Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-17 / 300. szám
1988. december 17., szombat Somogyi Néplap Tanulmánykötet Boglárlelléről Most, amikor oly gyakran esik szó kulturális életünk fogyatkozásáról, különösen jól eső érzéssel ajánlhatunk az olvasó figyelmébe egy olyan helytörténeti monográfiát, amely a vállalkozás nagyságrendjét tekintve akár a könyvkiadás szebb napjainak terméke is lehetne. Ez pedig a Boglárlelle című tanulmánykötet, amely a közelmúltban jelent meg a város kiadósában, Laczkó András szerkesztésével. A három éve várossá lett. s legkiválit fürdő- és szőlő, kultúrájáról híres Balaton- parti település történetét a pusztán terjedelmével is teljességigényt sejtető — 600 oldalas — könyv a legrégebbi időktől napjainkig tekinti át. Nem túlzás mindjárt az őskorral kezdeni a honfoglalásig bezárólag az első fejezetet, hiszen, mint az a megyei múzeum e kor szakkal foglalkozó régészeinek tanulmányából kiderül. Boglárlelle és környéke korántsem szegényes az archeológiái leletekben. Ezek aprólékos leírását szerencsésen egészítik ki a leletekről készült rajzok és fotók. Kronologikus sorrendben tovább haladva Magyar Kálmán a honfoglalástól a késő középkorig tekinti át a település és környékének történetét, jórészt ugyancsak -a régészeti leletek, valamint korabeli összeírások, okleveleik alapján. Rendkívül érdekesek például .a helységnevek eredetével kapcsolatos fejtegetései. Boglár és/ Lelle fogalmától elválaszthatatlan a szőlőművelés, így érthető, hogy e témával — részben vagy egészében — több tanulmány is foglalkozik. Reöthy Ferenc a dél-balatoni borvidék szőlőművelését a középkortól napjainkig tekinti át, egy má-sik, Mihályi Józseffel közösen írt dolgozatában a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát felszabadulás utáni történetéről kapunk komplex képet. Hóvári János a szerzője a török korról szóló fejezetnek, amiből egyebek közt kiderül, hogy a törökök a Bálaton-part szemmel tartása érdekében erődítményt építettek Bogláron, s az építkezés romjiai még a 18. század végén is jól láthatóak voltak. Az eredeti lakosság a török kor végére már teljesen kipusztult. Az időben előre haladva egyre több levéltári adat felhasználására nyílik lehetősége a kutatóknak. Tóth Péter a XVIII. és a XIX. század első felének a történetét dolgozza fel, ennek mintegy a folytatásaként T. Mérei Klára az őszirózsás 1 1 Ufc ',W A tél beálltával sem szűnik meg az élet a ménesben. Naponta kihajtják járatni a lovakat, és a pacik szemmel láthatóan élvezik a tél örömeit, hemperegnek és szaladgálnak a hóban. Az ügyesebbek még egy kis füvet is kaparnak a hó alól. Képeink a Kutasi Állami Gazda- daság somogysárdi ménesében készültek. Fotó: Makai Károly forradalomig terjedő időszakot tekinti át. Olvashatunk a Boglárlelle című monográfiában ezenkívül a település közlekedésének, hajózásának fejlődéséről, valamint az iskolák történetéről Mária Teréziától napjainkig. A tanulmánykötetnek inkább hibája mint erénye, hogy a. lehetőségeihez mérten túlságosan nagy teret szentel a második világháború alatti lengyel, illetve francia és angol menekültekkel kapcsolatos témának. Kétségtelen azonban, hogy sok érdekeset megtudtunk a „boglarcsikokról”, s a helyi lakosság áldozat,készs é gér ől. < A Boglárlelle-könyv bár szándéka szerint tudományos vállalkozás, mégsem csupán a szakmai körök érdeklődésére tarthat számot. Haszonnal fonga thatják mindazok, akiknek szívükhöz nőtt ez a fiatal Bala- ton-parti város. Lelkesedésükhöz érvanyagot gyűjthetnek belőle a lokálpatrióták, jóllehet a szerzőktől az ilyen irányú elfoglaltság kivétel nélkül távol áll. Leghálá- s'abbak mégis a megye történelemtanárai lehetnek e kötetért, hiszen hasznos kézikönyvükké válhat például a honismereti szakkörök, helytörténeti vetélkedők, ünnepi megemlékezések szervezésében. Andrássy Antal Boglárlelle az ellenforradalmi rendszer idején (1919 —1944) című tanulmánya például rendkívül jól beleilleszthető lenne egy-agy részletével a gimnáziumi negyedik osztályos tananyagba. A Sipos Csaba által összeállított irodalom- jegyzék is sok segítséget nyújthat. A történelem fakultációban is segítség lehet ez a kiadvány, módszertani értelemben. A tanulók ugyanis sok jó példát találhatnak benne arra, hogyan lehet f el h as z nál n i, „megs zó.l a Itat - ni” például a levéltári forrásokat, hogyan kell összeállítani egy táblázatot a szétszórva talált adatokból, vagy mi mindenre szolgál a térképek, helyszínrajzok, fényképek közlése. Itt jegyzendő meg, hogy a tanulmánykötetben szereplő megannyi Boglárlellé- ről szóló fotó több mint illusztratív jellegű „műmelléklet”, ugyanis azok önmagukban is forrásértékűek lehetnek a város történetére vonatkozóan. Hogy miiként változott meg a felszabadulás után Boglár lel lének, mint fürdővárosnak a jellege, azt Takács Éva tanulmányából tudjuk meg. A puszta tények közlése nyomán is nosztalgia fogja el az embert az iránt, az időszak iránt, amikor még a mun- k ás üdültetés volt az elsődleges szempont és ennek megfelelően sorra épültek a vállalati üdülők. Ez a tanulmány egyben abból a szempontból is figyelemre méltó, hagy egészen friss levéltári adatokat Is ‘felhasznál. Kanyar József Boglárlelle fürdőkulturájáról " ír. Aki idáig jutott a könyv elejétől az olvasásban, bosszankodhat, miért nem mindjárt ezzel kezdte. Ebben ugyanis minden lényeges tudnivaló benne van, ami Boglárlelle történetével kapcsolatban egyáltalán szóba jöhet. Kivéve az irodalmi életet, amiről viszont Laczkó András vall. Írók, művészek és Boglárlelle című dolgozatából kiderül : kik azok az írók, költők, akik itt születtek, vagy ha nem, hát innen, esetleg ide írták a leveleiket. A közölt dokumentumok néhány irodalomtörténész számára bizonyára érdekesek lehetnek, várostorténeti szempontból már kevésbé. összességében figyelemreméltó ez a Boglárlelle-kö- tét. Néhány fogyatékosságot azonban meg kell említenünk. Ilyen például az, hogy a szerkesztő érezhetően bátortalanul nyúlt a kéziratokhoz, teret engedve helyemként a tarjengősségnek, pongyolaságnak, stilisztikai egyenetlenségeknek, valamint az egyes tanulmányok közötti tematikai átfedéseknek. Nem egy helyen a helyesírási hibák is javítatla- nul maradtak. Az pedig rhár tipográfiai furcsaság, hogy a szerzők neve kétszer akkora betűkkel szerepel mindenütt, mint a tanulmányaik címe. Mert hát a tartalom azért mégisosak fontosabb. Legalábbis a Boglárlelle iránt érdeklődő átlagolvasó számára. Fodor Tamás MINDENKINEK A MAGÁÉT Rég voltak már azok az évek, amikor babos kendővel a nyakában fent állt a színpadon és megpróbálta pukkasztani a nem létező polgárokat. Ma, Nagy Feró szerdánként a Petőfi rádió egyik stúdiójában ül, és a Garázs című műsort vezeti — nagy sikerrel. Egyre-másra érkeznek a hozzá szóló levelek, kérések, meghívások, s rendre megszólal a telefon is, a vonal végén izgatott tizenévesek mondják el gondolataikat. Mi lehet a sikere titka? Az egyíkari zenekar- vezető-szervező-énekes múltja? Talán az az irányzat, amit az egykori Beatrice képviselt? Vagy csak egyszerűen a közvetlen, sallang- mentes, a tüzetesen átfésült mondatok között a szabadabban számyaigató hang? Ebben a fiataloknak szóló műsorban a garázsmesteri posztot, s az ezzel járó teendőket olyan magabiztosan látja el a műsorvezetővé előléptetett énekes, ami feltétlenül. új színt hozott nemcsak a heavy metal kedvelőinek. A Garázs nemcsak egyszerűen zenét közvetít, a Garázs szórakoztat, szolgáltat, levelekre vállaszol, viccel, feledtet s még az is megeshet, hogy hiányt pótöl. A Garázsmester olykor bedob egy-egy yet, persze nem akárkinek és akármilyen produkcióért. A ye elnyerésének külön természetrajza van. Azt csak különleges produkciókkal lehet kiérdemelni valami egészen új, valóban kiemelkedő teljesítménnyel. A szerdai műsorban csak egy g'ará.'.«mesteri ye hangzott el, lévén ez a legmagasabb a fokozatok között. A Garázsban legalább százféle létezik, gjak- ran a hallgatók követelnek maguknak újabb és újabb yeket. A legutóbbi adás a yek egész sorát vonultatta föl, jelezve : vége már azoknak az időknek, amikor egyetlen yevel beérhette bárki is. Külön-külön megjár az mindenkinek, legyen heavy metalos, punfc vagy egyéb. A műsorvezető kifejezte abbéli Óhaját, hogy ezentúl semmi sem állja útját a heavy metalosok, a punkok és mások egyesülésének. Talán a csillagok állása miatt történt, hogy se vége se hossza nem volt a kérelmeknek, amelyek közt legérdekesebbek a következők voltak: egy budapesti gimnazista fiú valakinek egy egészen egyszerű parasztos yet akart küldeni, mások egy vége-vége yet követelték, de volt itt szerelmes, velőtrázó és még diszkóromboló ye is, a már-már el- mairadhataitlannak látszó Nagy Feró-i yen kívül. A sok kérelem hallatán — amelyeket a garázsmester a műsor végén egyetlen, velőtrázó ye formájában teljesített — igencsak elgondolkozott nemcsak a hallgató, hanem a műsorvezető is. Hogyan lehet, hogy a rock mindig is maga volt a NO, s most ő is yeket üvöltöz szakadatlan. Lehet — ma már ez sincs kizárva —, hoigy ez a ye, egy bújtatott no, mondta a garázsmester, csak úgy halkan, két zeneszám között. Balogh P. Ferenc Ulcs-orosz szótár Az Amur alsó folyása mentén élő ki.s létszámú ulcs nemzetiség gyermekei előtt lehetővé vált, hogy az iskolában saját anyanyelvűket is részletesebben tanulmányozzák. Az ulcs nyelv kötelező tantárgy lett. A leningrádi tudósok egy több miint 3 ezer szót tartalmazó ulcs-orosz szótárt készítettek. Az uilcsok a Szovjetunió egyik legkisebb létszámú nemzetisége. Alig több mint 2500-an vannak. Ennek ellenére ez a nemzetiség is, bár 1917-ig még saját írásbelisége sem volt, napjainkban ábécéskönyveket, tankönyveket, szépirodalmat ad ki Sajóit anyanyelvén. A szovjet Távol-Kelet többi kis nemzetiségének, így a naná j ok, nyiivhek, odegejek számára is ábécéskönyveket, szótáriakat és más tankönyveket adnak ki anyanyelvükön. SZAPUDI ANDRÁS Nagybeteg mesterünk 40 Soha, soha — mondo- *^m gatja magában kétségbeesetten, a csillagos ég alatt, hazafelé. Miért kellett meglátnom; miért is hallgattam a papomra? „No, fiatalember, hogy tetszett az én kedves barátom leánykája?” — kérdi a pap álarcukul, ravaszul, mintha nem is sejtené, mi megy végbe benne. „Bár csak otthon maradtam volna!”, feleli indulatosan. „No, no ... Csak nem érezte magát -kellemetlenül a vendégségben?!” „A mennyországban éreztem magam”, mondja ő búsan, „csakhogy most, tudom jól, a pokol következik!’-’, „Per amorem dei! Miket beszél itt össze-vissza? Miféle pokol következik?!” A plébános haragot színlel; egy hirtelen mozdulattal a feje tetejére tolja a kalapját, ,mire ő nagy zavarában, hosszú szüneteket tartva megváltja, milyen nagy hatással volt rá Annácska kisasszony, s hogy ő bizony máris megfogadta: vagy ez a lány lesz a felesége, vagy senki, s mivel úgy véli, semmi esélye sincs, jobb ha belenyugszik, hogy haláláig legénysorban marad. A plébános akkorát nevet, hogy majdnem kiesik a kocsiból: „No-no, öcsémuram, lassabban a testtel, az elhamarkodott fogadalmakkal”, mondja aztán a kuncogástól meg-megremegő pocakkal, s közben kényelmesen előveszi széles ibőrtárcáját, komótosan szivarra gyújt. „Maga csialk bízzon, fiam, és higgye el, szépen elrendezzük a dolgot”; a holdról finom permet szemerkél, ezüstport ver fel a lovak patája, s a közelben nádasak, öreg fűzek sóhajtoznak, monoton békazenével száll föl az ős- láp illata. A pap bóbiskol, kalapja szegélyén ezüstper-' met, talán még álmában is el-elmoisolyodik az imént hallottakon. Majd hetek, hónapok- vánszorognak a poros, kanyargós sárkány! -úton, s egyszeresük elindulhat a fényes hintó, a tábornok hintája két táltossal, kikent-kifent parádéskocsissal a bakon. Kérőbe mennek, lánykérőbe ; ő, a leendő vőlegény hideglelősen, remegő gyomorral, a pap és Török jegyző anekdotázva, a biztosra vehető nagy trakta előtti jó hangulatban ; a fogadtatás szívélyes, de mértéktartó, az ebéd fölséges (kár, hogy ő alig bír lenyelni pár falatot), Annácáka a felszolgálásban segít a fehér köté- nyes szobalánynak, s amikor ő (a pap szemhunyorí- tásár’a) föláll, hogy ékes szavakkal megkérje a kezét, éppen a szobában tartózkodik; lassan elcsendesedik az asztaltársaság, mindenki várakozóan néz rá (úgy érzi, a tárgyak is feszült figyelemmel fordulnak feléje) ; megköszörüii a torkát és arrafelé néz, amerre Annácskát sejti a szobában (a lány egész idő alatt úgy tett, mintha ,nem is sejtené, mi- végre ez a nagy vendégeskedés, most is csak a szeme sarkából, mintegy mellékesen vet .feléje egy kíváncsi pillantást (s a már otthon megfogalmazott mondatok köziül egy se jut eszébe; kínos csend, ő kibámul az ablakon, mintha csak azért állt volna föl, hogy megszemlélje az udvart, aztán visszaül a helyére; a társaság megmozdul, a kezekben evőeszköz, pohár, valaki belekezd egy anekdotába, mintha mi sem történt volna. Később megismétlődik a jelenet. Föláll : várakozó szemek, tárgyaik, Annácska szemvillanása, aztán megint leül ; és -csalk a harmadik nekirugaszkodásra sikerül elmondania szíve vágyát. A megkönnyebbült Szabó plébános erre egy nagy pohár bort hajt föl örömében, s a megszólított atya szép, akkurátus beszédben válaszol, és ami a legfontosabb: igent mond. Ezután már csak a szömörei fehérbortól megmámorosodott Török jegyző Okoz néhány gyötrel- mes percet, amikor minden átmenet nélkül e szavakkal fordul Annácska apjához: „Aztán a tejbe lesz-e mit aprítania az ifjú párnak?” Ö majd elsüllyed szégyenében (azt hihetik, előre megbeszélték, hogy a hozomány után érdeklődjön a jegyző), de Szabó plébános résen van : .„nem kell azt a f át. rázni, amelyik magától hullatja gyümölcsét”, mondja gyorsan bosszús pillantásokat szórva az okvatefclenke- dő jegyzőre, akit ő ettől kezdve látni sem bír .. . (Folytatjuk.)
