Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-30 / 207. szám
1988. augusztus 30., kedd Somogyi Néplap 5 Miért nem szerették az egyesületeket? Az új törvény, amely nemcsak szabályozza, hanem szavatolja is az állampolgárok egyesülési jogát, még az idén megszületik. Ország- gyűlési képviselőink vélhetően jó és időálló törvényt alkotnák. Amiben már csak azért is bízhatunk, mert a készülő dokumentum tervezetét társadalmi vitára bocsátják, eklként teremtve fórumot arra, hogy a lakosság legszélesebb rétegei megismerjék és véleményt mondjanak róla. Juhász Róberttel, a Hazafias Népfront osztályvezetőjével, az országszerte megrendezendő eszmecserék, egyik gyakorlati előkészítőjével nem e fórumok várható politikai eredményeiről beszélgetünk, hanem a múltról. Nevezetesen arról, hogy hatóságaink többsége — tisztelet a kivételnek — miért fogadta fenntartásokkal az állampolgárok egyesületalapítási kérelmét, mi magyarázza, hogy e kérelmek zömét, hacsak tehették, elutasították? — Megbecsülhető-e, hogy az utóbbi időben hány egyesületalapítási kérelmet utasítottak el a hivatalok? — Nem vagyok abban a helyzetben, hogy erre a feleletre vállalkozzam. Legjobb tudomásom szerint efféle statisztika nincs. Most, hogy ezt felvetette, egy kicsit sajnálom is, hogy nem készült ilyen nyilvántartás, Hiszen segítségével igencsak árnyalt képet kaphatnánk közállapotainkról, még pontosabban arról, hogy melyek azok a témakörök és kezdeményezések, amelyek eleve fennakadtak a hatósági szűrőkön. — Miért nem szorgalmazza a Hazafias Népfront ennék a lajstromnak az összeállítását? — Azt hiszem erre most nincs idő. Fontosabb, hogy a társadalmi viták jól sikerüljenek, mintsem az, hogy elmerüljünk a közelmúltban. Különben is: a legfőbb következtetés így is egyértelmű. Ha.az önszerveződés nem sportolásra és tűzoltásra irányult, nagy valószínűséggel megizzadtak a szervezők, amíg engedélyükre pecsét került. — Miféle kockázattal járhat egy-egy állampolgári kezdeményezés? Minden ön- szerveződés valahol csak segít az államnak, hiszen a maga területén átvállal tőle bizonyos feladatokat. — Hát éppen ez az: mi van akkor, ha az állam ezt nem akarja? A patertalisz- tikus államfelfogással nem egyeztethető össze sem az alulról építkezés, sem a tevékenységek átcsoportosítása, mivel az átrendeződés egyben az addig gyakorlat bírálataként is értelmezhető. — Azóta, hogy megkezdődött nálunk a szocializmus építése, eltelt egy pár évtized. És ez idő alatt kiderült, hogy az állam — meglehet tudja mi kell a népnek — képtelen teljesíteni az ígéreteit. Az utóbbi években ezt már nem is nagyon titkolja. Sőt, vezető tisztségviselői nem győzik hangoztatni, hogy mennyire megváltozott minden, és ha valaha, hát most számítanak a társadalmi összefogásra, arra, hogy közös erővel oldjuk meg azokat a feladatokat, amelyekkel egyedül nem bírtak. Az egyesületek megítélése mégsem változott. Nincs itt valamiféle ellentmondás ? — Ha egy országban gazdasági és ennek nyomán társadalmi feszültségek halmozódnak fel, kétféle kezelési gyakorlat jelenik meg. A szigorítás, a társadalom civil szférájának szűkítése. Ez az egyik. Vagy a lazítás, a korlátozások számának radikális csökkentése. Ez a másik. Nálunk egészen mostanáig a szigorítás, az állampolgári kezdeményezések visszaszorítása volt az uralkodó gyakorlat. — Ha nem volt érvényes jogi szabályozás, akikor minek alapján dobták vissza sorra az egyesületszervezők kérelmét? — A hatóság nem tartozik beszámolási kötelezettséggel, főleg nem, ha erre az állampolgárok szólítják fel... — Leegyszerűsítve a dolgot, akár azt is mondhatták a szervezőknek, hogy „csak’-, „kérelmük nem időszerű” és kész ? — Hozzávetőlegesen ez volt eddig a helyzet. — Minden vizsgálati eredmény megfellebbezhető. Ezt az elutasítottak hol tehették meg? — A felügyeleti szerv felügyeleti szervénél. A megyei hatóságok olykor rugalmasabban viszonyultak az efféle igényekhez, mint a helyiek, amelyek, ha ezt nyíltan nem is ismerték el, soha — az adott közéleti erőviszonyok felborulásától tartottak. — És ha valaki még ezután sem nyugodott bele a döntésbe, s a szervezést ott folytatta tovább, ahol abbahagyta, pontosabban : ahol abbahagyatták vele? — Az egyesületekre vonatkozó törvényerejű rendelet értelmében, ha tevékenységével a fellebbezés után sem hagyott fel, kimerítette a bűncselekmény elkövetésének fogalmát. Akár bíróság elé is állíthatták. De ez a veszély már sokkal korábban is fenyegette az egyesületet alapítani szándékozókat. Egy 1981-es szabályozás már azt is megkövetelte, hogy a szervezők a szervezés megkezdésének tényét is engedélyeztessék. Nem véletlen, hogy az elmúlt években eléggé látványosan csökkent az egyesületek száma. Most még az öt és fél ezret sem éri el. — Itt valami félreértés lehet. Nemrégiben a kormány szóvivője ugyanezt az alig öt és fél ezres számot vívmányként emlegette ! — A Központi Statiszta kai Hivatal táblázatai szerint 1970-ben 8886, 1980-ban 7195, 1982-ben 6570 egyesület működött. A tendencia, gyaníthatóan egyértelmű. És akkor még arról is beszéltünk, hogy 1945 előtt ennél sakkal több kisközösség volt. A voluntarista állam ezt az értékes, függőségi viszonylatok nélküli közösségi rendszert szüntette meg, helyette megteremtve a szocialista brigádmozgalmat. A felülről vezényelt és nem belső meggyőződésből, közös érdeklődésből összeverbuvált csoportok nem is bizonyulhattak igazán életképeseknek. — És annak mi az oka, hogy egyesület, főleg országos, alig-alig alakult, de baráti társaság, szakkör, ilyen-olyan célra szerveződött klub annál több? — Aki egyesületet nem hozhatott létre, az baráti társaságba, szakkörbe, klubba tömörítette a vele azonos gondolkodású, érdeklődésű emberéket. Félmegoldás ez, de a politika is beérte ennyivel. — Be is érhette, hiszen a gyülekezési jogot még törvényerejű rendelet sem szabályozta! — Éppen emiatt lesz egyszerre két törvénytervezetnek társadalmi vitája. Gyülekezési jog nélkül nem működhetnek az egyesületek. — Mit gondol, sokan elmennek a társadalmi vitákra? Az emberek többsége bizalmatlan, nem hiszi, hogy csakugyan beleszólhat a fontosabb ügyek alakításába. — Az embereknek igazuk van abban, hogy bizalmatlanok, elég sok csalódás érte őket. Mégis, véleményem szerint eljönnék a vitákra, mert tudják, hogy a politikai vezetés a nyitás mellett kötelezte el magát. Új patika Kaposváron Zavartalan orvos-gyógyszerész együttműködés TV-NÉZŐ KARINTHY Megyénk gyógyszertár-hálózata újabb patikával bővült, amelyet tegnap ünnepélyesen nyitottak meg Kaposváron. Az új — Somogybán a hatvannyolcadik — patikát a Petőfi téri rendelőintézet épületében alakították ki Knoch Aranka gyógyszertárvezető irányításával, öt gyógyszerész, valamint tizenegy asszisztens biztosítja a zavartalan és gördülékeny gyógyszerellátást. Jakab Pál, a gyógyszertári központ igazgatóhelyettes főgyógyszerésze megnyitó beszédében elmondta, hogy a rendelőintézetben eddig működő gyógyszerszoba forgalmát nem csökkentette az Arany Oroszlán patika megnyitása. Tehát az új, széntárolóból és kazánházból kialakított gyógyszertár régi — egyre sürgetőbb — igényt elégít ki. A terveket a zalai Generál-Plán tervező kollektívája készítette, az anyagi fedezetet pedig a megyei tanács egészségügyi osztálya, illetve a megyei .kórház biztosította. A berendezés és a felszerelés költségeit a gyógyszertári központ vállalta. A kivitelező, a Zselic Épületfelújító Közös Vállalat volt, s alig több mint két hónap alatt elkészült a munkálatokkal. Amint azt az igazgatóhelyettes főgyógyszerész elmondta, az új patika különleges helyzetben van, mivel a szakellátást biztosító rendelőintézetben működik. Szolgálati rendjének meghatározásánál — reggel héttől délután ötig fart nyitva — figyelembe vették a vidékről bejáró betegek érkezési, illetve indulási idejét, valamint a rendelőintézet munkarendjét is. Az új intézmény jól szolgálja az orvos és a gyógyszerész szakmai együttműködését, kölcsönös szakmai jellegű tájékoztatását, ami már a gyógyszerszoba idején is kialakult. Végül Jakab Pál köszönetét mondott a négy és fél millió forintos beruházás létrehozásában részt vállaló intézményeknek és iparosoknak. Lehetetlen őt ismerni. Csak törekedhetünk rá, hogy minél többet tudjunk róla. Éppen ezért banális kérdés * volt vasárnap este a televízióban föltenni azt a lelki- ismeret-gyötrő kérdést, hogy ismerjük-e Karinthy Frigyest? Maga a műsorkészítő is bevallotta, hogy csak részben képes fölidézni alakját, „ezerarcú lelkét”, magát Karinthy Frigyest, aki ugyan ötven éve örökre lehunyta szemét, de kutató tekintetét magunkon és a világon érezzük ma is. Amikor kezdünk megismerni valamit, azt szeretnénk, hogy állandóan úgy maradjon. Azt hisszük, változatlan. Pedig változik. Az Anyám tyúkja is változik, a Tanár úr kérem is, mert változunk mi — az olvasók, változik maga az ember. Éppen ezért sosem csukhatjuk be úgy a könyv borítóját, hogy megfejtettük minden titkát. Különösen így van ez Karinthy esetében. Tehát, ha így gondolkodunk, minden mű egyben befejezetlen alkotás is. Karinthy Frigyes lélekbúvár volt. Szerette volna maga föltalálni a repülőgépet, ebben megelőzték, de élvezettel repült, szeretett volna eljutni az Anfarktiszra, helyette a világot ismerhette meg. Következetesen kutatta az én-t, ebben látta a legnagyobb titkot, s egyben a leg- csodálaito sabbat. írja: — Ember vagyok, ragyogó, soha vissza nem térő, utolérhetetlen alkalom, végtelenbe ívelő esély, ami- nőt istenben sem ismert még ez a sok istent látott világ... Majd másutt így vall az Enciklopédia címszaváról, az „ÉN”-ről: — Az egész világon egyetlen példány van belőle... Egyetlenegy !... Én őfelsége... Vasárnap este, amíg a televízióban a nap eseményeiről szóló híreket vártuk, Karinthy jelent meg a képernyőn. Az a Karinthy, akiről barátja, Schöpfldn Aladár ezt írta: — Eleve el volt rendelve arra, hogy csak ember legyen. A Legenda az ezerarcú délekről ugyan emlékműsornak készült, megjegyzést is téve ránk, nézőkre, hogy fölébredjen bennünk a nyugvó lelkiismeret: ismerjük-e eléggé Karinthy Frigyest. En rögtön tudtam, hogy a következő angol ítévéfilm előtt még a könyvespolchoz megyek és előveszem a Naplóm, életem című kötetét. Az emlékműsoroknak is megvan a maguk szerepe. Ám, ha a mi lelkiismeretünket kérdőre vonta a televízió a Karinthy-emlékműsorral, vajon nem tenné-e helyesebben, ha több alkalmat adna a nézőnek megismerni Karinthyt. A Tanár úr ké- rem-től az Utazás a koponyám körül-ig. Persze, azt a csodálatos utazást, melyet a Karinthy-művek ígérnek, megteheti magában is az ember, kinyitja az író kötetét és máris repül... Repülőgépen, zeppelinen, aeroplá- non, Karinthy kedvenc járművein. Szólnom kell Kuczka Judit munkájáról. A szerkesztő válogatása talán túl tömör- re sikerült, alig hagyott szuszanásnyi időt a nézőnek arra, hogy ne csak megértse az „ezerarcú lélek” üzenetét, hanem azonosulhasson is vele. Mindazonáltal ebben segítségére volt Balázsovits Lajos, Helyey /László, Ivánka Csaba, Kozák András, Oszter Sándor, Székely József, Végvári Tamás és Vitai András. Horányi Barna A városépítő Pollack Mihálv Házak. Épületek sora. A város, a kor arca-, jelené és múltté is. A benne élők igénye, lehetősége, szükséglete alakítja, a sok-sok közös sors. A közösség történelme épül minden falba. A kő, a vas, a márvány, a tégla sokszorosan túlél egy-egy emberi életet. Ha nem pusztítják hadak és háborúk, s Iáknak a falak között, éléinek száz évekig. A reformkor volt az, amely Magyarországon — annyi mással együtt — az építészetet is fellendítette. A polgáriét városokat követelt, hogy megmutassa magát, erősödő hatalmát. Ennek a kornak volt egyik legkiemelkedőbb építésze Pollack Mihály. Bécsben született 1773. augusztus 30-án. A bécsi akadémián Hohenbergnél tanult, aki udvari építészként először tervezett Ausztriá- " ban angolkertet a Schön- brunn számára. Tőle tanulta Pollack a nyugodt arányok fontosságát. Az iskolaévek után három év külföld következett. A céh törvényei így kívánták. Pollack Ltáliába utazott. Dél derűjével gazdagodva 1798-ban Pestre érkezett, s alig egy évre 'rá már kérte céhfelvételét. Első megbízatásként a Deáik téri evangélikus templomot készítette el, amely- nék azóta már külső (toronnyal tervezte) és belső' képe is megváltozott. A századforduló éveiben alkotta a besztercebányai és a körmöcbányai evangélikus templomot. Ezt követő nagyobb megbízatása a pécsi székesegyház építése volt, amely 1805-től 1832-ig tartott. A régi falaikat falköpennyel vette körül kívül- betül, s belülről még vas- kapoccsal is összefogta a falakat. 1806-ban kezdődött az egykori Sándor-palota építése a Várban, melyet most fognak felújítani. S erre az időszakra esett a székesfehérvári megyeháza építése, mely ugyancsak Pollack munkája. 1808-ban megalakult a Szépészeti Bizottság, amelyA Deák téri evangélikus templom nek először tagja, majd vezérlő egyénisége volt. A bizottság létrejötte a pesti építkezések sokasodását eredményezte. 1808-tól 1828- ig Pollack száznyölc lakóházat tervezett, polgárházakat és palotákat. Nagyon sok elpusztult ezek közül, nagyon sokat átépítettek, de a város különböző pontjain ma is állnak az általa megálmodott falak. KözJtük van a Horváth-ház a Kossuth Lajos és a Szép utca sarkán, az Andrássy-palota a Szép utcában, a Wurm-ház a Dorottya utca 6. alatt, az Üt- lői úti Josephineum. Az ablakok elrendezése nyugodtságot és méltóságot sugall, s a bejáratok mindenütt hangsúlyosak. A díszítés visszafogott, egyszerűség és harmónia uralkodik rajtuk. Áll még a Zichy család kastélya Szőnyben és Nagyién- gon, a dégi Festefics-kúria, az alcsúti kastély (megjelenésében a Nemzeti Múzeum előzményének tekinthető), s az alkotó Pollack nevét dicséri a terézvárosi plébánia- templom oltárainak sara, s a várospataki könyvtárterem elrendezése is. Bár Széchenyi nem kedvelte, József nádor talán épp ezért) becsülte munkásságát. A polgári követelményeknek megfelelő épülettípusak kialakításával stílust teremtett. Tehetséges mesterek, mint Hild József és Kasse- lik Ferenc csak folytatták, amit ő elkezdett. Talán a Szépészeti Bizottmányban Az alcsúti kastély betöltött tiszte miatt 1830- tól megfogyatkoztak megbízásai és semmilyen középítkezés után nem fogadott el tiszteletdíjat. Építette a szekszárdi és a jászberényi megyeházat, mindkettő dísze városának, híres pesti középületei között volt az 1848-ban leégett Vigadó, valamint a sajátos, sok átala- kíttatást szenvedett Ludovi- ka Akadémia. Kitartóan' dolgozott. Megvetett minden kontármum- kát. Hitte, hogy a mívesség és a szorgalom alkothat csak maradandót. Szorgalmazta vOlna a pesti Országházépítését is. Még terveket is készített hozzá. A művészet „politikai, nemzeti, társadalmi életünk emeltyűje” — hangoztatta Kölcsey az 1832-es országgyűlésen. Leghíresebb művének, a Nemzeti Múzeumnak tervét POllack már 1836-ban elkészítette. A falak ma nemzeti kincseinket őrzik. Az épület derűt és magabiztosságot sugároz, szinte zenei harmóniát. Nemzeti építészetünk egyik legszebb objektuma. Pollack 1855. január 5-e óta halott, művei azonban tovább élnek. Itt vannak körülöttünk, állnak a falak. Hirdetik városépítő művészetét, azt, hogy építeni csak jövőnek szólót, csak maradandót szabad. Józsa Ágnes
