Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. október 29., szombat

Somogyi Néplap

11

KÖZELKÉPEK

A VOKSOK SÚLYA

Az Országgyűlésben most ülő képviselőket olyan időszak kezdetén választottuk, amikor az ország jövőjét szolgáló érdekek szembekerültek széles társadalmi rétegek napi érdekeivel, amikor apadt az irányító testületek bizalomtőkéje, s mikor dönteni rendszerint nem egy jó és egy rossz, hanem két egyformán nehéz lehetőség közül kellett. Hivatalos fórumokon sok szó esik a képviselők növekvő terheiről és felelősségéről, s arról, hogy a parlament tevékenységének érdemibbé válása fokozta velük szemben a követelményeket. Most arra kerestük a választ, hogyan látja a képviselők és a parlament munkáját az állampolgár — kevésbé hivatalosan „az utca embere”.

Vélemények

Somogygesztiben egy magánrendszámú terepjáróból szállt ki Szabadkai Márton. A szüleihez jött szüretelni, egyébként Mennyén él, s mint kiderült, az ottani „Be- csali” falatozó tulajdonosa.

— Ismerem a Pásztohy Bandit. Rendes ember, de hát ott fönt neki Is megszabják, mit kell mondania.

— Ki szabja meg?

— Például a kormány. Ök meg mit tehetnének, bólintanak. Tudom, nekik sem könnyű. Higgye el nekem, az vitte csődbe ezt az országot, hogy minden vállalat tele van irodaiakkal. Meg az, hogy elsorvasztották a maszekvilágot. Nézze meg: azelőtt Mernyén 300 tehén volt, most talán ha 3—4 család foglalkozik vele. Hadd ne soroljam az el- néptelendő falvak gondját meg a többit.

— Ha maga volna képviselő, milyen javaslatokkal állna elő a Parlamentben?

— Először azzal, hogy jobban támogassák a kistermelőket. Az biztos, ha én vezető voLnék, másképp lenne minden. Szétosztanám a földeket...

— Kérdés, hogy lenne-e, aki ezt igényelné, s az is, hogyan alakulna ezután az ország ellátása vagy a mezőgazdasági export.

— Annyi biztos, hogy én akár 20 hektárt is tudnék művelni. Persze csak úgy, ha gépesítenék.

A beszélgetés után arra gondoltam, hogy képviselőként, mondjuk egy falugyűlésen, hogyan is értethetném meg bárkivel, hogy az efféle lépések hatásai és összefüggései mennyivel bonyolultabbak, mint ahogy azt a „Becsali” tulajdonosa saját, részben vélt érdekeiből kiindulva elképzeli.

Csapó Istvánnal, az osz- topáni tsz esztergályosával és feleségével lakóhelyükön, Somogyjádon találkoztam. Országgyűlési képviselőjük neve nem jutott az eszükbe, ám a parlament munkájáról volt véleményük.

— Nem értem meg — így a férj —, hogy az adótörvényt miért fogadták el. Hiszen amúgy is egyre nehezebb a családok megélhetése. Lehet, hogy akik kitalálták, azt hitték, hogy ez igazságos, mert a kisebb jövedelműektől kevesebbet, a tehetősebbektől többet vesz el. Csak azt nem látták, hogy van, aki nehezebben nélkülöz ezer forintot, mint más tízezret. Tudom, hogy a költségvetéssel gond van, mégsem hiszem, hogy ez a jó megoldás. Hiszen ez mindenkit csak ügyeskedésre késztet. Én nemmel szavaztam volna.

Visszaemlékeztem a somogyi képviselőkre, akik az adótörvény vitája előtt fo- gadkoztak, hogy választóik véleménye alapján nemet mondanak. Azután mikor megismerték a lépést szükségessé tevő tények sorát s főként az esetleges, „nem” várható következményeit, mégis igennel szavaztak. Nem tudom, a somogyjádi fiatalember kitartott volna-e álláspontja mellett, ha ő is átéli azt a három napot, ha megismeri a bonyolult ösz- szefüggéseket és érzi a döntés saját vagy választói pillanatnyi érdekein messze túlmutató felelősséget.

A» elöljáró érvei

Sótonyi György csombár- di elöljáró nem iskolázottabb ember, mint az előbbi véleményt mondók. Mégsem ítélt sommásan. 1951 óta tanácstag, s a közéleti munkában telt évtizedek alatt tapasztalta, hogy az igazság

nem csupán az, amit valaki a saját szempontjából igaznak hisz.

— Sokan nemhogy a képviselő, de a tőlük néhány háznyira lakó tanácstagjuk munkáját sem ismerik. Nemegyszer ért engem is a vád, hogy csak bólintani tudok, főként ha valakinek sérelmes volt az a bólintás. Azt, hogy az évek során a falu képe alaposan megváltozott, hogy sokat javultak az itteni életfeltételek, hogy egy sor korábbi gond megoldódott, azt nagyrészt természetesnek tekintik. Vegyük csak a minapi tanácsülésünket, ahol kettőtől hatig vitatkoztunk, mégsem tudtunk dönteni! Egyszerűen azért, mert nem lehetett volna úgy dönteni, hogy azzal mindenki jól járjon. Azt hiszem, kicsiben hasonlít ez az Országgyűlés dilemmáihoz.

— Elöljáróként kért-e vagy kapott-e segítséget a képviselőjétől?

— Jó a kapcsolatunk, és többször is találkoztunk az elmúlt években. A legtöbb segítséget azzal nyújtotta, hogy eljött, s kíváncsi volt a gondjainkra és fejlődésünkre. Ez valahogy erőt adott. Tudom, sokan inkább azon mérik le a képviselő munkáját, hogy egy-egy falunak mit tudott elintézni. Csakhogy szerintem régen rossz, ha mondjuk, egy járdagonddal a képviselőhöz kell fordulni. Hiszen ez csak azt mutatja, hogy helyben képtelenek az összefogásra, a cselekvésre.

— Elvállalná-e a képviselői tisztséget, ha erre megválasztanák?

— Tapasztaltam, hogy az úgynevezett józan paraszti ésszel már nem lehet átlátni az ország dolgainak mai bonyolultságát. A jóakarat és a tenniakarás megfelelő ismeretek nélkül kevés. Azt hiszem, még amit értek, azt sem tudnám pontosan kifejezni. Nem lennék tehát alkalmas képviselőnek.

„Sfros” úton

— A minap egy idős néni állított meg a boltban —

így Pásztohy András képviselő —, és azt mondta: „Édes fiam, már megint emeltétek az árakat?” Mit válaszolhattam volna erre? Hogy nem mi emeljük? De hiszen az éves tervek és a költségvetés tárgyalásakor valóban szó van egyebek között a reálbérek vagy a fogyasztás alakulásáról. S ez akkor is így van, ha a valóság nem egyszer eltér a parlament által jóváhagyott tervektől. Valójában tudathasadásos állapot ez számomra. Hiszen vásárlóként, vagy akár tsz-elnök- ként én is bosszankodom a drágaságon, és a saját bőrömön is érzem a szorításokat. Ugyanakkor látom a gazdasági törvényszerűségeket és kényszerűségeket, amelyek egyelőre nem adnak lehetőségeket többre és jobbra. Látom, hogy a megkezdett reformfolyamat olyan vesszőfutáshoz hasonlít,

amelyben akkor ússzuk meg kevesebb kék folttal, ha minél előbb a végére érünk. Látom, hogy az irányító testületek és a parlament munkája is olyan gépkocsi- vezetőjéhez hasonlít, aki síkos úton vezet, s tudja, hogy a gázra és a fékre lépni egyaránt veszélyes, ám azt is, hogy mielőbb célba kell érnie. Vissza kell fogni a fogyasztást, ám úgy, hogy az érdekeltség se vesszen el; csökkenteni kell az „osztást”, hogy csökkenthető legyen az elvonás.

Stilusváltozá»

Hogyan mondhattam volna mindezt a néninek? A mai gondokat nem a párt vagy a kormány jelenlegi vezetői okozták, ám sokan tőlük kérik számon. Igaz ez a képviselőre is, aki most például a falugyűlésen akkor lehetne népszerű, ha fölháborítónak ítélné, mondjuk a kormány egyik vagy másik döntését. Ha viszont megpróbál e kényszerű lépések mellett kiállni, választói bizalmának elvesztését kockáztatja.

Dr. Novak Ferenc, a Hazafias Népfront megyei titkára „belülről” is ismeri a

képviselőcsoport munkáját, a képviselők terheit.

— Néhány éve az államvizsgámon egy harcias professzor közbekérdezett: „Tudják-e, ki az országgyűlési képviselőjük?” A jelen levők közül egyedül én tudtam, bár mint a társaim mondták, én is csak „hivatalból”. Félek, hogy nem lenne sokkal jobb az arány, ha az állampolgárokat kérdeznénk. Véleménye persze mindenkinek volna. S hogy többnyire sommás, az érthető is, hiszen 30 évig valóban nem a mostani vitatkozó, politizáló munkastílus jellemezte az Országgyűlést. Az. is igaz, hogy amíg jól mentek a dolgok, senki sem kifogásolta az egyhangú szavazásokat. Az előítéletekben annak is része van, hogy az állampolgár sokáig a sajtóból is csak „sátoros ünnepeken” vagy az ülésszakok alkalmával értesült képviselője létezéséről. Kialakította hát a véleményét, hogy a képviselő nem .tesz mást, mint évente néhányszor felutazik az országgyűlésre, és ott feltartja a kezét. Ugyanakkor máig is csak keveset tudnak a parlamenti bizottságokban vagy a választó- ' kerületekben folyó sokrétű és fizikailag is megterhelő munkáról. Tény, hogy a képviselő nem tud rendszeresen eljutni minden településre, ám az is, hogy amikor elmegy, olykor csak 8— 10 ember kíváncsi a mondandójára. Mivel van öáz- szehasonlítási lehetőségem, állíthatom: a megyei képviselőcsoportok közül a somogyi az egyik legaktívabb és korrektül a legharciasabb.

A képvi»cl5 követkeietefége

Gondoljunk csak Reidl Jánosra, aki évekig kellő fel- készültséggel és konokság- gal vitte végig a városi és falusi áramdíjak különbözőségét kifogásoló javaslatát ! Még az sem tántorította el, hogy később már a képviselőtársai is reménytelennek ítéték harcát. Ami pedig a parlament egész munkáját illeti: az Országgyűlés az elmúlt három esztendőben

több fontos döntést hozott, mint előtte 15 évben együttvéve.

— Korunk olyan törvényhozói tempót diktál s olyan bonyolult ügyekben kell állást foglalni, hogy többek szerint e feladatoknak már csak főfoglalkozású képviselők felelhetnek meg hiánytalanul.

— A képviselők terhei valóban megsokasodtak, s ezt egyre nehezebb a munkahelyi kötelezettségekkel is összeegyeztetni, nem is szólva a családról. Mégsem hiszem, hogy egy „profi parlament” a megoldás. Most, amikor általános gond, hogy a vezetés elszakadt a tömegektől, igenis szükség van arra, hogy a képviselő a választói között éljen.

Kit és mit?

— Egy választókerületben mintegy 30 ezer ember él. Ez rétegenként, korosztályonként, foglalkozási áganként és még számos más módon tagolódó érdekeket s megannyi egymással is ütköző véleményt jelent. Kit és mit képviseljen a képviselő?

— A kérdés utal a képviselők bonyolult helyzetére, s azokra a lelkiismereti válságokra is, amelyekről közvetlen beszélgetések során több képviselő vall. Ügy gondolom, az Országgyűlésnek elsősorban az egész nemzet hosszabb távú érdekeit kell képviselnie. Akkor is, ha ez nagyon nehéz, hiszen a legtöbb választó a pillanatnyi, valós vagy vélt, személyes vagy csoportérdekeinek képviseletét várja.

A témáról több emberrel beszélgettünk. Az idézett vélemények csak típusokat példáznak, nem utalnak viszont a különféle vélemények arányára. Kétségtelen, hogy a képviselők megítélésében több a kritikus, sommás, ismeretek helyett csupán vélekedésekre alapozó nézet, és ritkább a csom- bárdi elöljáró által képviselt higgadtabb és belátóbb hang. Ez arra utal, hogy a mai feszültségek sorát felszínre hozó társadalmi helyzetben nemcsak nehéz, hanem hálátlan tisztség is a képviselőé.

De hát épp ezért tiszteletet parancsolóak erőfeszítéseik.

Bíró Ferenc

A fa oda nő ahová ültetik

Az elöljáró portája könyÉles kanyarokat tesz az autó a külső-somogyi dombok között, amíg a kárai elágazáshoz nem érünk. Innen aztán egyenes út vezet az egyik legkisebb somogyi faluba.

1981-ben még 280-an éltek a községben. Három évvel ezelőtt már csak kilencvennyolc lelket számoltak itt. Mára helyet cserélt ez a két számjegy. A halálozások és a születések aránya az előbbi javára eltolódott.

Nem épültek itt emeletes családi „paloták” barna szi- ladekorral festett erkélykorlátokkal. A legtöbb a hosszú tornácos, udvarára tárulkozó parasztház.

Az egyik tornácon fejkendős néni paprikát válogat. Az utca túloldalán nyújtózkodó, szélfújta dombokat kémleli.

— Valamikor, ilyenkor friss erdei levegőt szívhattunk, de kivágták a szemközti akácerdőt — panaszkodik Maurer Józsefné. — Ültettek a tuskók mellé csemetéket, de legalább tíz év, mire ismét szép lesz. Az erdőt újra lehet telepíteni. A fa oda nő, ahová ültetik, de a fiatalok nem maradnak meg a faluban. Mindenki ott akar lakni, ahol dolgozik. Kárán pedig csak a termelőszövetkezet kínál munkát. Veimperné Maurer

Edit kivétel. A törökkoppá- nyi tanácson dogozik, mégis Kárán akar élni. Hozzá szaladnak a falubeliek, ha valamilyen ügyes-bajos dolgukat kell intézniük.

— Ilyen kicsi faluban össze kell fogniuk az embereknek, különben megáll az élet.

Percek alatt végigsétálunk a falu főutcáján. A központban a bolt mellett segélykérő telefon. Hiába emelem föl a kagylót, s tekerem a kallantyúját, nem jelentkezik a vonal másik végén semmilyen állomás.

— Többször előfordult, hogy valaki megbetegedett a községben. Mivel tudják, hogy nekünk van autónk, minket kértek meg, hogy menjünk el Törökkoppány- ba vagy Szorosadra telefonálni a mentőkért. Sokszor éjszaka, az ágyból kellett kiugrani, s télen a tengelyig érő hóban vezetni az autót.

Veimperné Maurer Edit a falu egyik tanácstagja. Többször kérte már: javítsák meg a telefont, mindhiába. Egyszer a tejet szállító autó sem indult el, s nem lehetett telefonon segítséget kérni.

A legfontosabb a közlekedés egy kisközség megmaradásában. A település lakóinak nincs okuk panaszra. Könnyen és gyorsan

utazhatnak Tabra, Kaposvárra, Törökkoppányba, Tamásiba. A hat általános iskolást Törökkoppányba, a három óvodást Somogydö- röcskére viszi reggelente az autóbusz.

— Az idén két gyerek született — mondja Veimperné. — Az egyik májusban, a másik augusztusban.

Ezzel a község jövőjét is számba veszi. Kárán német- ajkúak éltek valamikor. Ma az Alföldről, a fővárosból származtak ide a családok, főleg olyanok, akik az új élet reményében költöztek a faluba. Mindössze egy ház áll üresen, de azt sem adja el a gazdája. Tervezi, hogy egyszer visszaköltözik Kárába.

nyen megtalálható. A buszmegállónál szürkezsalus épület. Innen a „városra” látni, így hívják Kárán a falunak azt a részét, amelyik nem az út mellett terül el. Két utcája van a községnek. Az egyik a „falu”, a másik a „város”. A kettőt egymástól a Puszta-patak választja el.

Az elöljáró, Baumann József korábban traktoros volt a termelőszövetkezetben. Most 66 éves. Ebben a faluban született, itt is akar meghalni. A felesége szintén nyugdíjas. A lányuk és a fiuk is Székesfehérvárra került. A Videoton-gyárban dolgoznak. A lányuk, a vő- jük és az unokák éppen látogatóban vannak Kárán.

Szőlőt szedtek az udvar végében lévő, dombra fölkúszó tőkékről.

— Kéthetenként a tanács teherautója elszállítja a szemetet. 120 forintot fizetünk érte havonta — mondja Baumanné.

A szemben lévő boltban két éve még csecsemővizet is adtak. Ma már nincs szükség rá, hiszen vezetékes víz van a községben.

— Miklósiba vezették a vízvezetéket a termelőszövetkezetünk földjén keresztül. A szövetkezet ehhez csak úgy járult hozzá, ha Kára is kap a vízből. így jutott az el a községünkbe — halljuk a történetet a/, elöljárótól. — Nagyon finom a víz a faluban.

Az udvari kerekes kút már csak emlék.

Hazafelé jövet látom, amint aranyos falevelet repít a szél Kára felé az egyenes út mentén.

Balázs Andor