Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-09 / 293. szám
1988. december 9., péntek Somogyi Néplap az OLVASÁS ÖRÖMÉÉRT Tizenegy évvel ezelőtt látott napvilágot az a kezdeményezés, amelynek neve azóta jól ismert fogalommá vált: gyermek_ könyvhét. Hagyomány már, hogy ilyenkor, a téli könyvvásár előtt számos ,helyen az országban író— olvasó találkozót rendeznek, ilyenkor a kicsik elbeszélgethetnek kedvenc meseírójukkal, akit eddig csak a könyvein keresztül ismerhettek. Az idén azonban nemcsak vetélkedőket tartottak vagy játékos foglalkozásokra hívták a könyvtárak ifjú olvasóikat, hanem országos kezdeményezésként egy játéktársaság pá. lyázatot is hirdetett ízléses, a kicsik gondolatvilágához közel álló játékok készítésére. Egymást érték a rendhagyó irodalomórák, a kiállítások, amelyeket mind a gyermekkönyvhét apró-. pójábói szerveztek. S maguk a szervezők sem titkolják, hogy ma már nem elég csak az újdonságokat vagy az elmúlt évek sikerkönyveit kitenni a polcokra, kell mellé más is, amivel még inkább felhívják a figyelmet a könyvre, az olvasásra, amivel visszahódíthatják a gyerekeket az olvasáshoz. Kell, mert bizony a televízió és a videó elkényel- mesíti nemcsak a felnőtteket, hanem a kicsiket is. A tanárok, tanítók a megmondhatói, hogy szinte már ünnepi eseményként kell fogadni, ha egy- egy tanuló a kötelező olvasmányokon kívül mást is elolvas. Jól ismertek azok a gondok, amelyeket nemcsak a közművelődési szakemberek, a pedagógusok, hanem a szociológusok is megfogalmaznak, miszerint a középiskolában tanulók elég nagy százaléka az olvasás technikáját és minőségét tekintve ugyancsak általános iskolai gondokkal küszködik. Ennek pedig az a következménye, hogy a középiskolában elvárt gondolkodási műveleteket sem tudja megfelelő szinten teljesíteni, hiszen idejének nagy részét azzal tölti. el. hogy kibogozza a feladatok utasítását vagy keresi emlékezetében a szó jelentését. Szegényes a tanulók szókincse, halljuk mindenütt. Szegényes, mert a szókincs nem olyan, mint egy órai lecke, amit jól-rosszul el lehet sajátítani. A szókincset nem lehet csak úgy megszerezni. Megszerzésének egyedüli titka az olvasás, a több és egyre több olvasás. S hogy gyermekeink olvassanak is, ahhoz sok mindennek meg kell változnia. Elsőként a családnak, amely a gyerek számára példa, ként szolgál. Ahhoz azonban, hogy szüleit nyugodtan, otthon ülve olvasni is lássa, ismét egy sor, egészen messzire vezető tényezőnek kell megváltoznia. S más kell legyen az oktatási rendszer ma még túlzottan eredményközpontú, számonkérő módszere is, hogy a gyerekek valóban érezzék: társaiknak, tanítójuknak igazán fontos, hogy mivel foglalkoznak ők az iskolán kívül, milyen könyveket forgatnak. Addig azonban szükség van hasonló rendezvényekre, amelyekkel a könyvek közelébe lehet csalogatni az aprónépet, ha kell játékkiállítással, játszóházzal, tárlatokkal vagy egy-egy beszélgetéssel. S talán ezzel is nagyobb lesz az esély, hogy a gyerek lassan rájön majd az olvasás csodálatos izgalmára, s könyvet fog kezébe. Kikapcsolódásként, tudása gyarapításáért vagy csak egyszerűen az olvasás öröméért. Balogh P. Ferenc r I, r ■ r I Levéltári évkönyv Az ezernégyszázas évek előtti időszakról is lehet még újat mondani. A köztörténet számára is hasznos helyi forrásközléssel bizonyítja ezt Borsa István, aki gazdagítani volt képes a Mohács előtti képünket. Az országbíró által öt törvénykezési ülésszakon megbírságolt somogyiak lajstromát teszi közzé a Levéltári évkönyv idei ti- ti zenikilencedik kötetében. Az országos levéltárban a Kállay család iratai között talált a kutató arra a füzetre, amely az 1437-től 1447-ig megbírságolt somogyiak jegyzékét tartalmazza. A birtokos nemesekre vetettek kii több bírságot, ám az egyháziak és a várnagyok- is szép számban kerültek az országbíró lajstromába. Né- hányukra szinte rá járt a rúd. A Marcali Vajda és Báni iák kiemelkedtek a megye nemességéből, többet engedtek meg maguknak, s az 1444-i rendkívüli, megyei közgyűlés okozta „konjunktúra” során többen éltek ellenük panasszal. A korszak kutatói számára hasznos forrásnak bizonyul — érdekessége mellett — Borsa forrásközlése, amelyhez útmutatót is ad a szerző. Rumy Károly György leírásában olvashatunk az egykori Somogy vármegyéről az ezernyolcszázas évek elejéről. A Szepes megyei születésű Rumy régiónkban is járt. Festetich György meghívására a keszthelyi Georgiiconban tanított. Az enciklopédikus műveltségű tudós Somogy földrajzi, statisztikai és helyrajzi leírását adja. Latinból Tóth Péter, a forrás közlője ültette át. Boráról, kerti gyümölcseiről és jószágtartásáról tartja nevezetesnek Rumy Somogyot, ahol az 1785-ben összeírt neme? férfiak száma alig több kétezernél. A sóhivatalokról, a kolostorokról és a nemzetiségiekről is megemlékezik a szerző. Nemcsak a somogyiak olvashatják érdeklődéssel a tanulmányt, hanem 'a zaJó módszer — kevés követővel Tanórák magnetofonról A hátrányos helyzetű kisközségek összevont tagozatú osztályaiban Somogy megyében 1973-ban vezették be a magnetofonos oktatási módszert. Hogyan vált be és mennyire terjedt el azóta a megyében? Pallós Béláné, a megyei pedagógiai intézet munkatársa: — A magnetofonos oktatás gyakorlatilag bevált, elterjedése azonban különböző okok miatt nem nagyon halad. Somogybán mindösz- sze tíz iskolában vezették be, jóllehet igen megköny- nyíti a tanító munkáját. Az. összevont tagozaton egy osztály magnós foglalkozást tarthat, míg egy másik osztálynak ezalatt a csendes (önálló foglalkozású), egy harmadiknak pedig hangos órát adhat a pedagógus. A magnós oktatás fejleszti a tanulók önállóságát, problémamegoldó képességüket, időkihasználási érzéküket, Valamint muzikalitásukat. — I Miért a kecskeméti módszert vették át? — Azért, mert ilyen prog. ramoktkal, kazettákkal, módszertani leírásókkal Magyar- országon csak ők rendelkeznék. Az ötlet Nagyberkiből származik, és a kecskeméti tanyavilágban alkalmazták először. — Milyen szerepe van a megyei pedagógiai intézetnek e módszer bevezetésében, terjesztésében, finanszírozásában? — Mi gyakorlatilag csupán menedzseljük e mód. ni és eredményesen alkalmazni. — A környéken taní'a- nak-e valahol ilyen módszerrel? — Igen, vannak ilyen kollégáim, például Kercselige- ten Katona Lászióné. És Nagy Endréné is ilyen módszerrel tanított nehány évvel ezelőtt Fonóban. Dr. Szendi József szer elterjesztését, alkalmazásáról minden iskola önállóan dönt. Igen előnyös, hogy a Bács-Kiskun megyei pedagógiai intézettel olyan kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolatunk van, hogy a magnós oktatáshoz szűk séges kazettákat, a módszertani leírásokat stb. mind ez ideig ingyen kaptuk. Január elsejétől viszont a kazetták árát már az iskolák fizetik. A módszert a gyakorlatban igen eredményesen műveli Szabadiban dr. Francz József né pedagógus. — Az egytantermes iskolában három osztállyal foglalkozom — mondja —, matematikából, magyar nyelv- és irodalomból, környezet- ismeretből és énekből vannak kazettáink. Nekem csupán az a feladatom, hogy az osztály magnós órája előtt a módszertani leírásnak megfelelően előkészítsem a kazettát, a munka- tesztlapokat, leültetem a gyerekeket a nagy közös asztal mellé és a fülhallgatók felvétele után bekapcsolom a magnót. És rájuk egy óráig nincs gondom ... — Az oktatás állandó megújulást igényel. Nem avultak-e el az önök kazettái, módszertani leírásai? — Nem. Minden évben, kérés nélkül újabb és újába kazettákat, hozzájuk módszertani leírásokat kapunk. Nagyon jó az is, hogy e tanszerek ára eddig nem terhelte a tanácsok, az iskola költségvetését. Nekünk csak nyilvántartásba kellett venlaiak is, hiszen nem egy mai zalai település akkortájt még megyénkhez tartozott, például Nagykanizsa határában Bagola vagy a nyári vízmosásokról hírhedt Surd. Az iskolán kívüli közművelődés históriájába vezeti olvasóit Kanyar József tanulmánya, amely a könyv- és nyomdakultúra kezdeteiről szól. A kései feudalizmus idejéről villantja föl a dunántúli művelődés történetét a szerző. A XVIII. század méltatlanul kevéssé kutatott időszaka a magyar történelemnek. Ha Magyarország történetének a honfoglalástól napjainkig eltelt századait abból a szempontból hasonlítjuk össze, mennyire ismerjük ezeket az éveket, történetírásunk milyen mértékben foglalkozott a korszakokkal, a XVIII. századot a sor végén találjuk. Miért? Erre ad választ Ember Győző munkája, amelyben megállapítja: nemzetietlen századnak tartották ezt az időszakot, éppen ezért történetének tisztázása nem is volt fontos. Ennek a mulasztásnak a pótlásaként a népesedési helyzetről, a lakott helyekről, a belső népvándorlásról, a külföldiek betelepüléséről és betelepítéséről, a felekezetekről közöl statisztikai adatokat a szerző. Reöthy Ferenc a somogyi helytörténeti kutatók közül kapott helyet újabb munkájával, amelyben a dél-bala- tani borvidék történetét tárja fül a XVIII. századtól. Bősze Sándor tollából Cso- konya vidékének népnevelési egyletéről olvashatunk. A tanulmány hatvan évet ölel föl 1868-tól. Hazatértek a katonák — indítja tanulmányát And- rássy Antal, aki a polgári demokratikus forradalom időszakából a fegyveres erőkről gyűjtött anyagot. Előtanulmánynak is nevezhető ez a munka, hiszen a korszák tanulsága az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság megismeréséhez, tapasztalatainak levonásához nyújt támpontot. Ugyancsak folytatásra számíthatunk Bognár Tibor tanulmányát megismerve : az 1945—1946-os nemzethű- ségi vizsgálat somogyi tapasztalatait gyűjtötte csokorba a német nemzetiségiek köréből vett ismeretek alapján. Ha nem kiforrott is még a tanácsok megalakulásának kutatása, kezdeti lépésiként is hasznosnak mutatkozik Géger László tanulmánya: 1950 júniusától októberig kíséri figyelemmel az első tanácsok működését. Horányi Barna Húszéves.a Fly Papers Barock zenekar, és öt éve alakult meg Barcson a Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Központban a harmincasok klubja, amely jubileumi találkozóra várja vendégeit szombaton este az intézménybe. Az esten a Spirál együttes működik közre. Másnap ;s a művelődési központban játszik a népszerű zenekar; vasárnap 19 órától a fiatalabbakat várják a táncestre. Családi napot hirdetett meg szombaton a kaposvári városi művelődési központ. Délelőtt 10 órától délután 5- ig tart majd a program. A karácsony jegyében zajló családi vetélkedőn játszhatunk közösen és fölkészülhetünk a közelgő ünnepre is, hiszen megtanulhatunk magunk is karácsonyfadíszt készíteni, kürtös kalácsot sütni vagy mézeset; a díszített asztal fontos kellékét, a gyertyát is otthonunkban önthetjük némi tapasztalat- szerzés után. A Kilián művelődési központ kézművesek portékáiból ajándékvásárt is rendez ezen a napon, könyvet is árusítanak a helyszínen, s a bolhápiacon ki-ki maga kínálhatja megunt játékát, csecsebecséjét. A családi vetélkedőre szombaton a családi nap kezdete, tehát már 10 óra előtt lehet jelentkezni. Maradva a ház programjánál, hétfőn itt koncertezik az Első Emelet zenekar. Vasárnap zárul a megyei népművészeti kiállítás, amit a Somogy Megyei Művelődési Központ rendezett. A hét végén rendszerint többen keresik föl a múzeumokat, kiállítóhelyiségeket. Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a Kaposvári Galéria bemutatóját: a somogyi képzőművészek egyesülete Jurij XJsztanov Esti fények című festménye jótékony céllal mutat be alkotásokat; a megvásárolt művek és a belépőjegyek árát az erdélyi menekültek javára fordítják. Marcaliban, a Lengyel József Múzeum képtárban egy hete nyílt meg Jurij Uszta- nov festőművész tárlata. A festő néhány éve telepedett le Magyarországon, ez ■ évtől marcali lakos. 1970-ben végezte el Moszkvában a képzőművészeti főiskolát, majd a kaukázusi -főiskolán, később egy moszkvai középiskolában tanított; hazánkban először 1981-ben mutatkozott be műveivel a Csili Galériában, azóta több önálló tárlata is volt. A marcali Lengyel József Múzeum képtárában harminchárom alkotását mutatja be Jurij UsztanoiV. Juan„ Gyenes, Kaposvár neves fotóművész szülötte, aki Spanyolhoniban él, számos alkotásával ajándékozta meg a várost. A Somogy Megyei Múzeumban érdemes megtekinteni gazdag képanyagát, amely jól érzékel teti művészetének kereszt metszetét. Ismerős hírességek néznek ránk a portréfotókról, a zene ihlette képek is egyedülállóak, különleges élményt nyújtanak. Zenei eseményre hívjuk föl végül olvasóink figyelmét: hétfőn Kaposváron a Liszt Ferenz Zeneiskolában ad hangversenyt a Budapesti Fúvósegyüttes Berkes Kálmán vezetésével. Közreműködik — zongorán — Hauser Adrienn. Két polkát is megszólaltat az együttes, természetesen Strausstól, az Anna és és a Tereferepolkát hallhat* julk. SZAPUDI ANDRÁS Nagybeteg mesterünk 5 Sokáig éltünk a traktor ■ árából. A szomszéd fa. luban, ahol tanítani kezdtem, egy cselédlányból lett tanácselnöknő állt ki mellettem, s az igazgatóm, aki elégedett volt a munkámmal, még azt is kimódolta, hogy szakszervezeti segélyt kapjak. Akikor még kulák- listán voltam. A helybeliek jól emlékeztek apósomra, akinek a személyisége ugyancsak távol állt a szónokok által oly sokszor lefestett kizsákmányo,lótól. Művelt, demokrata, emberbecsülő úr volt. Egész életében dolgozott, s neves faipari szakemberként, vállalkozások révén (ez a kifejezés mos. tanában újra divatos, nemde?) szerezte a vagyonát. Állítom, olyan ember nem volt a vidékünkön, akit valamikor, valamiképpen ne segített volna. Apámat — 40 éven át tanítóikat — pedig akkor is tisztelték volna (a tanítókat akkoriban tisztelték), ha kevesebbet tesz a falujáért és többet a saját hasznára. Az utóbbi távol állt tőle. Igazi értelmiségi volt. Ennek a két nagyszerű embernek, az apósomnak és az apámnak is köszönhettük, hogy kellő óvatos. Sággal bár, és sokan csak lélekben, de megpártoltak bennünket.. Én meg — így utólag csodálkozom is magamon — egyáltalán nem féltem. Talán mert fiatal voltam és eléggé megedzett a háború, a Szálasi-éra. Történt egyszer, 50-ben, vagy 51-ben, hogy egy túlbuzgó tanító a hittanbeíratás után telefonon azt jelentette a feletteseinek, hogy Gondos Péterné helybeli kulákasz- szony a hitoktatás mellett agitált. A tanácsházán, mint említettem, mindig volt jóakaróm. Most is megsúgták, mit telefonált a kolléga. Ugyan már, feleltem könnyedén, mi ez ahhoz képest, amikor állig felfegyverzett nyilasokkal álltam szemben?! Miután a férjemet elvitték, (már halott volt, csak mi még nem tudtuk), megizen- ték a kocsmárossal, hogy ha továbbra is Gondos Péterné- nek vallom magam, engem is és a gyerekeket is „el kell vinni”. En bizony (talán mert a veszélyérzetem csekélyebb volt a szükségesnél) habozás nélkül azt feleltem a feszengő kocsmá. rosnak, hogy természetesen Gondos Pétemének vallom magam „továbbra is”. Időm sem volt félni vagy hosszan keseregni a sorsomon, ez az igazság. Négy gyerekért küzdöttem szóval és cselekedettel, ahogy éppen lehetett. Miután állásba kerültem, naponta autóbuszoztam (amikor a dolgozók iskolája megkezdődött, naponta kétszer), elláttam a gyerekeket, 80 éves anyósomat, éjszaka vázlatokat írtam vagy ideológiát tanultam. Először a bolsevik párttörténetből, 56 után pedig a dialektikus és történelmi materializmusból vizsgáztam jeles eredménnyel. Mozgalmi dalokat tanítottam az iskola énekkarának, vezényeltem az ünnepélyeken, különórán tanítottam a párttitkárt magyarra, matematikára, amikor középiskolát kellett végeznie, német nyelvórákat adtam, ha volt kinek (egy ideig például a helybeli rendőrnek) és mentem a gyerekeim után, akik különböző városokban, kollégiumokban tanultak. Akkoriban egyáltalán nem törődtem azzal, hogy tulajdonképpen másodrendű állampolgár va. gyök, hogy a családunk megítélésében a Rákosi-korszak elmúltával sem történt változás. A falu vezetői, hangadói általában idegenek voltak. Jöttek, menteik, vitték ... (Folytatjuk.)