Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-02 / 210. szám
4 Somogyi Néplap 1988. szeptember 2., péntek Véget ért a táborozás A napokban ért véget Balatonfenyvesen az utolsó nyári tábor. A megyei művelődési központ cigánygyermekek részére szervezett életmód- és olvasótáborában 72-en vettek részt. A nágocsi és a somogyvári nevelőotthonon kívül a pálmajori és a kadarkúti iskolából, valamint a szentjakabi és barcsi művelődési házból érkeztek gyerekek. A hajókirándulások, túrák mellett kulturális foglalkozások is szerepeltek a programban. Kemény Henrik bábművész műsorán kívül játszóházak, mesefoglalkozások várták a fiatalokat ______________________JOGI SZAKÉRTŐNK ÍRJA A köztisztaságról A köztisztaság megóvása, a közhasználatú területek védelme magán- és társadalmi érdek egyaránt. Ennek biztosítására az építésügyi és városfejleszté-, si, valamint az egészségügyi miniszter rendelete előírta, hogy ,,A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni, és, a települési környezet (különösen a közterületek) szennyeződését, fertőzését eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni.” Ezen túl valamennyi település tanácsának rendelete tartalmazza - a köztisztaság fenntartásával és védelmével kapcsolatos magatartás- szabályokat, amelyek minden szervre és személyre kötelezőek. A Somogy Megyei Tanács külön rendeletet adott ki a Balaton-part,' mint országos jelentőségű üdülőterület településeinek köztisztaságáról és környezetvédelméről. Valamennyi rendelkezés szigorúan tiltja a szemetelést és az olyan magatartást, amely a környezetet beszennyezheti. Ennek ellenére általános tapasztalat, .hogy az utcákon, a közterületeken és különösen a szabad strandokon cigaretta- csikkeket, papírzsebkendőt és egyéb szemetet szórnak el. A kutyatulajdonosok 1 gyakran megsértik a rendelkezéséket azzal, hogy a kutyákat tilos helyre viszik, sőt még a tavakba is beengedik állataikat, például a kaposvári Deseda tóba, vagy a Balatonba. A szabálysértési törvény értelmében : a) aki a közterületet beszennyezi, illetőleg a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló épületnek, lakásnak és lakás céljára használt más helyiségnek, továbbá a tömegforgalom lebonyolítására szolgáló létesítménynek, valamint az ingatlan előtti járdarészeknek és műtárgyainak tisztán tartására vagy fertőtlenítésére, b) a vizek és a levegő tisztaságára vonatkozó jogszabályit, vagy annak alapján kiadott rendelkezés,, megszegi, c) az állattartási jogszabályok megszegésével a közterületet beszennyezi, illetőleg az állat által okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik, 5000 forintig, súlyosabb esetben 10 000 forintig terjedő pénzbírsággal büntethető. Ez a büntethetőség a közérdek védelmét szolgálja, azt, hogy az egészségtelen, környezetromboló és súlyos gazdasági károkat okozó cselekmények csökkenjenek. A szabálysértés miatt a helyi tanácsi szabálysértési hatóságok, az állami közegészségügyi-járványügyi felügyelet és. a kereskedelmi- felügyelőség - járhatnak el ; a rendőrség, a közegészségügyi-járványügyi ellenőr és a közterület-felügyelők pedig helyszínbírságot szabhatnak ki. A rend és tisztaság, az állampolgári fegyelem biztosítása érdekében a köztisztasági szabályok megszegőivel szemben indokolt az eddigieknél gyakoribb eljárás. Valamennyiünk közös érdeke, hogy betartsuk, és betartassuk a köztisztasági szabályokat, védjük és óvjuk környezetünk tisztaságát. Dr. Dobos Pálné HÉTVÉGI ÜGYELET Kihúz-e a kátyúból a kátyúzógép? zfZ ELV:RUGALMAS ALKALMAZKODÁS Szakmai tanácskozásra és bemutatóra hívta Siófokra a Kaposvári Közúti Építő Vállalat a Balaton térségi tanácsok képviselőilt tegnap délelőtt. A megjelenteket Széles Péter igazgató köszöntötte, majd Mayer Tibor főépítésvezető tartott részletes beszámolót a várna- lat tevékenységéről, profil- bővítéseiről, elképzeléseiről. Az egyre nehezedő gazdasági helyzetünkben a KÉV — hasonlóan más vállalatokhoz — igyekszik rugalmasan alkalmazkodni a piaci igényekhez. A vállalat 1987- ben eredményes évet zárt, de ez közel sem lehet biztosíték az idei sikerekre. A vállalat kapacitása nincs teljes egészében lekötve, ígv viszonylag kedvező határidők mellett tudnak vállalni megrendeléseket. — Nem véletlenül került sor szeptember elsején erre az értekezletre — kezdte mondandóját a főépítésvezető. — Ezen a napon van az iskolakezdés, s mi is szeretnénk egy új időszámítás kezdetét jelezni ezzel a dátummal. Ezentúl gyakrabban akarunk találkozni megrendelőinkkel, hogy tájékozódjunk egymás gondjai, lehetőségei felől. Mi ismertetjük legújabb, leggazdaságosabb technológiánkat, s egyben s ze re t nénk viss za je 1 zések e t kapni arról, mennyiben állták ki az idő próbáját korábbi munkáink. Somogyi Gyula, a Siófcki Városi Tanács elnökhelyettese arról szólt, hogy a városban még 100 kilométer hosszúságú út és 300 kilométer járda vár szilárd burkolatra. Ebben az ínséges ,időszakban is tovább keli folytatni a települések fejlesztését, s a tanács, a lakosság és a vállalat kölcsönös előnyök alapján keresse a korábbiaknál olcsóbb meg- aldáisokat. Ehhez a témakörhöz addtit friss információkat a főépítésvezető, amikor arról szólt, hogy új technológiák bevezetésével igyekeznek alkalmazkodni a megváltozott igényekhez. Alig néhány napja érkezett meg hozzájuk (háromnegyed év késéssel) egy új kátyúzógép. amelyhez ez év végéig beszereznek egy nyugati marógépet is. Ez jelentősen meggyorsítja az útjavításokat, a kátyúk eltüntetését, s javítja a munkák minőségét. A költségek csökkentése érdekében úgynevezett hígított bitumenes aszfaltburkolat készítését is vállalják. Ez utóbbira mutattak be példát a jelenlevőknek, akik közösen ellátogattak a kiüti városrészbe, ahol a technológiát és az új kátyúzógépet is megtekinthették. A vállalat megvett két nyugaton alkalmazott és bevált technológiát, mely a bitumen tulajdonságainak javítását célozza. A közlekedési lámpák, buszmegállók környékén gyakori, hogy az aszfalt a sok fékezés hatására hullámos lesz. Az új tech nológ i áva 1 előál 1 í tható A száraz, meleg júliusi időjárás kedvező életfeltételeket biztosított a lombosfa fehérmolv számára. A nyári lepkenemzedék gyorsan, zavartalanul fejlődött, a lerakott tojásokból a lárvák nagy számban keltek ki, és július végére már erős fertőzések alakultak ki megyénk déli részén és Kaposvár térségében. Az alma-, cseresznye- és meggyfák levelein nagy számban lehet megfigyelni a körkörös, 1 — 1,5 cm-es nagyságú, barna színű, enyhén hólyagosodé foltokat (aknákat). A tünetek ilyen szembeötlő megjelenésekor mar nem lehet hatásosan védekezni a kártevő ellen, ezért a lárvák nagy számban tudták befejezni fejlődésüket. A nagy tömegű kártevő harmadik nemzedékének rajzása augusztus 13—14-e között megkezdődött, s ha a száraz, meleg időjárás tartós lesz, ismételten erős fertőzések, illetve kártételek kialakulása várható. A kártevő most rajzó nemzedéke, a korai lombhullás előidézése mellett számottevő értékesítési gondot is okozhat, ugyanis az áttelelő nemzedék hernyói előszeretettel bábozód- nak az érő gyümölcs ko- csánymélyedéseibe. A fehér szövedékkel átszőtt báb kizáró ok az exportértékesítésből. A rajzó lepkék a bábból való kirepülésük után azonnal párosodnak, majd tojást raknak. olyan burkolóanyag, amely a csúszó ellenállásokat jól bírja. A másik technológiával az úgynevezett keréknyom- vályúk 'tüntethetők el az utakról, amelyek különösen esős, csúszós időben rendkívül balesetveszélyesek. A KÉV minden eszközzel a gépészeti háttér újraélesztésére törekszik. A megszűnő megyei Tanéptől átvették a víz-, villany-, közpcntifű- tés- és gázszerelő részleget, s az igényeknek megfelelően vállalnak nem kimondottan a profiljukba, illő feladatokat is. Gy. L. Növényvédelem Orvosi rendelők Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimánv és társközségeik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete is. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü központ). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5 a, tel.: 19. Mosdós (kórház). Tel.: 77- 055 (Nagyberki, Baté). Tab (egészségház). Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024 (a többi településnek). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10- 150. Fogorvos: 7—13-ig. Balaton}öldvár (rendelő) Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vikar Béla u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyanott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60- 050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórházban: 8—12-ig. nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali, Rákóczi u. 12. Tel.: 45, nyitva 7.30—19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30—13.30-ig. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14-ig. Siófok, Fő u. 202. Tel.: 10-041, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8—14 óráig. Tab, Kossuth u. 65. Tel.: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig, Balatonszárszó, Fő u. 6. 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig. Igái, Vörös Hadsereg u. 24. 7.30— 18.00 óráig, szombaton 7.30— 13.30 óráig. Zamárdi, Kossuth u. 5. 7.30—13.30 óráig, szombaton 7.30—13.30 óráig. Balatonmária páratlan héten, Balatonszentgyörgy páros héten tart nyitva 8—14- ig és szombat—vasárnap ügyeletet (tart. A városi és nagyközségi gyógyszertárak a nyitva tartási időn túl ügyeleti szolgálatot is ellátnak, kivéve a kaposvári 67-es (szolgáltatóház) gyógyszertárat. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület: dr. Gál József, Vízvár (tel.: 10), dr. Mándó István, Barcs, Kun Béla u. 13., dr. Szujó Ignác, Darány (tel.: 26). Kaposvári kerület: dr. Kovács József, Nagybajom (tel.: 54), dr. tSzabó Lajos, Mernye, dr. Komlósi Dezső, Osztopán (tel.: 9), dr. Szekeres Gyula, Kaposvár, Pázmány P. u. 36 a (tel.: 12- 698), dr. Balázs Péter, Rák- si, dr. Kelemen Kálmán, Kaposvár, Kodály u. 18. Marcali kerület: dr. Vízi Jenő, Tapsonv (tel.: 26), dr. G. Nagy Dezső, öreglak, dr. Bencaí'k Vince, Marcali, Berzsenyi u. 98. (tel.: 396). Nagyatádi kerület: dr. Lajos Balázs, Nagyatád, Kossuth u. 13, C (tel.: 12-655). dr. Vasvári Miklós, Görgeteg (tel.: 7), dr. Horváth Ferenc, Csurgó, Virág u. 8 (tel.: 250). Siófoki kerület: dr. Dó- nucz László, Siófok, Blájthy u. 19. (tel.: 13-914), dr. Oláh Lajos, Boglárlelle (tel.: 50- 828), dr. Mikola József, Karúd (tel.: 6), dr. Kiss Pál, Tab, Kossuth u. 44. Az ügyeletes szolgálat szeptember 3-án reggel 8 órától szeptember 5-én reggel 8 óráig tart. A kaposvári ál lat kórház 24 órás ügy ele tét tart. AZ FMV 3. SZ. GYÁRA, Kaposvár, Dombóvári út 2. fölvesz gyakorlattal rendelkező és kezdő elektronikai műszerészeket bemérői munkakörbe, korszerű híradástechnikai berendezések bemérésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál vagy a 17-144 160 telefonon. (102980) Az első lárvák kelése augusztus 25—27-e között megkezdődött. A rajzás szakaszának időjárása arra enged következtetni, hogy a lárvakelés nem lesz hosszú idejű, mintegy 8—12 nap alatt lezajlik, tehát a védekezést ez időpontban szükséges elvégezni, illetve megismételni. A lárvák kelését, illetve kártételét a levél színén kezdetben tűszúrásnyi világoszöld, majd rohamosan növekvő, szabályos kör alakú barna folt jelzi. A védekezés sikere a pontos időzítéstől függ (és nem a vegyszer hatóanyagának milyenségétől). A legjobban sebezhető a tojás, az imágó és a fiatal lárva. Nagyon fontos a permetezés technikai kivitelezése, az, hogy a levél mindkét oldalát borítsa a rovarölő szer, és a permetlé finom, apró cseppek formájában jusson a levelekre. A rajzó lepkék ellen jó hatásfokkal alkalmazható a Decis 2,5 EC 0,05, a Chinetrin 25 EC 0.5 százalékos, a tojások és a fiatal lárvák ellen a BI—58 EC 0,1, az Anthio 3.3 EC 0,28—0,32, a Metation 50 EC 0.1—0,2 százalékos töménységű rovarölő szer valamelyike. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tel: 135. Barcs (rendelő), Bajcsy- Zsílinszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8—12-ig. Andocs (rendelő), Ady u. 50. Tel.: 7. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltatóház, tel.: 13-440, nyitva: 8— 20-ig, szombaton 8—14 óráig. Boglárlelle, Dózsa Gv. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8—20- ig, szombaton 8—13 óráig. Balaton}öldvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14-ig. Barcs Lenin u. 21—23. Tel.: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Csurgó, Csokonai u. 4. Tel.: 17, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.30— 13.30-ig. Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, Erősen fertőz a lombosfa fehérmoly