Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-06 / 213. szám
1988. szeptember 6., Vedd Somogyi Néplap 3 jr Évnyitó az oktatási igazgatóságon Többség, kisebbség, pártdemokrácia Az országos értekezlettel a párt megújulásának, működése korszerűsítésének olyan jelentős szakasza kezdődött, amelyet túlzás nélkül minősíthetünk történelminek. Fontos szervezeti, működési változtatásokban is realizálódott a felismerés, hogy a párt csak akkor képes helyesen meghatározni, a jelen és a jövő történelmi szükségleteinek megfelelő irányba terelni a gazdasági, társadalmi mozgásfolyamatokat, ha a döntéseket a párttagság tömegeit átfogó alkotó viták, a nézeteknek az állandó önkontrollt garantáló ütköztetése előzi meg. Nem kevésbé fontos feltétel, hogy a mindenkire egyformán kötelező döntéseket fegyelmezett végrehajtás és szigorú ellenőrzés kövesse, de ez utóbbi ne zárja ki, sőt feltételezze a döntések helyességének mindennapos ellenőrzését, az indokolt változtatásokat. A kisebbség : jog Nézetek ütköztetésére, alternatív javaslatokra nemcsak biztattunk már eddig is, hanem az effajta döntést előkészítő módszer sok pártszervezetben magától értetődő gyakorlattá vált. Mégis a központitól, a vezető testületétől eltérő vélemények — a kisebbségiekről már nem is szólva — nemcsakhogy nem kapták meg az őket megillető figyelmet, hanem „jobbik” esetben elfelejtődtek, a rosszabbikban pedig eretnekségnek számítottak, így eleve elriasztottak attól, hogy legközelebb a „hivata- ilosnalk” tartott, a vezetők által hangoztatott, vagy a viták során többséginek mutatkozó nézetektől eltérő véleményünknek hangot adjunk. Ma már viszont a kisebbségi álláspontot nem eretnekségnek, hanem a párt belső élete természetes velejárójának tekintjük. Olyannyira, hogy a kisebbségben maradottak, a kisebbségi véleményt képviselők már jogok birtokába is jutottak. Aligha ítélhető el, még kevésbé minősíthető frakciózásnak, ha már a döntésre hivatott tanácskozást megelőzően is ütköznek a vélemények. A fontos az, hogy a vélemények nyílt, őszinte vitákban ütközzenek, hogy senki se csatlakozzék érdekből, alkalmazkodásból, presz- tízsokoklból egyik vagy másik véleményhez vagy azokat képviselő csoportokhoz, még a döntéseket megelőző vitákban sem. A többségi, illetve a kisebbségi álláspontoknak mindenkor -elvi, pártszerű vitákban kell kikristályosodniuk. Ez utóbbi kifejezést nem véletlenül használjuk, hiszen egy döntésre hivatott tanácskozás előlit még aligha beszélhetünk többségi, illetve kisebbségi álláspontról. Ütköző vélemények S itt jutunk el a másik fontos lépéshez: laz eltérő,az egymással ütköző vélemények, koncepciók, pontosabban a döntésre váró kérdések képviseleti arányát a döntésit hozóknál' csakis szavazással állapíthatják meg. A pártdemokrácia továbbfejlesztése során az eddiginél sokkalta gyakrabban kell majd szavazással dönteni, különben hogyan ismerhetnénk meg, hogy melyik a többségi és melyik a kisebbségi vélemény, illetve vélemények, hiszen ez utóbbiak többfélék is lehetnek. Csupán a hozzászólásokból vagy hangulati elemekből következtetni arra, hogy melyik a többségi vélemény, nemcsak a pártdemokrácia elvével, hanem a pártélet alkotmányosságával is ellentétes gyakorlat. Külön fel kell hívni a figyelmet az állásfoglalásnak arra a mondatára, amely így szól: „A véleményükkel kisebbségben maradottak álláspontjukat a pártszervek tanácskozásain, a párt elméleti fórumain kifejthetik...” Vajon fölléphet-e valaki nemcsak a maga, hanem egy kisebbségi csoport nevében a pártszervek tanácskozásain? Nem minősül-e ez frakció- zásnak? Mindaddig, amíg a döntés a vita, az előkészítés fázisában van, vagyis nincs határozat, frakcióról nem lehet szó. Ilyen esetben a felszólaló saját alapszervezetében a kisebbségben maradottak véleményét képviseli, tehát azonos véleményt valló párttagokét, és nem egy, a közös nézetek alapján valamilyen akcióra szervezkedő csoportét. Frakcióvá csak a döntéshozatal, a határozat megszavazása után válhat a kisebbség, de csak abban az esetben, ha eltérő véleménye hangoztatásához, propagálásához fórumokat teremt. Ezzel a demokratikus centralizmusnak azt az alapvető elvét sérti meg, hogy a párttag a döntéshozatal után abban az esetben is köteles képviselni, sőt végrehajtani a határozatot, ha azzal személy szerint nem ért egyet. ' Persze nem könnyű a dolga annak, aki igazát fenntartva, arról meggyőződve szorul kisebbségbe, hiszen végsősoron jót akar, s az sem lehetetlen, hogy az idő majd őt igazolja. Ezt a .lelki- ismereti, a jogok és kötelességek, a meggyőződés és a kötelesség közötti konfliktust igyekszik oldani a kisebbségnek az állásfoglalásban rögzített ama joga, hogy felsőbb pártszervekhez fordulhat „a vitatott ügy újratárgyalása érdekében”. A demokratikus jogok széles körű bővülését jelenti ez, hiszen itt már nemcsak az újabb meghallgatásra kötelezik a felsőbb pártszervet, hanem újratárgyalásra, felülvizsgálatra, végsősoron a már többségi szavazattal szentesített határozat kontrolljára. íme, a kézzelfogható lehetőség annak realizálására, ami eddig óhaj maradt: legyen a párt önmaga kontrollja. Demokratikus centralizmus Hozzászoktunk ahhoz, hogy a párt erejét, vezetői alkalmasságát a nézetek egyöntetűségén, a munkamódszerek, a vezetési gyakorlat uniformizáltságán mérjük. Az utóbbi években már sok merevség oldódott, az élet kikényszerített egy sor változást. S végre a párt országos értekezlete foglalt állást mindezekben. Elsősorban a párton belüli .demokrácia erősödik; mi több, annak új csatornái, fórumai nyílnak meg. Magától értetődő ez, hiszen ilyen helyzetben egy vezető pártnak nem egyszerűen lépést kell tartania a demokratizálódási folyamattal, hanem a saját demokratikus megújulásával annak élére kell állnia. A társadalomban — és nemcsak a szocialistában — a demokrácia és a cselekvés, a fegyelem éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint az állampolgári jogok és a kötelességek. Hatványozottan érvényes ez egy olyan pártban, amely a társadalom vezető erejének szerepét vállalja. Ezért a demokratikus centralizmus elve és gyakorlata szigorúbb normákat ír elő, mint alkotmányunk az állampolgárok számára. A párt 'tagjai kötelesek végrehajtani az érvényben levő határozatokat akkor is, ha azokkal nem értenek egyet; kötelesek a párt testületéinek álláspontját képviselni akkor is, ha egyéni véleményük eltérő; illetékes pártfórumokon kívül nem nyilatkozhatnak az elfogadott határozattól eltérő szellemben. Mindez bár a döntések utáni helyzetben kötelező a párttagokra, a demokratikus jogok szűkítésének tűnhet fel azok szemében, akik a „parttalan demokrácia” hívei. Csakhogy egy ilyen demokrácia a társadalomban nem létezik, még kevésbé egy magát forradalminak való pártban, amely egyszer-’ re vállalja a társadalom vezetésének és önmaga, saját tevékenysége kontrolljának a szerepét. Az országos pártértekezlet állásfoglalása alapján jelentősen szélesedett a pártban a demokratikus mozgástér. Ezt kiaknázni minden párttagnak nemcsak joga, hanem kötelessége is. A párton belüli demokrácia erősítése ugyanis egyfelől nagyobb lehetőséget. garanciát ad a helyes döntésekhez, másfelől a vélemények ütközésének lezárása a többségi-kisebbségi álláspontok tisztázásával élesebben rajzolja ki a végrehajtásban kötelező feladatokat, anélkül azonban, hogy elzárná a továbbgondolkodás, az ellenőrzés csatornáit. Faragó Jenő A negyvenedik tanévet nyitotta meg tegnap Kaposváron a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán dr. Zátonyi László igazgatóhelyettes. Az ünnepségen jelen voltak a nagyatádi pártiskolai és a kaposvári propagandistaosztály hallgatói iis. Az idei tanévben 1056-an tanulnak a kaposvári intézményben. A pártiskolai osztályokban, az esti egyetemek általános és szakosító tagozatain, valamint a továbbképző tanfolyamokon összesen 67 osztály ismerkedik többek között a filozófiával, a gazdaságpolitikával, a neveléstudománnyal. Az idén 447 hallgató kezdi meg itt a tanulmányait. A párt- és szakszervezeti tisztségviselők képzésére — a siófoki kedvező tapasztalatok alapján — az idén Kaposváron és Nagyatádon is indul esti levelező tagozat: ez a levelező és az esti oktatás ötvözete. Nagyatádról kéthetenként egy nap jönnek be Kaposvárra a hallgatók, a megyeszékhelyen és körzetében lakók pedig hetente egy délutánt töltenek konzultációkkal. Ezt egyhónapos bentlakásos, úgynevezett intenzív szakasz követi majd. A munkaidőalap védelme érdekében hívták életre ezt a formát. Az idén Siófok és Kaposvár mellett Boglárlellén is indítanak idegenforgalmi speciálkollégiumot: a hallgatók idegenforgalom-politikával ismerkednek. A hazánk és különösen a Balaton iránt megnyilvánuló érdeklődés, valamint a külföldre utazások növekvő száma tette szükségessé ennek a speciális kollégiumnak a bevezetését. Bővítették az oktatás technikai eszközeinek körét is: többek között új számítás- technikai laboratóriumot rendeztek be. Különösen a szociológiai és politikai gazdaságtan! ismeretek rendszerezésénél nélkülözhetetlen ez, de használják a gépeket a hallgatók vizsgáztatására is. Hogy nagy gondot fordítanak Somogybán a technikai fölszerelések biztosítására, ezt az is bizonyítja, hogy Kaposváron rendezik meg szeptember 23-án és 24- én a „Korszerű eszközök a politikai képzésben” című konferenciát — ezen részt vesznek az ország valameny- nyi oktatási igazgatóságának ezzel foglalkozó szakemberei. Gondot okoz, hogy a tankönyvek tartalmának jó része elavult, s új tankönyvek írására senki sem vállalkozik. A hallgatók időszerű ismereteik gyarapításában így fokozottan támaszkodnak a folyóiratokra. A tanárok is több továbbképzésen vettek és vesznek részt a pécsi egyetem közgazdasági karán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Politikai Főiskolán és a filozófiai továbbképző intézetben. Itt a Favorit Szeptemberben végre megjelennek az első Skoda Favoritok a csehszlovákiai autószalonokban. Korábban csak a közületek, illetve tesztelésre a Mlada Boleslav-i autógyár ügyfelei és partnerei kaphattak a próbaszériából, nyolcvanötezer koronás (körülbelül 175 ezer forint) egységáron. Augusztus 23-án a csehszlovák szövetségi ár- hivatal közzétette az új, orrmotoros, olasz formatervezett Skoda kocsi fogyasztói árát: 84 600 korona. A kereskedelem azt az ígéretet kapta, hogy még augusztusban ötszáz darab Favoritot vehet át, s az ország hatvan árusítóhelyén szabadon értékesítheti. A sorozatgyártást egyébként augusztus elején indították be és ma már naponta 150 kocsi hagyja el a szerelősort. A termelés felfuttatásával — a tervek szerint már e hónapban — háromezer új, a kódjelzése szerint Skoda 781—136 L típusú kocsi kerül az üzletekbe. A Favorit sorozatgyártásának megkezdésével egyidejűleg különben beszüntették a Skoda 105-ösök gyártását. A 120-as típustól jövőre köszönnek el, addigra teljesen át akarnak állni az újabb típusök: a Super Favorit és a Favorit Combi gyártására. A Favorit egyébként Nyu- gat-Európában januárban, az amszterdami autószalonban mutatkozik be. CUKORSILÓ ÉPÜL PETŐHÁZÁN A Petőházi Cukorgyárban a Budapesti Vegyipari Gépgyár kivitelezésében — mintegy 180 millió forintos költséggel — épül hazánk legnagyobb cukorsilója. A 31 méter magas és 40 méter átmérőjű, henger alakú torony előre gyártott vaslemezekből készül. A siló belső tere légkondicionált lesz, és 30 ezer tonna cukrot lehet majd tárolni benne. (MTI-fotó — Matusz Károly felv.) Mégis lesz jő ivóvize Bodrognak Nagy kő esett le Horváth Ferencné somogyjádi tanácselnök szívéről a közelmúltban. Szinte egy szuszra szeretné elmondani, mekkora izgalmat okozott, hogy az OTP az év közepén csökkentette hitelkeretét. — A 470 lakosú Bodrog lakossága miniéi előbb egészséges ivóvizet alkart. S ehhez mindent vállaltak. Példáiul a 800 forint .település- fejlesztési hozzájárulást a víz bevezetésére szavazták meg; vállalták a társadalmi munkát. Amikor minden rendben volt — a tervek ugyanis jóélőre elkészültek —, kivitelező után nézték. A versenytárgyaláson a Kapós- völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat nyerte él ezt a munkát. A tanács mindenben rugalmas volt, fél évig vállalta a vízműtársulat fizetnivalóit, mondván: még mindig kisebb így a költség, csak menjen a munka.. Amikor már minden sínen volt, jött a baj. — Azt hittem, egy világ omlik össze bennem, amikor közölték az OTP-ben, hogy nlincs élég pénzük a hitelezésre. Már éppen fizetnünk kellett. A bodrogiak is átérezték a helyzetet. Sütő Ferenc elöljáró, a víz- műtársufliat elnöke sokat segített a szervezésben. A családok szamócát, málnát, meggyet termesztenek, s ebből van pénzük. A lakosság nyolcvan százaléka gyorsan hefizette az idei 4500 forintos érdekeltségi hozzájárulást: ebből és a megyei tanácstól kapott 1 250 000 forint céltámogatásiból kiegyenlítettük az első számláit. Lgenám, de következett a második! A kivitelező sürgetett: mi lesz, ha nem kapnak az emberek fizetést... Hová mehettem máshová segítségért, mint a megyei tanácsra? Azt hiszem, ilyen 'példamutatóan nem álltak még bajba jutott tanács mellé. A tanács-vb 22,9 millió forint hitéit adott a soron következő munlkák kifizetésére a bodrogi, a belegi, a simoníai és a heresznyei vízbevezetéshez. Előkerül az OTP-vel azóta már megkötött szerződés. Az idén 400 ezer forint hitelt kapnak, jövőre pedig megkapják a többit. — így .a megyei tanácsnak és nekünk kellett vállálnunk a hét és fél miillió forintot, a jövő évi OTP- hi'tel a fedezet. Ügy egyeztünk meg, .hogy a nagyobb számlákat a megyei tanács fizeti, a kisebbeket mi. A bodrogiaknak a gyors segítségen kívül azért is szerencséjük van, mert a tanács kockázatot vállalt, amikor már tavaly magfúhatita a kutat, megrendelte a hidraglóbust, s az már tavaly megérkezett. . — örülnek a bodrogiak. Nem is mertünk volna elmenni az őszi falugyűlésre, ba nem valósul meg ez a szép terv. Ahol így letették a pénzt — a 17 000 000 forint költségből csaknem 8 200 000 forintot fizetnek tíz év alatt —, ahOl ennyi társadalmi munkát vállalnák, azokat -nem lehet azzal sújtani, hogy ne legyen jó ivóvizük. De nemcsak a lakosság, hanem az osztopáni tsz és az Agrotechnika szövetkezet is a zsebébe nyúl. Mi egyélőre minden pénzünket a víz bevezetésére tartalékoljuk. Egyébként négymillió forintot adunk hozzá összesen. Jó érzéssel láttuk Bodrogon, hogy szépen hálád a munka. —. örülünk a víznek — mondja Fodor Istvánná. — Bár lehet, hogy eleinte furcsa lesz az íze .. Lajos Géza Hegújuló pártmunka