Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
1989. január 21., szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A A HAZAFIAS NÉPFRONT JAVASLATA: Legyen január 22-e a magyar kultúra napja! A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a nemzeti értékeink megőrzése és az egyetemes magyar kultúra gyarapításának szándékától vezéreltetve a közelmúltban döntött arról, hogy január 22-e legyen a magyar kultúra napja. Hogy erről itthon és világszerte megemlékezzenek, a HNF Országos Tanácsa az alábbi felhívással fordul a magyar kultúra .valamennyi barátjához, művelőjéhez, hazánk lakosságához. FELHÍVÁS Ezen a napon, 1823. január 22-én írta Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában azt a költeményét, amelyet nem törvény, hanem a nemzet közakarata emelt a maga imádságává, Himnusszá. Szívszorító és fölemelő ez a költemény, önvizsgálatra és a jövőépítő szent elhatározásra egyaránt késztető. A Hazafias Népfront — a nemzet jövője és a magyar művelődés, műveltség eleven léte iránti felelősségét tudva és érezve — arra kéri a magyar kultúra valamennyi barátját és művelőjét, éljen bér a határokon innen vagy túl, vesse tekintetét ezeréves kultúránkra. Nyújtson hát kezet e napon lélekben és elhatározásban köztünk élő s az emlékezetben élő egyaránt, itthon és mindenütt a világban, különféleképpen gondolkodók, eltérő korúak, nyújtson kezet a nemzeti kultúra elismerésében, támogatásában és abban, hogy erejét, tudását az egész emberiség érdekében fejthesse ki. Kultúránk megbecsülése Önvizsgálatra és önbecsülésre nevel, segít számba venni jót és rosszat', mérlegelni múltat és jelent. Gondokkal és feladatokkal teli ma az ország, ám nem titkolhatjuk: a nemzeti sorskérdésekkel felelősen vívódva okkal aggódhatunk a magyar művelődés és műveltség, művészet és tudomány egyre nehezedő gondjai miatt. Meggyőződésünk és történelmi tapasztalatunk, hogy jobb jövendő csak kiművelt emberek cselekvésével lehetséges. HiSz- szük és valljuk, hogy erre építésre készen a kövünk; tesszük ezt abban a reményben, mi több tudatban, hogy a nemzeti műveltség hazai és másutt élő művelői készek az összefogásra és együttműködésre, de számi- tanaik arra, hogy a súlyosbodó körülmények között munkájuk nem nehezedik, hanem az értékek megtartásában és újabb értékek teremtésében könnyebbé válik. A magyar kultúra napjának megünneplése segít bennünket egy erkölcsileg megújult Magyarország építésében . * * ’* Hazánkban az utóbbi esztendőben csökkent a könyvkiadás állami dotációja. a közművelődési könyvtárak vásárlási kerete, -emelkedett a színház- és a mozijegyek ár,a, egyes művelődési házak — ' a működési feltételek hiányában — eladósodtak, bezárták kapuikat. Lehetséges, hogy egy nemzet tudatosan vagy a gazdasági helyzete kényszerítő hatása miatt önként feladja a nép művelődését támogató hadállásait, intézményrendszerét? Ez lehetetlen, hisz minden ország jövőjének egyik pillére, hogy állampolgárai számára a megélhetés, a munkavégzés, vagyis, az ésszerű gondolkodás és cselekvés lényeges forrásaként a műveltség megszerzésének és fejlesztésének feltételeit megteremteni. Talán nem véletlen, hogy épp az ország gazdasági helyzetének bizonytalansága idején a Hazafias Népfront Országos Tanácsa egyik legutóbbi ülésén ifj. Fasang Ánpár a magyar kultúra napjának megrendezését javasolta. Az sem lehet ösztönös, hogy ennek időpontjául minden év január huszonkettedikét jelölte meg. Ezen a napon, 1923-ban vetette papírra Kölcsey Ferenc a Himnusz sorait, amelyek napjainkig a közös gondolkodásra, cselekvésre ösztönöznek bennünket. A Kedves Olvasó joggal jegyezheti meg, vajon miért ez az újabb országos ceremóniára tett javaslat? Vajon nem lesz ennek is olyan következménye, hogy látványosnak ható ünnepségek rendezésére fecséreljük pénzünket és időnket, miközben az egyetemes magyar kultúra átfogó reform híján nem befolyásolhatja a szellemi és erkölcsi megújulást?! Kétségtelen, hogy a kulturális naptár bővelkedik eseményekben. Az ünnepi könyvhét és a mintegy fél tucat egyéb könyvünnep, a múzeumi hónap, a színházi, a zenei, a képzőművészeti világnap, a budapesti művészeti hetek vagy épp a játékfilmszemle eseményei segítik az ismeretek gyarapodását, az alkotóművészet megismerését, a kulturális értékek fölfedezését. A naptárhoz való görcsös ragaszkodás, a felkínált művek, események áttekinthetetlensége zavarokat okoz, és eltávolítja az érdeklődőket vagy a pénzszűkében levő kíváncsiskodókat. A magyar kultúra napja az eddigi kultűrapártoló ünnepnapok sorában vajon tud-e valami mást, a korábbiaktól eltérő és sajátos programot kínálni, amellyel valóban a nemzeti kulturális értékek befogadását, azok megőrzését, a nemzettudat egészséges fejlődését szolgálja? A javaslat lényege, értéke épp abban keresendő, hogy a magyar kultúra napja akkor válhat valóban ünnepnappá, ha a korszerű magyar műveltségeszmény megismerését segítheti. Ehhez nem látványos, egy nap alatt megoldható megmozdulásokra van szükség, hanem a nemzeti kultúra nélkülözhetetlenségét erősítő cselekedetek sokaságára. A kultúra valóban értéket képviseljen, a művelt embernek legyen becsülete. Erre szólít föl a Hazafias Népfront felhívása is: „Kultúránk. megbecsülése önvizsgálatra és önbecsülésre nevel, segít számba venni jót és rosszat, mérlegelni múltat és jelent... Meggyőződésünk és történelmi tapasztalatunk, hogy jobb jövendő csak kiművelt emberek cselekvésével lehetséges ... A magyar kultúra napjának megünneplése segít bennünket egy erkölcsileg megújult Magyarország építésében.'' Ehhez viszont szembe kell néznünk, hogyan gazdálkodunk múltunk örökségével, tudunk-e emlékezni történelmi tegnapjaink reformátoraira, akiknek valójában jelenünket kö- szöhetjük. Nem kis próbatétel, hogy e nap szimbolikus jelentőséggel, de a „szelte-- mi táplálék” szükségességére figyelmeztessen. RÁDIÓJEGYZET A MELLÉNY Erdei jelenet a díszpipán Odva^fa tövében leselkedik a ravaszdi. Taranyi László somogyjádi fafaragó erdei jelenetben faragta meg élményeit. A népi iparművész minden alkotása magán viseli a vidék hangulatát. Huszonnyolc éve választotta foglalkozásánatk a fafaragást Taranyi László. Egyedüli őrzője a hagyománynak a faluban ő és a felesége. A Népművészek Háziipari Szövetkezetének is csaknem három évtizede tagja; munkáit a szövetkezet értékesíti. Leleményes újítónak is számít, sakkfb gurái egyediek. Nem mintha divatba jött volna újra nagyapáink kedvelt viselete, a mellény, mégis mind többet beszélünk róla. Igaz, nem ruhatárunk esetleges fölújítása miatt került szóba az utóbbi hetekben a mellény, Pierre Cardin sem reklámozza; arról a mellényről van szó ugyanis, amiről Deák Ferenc beszélt anno ... Valakinek eszébe jutott Deák bölcs mondása a mellényről. Azóta sokan ismételgetik példa gyanánt. Attól még, hogy végül is megunhatjuk túl gyakori citálá- sát, még igaza lehet Deáknak ... A mellényt szerdán este Pethő Tibor gombolta újra jegyzetében. Pontdsabban: Deák példáján azon tűnődött. Tükörképek című jegyzetsorozatának legutóbbi adásában, hogy egyáltalán van-e gomb a magyar mellényen. Nem árulok zsákbamacskát, elő'b hadd idézzem Deák gondolatát, mert hátha van még valaki, aki nem ismeri. Azon tűnődött a jeles magyar, hogy ha a haza dolgai nem jól mennék, akkor a rosszul gombolt mellényt végig ki kell bontani, hogy majdan jól fessen rajtunk a ruha. Pethő úgy véli, hogy nálunk . egyenesen hiányoznak a gombok. A klasszikus mellényre 'öl gomb illik. (Nem tudom, sok-e vagy kevés ennyi ahhoz, hogy elfogadható legyen az öltöny kiegészítő kelléke?) Milyen sorrendben varrná föl Pethő Tibor azt az öt gombot, ami a klasszikus mellény begombolásához szükséges? Igazában ettől a sorrendtől volt számomra érdekes a szerda esti jegyzet. Elgondolkodtatott. Nem mintha az ország gazdasági helyzete nem adna elegendő okot arra, hogy nap nap után foglalkozzunk vele, keressük az utat, amely kivezet ebből; azt is érzékelhettük már korábban, hogy az erkölcsöt is kikezdte az értékválság. Az emberi méltóság, tisztesség követelményét, azt hiszem, nemcsak Pethő tartja fontosnak, hanem mindannyian, akik felelősséget érzünk népünk sorsa iránt. Milyen legyen az az erkölcs, amelynek alapján tovább építkezhetünk? Erkölcsi kódexünk kimunkálásának fontosságát az első gomb elkészítésében látja a jegyzetíró. A kultúra,- az oktatás pontos helyének kijelölésében sem igen téved, hiszen fölismertük, hogy a ■ háttérből ki kell mozdítani. Ez lenne aklasz- szikus mellényen a második gomb? Az erkölccsel nem függ össze a kultúra, az oktatás? Dehogynem! Éppúgy, mint az öt gomb egymással, illetve magával a mellénnyel. Mert sokféle gomb van, s mellényre valót hiába varrunk a télikabátunkra vagy a nadrágunkra, nevetségessé válunk. A mellényre csakis oda való illik. Melyik lenne a harmadik gomb? Az olyan gazdaság, amelynek talaja a hazai viszonyok fölismerése. Hogyne függne össze a középső gomb az előbbiekkel. De lássuk a következőt, a negyediket! Ez — hallgatván a neves publicistát — a politika. Politikai intézmény- rendszerünk megújulásának szándéka sok mindent tükröz az előbbi gombokkal kapcsolatban is. Ami meglepő volt Pethő jegyzetében, az az ötödik gomb. Pedig könnyen kitalálhatjuk: ez az idő. Igen, az idő, ami nagyon fontos tényezővé vált — a mellény begombolásához. Horányi Barna A különös névadás oka A legendás viking hajós, Vörös Erik 982-ben érkezett kelet felől az Atlanti-óceán legnagyobb szigetére, és Grönlandnak, azaz Zöldföld nek nevezte el. Mi indokolta ezt a különös névadást, hiszen a szigetet jég borítja, zöldnek jóformán a nyomát sem látni? A jeges sziget mai dán kutatói szerint Vörös Erik valóban láthatott zöldet. Partraszállásának ideje ugyanis egybeesett egy enyhébb éghajlatú időszakkal, amikor a partvidéket még zöld növényzet borította. HÁG BERTALAN Egy éjszaka története 4-1 — Kezdjük azzal, hogy ■ * ■ mikor ment el Palágyi magától azon az estén. Vacsora után? — Tényleg nem tudom, mert én hamar elaludtam. Kulcsa neki is van, elmehetett. — Rendben van. És reggel, amikor Palágyi azt mondta, hogy siet, mert sok a munkája, nem vett észre rajta semmi változást, idegességet? — Egy pillanat, hadd gondolkozzam. Szeretnék pontosan visszaemlékezni: hogyan, mi történt azon a korai reggelen... — szólt, és olyan volt a tekintete, mint aki tükörből kémleli önmagát. Néhány perc elteltével folytatta: — Nem figyeltem, nem is tartottam fontosnak, hogy öltözik-e vagy vetkőzik, jött-e vagy menni készül. Számomra csak ő létezett egyedül, amit mondott, abban még csak nem is kételkedtem. A teát, a pirítós kenyeret gyorsan az asztalra tettem, de ő csak egy szeletet evett, azt is állva. Lehet, hogy ideges volt. Azt mondtam már, ugye, hogy mielőtt elment volna, megcsókolt, és elindult. De azt hiszem, azt elfelejtettem mondani, hogy az ajtóból visszanézett, hozzám lépett, és szorosan magához ölelt. Akkor úgy éreztem, hogy remeg, persze azt hittem, a szerelemtől. És akkor azt mondta: — megpróbálom szó szerint visszaidézni — szóval, azt mondta: — Hallgass rám, nagyon kérlek, figyelj arra, amit mondok! Ha egyszer, bárki, akár hatósági ember vagy magánszemély érdeklődnék felőlem, hogy mi történt az este, te minden mondásoddal tarts ki és erősítsd meg, hogy este vacsora után mindketten lefeküdtünk és együtt aludtunk reggelig! És ha bármit is mondanának7 felőlem, te ne higgy el semmit, csak mindig ezt rr^ondd! Többször is hangsúlyozta, ismételgette, hogy el ne felejtsem: lefeküdtem és reggelig aludtam melletted. Hogy megnyugodjon és tényleg induljon már dolgozni, még el is ismételtem: „este lefeküdtünk, és reggelig egymás mellett aludtunk”. Erre még jobban magához húzott, mondta, hogy szeret, nagyon szeret, és az állításomtól függ a jövőnk, ne engedjem magam semmi módon félrevezetni, tartsak ki minden kísértéssel szemben. — És maga nem csodálkozott, hogy ilyeneket mondott? — kérdezte Magos. — Dehogynem. Mondtam is neki, de hát mitől kell tartani, csináltál valamit, amiből baj lehet, mert egyáltalán nem értettem, miért beszél ilyeneket. Ö erre azt ismételgette, hogy nem tett semmit, de lehetetlen dolgokat akarhatnak esetleg rákenni és még képesek, hogy velem bizonyítsák hazug állításaikat. Ezt többször is elmondta, még jobban magához szorított, és talán soha olyan bensőségesen nem csókolt meg, mint mielőtt eltávozott. Én, őrnagy úr, egy ideig törtem a fejem, vajon miért ragaszkodik ahhoz, hogy velem aludt egész éjszaka és ki sem mozdult a lakásból. 1 — És mire jutott? — Azt hittem, valami gyári ügy, férfidolog. Aztán már nem is törődtem vele. A félbehagyott reggelit befejeztem, megmosdottam, és elindultam a munkahelyemre. — No, de Palágyi aznap este nem érkezett haza. — Nem, őrnagy úr, pedig, jó vacsorát készítettem és sokáig vártam rá. de hát nem jött. Későn feküdtem le. Azt gondoltam, biztos túlórázik, közbejöhetett Valami rendkívüli munka, ezért nem jött haza. És ahogy ezt így megmagyaráztam magamnak, megnyugodva elaludtam. Másnap, amikor önök eljöttek hozzám, még akkor sem gondoltam semmi rosszra. — Es most? — Hogy ő embert ölt, sőt kettőt is, azt nem bírtam elképzelni. Bármennyire lehetetlennek tartottam is ezt, most már kénytelen vagyok elhinni, amit róla mondanak. Tetszik tudni, milyen szépen képzeltem el, menynyit álmodoztam kettőnk jövőjéről. Lakásunkat — az nem számít, hogy az enyém! — be akartuk szépen rendezni, komfortossá tenni, hogy mire a gyerek jön, minden kényelem meglegyen. Ö folyton azt mondta, nem olyan tehetetlen ember, hogy ne tudjon annyi pénzt megszerezni, amennyi a mi boldog, gondtalan életünkhöz szükséges. Ha kell, éjjel-nappal is dolgozik, de meglesz mindenünk. — Maga bízott ebbgn? — Igen, őrnagy úr, hittem neki. Semmi másnak nem éltem, csak neki. Számomra kizárólag ő létezett, a kettőnk boldogsága éltetett. És most ez az iszonyatos rettenet, ami ért, céltalanná teszi az életemet ... ’ (Folytatjuk.)
