hazám? 19.30: Híradó. 20.05: A megtalált ál­mok. 21.45: Viki és. a Flört. 22.35: Híradó 3. Budapest 2 14.00: Képújság. 15.00: Hosszú út a dűnéken. 16.30: Útkereső. 17.15: Melyiket a 3 közül? 18.00: Telesport. 18.30: Gyerekeknek. 19.00: Lidérc a hálóban. 20.01: Vers mindenkinek. 20.10: Rock­stúdió. 21.00: Híradó 2. 21.30: Vörös nap. 23.15: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9 05: Hegyek története. 9.35: Egy kontinens keletkezik. 10.20: Két bivalyerős fickó. 12.05: Tom és Jerry. 12.15: A Bodeni-tó körül. .13^00: Hírek. 13.10: Mi. 14.35: Robert és Bertram. 16.00: Gyermek- kívánságműsor. 17.05: A babo­nás takarítónő. 17.30: Látogató Liliputból. 18.00: Filmbarátok köre. 18.30: Sport. 19.00: Szom­bat esti vidám műsor. iy.3ü: Tv-híradó. 20.15: Fel a fejjel. 22.05: Oh, én szívem csücske. 23.00: Könnyűzenei adás. 0.00: Az Addams család. Osztrák Tv 2 9.55: Sport. 15.25: Akkor. 15.30: Műsorainkat ajánljuk. 16.00: Farsang, karnevál. 17.00: Kedves család. 17.45: Ki akar engem? 18.00: Angyalok, ördögök és dé­monok. 18.30: Szombati osztrák képek. 19.00: Tv-híradó. 20.15: A második fejezet. 22.15: A forradalom tüzében. 0.20: Hírek. 0.25: Jó üzlet. Francia film. Jugoszláv Tv 1 7.50: Reggeli műsorismertetés. 8.00: Reggeli műsor. 9.30: Trip­tichon. 12.55: Műsorismertetés. 13.00: Kérdezzük együtt. 14.30: Az utolsó orrszarvú. 16.00: Hét tv-nap. 16.45: Tv-híradó. 17.00: Kosárlabda-bajnokság: Olimpija —Cibona. 18.30: Szívélyes üd­vözlettel. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Műsorismertetés. 19.30: Tv-hír­adó. 20.15: ,,Az Oscar-díj 60 éves”-ciklus: 80 nap alatt a föld körül. 22.55: Tv-híradó. 23.10: Éjszakai program. Jugoszláv Tv 2 9.50: Műsorismertetés. 9.55: Sí­világkupa. 1 futam, utána népi muzsika. 11.50: Sívilágkupa. Le­siklás (férfiak). 12.55: Műlesik­lás. 2. futam. 14.00: Hogyan le­gyünk együtt? 14.30: Éjszakai program (ism.). 16.40: Kis csil­lagok koncertje. 17.30: Több, mint játék. 18.30: Jugoszláv ví­zilabda-bajnokság. 19.30: Tv­híradó. 20.15: Zenés est. 21.45: Huszonnégy óra. 21.55: Adás a kultúra köréből. 22.40: Sport­szombat. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.30: Jó reggelt! 7.30: Ta­lálkozások. 8.00: Hírek. 8.30: A rádiókabaré szilveszteri műso­ra. 12.00: Déli krónika. 12.30: kontinensek. 13.00: Zeneparádé. 13.49: Énekeljük”' együtt! 14.00: Hírek. 14.10: Ipargazdák. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Castelnuovo—Tedesco: Ördögi capriccio. 15.00: A világiíra gyöngyszemei. 15.10: Üj zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Nép­dalelőadók hangalbuma. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30: Hírek. 18.45: Szemle. 19.05: Bűnbeesés után. 2146: A buda­pesti Ragtime Band új lemezé­ről. 22.00: Hírek. Sport. 22.25: Európa hangversenytermeiből. 24.00: Hírek. 0.15—5.50: Ejfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Dallamkoktél. 8.00: Hí­rek. 8.11: Színes népi muzsika. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Hírek. 9.05: Van, aki párban szereti. 10.30: Trombitaparádé. 11.00: Hírek. 11.05: Vendégeink voltak 1988-ban. 12.00: Hírek németül, oroszul, angolul. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek. 13.05: Színi-tanoda. 14.00: Magunkat ajánljuk. 16.20: Nem­csak zene. 17.00: Hírek. 17.05: Tip-top parádé. 17.30: Szemes Marira emlékezünk. 18.30: Alexis Korner felvételei. 19.00: Hírek. 19.05: Lehár: A vándor­diák. 21.00: Hírek. 21.03: 168 óra. 22.30: Fiatalok popzenei felvételeiből. 23.00: yírek, sport­hírek. 23.15: Noktürn. 0.15—5.50: Ejfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika — -J^orjin kelőknek. 7.00: Hírek. 7.03: In limba ma- terna. 7.30: V materinskom ja- zyku. 8.00: Hírek. 8.19: Új le­mezeinkből. 9.20: Magyar mű­vészek operafelvételeiböl. 10.00: Mozart: d-moll vonósnégyes. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hang- felvételek felsőfokon. 12.35: Holnap közvetítjük. 13.00: Hí­rek. 13.05: kívánságműsor szombaton. 14.05: Pilar Lorengar operaáriákat énekel. 14.50: Or­szágok, tájak népzenéje. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.00: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. 16.40: Csellómü vészek felvételeiből. 17.00: Vivaldi-müvek. 18.00: Ma- tuz István íuvolázik. 18.31: Te­norkulcs. 19.00: Hírek. 19.05: Kamarazene. 20.30: Mindennapi irodalmunk. 21.01: Olasz elő­adóművészek felvételeiből. 21.47: Koloratúrszoprán-áriák. 22.20: Indiai klasszikus zene. 22.45: Az argonauták. 23.30: Hírek. HOLNAPI r Ml JSOI R Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: HÁBORÚS JÁTÉ­KOK, este fél 8 órakor: ÉR­ZÉKEK BIRODALMA. (Csak 18 éven felülieknek!) Szabad Ifjú­ság du. 4 órakor: VIDEÖKI- VETÍTO: AZ UTOLSO SZÁM­LÁT TE FIZETED, 6 órakor: ELSZABADULT INDULATOK (16), este fél 9 órakor: ÉRZÉ­KEK BIRODALMA. (Csak 18 éven felülieknek!) Mozimúzeum: Du. fél 6 és este fél 8 óra­kor: ELÖJATSZAS: NÉGYBAL­KEZES. Du. fél 4 órakor: HU­PIKÉK TÖRPIKÉK. TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.00: Óvodások iilmmüsora. 9.20: Grant kapitány gyermekei. 10.25: Benji. 10.50: Mi-tu-ház. 13.55: Grease. 15.40: Kapcsol­tam. 16.35: Delta. 17.00: Magyar dalok versenye. 18.05: ...és még egymillió lépés. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Magyar évszázadok. 20.35: Zsarolás egy svájci bankban. 22.00: Alvar Aalto. 23.00: Telesport. Budapest 2 9.00— 12.00: Tévémagiszter. 15.00: A chateauvalloni polgá­rok. 16.00: A tenger biológiája. 16.28: Wurlitzer. Legyen a ven­dégem! Álljunk meg egy szóra! 18.30: Gyerekeknek. 19.00: He­tenként egyszer láthatom. 20.14: Röntgen. 20.30: Üzlet a korzón. 22.30: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Hegyek tör­ténete. 9.35: Universum. 10.20: Állatok paradicsoma. 10.35: He­ti körkép. 11.00: A sajtó órája. 12.00: Halló, Ausztria, halló Bécs! 14.40: Elvis Presley-tur- nén. 16.10: Bibliai képeskönyv. 16.25: Toby és Tóbiás. 16.50: Ewox. 17.15: Pumuckli és a pu­ding. 17.40: Ifjúsági magazin. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Lány a tündérvilágból. 22.55: Spektrum. 23.40: Smetana: Hazám. Osztrák Tv 2 9.00: Hírek. 9.05: Nyaralási tervek. 9.10: Ki Tom Rippley? 9.55: Sport. 11.00: Romantikus építészet Ausztriában. 11.45: A megfosztottak. 11.50: Sport. 14.55: Akkor. 15.00: Sportdél­után. 17.15: Idősek klubja. 18.00:' Angyalok, ördögok és démonok. 18.30: Vasárnapi osztrák képek. 19.00: Tv-híradó. 19.48: Jogi ese­tek. 20.15: Gandhi. 23.30: Mind­annyian a mennybe jutunk. I. 15: Hírek. 1.20: Sport. 1.30: S ügyosztály. 2.20: Hírek. A jugoszláv tv műsora lap­zártáig nem érkezett meg. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00— 8.25: Vasárnapi újság. 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: A Iát mégis el kell ültet­ni... 10.00: Hírek. 10.05: öt kontinens hét napja. 10.20: örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat­jel. 12.00: Déli krónika. 12.15: Harminc perc alatt a föld kö­rül. 12.45: Egy korty tenger. 12.55: Radioton-korongok. 13.20: Az élő népdal. 13.30: Szonda. 14.00: Hírek. 14.10: Müvészleme- zek. 15.00: Az apostol. 16.00: Hírek. 16.05: Lemezmúzeum. 16.48: Gregorián dallamok. 17.00: Mi lesz a magyar faluval? 17.30: Házy Erzsébet és Simán- dy József operettfelvételeiböl. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek. 18.40: A lőcsei fe­hér asszony. 19.41: Népdalest. 20.36: Bellini: Az alvajáró. 23.12: Alom a költészetről. 23.27: Ba­rokk szonáták. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél. 7.00: Hí­rek. 7.05: Az evangélikus egy­ház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 7.52: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: A zsúpfalvi tűzoltók. 8.38: Rólunk van szó! 8.41: Mese-zene gyerekeknek. 9.00: Hírek. 9.05: Slágerfilmek — filmslágerek. 9.50: Te meg én. 11.00: Hírek. 11.10: Vasár­napi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek. 13.05: Mikrofonpróba. 14.00: Szia, Te- só! 14.47: A Kaláka együttes népzenei felvételeiből. 15.00: Hírek. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: Társalgó. 22.30: Tamássy Zden- ko szerzeményeiből. 23.00: Hí­rek. 23.10: A múlt év kiemelke­dő sikerű dzsesszlemezei. 23.55: Olasz dalok. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika korán kelőknek. 8.00: Hírek. 8.13: Komolyzenei kí­vánságműsor. 10.05: Üj zenei újság. 10.50: Eszperantó-híradó. II. 00: Kis magyar néprajz. 11.05: Az MRT szimfonikus zenekará­nak Brahms-matinéja. 13.00: Hírek. 13.05: öt kontinens hét napja. 13.20: Operaáriák. 13.40: Népszerű zongoramuzsika. 14.10: Lemezek a tegnap slágereiből. 14.54: Századunk zenéjéből. 16.04: Áramszünet. 16.28: Régi magyar muzsika. 17.00: Szovjet művészek operafelvételeiböl. 17.30: Nagy mesterek kamaraze­néjéből. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Üj Bach-kantátalemezeinkből. 20.31: Nemzetközi Rádióegyetem. 21.01: Hangminta ’89. 22.00: Mozart: D-dúr divertimento. 22.18: Szo- kolay Sándor: Újévi kánta. 22.30: Jónás könyve. 22.55: Régi fúvós muzsika. 23.30: Hírek. Barettsapka vászonból, szövetből A mellékelt rajz alapján három résziből áll a most nagyon divatos harettáapka: egy tányérból, egy felső és egy alsó szélből. A felső szél küLső kerülete megegyezik a tányéréval, a belső pedig a fejbőségünikkel. Az alsó szél egy csík, éppen a fej- bőiségünikkel egyező. Termé­szetesen a varrásszélességet (1—1,5 centit)' minden rész­hez hozzá; kell számítani. Akkor szép ez a sapka, ha a tányérrésze nagy. Kipróbál­hatjuk, mi az előnyös, ha először selyempapírból szab­juk ki. A sapkát illik kibé- lelni és belső szélét ripsz- szalaggal szegni. Szöveg és rajz: Pálffy Judit REGI IGAZSÁG VÍZSZINTES: 1. A „bundák ko­rában” újból idő­szerű ótestamen- tumi gondolat el­ső része. (Zárt betűk: V. G.) 14 Apró mocsári madár. 15. Lopva figyel. 16. Hegyes orrú üreglakó. 17. A gondolat má­sodik része. (Zárt betűk: K. I. A.) 19. Páratlan dá­kó! 20. Sérülés. 21. Csehszlovák származású ame­rikai filmsztár (Hady...). 23. Aláírások utáni rövidítés. 25. Vé­delmező. 27. Kis­asszonyok, akik nászáiról Ady írt verset. 28. Árvíz elleni védelem, 29. „Hiányos” macskabeszéd. 31. Műtétet végző. 34. Leáll a műkö­dése. 36Í Ének. 37. Magatok. 38. Fu­vola rövidítése zenekari partitú­rákban. 39. Ha­

Next

/
Oldalképek
Tartalom