Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-03 / 236. szám
4 Somogyi Néplap 1988. október 3., hétfő sportEI Véget ért a XXIV. Nyári Olimpia A magyar olimpikonok második csoportja október 2-án érkezett haza. Képünkön: Martinék János, az aranyérmes öttusacsapat tagja a rajongók gyűrűjében Kajak-kenu Szélsőséges érzelmek vi- harzottak át a magyar táboron szombat délelőtt, a kajak-kenu döntők második, befejező napján. Eleinte a kétségbeesés, sőt a döbbenet volt az uralkodó, s nem is ok nélkül: mert ugyan ki gondolta volna, hogy az ötszörös világbajnok Csipes Ferenc, a magyar csapat szellemi — és nemcsak szellemi — vezére kilencedik, utolsó lesz a kajak egyesek 1000 méteres döntőjében? Csipes szinte önkívületi állapotban kezdte a K—1 1000 m döntőjét. 500-nál és még 750-nél is vezetett, de ekkor már nem tudta visz- szaverni a mellette levő pályán evező amerikai Barton rohamát. A szám világbajnoki címvédője elhúzott Csipes 'mellett, s — a magyarok nem akartak hinni a szemüknek — az összes többi ellenfél is! Csipes az utolsó helyen ért be ... Mi okozhatta Csipes rövidzárlatát? Egy lutam során nem lehet háromszor „robbantani”. 500-nál és 750-nél még sikerült kivédenie Barton rohamát, de a végén már nem. Teljesen „bekötött”, azaz begörcsölt a karja, s miután lecsúszott a dobogóról, már teljesen mindegy ' volt, hogy negyediknek vagy kilencediknek fut-e be. A kenu egyesek versenyében induló Pulai Imrének már a döntőbe jutás is siker volt. Pulai nagyon igyekezett, s végül a számára igen jó hatodik helyet szerezte meg. Ha Pulai örült, akkor a magyar női négyes tagjai még inkább: az NDK mögött simán második lett. Géczi Erika, az egység vezérevezőse: „Nagyon szerettük volna még jobban megszorítani az NDK-t; sajnos, nekem már nem maradt több erőm a hajrára, pedig éreztem, hogy a mögöttem ülők — Mészáros Erika, Kőbán Rita és Rakusz Éva — még rá tudnának tenni egy lapáttal. A kajak kettesek 1000 méteres versenyében Helyi Tibor és Rajna András kiábrándítóan versenyzett. A nyolcadik mögött több mint öt másodperccel lemaradva utolsók lettek ... Férfi K—4, 1000 m, olimpiai bajnok: Magyarország (Gyulai Zsolt, Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Ábrahám Attila) 3:00.20 p., 2. a Szovjetunió, 3. az NDK. C—2, 1000 m, olimpiai bajnok: Viktor Renyejszkij, Nyikolaj Zsuravszkij (Szovjetunió), ... 7. Takács Gábor, Leikep Gusztáv (Magyarország) 4:04.18. Asztalitenisz Az eddig Szöulban fényesen szerepelt Klampár Tibor a nagy lehetőség kapujában megtorpant, s a veterán magyar asztaliteniszező szombaton kora délután 30 perc alatt elvesztette az elődöntőt, és ezután a bronzéremért játszott. Mérkőzés a bronzéremért: Erik Lindh—Klampár Tibor 3:1 (—14, 17, 17, 16). Pigniczki László edző: — Meghajtom az elismerés zászlaját Klampár Tibor előtt, hiszen 36. életévében érte el ezt az óriási eredményt fiatal világbajnokokat és klasszisokat megelőzve. Talán ha időben rövi- debb a versenysorozat, akkor még jobb eredményt is elérhetett volna. Kézilabda Jugoszlávia—Magyarország 27:23 (12:13) Olimpiai tornacsarnok, 20 000 néző. Vezette: Christensen és Jörgensen (dán). Magyarország: Hoffmann László — Iváncsik Mihály 5, Bordás József, Kovács Mihály, Fodor János 1, Kovács Péter 7, Marosi László 3. (Csere: Oros Tibor (kapus), Szabó László 3, Tóth Géza, Gyurka János 4. A 40. percben járt az óra mutatója, reménykedni lehetett a bronzérem megszerzésében. A rutinos jugoszlá- vok azonban — akik két éve éppen Magyarországgal vívták a világbajnoki döntőt, s akkor is győztek — másképp gondolkodtak. Hiába került kettős emberelőnybe a magyar csapat, a mezőny talán legjobbja, Vu- jovics még ebben a reménytelen helyzetben is bevette Hoffmann kapuját. 20:20-nál volt utoljára egyenlő az állás, attól kezdve a jugoszlá- vok már nem engedték ki kezükből a győzelmet. Az aranyéremért: Szovjetunió—Koreai Köztársaság 32:25 (17:11) Férfi-kézilabda, olimpiai bajnok: Szovjetunió, 2. Ko- réai Köztársaság, 3. Jugoszlávia, 4. Magyarország. Vízilabda A magyar vízilabda-válogatott az ötkarikás játékokat lezáró mérkőzésén nyújtotta nagyjából azt, amire képes. Kásás Zoltán együttese azt az ausztrál csapatot győzte le nyolc góllal, amely pedig az utóbbi időben többször is borsot tört a magyarok orra alá. Magyarország—Ausztrália 13:5 (2:2, 3:1, 3:1, 5:1) Az első helyért: Jugoszlávia—Egyesült Államok 9:7 (1:2, 1:2, 3:1, 1:1 — 3:1) — hosszabbítás után. Vízilabda, olimpiai bajnok: Jugoszlávia, 2. Egyesült Államok, 3. Szovjetunió, 4. NSZK, 5. Magyarország. Röplabda Az 1. helyért: Egyesült Államok— Szovjetunió 3:1 (—13, 10, 4, 8) A vb-döntő visszavágóján ismét az amerikaiak diadalmaskodtak, pedig a találkozó elején a szovjet csapat szerzett vezetést, és a másodikjátszmában sem köny- nyen egyenlítettek az amerikaiak. A folytatásban viszont az Egyesült Államok egyre inkább felülkerekedett, s az utolsó két szettben már csak 12 pontot engedett ki kezéből. A 3. helyért: Argentína—Brazília 3:2 (10, —15, 8, —12, 9) Asztalitenisz NB I Kosárlabda Szombati mérkőzés : Soproni SE—Bázis KKK 72:71 (38:36) Kaposvár, városi sport- csarnok, 600 néző. V.: dr. Páli, Elmauer. Bázis KKK: Kostencki (8), Kovács (4), Monok (33), Gosztonyi (2), \Pestality (13). Csere: Stickel (9), Magyarfi (2), Nagy 1. (—). Edző: Jerzy Frolova. 14:4-re húzott el a Bázis, majd meglepetésre 16:22-re módosult az állás. A második félidőben ledolgozta a hátrányt a hazai csapat, s húsz másodperc vollt hátra 71:71- es állásnál, mikor támadott. Kosarat nem sikerült szereznie, s így hosszabbításnak Szolnoki Vegyi Művek—K. V. Izzó 3:2 (14, -10, 13, -10, 9) Kaposvár, városi sport- csarnok, 100 néző. V.; Bogyó, Legendás. K. V. Izzó: Sántosiné, Major- né, Halász, Pintér, Novák, Marek. Csere: Nagy, Kelemen, Ma- gyarné. Edző: Simonné Kutas Zita. Nem sikerült a visszavágás a hazaiaknak. Mindkét csapat sok hibával játszott, bár ezt igyekezett lelkese- déssal pótolni. A kevésbé idegeskedő vendégek nagy küzdelemben nyertek. Jók: Kovácsné, Kolláth, illetve Sántosiné. NBI kellett volna következni. A jegyzőkönyv szerint azonban a Sopronnak 72 pontja volt, ám ez egy számolási hiba miatt csak utólag derült ki. Ezért a Bázis KKK a mérkőzés végeredményét megóvta. Jó: Monok. Vasárnapi mérkőzés: Pécsi VSK—Bázis KKK 104:96 (54:51) Kaposvár, városi sport- csarnok, 600 néző. V.: Szé- csy, Kovács. Bázis: Kostencki (22), Monok (21), iKovács (30), Pes- tality (5), Gosztonyi (11). Csere: \Stickel ,(2), Nagy 1. (4), Magyarfi, iGémesi. Pénteken játszották: Szolnoki Vegyi Művek—K. V. Izzó 3:1 (11, 9, -14, 13) Férfimérkőzés : Kapos Volán Dózsa— Veszprém SE 3:1 (-9, 5, 4, 6) Kapos Volán D.: Horváth, Károly, Schmidt, Pridál, Stefik, Karagity. Csere: Cifra, Búzás. Edző : Laszczik Iván. Veszprém, 100 néző: V. : Vaszily, Rádai. Az első játszmát követően lendületbe jött és hengerelt a kaposvári csapat. Jók: Stefik, Cifra. Női mérkőzés: Kaposplast—MÁV DAC 14:11 Az elsőségre pályázó győriek ellen idehaza Bolvári és Rák vezérletével hatalmas küzdelemben nyert a női gárda. G.: Bolvári 5, Rák 4, Limbek 2, Pata 2, Varga 1. Kaposvári Honvéd Táncsics SE—MÁV NTE 1-1 (0-1) (Büntetőkkel 4-3). Nagykanizsa, Vasutas-pálya, 200 néző. V.: Környei. Táncsics SE: Udvarácz — Erdélyi, Hevesi, Sztoics, Király — Prukner (Lakner), Takács, Stréber, Szántó — Szatmári, Lukács. Edző: Köves László. MÁV NTE: Szalay — szabó (Kozári, Steszek), Kozma I., Li- viczky — Kele, Kozma II., Vári, Tollár, Szekeres — Takács, Kém. Edző: Német Lajos. Két ellentétes félidőt hozott a küzdelmes találkozó, amelyen a lendületes Honvéd-fiatalok közelebb álltak a győzelemhez. G.: Stróber (11-esből), illetve Kozma I. Marcali—Paksi Átom 0-2 (0-0) Marcali, 400 néző. V.: Budai. Marcali: Igricz — Hajdú II., Héder, Hajdú I., Horváth — Borsfái, Czuczka, Hadászi, Fábián — Miksztai, Nagy (Luka). Edző: Fuisz János. Paks: Szianyinka — Nagy Z„ Ignácz, Friez, Somodi — Nagy L., Balogh (Marcsa), Mikoiics, Férfimérkőzés : \ Ganz-Mávag—Kaposplast 15:10 Budapesten az döntött, hogy a hét 2:l-re végződő mérkőzésből hatot a pestiek nyertek. Gy. Frank 4, dr. Szita 3, Hayden, Szabados, Báli 1-1. Porga — Vörös (Takács), Vető. Edző: Botos Antal. A listavezető a 84. és 91. percben szerezte góljait, de előtte a 75. és 80. percben is a kapufa mentette meg hálójukat a góltól. Góllövők: Vető, Mikoiics. Jók: Hadászi, Fábián, illetve Vető, Somodi, Takács. Ivusza István Mázas zászvár—Boglárlelle 4-2 (3-1) Mázaszászvár. 300 néző. V.: Lehel. Mázaszászvár: Pál — Dömény, Dunai (Herold), Mcrkier, Komáromi — Kauffmann, Csoboth, Incze, Róth — Ambrus (Orsós), Beke. Edző: Both Antal. Boglárlelle: Majzlinger — Andermann, Konrád, Fenyő, Kötél (Gelencsér), Hollósi, Kórődi, Riba, Becsei — Koroknai (Tamás), Karasz. Edző: Somodi László. Mérsékelt iramú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem. Góllövők: Incze, Beke, Ambrus, Róth, illetve Fenyő, Karasz. Szilvási Csaba Röplabda NB I LABDARÚGÓ NB III LABDARÚGÓ NB I Siófok—Haladás. 2-1 (0-1) Siófok, 3000 néző. V.: Kovács I. L. (Molnár, dr. Szőke). Siófok: Horváth Gy. — Brettner, Pardavi, Olajos, Szabó B. — Keszeg, Marozsán, Quirikó — Borostyán, Palkovics (Meksz a szünetben), Freppán (Zsadányi a 74 percben). Edző: Gellei Imre. Haladás: Kutasi — Hegyi, Vörös Cs., Bognár, Mikos — Nagy, Illés, Eleken, Szalay (Schaffer a 63. percben) — Dómján, Simon. Edző: Novák Dezső. Sárga lap: Bognár az 53. percben. A hazaiak kezdtek jobban, mezőnyfölényüket azonban — kontratámadásokkal — a vendégek használták ki. A 14. percben Szalay fejjel játszott Domjánhoz; ő 20 méterről egyből lőtt, s a labda a kapu jobb oldalában kötött ki. 0-1. A második félidőben fogcsikorgatva kezdett a Siófok, és igyekezetét siker koronázta. Az 54. percben jobb oldalról Borostyán magasan adott középre, s Olajos hátrafelé csúsztatva fejelte a Csurgó—Tapolca 1-0 (0-0) Csurgó, 1500 néző. V.: Se- govits. Csurgó: Belovári — Tóth, Mészáros, Beke — Puskás, Bódis, Markek, György, Vékony (Szigeti a 71. percben) — csalos (Takács 50. percben), Rituper. Edző: Készéi Ferenc. Tapolca: Horváth E. — Berki, Bencze, Tihanyi, Frigyik — Flórián (Tóth az 53. percben), Horváth L., Koronczi, Pfeiffer — Andriska (Halász a 69. percben), Törő. Edző: Kovács András. Gólszerző: Beke a 48. percben. Sárga lap: Mészáros 65. percben. Békés játszadozás, enyhe hazai fölény jellemezte a játékot az első félidőben. Két alkalommal is óriási lehetőséget szalasztott el a Csurgó. A folytatásban gyorsan, de megérdemelten jött a hazai csapat vezető, s — mint később kiderült — győztes gólja. A látottak alapján megérdemelt a minimális arányú győzelem. Jók: Beke fa mezőny legjobbja), Tóth, Bódis, illetve Bencze, Feiffer. Kiss Béla BVSC—K. Rákóczi FC 1-0 (1-0) Budapest, Szőnyi út, 1000 néző. V.: Lója. BVSC: Preskó — Kincsse, Várlabdát a jobb felső sarokba. 1-1. Szinte még ki sem örülhette magát a közönség, máris újabb gólnak tapsolhatott. A szombathelyi védők Quirikót buktatták a kaputól mintegy 24 méterre. A szabadrúgásból Marozsán a labdát nagy erővel a jobb alsó sarokba bombázta. 2-1. Ezután mindent egy lapra téve igyekezett 'kitámadni ,a Haladás. Több helyzete is adódott, de ezek kimaradtak. A Siófok az utolsó percekben óriási tűzijátékot rendezett a vendégek kapuja előtt, de eredménytelenül. Jók: Pardavi, Olajos, Quirikó, Marozsán, illetve Vörös Cs., Nagy, Simon. Tartalékmérkőzés : Siófok—Haladás 1-1 (1-1) Gyarmati László A további eredmények- Veszprém—Honvéd 0-1, Videoton—Pécs 1-0, FTC—Békéscsaba 0-2, Vasas—MTK- VM 1-3, Tatabánya—Rába ETO 0-0 (11-esekkel 2-4), Dunaújváros—ZTE 1-1 (11- esekkel 5-6), Vác—Ü. Dózsa 1-1 (11-esekkel 5-4). NB II hidi, Selmeczi, Klóner — oroszki, Sugár, Bősz — Kovalik (Szántó), Krómcr, Galambos. Edző : Kisteleki István. Rákóczi: Sándorfi Kurdi,. Rácz, Deákvári, Barna — Ha- nusz (Gilitsch), Horváth, Riezu, Adorján — Gyurics, Neubauer (Kádár). Edző: Monostori Tivadar. Kiállítva: Kurdi a 35., Gilitsch a 89. percben. Sárga lap: Kádár, Horváth, illetve Bősz. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a kaposvári védelem egyetlen hibáját — a 25. percben — a BVSC kihasználta, és Oroszki góljával 1-0 arányban győzött. A tíz főre olvadt kaposvári csapat a második félidőben teljesen egyenrangú ellenfele volt a BVSC-nek. Kis szerencsével egyenlíteni is tudott volna. Jók: Sándorfi, Deákvári, illetve Sugár, Oroszki. Gulyás Sándor TOTÓ A totó 40. heti totószelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 2, x, 2, 1, x, 1, 1, x, 1, x, x, 1, 2 + x. Labdarúgó A Magyar Autóklub AUTÓALKATRÉSZ-BOLT CÉLJÁRA bérbe adja új, műszaki állomásra alkalmas helyiségét. (A SHELL-kút mellett.) Várható nyitás: 1988 október. A pályázatokat Fülöp Imre titkár címére kérjük leadni október 10-ig. Kaposvár, Április 4. u. 14. sz. (131894)