Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-27 / 231. szám
1988. szeptember 27., kedd Somogyi Néplap 5 0 Cél az E 4 Gyalog Európán át A mi iskolánk Felkavaró, elgondolkodtató film A mi iskolánk, öt év alatt keveset veszített az időszerűségéből. De miért éppen most jutott eszébe a televíziónak, hogy a hétfői, rendkívüli adásnapon- műsorára tűzze? Hetekig hallhattuk, olvashattuk a reklámot: „Nézze az olimpiát színesben!” És tessék: a néző nem egészen értette: miért kárhoztatják őt ' a főműsoridőben egy feketefehér dokumentumfilm megtekintésére? — A mi iskolánk ellenzéki film! — sutyorogta bizalmaskodva öt évvel ezelőtt egy tanár kollégám. — Azért nyert díjat az NSZK- ban — fűzte hozzá — mert nyugaton harapnak az ilyesmire. Ellenzéki? — tűnődtem, míg az önmagukért beszélő képsorokat, a megfáradt arcú pedagógusokat, a heves, izgalmas párbeszédet figyeltem. Ugyan miért volna az? Inkább jó szándékú, becsületes vállalkozás volt ez 1983-ban. Talán egy kicsit naiv is, mert az alkotóiban illúzió munkált: elég pusztán csak dokumentálni az igazságot, a hazai tanárképzés, az oktatás, a nevelés áldatlan helyzetét, és máris megváltozik minden. Korát megelőző filmalkotás A mi iskolánk. Megelőzi a korát azzal, hogy olyan módon nyúl a „kényes” témához, ahogy akkoriban nem igen „illett”. Hiba lenne azt állítani, hogy oktatási rendszerünkben a film keletkezése óta mi sem változott. Olvasom a lelkes hangú cikket: a három éve életbe lépett oktatási törvény történelmi jelentőségű, minthogy végre nagykorúsította a pedagógust: kimondta a szakmai önállósághoz való jogát. Mondom, van változás, s persze velük _ változunk mi magunk is. Nézem a filmet: ismerős arcokat látok. Csillogó szemű nyilatkozókat, akik valaha társaim voltak a bölcsészkaron. Milyen lelkesek, heves vitatkozók voltunk akkor mindany- nyian... Nyugtalanul, • a filmmel és önmagámmal is vitázva néztem végig az adást. Megelevenedtek előttem a személyes élmények, az én iskoláim. Kisiskolás korom tantermének fullasztó szén- gázszaga. Egy jelmondat: „Használd a ruhakefét!” S egy másik a falon: „A mi munkánk a tanulás!” Látni véltem egy másik iskolám udvarán — akkor már képesítés nélküli nevelő voltam — a szabadon folydogáló szennyvizet, orromban éreztem azt a romlott húsra emlékeztető szagot, amitől a napköziben rosszul esett az ebéd ... Tanulságos a film ma is. Tanulsága például az, hogy nem lehet büntetlenül- elhanyagolni a hazafiságra nevelést. (Megdöbbentő volt. ahogy a gyerekek többsége nyilatkozott arról az egyik osztályban, hogy ők inkább külföldön tudnák elképzelni az életüket.) S gondoljunk csak a rossz tankönyvekre! Az írni, olvasni alig tudó gyerekekre! Fölösleges felsorolni, mi minden maradt azóta is a régiben! A lényeg az: — a költő (József Attila) szavával élve — akár borzalmas, akár nagyszerű, tudomásul kell vennünk: A mi iskolánk — a mi iskolánk. Mindannyiunké a felelősség. Fodor Tamás Gurál, itt hagynád-e mondd a fenyves hófödte tájat, ezüstén csusszanó csermelyt, hegycsúcsot, gyapjas juhnyájat? Gurál, elválni ha fáj jöjj vissza, vár rád a táj. (Michail Balucki 1863.) Naptár vagy kalendárium „Nagyot néznénk, ha ez év október 4-én reggel a rádió bemondaná, hogy október 15-e van. Pedig 1582. október 4-én ez történt, persze akkor a közönség nem a rádióból, hanem a XIII. Gergely pápának február 14- én kiadott bullájából értesült a nagy változásról” — írja a Képzőművészeti Kiadó Naptár avagy kalendárium című új kiadványában a szerző, dr. Jáki Ferenc. A naptárreformot nem fogadta el'az egész világ egyszerre: hazánk 1587-ben, Anglia csak 1752-ben, Törökország pedig 1927-ben tért át a Gergely-naptár használatára. Érthetően, a nyugati protestánsok, a keleti ortodoxok és az európai mohamedánok nem szívesen hódoltak be a katolikus pápa naptárreformjának. A szerző válaszai arra a kérdésre is, hogy miért volt szükség a naptárreformra. Julius Caesar i. e. 46-ban elrendelte, hogy február 23-a helyett május 23-át írjandk, ugyanis a római időszámítás a holdévet vette alapul, így az ő évük többszörös korrekció után sem tudott lépést tartani a napévvel. Caesar reformjával még mindig 11 perc 14 másodperces lemaradás volt a csillagászati évtől, amely lemaradás az 1500-as évekre már 11 napra rúgott. Ezt az „időhiányt” hozta be 1582- ben XIII. Gergely pápa. Megtudhatjuk azt is, hogy mit jelent a kalendárium szó. A római naptárban minden hónap első napját „Ka- lendae”-nek nevezték. A szó a görög „kaiéin”, illetve a latin „calare” igéből származik, amelynek jelentése: felszólítani, végrehajtani. Az adósokat ugyanis mindig az év, illetve a hónap első napján kötelezték adósságuk megfizetésére. A Kalendárium tehát eredetileg az Adósok könyve, az írásbeliség elterjedésével az egyszerű nép legfontosabb olvasnivalója volt. A fasizmus mártír-költője, Radnóti Miklós versciklust írt az év minden hónapjára. A hónapok magyarázatát a költő egy-egy verse zárja. A szeptemberről így ír: Ö hány szeptembert értem eddig észszel! / a fák alatt sok csilla, barna ékszer: / vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik, / a perzselőt a hűs esők előtt. / Felhőn vet ágyat már az alkonyat /sa fáradt fákra fátylas fény esőz. / Kibomló konttyal jó az édes ősz. Ezzel a múlt századi versidézettel kezdtük a beszélgetést Szép Józseffel, a kaposvári Természetbarátok Turista Egyesületének túravezetőjével. Mint mondja, a hegyi emberhez írt vers gondolata nagyon is köze! állt hozzájuk, amikor a csaknem 200 kilométeres gyalogtúráról hazaérkezett a nyolctagú csapat. Július elsején indultak Kaposvárról, vonattal utaztak el Zakopanéba, ahonnan a lengyel Tátrán, a Havasalján, a Pienini hegységen a Beskideken át Krakkó volt a gyalogtúra végállomása. — Ez csak része volt egy vállalkozásnak, hiszen négy évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy az európai nemzetközi vándorutak közül kiválasztunk egy számunkra alkalmasat és idővel teljesítjük az erre meghatározott követelményeket. — Van valamilyen szervezet, amelyik összefogja a túrázókat. segítséget ad a természetjáráshoz ? — 1980-ban Zakopanéban hoztak létre túraszabályzatot, melyet négy szocialista ország képviselői is aláírtak, ebben célként fogalmazták meg, hogy szorosabbra fűzzék az országok közötti barátságot, valamint e szép „sportág” fellendítése is ezek között szerepelt. A táv teljesítésével jelvényt lehet szerezni, pontos útvonalat adnak meg, térképeket kapnak a jelentkezők, és négynyelvű tájékoztató füzet is segíti őket, részletesen, az ellenőrző pontok felsorolásával. Ez az idei része volt az Eisenach-Budapest közötti túrának, ennek az NDK területére kiírt feltételeit már teljesítettük, ez az év Lengyelországé volt. Egy-egy országból egyébként 300 kilométer bejárása a kötelező, s feltétel még, hogy nem lehet naponta 30 kilométernél többet gyalogolni. Az irány tetszőleges lehet, de nem cél, hogy verseny alaKészül q Magyar Néprajzi Atlasz Az 1848-51-ben épült barokk stílusú Szent Kelemen fatemplom egyhajós építménye a Lengyel Tátrában kuljon ki, így az idő egyáltalán nem számít. — Két évvel ezelőtt kezdték el megvalósítani elképzeléseiket, jártak a thürin- giai erdőben, túráztak Szász-Svájcban, látták a Polana Chocholówskát, a Tátra egyik legszebb havasi legelőjét. — Melyik volt a legszebb? — Sokak szerint a Lengyel Tátra Zakopanétól a Giewont hegycsúcsig terjedő szakasza a legszebb, de azt hiszem, nem lehet összehasonlítani a több mint húsz hegységet amit eddig bejártunk. Mindenütt másmás dolog volt az, ami megkapta a figyelmünket, kü- lön-külön minden perc élmény maradt. — Elmondaná egynapi programjukat? — Általában hat és hét óra között volt az,ébresztő, délután három-négy órára teljesítettük a magunk által előírt távot, és ilyenkor kilenc óráig nem volt kötött elfoglaltság, ekkor jutott idő a felszerelések rendbetételére. A kilencórai takarodó korainak tűnhet, de a 15 kilogrammos hátizsák, plusz a sátor — ez így már 20— 22 kilogramm — cipelése után már nem az, főleg, ha hozzászámítjuk a szintkülönbségeket is. Jövőre bejárjuk Lengyel- ország másik felét, de ezzel korántsem lesz vége a vállalkozásnak. Azt szeretnénk, ha az E 4-gyel jelzett ván- dorutat is teljesíthetnénk, ez Gibraltártól négy nyugateurópai és négy közép-ke- let-európai országon vezet. Ügy számolunk, hogy — mivel négy év alatt teljesítettük e második részt, — a másik feltétellel is megbirkózunk ugyanennyi idő alatt. Különös kiadvány vonja magára a figyelmet a könyvesboltok kirakataiban: három tasakból áll, és összesen 220 térképlapot rejt magában. A Magyar Néprajzi Atlasz ez, s megjelenésének azok is örülnek, akik hosszú évek munkájának eredményeként elkészítették, és azok is, akik most mint érdekelt szakemberek, érdeklődő olvasók kedvükre böngészgethetik. Hogy valóban mekkora vállalkozás ez az atlasz, azt mi sem jellemzi jobban, minthogy a burgenlandi Alsóőrtől egészen a moldvai Ploszkucénig járt faluról falura, házról házra az a százötven kutató, aki 418 településen rögzítette: itt így meg így arattak, amott meg úgy fejték, raktározták, dolgozták fel a tehéntejet. S ugyanígy mindazt a temérdek ismeretanyagot, amelyet most, az utolsó történelmi pillanatban lehet és kell megmenteni. Legelébb a svájciak, utánuk az osztrákok és a németek döbbentek rá, hogy a hagydmányos műveltség tárgyi világa és szokásrendszere megérdemli — sőt megköveteli —, hogy papírra kerüljön, s ily módon az utókorra átöröklődjön. Hogy mi minden olvasó í- tó le arról az immár nálunk is kapható 220 térképlapról? Nos, abban a három tasak- ban olyan lapok sorakoznak, amelyek egyrészt az úgynevezett alaptérképet mutatják a folyók, határok halványan nyomott vonalaival, másrészt pedig a jelek sokasága hinti be őket. Ez utóbbiak üres és „teli” kockákból, szintén üres és vonalas háromszögekből, azután vonalkákból stb. állnak, s azt közük, hogy kik, hogyan és milyen eszközökkel végeztek el egy-egy mezőgazdasági munkát. A szalma kazalba rakása például mindenfelé nagy nyári feladat volt. A helyi hagyományok szerint voltak akik villával, mások villával és nyárssal, megint mások petrencerúd- dal, megint mások pedig villával is, nyárssal is, petren- cerúddal is kazlaztak. Ugyanígy roppant érdekes, mely vidékeken hogyan hajtották, biztatták aZ igavonó állatokat. Morvay Judit néprajzkutató rendszerezte ezt, s kutatásai nyoftián kiderült, hogy az Alföldön kevesebb és egységesebb hangzású volt ez a szócsoporto- zat, míg ellenben Erdélyben és a Dunántúlon gazdagabb, színesebb. A Tisza-Duna közén így mondták az ökörnek, hogy balra: „cseli”, „cselé”, ettől keletre és nyugatra jóval több indító és irányító ige élt: „ha”, „hojsz”, „hikk”, „csáli”, „hó”. Ezekre a szavakra — s velük együtt még az ilyen rikkantásokra, hogy „hajde”, „hajszi”, „prk”, „prükk” (ez utóbbiak a menet fékezését igyekeztek szolgálni) — talán még emlékeznek azok, akik gyermekségüknek néhány évét vagy hónapját falun töltötték. Nyilván az eddig elmondottakból kitetszett, hogy mire és miért vállalkozott ez az atlasz. Tudós készítői azt szándékoznak megörökíteni, hogy a magyarok lakta vidékeken hogyan élt s él a hagyomány. Voltaképpen térképrajzolók ők, afféle etnográfiai geográfusok, akik papírra vetik: meddig nyúlt az az Országrész, áhol tizennégy, és meddig az, ahol huszonegy kévéből állt egy búzakereszt. A történelem során kialakult úgynevezett nagytájak és tájak rajzolódnak ki e munkálatok alapján. Még élesebben elválik az Alföldtől a Dunántúl, ez utóbbiban pedig határozottan kirajzolódik a Nyugat-Dunántúl arculata, ahol — Zala és Vas megye ez ! — az ökör vagy a ló helyett elsősorban a tehenet fogták igába. Akár még meg is patkolták, ami másutt nemigen volt divat. A Magyar Néprajzi Atlasz lapjainak zöme addig a termeléssel — ezen belül is az állattenyésztéssel, a földműveléssel és a szállítással — foglalkozik. A még megjelenésre váró hat kötet és a 640 térkép ennél is változatosabb lesz, hiszen azokban az öltözködés, a táplálkozás, az építkezés, a szokásrend- szer, és még számos témakör is megkapja a maga helyét, jelét. így aztán lassacskán teljessé válik múltunk örökségének ez az atlaszokba sűrített összefoglalása. A. L. A betűvetéssel ismerkednek Tizennyolc elsőosztályos kisdiák ismerkedik az iskolával, a betűvetés és olvasás tudományával Kaposszerda- helyen, a szennai általános iskola tagiskolájában. Az osztályba mintegy 10 kilométeres vonzáskörzetből járnak a kis nebulók. Sokan köztük a délutánjaikat is az iskolában töltik; napközibe járnak. TV-NÉZŐ
