Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-18 / 15. szám

Somogyi Néplap Ezután is Bécsbe megy a dédmama Kereskedők a műszaki cikkek kínálatáról A világútlevéllel, a kivál­tott valutakerettel és a déd- mamával bevásárolni induló honpolgárok Ausztriába vit­ték a hasznot és magánim­portjuk révén maguk is el­könyvelhették: féláron meg­úszták a dolgot a hazai üz­letekben való vásárláshoz viszonyítva, s ez igen hasz­nos. Hasznos, de nem a magyar kereskedőnek. A Somogy Kereskedelmi Vállalatnál és a Kaposvár és Vidéke Áfész- nél az iránt érdeklődtem: az új szabályozókat, vámren- deleteket figyelembe véve kidolgoztak-e valamiféle stratégiát, amelynek révén versenyezni tudnak a mű­szaki cikkek ausztriai kíná­latával. Sümegh Nándorné, a So­mogy Kereskedelmi Vállalat igazgatója: — A kereskedelem itthon övön aluli ütést kapott. A vi­lágútlevél és a valutaker'et szabad elköltése jó, de ezzel párhuzamosan szükség lett volna olyan szabályozásra, amely nem lehetetleníti el a magyar kereskedelmi cége­ket. Az összhanghiányt kor­mányzati baklövésnek tar­tom, és valakit ezért szerin­tem fellőSségre is kellene vonni. Nyakunkon maradt az áru, a szórakoztató elekt­ronikai cikkeket nem vették meg tőlünk, hiszen már mi is mesterségesen magas áron szereztük be ezeket. Olcsóbb színes tévét, mosógépet, hű­tőládát és sok egyebet pedig be 6em tudtunk szerezni. A magyar ipar nem adott ilyes­mit a magyar kereskede­lemnek. — És mi lesz. az idén? — Van néhány konkrét el­képzelésünk, de ezeket-egye­lőre üzleti titokként kezel­jük. Annyit elárulhatok: ha tudunk magunk árut besze­rezni és nem kell minden­féle közvetítőkön keresztül könyörögnünk, akkor verse­nyezni is tudunk majd a bé­csi árakkal. , Az Áfésznél Sovány György elnökhelyettes, kereskedel­mi főosztályvezető mondta: — Szerintem- nem bírjuk ezt a versenyt. A szórakoz­tató elektronika piacának nagy részéről ki. kell vonul­nunk. A teljes kivonulás ön- gyilkosság lenne, de min­denképpen csökkentésre kényszerülünk. Mondok egy példát: ha bizományosként értékesítünk például egy vi­deókazettát, akkor azt Auszt­riában a turista körülbelül 300 forintnak megfelelő schillingért vette, hatszáz forintot akar érte itt kapni, tehát nekünk körülbelül hét­százért kell eladnunk. Ha ugyanazt hazai kül- vagy nagykereskedelmi cégtől sze­rezzük be, akkor a fogyasz­tói ára 950 forint lesz. Ez képtelen helyzet. — Tehát bizományosnak kell lenni. —. Az sem olyan jó üzlet manapság. Hiszen sokan rá­jöttek, hogy leginkább az éri meg, ha maguk mennek ki külföldre. Mind több az itt­hon is eladni szándékozó ember és mind kevesebb a vevő. Egyelőre a kivonulás­nál jobb stratégiánk nincsen. Antal János, a Zselie Áru­ház igazgatója is ott volt, amikor beszélgettünk. Osto­rozta az összehangolatlansá­got, a magánembereknek föl­kínált, de-a kereskedelemtől továbbra is elzárt lehetősé­geket. Az áruház műszaki osztályának forgalomcsök­kenési adatait katasztrofá­lisnak minősítette. A kiutat az önálló export-import jog megszerzésében látta. Mind a Somogykernél, mind az áfésznál próbálkoz­nak valamiféle kilábalással, mindkét cégnél van bizomá­nyi értékesítés is, de nagy lehetőségeket egyelőre egyik helyen- sem látnak. Amíg a hazai ipar jobbára hiányt termel, amíg nincs igazi piaci helyzet, addig megma­radnak a bajok. A dollárért árusító hazai hálózatról, az építendő áru­házakról sem tartanak sok jót a kereskedők. Sümegh Nándorné inkább bízott mégis benne, hogy fölveheti a kesztyűt, bár valószínűleg az ő vállalatára is vonatko­zik az, amit Sovány György mondott: — A hazai kereskedelem kicsi haszonnal adja tovább a beszerzett árut. Versenyez­ni csak árral lehet, de mi már nem vagyunk képesek a csökkentésre. Az osztrák kereskedő többszörös ha­szonkulccsal dolgozik, neki — ha úgy látja majd, hogy kell — lesz miből engednie. Ezután sem rúgunk mellette labdába. Tehát a magyar polgárnak marad a fárasztó utazás és a dédszülők veszélyes kocsi- káztatása. A megváltozott vámrendelkezésekkel együtt is. így látják a kereskedők. Lehet, hogy jól látják. Luthár Péter fV Pénzt mindenáron!" Ageronai remete HÁG BERTALAN Egy éjszaka története 1989. január 18., szerda 4J — Nos — kérdezte tő- ***■ le —; gondolkozott azon, amióta utoljára be­szélgettem magával, hogy miért vigyázunk magára? — Én azt hiszem, hogy ön, őrnagy úr, engem gyanú­sít. — Várjon csak, Palágyi úr. Mivel? — A gyilkossággal. — És hogyan jött rá er­re? — Megbilincseltek. — Nézze, Palágyi úr, nem ámítom magát. Én nemdsak gyanúsítom, ha­nem biztos vagyok abban, hogy maga a gyilkos! Sőt már azt is -tudom, hogy mi­ért gyilkolt olyan kegyetlen gonosz mérlegeléssel. — Én, őrnagy úr? — kér­dezte akadozva. — Bizony, maga! A pán­célszekrényben tartott pén­zért, barátom. És amikor terve nem sikerült, agyon­verte Almási művezetőt, aki segített magának. Hogy mi­ért, azt még pontosan nem tudom, de bízom benne, hogy maga az általam még ismeretlen apróbb részlete­ket is el fogja mondani. Mert az biztos, hogy az oxigénpalatíkot és a he­gesztőpisztolyt nem maga készítette oda, hanem Almá­si, esetleg valaki segített is neki. Maguk ketten csak azt nem ellenőrizték, hogy a pa­lackban kevés az oxigén. Üj palack odaszálilításához már nem volt idejűik, mert lassan közeledett a reggel. S mivel az idő gyorsan ha­ladt, maga pánikba esett. Ott állt, rettentő izgalmak közepette a nagy zsákmány közelében és akkor határo­zott. Ezzel — nézzen csak ide —, szóval ezzel a ne­héz acélrúddal agyonverte a társát és menekülni pró­bált. Ügy képzelte, hogy még majd maga lesz a hős, aki felfedezte a siker­telen bűncselekményt. Igen KIÁLLÍTÁS KAPOSVÁRON Horrorfilmekbe illő. fény­képek, bűntettek leírása lát­ható és olvasható a kapos­vári helyőrségi művelődési otthonban tegnap megnyi­tott bűnügyi kiállításon. Gyengédebb idegzetűeknek nem is ajánljuk a megte­kintését. A'kit viszont jérde- kel, hogy a bűnelkövetésre hajlamos egyének mi min­denre képesek azért, hogy a „Pénzt mindenáron” meg­szerezzék — ez a kiállítás címe —, valamint akiket a megelőzés tennivalói is ér­dekelnek, azoknak föltét­lenül hasznos megszemlél­ni a tablókat, a prospektu­sokat. A megyei rendőr-főkapi­tányság párt- és szakmai vezetősége által rendezett bemutatót dr. Molnár József ezredes, a főkapitány he­lyettese nyitotta meg tegnap délelőtt. — Nem öncélú a kiállítás — mondta —, hiszen min­denki értesülhetett arról, hogy országszerte és me- gyeszerte miként alakul a bűnügyi helyzet. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetői az erőszakos mód­szerektől sem riadnak visz- sza. Gyakori az olyan rab­lás, .-amelynek során ember­életet is veszélyeztetnek. Az utóbbi időben nem rit­ka a fegyveres rablás sem. Tavaly a megye rendőri ám, barátom, csakhogy az ajtó közelében szembeke­rült Gáti József műszerész­szel, aki felismerte magáit. Maga pedig őt. Így kényte­len volt Gátit is többször fejbevágni azzal a szándék­kal, hogy őt is véglegesen elhallgattassa. Majd ami­kor mindez megtörtént, me­nekült a kerítésen keresz­tül. Arra gondolt, hogy az üzemben senki sem látta sem bejönni, sem távozni. Egyelőre ennyit, Palágyi úr, ha netán kihagytam vala­mit, majd maga kiegészíti. Palágyi hosszan hallga­tott, de úgy látszik, Magos „ráolvasása" annyira hatott rá, hogy a széken ülve, iz­galmában belevizelt a nad­rágjába, s a vizelet végig­folyt a padlón. Palágyi félelmében nem merte szóba hozni, hogy ki kell mennie, mert annyira remegtek a lábai, hogy nem tudott volna felállni. Magos olvasmányain tű­Fet«töt!en*«gUnk áMoMtaí vasvun*, •vu.r&ftrm'ritttífc » betörök dotaát szervei 5600 bűnügyben ren­deltek el nyomozást. Leg­gyakoribbak a vagyon elle­ni bűncselekmények, -ezen belül is a lopás: mintegy két és fél ezer eljárás in­dult lopás miatt. Betöréses ügyben a rendőrség egy híján ezer — pontosan 999 — nyomozást folytatott. — A köznyugalmat talán kevésbé zavarja, ám a sér­tetteknek sok bosszúságot okoznak az utóbbi években elszaporodott gépkocsifel­törések. Ebben némiképp „ludasak” az autósok is, hi­szen jelentős értékeket hagynak parkoló járművük­ben. Összességében tavaly több tízmillió forint kárt okoztak a bűncselekmények. Ezért is szükséges, hogy a gazdálkodó szervezetek és az állampolgárok a maguk részéről mindent megte­gyenek a megelőzés érde­kében. A gazdátlanul ha­gyott értékek, a lehetőség és és a csábítás ugyanis jelen­tős bűnkiváltó tényező. „Alkalom szüli a tolvajt” — szól a régi mondás, s ezt az alkalmat nem szabad megadni. Ezzel kapcsolato­san is vannak tanulságos esetek és megfontolandó ta­nácsok a kiállítás anyagá­ban. Az országot járó vándor- kiállítás Kaposváron e hé­ten látható, naponta 10-től 20 óráig. A jövő héten Nagy­atádra költözik, s az otta­ni helyőrségi művelődési házban tekinthető meg. nődve azon töprengett, va­jon miért tagad még mindig Palágyi. És bár ezt Németh nem kérdezte, intett neki, hogy menjenek át a szomszéd szobába és ott belefogott a tulajdonképpeni „önma­gának” szóló magyarázat­ba. — Talán azért tagad, mert még mindig reménykedik szeretője magatartásában. Bízik abban, hogy a lány védi és igazolja. Mármint azzal, hogy azt vallja; ke­gyetlen tetteinek idején ná­la tartózkodott. Vagy pe­dig azért tagad, és ez a va­lószínűbb, mert még nem tettük eléje a gyilkosság bi­zonyítékait. De ezzel még várok, hadd kínlódjon ez az aljas gazember. — Aki ilyen bestiális cse­lekményekre képes, az nem ember, nem érdemel mást: gyötrődjön! — húzta alá fő­nöke véleményét Németh. — Az igazmondó akár tanú, akár gyanúsított, egy hét múlva is ugyanazt mondja, vagy állítja, amit első kikérdezése során em­lített. A házudozó bűnöző vagy tanú viszont eltér az előző vallomásától és minden esetben másképp próbálja hazugságát előád­A Pireneusdk hófedte vi­dékének panorámájában gyö­nyörködni, egy sebes sodrá­sú hegyipatak kristálytiszta vizét inni, esténként víz­csobogás muzsikájára álom­ra szenderülni — irigylésre méltó életmód. Agyancivili- zált hétköznapjainkban ke­veseknek adatik meg, hogy a természetben találjanak menedéket. Nádasi István budapesti taxissal azonban éppen ez történt meg Spa-- nyolországban. Igaz, koránt­sem idilli körülmények kö­zött. — Decemberben érkeztem Madridba a MALÉV menet- rendszerű járatával, zse­bemben a jelentős kedvez­ménnyel megvásárolt, visz- szaiútra is érvényes jeggyel. Autóbusszal utaztam tovább Barcelonába. A kíváncsiság hozott a leendő olimpiai vá­rosba. Hat gyönyörű nap alatt bejártam a katalán fő­város megannyi zegét-zugát. Éjszaka busszal indultam volna vissza Madridba, ám kiderült, hogy az utolsó já­raton már minden hely fog­lalt... Így kezdte elbeszélését a karácsony utáni napokban a madridi nemzetközi repülő­tér fogadócsarnokában a. 42 esztendős férfi. Néhány órá­val korábban telefonon be­szélt a családjával. Zoko­gott, amikor meghallotta a lánya hangját. Hátborzonga­tó a történetem — mondta a tudósítónak, és készséggel hozzájárult ahhoz, hogy a hitelesség kedvéért a neve is szerepeljen. A tanulságot pedig így fogalmazta meg: az ijedtség rossz tanácsadó, s csak nyelvismeret és hely­ismeret hiányában követhet el az ember ennyi őrültsé­get. — Teljesen elvesztettem a fejemet, amikor kiderült, hogy lekéstem a repülőgé­pet. Gondoltam egyet, és a francia határnak vettem az irányt, autóstoppal. A kilé­pésnél semmi gond nem volt, a francia határőrök . azonban éppen engem szúr­tak ki. Francia vízumom nem lévén, viszafcüldtek spanyolföldre. Akkor még volt hatezer pesetám (körül­belül száz nyugatnémet már­kának felel meg). Vártam egy napot, és egy másik át­kelőhelyen újból nekivág­tam. Az eredmény ezúttal sem volt kedvezőbb. Vajon miért nem 'kért se­gítséget a madridi magyar nagykövetségtől, amikor még volt telefonra pénze? Le­mondó legyintéssel vála­szolt: — Az ember néha azt hiszi, hogy egyedül is boldogul. Nos, Nádasi Ist­ván „boldogulása” egy erdei V romépületben csaknem két hétig tartott, Gerona kör­nyékén. Egy kamionos par­kolóhelyen .kosztolt”, össze­szedte az ételmaradékokat. Közben elszántan terveket szőtt ainról, hogyan kevered­het haza, három-négy orszá­gon át, a vízumellenőrző hatóságok figyelmét elkerül­ve, ráadásul egyetlen fillér nélkül. Végül feladta. Kará­csonykor kiéhezve, agyon­fázva bement az egyik ge- ronai csendőr-őrszobára. Nagy nehezen értésre adta, angol és német szavakkal, hogy a magyar képviselettel szeretne kapcsolatba kerül­ni. Az ügyeletes tiszt fel­hívta a követségi ügyeletet, és átadta neki a kagylót. — Pillanatok alatt elmúlt a két hete tartó lidércnyo­másom — folytatta elbeszé­lését a „geronad remete”. — Megígérték, hogy másnap pénzt küldenék, s mi több, megkérték a csendőrséget, hogy szerezzenek nékem szállást, élelmet. A spanyol hatóságok em­berséges bánásmódban ré­szesítik mindazokat, akik bajba kerülnek az ország­úton, rablás áldozatai lesz­nek vagy egyszerűen elté­vednek. Tavaly csaknem 55 millió turista járt Hispániá­ban, így érthető, hogy a rend őreinek nagy a rutin­juk ebben. Nátlasi Istvánt a Vöröskereszt egyik menhe- lyén fogadták be egy éjsza­kára, és másnap útnak in­dították Madridba. A ma­gyar nagykövetségen jegyző­könyvet vettek fel a tör­téntekről, indokolandó a gyorssegély kiutalását. Ezt az összeget odahaza fizeti ki a pórul járt utas. Csakúgy, mint a kötelezvény ellené­ben átvett repülőjegyet. A történet itt véget is ér. A hihetetlennek tűnő eset kapcsán azonban felmerül az a kérdés is, hogy történe­tünk hőse kellő módon ké­szült-e fel az útra, számba vett-e minden eshetőséget az utazás előtt, ha egyetlen „buszlekésés” miatt ilyen nehéz helyzetbe került? Madridba érkező honfitár­saink körében általános az ä vélemény hogy a 300 dol­lár körüli összegnek meg­felelő turistaellátmányból hat-hét napnál tovább csak rendkívül szerény megél­hetésre futja Spanyolor­szágban. Ennek fényében nem látszik túlzásnak, hogy néhány ország hatóságai a határátlépéskor tájékozódni kívánnak az utas zsebében lapuló valutáról. Nyugat- Európában nemigen kedve­lik az üres zsebű „remeté­ket”. Meruk József ni. Csakhogy a kihallgató, mint jelen esetben te vagy én, különféleképpen és mó­don kérdez, ami zavarba hozza mindkettőt: a bűnöst és a házudozó tanút is. A jó kriminalista a különbsé­geket feljegyzi és ebből igen hamar kiértékeli a valósá­got. — Nem tudom, észrevet- ted-e, hogy újra beestele­dett? — nézett az őrnagyra Németh. — Nem is emlékezem, hogy ma ettem-e valamit. Tény, hogy nem vagyok éhes, és azt hiszem, te sem. Valahogy megfeledkeztünk az evésről, ugye? Egy jó erős fekete, egy jó cigaret­ta és nem hiányzik az ét­kezés. Az ilyen súlyos ügyek nyomozásakor egy-két nap­ra a gyomrunk kapuja be­zárul. Csak a szív, az ide­gek és aiz agy működik tel­jes sebességgel. — Hogy állsz? — lépett hoázájuk a főnök e meditá­ció végére. — Amennyiben minden klappol, holnap reggelre ké­szek leszünk. — Én elmegyek. Ha vala­mi rendkívüli eset közbe­jönne, azonnal telefonálj! (Folytatjuk.) A Vöröskereszt közleménye . A Magyar Vöröskereszt az örményországi földrengés túlélőinek 1988. december 12. és 1989. január 11. kö­zött 15 millió forint érték­ben továbbított segélyszál­lítmányt. A Vöröskereszt ezúton köszönetét mond a vállalatoknak, a szerveze­teknek, az intézményeknek, az egyéneknek az együttér­ző támogatásért. A szovjet vöröskereszttől és a Nemzetközi Vöröske­reszttől kapott tájékoztatás szerint újabb segélyek kül­dése nem szükséges. A Magyar Vöröskereszt­nél sokan jelentkeztek az­zal a kéréssel, hogy örmény gyermekeket szeretnének üdülésre, tanulásra, vagy akár örökbe fogadni. Ezeket a felajánlásokat a Vörös- kereszt eljuttatta a szovjet, illetve az örmény vöröske­resztnek. A felajánlásokat köszönik, de jelenleg nin­csenek ilyen jellegű igények Örményországban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom