Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
8 Somogyi Néplap 1989. január 21., szombat • sg& gs* IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ■■■■■■ A magyar zenekultúráért A vidék zenei életének fejlesztéséért Szabó István filmrendező az égi kihívásról Legyen nemzeti kincsestárunk a Magyar Televízió „A magyar zenei élet krónikus és fenyegető válságban van, ami csak részben vezethető vissza a gazdasági bajokra, az okok jelentős része etikai, szakmapolitikai és társadalmi. Ez utóbbiak hatását — első lépésként — a zenei értékek magas színvonalú, koncepciózus, tenniakaró hordozóinak összefogása révén nagy mértékben ellensúlyozni lehet ...” A veszélyt jelző és arra orvoslást kereső fenti mondatok a Magyar Zeneművészeti Társaság októberben kiadott felhívásának bevezetőjében olvashatók. E felhívás a továbbiakban „felkéri a magyar társadalom minden zeneszerető tagját, hogy lépjen a társaság pártoló tagjainak sorába”. A neves magyar zeneszerzőik és előadóművészek kezdeményezésére 1987-ben megalakult egyesülés tagjai között ma félszáz muzsikus található. A Durkó Zsolt zeneszerző elnöki vezetésével működő társaság a múlt év novemberében alapszabályzatban fogalmazta meg céljait. Ennek értelmében feladatuk: „a magyar zenekultúra sokszínű fejlődésének előmozdítása, a zenei előadóművészek, karmesterek, zeneszerzők eredményeinek, értékeinek, érdekeinek védelme, az ifjúság — különösen a zenei nevelésből eddig kimaradt rétegei — zenei ízlésének hatékony fejlesztése, a múlt és a jelen magyar zenekultúrája méltatlanul elhanyagolt értékeinek gondozása és eljuttatása a közönséghez”. — Tevékenységünk sok részfeladatból áll — jegyezte meg a 22 pontból álló Negyedik alkalommal várja látogatóit Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központban az országos szilikátipari és forma- tervezési triennálé. Több mint tíz esztendeje —•' az első rendezvény életre hívásakor — megfogalmazott célja ma is időszerű; arra vállalkozott, hogy a magyar üveg- és kerámiaiparban dolgozó tervezők és gyártók számára háromévenként lehetőséget nyújt a bemutatkozásra, megmérettetésre. A triennálé szervezői — a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a Design Center, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, illetve a Bács-Kiskun Megyei Tanács és intézményei — végül is 23 pályázó 77 pályaművét fogadták el. A számokkal ellentétben a helyszín egyértelműen szembesít azzal a ténnyel, hogy az országos rendezvény ezúttal alig több, mint egy szűk keresztmetszetet adó, kamarajellegű tárlat. Mint a katalógus adataiból kiderül: az idei alkotógárda átlagéletkora húszegynéhány év. Amennyire örülhetnénk a fiatalok megújulásra* felfrissülésre utaló jelenlétének, annyira szo- morkodhatnánk is, hogy a szakma középmezőnyének neves képviselői távol maradtak. Érvényes ez a gyári tervezők mellett az egyéni tervezőkre is, akik pedig a hetvenes évek elejétől jó egy évtizedig lelkes és fá- radhatalan kezdeményezői voltak az efféle megmérettetéseknek. Nem véletlen, hogy tizenöt éve éppen a Képző- és Iparművészek Szövetsége szorgalmazta elsőként (legelőször a textil műfajában) a nyilvános bemutatkozások szervezését, elsősorban azért, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet Durkó Zsolt potréja alapszabályzathoz fűzött gondolatai között Durkó Zsolt. — Fontosnak tartjuk például a vidék zenei életének fejlesztését, a zenei élet gondjainak megoldására vonatkozó javaslatok megfogalmazását az állami kulturális vezetés számára, a zenei intézmények munkájának figyelemmel kísérését, önálló koncertek szervezését stb. Gondoskodni szeretnénk egyebek között arról is, hogy előadóművészeink rangjukhoz méltón legyenek foglalkoztatva. Utalok ezzel például azoknak a művészeknek a helyzetére, akiket két évvel ezelőtt az Országos Filharmónia elbocsátott szólistáinak soraiból. Széles, minden területre kiterjedő pártfogást szeretnénk tehát nyújtani a zenei élet — különösen a zenei nevelés és közművelődés — különböző pontjain munkálkodó művészeknek, szakembereiknek, s ehhez keresünk pártoló tagokat. a tervezői munka fontosságára és lehetőségeire. A mostani — színvonalában igényes, de meglepően kicsi — anyag láttán mindenesetre nehéz lenne kitalálni, hogy a távolmaradás, a triennálé presztízsvesztése a vállalati vagy a tervezői magatartásról árulko. d'ik-e inkább. Az oknyomozás alighanem igen messzire vezetne. Mindenesetre beszédes tény, hogy például egy olyan intézmény, mint a neves Hollóházi Porcelángyár mind a szervezéstől, mind a kiállítástól távol tartotta magát. Még akkor is furcsa ez az alapállás, ha köztudomású, hogy a gyárakon, vállalatokon belül a legutóbbi időszakban a belső mozgások leszűkültek, és a tervezők egyre kisebb lehetőséget A Magyar Zeneművészeti Társaság máris gazdag koncertprogramot kínál az évad hátralevő részére a működése iránt érdeklődőknek. Az egyesülés budapesti nyitó hangversenyét november 22-én tartották a Zeneakadémián a Ligeti András vezényletével pódiumra lépő Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara, illetve Kovács Dénes hegedű- művész közreműködésével. A továbbiakban egyebek közt Händel Messiás című oratóriumának előadását, Lajtha László zeneakadémiai szerzői estjét, erdélyi magyar szerzők műveiből összeállított koncertet terveznek, továbbá hangversenyeket Nyíregyházán, Szolnokon, Sopronban, Szombathelyen — fiataloknak és felnőttekneik. A válsághelyzettel küzdő . hazai zenekultúra segítségére siető társaság működésének gyakorlati feltételei ma még talán nem eléggé határozottan körvonalazottak, ám a kezdeményezés mindenképp tiszteletet érdemel. És támogatást azok részéről, akik szívesen vállalják a funkcióját tekintve egyébként ugyancsak tisztázatlan „pártoló tag” szerepét. Az említett alapszabály szerint pártoló tag lehet „minden olyan személy”, aki elfogad ja az egyesület alapszabályát, s aki eljuttatja belépési nyilatkozatát a társaság irodájához (1051 Budapest, Vörösmarty tér 1. I. em. 114.), és „ezzel morálisan állást foglal a krízisbe jutott hazai zenekultúra felkarolásának fontossága és sürgőssége mellett, ekként erősítvén a Társaság fellépését a magyar zenei, művelődéspolitikai és szükség szerint egyéb fórumokaptak a kísérletezésre. A képhez hozzá tartozik még az is, hogy az ebben az iparágban tevékenykedő gyárak exportja a legutóbbi években jelentős mértékben nőtt. A gyakorlatban azonban a rendkívül rosszul fizetett formatervezői, „másoló” bérmunkától a hagyományos formatervezői státusz teljes felszámolásáig sokféle átmenet föllelhető. Igazságtalan lenne persze a kritika, ha kiegészítésként szót sem ejtenénk a kisebb tételt képviselő, a nyugati piacon is eladható, formatervezett, igényes kerámia- és üvegtárgyakról, termékekről. Az étkezőkészletak, pohár- és vázasorozatok, szem- gyönyörködtető üveg- és Az utóbbi hetekben több fórumon is hangot adott nézeteinek a hazai televíziózás közeli jövőjéről Szabó István Kossuth- és Os- car-díjas filmrendezőnk. Egyik vitaindító előadónak kérdék föl a november közepén megrendezett 28. miskolci tévéfesztivál Kihívások és televíziózás a 90-es években témájú szakmai tanácskozására. Ugyancsak ebben a tárgykörben felszólalt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának legutóbbi ülésén is. Az egész ország tévénéző táborát érintő és érdeklő gondolatairól ültünk le beszélgetni Szabó Istvánnal. — Hogy milyen lesz a televíziózás a 90-es években, már korántsem a fövő, hanem a jelen problémája. Nem va.gyu.nk lépés- hátrányban a kérdésfeltevéseinkhez képest? — A kérdések a 90-es évek televíziózására vonatkozólag nem újkeletűek: elég régóta tudjuk, minek nézünk elébe — hangzott Szabó István válasza. — Ma már azonban egyáltalán nem kell látnoki képesség ahhoz, hogy tisztán lássuk a helyzetet. Már most, a 80-as években megjelentek és egyre több ember számára nálunk is foghatók a külföldi műholdas adások. Ha nem akarjuk, hogy ez a műsoráradat elsodorja a szemünk elől a mi nemzeti televíziónk adásait, szemléletet kel'l váltanunk. S ez nem megy, csakis koncentrált szellemi ráfordítással. kerámiatárgyak összessége arról is beszél, ami a rendezvény ideális esetben lehetne. Tükrözhetné például az iparág, a gyártmányfejlesztés mai állapotát, s emellett lehetne például ötletbörze is; az érdekeltek alighanem praktikus hasznát is látnák. Egyidejűleg bemutathatná, hogy mit produkál és mit produkálhatna az ipar. Elindíthatná a látogató s még inkább a tervezők fantáziáját: milyenek lehetnének a kilencvenes évek használati kerámiái és üvegedényei . . . A szakma képviselőinek bemutatkozása a kívánatos szélsőségektől tökéletesen tartózkodó, lehetőségeinél minden vonatkozásban szerényebb képet tár a látogató elé. Károlyi Júlia — Mi mostanában mindent inkább az anyagi ráfordítások függvényében vizsgálunk. — S közben megfeledkezünk, milyen értékek mennek veszendőbe vagy maradnak kihasználatlanul. A mi televíziónk nem számíthat arra,, hogy a nagy meny- nyiségű műholdas műsorkínálattal úgy állja a versenyt, hogy minőségileg felülmúlja mindazt, amit az nyújt. Erre képtelen lenne. Nem is ez a dolga. Annyi mindenünk van, olyan nagy szellemi tulajdonunk, amire a televíziónk alapozhat, hogy a fordulat magától kínálkozik. — A fordulat? — Igen, mert a magyar televízió mindeddig, pazarló módon, nem nyúlt ki ezért a vagyonért, parlagon hevertette. S most már a kihívás oly mértékű, hogy a fordulat nem halogatható tovább. A 90-es évek hazai televíziós igényeinek az felel meg, ha mind valóságos, mind átvitt értelemben a saját nyelvünkön beszélünk. Ehhez pedig a magyar kultúrának a mainál színvonalasabb és céltudatosabb jelenléte szükséges a Magyar Televízióban. — Ezt ma mi akadályozza meg? — Sok minden. A gondolkodásmód, a szemlélet, a struktúra. Miért kell az élő magyar irodalom, a kortársi zene, mozgókép, tudomány stb. alkotásainak egymástól elhatárolva, elide- genítve, sokszor egymást átfedve megszületniük és publikumot keresniük? Legki- váltképpen a televízió kapuinak kellene kitárva állniuk, hogy' az új, izgalmas magyar szellemi művek, korszerű művészi üzenetek beáramolhassanak. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan a jelenlegi bezárkózás. Persze a világért sem akarok igazságtalan lenni; szellemi életünk legjobbjainak is fel kellene adniuk lenéző magatartásukat a televízióval szemben. — IKi tegye meg iá. kezdeményező lépést? — Egyoldalúan ez nem megy. De most inkább a televízió munkatársain a sor. A magyar szellemi élet alkotó egyéniségeit és közösségeit fel is lehet izgatni, el is lehet csábítani, új utakra is lehet vezetni a televízió több milliós közönségének a szolgálatára. Nekik talán jó,- ha az emberek szabadidejük nagy részét a műholdas műsorok nézésével töltik? Az értelmiség alkotó, gondolkodó képviselőinek fel kell ismerniük, hogy csak Szellemi összekapaszkodással védhetjük meg helyünket és identitásunkat a televíziós műsorokkal átszabdalt légtérben és a nézői tudatvilágban. Ez nemzeti ügy! — Ezek szerint a ,Magyar Televízió állandó versenyhelyzetbe került, amihez a fennállása óta nem szokott hozzá. .De hát á |kommersz műsorok átadásával szemben képesek-e a nemes művészi produkciók a nézőket magukhoz hódítani? — A mi televíziónknak egyetlen esélye van a csatornák . konkurenciájában. Ha a magyar kultúra és szellemi élet képviselőit, műhelyeit is versenyre készteti. — Az imént összekapaszkodásról beszélt. Nem mond ennek ellent a verseny szükségességének hangoztatása? «— Mind a kettő a szellemi alkotás hatásfokáfcerő- síti. Én a Magyar Televízió alkotó szerepét nem abban látom, hogy minden művet „házon belül” állítson elő. Mind az összefogó, mind a minőségi versenyre ösztönző feladatát úgy teljesítheti a legjobban, ha az eddiginél sokkal szélesebb mezőnyből meríti a műsorigényeit. Ha a magyar kultúra teljes alkotógárdáját a belső munkatársának tekinti, s úgy is becsüli. S ezzel a televízió máris alapot, értelmet, tartalmat ad az egészséges versenynek. Hiszen válogathat. A jobbat, az értékesebbet, az érdekesebbet juttathatja el a képernyőre. — Aligha zárható ki ebből ia tévedés veszélye. — Megéri a kockázatot. Sas György Jasper Gyula TAVASZT LEHELT... * Tavaszt lehelt a szád, s általad szőttek át fényes sugarak. Most nem tudom, hogy NAP (voltál, vagy csak annak mutattad magad. Mindegy . . . A titkok úgyis megmaradnak, mint rejtett árnyék vagy ragyogás. Te fénybe öltöztél szememben, tavaszt lehelt a szád. Vörös István Mezey Katalin ÖREG IDŐ ÜZENETEK % Korai tél van, í az olajkályhában duruzsol az idő, s kint hideg. Mintha egy hideg kéz I pihenne a házakon, J s a napot az ég kékesfehér v I tömbjei közé szorítaná, I mint egy jéggyári lámpát. 1. Már nem jár át a szürke kis hídon, ami alatt csörömpölve patakban fúlt a hold. Néha mennyire terhemre volt, de most, hogy elment, sokkal többször hiányzik. 2. I Meghalni még fiatal az év. I de már betegesen köhöget. 1 s az utcán sípoló tüdejében elakad a szél. Bizony öreg idő ez! Szakállat ereszt az ablakon, 1 s megadóan tűri, I ahogy nyirkos ujjaival 1 beletúr az ég. Hogy lelkem lelked megremegteté, — bár hosszú hullámokat futtatva ért el hozzád a gondolat — nem érdemem. Tiéd az érdem: érzékenyebb vagy a hárfahxtmál, ami messzi szellő- érintésről dalol. Szilikátipari és formatervezési triennálé
