Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-31 / 208. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Androvics József, Kadarkút, Fő u. 10. sz. alatti lakos augusztus 17-én megjelent panaszára az alábbi tájékozta­tást adjuk. A panaszos a kocasüldő kicserélését nem rvállalatunk- tól kérte, és a panaszát nem jelezte. A kistermelő a te­nyészállatokat előállító kaposföi Kossuth Mgtsz-szel köz­vetlenül intézte ügyét, ahol a lkocasüldőket részére kicse­rélték. Mivel a termelő nem a szerződésben foglaltak sze­rint járt el, ezért vállalatunkat kártérítési kötelezettség nem terheli. A termelőszövetkezet vezetőivel történt meg­beszélés során a gazdaság részéről azt kérték, hogy a pa­naszos a kártalanítás érdekében keresse fel őket. Ezúton is felhívjuk kistermelőink szíves figyelmét ar­ra, hogy a tenyészállat-kihelyezéssel kapcsolatos gondjaik­kal a Kaposvári Húskombinát területi osztályait keressék fel, ahol a szerződésben foglaltak szerint intézik kárté­rítési ügyeiket. Tisztelettel: Marosán László Hilt István a Kaposvári Húskombinát a Kaposvári Húskombinát igazgatóhelyettese főosztályvezetője Tisztelt Szerkesztőség! Június 5-én bevittem fiam német (gyártmányú magnós rádióját a nagyatádi Ramovill-szervizbe. Azóta hiteget­nek, szinte hetenként bemegyek érte, de nem készül el. Úgy tudom, jogszabály van arra, hogy ha nem tudják megjavítani, akkor egy .hónap után cserekészüléket kell biztosítani. Kérem, segítsenek! Tisztelettel: Náray László Somogyszob, Eötvös u. 10/a. Sport és szórakozás Ismét találkoznak a dolgozó fiatalok Ez évben hatodszor ren­dezik meg a dolgozó fiata­lok találkozóját. A szombati rendezvény nelyszine ezúttal Kaposvár lesz. A szórako­zást, kikapcsolódást kedve­lő fiatalokat a Kaposvári Építők SC sporttelepén és-a Deseda kemping strandján várják a szervezők. A KISZ Kaposvári Városi Bizottsága, a KISZ igali la­kóterületi bizottsága, a Ka- poetáj Tsz KISZ-szervezete tömeges sportolási és ver­senyzési lehetőséget biztosit a kaposvári és a városkör­nyéki fiatalok számára. Új­donság a horgász verseny, ahdl két bottal próbálhatják ki szerencséjüket a pecázás szerelmesei. Akik azonban jobban kedvelik a mozgal­masabb sportokat, azok szá­mára labdarúgást, lábteniszt és ügyességi versenyeket kí­nálnak a szervezők. A férfi és női gyorsúszás mellett matractoló versenyre is ne­vezhetnek az érdeklődők. A versenyek közti szüne­tekben bemutatók várják a fiatalokat. A BMX-esek mellett a könnyűbúvárok szeretjeinek, s lesz csónak- modell-bemutató is. A tó­parti kempingben túra moto­rokat tekinthetnek meg a technikai sportok kedvelői. Az estig tartó rendezvény spartrésze díjkiosztással ér véget. Valamennyi verseny­szám első három helyezett­je oklevelet és tárgyjutalmat kap. Az 1-983-ban alapított, vándarkupát az összetett pontszám alapján a Legjobb KISZ-szervezet nyeri el. =.A találkozó diszkóval és ismer­kedési esttel ér véget. Elviszem a műhelybe, \és a jövő \hét végén visszahozom.. Új tiszthelyettesképző szakközépiskola Vácon Tegnap a váci Sallai Imre Hiíradókiképző Központban felavatták a Magyar Nép­hadsereg új Híradásipari Műszerész Tiszthelyet­tesképző Szakközépiskolá­ját. A 12 tantermes oktatási intézményben korszerűen Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egységre Ft-ban Angol font 8 847,87 9 395,17 Ausztrál dollár 4 219,20 4 480,18 Belga frank 133,82 142,10 Dán korona 729„38 774,50 Finn márka 1 182,30 1 255,44 Francia frank 826,81 877,95 Görög drachma a/b 34,73 36,87 Holland forint 2 485,43 2 639,17 Ír font 7 509,24 7 973,72 Japán yen (1000) 390,28 414,42 Jugo. dinár <1000)/b 15,83 16,81 Kanadai dollár 4 235,87 4 497,89 Kuvaiti dinár 18 418,85 19 558,16 Norvég, korona 760,05 807,07 NSZK-márka 2 806,34 2 979,92 Olasz lira (ÍOOO) 37,78 40,12 Osztrák schilling 398,80 423,46 Portugál escudo 34,17 36,29 Spanyol peseta 42,26 44,88 Svájci frank 3 325,65 3 531,37 Svéd korona 812,75 863,03 USA-dOllár 5 251,21 5 576,03 ECU (Közös P) 5 822,39 6 182,53 a / Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 1000-es. b/ Bankközi és vállalati el­számolásoknál alkalmazható ár­folyam : Görög drachma 35,76 35,84 Jugo. dinár (1000) 16.30 16,34 felszerelt kabineteket és műhelyeket alakítottak ki. Kényelmes kollégium is tar­tozik hozzá. Az új létesít­ményt Lindner Miklós ve­zérőrnagy, a Magyar Nép­hadsereg híradói önöké avat­ta fel és adta át Remzsö Zoltán őrnagynak, az iskola’ igazgatójának. Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 208. szám 1988. augusztus 31., szerda Új biztosítási formák A Garancia Rl. sajtótájékoztatója A Garancia Biztosító Rt. megkezdte országos hálóza­tának kiépítését. A tervek szerint az idén és jövőre az országos valamennyi me­gyéjében egységet hoznak létre azért, hogy a lakos­ságnak, a kisvállalkozóknak, a kisiparosoknak és az álla­mi cégeknek helyben is szolgáltatást tudjanak nyúj­tani — j ein tették. be ked­den Budapesten, a Váci ut­cai Kereskedelmi Központ­ban tartott sajtótájékozta­tón. Elmondták: a Garancia Rt. a biztosítási piac még felkutatásaira helyezi a hang­súlyt, színesíteni kívánja a hazai biztosítás palettáját. Éppen ezért már szeptember 1-jétől több, Magyarorszá­gon új biztosítási formával állnak az ügyfelék rendel­kezésére. így például lehe­tőség lesz a magyar biztosí­tási piacon teljesen új szer­ződésfajta, az egyszerű ke­zesi biztosítás megkötésére. A biztosítás a kölcsönszer­ződés aláírásaikor lép élet­be, és az utolsó törlesztő- részlet befizetésével szűnik meg. A szerződéssel a Ga­rancia Biztosító átvállalja a Tyihonov r • uj filmszerepben A szovjet mozikban már vetítik azt a filmet — A sár­kány megölése címmel —, amelyben játszik sokak ked­vence: Vjacseszlav Tyiho­nov. A magyar nézők első­sorban A tavasz tizenhét pillanata című televíziós so­rozatból emlékezhetnek rá. — Még most is sokan úgy címezik a nekem írott leve- léket, hogy „Stinliitznek, a Moszfiílm stúdiójába” — idé­zi fel az emlékezetes soro­zat sikerét Tyihonov a Trud című lap munkatársának. Azt is elmondja, hogy noha gyerekkora óta szeretett volna színész lenni, nem volt bátorsága bevallani ezt a vágyát még szüleinek sem. A kezdeti halványabb ala­kításokat sikeresebbek kö­vették, s Tyihonov egyre in­kább a film felé fordult. Élete döntő fordulatának tartja, amikor a világhírű rendező, Szergej Bondarcsuk a „Háború és békében” BoJ- konszkij herceg szerepét ajánlotta. — A híres Stirlitz-szerep megformálásában óriási se­gítséget jelentett, hogy meg­ismerkedtem egy tehetséges szovjet felderítővel — mesé­li Tyihonov. — Ebből az emberből hiányoztak a kém­filmek hőseinek tulajdonsá­gai, és a filmsorozat főhő­sét jórészt az ő személyisé­gének ismeretében keltettük életre a rendezővel. kezes szerepét. E szolgálta­tás díjának mértéke függ a kamaitf élté telekitől és a fu­tamidő nagyságáitól. Ugyancsak új szolgáltatása a Garanciának a kölcsönfe- dezati életbiztosítás. Ezt a szerződést az Országos Ta­karékpénztárnál vagy a Ma­gyar Hitelbanknál kölcsönt felvevő magyar állampolgá­rok köthetik meg. A egy, il­letőiéig két személyre szóló biztosítás garancia arra, hogy a biztosított vagy há- zastársa halála esetén a fennmaradó kölcsönhátralé- kot a Garancia Biztosító Rt. egyenlíti ki. Lehetőség van az új típusú épület- és la­kásbérlemény-, valamint in­góságbiztosításra is. Ennek az a lényege, hogy a kárté­rítési összeg követi az inflá­ciót, így a biztosító kár ese­tén mindig a teljes pótlás, illetőleg újraépítés költségeit téríti meg. Az egyszerű kezesi bizto­sítást és a kölcsönfedezeti életbiztosítást az ügyfelek az OTP-nél, illetőleg annak kisvállalkozási bankjánál, valamint a Magyar Hitel­bank valamennyi irodájá­ban és az Országos Keres­kedelmi ás Hitelbank buda­pesti ipari és kereskedelmi főosztályán köthetik meg. Az épület- és lakásbérlemény- biztosítást az OTP ajánlja az ügyfeleknek. A 24 éves Andrea Stelzer, müncheni fotómodellt választot­ták meg (középen) Hamburgban, Nyugat-Németország szé­pévé * 95 ..... Folyamatosan vizsgálják a tej zsírtartalmát a nagybajom Lenin Tsz tehenészetében. Az ötszáz férőhelyes tehenészet telepen naponta mintegy hatezer liter tejet fejnek, enne! több mint háromnegyede első osztályú minőségben kerül ; tejiparhoz. A rendszeres vizsgálat nemcsak a vállalati minő sítés kontrollját jelenti, hanem segíti a tenyésztőket a mi nőségi termelésre való törekvésükben is Parabolaantennákat árusít a Centrum A Centrum Áruházak Vál­lalat megkezdte a Dynas NSZK-beli cég által gyártott parabolaantennák árusítását — jelentették be a vállalat képviselői keddi sajtótájé­koztatójukon a Fórum Szál­lóban. Elmondták: ezek a para­bolaantennák egyaránt al­kalmasaik távközlési és köz­vetlen műsorszóró holdak adásának vételére. A beren­dezések 49 programot képe­sek venni egyszerre. A Centrum Áruházak Vállalat 35 fővárosi és vidéki áruhá­zában árusítják az antenná­kat. A berendezéseket minta után értékesítik, darabon­ként 185 ezer forintért. Az antennák egyedi vételre al­kalmasak, vagyis egy-egy családnál biztosítják az an­gol’ nyelvű Sky és Super Channel, valamint a fran­cia TV—5 adások vételét. Az idei negyedik negyedévben egy újabb közvetlen műsor­szóró holdat állítanak pályá­ra, s akkor annak vétele is lehetővé válik a parabolaan­tenna által. A berendezést a Ramovill helyezi üzembe. Mivel ezek az antennák nem mindenütt biztosítanak megfelelő véte­li lehetőséget, így a Ramo­vill arra is vállalkozik, hogy még a vásárlás előtt felmé­ri: a meghatározott helyszí­nen üzembe helyezhető-e a parabolaantenna. KÉTMILLIÓS LOPÁS Kétmillió forint értékű, többségében fotóoptikai célt szolgáló cikket, továbbá több ezer finn márkát és kü­lönféle használati tárgyakat lopott el a napwikban a to­kaji halászcsárda előtt par­koló finn rendszámú gép­járműből egy ismeretlen tet­tes. A filmforgatás céljából hazánkban tartózkodó finn állampolgár feljelentése alapján a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság nyo­mozói két nap leforgása alatt felderítették és elfog­ták a lopás gyanúsítottját : • Mester Sándor 31 éves, rok­kantnyugdíjas, nyírpazonyi lakost. A házkutatás során az ellop>ott tárgyak hiány­talanul előkerültek. Mester Sándort előzetes letartózta­tásba helyezték. A nyomozás tovább folytatódik. Tarka sorok Anekdoták híres emberekről Napóleon egy ízben Madame de Staellel be­szélgetett. Szigorúan el­ítélte a politizáló nőket és mindazokat az asz- szonyokat, akik ebbe a jellegzetesen férfi ügy be beleártják magukat. Ma­dame de Stael higgadt eleganciával válaszolt : — önnek általában biztosan igaza van, de abban az országban, ahol nőket fejeztek le, termé­szetesnek látszik, ha a nők megkérdezik: miért? * * * — Azt olvastam, hogy Einsteint meghívták Ja­pánba. De miért olyan híres ez az Enstein? Mit jelent a relativitáselmé­let? — Egyszerűen azt je­lenti, hogy egy és ugyan­az a dolog más összefüg­gésben mást jelent. Ha mondjuk egy szál ingben ülsz a forró kályhán, egy p>erc egy órának lát­szik. Ha azonban egy lány ül egy szál ingben a térdeden — akkor egy óra egy percnek tűnik. — Már értem !... És ilyen semmiség miatt hívták meg Einsteint Japánba?! * * * Albert Einstein rela­tivitáselméletét így al­kalmazta önmagára : „Ha elméletem igaznak bizo­nyul, akkor a németek azt fogják mondani, hogy német vagyok, a franci­ák pedig azt, hogy világ- polgár vagyok. Ha vi­szont nem lesz igazam, akkor a franciák azt ál­lítják majd, hogy német vagyok, a németek pedig azt, hogy zsidó vagyok.” * * * Egyszer egy szegény ember beállított Ro- tschild báróhoz: — Olyan üzletet javas­lok önnek, amelyen a legkisebb fáradság nél­kül félmilliót kereshet. — Érdekel a dolog — felelte Rotschild. — Mi az az üzlet? — Ogy hallottam, ön egymillió dollár hozo­mányt szándékozik adni a lányának. — Igen. — Hát én 500 ezerért is hajlandó vagyok el­venni a lányát! (Gellért György fordításai) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: > JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Hunka Józsefné Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Ï Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10,a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133—0608

Next

/
Oldalképek
Tartalom