Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-21 / 277. szám

1988. november 21., hétfő Somogyi Néplap 5 A művelődési otthonok helyzete Dr. Tóth Bélától, a Művelődési Minisztérium köz- művelődési főosztályának helyettes vezetőjétől a közmű­velődést, illetve a művelődési otthonokat érintő időszerű kérdésekről kértünk interjút. — A művelődési otthonok helyzetét, fejlesztési felada­tait 1987-ben az MSZMP KB agitáciiós- és propagandabi­zottsága tárgyalta meg. En­nek alapján készített intéz­kedési tervet a Művelődési Minisztérium a művelődési­otthon-hálózat fejlesztésé­re. Minden megye elkészí­tette a fölméréseket. Ezek elemzése után hogyan látja a művelődési otthonok ko­rábbi és mai helyzetét? — A művelődési otthonok létrehozásának egykori cél­ja az volt, hogy minden em­ber számára biztosítsa a le­hetőséget a művelődéséhez, életvezetése formálásához; tevékenységével pedig tük­rözze a körzetében élők kul­turális hagyományait. Az 1970-es évek közepétől az elbürokratizálódás, az elké­nyelmesedés és egyéb okok következtében egyre több a gond. Sok népművelő lemá­solva a „szomszéd ház” te­vékenységét, ahelyett, hogy szolgálattételre vállalkozott volna, bent ült az irodában, hivatalos személyekkel tár­gyalt, együttműködéseket szervezett. Hiába vetették föl sok fórumon, hegy vál­toztatásra van szükség, a fő­hatóságok 1986-ig erre alig reagáltak. S akkor is sokan felülről figyelték a változta­tást. Másoktól várták, hogy vizsgálják és oldják meg a művelődési otthonok gond­jait. A kérdésben említett előter jesztést az MSZMP KB agitáoiós- és propagandabi­zottsága tárgyalta meg, és azokat a szakmai javaslato­kat fogadta el, amelyekre építeni lehet a követelmé­nyeket. A Művelődési Mi­nisztérium elkészítette az intézkedési tervet; ez hosz- szú távra megfogalmazta, mii az, ami változtatást igé­nyel, a népművelők képzé­sétől a művelődési otthono­kat irányító munkáig. A terv első lényeges pontja, hogy meg kell vizsgálni az intézmények helyzetét. Min­den megye fölmérte műve­lődési intézményeinek szín­vonalát. A hazánkban mű­ködő mintegy 2500 művelő­dési otthonból csak a na­gyobbak tevékenysége ki­elégítő. Majdnem 1200 olyan művelődési intézmény van, amelynek munkája szemé­lyi, tárgyi vagy anyagi okok­ból nem megfelelő, gyakran minősíthetetlen. A jelenté­sekből kiderült: több me­gyében kérésünk ellenére sem« építettek eléggé a la­kosság, az intézményeket látogató közösségek vélemé­nyére, s hogy az intézmé­nyeket a megyék nem akar­ják föladni, inkább — é? ezt helyesnek tartom — ál­doznak a művelődési ottho­nok tárgyi, személyi felté­teleinek javítására. — A művelődési otthonok tevékenységének tehát meg kell újulnia. Milyen lehető­ségek vannak erre? — A fölmérés elemzésére támaszkodva a helyi taná- |csck december 31-ig kidol­gozzák javaslataikat. Elsőd­leges cél, hogy művelődési intézmények, közművelődé­si szolgáltatások ne szűnje­nek meg, akár magánsze­mély, akár közös — például állami, egyesületi. — fenn­tartásiban, de a működés biztosítva legyen. A változ­tatásoknak tükrözniük kell a társadalom érdekeit és g helyi igényeket. A népmű­velők sokkal alaposabban ismerjék meg a település adottságait, földrajzi viszo­nyait, vegyék számításba a lakosság igényét, érdekeit, teret engedve a lakossági kezdeményezéseknek. A mi­nisztérium részéről olyan szabályozásra van szükség, amely tág mozgásteret en­ged a művelődési otthonok számára. — Változik a népművelői szerep,, illetve a népműve­lők képzése? — A szakmai képzésben az ember- és társadalom­központú ismereteket kell élőtérbe helyezni. Változtat­ni kell a képzés tartalma mellett a munkáltató és az alkalmazott közötti kapcso­laton és az irányítási rend­szeren is. Természetesen ez a változás a lakosság érde­keit kell szolgálja. A nép­művelő feladata olyan prog­ram kialakítása, amely a közös érdeklődésre, igények­re épül. Nagy hiba lenne az anyagi lehetőségekhez iga­zítania a szakmát. A kulturá­lis ágazatnak adott alig ki- lencmilliárd forintból el­enyésző rész jut a művelő­dési otthonok támogatásá­ra; ennek az összegnek a kétszerese sem lenne elég. Véleményem szerint az ál­lami költségvetés arányai­nak alapvető átgondolására van szükség. Elképzeléseink szerint a helyi tanácsoknál az intézmény fenntartási költségén felüli összegre a lakosság igényei szerint pá­lyázhatnának a közösségek, A végzett munkáról a fenn­tartó tanácsnak beszámolá­si kötelezettséggel tartozna a felhasználó. — Sokszor elhangzott, hogy az amatőrmozgalom hullámvölgyben van. Mi a véleménye erről? — Az amatőrmozgalom a 60-as években élte virágko­rát, de ma sincs okunk megkondítani a vészharan­got. Ezt a legjobban a kö­zelmúltban megrendezett „Ki mit tud?” és egyéb or­szágos rendezvények szín­vonalas produkcióival tu­dom igazolni. A mozgalmat neim a jelentől, hanem a jövőtől féltem. Például a kiscsoportok vezetőinek csekély tiszteletdíja, vagy az alacsony működési költ­ségek miatt. Ehhez csak annyit szeret­nék hozzátenni, hogy ke­ressük: a lehetőségeket, amelyek visszaállítanák a művelődési otthonokban a korábban megszokott szol­gáltatás szín,vonalát, és az új formákat, amelyek job­ban szolgálják a helyi la­kosság igényeit. T. R. Népi hangszereken tanulnak Szinte zengett a ház. Szombaton délelőtt a So­mogy Megyei Művelődési Központ termeiben citerák, hegedűk húrjain régi somo­gyi dallamok szólaltak meg. Néhányan először vettek ke­zükbe népi hangszert. A So­mogy Megyei Művelődési Központban népzenei tanfo­lyam kezdődött. Kokas Fe­renc főelőadóval beszélget­tünk. — Az igény abból fakadt ugye, hogy a zenei hagyomá­nyok őrzői, a népi hangsze­rek megszólaltatói lassan ki­öregedtek az együttesekből, és mind több hangszer ár­válkodik. A zeneiskolai há­lózat, hiába volt rá törek­vés, nem tudta teljesíteni a népzenei oktatás feladatát. — A Somogy Megyei Mű­velődési Központnak a zene­iskoláknál szerényebb lehe­tőségei vannak a népzenei oktatásra, ám mégis vállal­nunk kellett, hogy biztosít­hassuk az utánpótlást. Tan­folyamunkra ötvenötén je­lentkeztek — ez is mutatja, hogy az igények kielégítése sürgetővé vált. A tanfolyam résztvevői a félnapos okta­tásért alkalmanként két­száz-kétszáz forintot fizet­nek, ami csupán, arra ele­gendő, hogy a budapesti Malék Kamarás együttesé­nek tagjainak, valamint a Bodza Klárának a tisztelet­díját kifizessük. — Nem gondoltak arra, hogy a népzene idős, somo­gyi művelőit is bevonják az oktatásiba? — De igen, ezt is fontos­nak tartjuk. A hagyomány- őrzőkre is támaszkodni kí­vánunk. — Milyen népi hangszere­ken folyik oktatás? — Hegedűn, brácsán, csel­lón, bőgőn, citerán, furu­lyán, valamint foglaík özünk a szólóéneklés tanításával is. Az ötvenöt jelentkezett Vendég a párizsi Goethe Intézetből Segítik a német nyelv tanulását A hét végén a TIT So­mogy Megyei Szervezetének vendége volt Dauviller Cris­ta, a párizsi Goethe Intézet munkatársa. Kaposváron és Siófokon találkozott német- nyelvtanárokkal. A több nyelven is kitűnően beszé­lő Dauviller Crista a német nyelv tanításának legújabb módszereiről tartott előadást a két városban. Vele beszél­gettünk. — A Goethe Intézet köz­pontja Münchenben egyesü­letként működik. Létrehozá­sát mintegy negyven évvel ezelőtt határozták el. Kez­detben az volt a cél, hogy a külföldi munkásoknak né­met nyelvtanfolyamokat szervezzünk. A későbbiek» ben a német nyelv ápolá­sát tűztük feladatul — mondta a vendég. Mint hozzáfűzte az ötve­nes évek végén külföldön sodra nyíltak intézményei a müncheni Goethe Intézet­nek, a világban jelenleg mintegy kétszáz működik már. — Budapesten ez év már­ciusában nyílt meg az NSZK Kulturális és Tájékoztató Központ, Stuttgartban szep­temberben Magyar Intézet nyitotta meg kapuját. A ma­gyarországi központ bekap­csolódott a Goethe Intézet által kezdeményezett kultu­rális programba, a német nyelv tanulásának szorgal­mazása mellett jelentős in­formációs szolgálatot is tel­jesít, hasonlóan az Olasz Intézethez, vagy az NDK Centrumhoz. Nem lepődött meg vendé­günk azon, amikor megkér­deztem tőle, hogyan került Párizsba, a német Goethe Intézetbe. — A férjem francia. Hu­szonöt éve dolgozom Pá­rizsban a Goethe Intézet­ben. Nemcsak a német nyelv tanuLását szorgalmazom, magam is szívesen tanulok nyelveket. Angolul azért ta­nultam meg, hpgy hozzáfér­hessek a legfrissebb metodi­kai tanulmányokhoz, olaszul sem tudnának eladni, be­szélem a francia nyelvet és most elhatároztam, hogy megismerkedem a magyar nyelvvel is. — Közismert, hogy Ma­gyarországon az idegen nyelvet beszélők száma ala­csony. Egyhetes itt-tartózko- dása során mennyire ta­pasztalta ezt? Volt-e olyan eset, hogy a boltban néme­tül kért, és a pult mögül ér­tetlenül néztek önre? — Nem kerültem még ilyen helyzetbe. A vendéglá­tók mindenről nagyszerűen gondoskodtak. Ám, hogy kérdése nem megalapozat­lan, arra rájöttem. Nyíregy­házán olyan kísérőm volt, aki nem beszélt németül sem, de nagyon jól megér­tettük egymást... — A TIT vendégeként tartózkodik Magyarorszá­gon. A Goethe Intézet és a TIT kapcsolata a német nyelv tanulásának segítését hivatott szolgálni — mondta. Hogyan? — Módszertani útmutatást nyújtunk az érdeklődő nyelvtanároknak. Segéd­anyagokat bocsátunk a ren­delkezésükre. A továbbiak­ban az NSZK budapesti Kulturális és Tájékoztató Központja látja el a szolgá­latot. Kaposvárra magarn is hoztam néhány szakköny­vet, ezekből sok újat merít­hetnek a pedagógusok mód­szereik fölfrissítéséhez. Kánya János, a TIT So­mogy Megyei Szervezetének titkára is jelen volt a be­szélgetésen. Hozzáfűzte: — Már eddig is kaptunk módszertani útmutatást az NSZK-beli Goethe Intézettől. Ám a kapcsolatunk nem volt rendszeres. Arra számítunk, hogy a párizsi Goethe Inté­zet munkatársának kapos­vári, illetve somogyi látoga­tása után szorosabbá válik az együttműködés a TIT nyelvtanárai és az intézet munkatársai között. H. B. fiatal diák általános iskolá­ban, illetve középiskolában tanul, Néhányuk számára a tanfolyam továbbképzési le­hetőség. — Kapnak-e valamiféle elismerést — bizonyítvány­ra gondolok — arról, hogy elvégezték a tanfolyamot? — Nem, a cél, hogy meg­szerettessük velük a népze­nét és az utánpótlást bizto­sítsuk. Továbbképzésre van más lehetőség is; a dudais­kola várja az érdeklődők je­lentkezését. Pásztohy Katalinnal nem itt a tanfolyamon ismerked­tem meg. Kisbárapátiban figyeltem föl kellemes hang­jára. ízesen előadott népda­lait szívesen hallgatta a kö­zönség és elismerte tudását a zsűri. Megyei versenyen állt helyt. Az iskolai tehet­séggondozás szép példáját láthatjuk ebben az esetben, mivel a hatodik osztályos, memyei általános iskolás kislányra már tanárai is föl­figyeltek, buzdították és irányították az éneklésben. Szecsődi Norbertnek már a citerájáit is ismerem. A buzsáki diák nemcsak ügye­sen penget, a lába is jól mo­zog a helyi népi együttes­ben. Pályaválasztás előtt áll — mesélte —, Kaposvárra készül. A villamosság érdek­li, a citeráról sem akar le­mondani. Szülei jól 'ismer­ték föl: a tanulás rovására nem mehet a citerázás. En­nek eleget is kíván tenni Norbent, aki nemcsak a marcali Pintér Józsefet, ha­nem az ismert népzenészt citerást, Pribojszky Mátyást is mesterének valilhatja. Az egyik teremben négyen hangoltak, majd húzták : Felde Erika, a kaposvári Táncsics gimnázium tanuló­ja, Sebestyén Gyula, a fo- nyódi Karikás Frigyes Gim­názium és Postaforgalmi Szakközépiskola diákja, va­lamint Boros Beáta, a ka­posvári Táncsics gimnázium tanulója és Lalovics Zsolt, a megye talán legfiatalabb népművelője — Osztopánon. Most együtt muzsikálnak, együtt járnak a tanfolyam­ra, tervük, hogy a Somogy- jádon megalakuló néptánc- együttest kísérjék. Addig is: tanulnák... Horányi Barna Rejtélyes etruszk lelet Az Itália földjén élt ősi etruszk népről eddig alko­tott felfogásunkkal ellenkező tényekre enged következtet­ni egy olaszországi régészeti lelet. Az etruszkokról' eddig azt hittük, hogy életszerető, barátságos emberek voltak, akiknek vallásál leginkább az a hit jellemezte, hogy mind az egyén, mind pedig az egész nép sorsa előre el­rendelt és megváltoztatha­tatlan. Életüket alárendelték az istenek akaratának, s imákkal és áldozatokkal csak tessék-lássék léptek kapcsolatba a túlvilági ha­talmakkal, abban a hiszem- ben, hogy cselekedeteiket alig befolyásolhatják. Rómától 80 kilométerre észak-nyugatra két évvel ez­előtt egy olyan régészeti le­letre bukkantak, amely való­színűleg Etruria legrégebbi városának, Tarquiniának a nyomait tartalmazza, s azt sejteti, hogy a jámbornak hitt nép kemény véráldoza­tokra is hajlandó volt: új­szülött gyermekeket áldoz­tak fel tömegesen az iste­nek akaratának befolyásolá­sára. Massimo Pallottino, Olasz­ország leghíresebb etruszk­kutatója szerint kétség sem férhet hozzá, hogy a Tar- quinia kultikus helyein ta­lált, s részben az időszámí­tásunk kezdete előtti IX., részben a VII. századból származó, szarvasagancs- darabokkal kevert hamuma­radványok rituális céllal fel­áldozott újszülöttekől szár­maznak. A felfedezés nemcsak azért meghökkentő, mert az em­beráldozatot az etruszk nép­től idegennek tartották, ha­nem azért is, mert ellent­mondani látszik a régészek körében éppen mostanság ter­jedő felfogásnak, amely ta­gadja, hogy emberáldozatok bemutatása elterjedt volt az antik világban. A legutóbbi ásatások például éppen a főniciaiakat „mentik fel” a gyermekgyilkosság vádja alól. Eszerint az ősi Karthá­gó helyén és a mai Olaszor­szágban feltárt gyermeksí­rokból a tudósok arra kö­vetkeztetnek, hogy az eddig megöltnek hitt gyermekek valójában természetes halál­lal haltak meg, s csak azért temették el őket csoporto­san, hogy Bál isten kegyeit keressék. Karthágó helyén, a Szicí iia melletti kis Mozia-szige- ten, valamint Szardínián új­szülöttek ezreinek csontma­radványaira bukkantak. Egyik csecsemő sem élt töb­bet 6 ' hónapnál, s a holttes­teket olaj- és masztix-fával keverve égették el. A lele­tekből — és ókori króniká­sok, például a Rómában élő görög Diodorus Siculus le­írásaiból — az utókor arra következtetett, hogy a cse­csemőket élve temették el. A leírások szerint a cse­csemőket fából faragott is­tenszobrok karjaiba helyez­ték, úgy égették el őket, a szobrokkal együtt. A leg­újabb leletek tanúsága sze­rint azonban semmi nem szól amellett, hogy a gyer­mekeket élve égették el. A régészek figyelembe veszin a korabeli krónikások elfo­gultságát is: a föníciai an­nak idején ellenséges nép­nek számított, s mint ilyet szívesen ábrázolták különö­sen kegyetlennek. A kor — áz i. e. VII. és VIII. század — gonoszságát Moloch, a föníciaiak szünte­lenül emberáldozatokat kö­vetelő napistene testesítette meg. Az írásos emlékek sze­rint az akkori népek — pél­dául a föníciaiakkal rokon kánaániták, valamint az iz­raeliták is — gyermekeket égettek el Moloch kiengesz­telésére. A rituális áldoza­tok újabb értelmezése sze­rint azonban a gyermekál­dozatokat csupán jelképes formában mutatták be. Az emberáldozat egyébként csaknem valamennyi ősi tár­sadalomban elterjedt volt — bár eltérő formában, mér­tékben és jelentőségben —. mindenekelőtt a dél-ameri­kai aztékoknál, a majáknál, de az európai keltáknál és germánoknál, a dákoknál, 9 görögöknél és a rómaiaknál is. Valláskutatók tagadják, hogy az emberáldozat a bar­barizmus megnyilvánulása lenne, jelentőségét inkább a bonyolult, egyébként követ­kezetesen megalapozott val­lási szimbolizmusban látják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom