Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-02 / 262. szám

XLIV. évfolyam, 262. szám Ara: 1,80 Ft 1988. november 2., szerda Tisztelet. szolgálat Folytatja munkáját az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt /Központi Bizottsága kedden megkezdte a belpolitikai 'helyzetről szóló jelentés, a páit feladataira vonatkozó javpslat vitáját, amelyet Berecz János, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titká­ra terjesztett elő. A Központi Bizottság szerdán e jéma további elemzésé­vel folytatja munkáját, majd megtárgyalja ,a népgazdaság 1988./évi várható fejlődéséről, az 1989-1990. évi gazdaságpo­litika fő vonásairól és eszközrendszerérői szóló jelentést. PENTEK DÉLUTÁN 4 ÓRÁKOR Koszorúzási ünnepség a kaposvári Lenin-szoborcsoportnál Ünnepségek november 7-e tiszteletére — ezeket a kifejezéseket használta két vállalat veze­tője — a Sütév és a Bala­ton Fűszért igazgatója — a hét végén a kaposvári rá­diósnapon. A gazdasági meg­újulás jegyében mindketten azt fejtegették, hogy az ed­diginél sokszínűbben és vál- lalkozóbban kell a vevők igénye elé menni, illetve azt kielégíteni. Ennek nemcsak eszköz-feltétele van; a ke­reskedői magatartás is ré­sze, alakítója az üzleti si­kernek. Igaz — mondta a Fűszért igazgatója —, hogy ma már a kereskedőnek nem kell „alázatos tiszteletem”- mel és „a!ászolgájá”-val fo­gadnia az üzletbe belépő vevőt, ám a tiszteletre és a szolgálatra napjainkban is szükség van: a vevő és a szakma iránt. Még az is elhangzott, hogy egy keres­kedelmi vállalatnál a titkár­nőnek, sőt a takarítónőnek is kereskedőnek kell lennie bizonyos mértékig: ismernie kell a feladatokat, a szem­léletet, és tulajdonságai kö­zött kell szerepelnie az ud­variasságnak is. Ez utóbbi követelménysor napjainkban kissé túlzónak tetszik — nem is c két vál­lalat gyakorlatát, hanem ha­zai gazdasági életünk összes megnyilvánulásait és a tár­sasélet jelenségeit figyelem­be véve. A ma vevője meg­elégszik azzal, ha a pult má­sik oldalán igazi kereskedő szorgoskodik, s nem tekint- get a titkárnői asztal felé, nem társalog a takarítónő­vel. Mint szemléleti és maga­tartásbeli követelmények azonban fészket vernek az ember fejében a hallottak. Való igaz, minden munka színvonalasabb, ha nem csak az ügyféllel — a lakossággal, a vevővel, a közéleti jogait gyakorlóval — legközelebbi kapcsolatban levők munká­ját itatja át a szakmai presztízs féltése, a hivatás- tudat, az eredményes mun­kára való törekvés. Ahol ezt előbb ismerik föl, ott előny­ben vannak a később ébre­dőkkel szemben. Az idézett nyilatkozók ki­zárólag a kereskedelemről beszéltek. A tisztelet, a szol­gálat és az alázat azonban nem a kereskedelem sajátja. A partnerek iránti tisztelet, a szakma színvonalas műve­lése — és hűséges szolgála­ta — minden dolgozónak becsületére, minden munká­nak előnyére válik. Az alá­zatot pedig elsősorban ön­magával szemben kell gya­korolnia az embernek, kü­lönösen, ha olyan munka­körben dolgozik, hogy má­sok életét megkeserítheti. A gazdasági vezetők, a közélet vezető személyiségei például nem engedhetnek önzésük­nek, esetleges rokonszen- vüknek vagy ellenszenvük­nek, indulataiknak, ha vala­mely kérdésben döntenek; makacsságukat le kell gyűr­nie a hivatásuk, feladatuk iránti alázatnak. Hogy ezen a téren mennyi a tennivaló, azt — az egyes emberek ta­pasztalatai mellett — érzé­kelteti az a tény is, hogy a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz és területi bi­zottságaihoz évente 4-5 ezer olyan bejelentés érkezik, amely a közélettel, jórészük azon belül is a vezetői te­vékenységgel kapcsolatos. E jelzések között ugyan min­dig akadnak megalapozatla­nok, ám az így is vitatha­tatlan: hathatósabban kell küzdeni, hogy a magatartás­beli hiányosságok ne legye­nek visszahúzó erők a tár­sadalmi kibontakozás folya­matában. Kovács Gyula Konstruktív vita, a jelen­legi helyzetből való kiút ke­resésének határozott szándé­ka jellemzi a Központi Bi­zottság eszmecseréjét — hangsúlyozta Major László, a KB szóvivője, aki kedden este, még a tanácskozás el­ső napirendi pontjának vitá­jával egyidejűleg adott rö­vid tájékoztatót az újság­íróknak. Mint elmondotta: a bel­politikai helyzetről és a párt feladatairól szóló je­lentés került elsőként a tes­tület elé. Berecz János őszinte, kritikus és önkriti­kus hangnemű előterjeszté­sében a mai magyar társa­dalom valamennyi, közvéle­ményünket is foglalkoztató problémáját érintette, felvá­zolva azokat a tennivalókat, amelyek a jelenlegi helyze­tünkből való kimozduláshoz szükségesek. Külön szólt a párt legfontosabb feladatai­ról, amelyeket, mint az or­szág vezető politikai erejé­nek, a következő időszakban meg kell oldania. Az előterjesztés természe­tesen nem kínált kész re­cepteket, sőt, sok helyütt a gondolatébresztés, a vita serkentésének nem titkolt szándékával közelített bi­zonyos kérdésekhez. E cél teljesült is — tette hozzá a szóvivő —, hiszen az első napirendi pont vitájában harmincán kértek szót. A tájékoztatója időpont­jáig elhangzott felszólaláso­kat jellemezve Major Lász­ló kiemelte: a testület tag­jai nagy hangsúllyal szóltak arról, hogy. újfajta nemzeti közmegegyezést kell kiala­kítani. Ugyanakkor figyel­meztettek arra is, nem mindegy, kivel, milyen erőkkel szövetkezik a párt. Határozottan megfogalmaz­ták: a pártnak vissza kell szereznie azt a bizalmat, amely az elmúlt időszakban megfogyatkozott iránta. Többen bírálták az előző 15 „Zöldek” firenzei értekezlete Firenzében kedden négy­napos vita után befejeződött az európai környezetvédő pártok és mozgalmak érte­kezlete, a „Zöldeurópa”, amelyet idén az olasz zöl­dek pártja rendezett meg. Idén először kelet-európai szocialista országokból is vettek részt ezen különböző szervezetek képviselői, ígv a magyar Duna Kör tagjai. Vargha János, a szervezet egyik alapítója tájékozta­tást adott a vasárnapi bu­dapesti tüntetésről, amely a bős—nagymarosi erőmű fel­építése, illetve a parlament döntése ellen irányult. A tanácskozáson felme­rült, hogy a következő euró­pai értekezletet esetleg Ma­gyarországon rendeznék meg. év során elkövetett gazda­ságpolitikai hibákat. Mások ugyanakkor rámutattak: az utóbbi három évtizedet egy­ségben kell teíkinteni, s olyan időszakként kell számba- venni, amelynek során meg­alapoztunk egy nyitott tár­sadalmat, elértük mai fej­lettségi szintünket. Az MTI tudósítóinak kér­désére válaszolva Major László elmondta: hogy az egypártrendszer — több­pártrendszer kérdéskör is szóba került a vitában. Hoz­záfűzte: ennek kapcsán egy­séges volt a vélemény, hogy a következő pártkongresz- -szusig az országos pártérte­kezleten elfogadott irányvo­nalat kell követni, amely szerint a szocialista plura­lizmust az egypártrendszer keretei között valósítjuk meg. Egy másik kérdésre vála­szolva szólt arról, hogy mind a beszámoló, mind a felszólalások kiemelték a társadalomban meglévő ér­dekek felszínre kerülésének fontosságát. Mint mondot­ták: a pártnak ehhez alkal­mazkodnia kell, sőt egy lé­péssel előbb járva segítenie kell e folyamat kiteljesedé­sét. Felelősséggel szóltak a napjainkban nehéz körülmé­nyek között élő rétegekről, a fiatalok helyzetéről, a jö­vőjüket alakító tényezőkről. Major László bejelentet­te, hogy a tervek szerint szerdán kerül sor a második napirendi pont megtárgyalá­sára. Mint mondotta, a nép­gazdaság idei várható ered­ményéről és az 1989—90. évi gazdaságpolitika fő vonásai­ról szóló jelentést minden bizonnyal hasonló érdeklő­dés, aktivitás kíséri. A szóvivő utalt arra, hogy a Központi Bizottság ülését követően a rádió, a televízió és a sajtó részlete­sen tájékoztatja közvélemé­nyünket a testület munká­járól. Nagygyűlések, koszorúzási, kitüntetési ünnepségek, ava­tások lesznek a megyében a nagy októberi szocialista forradalom 71. évfordulója tiszteletére. Kiemelkedik a rendezvé­nyek sorából a pénteken délután 4 órakor rendezen­dő koszorúzási ünnepség a kaposvári Lenin-szoborcso­portnál. Lesz katonai díszel- gés, a koszorúzás után pedig virágcsokrokat helyeznek el Az „Együtt a helsinki fo­lyamat továbbviteléért” el­nevezésű nemzetközi béke- találkozó céljáról, program­járól tájékoztatták a sajtó képviselőit kedden a Fórum Szállóban. Barabás Miklós, az Orszá­gos Béketanács főtitkára el­mondta: a magyar békemoz­galom érdekelt az építő, sok­rétű párbeszédben, a biza­lomépítésben és az együtt­működésben itthon és a tá- gabb hazában, Európában. Ennek a szellemében kezde­ményezte egy esztendővel ezelőtt egy nemzetközi bé­kekonferencia összehívását. Az európai béketalálkozóra november 11. és 13. között Budapesten kerül sor. A rendezvényre a helsinki zá­róokmányt aláíró 35 ország békemozgalmi és -csoport­jai, társadalmi közösségei és neves személyiségei kaptak meghívást. Az Országos Bé­ketanács nem kívánta mo­nopolizálni a magyar rész­vételt. Az 50 tagú magyar delegáció összetétele kifeje­zésre juttatja, hogy ma Ma­gyarországon több öntevé­keny szervezet, csoport is feladatának tekinti a béké­ről való gondolkodást. Az OBT főtitkára hang­súlyozta: a konferencia jó alkalmat kínál arra, hogy meghatározzák, milyen vá­laszokat lehet adni azokra az üzemek MSZBT-tagcso- portjai, az iskolák képvise­lői és a város lakói. Tabon ugyancsak pénteken délután 4 órakor tartják a megem­lékezést a művelődési ház­ban. Marcaliban, Nagyatádon, Siófokon, Barcson novem­ber 7-én lesz a koszorúzási ünnepség. Boglárlellén este 6-kor nagygyűlést tartanak az októberi forradalom tisz­teletére. Barcson is lesz ün­az új javaslatokra, kezde­ményezésekre, amelyeket Európában, elsősorban a Szovjetunióban fogalmaztak meg. Az európai béketalál­kozó segítséget adhat annak a gondolatnak a felismerte­téséhez is, hogy egy-egy or­szágnak a nemzetközi élet­ben betöltött szerepében ne a katonai erő, hanem az in­tellektuális produkció, a gazdasági teljesítmény, az emberi jogok kolátozások nélküli kiteljesedéséért föly- tatott tevékenység legyen a meghatározó. A különböző országokban tevékenykedő békemoagalmak együttmű­nepi gyűlés/ november 7-én délután 5 órakor a koszo­rúzás után, Marcaliban pe­dig pártaktíváknak adnak át jutalmat. Kaposvár toponári város­részében kis ABC-áruházat, Kaposvár belvárosában pe­dig ruhaboltot avat az áfész csütörtökön. A megyeszék­hely új felüljáróját pénte­ken délután 3 órakor adják át. ködésére is alkalmat kínál a találkozó. Fontos, hogy szakítsanak a korábbi rossz beidegződésekkel a konfe­rencián — fejtette ki Bara­bás Miklós —, s ne a rész­vevők politikai hovatartozá­sa, hanem a mondanivalója legyen a megítéléskor a leg­fontosabb szempont. Ezzel egy újszerű békemozgalmi gondolkodásmód alapjait kí­vánják lefektetni az európai béketalálkozón. A rendezvény nyitó és zá­ró plenáris ülése nyitott lesz az érdeklődők számára, s a közbeeső időben az úgyne­vezett békebazárban és a vitasarokban fejthetik ki vé­leményüket a béke ügyéért tenni akarók. A konferencia Magyarország bemutatását is szolgálja, ezért az OBT .szorgalmazta: november 12- én, szombaton este látogas­sanak el magyar családok­hoz a külföldi részvevők. Már eddig is számosán "je­lezték, hogy készek fogadni a delegátusokat. A külföldiektől 50 dollár, a magyar részvevőktől pe­dig 500 forint részvételi dí­jat kérnek a rendezők. A korábbi gyakorlattól eltérően a repülőjegyet sem fizetik ki senkinek — hangoztatta az OBT főtitkára. A kérdésekre válaszolva elmondta: a magyar delegá­cióban helyet kapnak a ke­let—nyugati párbeszéd há­lózata kör, a FIDESZ, az Üj Márciusi Front, a Magyar Demokrata Fórum, a Nyil­vánosság Klub és különböző környezetvédő szervezetek képviselői is. A román bé­ketanács levélben jelezte, hogy nem kíván részt venni a konferencián. Lengyelor­szágból többféle békeszerve­zettől, egyházi körökből, ökológiai mozgalmaktól is érkeznek résztvevők. Robotokat állítanak munkába a Magyar Gördülöcsapágy-művek debreceni gyárában egyes monoton munkafolyamatok végzésére. Az első MP—9 Sz Lada típusú, szovjet gyárt­mányú gép már dolgozik a sajtolóüzembpn. A pneumatikus működtetésű berendezés révén 20 százalékkal jobb teljesítményt értek el, mint a korábbi kézi adagolással. Képünkön: robot szolgálja ki a présgépet. (MTI-fotó — Oláh Tibor felvétele^ „Együtt a helsinki folyamat Nemzetközi sajtótájékoztató a budapesti békctalálkozóról A közelgő „Együtt a helsinki folyamat továbbviteléért” el­nevezésű nemzetközi béketalálkozóról tájékoztatta a sajtó képviselőit Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtit­kára. (MTI-fotó — Kovács Attila felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom