Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. október 29., szombat RÁDIÓ JEGYZET MÁSRÓL VAN SZÓ Csillogó ékkövek, köztük a perui Naprend briliánsok­kal ékesített nagykeresztje, aranyláncok, becsületren­dek, érdemrendek ragyognak az üvegvitrinekben. Állam- tőként kapott külföldi elis­merések közkincsként te­kinthetők meg tegnaptól a Somogy Megyei Múzeumban. Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak nyugalmazott elnöke ál­lamfői gesztusként ajánlotta föl azokat a művészileg is értékes tárgyakat, rendjele­ket, amelyek birtokában vol­tak és jelentős kultúrtörté­neti értéket is képviselnek. A sok csillogó tárgy között találjuk többek között az ecuadori zenész faszobrát, a Perzepolisz palotából szár­mazó követ és a perui két bírói botot, amelyek értékét nem mérhetjük karátban. A nyugdíjba vonult államfő a világot beutazva a népek közti barátság jegyében erő­sítette a magyarság elisme­rését, bárhol is járt. Losonczi Pál 1987. június 16-án készítette el a laká­sán átadott kitüntetéseiről és egyéb tárgyairól azt a jegy­zéket, amelyet adományozó okirattal a Somogy Megyei Tanácsnak szánt. Huszonhat tételben sorolták föl az ér­demrendeket, a feleségének adományozottak száma öt; az érmek, plakettok és dísz­polgári címek huszonötöt tesznek ki, harmincegy tárgy egészíti ki azt a gazdag gyűjteményt, amelyből teg­nap délután bensőséges ün­nep keretében kiállítás nyílt Kaposváron, a Somogy Me­gyei Múzeumban. Ismerősök, barátok gyűrű­je vette körül az 1987-ber. nyugdíjba vonult államfőt. Losonczi Pál otthon érezhet­te magát. Amikor az általa jól ismert kitüntetéseit a ki­állításon újra megtekintette, hosszan elidőzött a vitrinek előtt. A díszes tárgyak em­lékeket idéztek benne. A múzeum új állandó ki­állításának megnyitóján részt vett Klenovics Imre, a megyei pártbizottság első titkára is. Dr. Cyenesei István, a So­mogy Megyei Tanács elnöke megnyitójában nemcsak, az adományról, hanem az ado­mányozóról is szólt. — Nem üres kézzel tért vissza szülőföldjére Losonczi Pál. Könyvtárát már koráb­ban a barcsi gimnáziumnak, vadásztrófeáit az ottani va­dásztársaságnak ajándékoz-' ta — mondta a megyei ta­nács elnöke, majd fölidézte az adományozó pályáját, amely Somogyból indult. A kiállítás egyedülálló. Magyarországon még nem volt rá példa, hogy fontos közszolgálat után az elisme­résként kapott kitüntetések, érdemrendek, dísztárgyak a köz kincsévé váljanak. — Losonczi Pál gesztusa pél­da értékű — mondta dr. Gyenesei István, majd hoz­záfűzte; — A nyugalmazott kormányfő kitüntetései kö­zül a legértékesebbet, az emberek iránt érzett őszinte tiszteletét, bizalmát — amit nap, mint nap megkap — megtartotta, mert megtart­hatta magának. H. B. Érdekes műsort hallgathat­tunk kedden délután a Kos­suth rádióban. Eke Károly szerkesztette és vezette. Sok- szemközt az egészségről cím­mel, példa nélkül álló kez­deményezésről kaptunk ösz- szeállítást. Az egészségüggyel "foglalkozó újságírók tudomá­nyos konferenciára hívták meg az orvosokat és a tudo­mányos kutatókat. A műsor támpontot igyekszik adni ah­hoz, hogyan segíthetnék az újságírók az egészséges élet megteremtéséhez, és a be­tegségék megelőzésében. Hiába vártuk azonban fel­fokozott érdeklődéssel a fél órás műsort, sok újdonságot nem tudtunk meg, s néhol az volt az érzésünk, pesszi­mizmusunk erősödik csak tovább. Mert mire ás gondoljon az ember, amikor a balesetek- mentök-szenzáció-újságírók címszavakban megfogalma­zott témát körüljárva erre a megállapításra jutnak az il­letékesek: való igaz, hogy a toliforgatók segíteni akar­nak, híradásaik mindig is „pozitív ihangvételűek”, de ... De sokszor a betegellátással kapcsolatban negatívumokat „hoznak ki”. Kéretik — (hallottuk — a jövőben még körültekintőbb tájékozódás után írni a negatívumokról. Mert bár többen leírták, hogy a balesethez érkező mentőautóban rendszerint nincs meg minden feltétel a teljes ellátáshoz, de arról már kevesebbet írtak, hogy az életben tartáshoz szük­séges feladatokat mindenkor képesek ellátni, addig amíg meg nem érkezik egy olyan mentőautó, amelyikben már minden feltétel adott. S lám, milyenek az újság­írók! Nem arról írnak in­kább, hogy tavaly 300 eset­ben sikeresek voltak az új­raélesztések, a „hírközlő lánc általában” .a sürgősségi betegellátásihoz nélkülözhe­tetlen telefonhelyzetről fe­cseg, á inkább az áldatlan állapotok miatt bekövetkező halálesetekről ír. S ugyanilyen szomorúan hallgattuk dr. Szabó Györ­gyöt, a szájsebészeti klinika professzorát, aki segítséget •kért. Segítséget, az orvosi munkához hovatovább nél­külözhetetlen alapítványok létesítéséhez. Volt, aki már megpróbált ilyesmit, s mint elmondta, kalandja a ‘bürok­rácia útvesztőiben felért egy betegséggel, s végül az ala­pítványból sem lett semmi. „Ügy érzem, néha inkább akadályt gördítenek elénk, mint segítenének.” Talán, ha a lapokban többször megvi­lágítanák a bürokrácia bor­zalmait — kérte a- profesz- szor. Meghallgattuk a műsort, ott ültünk a rádió mellett, s azon tanakodtunk, vajon miért van az, hogy egy mű­sorban, melynek célja az egészség megőrzése, megóvá­sa, miért erről hallhattunk a legkevesebbet. Balogh P. Ferenc Boglarcxykok köxött KRAKKÓI TALÁLKOZÁS Tízéves a Gyergyai kollégium Krakkó főterétől, a Rynek Glóvvnytól pár lépésre fehér transzparens fogadta a ma­gyar és lengyel vendégeket. Itt rendezték meg a volt ba- latonboglári diákok második találkozóját. Azok jöttek össze másodszor, akik a za- márdi és a bogiári lengyel gimnáziumban és líceumban nevelődtek. Az időzítés nem véletlen, közeledik ugyanis az ötvenedik évfordulója an­nak, hogy lengyel katonák, civilek és gyerekek tömege­sen lépték át a magyar ha­tárt. Balatonbogláron hat­száznál többen tanultak, 1940 és 1944 között százhar­mincnégyen érettségiztek. A volt diákok, akik szíve­sen nevezik magukat bog- larczykoknak, a-háború be­fejezése után szétszóródtak Lengyelországban. Az össze­tartó erő azonban megma­radt közöttük. A hatvanas évek elején Varsóban, a Magyar Kulturális Intézet szervezésében volt már ta­lálkozójuk. Egy évvel az öt­venedik évforduló előtt vé­letlenül esett a választás Krakkóra. A volt lengyel fő­városban hatvanan élnek és dolgoznak, illetve töltik nyugdíjas éveiket. A krak­kói boglárcz.ykok magvar vendégeket is vártak a ta­lálkozóra Somogyból, Bog- lárlelléről. Forró volt a hangulat. Olyan emberek is találkoz­tak, akik diákkoruk óta nem látták egymást. A leg­gyakoribb kérdés ez volt: Te ki vagy? Fényképek, bi­zonyítványok, régi iratok kerültek elő. Emlékezés, öröm, múltidázés, könnyezés jelezte a hangulatot. A bog­iári lengyel gimnázium és líceum három tanára emlé­keztette tanítványait arra, hogy fontos a múlt megőr­zése, a hagyományok to­vábbadása. Jó példa volt er­re Boglár. A háborús évek­ben lengyel nyelven tanítot­tak, könyveket, folyóirato­kat adtak ki, színielőadáso­kat, táncbemutatókat szer­veztek. A tánccsoportot irá­nyító tanárnő plasztikusan eleveníti fel, miként tanul­ták meg a polonézt és a bu­jakot, hogyan szervezték meg a magyar zenekart, hogy csárdást is programba vehessenek. Meghatottan szólt arról, mit jelentett ma­gyar földön lengyel népvise­letben táncolni. Amint mon­dandójukat befejezték, száz­ötven boglarczyk felállt, s elénekelte a Sto lat kezdetű lengyel köszöntőt... Franciszek Budzinski krakkói professzor emlékező előadása arról győzött meg, hogy a múlt, a közös sors eseményeinek számbavéte­le, a megó'rzés és továbbadás nemcsak az idős generáció feladata. A történelem úgy áll majd össze, hogy illesz­kednek benne az egyéni sor­sok a hitelesség rendező el­ve alapján. így lesz minden bizonyítvány, okirat, fény­kép, személyes emlék a tör­ténetírás nélkülözhetetlen forrásává. A boglarczykokat a ba­rátság, a magvar nyelv és irodalom, a művelődés leté­teményeseivé tette, öt évti­zed távlatából is őrzik sze­mélyiségük magyar felét. Hogy miként őrizték meg a boglarczykok magyarságu­kat? A legjobb felelet erre az, hogy a magyar üdvözlet elhangzása után szinte ak­centus nélkül énekelték el a magyar himnuszt. A volt bogiári, egri, esz­tergomi, szikszói diákok ha­zajárnak. Őrzik a szinte csa­ládias kötelékeket, s közve­títenek valamit a mai Ma­gyarországról. A boglarczv- kok cikkek, tanulmányok sorozatát és könyveket írtak élményeikről. Emeljük ki közülük Franciszek Budzins­ki : Polskié Gimnazijum i Líceum w Balatonzamárdi i Balatonboglár 1939—1944 című Lublínban, 1984-ben kiadott munkáját. Többen közülük műfordítók lettek, s részben munkájukra ala­pozták a piros-fehár-zöld színekkel megjelenő Magyar kollekció könyvsorozat ki­adását. Ott vannak a len­gyel-magyar baráti társa­ságokban is. Változtatják, pontosítják a közvélemény­ben róluk kialakult képet. A gyermekeknek és unokák­nak feltétlenül továbbad­ják magyarországi élményei­ket. A boglárczykok fiai, lá­nyai, unokái közül többen tanultak, dolgoztak Magyar5 országon, s nyelvünket ki­tűnően elsajátítva munkál­kodnak a felhőtlen kapcso­latok érdekében. Számontartják a magyar emlékeket is. A Bracka ut­cai volt kollégiumban ma­gyar és lengyel nyelvű táb­la közli, hogy sok diákunk lakott ott a XV. ás XVI. században. A kollégiumtól nem messze van a Len­gyel-Magyar Baráti Társa­ság székháza. Krakkó a ré­gi időktől nyitott kapuval várta a magyarokat. Mai lakói megőrizték és magya­rul mondták el deákjaink mondókáját: „Gyí, te lovam fakó / nem messze van Krakkó’’. A találkozó megerősítette az összetartozást. A boglar­czykok lakhatnak -Krakkó­ban vagy Lódzban. élhetnek Londonban vagy belga föl­dön, egy közösség tagjainak érzik-tudják magukat. S ez a magyarságtól kapott sze- reteten alapszik. L. A. 1978-iban,, tíz éve indult meg az élei Kaposváron az újjonnan épült Damjanich utcai kollégiumban. Akkor még diákotthonként nyitotta meg kapuit az intézmény, majd három évvel később a munkájuk alapján a megyei tanács kollégiummá minősí­tette. Az új lehetőségek a közösségi hagyományok fej­lesztését is lehetővé tették. Elérkezett a névadás ideje-: a nagbajomi születésű Gyer­gyai Albert nevét vette föl tavaly a kollégium. A tízéves évfordulóról az intézmény testületé és diák­jai méltóan emlékezték meg. A fotószaikikör érdekes, szí­nes dokumentumokat felso­rakoztató kiállításon mutat­ja be az intézmény történe­tét. Az irodalmi színpad ün­nepi műsort adott a tegnapi rendezvényen. Dr. Terényi Zoltán, a kollégium igazga­tója megnyitó beszédében el­mondta: az évek során egy­re fontosabbá vált a közös­ségi életforma. A tegnapi ünnepély után videofilmét nézhették meg a résztvevők az intézmény múltjáról, találkozhattak ré­gi kollégistákkal, később ün­nepi vacsora várta őket. Ma délelőtt sportrendezvénye­ken, játékos vetélkedőkön mérhetik össze tudásukat, es­te pedig az elmaradhatatlan szüreti bálra várnak vendé­géket. B. T. Zs. Siófokon hamarosan kísérleti adás A helyi televíziók Viszonylagos hátránnyá szelídült, amit a statisztika jól érzékeltet, hogy Somogy a megyék között hátul kul­log a helyi televíziózásban, így hát tanulhatunk az élen járóktól, erényeikből szőhét- jük tovább elképzeléseinket, hibáikból okulhatunk. A megyei párt-vb ez év elején állást foglalt: szük­ség van a helyi televíziózás feltételeinek megteremtésé­re. Ennek szellemében ja­vasolta, hogy a megyei ta­nács koordinálja a különfé­le elképzeléseket és segítse megvalósulásukat. A sze­mélyi feltételek megterem­tése érdekében tanfolyamot indít a megyei művelődési központ. Elsőként a siófoki helyi televízió kezdi meg műkö­dését Somogybán. A kísér­leti adások hamarosan meg­kezdődnek. Karácsonyra a város lakóit ajándékműsor­ral akarja meglepni a stú­dió, amelynek élére a rádió somogy—zalai tudósítója, Kovács Péter került. A sió­fokiak kivárták, míg a leg­korszerűbb technikát vásá­rolhatják meg. Komolyan gondolják, hogy a helyi nyil­vánosság szolgálatában a képi tájékoztatás is nélkü­lözhetetlen. A megyei koordinációs bi­zottság egy olyan fórum sze­repét igyekszik betölteni, amely ötletbörze is, ha úgy tetszik, és tapasztalatszerzés­re ad lehetőséget. Általáno­sítás nélkül, hiszen ahány település, annyiféle a techni­kai igény, a lehetőség és a követelmény. Néhány he­lyen például előbbrevalónak tartják a városi újságot, mint a képi tájékoztatást. Kábelen jusson-e el a mű­sor a lakossághoz, vagy adó­kon keresztül? Siófokon a két rendszert kombinálják, mert nemcsak a belvárosba kívánják eljuttatni várospo­litikai adásaikat, hanem szá­molnak a nyaralóvendégek érdeklődésével is. így Siófo­kon lesz kábel, és lesz egy százötven wattos adó is. A siófoki tanács a lakos­ság megterhelése nélkül biz­tosítja a helyi nyilvánossá­got a televízión keresztül mindenki számára. Kaposváron a város tele­pülésszerkezetéből adódóan a sugárzott adásnak a híve a városi tanács. Engedélyre várnak, .ám nem zárkóznak el a városatyák attól sem, hogy ha kell, bekábelezik a megyeszékhelyet, már amennyi lakásra futja. Külö­nös helyet foglal el Marcali a helyi televíziózás előkészí­tésének történetében. Itt ugyan a kábelen eljuttatott adás látszik kivitelezhetőbb- nek, de mintha még nem tudtak volna dönteni; kell-e a nyilvánosság megteremté­séhez a helyi televízió, vagy sem? Barcson mindeddig óvatos állásfoglalások szü­lettek a helyi televíziózás­sal kapcsolatosan. Bizonyos, hogy előbb jelenik meg Bar­cson a városi újság, mint a képernyőn a helyi televízió jele. Vése bebizonyította, hogy ahol akarják, ott szerény eszközökkel is meg tudják teremteni a helyi televízió­zás feltételeit. A lakások harminc százalékába juttat­ja el műsorát a helyi stúdió, amely képújságot kínál né­zőinek. A hangosbemondó szerepét átvette a helyi te­levízió. Jövő év tavaszára csaknem minden házba el­juttatja azokat az informá­ciókat, amelyek fontosak a helybeliek számára. Nekik nem telik méregdrága stú­dióra, ám — s ebben a koor­dinációs bizottság szintén so­kat tehet — má#bk segítsé­gével ők is többre . lesznek képesek. Nagyatád is városi újságot akar előbb, azután a helyi televíziót. Horányi Barna \ ■ Kiállítás Losoncii Pál kitüntetéseiből Közkincs az államfői ajándék

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom