Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-08 / 292. szám
1988. december 8., csütörtök Somogyi Néplap 5 Kandidátusi értekezés az egyetem kaposvári karán 3ól vizsgázott az aspiráns ÖRÖM ÉS GOND A SIKER UTÁN 70 éve jelent meg a Vörös Újság Sajtónapi ünnepség Kaposváron Alig egy éve, hogy a Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskola a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kara lett s ezzel egyetemi rangot kapott, máris sok siker jelzi: kiválóan használják ki az ebben rejlő lehetőségeket. A számtalan elismerés, amit az itt folyó oktatói és kutatói munka kapott, most újabbal gazdagodott. Kandidátusi disszertációját helyben védhette meg egy aspiráns. A dolúg külön érdekessége, hogy a Kaposváron tartott első védés főszereplője külfödi — iraki — aspiráns volt. Tele volt a kar négyes előadóterme azon a pénteken, amikor El-Abidy Mush- tag belekezdett előadásába. A még meglehetősen tört magyarsággal előadott „Különböző nevelési módszerek hatása a pulykák értékmérő tulajdonságaira” című értekezését feszült figyelemmel hallgatták a szakértők. Az előadás után a két opponens értékelte a munkát, majd az érdeklődők kérdéseire válaszolt az aspiráns. A témának különösen a második, az erdemények iraki adaptációjáról szóló része érdekelte a jelen levőket. El-Abidy (Mushtag A végeredményt dr. Bögre János egyetemi tanár, a bizottság elnöke hirdette ki, miszerint a megszerezhető pontok 80 százalékát elérve, El-Abidy Mushtag kandidátusi értekezését elfogadták. Az értékelés után az ifjú kandidátust, majd aspiráns- vezetőjét, dr. Perényi Miklós tanszékvezető főiskolai tanárt kérdeztük az elmúlt öt év munkájáról. — Egyetemi tanulmányaimat Irakban végeztem, s ott dolgoztam az Állatorvostudományi Egyetemen mint tanársegéd. Magyarországra azonban már Szíriából kerültem, mert hazámból az időközben megváltozott politikai helyzet miatt több száz társammal együtt el kellett jönnöm. A kapcsolatot az Iraki Kommunista Párttal azonban tartottam, s ők szóltak, hogy ilyen lehetőségek vannak Európában. — Miért választotta Magyarországot, s ezen belül Kaposvárt? — Turistaként már jártam itt régebben. Nagyon tetszett az ország, tudtam, hogy hová jövök. 1983 augusztusában érkeztem Budapestre az Akadémiára. — A kaposvári lehetőség később merült föl — kapcsolódott be dr. Perényi Miklós. — Főiskolánk előtte is dolgozott aspiránsokkal, s Mushtagról kiderült, a baromfiágazat érdekli elsősorban. Akkoriban igen pezsgő kutatóéletbe kapcsolódhatott be, rengeteg baromfikísérlet folyt nálunk, s ésszerűnek látszott: ha ez érdekli, akkor ide jöjjön dolgozni. — Hazámban a mohamedán vallás tiltja a séffeshús fogyasztását, ezért kerestünk egy olyan állatfajt, amely eddig jóformán ismeretlen nálunk, ugyanakkor nagy mennyiségű hús’, ad és jó étrendi hatása van, tehát bővítheti a húsválasz- tékot: ez a pulyka. Nehezen akart elindulni ez a közös munka — emlékeztek vissza —, hiszen előbb a nyelvvel kellett megbarátkozni, s hiába volt az egyéves tanfolyam, bizony, voltak nehézségeik. Ezért is csak két év elteltével került sor a kandidátusi munka kísérleteire, előtte a többi kutatásba kapcsolódott be Mushtag. Igv együtt gyakorolta a kutatómunkát és a"~ magyar nyelvet. A kísérlet irányítása és értékelése mellett a legnagyobb munkát a szakirodalom feldolgozása jelentette, a világ pulykatenyésztésének tanulmányozása. — Irakban jól haisznosít- hatóak majd ezek a kutatási eredmények. Nemzetközi szinten és magyar szempontból milyen jelentőségű ez a kandidatúra? — A nemzetközi tudomány számára is állapítottunk meg új dolgokat — mondta Perényi Miklós —, ez kritériuma is a kandidátusi értekezésnek. Ilyen jellegű összehasonlításokat a világon még sehol nem végeztek, az eredmények tehát mindenképpen újdonságok. Magyar szempontból is jelentős, hiszen a kísérletek Magyarországon, magyar takarmánnyal, hazai fajtákkal folytaik. így természetes, hogy hasznosítani tudjuk a termelőmunkában. — Az ötéves munka tehát elérte célját, sőt többet is annál. Hogyan tovább? A kérdést csend követte, az újdonsült kandidátus hosszan nézett maga, elét — A sikernek örülök, de a jövőre nézve már nem felhőtlen a kedvem. Egyelőre Dr. Perényi .Miklós nem akarok visszamenni Irakba. Sajnos, még mindig nehéz ott az élet, más, nagyobb horderejű problémák foglalkoztatják az embereket. Biztos, hogy idővel szükség lesz rám és társaimra, de egy' ideig még várni kell. Sok minden Magyarországhoz köt már; egy ideig még szeretnék itt dolgozni. Arról azonban nem mondok le, hogy egyszer otthon hasznosítsam itt szerzett tudásomat. Varga Ottó SZAPUDI ANDRAS Nagybeteg mesterünk Ágoston után elsőnek * Ferenc bátyám távozott az árnyékvilágból, aztán Júlia nővérem (ő is itt élte le az életét a faluban), majd a legfiatalabb bátyám, Jenő következett, aki főorvos volt Budapesten; végül Bálint, a legidősebb — mondta Jolán néni, a legutolsónak (1914- ben) született Pörzse testvér, amikor 1988 nyarán meglátogattam. Fullasztó hőségből léptem az udvarára az utcákról eltüntetett fák után sóhajtozva. Jolán néni 200 négyszögölén hűvös volt, öreg diófák, magasra nőtt buk- szusok tartottak árnyékot. A vadszőlővel befuttatott tornácon, majd a tágas fogadószobában megfeledkeztem a gyötrő kánikuláról. Pörzse Zsigmond halála után a családösszetartó erő Júliában összpontosult (fáradhatatlan levelező, volt), de a mindenkori központ, ahol a testvérek és a leszármazottak legszívesebben összegyűltek, Jolán portája volt. Nála töltötte Bálint űr a nyári és a téli vakációkat, a „pestiek” autója is az ő háza előtt parkolt, amikor rokoni látogatásra érkeztek. Hozzá nem lehetett rosszkor jönni, vendégfogadó mosolya sohasem volt kényszeredett. Pedig Pörzse Jolánt valamennyi testvérénél keményebben sújtotta a sors (az isten is annak a vállára rakja a nagyobb terhet, aki elbírja, szokta mondani, talán önmaga vigasztalására), s viszontagságos életére visszatekintve ma már nyilvánvaló, hogy megpróbáltatásai éppen akkor kezdődtek, amikor sokan — talán még Júlia nővére is — méltán irigyelték szerencsésnek tetsző, boldogságot ígéreő házasságáért. Az egyik helybeli földbirtokos világot járt, művész fia, Gondos Péter, miután párizsi tanul- mányütjáról hazatért, első látásra beleszeretett, és feleségül kérte. Jolán zárdában nevelkedett, kitüntetéssel érettségizett az orsolyi- ták gimnáziumában, majd ugyancsak színjeles tanítói oklevelet szerzett. 1938-ban esküdtek, s mire a negyedik gyermekük is megszületett, Gondos Péter már nem volt az élők sorában. 1945 januárjában egy nyilas Különítmény bukkant föl a faluban. Először a kocsmába mentek, onnét Gondosékh"’. Körülvették a kúriát, házkutatást tartottak, majd — égj írásbeli följelentésre hivatkozva, amely szerint a ház ura kommunista összeesküvő — elhurcolták Gondon Pétert. Még aznap éjszaka tarkón lőtték. Pörzse Jolán 1948-ig az ellenálló rnáitír özvegye volt, és MNDSZ-elnök. 49-ben elvették a házát, s minden „másféle jószágát”. 1953-ig kuláklistán szerepelt a neve. A tanerőhiányra való tekintettel 1952-től megenA Vörös Újság megjelenésének évfordulóján — a magyar sajtó napján — tegnap koszorúzási ünnepséget rendeztek Kaposváron a Gábor Andor téren a somogyi születésű kommunista író, újságíró Gábor Andor szobránál. A Himnusz hangjai után Veres Péter „Én nem mehetek el innen” című versét Tóth Barnabás, a Táncsics Diáikszínpad tagja mondta el. Ezt követően a megyei és a városi pártbizottság nevében Tóth János megyei és Csapó Sándor városi titkár helyezett el koszorút. A Somogyi Néplap szerkesztőségének képviseletében Jávori Béla főszerkesztő, Her- nesz Ferenc, a pártalapszer- veaet és Horányi Barna, a szakszervezeti bizottság titkára koszorúzott. Az MTI, a megyei nyomdaipari vállalat, a lapkiadó vállalat, valamint a megyei postahivatal koszorúját Berkics János szerkesztőségvezető, Mike Ferenc nyomda- és Por- dány H. László lapkiadóigazgató, valamint Hegedűs József megyei hivatalvezető helyezte el. A koszorúzási ünnepség a Szózattal fejeződött be. A váposi pártbizottság nagytermében tartott sajtónapi ünnepség résztvevőit Tóth János, a megyei párt- bizottság titkára köszöntötte, majd dr. Tröszt Tibor, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondott ünnepi köszöntőt. Bevezetőben a 70 éve megjelent első magyar kommunista lapról, a Vörös Újságról emlékezett meg, amely — mint mondta — a gedték neki, hogy a szomszéd faluban taníthasson, s attól kezdve 70 éves koráig, akár csak Bálint bátyja, nem hagyta el az iskolát. — Rosszabbul is járhattam volna — mondta mosolyogva. — Elvégre nem telepítettek ki, nem csuktak börtönbe, volt hol laknom a gyerekeimmel, nem kellett koplalnunk, fagyoskod- nunjk. És a legnehezebb időkben is akadt egy-két ember, aki mert rajtunk segíteni. A falu első párttitkára egy 19-es kommunista (Káró Dezső) volt, akit apósom kimentett a fehérek gyűjtőfogházából és munkát, megélhetést adott neki. Nem felejtette el. Segített, amikor csak tehette. Az egyik irodista súgta meg, hogy Dezső bácsi mindig „ron gyosra beszéli a száját” mellettünk a tanácsházán, ha idegen élvtársaik érdeklődnek a, család iránt. Volt egy Rába traktorunk, amit szerettem volna pénzzé lenni, mielőtt elveszik. A járási kiküldött azt mondta, ha a Défosz hozzájárul, eladhatom. A „Défosz”, egy sokgyerekes, volt cselédember (haláláig Défosznak nevezték) megadta az engedélyt. (Folytatjuk.) politikának nemcsak krónikája, hanem alakító, szerves részese is volt. Haladó szellemének, közérdekűségének és rendkívüli frissességének köszönhetően pár hónap alatt többszázezres napilappá fejlődött, s a Tanácsköztársaság leverését követően az emigrációban is folytatta működését. A lap politikus szerkesztő-egyéniségeinek további életpályáját nyomon követve — utalva egyebek között az emigráció éveiben a párton belül kialakult frakcióharcokra és annak következményeire — szólt történelmünk máig ható tanulságairól. A demokráciáról és a diktatúráról folytatott egykori viták, s az ezek során felvetődött kérdések nagy része napjainkban is időszerű. Nemcsak a mostanában sokat elemzett nyilvánosság állapota mutatja ezt, hanem a politika és a sajtó viszonyának, együttműködésének dilemmája is. A termékeny együttgondolkodást — mondta Tröszt Tibor — azok a megoldások viszik majd tovább, amelyek a kérdést nem csak a politika és a sajtó viszonyaiként, hanem- a közélet teljességében, tehát belső viszonyként, vitázó, ösztönző együttműködésként tekintik. Befejezésül az újságírókat, a hyomdászdkat, a kiadásban és a terjesztésben dolgozókat köszöntötte, „akik munkájának tisztessége mindig méltó igazolását leli abban, amikor az olvasó ember az aznapi újsággal érzi csák igazából jelenidőben magát, s azzail érzi maga körül jelenidejűnék a világot is.” Az ünnepi köszöntő után kitüntetéséket, emlékplaketteket, nívódíjákat és jutalmakat adtak át. A megyei párt-vb Pártmunkáért kitüntetését Tóth János nyújtotta át Hernesz Ferencnek, a Somogyi Néplap párttitkárának. A Népszabadság emlákpla- ketett Bajkó László, a tabi pártbizottság munkatársa, Varga Gyula, a balatonföld- vári pártbizottság titkára, Bíró Bódis Lászlóné, a ba- latonmáriai postahivatal vezetője, Berhardt Jenőné ba- Jatonszemesi hírlapfelelős, valamint Vörös Gábor, a kaposvári Mehiv szervezője vette át Pordány H. Lászlótól. A Somogyi Néplap terjesztéséért emléklapot kapott Antal István, a kaposvári 1-es és Gazda Tiborné, a siófoki 1-es postahivatal dolgozója, valamint Pánovics Imréné segesdi, Haracsi Elemér kaposvári és Magyar János ságvári postai dolgozó. A Somogyi Néplap nívó- díját — a szerkesztőség újságíróinak szavazata’ alapján — Luthár Péter, a gazdaságpolitikai rovat helyettes vezetője vette át Jávori Béla főszerkesztőtől. A megyei tanács nívódíját dr. Horváth Sándor elnök- helyettes adta át Varga Istvánnak a Kaposvári Mutató főszerkesztőjének. Az SZMT nívódíját Lajos Géza, a Somogyi Néplap rovatvezetője vette át Svajda József SZMT-titkártól. A megyei népfrontbizottság nívódíját dr. Novák Ferenc megyei titkár adta át Gyertyá s Lászlónak, a Somogyi Néplap fotóriporterének. A megyei KISZ-bizottság nívódíját Bíró Ferenc a belpolitikai rovat munkatársa vette át Simon Gábor megyei titkártól. Albtívajutalomban részesítették dr. Paál Lászlót, az Útközben szerkesztőjét, Lajos Gézát, a Somogyi Néplap rovatvezetőjét és Lesicó Lászlót, a Szabad Föld munkatársát. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Székely László, és Farkas Csabáné, a megyei nyomdaipari vállalat csoportvezetője, illetve korrektora, valamint Csulik Imréné, a megyei lapkiadó vállalat hivatalsegédje. A magyar sajtó napja alkalmából az idén először nívódíjaikat adott ki a megyéi tanács is. Az ünnepségen részt vett Kapalyag Imre, az újságíró szövetség főtitkárhelyettese. Dr. Gyenesei István megyei tanácselnök Igriczi Zsigmondnak, a Népszabadság munkatársának, llkei Csabának, a televízió Új Reflektor Magazin főszerkesztőjének, dr. Kercza Imrének, a Somogyi Néplap főszerkesztő-helyettesének és, Leskó Lászlónak, a Szabad Föld munkatársának adtai át a nívódíját.
