Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
1988. december 27.,' kedd Somogyi Néplap 5 Díj a köznek végzett munkáért Mikében helyreállítják a Somssich mauzóleumot Pad mami czky.em lékérmet kapott Répái Gábor kadar, kúiti gyógyszerész és Kelemen Lajos, a kadarkúti id. Kiaipoli Antal Művelődési Hóé igazgatója. Megkezdték a Mike határaiban található Somssich- mauzóleuim felújítását. A kor építészetét méltóan reprezentáló épület megmentésének az utolsó pillanatai ezek, különben a teLjes pusztulás vár rájuk. Az építmény hasonlatos a Kaposvár közelében található, szarlkavári Somssich-mauzó- leumhoz, amely szintén nagyon rossz állapotban van. Az Építési és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Magyar Televízió állapított emlékérmet a közmunka példaképei számára. Az elismerést Podma- nicz’ky Frigyesről nevezték el, aiki a reformkorban sokat tett a főváros fejlesztéséért. A Közmunkák Tanácsának albínókévá 1873-ban választották meg, Krúdy Gyula fölismerve a báró nemes szándékát, Budapest Zójások a fenyőünnepségen Könyv és ,,tapsjáté a Parlamentből Karácsonyi a hangulat a kaposvári Zója Nevelőintézetben. A lányok egy része még tíz óra után is lustálkodik, mások pedig betegek. „Elkapta őket” a vírus. Az egyik nagyszobában ülünk le, szemben a karácsonyfával, azoknak egy részével, akik vasárnap ot1 voltaik a parlamenti fenyőfaünnepségen. Húsz meghívót kapott a nevelőintézet az úttörőszövetségtől, végül azonban csalk tizenheten utaztak fel két - kísérővel Budapestre, mert a többiek belázasodtak. Mindenki egyszerre beszél, Olykor nevetés csattan fel, mert a tévében vidám műsor megy, s csak a hangot vették le újságíró és a fotóriporter kedvéért. Nehezen egyeznek meg abban, hogy ki legyen a szóvivő. Végül a hetedikes Czene Klára vállalta, hogy elkezdi a beszámolót, mindazoknak az örömére, akik húzódoztak a megszólalástól. kerül az is: könyvet hoztak az Országházból. Balogh Ágnes veszi át a szót, aki nyolcadikos. — Azért a várost is megnéztük: a várat például. — Csak nagyon hideg volt — jegyezte meg Klári. — Nekem az nagyon tetszett, mennyi gyerek volt ott a fenyőfaünnepségen — folytatta Ági. — Ki evett valamit a fá-. ról? Mindenki nemet int. — Nem lehetett? — Nem tudom — válaszolt Klári. Több lány megszólalt, hogy a zójások nem először voltak ilyen ünnepségen. Klári is helyeselt, ő is járt már az Országházban. Ez a mostani fenyőünnep azonban jobban tetszett, mint az előző. Voltak együttesek, például a 100 Folk Celsius, meg valamilyen Lekvár együttes. Az is kiderül, hogy tanulták egy tapsjátékot. Klári elkezdi bemutatni, néhányan vele együtt ütik a ritmust. Még gyakorolni kell, hogy jobban menjen. Lajos Géza szerelmeseként köszöntötte egyik írálsában. — A díj tehát a mikei műemlék jellegű épület felújítását ismeri ed? — Nem számítottam arra, hogy fölfigyednejk ránk — mondta Répái Gábor. — A mikei lakosság segítsége nélkül nem védhettük volna meg az értékes épületet. A megyei műemlékvédelmi felügyelőség is támogatta elképzelésünket, és a ka- darkúti tanács is hozzájárult a tetőfelújításhoz. A Safag adott faanyagot hozzá. — A kadarkúti gyógyszeré»? őrzi azt a két szobrot is, amelyet Zala György neves szobrász készített. Az egyik Erzsébet királynét, a máisik Ferenc Józsefet ábrázolja. — Ügy tervezzük, hogy a ké,t szobrot a mikéi Somssich- mauzóleumtoan állítjuk ki. Gondolkodunk azon, hogy az építményt miként lehet berendezni. — Első feladatunk a helyreállítás befejezése. Azt követően be lehet rendezni akár a család dokumentumaival is. Elképzelhető az is, hogy itt adnajk majd helyet a kaposvári gimnáziumot alapító Somssich Pál relikviádnak. Kelemen Lajos művelődé- siháiz-igazgiaitó is részese a felújítás szervezésének. — Jótékony célú rendezvényt szervezünk, hogy munkánkat folytathassuk. Szeretnénk minél előbb befejezni a kiegyezés korában épült mauzóleum felújítását és berendezéséről is gondoskodni. Horányi Barna I ________________TV-HÉZÓ______________ M ESÉKRE VÁRVA Híján vagyunk a szeretetnek, híján a mesének, s elkerülnek bennünket a vidám történetek rég vo.lt, hol nem volt alakjai is. Talán már hinni sem tudnánk a terülj-terülj asztalkában, s valószínű, nem keresnénk aranytojást a baromfiudvarban. Vám azonban egy ünnep, amikor újra hisszük, hogy hinni tudunk a vitéz szabólegénykének, és ha hidakat látunk repülni az is megeshet, hogy Nils Hol- gerssont keressük Márton nyakában. Karácsonykor megváltozik, lágyabb lesz minden. A szívekbe szeretet költözik, ilyenkor mi is hisszük a csodát, s együtt ámulunk gyerekeinkkel: valóban ott van a fa feldíszítve mire hazaérünk a Sétából. Ilyenkor azokat a filmeket is végignézzük, amiket máskor pár perc múltán unottan otthagynánk. A jeles napok miatt került a képernyőre szerdán este A raveloe-i takács című, George Elliot regényéből készült mesefilm, s szombaton este a Didergő király története is. Szőnyi Erzsébet meseoperáját a pécsi körzeti stúdió mutatta be. A Móra Ferenc meséjéből Orbán Éva által átírt opera főszerepében Marcis Demeter érdemes művészt láthattuk, míg az ismert 'történetet a nagyatádi 1. Számú Általános Iskola vegyeskórusa adta elő. Szívesen néztük a különc takácsm es ter meséjét, akinek egyetlen reményét a hozzá árvaként került kislány jelentette, akit ő nevelt föl, óvta, leste minden kívánságát. Kiderült — meri a mesében minden' megtörténhet —, hogy a lány igazi apja a birtok gazdája, aki tizenöt év után kopogtat be Mamer mester ajtaján, hogy visszakérje a mit sem sejtő öregtől a gyermekét. A lény baj thatatlan, s mert az évek alatt kialakuló szeretet az erősebb, az őt felnevelő apát választja a számára ismeretlen, bár valódi apja helyett. Együtt izgultunk az öregért, és hittük, hogy a nagyon is valóságosnak tetsző takócsmiestereknek legalább a mesében igazuk van. Vám, amikor mi is úgy fázunk, mint a Didergő király, aki hiába fűttet egyre jobban a csodálatos kandalójában, csak nem jön melegség a szívére. A szombat esti meseopera hőse mindaddig reszketett, amíg rá nem talált a helyes megoldásra, amíg meg nem találta a szerefcetet, s hinni tudott az embereknek, így országa lakóinak arcáról eltűntek a ráncok, az emberek. megváltoztak, s szeretet költözött a fenséges királyi trón köré is. Legfőképpen pedig a király szívébe, amitől melege is lett rögvest. Az utolsó pillanatban érkezett egy kislány, aki melegséget varázsolt a Didergő király országára, s a kélő nappal boldog idők jöttek, és a király mindenkit vendégül látott, ünnepelt a város, táncolt a nép. örültünk ebnek a mesének, amiben minden másképp van mint a valóságban, s másképp, mint abban a régi történetben, amelyik Konstantinápoly ostromának idején játszódik, 1453-ban. A város egyházi és világi hatalmasságai összegyűltek a legtágasaibb teremben, hogy vitát kezdjenek arról, vajon hímne- műék-e az angyalok. Ügy belefeledkezték a vitába, hogy cslaik az első ágyúlö- vésnél kapták fel a fejüket, s bár látták a környező dombokon felállított ágyúkat, csak tovább vitáztak. Amikor aztán megremegett a bevehetetlleninek hitt erődítmény, ijedtükben mindannyian az ablakhoz rohantak, hogy szemügyre vegyék a védőket, s eldöntsék, mit tegyenek. Persze, már későn vették észne, hogy a védők igen lerongyolódtak, s különben sem hisznek már istenben. Balogh P. Ferenc Képzőművészek a Romániából áttelepültekért A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége kiállítást és aukciót szervez a romániai menekültek megsegítésére. Ezért a szövetség felhívássál fordul az alkotókhoz, hogy műveikkel vegyenek részt az 1989. február 10-én a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban nyíló tárlaton, illetve azt követően a február 18-án délelőtt 10 órakor kezdődő aukción. A lehetőleg egy négyzet- métert meg nem haladó műveket kérik kiállításra kész állapotban átadni 1989. január 30-án és 31-én, valamint február 1-jén 9 és 15 óra között a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban. — Vonattal mentünk fel estre vasárnap reggel, s izony elég fárasztó volt okát utaztunk. Már kilenc rakor fölértünk, s elmen- ink körülnézni. Jártunk éldául a Váci utcában. — Volt-e valami szép a Irakatokban ? Nagy nevetés. SZAPUDI ANDRÁS Nagybeteg mesterünk — Az volt, csak nagy a drágaság... — Mikor kezdődött a fenyőfaünnepség ? — Fél háromkor, mi azonban már két órakor ott voltunk az Országházban. Nagyon nagy volt a karácsonyfa és nagyon szép. — Huszonkét méteres — kiabált közbe az egyik lány, aki a fotelban ült felhúzott lábbal. (Ez azonban nem volt pontos adat, mert a karácsonyfa tizenhat méter magas!) Czene Klára nem zavartatta magát a közbekiabá- lástól, azzal folytatta: menynyi híres emberrel találkoztak. Sorolta a sportolókat: Sike András, Borkai Zsolt, Szabó György. Dicsérte a műsort, az együtteseket. — S mi volt az ajándék? A meghívóval együtt elő— A vasúti sínek * mentén gyalogoltál az állomásunkig, onnét meg toronyiránt hazáig. Egyszer csak beállítottál. A ruhád rongyos volt, a térded, arcod csupa ma- szat. Azt mondtad, azért jöttél haza, ment az internátusbán sohasem főznék ná- daházi krumplilevest. Emlékszel? Szegény édesanyád mindjárt nekiállt levest főzni, én meg, miután alaposan megdorgáltalak, átmentem Gondosékhoz fogatot kérni. Még aznap visz- szavittünk. A prefektus nem sók jóindulatot mutatott, s azzal bocsátott utam- ra, hogy a szökésnek valószínűleg toicsapás lesz a következménye. Nem rajta múlt, hogy nem csaptak ki. De Bálint akkor már kis- pap volt Pannonhalmán és közbenjárt érted a főapát úrnál. — Lehet, hogy most is elszöktem volna, ha nem engednek el jó szántukból — mondta Ágoston. — De elengedtek. — És most mihez kezdesz? — Külföldre megyek. — Disszidálsz? — Hát ha útlevéllel nem lehet... Majd átsegít a határon Pere Pista. Az öregember egy ideig hallgatott. — Te tudod, fiam — szólt egy idő után. — Én már nem adhatok tanácsot; felelőtlenség lenne a részemről. Minden összezavarodott körülöttünk, nehéz itt mosi már eligazodni. Egy azonban biztos. Akik most porondra lépték, ellenséget látnak bennünk. Nem nézik, kiben mi lakik, mit ér; hogy ki- állta-e az emberség, a tisztesség próbáját a nehéz időkben, nem minősítenek személy szerint. Egy kalap alá vesznék bennünket azokkal, akiket mi is világ- életünikben megvetettünk, a kapzsi népnyúzókkal, a pöí- feszkedő, urat játszó törtetőkkel. És elsöpörnek bennünket. De velünk együtt a nehezen megszerzett tudást és tapasztalatot is. Ez később feltehetően megbosz- szulja magát. De hát mit tehetünk? Gyanítom, hogy a testvéreidnek nem sok öröme telik ezután az életben. Nehéz évek várnak rájuk. Bálinték rendjét, úgy hírlik, feloszlatják; Jolánt a négy félárvával kilakoltatják, velük együtt Júliáékat is; és Feri... Feriről szegényről ne is beszéljünk. Egyedül Jenő öcsédnek nem lesz különösebb ibántó- dása. Mert ő orvos. Egy orvos minden rezsimben meg tudja őrizni a presztízsét. Nincs az a nagyhatalmú diktátor, aki ne állna megszeppent gyerekként az orvosa előtt. Bár téged is orvosi pályára irányítottalak volna ! Tudom, viszolyogtál a Ludovikától. De akkor —• botorul — úgy véltem, hogy a te érdekedet tartom szem előtt. Képességeid ismeretében meg voltam győződve arról, hogy fényes jövő áll előtted. No meg, őszintén szólva, közrejátszott gyarlóságom is. Bizony, jóleső érzés volt hallani a felvételi vizsga után1, hogy az én, fiam mindenben megfelelt a követelményeknek, ugyanakkor pedig több előlkelő úr, köztük nem egy lampaszos tábornok, lógó orral vitte haza a f iát. — Bár ne vettek volna fel! — mondta Ágoston. — Éppen azért — folytatta Pörzse Zsigmond —, mert egyszer már végzetesen rossz irányba küldtelek, most azi mondom, tégy, amit jónak látsz. Azt is tudom, hogy nem könnyen döntöttél, és sok álmaltan éjszakád lesz még a döntésed miatt. Nekünk .nincsenek külföldi rokonaink, barátaink, akik felkarolhatnának, segíthetnének az idegen környezetben. Mi mindig itt éltünk. Istenen kívül csakis magadban bizhatsz, fiam. — Tudom. — Téged a honvágy százszor jobban gyötör majd, mint másokat. — Felkészültem rá. — És gondold meg — az öregember hangjában most csipetnyi derű csillant meg — : nem jöhetsz haza olyan könnyein nádaiházi krumpli- levest enni, mint diákkorodban. — Felnőttem, apám ... sajnos.,. — Jól van. Most menj aludni, erőt gyűjteni, mert hosszú út áll még előtted ! Én még imádkozom érted. Aztán elalszom magam is. Pörzs Ágoston, mielőtt lefeküdt, kiment a tornácra, hogy elszívjon egy cigarettát. Az eső már elállt. Az udvar közepén terebélyes nyári-almafa bóbiskolt, s az ágairól lehulló cseppek az alatta álló asztal lapján kop- pantak. Az ég sötét volt, komor felhők takarták a csillagokat. (Folytatjuk.)
