Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-03 / 211. szám
4 1988. szeptember 3., szombat Somogyi Néplap Elemxik a gaxdálkodást Űj módszereket keresnek a régi helyett A pártmunka megújítása egybeesik azzal az időszakkal, amikor ki kell alakítani a hajdani pártvezetőségből megalakult egytestületes pártbizottság munkastílusát és munkamódszerét a Déldunántúli Vízügyi Építő Vállalatnál. — Most készülünk arra az ülésre, amelyen ezt megtárgyaljuk. Ennek az új, kilenctagú testületnek nagyobb a hatásköre, több a feladata, mint az április 28-a előtt tevékenykedő üzemi pártvezetőségnek. Így — többek között — hozzánk került át a fegyelmi jogkör, aztán a tagfelvétel joga, s azon kívül is több feladat hárul ránk — mondta Klug Rudolf, a Délviép üzemi pártbizottságának titkára. — Ennek megfelelően föl kell készíteni minderre a testület, a három munkabizottság tagjait. Nem úgy van, hogy azt mondjuk nekik: „No, holnaptól csináljátok!” Ö'k ezt még nem gyakorolták, meg kell rá őket tanítani... Például, ha a munkabizottság vezetőinek meg akarom határozni a feladatait, akkor az is követelmény, hogy az igényt is meg kell fogalmazni. Éppen ezért mi vállalkozunk a munkabizottság vezetőinek fölkészítésére. — Mit tartanak most a legfontosabbnak? Klug Rudolf a nyomaték kedvéért rámutatott az elkészült programra: — A párt, a politika nyitottsága azt követeli meg tőlünk, hogy a kommunistákat, a dolgozókat jobban informáljuk arról, mit csinálunk. Éppen ezért változtatnunk kell a régi módszereinken. A pártbizottság tagjait tájékoztatni kell mindenről, szerintem ugyanis az információ továbbadása az egész testület, s nemcsak a titkár feladata. Az üzemi pártvezetőség idejében például nem hangzott el beszámoló a két ülés közötti munkáról, ezt most bevezetjük a pártbizottsági üléseken, mégpedig úgy, hogy mindig -más és más kapja ezt a feladatot. Ebben a beszámolóban helyet kap, hogy mit csinált a pártbizottsági titkár, miről tárgyalt, milyen munka folyik a felsőbb pártszervekben. Először arra gondoltam, hogy ez írásos legyen, de szerintem egyszerűbb, gyorsabb szóban, a tájékoztatás hatékonysága egyébként ugyanaz. Van olyan például, aki esetleg nem ér rá elolvasni, az ülésen azonban majd hallja. A párttagokra, a dolgozókra vonatkozó érdekesebb információkat nyilvánosságra hozzuk a Vízépítés című üzemi lapunkban. Ezzel az a célunk, ne mondják azt, hogy a pártbizottság zárt testület, amely titokban tartja, amiről tárgyal. Persze olyan is van, ez azonban kevesebb. Klug Rudolf elmondta, hogy a testület áttekintette a káderhatásköri listát. A gazdasági és a politikai vezetőket vonták hatáskörükbe. A testület dönt minden személyi ügyben, akár kinevezésről, leváltásról, kitüntetésről van szó. — A régihez viszonyítva van benne változás. Így például — tudom — nem népszerű, hogy megszűnt a KISZ-bizottság a vállalatnál. Az az igazság, hogy mindössze egy alapszervezet- nyi KISZ-es maradt. Föl lehet tenni persze a kérdést, hogy miért csökkent le eny- nyire a taglétszám. Az az igazság, hogy a vállalat alakulásakor idekerült sok KISZ-tag „megöregedett”, s furcsa lenne, ha 37—38 évesen, amikor nagy részük amúgy is párttag, továbbra is tevékenykedne az .ifjúság: szövetségben. Mások elmentek, aztán sokan a lakóhelyükön KISZ-tagok. Mindenképpen helytelen lenne az az álláspont, hogy jelentkezzenek át ide. A taglétszám statisztikája jobb lenne ugyan, munkát azonban nem végeznének itt, hiszen a munkásszállító busz viszi őket haza. Ha pedig otthon maradnak KISZ-tagok, azért esténként ott még van módjuk tevékenykedni. Visszatérve a káderhatásköri listára, az egyetlen KlSZ-alapszerveze- tet most a pártbizottság irányítja, s a hatáskörünkbe tartozik a titkára. Öt egyébként minden ülésre meghívjuk, az igazgatót, az szb-tit- kárt pedig a témától függően. A három pártszervezetben is vannak változások — ide tartozik a KlSZ-alap- szervezetek megszűnése — így ezt tükrözniük kell a most készülő véleményezési listáknak is. A Délviép pártvezetősége évek óta elemzően, mélyen foglalkozott a vállalat gazdálkodásával. A pártbizottság ezt a hagyományt szeretné folytatni. Az az elképzelésük, hogy a legfontosabb gazdaságpolitikai feladatokat ezután is alaposan megvitatják. — Megtárgyaljuk például a január 1-jén bevezetett adórendszer hatását a vállalatra — emelte ki a titkár. — Azt ugyanis már tapasztaljuk, hogy nagyon sok plusz munkával jár, háromnégy ember még szombaton és vasárnap is dolgozik emiatt. Szeretnénk jelezni a felsőbb pártszerveknek, ha úgy érezzük: van nehézség emiatt a gazdasági életben. Az üzemegészségügyi szolgálattal is foglalkozunk majd, különösen azzal, milyen a táppénzes helyzet. Az üzemorvosok ugyanis többet tehetnének a megelőzés érdekében, rendszeresen látogathatnák ennek érdekében a munkahelyeket. Mérlegre tesszük az anyag- és az energiagazdálkodást is. Ez azért fontos, mert tavaly volt egy kis túllépés az energiafelhasználásban, s érdekelne bennünket, javítottunk-« már ezen. Az szerintem természetes, hogy az éves feladatokról tájékoztatást kérünk az igazgatótól. Az előbbi témákat azért emeltem ki, mert ezek sajátosan helyi elemzések lesznek. Az országos pártértekezlet szellemében tevá - kenykedünk, másfél hónap múlva pedig azt is meghatározzuk, hogy mi a feladatunk az ottani állásfoglalás és a Központi Bizottság feladatterve alapján. Liajos Géza DRÁGA RONCSOK Áutóügynökségeken Egyelőre még nem érezhető az árakon az új autók soron kívüli kiszolgálásának megszüntetése. Ezt tapasztaltam több kaposvári autóközvetítő ügynökség kínálatát látva. A használt kocsikárai már amúgy is elképesztően magasak, néhány ezer forint csökkenést vagy többletet észre sem vesz az ember. A magánügynökségek csak közvetítenek, az árat az eladó határozza meg. Az Ágiügynökség tulajdonosa, Sza- lontai Endréné mondta: — Igyekszem rábeszélni az eladókat a reális árra, de ha valáki köti az ebet a karóhoz, hát hagyom. Amúgy is nagyon nehéz ma meghatározni, hogy mi a reális ár. Előfordult már, hogy tízezerrel olcsóbbat tanácsoltam az eladónak, mint amennyiért a kocsi végül is elment. Persze ekkorát azért ritkán tévedek. A nálam hagyott autók hetven százaléka el is kel. Sajnos kevés a viszonylag fiatal, 3—4—5 éves jármű, sok viszont a 9—10 éves. Igen. Nálunk egy négy-öt éves jármű még fiatalnak számít, s a tíznél öregebbnek is akad második, harmadik, sökadik gazdájuk, ahelyett, hogy a roncstelepre vinnék a kiérdemesült négykerekűt. A Lada a sztár, nyolcéves 1200-, 1300-asért 100—115 ezer vagy még több forintot kérnek és kapnak is. Egy 1966-os Volkswagenre — amely olyan rossz, hogy 50 kilométer a maximális sebessége — 41 ezer forint volt kiírva ... — Boldizsár Edit, az egyik Május 1. utcai ügynökség gazdája szerint a rangsort a Lada vezeti, azért sokat lehet kérni. Egy háromévesnél kicsit öregebb Skodáért az új árat kapja meg az eladó. Veszíteni a Dacián és a Trabanton lehet. De eladhatatlan autó nincsen. Ha nem esik szét, akkor még egy öreg Trabinak is akad gazdája tízezer forintért. — Próbálom befolyásolni az árakat, a gyakorlat mindig bebizonyítja, hogy az a jó, amit mondok. Nagy a forgalom, tudom, hogy mit mennyiért lehet eladni. Persze a lgtöbb eladó álmokat kerget és a legtöbb vevő szintén. Az előbbinél fölfelé az utóbbinál lefelé hatnak ezek az álmok. Az üzlet a kettő között jön létre. . — Milyen az átlagos kínálat? — Sok az öreg autó. Ezek közül is elég jó áron kel el az, amelyiknek nem volt sok gazdája és még nem festették újra. Ugyanis az eredeti festés sok mindent elárul, az új már gyanússá teszi az autót: vajon mi lehet alatta? A vevő inkább elvisel egy-két szépséghibát, de látni akarja a rozsdásodást. — Milyen a kereslet? — Mindent vesznek. Az is autót akar, akinek húszezer forintja van és az is, akinek több százezer. Ezért lehet eladni az öreg járgányokat. Több százezer forintos csodákat pedig Kaposváron nemigen lehet látni. Ezeket Pestre viszik. A somogyi ügynökségeken legföljebb néhány fotó llátható és a „diszkrét” ár sok-sok nullával a végén. A márkás jószágokat nem teszik ki a placcra. Hogyisne! Még megtapogatná, szemmel verné a nézelődő népség ... Maradnak hát mustrára a drága roncsok. Ilyenekkel járunk tíz- és tízezren. Naponta. Adjuk, vesszük ezeket és azt hisszük, hogy üzletet csináltunk. Luthár Péter Itt a nagy kalapú! A kaposvári hetipiacon a dinnyeárusok váltig állították, hogy az augusztusi Lőrinc semmi kárt nem tett a portékájukban. Sőt, a hétfőn következő újabbtól sem tartanak, ezért aztán nem volt mit csodálkoznunk, hogy továbbra is 10 forintért árulták a pirosbélűt, a sárgadinnye kilóját pedig ennek kétszereséért adták. A piacon most is jól tartotta áfát a legtöbbek által keresett paprika. Aki elten- nivalót keresett, annak 20— 25 forintot kellett kilójáért fizetnie. Lecsópaprikát 10 forintért vehettünk. A szép paradicsompaprikát harminc forintért kínálták. Nem volt olcsó a paradicsom sem, hiszen a szebbjéért 16 forintot kértek az árusok kilónként. A kígyóuborkát 25, a salátának való elöregedettet 20 forintért ad» ták. A tegnapi tv-híradó makói hagymaválságról szóló jelentése nem ^gyűrűzött” be‘ a piacra. Kevés volt a vöröshagyma, 15 forintért lehetett szatyorba tenni kilóját. A szép káposztáért 10 forintot kellett adni kilónként, míg a frissnek látszó karfiolért 36-ot. A vegyes zöldség csomójáért 10 forintot kértek. A gyümölcsök közül olcsóbban lehetett almát és körtét kapni. Az előbbit már 12 forintért, az utóbbit 16-ért adták. A szilva ára 12 forint volt. Három forintért kínálták a tojást, de a türelmesebbek 2,80-ért is megkapták, ha alkudtak. A baromfipiacon az élő csirke kilója 66, a tyúlké 55, a kakasé 70 forint maradt. A piac újdonsága, hogy megjelentek a kis és nagy kalapú gombák. A sampinyon kilója 110, az őzilábé 150 forintért kelt el. A vargánya árát ugyan elárulták a kínáló nénikék, 250 forint volt, de hogy honnan hozták, hol szedték, azt a világért sem. B. J. Mcmdrillcsalád az állatkertben A nyár derekán a családdal és az unokákkal együtt elmentünk Budapestre, s az egyik napot arra szántuk, hogy az állatkertet meglátogassuk. Mondanom se kell, hogy a sokféle látnivaló közül a legnépszerűbb most is a majomház volt. Különösen a mandrillcsaládnak akadt sok nézője. A mandrill az ismertető tábla szerint a legszínesebb öltözetű majmok egyike, s Kelet-Af- rika az eredeti hazája. Nekem különösen a családfő ruházata tetszett. Pompás sötétbarna bundában volt a rekkenő melegben is, s ha pihenni akart, a bunda hátsó részén levő terjedelmes piros színű ülőgumójára telepedett. De a legfeltűnőbb az arca volt. Széles orrának eleje a két orrlyuk körül karminpiros színű,! s az orr két lejtős oldala, amely az arcába simul, türkizkéken ragyog, mint a gyerekek játékgolyója. A majomcsaládot állandóan figyelik a látogatók. A széles ketrecházban szabad mozgásuk van, s a nézők alig várják, hogy megmozduljanak. Különösen a majomgyerekek élénkek, villámgyorsan futnak föl és le a ketrec rácsán, nem csoda, ők négy kézzel tudnak mászni, nem úgy, mint az embergyerekek. Én ezt a majomcsaládot úgy figyeltem, mint az őstermészet egyik társas csoportját, amely hasonlít is, nem is az emberi családhoz. Ez a kis közösség öt tagból áll, a két szülőnek három gyermeke van, egy nagyobb lány és két kisebb fiúgyerek. Családtervezésük tehát emberileg ideálisnak mondható. Az anyáról aránylag a legkevesebbet lehet mondani. Ő az összes családtag közül a legkevesebbet mozog, egy kissé „szürke fehérnép’’. Ezt az egyéniségére értem. Semmi feltűnőt nem csinál a lakásban, a bedobott étel és édesség alig érdekli. A ruházata is jóval színtelenebb, mint az uráé. Valahogy az volt az érzésem, hogy a robusztus, erőszakos férje mellett ez az asszony elhanyagolt teremtés. A mandrillcsaládban a nő egyenjogúsága, úgy látszik, még várat magára a történelmi fejlődés során. Mi, emberek, hála istennek, előbbre vagyunk. A család tagjai közül mindenképpen kiemelkedik a férj, nemcsak hatalmas, izmos termetével% és díszes egyenruhájával, hanem egyéniségével is. Én úgy láttam, hogy ő egy kissé a zsarnokok típusához tartozik. Ezt minden mozdulata elárulta. Nagyon keveset mozog, a járást-kelést méltóságon alulinak tartja, s csak akkor indul el helyéről, ha úgy látja, hogy a bedobott édesség, keksz vagy gyümölcs az ő jussa. Azt viszont a hitelesség kedvéért meg kell mondanom, hogy nem eszi el családtagjai elöl az eledelt. A kisebb ajándékokra rá se hederít, fél szemmel föl tudja becsülni, hogy melyikért érdemes lépegetni. Gondolom, azt mondja magában, hogy ez most a kislányé, aki amúgy is elég vézna teremtés, hadd hízzon egy kicsit, hiszen nemsokára férjhez kell adni. Az apró gyümölcsök, fél darab kekszek meg a gyerekeké, azok amúgy is minden percben rágcsálnának valamit. Az előbb említett kislány nttgyobb, mint a két fiúgyerek, de még messze van a felnőttségtől. Olyan serdülő lány lehet, mint az emberek között a 15—16 évesek, s az anyjához hasonlóan nagyon keveset mozgott a látogatásunk során. Gondolom, ő azért már más szemmel nézi a világot, mint kisebb testvérei. Megítélésem szerint a lány most az „álmodozások korát" éli, lehet, hogy a szomszédos ketrecben van is már valami fiúja, akivel szemez, ez azonban itt szinte lehetetlen, mert nem lát át a szomszédba, legfeljebb akkor találkozik a tekintetük, amikor az ápolók beviszik őket az állandó lakosztályokba. Ügy látszik, a szerelem a majo- méknál is gyötrelmes dolog, s a bölcs természet úgy egyenlíti ki ezt az igazságtalanságot, hogy fiatalságot ad hozzá kárpótlásul. A látogatók a két fiúgyermek viselkedésén derülnek leginkább. Ezek folyton együtt vannak, egymással birkóznak, űzik-kergetik egymást. Néha úgy összegabalyodnak, hogy az ember nem tudja, kétfejű és nyolclábú majomról van-e szó. vagy csak két vidám, vásott kölyökről, akik így bosszantják édes szüleiket. De az apa azért zsarnok, hogy mindezt ne tűrje el. Megfigyeltem, hogy rendkívül sok fegyelmezőeszköze van. Amikor csendben ül, s a gyerekek fent viháncol- nak valahol a magasban, néha elég, ha csak fölnéz rájuk és vicsorít egyet, s azok mindjárt meg juhászodnak. A gyerek viszont azért gyerek, hogy önfeledten marakodjon a másikkal, néha nem is szelíden, hanem egymás bundáját alaposan megtépve. Ekkor az „öreg" már nem elégszik meg egy-egy fegyelmező pillantással. Lassan föláll és elindul a fa- rúdhoz, amelyen fölmehet a magasba a rakoncátlanko- dókhoz. Ilyenkor a gyerekek rémülten szétugranak, s ijedten pislognak le a ketrec rácsának legtávolabbi pontjairól. Az apjuk legtöbbször megelégszik ezzel a fegyelmezőeszközzel, jónak ítéli meg pedagógiai kelléktárát, sőt nevelési taktikáját is, mert nem kell a gyereket megtépázni, csak megijeszteni. Mondják a ketrec körül álló gyakori látogatók, hogy nagyon ritka esetben folyamodik az öreg tettlegességhez a fegyelmezés során. Ahhoz már szörnyű bajt kell okozniuk a csintalan kölykök- nek, például megsebezniük egymást, hogy ő atyai pofonokat osztogasson. Távol áll tőlem, hogy ösz- szehasonlítást tegyek egy majomcsalád és az ember családja között, de mégis önkéntelenül felvetődik bennem: vajon a gyerekeit verő, brutális apa áll-e olyan pedagógiai magaslaton, mint ez a mandrill családfő? Vagy el kellene jönnie ide az állatkertbe tapasztalat- cserére, s átvenni néhány fegyelmezési eszközt, amely, ha állati eredetű is, minden további nélkül beilleszthető az emberi közösség nevelési kultúrájába. Tari János
