Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-09 / 267. szám

1988. november 9., szerda Somogyi Néplap 5 Filmek, mozik, nézők 1988 tavasza óta a film­szakma újdonsága az alter­natív forgalmazók megjele­nése. Az eddig filmforgal- mazási monopóliumot élve­ző Mokép mellé felsorakoz­tak a versenytársak: a Bu­dapest Film (régi nevén Fö- mo) és a megyei moziüzemi vállalatok közül elsőként a Helikon Film (régi nevén Zala Megyei Moziüzemi Vál­lalat). Várható még a Haj- dú-Bihar Megyei Moziüzemi Vállalat önálló forgalmazó­ként való megjelenése Haj­dú Film néven. Mindez több filmet és re­mélhetőleg több jó filmet eredményez majd. A ver­seny a nézőkért folyik, akik az utóbbi években elpártol­tak a mozitól. Hogy sikerül- e őket — minket — vissza­csalogatni, ehhez fél év ta­pasztalata még kevés. Van­nak azonban biztató jelek. Bekerültek hozzánk például olyan régi világhíres sláger­filmek, mint a Híd a Kwai folyón vagy a Doktor Zsi- vágó. Húsz év késéssel bemu­tatták a dobozban őrzött re­mek Milos Formán-filmet, a Tűz van, babám-ot! A friss szenzációk közül Woody Al­len Hannan és nővérei vagy Oliver Stone Oscar-díjas filmje, a Szakasz érdemel említést. A Budapest Film vállalta, hogy a kiemelkedő, új szov­jet filmeket a moszkvai be­mutatóval egyidőben vetíti Magyarországon. A nagy saj­tóvisszhanggal beharango­zott ötvenhárom hideg nya­ra azonban néhány hét múl­va eltűnt annak az egyetlen mozinak a műsoráról, ahol vetítették. Ugyanígy elvétve látható csak Abduladze re­mekműve, a Vezeklés. Ezek azonban már műsorpolitikai, moziüzemeltetési problémák, amelyeket a hajdani Fömo- nak nem sikerült megolda­nia. Dicséretes módon kísér­leteznek mozik bérbe adásá­val. A nyári versenytárgya­láson hat mozijuk kelt el: ötöt — az Óbudát, a Marost, a Tétényi, a Madáchot, a Jó­kait — a Filmpremier Vi­deó Kisszövetkezet működ­teti. Többségük felújított állapotban nyitotta meg ka­puit szeptemberben. A Bá­nyász mozi jelenleg átépítés alatt van. Bérlője, a Kont- rax Kisszövetkezet novem­ber elejére ígéri a nyitást. És ne feledkezzünk meg az „első fecskéről” sem, az Ipoly moziról, amely külön­leges helyet foglal el a hazai palettán: nemcsak az első maszek mozi, hanem pre­mier előtti vetítéseivel és hangulatos klub-jellegével egyfajta vonzó modellt kép­visel. Mozit nyitott Pesten a He­likon Film is: nyáron a fő­városi Operettszínházban vetítették Az érzékek biro­dalma című, botrányszagú japán filmet. Mivel túl nagy volt iránta az érdeklődés, a főhatóság „salamoni” dön­tést hozott: este nem, csak éjszaka egy előadásban lát­hatják a filmet az érdeklő­dők. (A mozi a színházi év­adkezdés után is folyamato­san működik.) A filmforgalmazás új hely­zete természetesen nemcsak a külföldi filmekre érvényes, hanem várhatóan kedvezően befolyásolja majd a hazai filmgyártást. A tőkével ren­delkező forgalmazók ugyan­is betársulhatnak egy-egy magyar film előállítási költ­ségeibe, cserébe a forgalma­zói jogért. így vásárolta meg a Mokép Sándor Pál Miss Arizona és Bacsó Péter Ti­tánra, Titánra című filmjé­nek forgalmazási jogát. A Budapest Film forgalmazta a Küldetés Evianba című Szántó Erika-filmet. A He­likon Film pedig a Gulyás testvérek Törvénysértés nél­kül és Vitézy László Ügy érezte, szabadon él című filmjét. Az új forgalmazók között a kapcsolat nem zökkenő- mentes. Különösen azt sé­relmezik, hogy miközben a forgalmazás többpólusú lett, a moziüzemeltetés még min­dig monopolhelyzetben van. A forgalmazóknak gyakor­latilag nincs beleszólásuk abba, hol és meddig vetítik a filmjeiket. így történhet meg, hogy több magyar film kerül egyszerre a mozikba vagy a frissen bemutatott filmek hetekre eltűnnek a műsorból, és csak imitt- amott láthatók egyetlen elő­adásban. A nézőt végső soron nem az érdekli, ki forgalmazza a filmet. Öt a film érdekli. No meg a körülmények : a ké­nyelmetlen székek, a piszkos mellékhelyiségek, a jegysze­dő nénik stílusa. Ha a film­kínálat mellett ezek is vál­toznak majd, a mozi vissza­nyerheti régi rangját. É. E. Kiállítás Kaposváron Festmény, metszet, grafika Hét éve rendeztek először kiállítást a Somogy Megyei Művelődési Központ által szervezett nyári képzőmű­vészeti tábor alkotásaiból, amelyek mindig jó lehető­séget teremtettek a somogyi amatőr festőknek, grafiku­soknak és képzőművészek­nek, hogy bemutassák leg­újabb alkotásaikat. A tábor és a beTribtató arra is alkal­mat adott, hogy azok a mű­vészek is részt vegyenek a közös munkában, akik a képzőművészet ágaiban már művészi szintet értek el. Az idei tárlaton — ame­lyet az oktatási igazgatóság aulájában nyitottak meg tegnap délután — a török- koppányi tábor festményei­ből, grafikáiból és linómet­szeteiből mutatnak be vá­logatást. Megnyitó beszédé­ben Szemadám György fes­tőművész — évek óta ő irá­nyítja a tábor munkáját — arról beszélt, hogy napjaink­ra az ember bár csodálato­san megtanulta, hogyan kell a világot részeire szabdal­va vizsgálni, de ezzel több­nyire az egész iránti érzékét is elvesztette. A művészek Megjelent a demográfiai évkönyv alkotásai gyakran azonosul­tak a „mutatvánnyal”, s gyakran elfeledkezünk róla, hogy ez utóbbi „bravúr ugyan, de hiányzik belőle az ember”. E mostani bemutatón nem mutatványokat láttunk; pró­bálkozásokat inkább, ame­lyek nem a szó mai értel­mében használt profi alko­tások. Amatőr művészek munkái, akik a „változtass életeden” parancsának enge­delmeskedve ceruzát, tollat, ecsetet fogtak. Stamler La­jos és Nagy Agnes rajzai előtt jólesik időzni egy ki­csit. Több táborlakót is meg­ihletett a török-koppányi táj: köztük Lehelné Valent Eva munkái is helyet kaptak. Pap Géza öreg pincét meg­örökítő, a részletekig precíz munkája szintén e tájat idé­zi. Feltétlenül hosszabb időt kívánnak Győri Vilmos, va­Nyelvében él a nemzetiség BORBÁSI HORVÁTOK ba, csak horvátul szólnak hozzánk. A vömnek sincs el­lene kifogása. Ha magyarul szólok hozzá, azt mondja: „Anyu! Csak beszéljen nyu­godtan horvátul!” Érti vala­mennyire. Gulyás Györgyné 22 évvel ezelőtt egy magyar faluból, Tésenfáról került ide férj­hez. Ma már ugyanúgy be­szél horvátul, mint magya­rul. Lánya, Gulyás Margit Lakócsára járt iskolába. — Magyar nyelven tanul­tunk a tanórákon, de a szü­netben mindeki horvátul be­szélt. Némelyik tanárunk nem értett bennünket. A fiúk közül többen vissza is éltek ezzel. Ma édesanyjával együtt Szigetvárra jár dolgozni, a konzervgyárba. Mások Pécs­re, Lakócsára és Barcsra. Jön értük a pécsi bőrgyár, a vízügyi igazgatóság, a Szigetvári Konzervgyár és a barcsi Kemiikál meg a Vörös Csillag téesz autóbusza. — Jó lenne, ha helyben dolgozhatnánk — panaszko­dik Gulyásné. — De min­dent elvittek innen. — Valamikor a fiatalok biciklivel jöttek Tótújfalu­ból, Lakócsáról is dolgozni. A régi határőrlaktanyában volt a kosárfonóműhely. Fon­tunk kosarat meg kerti bú­torokat, közben beszélget­tünk a falu dolgairól. Szi­getváron a konzervgyárban már nem olyan igazi a tár­salgás. Az ember a falubeli­jével érzi jól magát. — Azelőtt gazdag falu volt Szentborbás — vág közbe Borbás János. — Nyolc hold földnél nem volt kisebb sen­kinek sem a birtoka. Egy­szer leégett az egész falu. Terjedtek a lángok zsúpról zsúpra. Szentborbás azóta fölépült. Mindenki a saját erejéből építette a házát. Még a tég­lát is maga égette. A házak homlokzatán néhol még ott a dátum: 1922. Szorgalmas emberek élnek itt. Az út mentén az árok tiszta, a fű frissen 'kaszálva. A bitumenen maoska nyúj­tózkodik lustán. Megszokta, hogy nem kell autótól félnie. Ha nagy ritkán mégis fel­feltűnik egy, az már messzi­ről hallható. Az egész falu a fültanúja, amikor Papp Vincével be­szélgetünk. Kiabálnunk kell, mert az idős ember csak ek­kor ért meg bennünket. Ha­misítatlan krivác kézmoz­dulatokkal hív be a házába. Az asszony azonban kere­A Statisztikai Kiadóvál­lalat gondozásában megje­lent a legújabb demográfiai évkönyv, amely a KSH 1987. évi adatait tartalmazza Ma­gyarország népesedési hely­zetéről. Az adatok szerint Ma­gyarország népessége az idén január 1-jén 10 millió 604 ezer 360 volt, 0,2 száza­lékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkai;. A csökkenés mér­téke egyébként öt éve azo­nos. A férfiak aránya is to­vább csökkent — az 1987. évi 48,3 százalékról 48,2 szá­zalékra —, s növekedett a női lakosság aránya. Korcso­portonként az a jellemző, hogy 20 és 40 éves kor kö­zött kezdi meghaladni a nők létszáma a férfiakét. Az 1988. január 1-jei ada­tok szerint a 15 évesnél idő­sebb korosztályban a férfiak közt 24,1 százalék volt a nőt­lenek aránya, míg a haja- donok létszáma csak a kor­csoport 14,9 százalékát tette ki. Ebben a korban a férfi­ak 66,3 százaléka volt házas, a nőkinek viszont csak 59,9 százaléka. Az arányeltolódás abból adódik, hogy míg a 15 évesnél idősebb férfiak­nak mindössze 3,9, addig a nőknek 17,7 százaléka özve­gyült meg. A statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy az or­szág lakossága évről évre öregszik. Jelenleg az 5 mil­lió 116 ezer 264 férfi közül már 790 841 a 60 éven felüli, s az 5 millió 488 096 nő kö­zül több mint 1 millió 175 ezer lépte túl a hatodik X-et. Tavaly a korábbiakhoz képest ismét csökkent a há­zasságkötésék, s növekedett a válások száma. 1987-ben 66 082 házasságot kötöttek az 1986. évi 72 434-gyel szem­ben, ugyanekkor 29 856 vá­lást mondtak ki a bíróságok, míg egy évvel korábban „csak” 29 557-et. A férfiak leginkább 25 és 38 éves ko­ruk között, a nők ennél ko­rábban, 22 és 34 éves koruk között váltak el. Az országban tavaly ösz- szesen 125 845 gyermek szü­letett, 2359-cel kevsebb, mint 1986-ban. Nem vállalkoztak szülésre az 50 éven felüliek, az utolsó két 50 éven felüli anyától származó gyermek 1982-ben született. Tavaly a 40—49 éves kor közötti nők 1009 csecsemőt hoztak a vi­lágra. A csecsemők életben maradására a legnagyobb az esély — hosszú évtizedek óta — a 20 és 24 éves korú anyák gyermekei között. Az országban a belföldi vándorlások iránya a múlt évben sem változott. Buda­pestre és a többi városba ezúttal is többen költöztek, mint az előző évben, a köz­ségek lélekszáma pedig az elvándorlások következtében tovább csökkent. Budapest­ről vidékre 11,9 százalékkal, vidékről Budapestre pedig 21,3 százallékkal többen köl­töztek, mint egy évvel ko­rábban. Szentborbás Somogy csücs­kében rejtőzik, a többi te­lepüléstől távol. Közel van viszont a Dráva, hazánk leg­tisztább folyója. Akadály ter­mészetjárónak, kultúrának, infrastruktúrának. Ide csak egy oldalról jöhet mindegyik. Ahogy haladunk Darány- tól dél felé, úgy csökken a szembejövő járművek szá­ma. Potonynál már nem is találkozunk senkivel. Itt há­romfelé ágazik az út. Irány- jelző tábla sehol sincs. Aki idevalósi, az úgyis tudja, merre kell menni. Más meg úgyse nagyon jár erre. Lombjaikat összeeresztő tölgyfák alatt pillantjuk meg a helységnévtáblát: Szent­borbás. Alatta: Brlovas. Ügy megyünk végig a falu egyet­len utcáján, hogy nem ta­lálkozunk senkivel. A köz­ség végét jelző táblánál az út nem ér véget, a vízügyi igazgatóság telepére vezet. Ügy a tizedik ház előtt, a kisajtónál beszélgetnek. Hor­vátul. Amikor megtudják, hogy csak a sportközvetíté­seket értem ezen a nyelven, készséggel térnek át ma­gyarra. Borbás Jánosné itt szüle­tett és nem menne el a vi­lág minden kincséért sem máshová. A fiatalok viszont nem maradnak a faluban. Az egyik lánya Pécsen, a másik Barcson lakik. — Otthon már mind a kettő magyarul beszél, de amikor ide jönnek látogató­setlen horvát szavakkal il­leti. Észrevette kollégám ke­zében a fényképezőgépet, s attól tartott, nem tudja majd kifizetni a képeket, öt per­cig elemezte a család anya­gi helyzetét. Közbe sem tud­tunk szólni. A férfi ezalatt a kukoricadarálót tekerte. Szemben a bolt előtt desz­katákolmány. Rajta ott fe­lejtett tejeskanna töri meg az egyhangú faluképet, A templom tornyán óra, de ré­gen nem jelzi már az időt. A szemben levő kerekeskút a vízhordós évekre emlékez­tet. Ezek az évek azonban Szentborbás jelenéhez és jövőjéhez éppúgy hozzá tar­toznak, mint a múltjához. Nincs róla szó, hogy vezeté­kes vizet kap a falu. — Kéthetente szállítanak csecsemővizet — mondja a község boltjának vezetője, Vízvári Józsejné. — Azt tart­ják, a kutak vize enyhén nitrátos, bár még senki nem lett beteg tőle. Egy héten négy nap kapunk kenyeret és tejet. A kultúrház udvarán levő kútból nem húzott vizet mostanában senki. Népmű­velő nincs a faluban. Nem jön ide senki, pedig egy ta­karos családi ház telekkel 150 ezer forint. Alkudni is lehet, mégsem teszik. Krancsevicapuszta felől néha hajókürt hangját fúj­ja erre a déli szél. Fél kilo­méterre van a Dráva. Ha köd borul a folyóra, itt pi­hennek meg a hajók. Balázs Andor Fotó: Gyertyás László lamint Kotnyek István mű­vészi alkotásai. Tibol László Műteremrészletében és az Egy ház maradványai című munkájában is jelen van­nak a művész hol vidám, hol szomorú színei. Kovács Katalin jobb időkre várako­zó csónakja, Mercz Éva Kő­omlása, Kovácsné Csicskán Erzsébet munkája éppúgy része e kiállításnak, mint Böröczky Ferenc tavaszt idé­ző, robbanó színű képe. Se­res Edina aktja mellett Lá­zár Anna kékből zöldbe haj­ló vonalain, Alexy Miklós sárga-piros vízióin kívül Tu- rányi Gábor munkája is lát­ható, amely a Be jó nekünk címet kapta, s a bevezető gondolatokat megkérdője­lezve követel helyet magá­nak a művek között. A kiállítás naponta, no­vember húszadikáig látogat­ható. B, P. F.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom