Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 5. szám

Gyászjelentés zsobrAk József tragikus hirtelenséggel 51 éves korá­ban elhunyt. Temetése január 6-án, ma fél 2 órakor lesz Hetesen. Gyá­szolják: felesége, anyósa, gyermekei és kisunokája. * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagy­apánk, SCHISZLER JÓZSEF volt hácsi, majd kaposvári sávházi lakos 61 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése január 9-én 11 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló felesége, gyermekei, uno­kái. * • • Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÓZSA SÁNDOR kaposmérői lakos január 3-án el­hunyt. Kívánsága szerint hamvasz- tás után későbbi időpontban veszünk tőle végső búcsút. Szerető felesége, lánya, veje, unokái. • * • Fájdalommal tudatjuk, hogy KOMAROMI JÓZSEF volt Kaposvár, Kanizsai u. 21. sz. alatti lakos életének 63. évében vá­ratlanul elhunyt. Temetése január 9-én fél 4 órakor lesz a Nyugati te­metőben. A gyászoló család. • • * Fájdalommal tudatom, hogy nagy- néném, ÖZV. KISS FERENCNE Fazekas Katalin kaposvári lakos december 31-én 81 éves korában elhunyt. Temetése ja­nuár 10-én du. fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Unokahúga. ... Fájdalommal, megtört szívvel tu­datjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiam, fér­jem, édesapám, apósom, nagyapám, testvérünk, NAGY LAJOS nagyatádi lakos életének 52. évében váratlanul elhunyt. Temetése január 9- én, hétfőn 13 órakor lesz a nagy­atádi temetőben. A gyászoló család. * • * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, KlGYÓSI ISTVÁN életének 45. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése január 9-én 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyu­gati temetőben. Gyászolják: felesége és gyermekei « * • Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGDAN JÓZSEF Toponár, Sarohln tábornok u. 14. sz. alatti (volt fészerlaki) lakos 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temeté­se január 10-én du. fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. ... Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy NYÁRI GYULANÉ Szetecska Rózsa háromfai lakos 58 éves korában tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Teme­tése január 9-én 11 órakor lesz a nagyatádi temetőben. Gyászoló fia, menye, unokái. • • • Mély fájdalommal tudatjuk a ro­konokkal, ismerősökkel és mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS ISTVÁN hetesi lakos szíve megszűnt dobog­ni. Temetése január 7-én, szombaton 12 órakor lesz a hetesi temetőben. A gyászoló család. • • • Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­apánk, GEGES FERENC életének 59. évében elhunyt. Teme­tése ma, pénteken 14 órakor lesz a zselickislaki temetőben. A gyászoló család. • * * Mély gyászunkban szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték, tisztelték és szerették, hogy SZILADI palnE Gölöncsér Erzsébet Kaposvár, Szigetvári u. 117 sz. alat­ti lakos Január 3-án — életének 69. évében — hosszú, súlyos betegségben elhunyt. Drága halottunktól január 10- én 11 órakor veszünk végső bú­csút a Keleti temető ravatalozójában. Gyászoló férje, gyermekei, unokái, menye, vejei és dédunokái. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonok­nak, a zákányi és gyékényesi bará­tainknak, a gyékényesi MAv-nak, a zákányi tanácsnak és pártbizottság­nak, a csurgói pártbizottság munka­társainak, a Somogy megyei fogor­vos kollégáknak, akik szeretett ha­lottunk, DR. TARJÁNYI GYULA temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, gyászunk­ban bármely módon együttérzésük­kel osztoztak. A gyászoló család. • * • Ezúton mondunk köszönetét azok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, ED. SZALAI JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló csa­lád. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, munka­társaknak, ismerősöknek és mind­azoknak, akik szerették, tisztelők, hogy drága halottunk, KISIVAN IMRE elvesztése miatt érzett fájdalmunk­ban együttérzésüket kifejezték, utol­só útjára kisérték, koszorúikkal és virágaikkal sírját elborították A gyászoló család. EXPRESSZ Fonyódligeten a Kazinczy u. 16. sz. alatti, kis alapterü­letű villa nagy te­lekkel, sürgősen el­adó. Érdeklődni: Kaposvár, Nádor ut­ca 7. Telefon: 11- oas »217481 2,5 szobás, teher­mentes, 60 m'-’-es, gázfűtéses, erkélyes öröklakásomat elad­nám vagy kisebb budapestiért elcse­rélném. Kaposvár, belváros. Érdeklődni hétfőtől péntekig, 9 —14 óráig vagy a 15-939-es telefonon. (4216721 Kaposváron az Arany J. köz 5. IV 3. számú kétszo­bás, összkomfortos lakás téglaépület­ben, őszi beköltö­zéssel eladó. Érdek­lődni 16 órától, szombat—vasárnap egész nap. (2111) MTZ 80-as traktor pótalkatrészekkel eladó. Maronics István, Somogy- udvarhely, Jókai u. 60. (126831) INGATLAN Két és fél szobás, gázos ház eladó: Kaposméro, Kossuth u. 7. Érdeklődni 16 óra után, illetve hétvégén. (2020) Azonnal beköltöz­hetően eladó Sló- fok-Kilitiben a Me­ző Imre u. 79. sz. alatti 3 szoba + 3 szoba-tetőtérbeépí- téses, összkomfortos családi ház a puló­verpiactól 10 perc­re, 2 garázzsal és 60 m2-es raktárral, 220 n-öles területen. Érdeklődni a 10-440- es telefonon nap­közben vagy hét végén a helyszínen lehet. (126695) Eladó Kaposváron 140 mí-es, 4 szobás, összkomfortos, gáz­fűtéses családi ház garázzsal, 256 n-öles telken. Kaposvár, Badacsony u. 2,a. Érdeklődni szomba­ton egész nap. (421060) 700 000 Ft készpénz­zel másfél szobás lakást vásárolnék Kaposváron. Ajánla­tokat a 2059. szám­ra a kiadóba kérek. (2059) Siófok belterüle­tén téglaépületben III. emeleti, gázfű­téses, teraszos, 54 m-’-es öröklakás garázzsal és nagy földszinti mellékhe­lyiséggel (műhely) eladó. Érdeklődni telefonon a 06-84-10- 735-ös számon este, 19—21 óráig. ______________(126758) E ladó Kaposvár és Sántos között, az ágyú emlékműtől 400 méterre, 250 n- öles szőlő kétszin­tes, téliesített hét­végi házzal. Irány­ár: 230 000 Ft. Ér­deklődni : Balogh István, Kaposvár, Honvéd u 51. 1/1. (1933) 500 n-öles, üres hétvégi telek meg­osztva is eladó. Ér­deklődni : Kaposvár, Szegfű u. 4. Vatu- lik. (1845) Kövesút mellett, 900 n-öles területen fekvő, télen is lak­ható hétvégi ház gazdasági épüle­tekkel eladó. Víz, villany van. Érdek­lődni: Kaposvár, Szegfű u 4. Vatu- lik. (1845 a) Balatoni villát cserélnék kaposvári öröklakásért vagy vennék, 500 ezer Ét­ig + OTP-átvá'liía- lással. Ajánlatokat az 1854. számra a kiadóba. (1854) JÁRMŰ TC-s rendszámú Trabant eladó. Ka­posvár, Sallai u. ll. (2121) ZU-s jó állapotú Trabant eladó. Ér­deklődni lehet: Ka­posvár, Mátyás k. u. 37. Du. 4 óra után. (34/S) Eladó 450-es Cse­pel bilencs teher­gépkocsi kitűnő ál­lapotban. Érdeklőd­ni : Törökkopány, Bajcsy-Zsilinszky u. 21. (1842) Csepel 452-es te­hergépkocsi egyben vagy bontva eladó. Érdeklődni: Kadar­kút, áfész-iroda. Radnai. (1911) Érvényes műszaki- vail, jó állapotban levő, billenős IFA- gépkocsi áron alul eladó. Cím: Hedre- hely. Szabadság u. 68 (421449) Multicar, kétsze­mélyes, friss mű­szaki vizsgával el­adó. Érdeklődni: Kaposvár, Bem u. 37. sz. 9—19 óráig. (2089) PG-s 1500-as Pols­ki műszaki vizsgá­val eladó. Fonyód, Turul u. 8. (421448) Fiat Ritmo — dí­zel, négyajtós — el­adó. Érdeklődni mindennap este 6 óra után, a 15-919- es kaposvári telefo­non. (2062) ÁLLÁS Zöldség-, vala­mint divatáruüzle­tembe bentlakással fiatal eladónőket és takarítóinőt fel­veszek, áprilistól Ajánlatot „Leinfor­málható 104781.” jel­igére a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. (8958) EGYÉB Szezonális üzlethe­lyiséget bérelnék hosszabb időre, Ba- iatonmáriától Bala- tonfőldvárig. Aján­latokat a 06-82-15- 586-os telefonra ké­rek. (1996) Használt, beépít­hető konyhaszek­rény mosogatóval, fehér mosdókagyló, fürdőkád és 120 db bontott, fehér csempe eladó. Ka­posvár, Arany J. u. 74. I. Iph. I cm. 2. (1995) Eladó M1A dízel­motoros, önjáró szalagfűrész. An- docs, Árpád u. 52. (126662) Garázs eladó a Búzavirág utcai ga­rázssorban. Érdek­lődni: Kaposvár, Füredi u. 73. IV 14. Telefon: 21-279, Dó­ka. (421412) 30 db 6 méteres fóliatartó PVC-cső, 2 db fűrészporos kályha^ eladó. Lá- bod, Jókai u. 13. ______________(421404) N APOSCSIBE TETRA—82, húshib­rid, TETRA—H feb­ruár 10-e körüli szállításból, ELŐ­NEVELT CSIRKE TETRA—82, TET­RA—H kendermagos és vörös február végére, március elejére ELŐ JE­GYEZTETHETŐ. Vas Zoltán, Kaposvár, Vörös Hadsereg út­ja 103. (421645) Rövid pianínó, zongora újszerű ál­lapotban eladó. Ba- lassaí Márta, Bala- tonföldvár, Sziglige­ti u. 4. (104338) Építők, figyelem! Bontásból tégla, fa­anyag, építőanya­gok eladók. Kapos­vár, Budai Nagy Antal u. 5. (A vas­útállomással szem­ben.) (2110) Fájdalommentes füllyukasztás Ka­posváron a cseri parkban a havi vá­sáron, a piros-fehgr pavilonban. (104355) Barna szekrénysor eladó. Kaposvár, Szent István u. 8 (1789) Esküvői ruhák köl­csönzése. Fonyód, Sándor u. 38. Tele­fon : 61-202. ______________(126646) I rhabunda — fér­finak, középméret (176—59) — alig használtan eladó Érdeklődni: Kapos­vár, Zaranyi-ltp. 21. fszt. 2. (36 S) MTZ 50-es traktor teljes fölszereléssel vagy anélkül eladó. Ugyanott egy lőcsös kocsi is. Felsőraj- kon 550 n-öles épí­tési telek a vasútál­lomáshoz közel ej- adó. Érdeklődni: Nagykanizsa-Palin, Vadalmás út 3. 17 óra után. (104117) SZALAGFÜRÉSZ­LAP élezése, javítá­sa, új lapok készí­tése garanciával. Mindenkor meg­várható. Medgyesi Lajos élező. Tab, Kossuth L. u. 79. (A gyógyszertárnál.) (921) REDŐNY, RELUXA kedvezményes áron RELUXA megren­delése esetén rész­letfizetés lehetsé­ges. Telefon: 06-83­11-278. (126766) Törzskönyvezett skót juhász (COL­LIE) kiskutyák — vörös színben, CAC, CACA apától, több­szörös kitűnő anyá­tól — eladók. Né­meth, Keszthely, Laczkovics u. 2. (398032) Gáztűzhely, hasz­nált, jó állapotú, üzemképes, veze­tékes, M 103-as el­adó. Békés. Kapos­vár. Dési Huber I. u. 1. (2024) ALBÉRLET Nagyatád köz­pontjában 35 m'-í-es bútorozott lakás- ki­adó. Érdeklődni M óra után a Bezeré- di u 6. szám alatt, Szálaménál. (126663) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposvári Cukorgyár föl- • vesz takarítónőket, 4 órás mun­kaidőben kiemelt fizetéssel. Je­lentkezni a Kaposvári Cukor­gyár munkaügyi osztályán Ie- het.________________________(104308) A BAZIS Ipari Üzemigazgató­ság kaposvári egysége közép­vagy felsőfokú faipari végzett­séggel rendelkező munkatársat keres asztalos kalkulátor! mun­kakör betöltésére. Jelentkezés: BAZIS DEV, ipari telep, Kapos­vár, Kanizsai u. 56. Gyivicsán Zoltán Uzemigazgató-helyettes- nél, ________________________(104262) A Nagyatádi Építőipari Szö­vetkezeti Közös Vállalat fölvesz BH—025 típusú gumikerekes kotrógépre kezelőt. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni Bosnyák József szillításvezető- nél lehet: ESZKV Nagyatád, Dózsa Gy. u. 31. Telefon: 11-368 (104199) A KAPOS KERESKEDELMI VALLALAT fölvesz az ellenőr­zési osztályára gyakorlattal ren­delkező férfi ellenőrt, valamin! főkönyvi könyvelésre gyakorlotl pénztárkönyvelőt a számviteli osztályra. Jelentkezni a KA- POSKER központjában, az el­lenőrzési és számviteli osztály­vezetőnél lehet: Kaposvár, Má- Jus 1. u. 57. ______________(104226) K ihelyezett készlettel dolgozó üzletkötőt keres egy-két me­gyére kiterjedő hatáskörrel bu­dapesti munkaközösség, megbí­zásos jogviszonyban. Azoknak a jelentkezését várjuk, akik a2 árut fogadni és teríteni tudják, a kereskedelmi hálózatot jól is­merik. Levélcímünk: Pilleplaszt, 1025 Budapest, Zöldlom u. 5. ___________________________(104178) A Dunántúli Regionális Víz­művek terv- és üzemgazdasági osztályra fölvesz középfokú közgazdasági végzettséggel üzemgazdasági előadót. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat személyzeti és okta­tási osztályán lehet: DRV, Sió­fok, Tanácsház u. 7. Telefon: 11-000.188-as mellék. ______(104164) E gész évben üzemelő üdü­lőnkbe szakképzett hentest föl­veszünk. VOLÁN-üdülő, 8171 Balatonvilágos, Zrínyi u. 135. Telefon: 84/30-021 (247105) A KAPOSVÁRI VILLAMOS- SÁGI GYÁR fölvesz üzemgaz­dászokat, valamint tervezésben és elemzésben jártas munka­társakat. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni a közgazda­sági osztály vezetőjénél lehet: Kaposvár, Mező Imre út. Tele­fon : 12-905 (104214) A Balatonboglári Mezőgazda- sági Kombinát felvételre keres gyakorlott gépirónöt. Jelentkez­ni a kombinát központjában a személyzeti osztályon lehet. Fi­zetés : megegyezés szerint. ___________________________(104062) A BAZIS Dél-dunántúli Épí­tőipari Vállalat magasépítő üzemigazgatósága felvételt hir­det Somogy megye területére művezetői és technikusi mun­kakörben. Jelentkezés: Pécs, Szántó Kovács János u. 1. sz. alatt a magasépítő üzemigazga­tóságon Székelyi Ferencnél. Te­lefon: 06-72-25-000 vagy 10-444, 421-es mellék._____________(104047) A Bárdibükki Állami Gazda­ság azonnali belépéssel fölves2 kereskedelmi gyakorlattal ren­delkező okleveles árszakértői kaposvári munkahelyre. Fize­tés: megegyezés szerint. Jelent­kezni személyesen a gazdaság központjában lehef, Sándor Ist­ván közgazdasági igazgatóhe­lyettesnél. (141092) Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat — Tapolca, Ipar út 2. — BÉRLETI ÜZEMELTETÉSBE ADJA raposkai téglagyárat Érdeklődni a vállalat gazdasági vezetőjénél lehet. A bérleti szerződést egy, esetleg két évre lehet megkötni. (104108) Tisztelt amatőr fotósok! A Szolgáltatóipari Szövetkezet SZINESFOTÖLABORJA expressz határidővel 24 óra alatt, normál határidővel 72 óra alatt KIDOLGOZZA SZÍNES FILMJEIKET Filmátvevőhelyek: KAPOSVÁR, Május 1. u. 24., fotóműterem Irányi D. u. 2., fotóműterem Zselic Áruház 7 napos határidővel dolgozzuk ki a NAGYATÁD, Széchenyi tér 20. sz. alatti fotóműteremben és a MARCALI, Rákóczi u. 5. sz. alatti fotóműterembe leadott színes filmeket. (104265) A BALATONNAGYBEREKI ÁLLAMI GAZDASÁG felvételre keres 2 pénzügyi előadót A munkakör betöltésének feltétele: szakirányú középiskolai; végzettség, legalább 3 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: megállapodás szerint. Jelentkezni írásban vagy szemé­lyesen a gazdaság központjában, Molnár i Jánosné pénzügyi osztály- vezetőnél lehet. Cím: 8646 Balatonfenyves, Nim­ród u. 1. pályázati felhívás A Zala Megyei Vendéglátó Vállalat pályázatot hirdet 3 éves időtartamra a 203. SZ. BÉKE ÉTTEREM (II. o.) Keszthely, Kossuth u. 50. szerződéses üzemeltetésére Az egység üzemeltetésére 10 - éves gyakorlati idővel és vendéglátó-üzletvezetői szakvizsgával rendelkező vállalkozók jelentkezhetnek. A versenytárgyalás 1989. február 8-án 10 órakor lesz Keszthelyen a Béke étteremben. A pályázatokat 1989. február 1-jéig • kell benyújtani a vállalat központjában: Zalaegerszeg, Marx tér 4. Tájékoztató adatokat, felvilágosítást a vállalat köz- gazdasági osztálya ad. (104345) MAI r MŰSOR Csiky Gergely Színház 1!) ura­kor KURÁZSI MAMA Csiky- bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: HÁBORÚS JÁTÉKOK, este fél 8 órakor: ÉRZÉKEK BIRODALMA (Csak 18 éven fe­lülieknek!), videómozi de. 9 órától nonstop I. terem: A HONGKONGI EMBER, H. te­rem: SZEMEK A CSILLAGOK MÖGÜL. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: VIDEOK1VET1TO: AZ UTOLSÓ SZÁMLÁT TE FIZE­TED, 6 órakor: ELSZABADULT INDULATOK (16), esté fél 9 órakor: ERZEKEK BIRODAL­MA (Csak 18 éven felülieknek!). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: MICIMACKÓ, este fél 8 órakor: AZ IFJÚ FRANKENSTEIN. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Magyar évszázadok. 9.30: örök­zöld — fehérben, feketében. 16.53: Műsorismertetés. 17.00— 19.00: Péntek délután. 19.00: A kis tintahal. 19.30: Híradó. 20.05: A nagy varázslat. 21.25: Üj hul­lám. 22.10: Genesis. 23.55: Hír­adó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.45: Bumm!! 18.00: Telesport. 18.30: Gyere­keknek. 19.00: A kiválasztás. 20.44: A hét műtárgya. 21.00: Híradó 2. 21.30: Templom. 22.30: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Ludas Matyi. 10.15: Osztrák népzene és nép­szokások. 10.40: A dzsungel könyve. 12.20: Andy a kis ko­vács. 12.30: A Bécsi Filharmo­nikusok újévi hangversenye. 13.00: Montgomery Cliff. 14.00: Benji kutya veszélyben van. 15.20: Charlie Chaplin film. 15.35: Tom és Jerry. 16.00: A nagy vetélkedő. 16.30: Csodála­tos örökség. 18.00: Műsorainkat ajánljuk. 18.30: Ifjúsági maga­zin. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Derrick. 21.20: Odüsszeusz a vi­lágűrben. 23.35: Sport. 23.55: Párbaj Vaccaresben. 1.30: Hí­rek. Osztrák Tv 2 9.25: Sport. 16.25: Akkor. 16.30: Fehér ház, hátsó bejárat. 17.15: A Bodeni-tó körül. 18.00: Angyalok, ördögök és démonok. 18.30: Pénteki osztrák képek. 19.00: Tv-híradó. 19.48: Találko­zás Veronika kendőjével. 20.15: Don Juan. 23.15: Szatirikus báb­műsor. 23.50: Gótika. 1.20: Hí­rek. Jugoszláv Tv 1 6.50: Műsorismertetés. 7.00: Reggeli program. 8.30: Szállj, dal. 9.00—10.35: Téli iskolatele­vizió. 12.30: Hírek. 12.35—15.40: Téli iskolatelevízió. 16.31): Ma­gyar nyelvű hírek. 16.45: Műve­lődési adás. 17.15: Tv-híradó. 17.35: Adás gyerekeknek. 18.05: Kis komolyzenei hangverseny. 18.20: Rajzfilm. 18.30: Népi mu­zsika. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bűnügyi történetek. 20.55: Ott­hon, édes otthon. 21.35: Tv- híradó. 21.55: Kultúra és ide­genforgalom. 22.55: Éjszakai program. 0.55: Hírek. Jugoszláv Tv 2 15.10: Műsorismertetés. 15.15: Éjszakai program. 17.30: Táj­egységek ma. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Ma este. 20.00: Zenés adás. 20.45: Huszonnégy óra. 20.55: Parlamenti krónika. 21.15: Egy szerző, egy film. 21.40: Filmciklus a szamurájokról. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Szervezkedő nyugdí­jasok. 9.30: Fiatalok muzsikál­nak. 9.40: Egyet termett a mo­gyoró. 10.05:-Húsvét előtt. J0.10: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 11.10: Magyar írás. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitika) könyvespolc. 13.00: Zenés séták a természetben. 14.00: Hírek. 14.10: Daljátékokból. 15.00: Er­ről beszéltünk ... 15.30:' Hagyo­mányápolók. 16.05: Ringó Star. 17.00: Ütközőpontok. 17.30: Idő­sebbek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt.. . 18.30: Esti magazin. 19.15: Húszas stú­dió. 20.15: Három szólamban. 21.15: Kilátó. 22.00: Hírvilág. 22.30: A tudományok és a tudo­mánypolitika az 50-es években. 23.00: Zenekari muzsika. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.57: Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sportreggel. 8.05: Slágermúze­um. 9.00: Hírek. 9.05: Napköz­ben. 1?..00: Hírek. 12 10: Népi muzsika. 13.05: Pophuiilám. 14.00: Péntektől péntekig. 17.05: Kö- lyökrádió. 17 30: ötödik sebes­ség. 18.30: Garázs. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Egészségün­kért! 20.10: Operettkedvelöknek. 21.05: Majláth Jenő és Hadai Győző nótáiból. 21.24: A Beatle- sek árnyékában. 22.00: Nevek ürügyén. 23.00: Hírek. 23.10: Póttarisznya. 0 15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.08: Vígoperákból. 10.10: Csak fiata­loknak! 1105: Esti kérdés. 11.10: Schubertiada 1988. 13.00: Hírek. 13.05: Hallgassuk újra! 14.05: Magyar szerzők műveiből. 14.41: Uj fúvóslemezeinkbö!. 15.02: Barokk muzsika. 16 00: A ka­lóz. 19.00: Hírek. 19.05: Bemu­tatjuk új kóruslemezünket. 19.55: Bartók-művck. 20.35: Láthatat­lan múzeum. 21.08: Triófelvéte- Ieinkből. 22.00: A Windsor! víg nők. 22.49: zenei panoráma. 23.30: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom