Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-06 / 213. szám
1988. szeptember 6., kedd Somogyi Néplap 5 Tanévnyitó a kaposvári felsőoktatási intézményekben Hatvan t/tős tett fogadalmat Az intézmény történetének huszonnyolcadik tanévét nyitották meg tegnap az Agrár- tudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karán. Ez a második év, hogy már nem mezőgazdasági főiskolaként, hanem a keszthelyi egyetem karaként dolgoznak. Hatvan új elsőéves hallgató foglalt helyet az auditórium első soraiban; dr. Holló István egyetemi adjunktus, a kar oktatási' dékánhelyettese köszöntötte őket. A tanévnyitó ünnepi tanácsülésen részt vett dr. Kardos Zoltán rektorhelyettes. Jelen volt Tóth János, a megyei pártbizottság titkára, dr. Gyenesei István, a megyei tanács és Papp János, a városi tanács elnöke. A megnyitó után dr. Széles Gyula egyetemi tanár, a kar dékánja mondott ünnepi beszédet. Beszédében vázolta a kar múltját, jelenét, és szólt azokról a változásokról, Eier tanítójelölt amelyek rövidesen átalakítják az intézmény működését. — Folytatni szeretnénk méltóan azt a szellemi örökséget, amelyet az alapítók hagytak ránk, hogy igazi szellemi bázisává váljunk a magyar állattenyésztésnek. A tervek szerint elkezdik egy új tanügyi épület építését, és egy új Computer-to- mográfot vásárolnak, mely segítségével világszínvonalon folytathatják a kutatómunkát az egyetemen. — Minden remény megvan arra —^-mondta a dékán —, hogy jövőre már ötéves állattenyésztő-mérnökképzést indítsunk. Egyre nagyobb a jelentősége a nyelvtudásnak a mezőgazdaságban mind a termelő-, mind a kutatómunkában, az új képzési rendszer megköveteli, hogy diplomát csak középfokú nyelvvizsga után kaphassanak a végzős hallgatók. Szélesítik a fakultációs skálát is. A megnyitóbeszéd után az elsőéves hallgatók fogadalomtétele következett, majd dr. Széles Gyula dékán kézfogással jelképesen teljes jogú egyetemi polgárrá fogadta őket. A fogadalomtétel után ismertették az egyetemi kinevezéseket. Az egyetemi kar dékánhelyettesévé nevezték ki dr. Holló István egyetemi adjunktust és dr. Steiler József egyetemi tanárt. Tanszékvezetői kinevezést kapott dr. Babinszki Mihály főiskolai tanár, dr. Baitner Károly docens, dr. Ballay Attila docens, dr. Fehér István egyetemi tanár, dr. Hentes Zoltán docens, dr. Kalmár Sándor docens, dr. Paál Jenő docens, dr. Perényi Miklós főiskolai tanár, dr. Sarudi Imre docens, dr. Stefler József, dr. Wolf Gyula főiskolai tanár, dr. Sáros- dy Iván lektorátusvezető és Klenovics Endre testnevelő tanár. Az ünnepi tanácsülés végén a tanévkezdéssel kapcsolatos feladatokról tájékoztatták az elsőéveseket. Ök tanulmányaikat már ma megkezdik egy hathetes ösz- szefüggő szakmai gyakorlattal, melynek során -az állat- tenyésztéssel kapcsolatos fizikai munkákkal ismerkednek meg. VÁROSVÉDŐK Ráday Mihály városvédő műsorában .nemcsak a pusztuló műemléki értékekről hallhattunk ’ és láthattunk képeket csütörtök esti műsorában, hanem egy új mozgalomról is szólt a szerkesztő. Az adományozók fölfigyelték arra, a lehetőségre hogy összegyűjtött pénzüket a műemlékvédelem támogatására is fordíthatják. A legnagyobb meglepetést talán az a falusi gazdálkodó kéltette, aki eltökélte, hogy kis templomukat pár millióért rendbe teteti. Nem volt elég a pénz, segítettek a falu idős és fiatal mesterei, kezűik munkájával járulva hozzá a templom felújításához. Aligha azért, hogy megörökítsék nevűiket az épület falán. Ráday Mihály örömében valamennyien osztozhatunk, hogy az egykor szokásos táblácskák ismét hirdethetik, kik voltak az adományozók. Öreg falusi kereszteken még olvashatunk ilyet, a megkopott betűk megőrizték emléküket. A városvédő műsor több példán igyekezett bemutatni ezeknek a táblácskáknak a lét j ogosülts ágát. Tetszett az a felhívás is, mely a budapesti lipótvárosiaknak szólít. Bár egyre nehezebb kérni a lakosságtól, bizonyára .lesznek, akik áldoznak a míves házszámtáblákra, hogy azokkal díszítsék házuk falát. Ráday Mihály egyre több esetben ad számot műsorában arról, hogy holl, milyen értéket mentettek meg. öregbítjük ezekkél a visz- sza-helyezett díszes tárgyakkal a városokat, ahelyett, hogy modern formát öltené- nek? Aligha ennek érdekében munkálnak a városvédők. A hagyományok vállalását fejezik ki a törekvéseik, és ezek nem állíthatók szembe a modern városkép ki alaki tás ának így ékezet é vei. Ám az mindenképpen bosszantó — ilyet is talált még Ráday Mihály —, hogy egy híres kastély környéke éles ellentéte a felújított kastélynak. Olyan épületék, raktáraik éktelenkednek ott, amelyek nem válnak sem a műemlék, sem a város javára. Műemlékeink felújításában, hasznosításában sok gazdálkodó intézmény, vállalat segített. Somogyba is ellátogatott a városvédő (itt inkább a településvédő kifejezés ildomos) Ráday Mihály: magyarul jól beszélő külföldi állampolgárok áldozatkészségét bizonyította Telekiben több személy is. önzetlenségük szintén példa arra, hogy nem szabad szemet hunyni a pusztuló értékek láttán. Szerencsére, mind többen ismerik föl ezt. Horányi Barna Napfényes csönd ,,Szorgalmas nép lakik itt” Kétszázkiilencvenhat fiatalt fogadott az intézmény új hallgatójává tegnap délelőtt a Kilián György Városi Művelődési Központban tartott tanévnyitó ünnepélyen Lettner Sándor, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola főigazgatója. Dr. Kálmán Katalin, a főiskola főtitkára köszöntette a vendégeket: megyénk párt- állami és társadalmi szerveinek képviselőit, a testvér főiskolák küldötteit a tanári kart és a hallgatókat, valamint ■ azokat, az idős pedagógusokat, akik 50, 60 vagy 70 esztendeje szereztek diplomát az intézményben. Elmondta, hogy az 1987—88-as tanévben ösz- szesen 329 tanító, illetve óvodai pedagógus államvizs- gázott sikeresen. A most induló tanév tanítói szakának nappali tagozatán 470 jelentkezőből 187-en, a tanítói szak levelező tagozatára jelentkező 250 hallgató közül 27-en, az óvodapedagógusi szak nappali tagozatán 63 jelentkezőből 28-an, illetve a levelező tagozatára jelentkező 128 közül 54-en kezdhetik meg tanulmányaikat. A felsőbb évfolyamok létszámával együtt több mint ezer hallgató kezdi meg az 1988—89-es tanévet. Ezután Lettner Sándor főigazgató tartotta meg tanévnyitó beszédét. A jelenleMegemlékezés Urbán Ernő Kossuth-díjas író és újságíró születésének 70. évfordulója alkalmából tegnap szülővárosában, Sárváron megkoszorúzták a róla elnevezett általános iskolában levő emléktáblát. Koszorút helyeztek el a városi pártbizottság, a tanács és az iskola képviselői. Az üngi társadalmi változások idején a főiskoláknak nemcsak az oktatómunka a feladatuk, hanem a múlt hagyományaira építve felelősséget érző, tisztánlátó fiatal nemzedék nevelése. A főigazgató az oktatás javuló feltételeiről elmondta, hogy régi álmuk válik valóra az év végén: átadják az új, 250 személyes előadótermet, s lehetőség nyílik új szaktan- termek kialakítására is. Az ünnepség közönségét tájékoztatták az új kinevezésekről is. A művelődési miniszter Lettner Sándornak, dr. Bóra Ferencnek és dr. Szeléndi Gábornak főiskolai tanári címet adományozott, dr. Csanda István, Jani Tibor, Lányi Péter, Méhesfalvi Józsefné dr. és Vermes Károlyné dr. pedig fő»- iskólai docensi kinevezést kapott. Ezután Leittier Sándor és a pedagógus-szakszervezet megyei bizottsága képviseletében Soós Dezső jubileumi díszokleveleket adott át:’ Somogyi Imrének rubin-. Dér Istvánnénak, Duráczky Józsefnek, Kellner Bernát- nak és dr. Soóky Gáborné- nak gyémánt-, Pathy Gyulának és feleségének, valamint Szopkó Olivérnek aranydiplomát. Az elismerő oklevéléként Durácky József és Kellner Bernât mondott köszönetét. Ságváron népségén részt vettek az író hozzátartozói is. Urbán Ernőt a Sárvári Városi Tanács augusztus 20-án posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki, s az idén ősszel tudományos emlékülést rendeznek a városban írói munkásságáról. A Horvátkutat jelző tábján túl talán még nagyobbnak hat a csönd és a nyugalom. A porták napfényben íüröd- nek. Az egyik ház kertjében négy asszony beszélget; ite- referéjük hívogatóan vidám. Az aszfaltos útról még föl- • des út ágazik el. Az egyik házba lila virágos „alagút” vezet; a pompás futónövény szirmai virágesőt hullatnak a járdára. A fák árnyékában egy Trabant. A ház asszonya az állatokat eteti az udvaron. Lábánál egy pimaszul kedves kutya ólálkodik, hízelgésével szinte elgáncsolja gazdáját. — Elejtesz, te kutya — •mordul rá Bájhober Imréné, de keze szeretettel simít végig Morzsi fején. Kedvesen tessékel bennünket a ház kellemes hűvösébe, s közben a faluról mesél. — Rendes, csöndes falu ez, nem zűrös az élet. És látják: most már hozzánk is remek út vezet hamarosan. Férjével három saját gyermeket nevelt. S a temérdek munkáról itudomást sem véve még egy negyediket is magukhoz fogadtak: Katit. — Mivel már volt egy Kati lányom, így lett a családunkban Kiskati és Nagyká- ti. Még ma is így szólítjuk őket. Aztán a lányai férjhez mentek, s az örökbe fogadott gyerek maradt. Egészen a mostani nyárig. S bár „na- gyor rendes ember vette el”, az idős házaspárnak szinte fáj a kislány hiánya. A gyerekek közül már csak az egyetlen fiú maradt Horvát- kúton. Marcaliba jár dolgozni, tűzoltó. — Dolog van elég a ház körül, leginkább az itt megtermelt zöldségfélékkel tudjuk segíteni a lányainkat. A konyhában hatalmas fazék átszűrt ribizli áll, két kosár cukorborsó vár a szorgalmas kezekre, s már a vöröshagyma is szárad a napon. A rendben itartott veteményest erdő veszi körül. A fák közül szinte árad a nyugalom. A falu postájának apró helyiségében Babina Elememé dolgozik, a falu elöljárója. — Most hatszáz lakosa van a településünknek. Egy idő- b'en „fogytunk”, a közelmúltban viszont elkezdtünk szaporodni. Eladó ház nincs már a faluban. Horvátkutat szorgalmas nép lakja; akik nem tudtak beilleszkedni, el is hagyták a falut. A régi iskola épületében kát éve óvoda működik, majdnem harminc kisgyermek jár ide. A kultúrházunkat szintén két éve újították föl. Rövid negyedóra alatt vázolja a település lakosságának életkörülményeit, az autóbuszjáratok rendjét. Azt is megtudjuk: boltjukban hetente kétszer kapható friss húsáru, .tej és kenyér pedig naponta érkezik. A horváit- kútiak zöme Marcaliba jár 4plgozni, ám a portákhoz csatlakozó veteményeskertek rendezett sorain ez nem látszik. Néhány házzal odébb, a kertben Kuti Lajosné és unokája, Vörös Gábor beszélget. Kissé bizalmatlanok az idegennel; kerítés választ el bennünket mindvégig. — A lányaim Marcaliban, illetve Kéthelyen élnek, s bár igen sokszor meglátogatnak, mégis nagyon hiányoznak a házból. Az unokáim is szívesen töltik nálam a vakációt. Persze tudomásul kell venni, hogy a városi munkahelyek elszippantják tőlünk a fiatalokat, maradnak az öregek. Ezután egy „hifi-tornyos” házba kopogunk be — az itteniek így emlegetik. Hatalmas ágasbogas antenna nyúlik a ház fölé. A kis konyhában a 78 esztendős Balázs Györgyné főzi az eoédet. Hajlott háta évtizedek nehéz munkájáról árulkodik. Fia és unokája családjával él együtt. A kérdésünk bizonyára félreértésből ered : — Igaz, hogy újabb kisgyermekkel szaporodik a család? Azt hallottul?, hogy itt valaki bábát vár ... Kezében megdermed a főzőkanál, felénk fordul, és huncutul fölcsillan a szeme: — Ha csak én nem? Ki tudja, mi van a bekötött zsákban? Nekem már van egy csodálatos unokám ! S ahogy a kétéves kislányról mesél, szinte megfiatalodik az arca. S hogy milyen ez ia falu? — Ilyen község nekem nincs még egy! Pedig én sehova nem megyek, itthon vagyok, ahol a munka. Régen tömésházban laktunk, szenvedtünk a kepés aratástól, a nagy szegénységtől, a negyedébe kapott kukoricaföldeken. Most, hogy megöregedtem, sokkal jobb itt az élet. Fürgén kavar egyet a levesen, amely fortyogva nyeli el a kézzel szaggatott csíp- kedettet. Búcsúzóul még utánunk kiált: Szorgos nép lakik itt, ezt bátran megírhatja! Tamási Rita TV-NÉZÖ
