Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
Diákbánat, szülőbánat írószerboltok rohamozása Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 205. szám ______________________1988. augusztus 27. szombat N imród-otthont avattak A diákok bánatosaik — mert mindjárt kezdődik az iskolaév. A szülők pedig azért, mert rohamozzák' az í rószerbaltoka t. Kaposváron az Ady Endre utcai üzlet forgalma mostanában 80—100 ezer forintra rúg naponta. Máskor egy „sima” hétköznapon húszezer forint értékű árut adnak el. A boltban megtudtuk : minden van, csak a gombfesték hiányzott, de az is csak átmenetileg. A füzet- csomagokat június óta készítik, és most már fogynak is rendesen. A spirálfüzetek Egyre nagyobb a szerepe a gyors műszaki információnak a mindennapi életben. A Műszáki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének megyei szervezete éppen ezért tervezi, hogy Kaposváron a Technika Házában kiépíti egy mű szaki- információs alközpont műszaki hátterét. Az éliképzelés azért keltett már eddig is nagy érdeklődést, mert az alközpont lehetővé tenné, hogy a nemSomogyról írták Egészség az egészségügyben. Vendégünk dr. Andrá- sofszky Barna, a mosdósi tüdőgyógyintézet főorvosa. Siker, 1988. 8. szám. Fakitermelők országos versenye. Magyar Mezőgazdaság, 1988. augusztus 17. Fodor János: Üjabb vízparti kemping nyílt Somogybán. Karaván, 1988. 8. szám. Az iskola vállalkozik. Népfront, 1988. 8. szám. (A csurgói szakmunkásképzőről). Kádár Márta: Szántódpuszta — a magyar múlt patinás emléke. Karaván, 1988. 8. szám. Küldött lesz a nemzetiségi kongresszuson. Szabad Föld, 1988. augusztus 26. (Spannenberger János, Kaposfő). Nashau díjlovagló-világ- kupa Kaposváron. Dunántúli Napló, 1988. augusztus 24. A vízi mentők felkészítése Földváron. Gyakorlatok. Polgári Védelem, 1988. 8. szám. ideje tegnap jött - el : a nagyok most kezdtek vásárolni; a kisiskolások szülei hamarabb ébredtek. Minden van, és minden nagyon drága. Egy-egy szülő átlagosan ezer forintot hagy a boltiban, de az elsősök gondviselői kétezer forint alatt nemigen ússzák meg az oktatásra való felkészülést. A vásárlók nem morognak csak sóhajtoznak: „Jaj, de. sok; jaj, de sok...” És az előkészített pénz mellé előveszik a másik ötszázast, ezrest is. zetközi és magyar információkhoz mindenki hozzáférhessen egy számítástechnikai és egy telexvonal közvetítésével, itt, Kaposváron — akár tervezéshez, akár gyártmány- vagy gyártásfejlesztéshez szükséges. Ezzel időt és pénzt lehet megtakarítani, hiszen nem kell Budapestre utazni, kutatni a levéltárakban vagy a könyvtárakban, dokumentumtáraikban. Elég egy katalógus, s ennek alapján Somogy megye területén az országos közúthálózaton augusztus 29-től szeptember 3-ig az alábbi forgalomkorlátozás várható. Félpályás útlezárásra kell számítaniuk az autósoknak a 67. sz. szigetvár—boglárlel- lei út 37,0—38,3 kilométere között (Kaposváron a Széchenyi téren — a donneri új felüljáró építése miatt). A terelőutat táblák jelölik. Sebességkorlátozás és útszűkület várható a 67. számú főközlekedési út 34,9— 35,3 kilométere között sza- lagkorlát-csere, a 68. számú úton a 81,4—81,6 km-e között (Marcaliban a posta építése miatt és a 68. sz. út 36,9—37,1 km-e között (Nagyatádon) OTP-s lakások építése miatt. Az 5804. számú harkány—darányi út 53,0— 54,0 km-e között a burkolatot javítják, a 6502. sz. ba- latonszemes—balatonőszödi út 2,3—3,3 km-e között (Ba- latonszemesen) gázvezetéket építenek; a 6514 sz. andocs— látrányi út 2,0—7,0 km-e között záróréteg készítése, a 6618. sz. nagybajom—kadarA somogyi vadászok ünnepe volt a tegnap átadott új otthon fölavatása. Hosszas vándorlás után végleges helyére költözött a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Somogy Megyei Intéző Bizottsága. Kaposvári otthonukat az Április 4. utcában alakították ki. Korábbra tervezték a létesítmény átadását, ám még szeptemberi szarvasvadászat előtt birtokukba vehették új otthonukat a vadgazdálkodók. Szarvas-, őz- és dámvad- agancsokkal díszítették termeiket, ahol tegnap délután Kiss János, a megyei intéző bizottság elnöke mutatta be a meghívottaknak a székházat. Megteremtették itt a vadászok oktatásának a feltételeit is. Videoberendezés közvetlenül „lehívhatók” az információk. Az MTESZ megyei szervezete megegyezett ebben az Országos Műszaki Informatikai Központtal és az Ipari Informatikai Központtal. Ha sikerül előteremteni a technikai apparátus kiépítéséihez szükséges négy-ötmillió forintot, akkor a két informatikai központ szívesen veszi a rácsatlakozást az információs bázisra. kúti út 2,0—4,6 km-énél aszfaltozás miatt rendeltek el sebességkorlátozást. A 6707. számú keszthely—balafon- keresztúri út 1,4—2,1 km-e és a 6801. számú bares—iha- rosberényi út 13,0—14,0 km-e között gázvezetéket fektetnek le, a kötcsei bekötőúton szennyvízvezetéket, a hácsi bekötőúton pedig gázvezetéket építenek. Sebességkorlátozás lassítja a forgalmat a 6513. számú rálksi—memye—somogyjádi út 8,2. kilométerénél. (Mer- nyén) és a 6701. számú ka- posvár—fonyódi út 48,8. ki- liméterénél (Fonyódon) hídépítés miatt. A 6701. számú kaposvár—fonyódi út 49,6— 50,2 kilométerénél (Fonyódon) burkolatromlás miatt kell lassabban haladniuk a járművezetőknek, a 6703. sz. ^uta—pusztakovácsi út jutai szakaszán pedig gázvezeték építése miatt. Búr kólát jeli estés miatt helyi forgalomkorlátozást rendeltek el a kaposvár—fonyódi úton, ahol hosszirányú jelet festenek; Kaposvár belterületén pedig egyéb burkolatjeleket. áll rendelkezésükre a továbbképzéshez; szándékuk szerint a-klubélet is föllendül az új otthonban. öten kapták meg kiemelkedő vadgazdálkodási tevékenységért a Nimród-érmet : dr. Cifra Árpád, a Kapos völgyi Diana vadásztársaság elnöke, Tapsonyi János, a kaposvári Győzelem vadász- társaság elnöke, Kovács József, a kutasi Kossuth vadásztársaság gazdasági vezetője, dr. Göndöcz Gyula, a megyei intéző bizottság vadászmestere és dr. Takács László, a Sefag vezérigazgatója, az országos intéző bizottság tagja. Az avaíóünnepség után két előadás hangzott el. Az erdő- és vadgazdálkodásról, Negyvenöt évvel ezelőtt gyűltek össze Balatonszárszón a kor haladó gondolkodói, írói, munkásai, hogy kiutat keressenek az ország válságából, s közös gondolkodással, vitákkal, irányvonalat szabjanak. A szárszói találkozó ma már fogalom. — A gondolkodás folyamatossága, a szellemiség az, amely ma újra időszerű, folytatondó — mondta B. Kiss Tamás, az idei tábor egyik szervezője. A résztvevők nagy része már csütörtökön megérkezett a balatonszemesi Exp- ressz-táborba, a tényleges munka azonban tegnap kezdődött. A Szárszó ’88 konferenciatábor augusztus 31- én estig tart. A felsőoktatásban működő szakkollégiumok, valamint a társadalom- politikai és honismereti klubok tanácsa szervezésében gyűlték össze néhány napra a fiatalok, hogy időszerű kérdésekről tanácskozzanak. A tulajdonviszonyok és a szociális biztonság, a szocializmus útjai, önszerveződés Példa nélkül álló sportteljesítményt hajtott végre a 31 éves amerikai hosszútávúszónő, Lynne Cox: átúszta tegnap a szibériai Bajkál tavat. A világ legmélyebb tavának két partja közötti 18 kilométeres távolságot négy óra húsz .perc alatt tette meg a jéghideg vízben. A Bajkál-tó vízhömérséklete jelenleg nem haladja meg a 11 fokot. Lynne Cox onnan indult, ahol az Angara beletorkollik a tóba. A Bajkál-tó át- úszása közben erős ellenár-' a vadkármegelőzésről dr. Taltács László, a Sefag vezérigazgatója tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, majd dr. Adámfi Tamás, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének főosztályvezető-helyettese a Mavosz és a Mavad részvénytársasága megalakításának szükségességét méltatta. A vadgazdálkodás évente mintegy 40-45 millió dollár haszonnal jár — mondta. A részvénytársaság révén ebből a pénzből minél többet szeretnének visszajuttatni a vadgazdálkodóknak. Serkenteni igyekeznek a vad- gazdálkodást és fokozni az érdekvédelmet. A Mavosz előzetes tervezetét is megvitatták a somogyi vadászok képviselői. és helyi társadalom, a politikai intézményrendszer reformja, valamint környezetvédelem a demokratikus mozgalmak helyzete, a magyarság- és nemzettudat szerepelnek itt megvitatandó témaként. A tanácskozáson főként fiatal szakemberek mondják el véleményüket, de a hozzászólók között tapasztaltabbak .és egészen rutin- talanok is találhatók. Né- hányan ott vannak azok közül is, akik az emlékezetes 1943-as tanácskozáson is részt vettek. — Ilyen együtt gondolkodásra serkentő megmozüulás 1943 óta nemigen volt — mondja B. Kiss Tamás. — Mintegy 700 résztvevőre számítunk, de a tábor nyitott, így előfordulhat, hogy ennél többen bekapcsolódnak a vitákba. Anyagilag, erkölcsileg támogat bennünket a KISZ KB, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, valamint* a Soros Alapítvány. A tanácskozás végén a legfontosabb 'témákban összegzést készítünk. ral és észak-keleti széllel kellett megküzdenie. „A legnehezebb a kezdet volt; két kilométer megtétele után begörcsölt a lábam, sőt az is eszembe jutott, ne hagyjam-e abba. Alattam egyki- lométeres mélység volt. De összeszedtem magam, és folytattam az úszást” — mondta megérkezése után. Lynne Cox már átúszta+a Bering-szorost és a dél-amerikai kontinens déli végén húzódó Magellán-szoros jeges vizében is tett hosszabb úszótúrát. Tarka sorok Lakás Volt egyszer egy apa, akinek két fia és négy- szobás lakása veit. A fiúk megnősülitek, és elfoglaltak két-két szobát. A tanulság: ha lakást vásárolsz, ne elégedj meg négyszobással, rögtön az elején ötszobásat keress. Mentő ötlet A madridi állatbarátok elhatározták, hogy állatvédő egyesületet alapítanak. Az előkészítő bizottság ülésén a társaság elnöke közli: — Pusztán a tagdíjakból társaságunk nem tarthatja fenn magát. Van-e valakinek javaslata arra, hogy teremlt- sünik elő további anyagi eszközöket? Don Rodrigo szólásra emelkedik: — Azt javasolom, rendezzünk bikaviadalt ! Panasz Egy idegen turista panaszkodik a magashegyi túrán: — Az ilyen utak mentén igazán fölállíthatnának néhány korlátot. — Azelőtt volt korlát — mondja a túravezető, de túlságosan sokba került; a turisták mindig magukkal rántották. Megállt az idő ... — Mondd, Géza, miért veszel öt éve ugyanolyan ajándékot a feleségednek? — Azért, ment a feleségem már öt éve állandóan negyvenéves. Gyorsvonat — Szörnyűek ezek az emberek! Alig szálltam föl a vonatra, máris ellopták a pénzemet... — Ne csodálkozzék, asszonyom, hiszen ez gyorsvonat. Horgászás — A horgászás, roppant izgalmas szórakozás. — Rám inkább megnyugtató hatással van. — No persze, mert neked van horgászenge- délyed ... Főzés — Miikor fogsz te olyan jól főzni, Piriiké, mint az anyám? — Majd akkor, Ödön, ha te is olyan jól keresel, mint az apád ! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Föszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13-360. Kiadja v a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Hunka Józsefné Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10,a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 L. P. NEM KELL PESTRE MENNI Műszaki adatok telexen Szárszói találkozó Időszerű kérdésekről tanácskoznak Forgalomkorlátozás Átúszta a Bajkál tavat Amerikai úszó rekordja ■