Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-07 / 214. szám
1988. szeptember 7., szerda Somogyi Néplap 3 Gyümölcs, almaié DEVIZÁT HOZ A TÖRKÖLY Hétfőtől nemcsak a szorgos diákok és felnőttek szedik a vései almát,'* nagy étvággyal „eszik” a gyümölcsöt a termelőszövetkezet léüzemének gépei is. Porcsa István elnököt a „nagyüzem” kezdéséről kérdeztünk. — Megindult az almalé- gyártás, folyik a szárítás — mondja —; készítjük a velőből a népszerű ivólevet, fogadjuk a gyümölcsöt, és befejeztük iá szilvaszedést. Szilva 31 vagonnal lett. — Nem sok ez egy szuszra? — De az! Ezért katonák is siettek ia segítségünkre a léüzemi munkáknál. Hétfőtől megindult a diákmunka, az almaszedés és a szerződéses gyümölcsbetakarítás. Egy busznyi szezonmunkást Ber- zencérőil is fogadunk. Szeptember 16-ig karbantartási, felújítási munkákat végzünk a sörpalackozóban, így onnan át tudtuk csoportosítani a munkaerőt. A véseiek ihárom éve fogtak ipari üzemáguk fejlesztésébe. 15 millió forintot költöttek eddig a létermelés — Jól kell dolgozni mindenkinek FIATALOK. A SZALAG MELLETT A Kaposvári Ruhagyár termékeinek 70 százalékát exportra termeli. A külföldi partner különösen kényes a minőségre és a pontos határidőre. A KlSZ-szerveze- tek programjában ezért külön is szerepel a minőségvédelem és a hatékonyság javítása. Fehér György technológus szerint a fiatalok az előkészítésben, a munka megszervezésében tudnak a legtöbbet tenni. A legfontosabb azonban, hogy mindenki tudásának, képességeinek megfelelően dolgozzon. — A gyár nagy részében szál alrendszerben dolgoznak a munkások. Ha egy valaki lazsál' vagy rossz munkát végez, az mások munkáját is lerontja. Az egyik művelet követi a másikait, s a hiiba csak a szalag végén derül ki. A jó munkát anyagilag is lehet ösztönözni; ennél azonban fontosabb, hogy mindenki belső kényszert érezzen a minőségi munka iránt — vallja a fiatalember. Ehhez Dobos Lajos szabász is csatlakozik : — Sdk fiattal dolgozik itt á gyárban, de a munkagépek mellett nincs és nem is szabad, hogy különbség legyen. Mindenkinek egyformán kéül dolgoznia a cél érdekében, s ezt néha nehéz elfogadtatni az újonnan ide- kerülökkel, különösen az ipari tanulókkal. Hairmadévben két-három hónapot töltenek itt, s ez idő alatt sok mindennel kell megismerkedniük, sok mindent meg kell tanulniuk. Az első időben, bizony, sok gond van a minőséggel és a gyorsasággal, de még a munkafegyelemmel is. — Ezeknek a fiataloknak különösen sokat segíthetnek a gyár fiataljai a beilleszkedésben, a szakma megszerettetésében, Nem könnyű a munlka itt, a gyárban; reggel háromnegyed hatkor leül az ember a gép mellé, s kettőkor kel csak föl. Cigarettaszünetet ugyan tarthatunk, de mivel teljesítménybérben dolgozunk, mindenki kétszer is meggondolja, hogy hányszor hagyja abba a munkát. A nagy meleg, a gyakran egyhangúnak látszó munka is fárasztja a fiatalokat. Ezért soíkan el is hagyják a pályát, pedig aki akar, talál benne szépséget — mondja a fiatalember, aki a társaival végigdolgozta a nyarat. A munka a ruhagyárban egyre inkább idényjellegűvé válik. Az őszi ruhákat a nyári nagy melegben kell megvarrni ; olyankor minden ember munkájára szükség van. Gyakoriak a túlórák, a hétvégi munkák, s bár ezért jól fizetnek, mégiscsak a szabadidő rovására megv. — A nyári nagy munkák idején szinte minden fiatal munkájára lehetett számítani. A szórakozásról is lemondtak, hogy tartani tudják a határidőt. Ez az egy emberként való tenn takarás a gyárhaz való kötődést is erősíti, s ezt szintén nagyon fontosnak tartjuk — mondja Horváth Gabriella KISZ- tiitkárhelyettes. Arról is beszélt, hogy az új technológiák bevezetésekor is számíthatnak a fiatalokra. Őket lehet iskolába küldeni; ők talán fogékonyabbak az új dolgok iránt, mint idősebb kollégáik. A gyárban egyre több helyen alkalmazzuk a számítógépeket, mellettük, többnyire fiatalok ülnek. Sok helyen kamatoztatják a gyárban a fiatalok tudását, szakértelmét, a legfontosabb azonban, hogy ők maguk is akarjanak dolgozni. — Emié pénzzel senkit sem lehet kényszeríteni, sokait tehet viszont a közösség, amelyben dolgoznak. Egy jó csapat megváltoztatja az embert; elhitetheti vele, hogy többre képes és hogy kötelessége is többet tenni. Egy ember jó munkája kevés a sikerhez; valamennyi dolgozónak, tekintet nélkül arra, hogy fiatal vagy sem, KISZ-tag vagy nem, jól kell dolgoznia ahhoz, hogy a gyár hírnevét megőrizzük — mondja Horváth Gabriella. Széki Éva és a sűrítménykészítés vertikumának kiépítésére. Ottjár- tunkkor három helyen is próbaüzemet tartottak most beépített gépeikkel. — Mennyire térült meg a vállalkozásuk? — Termékeink, alapanyagaink keresettek. 320 vagon almaiét dolgozunk fel az idén, hatvan százalékban saját gyümölcsből, a többit átvételből. A léalmagyártás maradéka, a darált alma, a törköly pedig szárításra megy. Ezt egy nyugatnémet partner viszi el, négyszáz márkáért tonnánként. Kilencféle rostos 'ivólevet — 75 vagonnyit — állítunk elő gyümölcsvelőből; azt szintén mi készítjük. Kajsziból és főként őszibarackból szinte képtelenek vagyunk a keresletet kielégíteni. Ennek egyszerű az oka: kevés termett az idén, így drágán lehetett volna csak ivólevet előállítani. Az almatermesztés és feldolgozás kilátásairól Juhász Sándor kertészeti és élelmi- szeripari főágazatvezetőt kérdettük. — A 287 hektáros almásunkban 90 hektáron már új, a piacon keresettebb almafajtákat telepítettünk; ezek most fordultak termőre. Jó évet ígér az alma, bár a tavasz végén kegyetlen jégesőt kapott. Az exportkilátások mind az alma, mind az almaié esetében biztatóak. Reméljük, nem kell almaháborút megérnünk ! Felvásároljuk a környék gyümlöcsét is, harminc vagon hullóalmát és 20 vagon exportalmát gyűjtünk be a tervek szerint. Az idén Iharosban és lukén szerveztük meg az átvételt. Ügy hírlik, az idén az Európán kívüli almatermés is igen jó, így elképzelhető, hogy almaiéból kevesebbet tudunk az amerikai és a kanadai piacra adni. Végigjárva az üzemegységeket, mindenütt a friss gyümölcs erjedő levének illatát érezhettük. Az illatok azonban annyira nem bódítóak, hogy a gondokait ne látnák meg a véseiek. Mielőbb meg kell oldani az alma beérkeztetését, a fogadást. A szinte sorozatos vízhiány már-már új beruházással „fenyeget”, s a modern gépek árnyékában még sok a manufakturális, lassító kézi munka. Hogy lesz-e erejük, pénzük a véseieknek a felsőbb kategóriába lépéshez, ezt a jövő dönti el. Eddigi terveik megvalósulása, és az, hogy kitűnő gyümölcseik, gyümölcskészítményeik mind keresett termékek, valamint a piac biztatása zöld utat ígér. b. J. Meg kell előzni a bajt Tanácskozás a szőlő növényvédelméről Lassan itt a szüret, s termésben mérhető az év során végzett munka. Ezért is volt időszerű az a tanácskozás, amelyre Somogy, Tolna, Baranya és Veszprém megye növényvédelmi szakemberei gyűltek össze tegnap Balatonszárszón, hogy a szólő növényvédelmi eljárásainak tapasztalatait értékeljék. A tanácskozást Farkas László, a balatonszárszói Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke nyitotta meg, rövid áttekintést nyújtva a gazdaságról. Dr. Tóth Bertalan, a MÉM főosztályvezetője a növényvédelem fontosságáról, dr. Kovács Gábor, a növény- és talajvédelmi szolgálat főigazgató-helyettese a növényvédelem időszerű kérdéseiről tartott előadást. Szólít a mezőgazdaság egyik legnagyobb gondjáról, az akadozó növényvédőszer- allátásról. Miközben hazánkban egyre romlik az ellátás színvonala, a gyomnövények között nagy fokú szelekció megy végbe. S a gazdaságok kénytelenek takarékoskodni ; termékeik felvásárlási ára nem kövgti a növényvédő szerek és a műtrágyák áremelkedését. Visszafogják hát a növényvédelmet, s ez új fertőzések, gyomosodások kialakulásának oka lehet. A szolgálat most azon dolgozik, hogy olcsóbbá tegye — ' a biológiai hatás csökkenése nélkül — a permetező szerek árát.. Dr. Benedek Pál osztályvezető a szőlőbetegségek integrált előrejelzéséről és védelméről beszélt. Rutinszerűen az előző évek tapasztalatai alapján terveznek a gazdaságok és akkor is ragaszkodnak ehhez, amikor másképp alakul a kártevők és kórokozók szaporodása. Ez pazarláshoz vezet, ami kettős hátránnyal is jár: fölöslegesen szórják ki a szereket, nem érik el a kívánt hatást, s a környezetet is szennyezik vele. Minden év más, ezért kell figyelni az országos előrejelzéseket, amelyek útmutatást adnak a pero- noszpóra, a 'lisztharmat, a szőlőmolyok és az atkák megjelenésének idejére, a védekezés megkezdésére. Ezeket az előrejelzéseket természetesen /adaptálni kell. így egyrészt erősen csökkenthető a betegségek okozta kiesés, másrészt növényvédő szer takarítható meg. Ezután Fenyvesi Henrik, a balatonszárszói tsz elnökhelyettese a szőlő növényvédelmének üzemi gyakorlatát ismertette a résztvevőkkel. Dr. Jasinka János, a Somogy Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás főmérnöke a szövetkezetben folyó vegyszertakarékos, előrejelzésen alapuló kísérletek eredményeiről adott tájékoztatást. 1988 a lisztharmat éve, húsz éve nem volt ilyen mértékű fertőzés hazánkban. Ennek ellenére a kísérleti táblákban sikerült kiküszöbölni ezt a betegséget. Az alkalmazott módszerről részletesen szólt a szakembereknek. Az utolsó előadást a japán Sumitomo vállalat képviselője, Tsukaguchi úr tartotta. Ismertette vállalata termékeit, különös tekintettel a szőlő növényvédelméhez felhasználható anyagokra. A tanácskozást gyakorlati bemutató zárta a termelőszövetkezet kísérleti tábláin. A szakemberek személyesen is meggyőződhettek az alkalmazott módszerek hasznosságáról. KORLÁTOZOTT... örömmel és nagy figyelemmel vettem részt az idei pártoktatási év megnyitója alkalmából Nádudvaron rendezett országos értekezleten. Nem hiteles a szám, de legalább 180-an ültünk az előadóteremben, hazánk ideológiai titkárainak, propaganda- és művelődési osztályvezetőinek, oktatási igazgatóinak körében ,mi is, a megyei lapok meghívott főszerkesztői. A híradásokból bizonyára tudják: ezernyi témáról esett szó a propaganda, az ideológiai, a művelődéspolitika és nem utolsósorban a gazdaságpolitika legizgatóbb kérdéseiről. Amiről beszélni akarok, az nem a tanácskozás leglényegesebb témája, engem azonban személy szerint érintett, hiszen a nyilvánosság, a tájékoztatás nyíltságával volt összefüggésben. Elgondolkoztam azon: vajon .az emberek miért vonják, vonhatják kétségbe szavunkat, miért bizalmatlanok, miért várják oly elementáris erővel a kibontakozás tetteit, miért kételkednek, tartózkodnak néha a véleményalkotástól is, és miért nem állnak végre teljes odaadással a kibontakozási program mellé őszinte elszánással. Meglehet, hogy magyarázatot, azaz „erőltetett igazolást” találtam rá, de az ellen sem berzenkednék, ha netán valaki bebizonyítaná: alapvetően félreértettem a mondanivalót. Ember vágyóik, tehát tévedhető, mint mindannyian, de sohasem átállítottam mélyen meghajolni a 'tévedésemet bizonyító érvek súlya alatt. Nos, hát mi volt az a tanácskozáson, ami meghökkentett, amli.re nem számíthattam, s amit valójában nem is értek egészen? A nyilvánosságról is szó volt. Számomra ez nemcsak politikai, hanem szakmai kérdés is: iránytű és lehetőség, beavatás és demokrácia, kibontakozás és szótértés a tömegekkel. Nem dicsekvésként mondom, inkább a lehetőség elismeréséként: személyesen vehettem részit a párt országos értekezletén is, ahol mintha másképp hallottam volna nyilatkozni a nyilvánosság törvényszerű követelményéről. Megkísérlem idézni e téma legfontosabb mozzanatait. „A kommunistáknak és a szocializmus pártonkívüli híveinek részvétele a politika alakításában, a vezető testületek személyi összetételének megújulása, a politikai intézményrendszer korszerűsítése, a politika nyíltsága és nyilvánossága teszi visszafordíthatatlanná társadalmi és gazdasági életünk reformjának folyamatát.” És ha jól értettem, itt nem volt szó „korlátozott nyilvánosságról.. ” Mondom tovább. „A szocialista demokrácia kiteljesítésének fontos része a társadalmi nyilvánosság, amely jó lehetőségeket teremt a közéleti tájékozódáshoz, az érdekek különbségének és azonosságának felismeréséhez; a közmegegyezés létrehozásához, a társadalmi ellenőrzéshez. A politikai nyilvánosság terjedjen ki a párt-, az állami, a társadalmi életre, az állampolgári jogokra és gyakorlásuk módjára is.” Ha jól értem a pártérbekezlat döntését: itt sincs szó „korlátozott nyilvánosságról”. Folytatom tovább, és kérem: ne átallják vállalná a döntésit, hiszen valamennyiünk érdekében valló. „A tömegtájékoztatásban dolgozók elkötelezetten lés {felelősséggel lássák el feladataikat, adjanak hű képet a valóságról, támogassák a szocialista építőmunkát, népszerűsítsék a gazdasági, tudományos és kulturális tevékenység jó példáit, konstruktívan bírálják az előrehaladás útjában álló jelenségeket. Nyújtsanak segítséget a közérzetet rontó, a közélet tisztaságát, a társadalom igazságérzetét sértő jelenségek elleni harchoz.” Tudom, hosszú volllt az idézet, tálán meg is viselte az olvasót, de lássa be: enélkül képtelen lennék bizonyítani mái mondanivalómat. A nádudvari tanácskozáson ugyanis azt mondta az egyik előadó e témakörben: „A nyilvánosság önmagában csak korlátozottan fejleszthető. Először a döntési rendszer átalakítására van szükség. A nyilvánosság tehát átmenetileg csak munkastílus dolga...” Megvallom: ezzel mellbe szúrtak Nádudvaron. Most akkor mihez tartsam magam? Hiszen évtizedek óta korlátozott nyilvánosság élt ebben az országban. Én csak tudom, akinek kezéből hosszú évekig emiatt esett ki a» toll... „Firkáljak” tovább vagy száradjon ki a toliam, mint azt legutóbb a névtelen és konkrétumokát elkerülő bejelentők számára kívántam? Mit tegyünk mi, a nyilvánosság hivatott pártmunkásai és elkötelezettjei? „Korlátozottan” eddig is — igaz, csak épphogy — meg tudtunk felélni, de hált a pártértekezlet mintha másképp foglalt volna állást. Vagy tévedek? Ott — magam is tanúsíthatom — szó Stem volt „korlátozott nyilvánosságról”! Eszembe jut az a „gyaur” kétkedés, amelyet lépten-nyo- mon hallok, tapasztalak a megyében: vajon nem tárulnak-e ki újabb kapuk a visszarendeződés előtt? Vajon komolyan gondoljuk-e a mindenoldalú reformot hazánkban? Mindeddig azt mondtam: igen, a reformfolyamat visszafordíthatatlan. Most is mondom, csák bizonytalanabbul, mert mellbe szúrt a „korlátozott” nyilvánosság. Szerencsére nem talált szíven, tehát élek, és élni akarok még egy ideig. De hinni akarok a politika megállapításaiban végre, enélkül — h.igy- gyék ed — képtelen élni és dolgozni az ember... Azt hallattam tehát Nádudvaron: „A nyilvánosság önmagában csak korlátozottan fejleszthető.” És kérem, csupán „korlóltaimnak” tudják be, de szerintem ez a visszarendeződés legbiztosabb jele! Miért? Nem vitatom, hogy a döntési mechanizmus reformjára szükség van, sőt elkerülhetetlen! De miért nem azzal kezdtük? Miért szónokolunk a nyilvánosságról, ha egyszer a feltételét még nem teremtettük meg? Miért nem ott kezdtük a reformot? Miért nem a döntési mechanizmust alakítottuk át (először s azután beszélünk a társadalmi nyilvánosságról? Már megint a sorrend miatt ágálok, mint egyik korábbi kommentáromban', ahol arról vdljt szó, hogy megszavaztatták a tömegeket, s aztán azt mondta a minisztérium, hogy nem! Igaz, visszavonta egyébként korábbi tiltakozását, de addig is: miért irritáltuk az embereket? Kinek tett jót; kinek az érdekében való...? A „korlátozott nyilvánosság” ezernyi témáit juttat az eszembe, amelyekről1 hallgatni kényszerült a mi lapunk, s mert hallgatott; ez nem növelte az újság, a párt, a vezető szervek és hivatott vezetőik tekintélyét. Könnyű voit mondani: „ez nem politikus”; „ez nem tartozik rátok”; „erről nem kell írni” — és oldalakon sorolhatnám a „tabukat” a teraszház- tói az osztopáni ügyiig, a köröshegyi, engedély nélküli építkezésektől az egyéb visszaélések sorozatáig. Ha nem írtunk róluk, akkor is „történelmi” tények. S miattuk háborogmak az emberek. Azt kellene belátni végre: akkor is van valami, ha nem ír róla az újság, s ha ír, netán még meg is tudná előzni a bajokat a közvélemény erejével. Nem önmagunkért vagyunk. Nemes ügy szolgálatára szegődtünk, s ha mögöttünk az emberek sokasága, aligha juthatunk — vagy csak átmenetileg is nagyon rövid időre ■— kátyúba. Szeretem és nagyon akarom a nyilvánosságot. Higgyék el: nem önmagamért ... Jávori Béla
