Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-07 / 291. szám

1988. december 7., szerda Somogyi Néplap 5 Art’éria Galéria Szentendrei festőctoport kiállítása Kaposváron Intim hangulat — házimuzsika A műkereskedelemben fo­galommá vált a szentendrei Art’éria Galéria neve. Két éve huszonhárom festő ala­kította meg a szentendrei' festőcsoportot és hozta lét­re üzletét, fura módon azt hangoztatva, hogy a nyíl­tabb műkereskedelem te­remtette meg számukra fes­tői törekvésük őszinte ki­bontakoztatását. Kaposvá­ron tegnap megnyílt kiállí­tásuk nem is hagy kétséget a nézőben afelől, hogy nem maradi igényéket kívánnak művészetükkel kielégíteni. Néhányuk esetében még a szentendrei hagyományok is fölfedezhetek, ám tudjuk, a modern is lehet piacorien ­tált” művészet. A modernek mellett is fölsorakoztak a .sznobok, a gyűjtők. Sajátos közönség a szentendrei Art­éria Galériába tömörült gra­fikus-, festő- és szobrászcso­port: ahányan vannak, any- nyifélék. Igyekeznek meg­őrizni művészetük egyéni ízét, ám valamiben mégis egyek: szűk rétegnek vagy inkább sajátos ízlésvilágú nézőknek szánják műveiket. Milyen látnivalót nyújl Kaposváron a Somogyi Kép­tárban megrendezett tárla­tuk? Gy. Molnár István Há­rom zsivány című festmé­nye Vajda világát idézően szól a szentendrei festőisko­la kiemelkedő alakja forma- kultúrájának továbbélésé­ből; Pirk János Van Gogh-1 lázas színélményét osztja meg velünk Napraforgós csendéletével. Ef Zámbó Ist­ván képkerete mögött üres a mező, maga a ráma a mű, amit elhasznált tárgyakból ragasztott össze : agyonta­posott lábbelikből, jelvé­nyekből, vízcsapból, ám hogy némi csillogása is legyen a blondelhez egyáltalán nem hasonlítható keretnek, fíit- terrel szórta be alkotását. A néző aktivitására számít fe Lugossy László, aki farost­lemezből két sertést szabott ki s festett halovány rózsa­színűre aizzal a szándékkal, hogy ki-ki latolgathassa, ho­gyan szabdalná föl az álla­tot. (A mű címe: Vágási lehetőségek.) Mintha nem is lenne olyan fontos a kép, a művészet, mint ahogy mi képzeljük, vonja be nézőjét sajátos fi­lozófiájába Breznai Pál. Vil- lámiszabd'alta képe lehet, hogy csak arra utal, ami volt — múlt. Mit nyújt he­lyette? Lehet, hogy az igazi értékek végül is időtlenek? Az idő rostáján vajon mi marad fenn a kiállított mű­vek közül? Vagy tán ez nem is szempont? De igen. legalábbis azt hiszem. A vulkán színeit idéző Rényi Krisztina Vízköpőik című festménye bizonyára sokak számára nyújt művészi él­ményt. A látogatóban hamar el­csitulnak azok a hullámok, amelyeket a szentendrei fes tők keltettek bennünk mű­veikkel. Lehet, hogy nem is olyan fenegyerekek ezek a szentendreiek? Csak annak látszanak? Horányi Barna A sóvárgásnak nyomát sem, éreztem. A vágyakozás is beteljesült a pódiumon. Pedig azt mondják: a nosz­talgia nem más, mint sóvár­gás, vágyakozás távoli, elve­szett vagy elhagyott dolgok után ... A muzsikát nem le­helt elhagyni. Beivódik az ember szívébe, vérébe, egész valójába. Mégisincs bajom a címmel : nosztalgiaestet ren­dezett a városi könyvtár ze­nebarátok klubja a kapos­vári zeneiskolában. Hallgattam a zenét. A do­bogón nem hivatásos muzsi­kusok váltották egymást. Megmutatták, mit tanultak évekkel, évizedekkel ezelőtt a zeneiskolában., s hogyan éi bennük tovább a zene, mi­közben orvoisi vagy elektro- technikusi hivatásukat telje­sítik — többek között. Egész koncent. alatt az motoszkált a fejemben: lehet, hogy megérem még az évszázado­kig élő házimuzsikálás re­neszánszát? Nagyszerű vol­na! A jelek arra mutattak. A nagyteremben intim hangulat. Hatalmas szál gyertyák égtek a hangszerek fedőlapján., s egymás után szólaltak meg: a legszebb hangszer, az emberi hang; a zongora, a fuvaola, az or­gona, a gitár ... Az előadók­ban nyomát sem éreztem a lámpaláznak: ambiciózusak, felkészültek voltak, megmu­tatták, amire képesek, ameddig eljutottak, s ez nem kevés! Mintha családi környezetben vallottak vol­na • önmaguk érzelemvilágá­ról. Magas, szőke asszony állt a zongora mellett: Schuber­tét és Kodályt, Gluckot és Schumann! énekelt — kultu­ráltan, szépen —, átadva magát a zenének. Soós Ist- vánnénak hívják, és társát a zongoránál dr. Kardos Er­zsébetnek. A közönség él­vezte és befogadta a zenét. A Nauzilka előadása volt italán a legszebb. Aztán Lutz Zsófia következett. Bartók- zene, Angoli Borbála balla­dája hangzott el szenvedély- lyel, a dinamikai tobzódások . hiteles tolmácsolásával. Ér­tő, elmélyült előadás volt ez. És sorra következtek a többiek. Földvári Csilla fu­voláján Gluck Melódiája csendült föl, s egykori ta­nára, Csupor László arcá­ról a várakozásteli büszke ség, az elégedettség * kifeje­ződésén kívül az volt olvas­ható : visszaérzi törekvései hasznát. Nemcsak a „zenei pályások” leikébe kell beül­tetni a muzsika szeretetét, nemcsak oda érdemes . Két orvos, két zeneileg is markáns egyéniség követ­kezett. Dr. Ittzés Balázs Bach két művét adta elő orgonáján, s a h-moíl fuga tolmácsolása nemcsak kor- és stílusdsmeretről, hangsze­res tudásról, hanem elmé­lyült muzikalitásról is árul­kodott. A másik orvos, dr. Naméwyi Miklós Veszprém­ből jött haza „nosztalgiáz­ni”. Mozart-áriákat énekelt. Özmint személyesítette meg, s aztán a Vándort, Schu­bert nagyszerű remekét — kulturáltan, szép hanggal, magabiztos fölénnyel a leg­nehezebb részeknél is. Vele is dr. Kardos Erzsébet vál­lalt közösséget. ö volt egyébként minden szólista zongorakísérője. A legna­gyobb és legsokrétűibb fel­adatot vállalta és teljesítet­te. Ketterer László — aki ci­vilben elektrotechnikus és lelkes szervezője a klubnak, megálmodója, szervezője e hangversenynek — a zene egész életét betöltő szerepé­ről, hatásáról vallott, azután zongoráihoz Ült, s nem kis feladatot vállalva játszotta eimélyülten és muzikálisan Chopin h-moll keringőjét. A vastaps többször is feksat- tant az estén csakúgy, mint egy lenyűgöző kisegyüttes számai után. Fiatalok. Négy gitár, furulyák, ütősök — ének. Pintér Katalin, Lelo- vics László, Putz András, Horváth Zoltán saját maguk és mások által megzenésí­tett versek sorát adta elő — nagyszerű hangulatot keltve, mondanivalójukkal is gaz-- dagítvia a hallgatóságot. Öröm volt hallgatni őket. A kamaramuzsikálás mai, modem formájával talál­koztunk, a divatos hangszert „hivatásának”, az értékhor­dozó zenének s nem a tom­boló hangerőnek alárendel­ve... Nem tudom, milyen mozgásterük van, de szíve­sen hallanánk őket a KISZ- (kliubok, ifjúsági összejövete­lek programjaiban is, hogy továbbadhassák a képessé­gük és elkötelezettségűik te­remtette értékeket. Nem hivatásos zenészek muzsikáltak. Kiléptek az ott­hon, a klub keretéből: kö­zönségnek vallották hitük­ről, egyéniségükről, képessé­geikről. Élményt szereztek. J. B. SZAPUDI ANDRÁS Nagybeteg mesterünk txms!æmemæEBmasmmsmiawiiiinmmmsâiŒaamÊËÊmmËmMMÊiyw.m&Mœa3miBBtmiÊaBmBa^mâiæu Amíg a Pörzse testvé- * rek közül a legidősebb, (az 1887-ben szülétett Bálint élt (82 éves korában hunyt el), a határunkat átszelő fo­lyó és a medrébe torkolló Keszeg-ér vize alkalmas volt fürdésre és horgászásra. A nyári vakációkat a folyópar. ton, a szivattyútelep kör­nyékén töltöttük boldog igénytelenségben. Kezdetben klottgatyát, középiskolás korunkban pedig már ott­hon szalbatott fecskét visel­tünk, s egy-egy szelet bolti kenyeret, hullott gyümölcsöt uzsonnáztunk. (A kenyér­nek itt különös, másutt és máskor sohasem érzett, má- morító illata volt.) Dr. Pörzse Bálint, a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező, a Szent István Akadémia rendes tagja, több tudományos mű szerzője (45 előtt), ez időben (70 éves koráig) aktív gimnáziumi ta­nár és az egyházi középis­koláikban állandó érettségi elnök, miután megszabadult a tanügyi kötelmeitől, min­den nyáron sietett haza, hogy mielőbb megmártóz­hasson a folyóban. Az első napon saját kezűleg — s né­mi diáksegédlettel — rend­be tette a „strandot”, ahol a Pörzse testvéreken kívül más tekintélyek is megje­lentek. így például a hely­beli plébános úr, aki az öt­venes évék aszályos nyarain került a vakációzó Bálint úr igényesen megválogatott baráti körébe. Más papok is kijöttek. A tóbereki öreg „plébi” régimódi papi civil­ben : térdig érő fekete ka­bátban, ka-ucsuk gallérral a legnagyobb hőségben is (majd feketén lobogó klott- gatyábam vetette magát a hullámok közé). Hamarosan meghalt szegény. A plébá­niáját először egy jó ke­délyű, pocakos hittérítő fog­lalta el, aki parafasisakban, trópusi jelmezben breviá- riumozott a parton, s ki­fogyhatatlan. volt az egzo­tikus történetékből. „Bra­zil Ferikét” (így nevezték paptársai a háta mögött) az ezermester voltára büszke Péter atya, „a kőszikla” kö­vette, aki nemrég szabadult a börtönből és a svájcisap­kát még a vízben is a fején hagyta. Megszoktam a bá­nyában, magyarázta, s en­nél többet nem volt hajlan­dó mondani fogságélményei­vel kapcsolatban. Bálint úr szinte naponta kijelentette — ellentmon­dást nem tűrő hangon —, hogy a ml folyónk vizének minőségével csak a Bala­toné vetekszik. Négy ten­gerben volt szerencsém für­deni, tette hozzá nyomaté­kosan. Késő délután visz- szavonult horgászni. A zsi­lipen túl, a széles levelű ví­zililiomokat ringató Keszeg­ér partján telepedett le a felszerelésével. Miután ki­vetette horgait, szivarra gyújtott. Néha társául sze­gődött közgazdász öccse, Ferenc, a premontreiek egy­kori főszámvevője, aki ál­landó betegségtudattól gyöt­rődve egy kis zsellérházban nyomorgóit nagyszájú, csú­nya feleségével. Tragikus az én sorsom, jelentette ki oly­kor elborult arccal, ám a „nőt”, akit már apja, Pör­zse Zsigmond is ördöginek nevezett (pedig nem sejt­hette, hogy Ágoston fia ha­lálához is köze lesz majd), mindenkor, minden körül­ményben megvédte. Ez az ő baja, meg az, hogy nem vadászhat, mondogatták a testvérei, akik kénytelenek voltak rokoniasan bánni a nővel, szerencsétlen fivérük kedvéért. Ferenc úr, aki 45 előtt _ a környék legszenve­délyesebb, legszerencsésebb vadásza hírében állt, hor­gászként sem bizonyult ügyetlennek. Csüggedt arc- kifejezéssel, különféle be. tegségekre panaszkodva, mintegy mellékesen, jókora csukáidat emelt ki a vízből, míg bátyja általában sová­nyabb zsákmánnyal *volt kénytelen megelégedni. Pörzse Bálint halála nap­ján — miután a kórházban ötször lezuhanyozott, és hálóinget váltott (pizsamát sohasem viselt) —, megál­modta, hogy a folyó nem­sokára gyors apadásnak in­dul, s a víz elszennyeződik majd a partközeibe telepí­tett kacsafarm okán, ked­ves strandolóhelyét pedig kiirthatatlanul benövi a folyondár és a tüskés bo. zót... Pontosan így történt, s I ha eszembe jutnak, nem győzök csodálkozni szavain, mondta később egyik tanít­ványa, aki annak idején na­ponta meglátogatta a kór­házban. (Folytatjuk.) GERŐ KÁZMÉR 1920—1988 A palettán, amit több mint négy évtizedig naponta a kezébe vett, megszáradt a hétfőn kikevert festék. Ked­den már nem folytathatta a képet kaposvári szerény mű­termében, a Balázs János Képzőművészeti Kör helyisé­gében. Örökre eltávozott kö­zülünk. Mind ritkábban tűnt föl jellegzetes alakja a kapos­vári főutcán ; egy hete még a szakkör dolgát intéz/te a vá­rosi művelődési központban, ahol összefutottunk. De kár, hogy nem ültünk le egy percre.! Mert siettünk. Mi­ről beszélgettünk volna? A fiatalokról. Olyan szívesen foglalkozott velük — évtize­dekig — a képzőművészeti körben, amelynek egyik ala­pítója volt. Egyre ritkábban kopogtatott be egyik volt ta­nítványához, akit Papának titulált, noha majdnem húsz évvel volt fiatalabb nála. Gerő Kázmér büszke volt rá; fel tudott rá nézni, és sikerének őszintén örült. Nemcsak sok szép képpel ajándékozta meg szülőme- gyéjét, a várost, ahol élt, ahol számos otthon falán az ő színeitől derűs a szoba. Legendák is övezik alakját. A legendákat nem maga, ha­nem a környezete szőtte köréje. Ez pedig azt fejezi ki, hogy érdeklődtek iránta, becsülték. Miiről beszélget­tünk volna még egy héttel ezelőtt? Számtalanszor idéz­te föl hadif ogáságának emlé­keit; lovától úgy beszélt, mint az ember a legjobb ba­rátjáról. A megyéhez, a városihoz ezer szállal kötődött. Képző­művészeti hitvallását azzal is kifejezte, hogy rendszere­sen részt vett a somogyiak kiállításain, akár itthon, akár máshol szerepeltek. A leg­utóbbi napokban is küldött képet az erdélyi menekültek javára rendezett (megyei kép­zőművészeti kiállításra. Palettáján Gerő Kázmér nem kever többé színeket. A félbemaradt vásznat nem fejezheti be. Műve így is tel­jes. Nem egy megfáradt fes­tő ment el, az utolsó percig dolgozott. S |ha .számba vesz- szük képeit, látjuk, milyen gazdag örökséget hagyott ránk. Kiazitól — most sem vétek leírni közismert nevét ; fiatal és idős egyaránt így szólította — tisztelői nevé­ben búcsúzunk. A FALUSI FIATALOKÉRT Áttörik az érdektelenséget Évek óta csökken falvaink lélekszáma ; egyre több fia­tal választja a várost lakó­helyéül. Az okők között a megfelelő munkahely hiánya mellett a művelődési és szó­rakozási lehetőségek csekély volta is szerepel. A kapos­vári városi KlSZ-értekezle- ten is szóiba került mindez, és a javaslatok nyomán új kezdeményezés született. — A KISZ önálló tagszer­vezeteként kívánunk (működ­ni — mondta Kovács József, a városi KISZ-,bizottság mun­katársa. — Felmértük a fa­lusi fiatalok igényeit, lehe­tőségeit; e (Célból több hóna­pig jártuk a falvakat. Bebi­zonyosodott, hogy a fiatalok érdekéit csak helyben, a la­kóhelyükön képviselhetjük jól. Ezt természetesen csak úgy érhetjük el, hogy a he­lyi önkormányzati szervekbe bejutattjuk a fiatalok kép­viselőit. A programszerve­zéshez és a jelölőlistákon való szerepléshez elengedhe­tetlen az együttműködés a Hazafias Népfronttal és az MHSZ-szel. — Üj szákkörök, érdeklő­dési körök működtetése is szerepel a tervezetben. r— Igen, azt szeretnénk el­érni, ne legyenek kötöttsé­gek; a fiatalok, érezzék, hogy itt összetartoznak. Ehhez nem kell a fölösleges papírmun­ka, adminisztráció. — Az elszórt települése­ken nehéz összeszedni *4ítif3ú ságot. Hogyan képzelik el à» irányítást? — Nem ákarunk az író­asztaltól „jó” tanácsokat és ötleteket adni, mégpedig kö­telező jelleggel. Természete­sen a szolgáltatások szerve­zésében segítünk; ilyen le­het a filmklub, a nyílt túra, a jogi tanácsiadás stb. Szor­galmazzuk a falvakban az új munkahelyek létesítését, s a közintézmények fejleszté­sét akár társadalmi munká­ban is. Várunk minden el­képzelést, és ha igény van rá, segítsíéget adunk a meg­valósításhoz. — Az elképzelések között szerepel a helyi hagyomá­nyok ápolása, valamint a lakóhelyi környezetvédelem. Miért került ez a tervezet­be? — Emlékeink, történelmi hagyományaink föleleveníté- se egy közösség önbecsülését adja meg. Környezetünk vé­delme pedig az utóbbi évek­ben egyre fontosabb. Termé­szetes értékeink pusztulása arra ösztönöz bennünket, hogy megvalósítható megol­dásokat keressünk. Szeret­nénk áttörni a érdektelenség falát. Igen nagy segítséget jelentene a falusi fiatalok részvétele ebben a program­ban. Cs. P. Zoltánfy-képek keresletnek A szegedi Móra Ferenc Múzeum a Magyar Képző­művészek és Iparművészek Szövetsége szegedi csoport­jának támogatásával emlék- kiállítást rendez, a nyáron 44 éves karában autóbaleset következtében elhunyt Zol- tánfy István szegedi festő­művész alkotásaiból. Ezért a közgyűjteményekben ta­lálható művek mellett kere­sik a magánszemély éknél lévő festményeket is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom