Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
I 1988. december 31., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Czakó Gábor Négy magyar remmese Tóth Árpád Újév reggele A józan ész diadala Presszón innen, diszikón túl, egymásra talált Olá Gijjom és Tót Lucsilla. Gijjom gyűrűket vett Lu- csi Llának: karikát és köveset, nyakláncot, fényképet csináltattak, közöset. Aztán ahogy jobban megismerkedtek, a fényképet Lucsilla széjjeltépte, de előtte Gijjom szemét rozsdás szöggel kiszúrta, fülét lenyírta, ha- 'já-t csikkel leégette. Kiderült, de ki ám hogy Gijjom utolsó, alattomos, mocskos hevimetálos. Gijjom ugyancsak rájött, hogy Lucsilla ugyancsak megéri a pénzét! Hogy az igazság is kiderüljön, meg a szennyes is maradjon a ládában, elég legyen itten — ahogy mondani szokás — egyetlenegy szó: a lancmók cemende baracklekvár helyett borssal ette a girízes tésztát. A két család megalakította a válságstábot. Az oko- sabbja kiszámította, hogy mit ér a két gyűrű, a nyaklánc, mennyit a nyugatkárpáti rokonság ígérte nászajándék, számbavette, hogy le lett már foglalózva a kultúrház nagyterme, a cigányok fölvették az előleget a nyomda kinyomta a meghívókat, Náci bácsi levágta a birkát. A vitában győzött a józan ész. Hét országra szóló lakodalmat csaptak. Három napig húzta a cigány, folyt a lé, a kutyák csirkecombot ettek, a csirkék mazsolás tortát, én három cubákot. Gijjom és Lucsilla máig is élnek, ha meg nem fojtották egymást egy kanál vízben. Hogy készül ^kétségből alegység? Az őszön összetanakodott ötven ötödéves ősbölcsész: ők ugyan nem járnak Szerda tanár újonnan kiírt ódon < Az MTI-Press pályázatának II. díjas alkotása tárca-katc- góriában Az öröm A föpincér hanyagul így szólt : — Uram, foglaltunk önnek asztalt. Az jutott eszembe, vajon adjak neki borravalót, vagy inkább azzal a viccel válaszoljak, amelyet reggel hallottam a rádióban. Nem akartam megsérteni, így hagytam az egészet. Nem szóltam semmit, leültem az asztalhoz, amely négyszemélyes volt. Rendeltem egy sajttálat. Rövidesen meg is kaptam. Négyféle sajt volt rajta, egy kis retek és egy történelmi sósrúd. A pincér, miközben kihozta a sört, érdeklődött, vajon két személy helyet foglalhatna-e az asztalnál. Nem volt kifogásom ellene. Egy nagyon csinos hölgy és egy fiatal férfi ült le hozzám. Beszélgetni kezdtünk arról, hogy a sör álmosít-e vagy sem. Végül abban maradtunk, hogy igenis ólmosit, így elindultunk hotelszobáinkba, a lépcsőn természetesen, mert hát a lift, ugye, elromlott. Csak az emeleten derült ki, hogy egymás mellett lakunk. Jó éjszakát kívántunk — ez így is van rendjén. Hajnalban arra ébredtem, hogy az ablakom alatt üveg- hajigáló versenyt rendeznek. Hármasával vágódtak a falnak a kólás-, a boros-, a sörösüvegek. Még a matracot is magamra húztam, de hát ez sem használt. Reggel ezért kicsit kábultan ébredtem, s borotválkozás előadásaira, már csak azért sem, mert Szerda profesz- szórna/k ugyané kollégiumát elsőben már elszenvedték egyszer. Jogász cimboráiktól tudták, hogy senkit sem lehet ugyanazon vétekért kétszer ... No, összeült a tanszékcsoporti tanács öt professzora: Hétfő, Kedd, Szerda Csütörtök és Péntek. Hétfő a diákok követelését kerekperec anti marxistának minősítette, Kedd szerint az ilyen mozgolódásokban- hátsó gondolatok bizseregnek, az elkötelezetten pánton kívüli Csütörtök prae-akadé- mikus visszautasította a tanügyi báránybőrbe búvó pártedlenes farkaskodást. Péntek ’88 rebellis szellemében tanácsolta: meg kéne nézni, mi az igazság a tanulók kérésében, s vélte: tán lehet értelmes kompromisszumot kötni velük, hogy a tanári tekintély is megmaradjon, és a deákok is tanuljanak valamit. Szerda professzor összefoglalta az elhangzottakat — egyhangúnak minősítvén a tanácskozást. Péntek professzor tiltakozott, hogy ő társaival nem értett egyet, hanem a diákok felé hajlott. Magyarán nem azt mondta, amit kollégája a szájába adott. Szerda tanár szemöldöke a magasba szökkent. — Duna, Tisza, Dráva, Száva, törjön ki a lábad szára, miért baj az, Jancsikám? Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja! Egyszer volt, hot nem volt, az Óperenciás Tiszán innen, a parkolón túl, a fö- venyes strand előtt terjengett egy kis terecske, hol kilencféle árusok üdítgették a maguk hasznára a neki- hevül't fürdőzőket. A bódék és nyárfák árnyalta terecske bejáratát fehérrel vágott, kerek, piros Kresz-tábla óvta az autósoktól: a strandig az utolsó tizenkét métert tegyék meg már gyalog. sikolyai közben különös zaj ütötte meg a fülemet. „Most aztán vége a fáradtságnak” — szólt egy érces hang. — Hiszen én vagyok a férfi — nemdebár! — S kísértetiesen nevetett hozzá. Igyekeztem az öltözködéssel, de a mellettem levő szobában egyre hangosabbak lettek: „Oh, milyen gyönyörű vállakl Hú, s ezek « büszke mellek! Brr oh ez a kemény has! öhh, ohh, neeee, jujjj ... még, még .. . Nem, ezt nem lehet kibírni... De igen is . . . most. .. Segítség! Nem .. . nem, nem bírom tovább ..." A hideg futkosott a hátamon. Kirohantam a szobából, egyenesen az étterembe, reggelizni. A fiatal hölgy a mellettem lévő szobából ott ült az egyik asztal mellett, s vígan kortyolgatta kávéját. Siessen szomszéd — szólt oda nekem —, mert mindent felfalnak maga elől. Természetesen úgy is lett ahogy mondta. Egy dagadt úriember lopta el ag orrom elöl az utolsó darab szalámit. Mit volt tennem, leültem egy kávéval a csinos hölgy mellé, és megkérdeztem: — Mondja, hol van a férje? — Oh, rögtön jön. Tudja, mindig én kelek fel korábban. Nagyon kedvelem őt, de nem bírom elviselni minden reggel azt a színházat, amit a hideg zuhany alatt csinál! Szabó Béla No ugyan óvhatta! Óvta egy környezetvédelmi őr is, áki a tilosba hajtókát szorgosan bírságolgat- ta: a maga hatáskörében háromszáz forintokkal. Egyszer, amint -éppen egy piros Ladazsiga ablaktörlője alá dugta a cédulát, mit látott, mit nem? Belül, a műszerfal műbőr borítására ki volt tűzve, szépen, időrendi sorban a tegnapi bírság és a befizetést igazoló csekk, a tegnapelőtti, az azelőtti, és egy takaros tűpárnában bevetésre kész gombostűk várakoz tafle. Ebből ti, akik még nem tudjátok, most megtanulhattátok, hogyan mulat egy magyar úr. Néma gyereknek a^e’társ mondi a nefét Ëccé a bulgárok még a magyarok értelmes határvil- longás helyért doppingver- sénybe kézdtek. ösmerik, sport: békapkodik a legényék a titkos izombogyókat, aztán gyűrik a temérdék vasakat, ki bír nagyobbat. No, hun a bölgár bírt, hon a bulgár. A magyart alig- alig mer’ tuggyuk, gyütt a lahoros, vérté a pisit, és úgy kiválogatá belülié a bogyót, mint kotlós a piros kukoricát. Így nem méhetétt soká. A szemfüles magyart edző végre ,kdesé a csalafintaságot a függöny hasadékán: hogy a bulgár vasgyúró a világcsúcs után menten a rejtekhely pamlagjára dűl, gatyáját lévonlk katéterrel mégcsapolik, hólyagjába, bé- tőttik az erre a célra odaállított e’társ vizit. Bíztatá rögvest a fijajit: éggyet sé féljének, fájják bátran az izombogyót, még maga Mérődé herceg sem találi még-! Ámde légy esétt a levesbe! Bogyó vót, versenyzőink béíaláik ferpléstű’ bécsü- lertee’, e’társ is vállalta az utazás kínnyát a hazájér, oszt pisilt doszt, orvos is kerűt a sportszérüség keretei között — a szűk keresztmetszet a katéter ellátásba’ mutatkozott. Mit vót mit tenni, a magyart bajnok — anyaszűtt pucéron, ahogy előírik — vitte a vizsgálati anyagot a doppingszobába a maga leléménye szerint. Hanem az ajtóba’ még kőt vön- mondani a nevit. Az e’társ harsogá helyette, de a bé- éresztő kisasszonynak a mi daliánk hangja këllëtt. Nyögött, bocorodott szégény föl- fűt pofával, csillagot látott, öt karikát — és végtére nem a nevit nyete lé. Így kénytelén vöt odabenn az igazságot csurgatni a kémcsőbe. A magyart sportve- zëtés még azóta csattogta ti a szép, hófehér kézit: nahát, még ilyet! Véget ént a Szilveszter-éji szendser. Felkelne az ember. De nem mer. Mert jön a kenetes Basszusú szemetes. És jön a gyászos Szopránú -gázos. Jön a májfoltos Sarkig boltos. Sőt, jön a bordó Orrú levélhordó. Jönni nem restell Hajlongó testtel Uram s parancsolom : A házmester. Vele jön nyájas ki bice, A vice Jő és belém kíván sokat A nő, áki rám mosogat. Jön vidáman a szabószámla, S arcáról a bőr le nem hám-la. Jön bús fékete sál alatt A temetési vállalat. S jön az olcsósá'gimentes Hentes. És buékot nyihogat, ó, Minden páholynyitogató. Fiákeres és ószeres Rieám-borul'nak: ó, szeress! És jön emez, és jön amaz, Es jön háromszor ugyanaz. S jönnek tízezren. S ájultan fekszem. S tolongnak vadul Az ágyam körül, S dirékt mind az én Újévemnek önül. Nyüzsögnek zsúfolt rendben A széken, asztalon Ikiredencen, És a sézlóngon-. És keresztül a sok tolongón Hozzám jutni alig tuda A guta. Csanády János Kezem a tél kezében Vállamon diófalevél a lábamon klumpa, fejemre könyököl a tél hajamba túrva. Volt, hiszen volt tavasz mijkior a ,nimfa szél borzolta hajam, könnyű hímporral kezén. Liât száll, méh dönög dől a napsugár, mezei, örök pacsirtanóta száll. És ökörnyál libeg a késő őszi fényben, szántásban bíbic biceg s barázdabillegető serényen. Arcukon már a bélyeg,: akii ügy ,néz a tél elé — mégegy telet nem ér meg; a -vállán diólevél, és a tűzgömb: a Nap is h-ideg már -nekik, fejük avítt kalap allat-t melengetik. A vádiam hóesésben, kezem a tél kezében, fejem örök tavtaszba-n s a lábam fában-vasban. Szabados János: Balatoni múzsa Kiállítás, vendégségben Múzeum — épület nélkül Ha történetét kutatjuk, 180 éve van műszaki múzeumunk. Ha épületét, kiállításait keressük, ma sincs. Annak idején 1808-ban, amikor a Nemzeti Múzeum megalakult, a Széchenyi- féle gyűjteményben voltak műszáki emlékek is. A múzeum technológiai osztálya gyűjtötte, rendszerezte később átadta az ipariskolá'- mak, a Műszáki Egyetemnek ezéket a tárgyakat — amelyek -nagy része aztán elkallódott. A kormány már 1883-ban kezdeményezte önálló műszaki múzeum alapítását azzal a kikötéssel, hogy az intézmény egyúttal műszaki vizsgálatokat is folytasson. A múzeum és a vizsgáló intézet megalakult, de lassan elsorvadt a múzeumi gyűjtő-, .rendszerező munka, a kiállítói szándék, és 1922- ban az intézmény -nevéből is törölték a múzeum szót. Ig-y lett belőle Technikai Vizsgáló Intézet. 1936-ban a mérnök- és építészegylet, valamint a Magyar Államvasutak hozott létre egy technikai-műszaki múzeumot, amelyet a kormány átvett és Kassára telepített. A felszabadulás után megint csak nem vőlt Magyar- országnak műszaki gyűjteménye. Ekkor alapított néhány gyár, tröszt kisebb- nagyobb, feléhen-ha-rmadá- ban még ma is létező szakmúzeumot. Az országban jelenleg 47 egységből álló ipari múzeumi hálózat működik trösztök, gyárak szakmai történetét bemutatva. Egyebek közt bányászati, vegyi-pari, vízügyi, építészeti, textilipari, olajipari múzeumok ezek — Sopronban, Pécsett, Várpalotáin, Esztergomban-, Zalaegerszegen, Pápán, Vácott Gödöllőn, Kétegyházán — és még jó néhány városban. 1973 az Országos Műszaki Múzeum legújabbkori ala- pításálnák dátuma. A szépséghibája csaflt annyi, hogy az intézmény kiállítóhelyiség nélkül, mindössze raktárépülettel működik mindmáig. A főváros XI. kerületében lévő raktáraik így műszáki történetünk tizenegyezer tárgyi emlékét rejtik a látogatók elől. Egyébként a kerület fejlesztési tervében régebben szerepelt egy káállítócsamok építése, a legújabb variációban viszont erről már nincs szó. A jelenlegi pénziszűkös világban a raktárakban halmozódó tárgyak nem is igen számíthatnák bemutatásra, „feltámadásra”. Ezért is „vendégszerepel” most a Néprajzi Múzeumban az Országos Műszaki Múzeu-m nagyszabású kiállítása, a Magyar alkotók a műszaki haladásért címmel. A rendezők bemutatják a legkiválóbb magyar tudományos és műszaki alkotók munkásságát, s azt, hogy miként járultak hozzá tudósaink, mérnökeink, feltalálóink az emberiség haladásához. A kezdeteket a 10—12. századból a magyarországi vasolvasztóhelyék ásatási leletei, például a Vasvár— Kökényesdűlőn talált kemencék illusztrálják- Feltárul Thurzó János technikus -és bányavállalkozó 15—16. századi, színes- és nemesfémbányászattal kapcsolatos munkássága. Láthatjuk a Kacs községben feltalált kocsit, Hess András, Miko- viiwyi Sámuel térképeit, Hell József gőzgépet, Segner János András turbináját. Aztán az egyetemek, főiskolák, technikai iskoláik megalakításának korából- a világhírű tudós feltaláló tanárok — Kempelen Farkas, Jedlik Ányos, Bolyai János — munkássága következik. Majd megjelennek a reformkor nagy tudósai, Vásárhelyi Pál, a vízszabályozás úttörője, Irinyi János, a gyufa feltalálója. A múlt század közepétől kezdődik a nagy felfedezéseik kora. Ekkor tevékenykedett Eötvös Lonánd az inga, Puskás Tivadar a telefonhírmondó, Schwarz Dávid a kormányozható léghajó, Bánki Donét és Csonka János a karburátor, Zi- pernowszky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó a transzformátor, Asbóth Oszkár a helikopter, Bródy Imre a kriptonlé-mpa feltalálója. Aztán már csak találomra választhatjuk ki a technika korának legnagyobb • magyar alkotóit, köztük Kandó Kálmánt, a vasút- vililamasítás úttörőjét, a Nobel-díjas Hevesy György kémikust, Kálmán Tódor aeroddnamikust, Szilárd Leó fizikusit, vagy Neumann János matematikust. A legújabb kort a Vega űrszonda magyar, szellemi közreműködőinek munkássága képviseli. Bizonyára a ritka kiállítási -lehetőség az oka, hogy a kiállítás rendezői mindent meg akartak mutatni, így aztáh zsúfolódnak a tárgyak, a szövegek a fotók, a dokumentumok. Az utolsó terem a Műszaki Múzeum megalakulásának történetét vonultatja fel, a szakmúzeumi hálózat, gyűjtőkör és a központi technikai adatbank bemutatásával. Kádár Márta
