Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-12 / 192. szám
1988. augusztus 12. pentek Somogyi Néplap 3 Az átlagosnál nagyobb bérfejlesztés Jobb a koszt az üzemi étkezdében A dolgozók ma elsősorban azon mérik a szakszervezet tevékenységét, hogy menynyire képviseld érdekeiket. A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének megyei titkárságához tartozó legnagyobb termelővállalat, a Kaposplast Kefe- és Műanyagipari Vállalat szakszervezeti bizottsága mindig a legjobbak kör zé tartozott. — 'Mi úgy foglaltunk állást mjnden fórumon — a bizalmi testületi, a szakszervezeti bizottsági ülésen —, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben őrizzük meg azokat a vívmányokat, amelyeket elértünk itt, az üzemben — kezdte Horváth Sándor szb-titkár. — Persze, nekünk az átlagosnál annyival kedvezőbb a helyzetünk, hogy jól prosperáló a cégünk. Így nagy harcot nem kellett vívni például azért, hogy az átlag fölötti legyen a bérfejlesztés. A Kaposplast belépett a bérklubba, s maximum 10 százalékos bér- fejlesztést vállalt. — Ezt a bizalmitestület is támogatta? — Természetesen,' s úgy döntöttünk, hogy megvárjuk az első félév eredményét, akkor látjuk ugyanis pontosan, miként teljesítjük a bérklubtagságunkkal vállalt feltételeket, és utána emelünk béreket. A vállalat első féléve nagyon jól sikerült, így hatszázalékos volt a bérfejlesztés július 1-jétől visszamenőleg. Ennek a kihatása azonban megfelel a 9 százaléknak. Nagyon fontos, hogy így tartjuk a szavunkat, hiszen nálunk folytonos munkarendben dolgoznak az üzemben. Az éjszakai pótlékot már tavaly emeltük 70 százalékkal. Fontosnak tartottuk a középvezetők bérének rendezését is, korábban ugyanis a városi átlag alatt kerestek a csoport-, a mű-, az üzem- és az osztályvezetők. Tavaly és az idén 800— 1200 forint közötti emelést kaptak. Az idei bérfejlesztés átlagosan 700—800 forinttal növelte a Kaposplast dolgozóinak a bérét. — Elégedettek ezzel a dolgozók ? — Azt 'mondhatom, hogy igen ... Egyre jobban látszik, hogy megalapozott a bérpolitika. S ezzel itt tudjuk tartani az embereket. A beszélgetés az üdültetésre, a segélyezésre, az üzemi étkeztetésre és a nyugdíjasok támogatására terelődött. Az szb-titkár, aki egyébként személyzeti és oktatási vezető, kifejtette, mennyire fontosnak tartja a szociális juttatásokat a mai helyzetben. — Köztudomású, hogy kevés szakszervezeti beutalót kapunk. Épp ezért keressük azökat a lehetöségéket, amelyekkel növelhetjük a nyaraló dolgozók számát. Az idén először nem magán- szállást bérelünk, hanem szobát a siófoki SZOT Tengerszem üdülőben 120 ezer forintért. Kéthetes turnusokban pihenhetnek ott a dolgozók, legföljebb két gyerekkel. Gondoskodtunk a teljes ellátásról, még a strandbelépőről is. — Mivel támogatja a vállalat az üzemi étkeztetést? — Itt nagy változás következett be, közmegelégedésre. Három hónapja nem a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállfa lattól, hanem az SZMT konyhájáról hozzuk az ebédet; nagyobb az adag és sokkal finomabb az étel. A dolgozók minden héten öt napon itt ebédelnek, s ez egy csöppet sem mindegy a hangulat szempontjából. A dolgozó 20 forintot fizet egy ebédéirt, a vállalat pedig 13,50-et ad hozzá térítés- kélrut. Még a közel lakó nyugdíjasok is innen viszik az ebédet. — Még mivel támogatják őket? — Nagy figyelmet fordítunk 217 nyugdíjasunk helyzetére. Azok az asszonyok, akik valamikor megfáradtán, betegen mentek nyugdíjba a szőrüzemből, ma sem kapnak háromezer forintnál több nyugdíjat. Az idén is három-háromezer forint szociális juttatást kap 12 nyugdíjas. Az első félévben hármat fölterjesztettünk kivételes nyugdíjemelésre, s ugyanennyit fogunk az év második felében is javasolni a megyei társadalombiztosítási tanácsnak. Az egyedülállók és a több- gyermekesek segélyezésére 50 ezer forintot különítettek el az idén. Már 22 ezret fölhasználtak belőle. — Egyre több az egyedülálló dolgozó, két-három gyerekkel. A pénzt igyekszünk igazságosan elosztani. Szeptemberben beiskolázási segélyt is adunk a nagycsaládosoknak. Sajnos, a 280 ezer forintra emelt jóléti keretünkből sem futja mindenre — mondta az szb- titkár. — Még az a szerencse, hogy nálunk sohasem mondtak a gazdasági vezetők nemet arra, ami jogos igény. Lajos Géza Politikai reform AKIK KIVÁRNAK Sürgető, olykor aggodalomról tanúskodó írásokat olvasok: a számunkra létfontosságú társadalmi-politikai átalakulás üteme a végrehajtás során lassul ; amivel mindenki egyetértett a párt- konferencia történelmi sodrású napjaiban, annak hétköznapi tettekre váltása — megvalósítása — túlságosan is komótosan megy. A Vas megyei pártbizottság üléséről beszámoló cikk szerint a felszólalók közül többen „úgy vélekedtek, hogy igenis késésben vagyunk, értékes idő ment veszendőbe a párt számára a pártértekezlet óta eltelt két hónapban. Azt a szellemiséget, és politikai fegyverzetet, amelyet e fórum az egész párttagságnak nyújtott, azonnal kellett volna hasznosítani, kamatoztatni a cselekvésben, itt Vas megyében is; úgy tapasztalják, máris lefékeződik az a lendület, amely elsősorban a párttagságot, de az egész társadalmat jellemezte a part- értekezletet követően. S koptatja az újjáéledő bizalmat a tettek halogatása valamint az is, hogy sokan még ma sincsenek tisztában igazán helyzetünk súlyosságával, s valamiféle csodát várnak a pártértckezlet után”. A Somogy Megyei KISZ- bizottság nyilvánosságra hozott álláspontja szerint: „A pártértekezlettel megkezdődött folyamat gyorsítása megyénkben is nyilvánosabb, nagyobb részvételi lehetőségeket nyújtó, ezért hatékonyabb és elfogadottabb politikát ígér. Ugyanakkor tényleges a veszély még a visszarendeződésre is." Néhány hete Pécsett a megyei KÍSZ-bizottság által szervezett többezres nagygyűlésen a fiatalok hitet tettek a magyarországi szocializmus átfogó és radikális reformja mellett ugyanakkor követelték, hogy a társadul - mi-politikai reformok ne álljanak meg a megyehatáron. Alig néhány hét telt el a pártkonferencia óta, ez az idő kevés ahhoz, hogy kiderüljön: valójában mekkora a veszélye annak, hogy ti szocializmus' gyökeres megújítása reformfrazeológiává laposodik. Ahhoz azonban elég idő telt el, hogy egy máris látható, sőt, várható, csaknem törvényszerűen fellépő visszahúzó erővel szembenézzünk. Alig pár éve egy megyei párt-vb' ülésen — hallgatója voltam — az önelemző vitát, és a követendő stratégiát így foglalta össze az első titkár: „Nem szabad nekünk semmilyen területen feltűnő vállalkozásokba kezdeni. Arra vigyázzunk, hogyne legyünk utolsók, de nem kell az élre törni, mert ha ma valamiben az elsők vagyunk, s jövőre csak a másodikak, jön a szemrehányás: lejjebb kerültünk a megyék rangsorában. A nyolcadik és a kilencedik hely között viszont soha senki nem tesz különbséget/' Tökéletesen megfelelt ez a stratégia annak, az országot évtizedeken át uraló központi gondolatnak, mely szerint „mindent úgy kell tenni, mint eddig, csak egy kicsit jobban ". Kérdés azonban, hogyan maradhatott fenn ez a szemlélet olyan sokáig? A kiindulópont az 56-os katarzis, amely — ha a régi, a szovjet politikában „sztálini” jelzővel illetett struktúrákat nem is zúzta szét — utat nyitott egy humánus vezetési stílusnak. A hatalom emberarcúbbá vált. Ha történelmi mércével mérve pillanatokra is, egv korábban soha nem tapasztalt nemzeti egység bontakozott ki._A széles közvélemény az „élni és élni hagyni” mentalitás érvényesüléseként élte meg ezeket az időket. Am ez az idilli állapot, a gazdasági alapok ingatagsága miatt nem volt sokáig fenntartható. A milliárdos hitelekből finanszírozott túlfogyasztás végül is nyilvánvalóvá vált, s a korábbi viszonylagos jólét megrendülése a konszenzus felbomlásé hoz vezetett. A mai válságos állapotokhoz sem egyik napról a másikra jutottuk el. A kezdetben lassú folyamat elején még igen sokan hitték, hogy elérhető távolságra vagyunk a közép-európai életnívótól, amelyre a hetvenes evek elején éppen hogy kitekinthettünk. Ám ez a remény egyre kevesebbeknek maradt meg. Nekik is jórészt azon az áron. hogy mások, mind töb- Tben kiszorultak ebből a körből, s a peremre kerültek. A bennmaradottak már csak egymás között tartották érvényesnek az „élni és élni hagyni” elvét. A kockázat- vállalástól, vagy ahogy ezt később nevezték, a vállalkozástól érthető okból még jobban féltek. Hiszen viszonylagos jólétük, anyagi biztonságuk a peremre ke- rültekhez képest rohamosan felértékelődött. Mind nagyobb személyes érdekeltség kötötte őket a meglévő állapotok konzerválásához. Ezen a ponton már indokolt a jelenidő használata, és annak tisztázása, hogy kikről is beszélünk? Nem a korrupt, tisztességtelen úton , meggazdagodottakról, és nem is a tisztességes munkával magánvagyont gyűjtő vállalkozókról. Azokról van szó, akik a felső vezetés és az állampolgár között elhelyezkedve, különféle hivatali irányító pozíciókat töltenek be. Akik mindeddig azt tanulták, tapasztalták, hogy a hosszú, sikeres élet titka a központi irányelvek visszakérdezés nélküli, zökkenőmentes, konflíktuselíedő, s valahol a középszer táján elhelyezkedő képviselete. Itt egy hosszú ideig, a saját szabályai szerint jól működő apparátus tagjairól van szó. Persze nem szürke, arcnélküli tömeg ez. Részben közülük kerültek ki azok, akik a megújulás politikáját támogatták a pártértekezleten, illetve az azt megelőző és azóta is zajló belpolitikai csatákban. Nem várható viszont a többségtől, hogy a korábban kívánatos és elismert, jól begyakorolt képességeik az új helyzetben automatikusan olyan cselekvésre ösztönzik őket, amelyek — esetleg — a személyes presztízsüket, a birtokolt címüket, funkciójukat és mindazt ami ezzel jár, veszélyeztetik. A bizonytalan jövőjű nagyüzemek dolgozóinak, a la- kástalan fiataloknak, a zsugorodó jövedelmű nyugdíjasoknak azonban minden nap drága, amely konkrét cselekvés nélkül múlik el! Az infláció szorítása, a saját sorsuk kilátástalansága gyorsan őrli türelmüket. Nem így annak a rétegnek, amelyről a fentiekben beszéltünk. Többek között azért sem. mert ők a hazai viszonyok hoz képest, a kellő anyagi tartalékkal is rendelkeznek a kiváráshoz. Mit lehet tenni? Üjabb határozatot hozni az azonnali cselekvésre? Ez ma már édeskevés: súlyos tapasztalataink vannak arról, hogy a morális ösztönzés, általában az erkölcsi kategóriák, politikai mozgatóerőként csak ritka történelmi pillanatokban hatásosak. Csakis a helyi nyilvánosság, a konkrét érdekek nyílt, világos megfogalmazása és ütköztetése lehet az országos politika helyi megvalósításának eszköze. Csak a vezetés eltökéltsége és az alulról jövő nyilvánosság kettős nyomása képes az egyhelyben topogók meg- mozdítására. Vagy, végső soron. kiderülhet, ki az, akit más eszközzel kell meg-, vagy elmozdítani. Varga József Csodák nélkül is megújulunk Tizenöt közösség holnapja Megyénk hátrányos helyzetű termelőszövetkezetei közé tartozik a kisbárapáti is. A szakértők az első csoportba sorolták, azaz szerintük a gondok jelentősebb fejlesztések nélkül megoldhatók. Jelenlegi gazdálkodásuk eredményesnek mondható, tíz év akitt csak egyszer zártak veszteséggel. — Jobban kell dolgozni — foglalta össze egy mondatban a tennivalókat Lukács Lajos elnök — Vannak tartalékaink; ezeket ésszerűen kihasználva növelhetjük eredményeinket. Alaptevékenységünkön belül elsősorban a növénytermesztés szerkezetváltásába készülünk. Ennek oka, hogy elkészült a szárítónk, így megszabadultunk egy évről évre visszatérő igen nagy gondunktól. Képzélje csak, hogy néha három helyről is elküldték a gabonánkat azzal az indokkal, hogy nincs helyük. nincs szárítókapacitásuk. Tavaly beüzemelt szárítónk jól működik, így most már azt termelünk, amit akarunk és annyit, ameny- nyit akarunk. Alapnövényünk marad a búza és a kukorica, de a jelenleg száz hektáron termesztett borsót szeretnénk jövőre már legalább kétszáz hektáron elvetni. Bővíteni kívánjuk a napraforgó és a repce vetésterületét is. — Ügy tudom, a szarvasmarha-ágazatot felszámolazonban a tollfeldolgozás nélkül is megéri. — Önöknek nem ez lenne az első külső kapcsolatuk. Tagjai egy gyógynövény társulásnak és a bíobrikett- elöá l Ilit ásít is megpályázták. Ezek milyen eredményt hoz- ’ nak? — A biobrikett-üzlet nem sikerült, 12 millió forintos beruházást igényelne. Ráadásul a briketten magas az állami támogatás. S mi van akkor, ha ez megszűnik? Egyelőre a fűtőolaj még olcsóbb, mint ez az új termék, nehéz lenne piacot találnunk. A gyógynövényfel- . dolgozónk az Agrocentrum Közös Vállalat tulajdona; mi alapító tagja vagyunk. Most bontakozik ki a vállalkozás, várhatóan egy-két éven belül jó pénzt hoz. Ezenkívül van még egy melléküzemáguk : a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyárral szerződve egv varrodát létesítettek, s ott ötven asz- szonv talált munkát. , — A fejlesztésre volna lehetőség, de a kétműszakos munkát sokan nem szeretik, így egyelőre nem bővítjük. Egv kismamaszalagót hoztunk létre, az egyműszakos. Félmillió forint körül hoz a melléküzemág, de nem is ez a fő cél, hanem a munkahelyteremtés. — Beszélgetésünk elején azt mondta, vannak tartalékaik. Fegyelmezett, takarékos gazdálkodással megteremthetők az eredményes gazdálkodás feltételei. — Kis gazdaság a mienk, a kis pénzeket meg kell fognunk. Tavaly például fázisjavító kondenzátorokat építettünk be a hálózatainkba, s ezzel hetvenezer forintot takarítottunk meg. Tizenöt százalékkal visszavettük a személygépkocsik kilométerelszámolását, ez is százezer forintot jelentett. Dolgos emberek laknak a faluban, • akik ha látják, hogy van miért, dolgoznak is. Mindent megbeszélünk a tagsággal, s nekik jólesik, hogy megosztjuk velük a gondokat is. Ez a ténv bá- torft fel, hogy kijelentsem: képesek vagyunk saját erőnkből is megújulni. Varga Ottó ták. Állattenyésztéssel nem is kívánnak foglalkozni ezután? — Kedvezőtlenek voltak a feltételek a szarvasmarha-.- tenyésztéséhez, de megfelelnek a juhoknak. Most hatszáz anyajuhval rendelkezünk, az ágazat nyereséget hoz. Mivel a fettételek megvannak, különösebb beruházás nélkül, saját erőből fejleszteni tudjuk. Más terveink is vannak. Szövetkezetünk öt halastóval rendelkezik tizenhét hektáron. Elsősorban pontyot tenyésztünk. Három éve telepítettünk busát is. Ezekre a tavakra építve lúd tenyésztéssel szeretnénk foglalkozni. Ez a tervünk sem igényel különösebb beruházást, a parttól nem messze van két üres juhhodály, s azt így hasznosíthatnánk. Egy másik közeli téesznek van lúd- ja, ők tolifeldolgozót is akarnak létesíteni. Ha megépül, mi is kihasználhatnánk. Számításaink szerint
