Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-15 / 221. szám
1988. szeptember 15., csütörtök Somogyi Néplap 5 Mária, a megyei népfront- bizottság titkárhelyettese, az építőknek, a társadalmi munkában élenjáróknak kitüntetéseket adott át. arra, hogy a köznek szánt alkotások valóban a városéi legyenek, s annak lakóié — ha csak két hétre is, amíg a művek a Csokonai közben megtekinthetők. A Somogy Megyei Tanács támogatásával a Kaposvári Városi Tanács rendezte kiállítást dr. Gyenesei István. a megyei tanács elnöke nyitotta meg. — Nem kétséges: a fél évszázadot megélt „örök kaposvári” szobrász méltó arra, hogy elsőként fölavassa ezt a teret a képzőművészeti kultúra számára. Méltó rá és illetékes is, hogy — a szó teljes értelmében — teret kapjon. Ö a mai magyar szobrászat kulcsembere, akinek a szellemiségében a reform-közgondolkodás és a hasznos köztéri szobrászat egybeesik — mondta megnyitó beszédében dr. Gyenesei István. A pályakép fölvázolásával azt hangoztatta: Bors István 1961-ben a főiskola elvégzése után azzal a szándékkal jött haza, hogy ő itt alkar bizonyítani. A művész szavait idézve fogalmazta meg a szobrász hitvallását: „Számomra gyönyörűség valamit tenni, és vállalni érte a felelősséget”. Hozzáfűzte : — Bors István érzékenysége nem mai kelteű. Huszonhét éves szobrászpályája csupa olyan küzdelmekből áll, amelyet a társadalom egésze számára most hozott meg az idő. Az ide látogató vagy csak éppen erre járó ember meggyőződhet róla, hogy a kritikus szemlélet alapján milyen szobrok születtek itt, Kaposvároh, Ezt a művészi magatartást és a szülőföldhöz való ragaszkodást ismerte el a múlt évben a megyei tanács a művészeti díjjal. A kaposvári szabadtéri szoborkiállítás plakátján a Táncsics emlékére készített szobrot láthatjuk. Ez az alkotás is Kaposvárt gazdagítja. Arany mezőben jelenik meg előttünk a szobor képe, szimbolizálva, hogy Bors István ebben az évben töltötte be az ötvenedik évét. Dr. Gyenesei István ebből az alkalomból a kiállítás megnyitóján emléklapot nyújtott át az alkotónak. H. B. Waterloo Bridge komor, méltóságteljes ívéről nem Leslie Howard és Vivien Leigh meg a „Gyertyafénykeringő”, hanem a Kinks és a Waterloo Sunset” jut eszébe. S a Hyde park, ahol 1969 júliusában a Rolling Stones egy hatalmas ingyenkoncerten, 250 000 néző előtt búcsúzott elhunyt tagjától, Brian Jone&től. S ott a Carnaby Street, a Marquee-klubbal, ahonnan a 60-as évék csodagitárosai — Eric Clapton, Jimi Hendrix, Jimmy Page, Rory Gallagher — indultak a világhír felé. Meg a rock történetében számtalanszor meg- énekelt Baker Street és a Piccadilly Circus ... Ennyi nagyszerű emlék után már némi sajnálkozással vethet a „rockturista” egy pillantást a 80-as évek fényes diszkóira, amelyekből a Pet Shop Boys legújabb förmedvénye szól. Unterköditzi diákok Barcson Takarékosabb iskolát! Hosszú sor az Ápisz-ban, az előttem álló anyuka papírról sorolja a rajzórára kötelező fölszerelést: zsírkréta, tempera, színesceruza-kész- let, csőtoll, rajztábla, ecsetek, különleges rajzceruzák, radír. Amikor a jókora halom rajzeszköz mellett meglátja a fizetendő összeget, rémület jelenik meg az arcán: 687 forint... Ennyibe kerül az általános iskola ötödik osztályába járó fia kötelező rajzórai fölszerelése. Évről évre visszatér a szülők szeptemberi morgolódá- sa: egyre többe kerül az — úgymond — ingyenes iskola. Ráadásul a diákoknak előírt költséges fölszerelés egy részét alig-alig használják, s mivel igen sok iskolában szekrényből sincs elég, naponta cipelik oda-vissza a sok-sok kilónyi kötelező kiegészítő eszközt, írószert, könyvet, lexikont, tornafölszerelést és így tovább. Évről évre megírják szeptemberben az újságírók, hogy nincs ez így rendjén, sokhelyütt teljesen fölösleges anyagi terheket rónak a családokra. Évről évre megszólal ilyen tájt a minisztérium is, és megismétli a szokásos elhárító nyilatkozatot: nem tartják helyesnek a minimális tanfölszerelést meghaladó eszközöket, nem ők írták elő és ezek megvásárlására az iskolák nem kényszeríthetik a szülőket. Ettől persze a dolgok nemigen változnak. Mi, szülők — tartva a pedagógusok rosz- szallásától meg a szegénység bélyegétől, amely gyermekünket sújtaná, ha rajzórán csak neki hiányozna a tizenkét színű temperakészlete —, általában beadjuk a derekunkat. Csakhogy ez a szeptember nagyon is más, mint az előzőek! A múlt őszihez képest két-háromszorosára emelkedett a tanszerek ára, s a lakosság reáljövedelme, élet- színvonala drasztikusan csőikként. Ma már milliók élnek a létminimum közelében. A lakosság húsfogyasztásának tavalyhoz képest csaknem 25 százalékos csökkenése jelzi, hogy mind többen azon kénytelenek spórolni, amihez az utóbbi két évtized áremelései során még sose folyamodtak: az étkezésen. Aggasztó tünet, hogy mind több iskolásgyereket vesznek ki a napköziből, mert a család képtelen megfizetni a menzai díjakat, amelyek egyébként a legújabb bejelentések szerint jövőre tovább emelkednek. Az iskolával való jó viszony, persze a szülőnek, a tanulónak is elemi érdeke; ezt a gyakorlatból tudja mindenki, akinek gyereke van. Ám ebből nem következhet, hogy a morgások után fenntartás és ellenvélemény nyilvánítása nélkül tudomásul kell venni az iskolai költségek mind mere- dekebb emelkedését. Természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy ebben az ügyben is, mint oly sok másban, fölösleges és reménytelen miniszteriális intézkedésre várni. Annál inkább így van ez, mert az iskolák önállósága ma már valóban összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint korábban, s az, hogy mibe kerül az ingyenes oktatás, túlnyomórészt a pedagógusok döntéseitől függ. A szülői munkaközösségek évtizedekig jószerivel formálisan működtek, tevékenységük kimerült az osz- tálypénztár kezelésében, az év eleji meszelésben és némi munkahelyi iskolapatro- nálás szervezésében. Az új oktatási törvény ezzel szemben igen jelentős jogokat biztosít a szülőknek, a szülők közösségének, az iskolatanácsoknak az effajta kérdésekben is. Az oly kívánatos, alulról építkező, demok- raitilkus társadalomban természetessé kell válnia, hogy szülők közössége a tanárokkal, az iskolák vezetőivel megvitatja, egyezteti például azt is, miként lehet a lakosság gyorsan romló anyagi helyzetét számításba véve a mainál takarékosabbá tenni az iskolai munkát. Ez persze nem megy konfliktusok nélkül. Az iskola és a szülők kapcsolatában évtizedekig sokkal több volt az alattvalói, mint a partneri mozzanat. Ezen változtatni azonban csak akkor lehet, ha szülőként — állampolgárként — jogainkkal élve, egymással szolidaritást vállalva, közösen képviseljük érdekeinket. P. É. Ünnepi eseményre gyűltek össze tegnap délután Bárdudvarnokon a község lakói, az állami és társadalmi szervek képviselői: ünnepélyesen felavatták az általános iskola új épületszámyát, amelyet 2,5 millió forintos állami ráfordítással építettek. Az építkezéssel egyidejűleg az öreg iskolaépületet is felújították, s központi fűtéssel látták el az intézményt. A Himnusz elhangzása után kéknyakkendős kisdobosok adtak rövid műsort, majd Tódor György, a ka- posmérői községi tanács elnöke szólt az építés előzményeiről, az új létesítmény Többnyiire ismerőseink. Kiállításokon találkoztunk velük, most mégis mintha új arcukat mutatnák. Benépesült a tér Kaposváron a Csokonai közben. Szobrokkal, és hétfő óta sok-sok látogatóval. A szerdai borongós őszi délutánon nyílt meg Bors István Munkácsy-díjas szo.b- rászművész szabadtéri szofontosságáról. Kiemelte a község lakóinak összefogását: az itt végzett társadalmi munka értéke ugyanis 300 ezer forint. Segítettek Bárdudvarnok és a környék kisiparosai is; az állami gazdaság fuvarral és az anyag- vásárlásban segített. Az építést a kaposmérői Gamesz végezte, s határidőre elkészítette az épületet. A bárdudvarnoki iskolában így 230 négyzetméterrel nagyobb terület szolgálja az oktatási célokat, s a vadonatúj zsibongóban arra is lesz lehetőség, (hogy télen testnevelési órákat tartsanak. Az új iskolát — itt tac nulnak az alsó tagozatosok — már birtokukba vették a kisdiákok. Az ünnepség végén a tanácselnök, valamint Sándor SZOBROK A SZABADBAN Németül társalgó diákok csoportjára lettem figyelmes a barcsi gimnázium tanévnyitó ünnepségén. Alig lehetett észrevenni akiejtésükön, hogy néhányuk az NDK-beli Unterköditzből érkezett vendégsége, mások a helyi gimnázium németül tudó diákjai. — A csereüdültetés négy éve ad alkalmat arra, hogy az unterköditzi diákok a barcsiakkal barátkozhassanak. Minden évben alkalmuk van a találkozásra — mesélte a vidám diákcsoport élén Elke Schmidt tanárnő, a vendégek kísérője. — Hogyan vizsgáztak a barcsi középiskolások német nyelvből a vendéglátóknál? — Nagyszerűen elsajátították a német nyelvet a barcsi diákok, ám a kinti nyelvgyakorlásra szükségük van. Családoknál laktak a gyerekek, mint mi is itt, Barcson. A nyelvtanulás mellett még az a haszna ennek a kapcsolatnak, hogy belelátnak egymás életébe, a családokéba. — Nem drága egy kicsit a gyerekeknek ez a csereüdültetés? — kérdeztem Kiss Sára barcsi matematika-fizika szakos tanárnőtől, aki szintén jól beszéli a német nyelvet. — Három kirándulással együtt az utazásunk személyenként kétezer-háromszáz forintba került — számolta ki gyorsan a tanárnő, aki a nyáron barcsi diákokkal járt borkiállítása a megyeszékhely szívében. Keresztje, amely Dózsára emlékeztet, a Somogy Megyei Tanács épületének bejáratánál lett elhelyezve; az idei nyáron a salgótarjáni szoborkiállításon sikerrel mutatkozott be. díjjal „tért haza”. A szülővároshoz kötődő szobrász gyerekkori élményeit öntötte bronziba Négy évszak című, pályázati díjas munkájában, amelyet a Mártírok terén kívántak fölállítani. A kaposvári első szabadtéri szoborki állítás sokáig váratott magára, ám jó alkalom Rock-kőrút Londonban meg: az amerikai trubadúr ifit szállt meg első, 1965-ös angliai koncertje idején. Egy Kentish Town-beîi, ma már elhagyott autóbusz-pályaudvar a kaliforniai Doors, Jim Morrison nyers hangjait őrzi. Az izgalom a buszban tetőfokra hág, amikor az Abbey Road-hoz érnek: itt áll ma is az az EMI-stúdió, ahol a Beatles legszebb felvételeit készítette. A legnagyobb rajongók buzgón fényképezik azt a gyalogosátkelőt, amelyen a Beatles libasorban ment át az „Abbey Road” című nagylemezük borítóján. A West End-re érve az idegenvezető elmeséli, hogy itt, egy pub női mosdójában kötötte meg napjaink szuperbandája, az ír U2 első lemezszerződését az Island céggel. A mai utasoknak a Unterköditzben. — Én is a gimnáziumban tanultam a német nyelvet, azóta kevés alkalmam volt gyakorolni, használni, de most rendszeresen tanulok. A barcsi gimnáziumban szeretnénk bevezetni a kétnyelvű oktatást. Lehet, hogy néhány év múlva már németül tanítom a matekot Barcson. Simone Schönefeld kilencedik osztályos német diák nálunk már középiskolásnak számítana. Ő volt a legbarnább a világos bőrű, szőke hajú német lányok és fiúk között. — Télen is ilyen a színem — válaszolta mosolyogva. És elmesélte, hogy először járt Magyarországon, a csereüdültetés olyan jól sikerült, hogy elfelejtett írni a szüleinek. — Kiss tanárnőéknél lakom. Kiss Ander Katival fél éve levelezek, most ismerkedtünk meg személyesen. — Ilyennek képzelted Katit? — Sokkal szebb, mint gondoltam. Kati és Simone már nemcsak levelezőpajtások. Ezután gyakrabban fognak találkozni. Ha már kinőnek az iskolapadból, talán még akkor is tartják a barátságot. És nemcsak Kati és Simone, hanem több barcsi és unterköditzi diák... Horányi Barna „London rock-kőrútja”: július 4-e óta naponta kétszer indul egy fehér, emeletes autóbusz a londoni Regent Streetröi. Kétórás útja — hét és fél fontért — negyven kilométeren át vezet keresztül-kasul az angol fővároson, s ezalatt felidézi a rockzene legendáit. Megmutatnak minden követ, amelyhez valamilyen hagyomány kötődik, s közben zenében és videófelvételeken megidézik a rock klasszikusait. A Sohóban, a Ham Yardon a „My Generation”-nal a Who-ra emlékeznek: a „mod”-ok zenekara itt, a „Scene Club”-ban játszott először, itt törték össze először hangszereiket a nézők őrjöngése közepette. A Stranden, a színházak su- gárútján a Savoy-szálilodá- nal Bob .Dylan képe jelenik Megvalósulfálom
