Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-07 / 240. szám
4 Somogyi Néplap 1988. október 7., péntek Számítógép segített Vagyonmegállapító leltár a raktárházban Két nap alatt végeztek a vagyonmegállapító leltárral és hétfőtől már a megszokott rend szerint dolgoznak a Balaton Fűszért kaposvári raktárházában. A felmérések szerint a raktárháznak 140 millió forintos árukészlete van; ez jóval kevesebb, mint a nyári hónapokban volt. Nem véletlen, hogy az ellenőrzést erre az időszakra időzítették: a balatoni szezon befejeztével jó néhány üzlet is bezárt, megcsappantak a megrendelések, s valamivel nyugodtab- ban dolgozhatnak a raktárházak munkatársai. A felmérést pontos ügyrend szabályozza, s ez igen fontos, mert a leltár egyben vállalati mérleg is. Pillanatok alatt kiderül, hogy az előző időszakban a raktárházak és a fiókok milyen hatékonyan dolgoztak. Ezzel együtt kiszámítható, hogy mennyi a vállalat kintlevősége, s tartozik-e a Fűszért a szállítóknak. TANÁCSOK Az otthoni ápolásról ciális gond. Gyakran előforduló élethelyzet, hogy a házaspár férfitagjának édesanyja együtt lakik a családdal, és ő gyengül le, betegszik meg. A férj fizetése a legtöbb esetben magasabb, mint a feleségé, ő nem akar kimaradni a munkából, viszont alacsonyabb keresetű felesége szívesen ápolná otthon az anyósát. Rájuk is vonatkozik-e a kedvezmény, vagyis igénybe veheti-e a kétéves fizetés nélküli szabadságot a nyugdíjjárulék lefizetése mellett? Sajnos, a rendelkezés a közeli hozzátartozók fogalmát szigorúan, a Polgári Törvénykönyv erre előírt ita- xatív /felsorolása szerint értelmezi. Közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokonok (szülő, gyerek), az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér és az elet- társ. Tehát iaz idős szülőt a saját gyereke ápolhatja, de a menye vagy a veje nem kap ehhez kedvezményt. Az ápolásra szoruló egészségi állapotát a körzeti orvos, szakrendelő-intézeti vagy kórházi orvos igazolhatja. Dr. Kertész Éva pót meghaladó fizetés nélküli szabadságnak legfeljebb 150 forint (naptári napokra kétévi időtartamára havi 5 forint) fizetése mellett lehetséges ez. A nyugdíjjárulékot a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig lehet a munkáltatóhoz befizetni, amely a többi biztosított nyugdíjjárulékával együtt azt a területileg illetékes társadalombiztosítási igazgatósághoz átutalja. A nyugdíjjárulékot a fizetés nélküli szabadság lejártának napját közvetlenül követő harmadik hónap utolsó napjáig egy összegben is ki lehet fizetni. Amikor egy könnyítő jogszabály megjelenik, azonnal „jelentkezik” hibája is. Természetesen a legjobb megoldás az otthoni ápolásra az lenne, ha a kieső kereset helyett a gondozó valamiféle szociális ellátást kaphatna. Nyilvánvalóan tudják ezt a rendelkezések megalkotására illetékesek is. Sokkal inkább a pénzeszközöktől függő lehetőség ez, mintsem elhatározás kérdése. Egyelőre a kétévi időtartamra igénybe vehető fizetés nélküli szabadság az új lehetőség. ' Ezzel kapcsolatban is jelentkezett már egy speA szerkesztőségek levelezési rovatai egyre több levélből értesülnek arról, hogy a „kétkeresős” családokból hiányzik a főhivatású anya- háziasszony, aki a magatehetetlenné vált idős családtagot megetetné, az ápolásá- val-gondozásával járó teendőket ellátná. A rendes évi szabadság, no meg a harminc napoit meg nem haladó rendkívüli szabadság bizony kevés, különösen akkor, ha a közeli hozzátartozónál a gyors egészségjavulás nem várható. Az „irgalmas” körzeti orvos jóindulatára se lehet a végtelenségig számítani, hiszen ő gyakorlatilag illegálisan írja ki a gondozó családtagot betegállományba. 1988. január elsejétől legalább arra van lehetőség, hogy a fizetés nélküli — harminc papot meghaladó — szabadság is beszámítson a szolgálati időbe. Az ápolás címen legalább harminc naA MEGYEI NÉPFRONTBIZOTTSÁG NAPIRENDJÉN A kisipari szolgáltatások helyzete A bonyolult könyveiét elrettentő hatású HÉTVÉGI ÜGYELET A raktárházban már működik egy számítógép, amely- lyel a kiadott árut, ennek mennyiségét összesítik. Gép készíti a számlákat is, de a raktárban levő készlet gyarapodásáról és fogyásáról eddig nem készült program. Igaz, már dolgoznak rajta a szakemberek. Hajdú György, a raktárház igazgatója szerint egy-két év múlva az egész készletgazdálkodást számítógép segíti. A kartonokra föltehetőleg akkor is szükség lesz, de az ellenőrzés és a nyilvántartás sokkal könnyebbé válik. — Hiány nélkül zártuk a leltárt. Rengeteget dolgoztunk, s még így is igyekezni kellett, pedig igen jól felkészültünk az ellenőrzésre. Csak kevesebben voltunk, mint ahány szakemberre számítottunk ... A végeredmény megnyugtató. A múlt évben nem volt panasz a munkánkra, s ezt most a leltár is igazolta. A dolgozók anyagilag is felelősek a munkájukért. Ezt mindenki jól tudja. Ha valahol eltűnik egy-két doboz vagy rosszul állítják össze a megrendeléseket, ki kell fizetniük. Ilyesmi nemigen volt az utóbbi időben. F. L. A vállalatoknál évek óta arról panaszkodnak, hogy az alacsony bérek miatt a legjobb szakemberek elmennek kisiparosnak. A kisiparosok viszont azt hangoztaitják, hogy az adóterhek, a kedvezőtlen pénzügyi feltételek mellett nem biztonságos a kisiparosi életforma, nincs kellő lehetőségük és ösztönzés tevékenységük fejlesztésére. Vannak, akik ezért vissza is adják iparengedélyüket, és más megélhetés uitán néznek. Somogybán a helyzet legyelőre nem aggasztó, hiszen az utóbbi két év során a főfoglalkozású kisiparosok száma némiképp emelkedett, de a nem roíog- lalkozásúaké némiképp csökkent. A jelzésekre, a gondokra azonban érdemes idejében fölfigyelni. A megyei népfrontbizottság a kisiparosok „szemüvegén" át — ám a lakosság érdekében — tekintette at tegnap Kaposváron tartott ülésén a szolgáltatások helyzetét. — Az aprófalvas Somogybán — mondta Rostás Károly megyei népfrontelnök — nélkülözhetetlenül fontos, hogy elérhető közelségben legyenek a szolgáltatások. — A megyében jelenleg 6662 kisiparos dolgozik — tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit Schán István, a KIOSZ megyei titkára. Ez azt jelenti, hogy tízezer lakosra 188 kisiparos jut; ez országosan is kiemelkedően jó arány. A kisiparosoknak mintegy 70 százaléka a szolgáltató szférában tevékenykedik. Ezen belül is kiemelkedik az építőipari szolgáltatással, javítással foglalkozók aránya. Az állami, szövetkezeti szolgáltató egységek az utóbbi években szinte teljesen kivonultak a kis településekről, így a magánvállalkozók elégítik ki a lakosság szolgáltatási igényeit. A megyei kisiparosok 53 százaléka él és dolgozik a községekben. A megye lakossága részére végzett összes fogyasztási szolgáltatásból a kisipar részesedése körülbelül 63 százalék. A KlOSZ-titkár a gondok között (említette, hogy ma már nem száll az ipar apáról fiúra, továbbá, hogy a Szüret után Az augusztus végi—szeptember eleji csapadékos időjárás kedvező feltételeket teremtett a nedvességet kedvelő gombabetegségeknek. Számottevő fertőzés alakult ki megyénk gyümölcs- és szőlőkultúráiban. A jövő évi termés biztonsága érdekében ezért fontos a szüret utáni növényvédelem. AZ alma- és körtefa-ivarasodás, az őszi'baraoklevél-Iyukasztó betegség, a kajszi gnomó- niás levélfoltossága, a szil- valevél-vörösfoltosság, a cseresznye és a meggy veszedelmes levélbetegsége, a blumeriellás levélfoltosság, valamint a szőlőperonoszpó- ra kórokozója a fertőzött leveleken telel át. A kórokozók telelő alakjainak kifejlesztését a csapadék rendkívüli mértékben elősegíti. Ha elmulasztjuk az időszerű védekezést, a jövő év tavaszán erős fertőzések alakulhatnak ki. Érdemes és feltétlenül fontos ezért — még az intenzív lombhullás kezdete előtt, de a szedések befejeztével — gyümölcsfáinkat, gyümölcsbokrainkat a Rézoxi- klorid 50 WP 0,5 vagy a Fundazol 50 WP 0,1 százalékos oldatával áztatássze- rüen lepermetezni. E védekezéssel eredményesen gátolhatjuk a kórokozó gombák áttelelő szaporítósejtjeinek kialakulását, megkedvezőtlen körülmények, a növekvő terhek miatt előfordul: a kisiparos visszavonul a láthatatlan szférába, „kontárnak”. A községi tanácsok jelenleg nem tudják adókedvezményekkel elősegíteni a kedvező változást. A bonyolult könyvelés, a visz- szatartó adórendszer kedvezőtlenül érinti a lakosság ellátását is. A hozzászólók .közül volt, aki sokallta a kisipari szolgáltatások árát, mások arról beszéltek, hogy a kisiparosnak nemigen van módjában önállóan megállapítani az árat. A pénzügyi-gazdasági életben sok árnövelő folyamat és tényező érvényesül. A szabályozók alakításánál azt is figyelembe kell venni, hogy a nagy állami cégek nem olyan érzékenyek a külső hatásokra, mint a kisiparosok. Növényvédelmi tájékoztató akadláyozva ezzel, hogy tavasszal ezekben új fertőzéseket elindító szaporítóképletek fejlődjenek ki. Ugyanezt a célt szolgálja a lehullott lomb összegyűjtése és elégetése vagy gondos aláforgatása a talajba. A fertőzött és összegyűjtött lombot azonban ne használjuk fel komposzt készítésére, mert a kórokozók a komposzttelepen zavartalanul áttelelnek. A védekezés során a már lehullott levelek permetezésére kell nagyobb gondot fordítani, mivel a legerősebben fertőzött levelek hullanak le először. Az őszi lombfertőtlenítéskor a még fán levő leveleket is áztatásszerűen le kell permetezni. A permetezést csapadék- mentes napokon végezzük, mert az esős, párás időben kijuttatott növényvédőszer- oldat gyorsan felhígul és hatása nem érvényesül kellően. Ha a szüreti munkák elhúzódása miatt a lombhullás erőteljes mértékben bekövetkezett, a növényvédőszer-felhasználás csökkentése érdekében a lehullott lombot permetezhetjük a Karbamid vagy az Ammonnitrát műtrágya 5 százalékos oldatával. Ez elősegíti a levelek gyors kor- hadását, s így a kórokozók szaporítóképleteinek pusztulását is. Orvosi ügyeletek Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társközségeik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete is. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü központ). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5;a, tel.: 19. Mosdós (kórház). Tel.: 77- 055 (Nagyberki, Baté). Tab (egészségház). Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024 (a többi településnek). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10- 150. Fogorvos: 7—13-ig. Balatonf öldvár (rendelő) Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vi- kár Béla u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyanott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60- 050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórházban: 8—12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tel.: 135. Barcs (rendelő), Bajcsy- Zsilinszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8—12-ig. Andocs (rendelő), Ady u. 50. Tel.: 7. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltatóház, tel.: 13-440, nyitva: 8— 20-ig, szombaton 8—14 óráig. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8—20- lg, szombaton 8—13 óráig. Balatonf öldvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14-ig. Barcs Lenin u. 21—23. Tel.: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Csurgó, Csokonai u. 4. Tel.: 17, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.30— 13.30-ig. Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, pyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali, Rákóczi u. 12. Tel.: 45, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30—13.30-ig. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14-ig. Siófok, Fő u. 202. Tei.: 10-041, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8—14 óráig. Tab, Kossuth u. 65. Tel.: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig, Balatonszárszó, Fő u. 6. 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig. Igái, Vörös Hadsereg u. 24. 7.30— 18.00 óráig, szombaton 7.30— 13.30 óráig. Zamárdi, Kossuth u. 5. 7.30—13.30 óráig, szombaton 7.30—13.30 óráig. Balatonmária páratlan héten, Balatonszentgyörgy páros héten tart nyitva 8—14- ig és szombat—vasárnap ügyeletet tart. A városi és nagyközségi gyógyszertárak a nyitva tartási időn túl ügyeleti szolgálatot is ellátnak, kivéve a kaposvári 67-es (szolgáltató- ház) gyógyszertárat. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület: dr. Váríal- vay Csaba, Babócsa (tel.: 9): dr. Kővári Imre, Barcs, Barátság u. 30. (tel.: 300); dr. Visnyei Sándor, Homok- szentgyörgy (tel.: 20.). Kaposvári kerület: dr. Molnár József, Kiskorpád, Vörösmarty u. 37., dr. Visnyei Lajos, Mernye, dr. Komlósi Dezső, Osztopán (tel.: 9), dr. Kertay Nándor, Nagyberki (tel.: 77-145), dr. Matavovszky László, Fonó (tel.: 72-217), dr. Kelemen Kálmán, Kaposvár, Kodály Z. u. 18. Marcali kerület: dr. Sava- nyó József, Böhönye, Csokonai u. 15., dr. Szűcs Gábor, Buzsák (tel.-: 13), dr. Héhsr István, Marcali (tel.: 123), dr. Szijjártó Ferenc, So- mogysámson. Nagyatádi kerület: dr. Szabadilkai Miklós, Segesd, (tel.: 4), dr. Vasvári Miklós, Görgeteg (tel.: 7), dr. Soós Gyula, Csurgó (tel.: 260). Siófoki kerület: dr. Holló- sy Vince, Siófok, Sorház u. 35. (tel.: 11-558), dr. Farkas Lajos, Kánya (tel.: 20-284), dr. Fazekas Gábor, Andocs (tel.: 12), dr. Feledv Gyula, Kötcse (tel.: 46-027). Az ügyeleti szolgálat 8-án reggel 8 órától 10-én reggel 8 óráig tart. A kaposvári állatkórház 24 órás ügyeletét tart. A BALATON FŰSZÉRT tisztelettel közli kedves vásárlóival, hogy a szántódi OÁZIS ÜZLETHÁZ 1988. október 15-én, a balatoni szezon végén BEZÁR. Köszönjük a vásárlást! Ha meg voltak elégedve munkánkkal és árukínálatunkkal, a jövő év májusától újból legyenek vásárlóink! Ajánljuk magunkat. Egyben közöljük, hogy — a fonyódi PÁTRIA üzletházunk — a boglárlellei FORTUNA üzletházunk a jövő évi szezon kezdetéig hétfőtől szombatig 7 órától 18.30-ig nyitva tart. Bőséges választékkal, kedvező vásárlási környezettel és -----------------Ww n agy tisztelettel BQtaTOn Fűszért ““ várjuk kedves vásárlóinkat. (131937)