Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-15 / 194. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Dr. fíabony yjános, Kaposvár, Honvéd u. 22. sz. alatti lakos augusztus 5-én megjelent észrevételére a Dél-du­nántúli Tüzép Vállalat pz alábbi tájékoztatást adja: Vállalatunk a panaszos által is hivatkozott meggon­dolásból — tehát mert bizonyos termékek Vásárlásához az OTP nem nyújt hitelt —, döntött iúgy, hogy saját pénzügyi forrásait felhasználva 'lehetővé teszi e termékek részletre történő megvásárlását. \Az /a cél vezérelt ben­nünket, hogy ía vásárló 30—40 ezer forint lefizetése he­lyett már 5—10 ezer forint befektetéssel hazavihesse a kiválasztott árut. A feltételek megállapításakor figye­lembe vettük az OTP által megállapított 16 százalékos kamatot; mi az akció során 15 százalékot számítunk fel. Igaz, hogy ja /vételár teljes egészére, [de a hitelezés a vál­lalatnak is pénzügyi terhet, többletköltséget jelent, s ez esetenként meghaladhatja a vásárlónak felszámított ka­mat összegét. lEgy 30 ezer forintos színes tv esetében 25 százalék előleg lefizetése mellett < ez az összeg mindössze 900 forinttal több, mint a hagyományos OTP-hitelforma esetében. A feltételekről ia /vállalat írásbeli tájékoztatót adott ki, melynek [ismeretében a vásárlónak kell eldöntenie, hogy él-e ezzel a Ilehetőséggel \vagy sem. Ez történt pa­naszosunk esetében is. Az áruház-igazgató a feltételek is­mertetése után a pénztárnál hívta fel ia figyelmet arra a tényre, hogy jpga van eldönteni: ilyen feltételek mel­lett Ivásárol, vagy ’eláll -ettől a szádékától. Vállalatunkat — természetesen a forgalom növelése mellett — a jószándék \és inem a tisztességtelen jövede­lemszerzés indította a részletfizetési lehetőség (megterem­tésére. A vásárlók így jis értékelték ezt a szolgáltatásun­kat. [Ezt bizonyítja az a tény, hogy minden várakozási felülmúlt az érdeklődés, az eredeti elképzelésnél lénye­gesen több tv-t, mosógépet és egyéb terméket ilyen for­mán értékesítettünk. Tisztelettel: Szommer Istvánné a Dél-dunántúli Tüzép osztályvezetője A külföldiek is elutaztak KIÜRÜLT Á VÁROS A tomboló kánikulában megteltek a vízparti idegen­forgalmi központok. A sze­zon utolsó előtti hétvégéje volt tegnap. Aki csak tehet­te, elhagyta a városokat és valamelyik fürdőhelyen mú­latta az időt. A nagy nekirugaszkodás közvetett jeleit könnyű volt Kaposváron megtalálni. A Volga presszóban nem fogyott el a tej és a péksü­temény, amit rendeltek. Az üzletekben már szombaton elég kicsi volt a forgalom, akik úticsomaggal hétvégéz- tek, azok már pénteken be­vásárolták a szendvicsnek valót. A Corso cukrászdában vasárnap a hétköznapihoz viszonyítva kevesen voltak, viszont betért délelőtt egy külföldi diákokból álló turis­tacsoport. ök, úgy látszik, a hőséggel dacolva a túrázást választották a fürdés helyett. A Kapos Szállóban a szom­batról vasárnapra virradó éjszakát elég sokan töltöt­ték el, volt jugoszláv, oszt­rák, de még brazil vendég Híradás­technikai cikkek áremelése Mától az import és a ha­zai anyagok áremelkedése miatt a Videoton termékei közül a színes televíziók ára átlagosan 5,7 százalékkal, a rádióké 6,7 százalékkal, a hangdobozoké pedig 1,8 szá­zalékkal emelkedik. A Keravill-üzletekben — a vállalat igazgatójától ka­pott információ szerint — a már raktáron levő tv-készü- lékeket változatlan áron ad­ják a készlet kifogyásáig. A TS 4317 Supercölor ára te­hát változatlanul 25 500 fo­rint, a TS 4327 Super Infra- coloré pedig 28 800 forint ad­dig, amíg az áru el nem fogy. Az összesen 1000—1200 ké­szülék várhatóan 10 nap alatt kel el a boltokban. A Kereskedelmi Miniszté­rium illetékesei nem tudnak arról, hogy más vállalatok is hasonló módon járnának el a gyártól korábban megvá­sárolt termékek árainak meghatározásánál, mivel azonban a kereskedőknek nincs bejelentési kötelezett­ségük, elképzelhető, hogy né­hány napig még másutt is olcsóbban kaphatók a tévék, esetleg a rádiók és a hang­dobozok is. (MTI) Vajon még mi várható .. .? is. Vasárnap reggel viszont csaknem mindenki fölkere­kedett, legtöbben a Balaton­ra indulltak és kiürült a szálló. A Dorottyában mind­össze öt foglalt szoba volt. Ez a hotel elsősorban a hi­vatalos kiküldetésben járók kedvelt helye, nyáron viszont nem hivatali útra mennek az emberék. Az orvosi ügyeletén fel­nőttek nemiigen voltak, de az ügyeletesek már készültek a délutáni és a későbbi órák­ra, hiszen vasárnap kora es­tétől megérkeznek a leéget­tek, a hétvégi sérülteik. A gyerekorvos viszont 72 ifjú embert fogadott, szombat déltől vasárnap délig. Leg­többjük lázas és hasmenéses volt. Közös vonásuk: hét közben a helyi strandon jár­ták. ök már nem mentek vikendezni. Üres volt tegnap a megye- székhely, ezt láthatták azok a kevesek, akik az utcára merészkedtek a harmincfo­kos melegben, és visszhang­zott a léptük koppanása a házfalak között. SZÓVÁ TESSZÜK Nem látjuk a fáktól az erdőt. Pontosabban: a táb­laerdőt. Kaposváron a 48-as ifjúság útján le kell lassí­tani, hogy valamennyi táb­lát szemügyre vehessünk az árnyas lombok alatt. Út­irányt jelző tábla viszont kevés van Kaposvár utcá­in ... Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 194. szám 1988. augusztus 15., hétfő SZÉLCSENDBEN Matematikusjelöltek tábora Két év» készültek a kiválasztásra BaHatonfenyvesen egy, ko­rábban nem szokásos diálk- tanfolyamot rendeztek Tíz napig — egyebek között — a kaposvári Táncsics gim­názium szeptemberben in­duló speciális matemati-ke- tagazatos osztályának leen­dő tanulói ismerkedtek a tantárgy emelt szintű okta­tásával, leendő tanárokkal. Pintér Ernő tanár, tábor- vezető úgy mondta, hogy a fiatalok tehetséggondozásá­nak egyik válfaja az, amit a kaposvári szaktanárok itt végezitek. Dr. Ihros Csabáné, Kubatov Antal, Szabó Jó­zsef és Kiss Zoltán készítet­te fel azokat a 14—15 éves tanulókat, akik ősztől a spe­ciális tagozatú osztályban tanulnak majd. Kiss Zoltán elmondta: — Iskolánk hazánkban ama 11 intézet közé tartozik, ahol ősztől kiemelten foglalkoz­nak négy éven át a legmo­dernebb matematikával és számítástechnikával a spe­ciális osztályban. — Két éve készültünk a tanulók kiválasztására. Szak­körünk a megye minden ré­széből toborzott tanulókat az előkészítéshez. Mintegy 160 gyerek tudását mértük föl a szakkörben, közülük került ki az a 28, aki a speciális tagozaton kezdi meg. a gim­náziumot. Természetesen nemcsak kaposvári fiúk és lányok. A tanulók több mint félte Csurgóról, Siófokról és más iskolákból került hoz­zánk. Itt a táborban napi 6 órában barátkozhattak a gyerekek a matekkal. Köz­ben mi iis igyékeztünik meg­ismerni őket. Így feltétlenül könnyebb lesz a kezdet. Elhaló dalunk. Ahogyan közeleg az iskolaév, úgy okoz ne­kem mind nagyobb fáj­dalmat egy kellemes hétvégi emlék. Magya­rázatot is adok ehhez az értelmetlennek tetsző el­lentmondáshoz. Az emlék: Pécsett töl­töttem egy hétvégét az Európa Cantat . idején. Csodálatos hangulat volt azokban a napokban, a mediterrán városban. Az éjszaka is hangos te­rek, utcák senkit sem zavartak, hiszen nem a vandálok, a garázdák törték meg estétől haj­nalig a csendet. Sok­nyelvű embersereg kó­szált mintenfelé, s ha nem értették egymást szóban, hát énekeltek valamit. Nappal sem történt másképpen. Az ottani sétálóutcában épp / egy japán leánykórus közelébe keverettem. amikor karmesterük in­tésére rendbe állak, s a magyar szavakat kissé furcsán kiejtve, mégis jól érthetően Kodály műveiből rögtönöztek hangversenyt. A nézőse­reg néhány perc alatt összegyűlt. Lett is a do­logból többszöri vissza­tapsolás. Talán fél órával ké­sőbb, Kodály Zoltán sé­tatéri szobránál hallgat­tam meg nyolc keleti lánytól két kánont, az­után ... Nem sorolom. A fájdalom: iskolába járó gyerekeink tíz- és tízezrei ülnek padba két hét múlva. Heti egy, kétheti egy vagy még annál is kevesebb ének­órájuk lesz. Vannak énekóra nélküli évfo­lyamok. Ének nélküli is­kola, ének, zene nélküli élet... A japánok ma­gyarul éneklik Kodályt. Magyarok ... Van a vi­lágnak sarka, ,ahol tilos ezen a nyelven dalolni. Nálunk szabad. És még­is .. . Amott módszere­sen irtják énekünket, itt csak úgy elhal magától. Hagyjuk sorvadni. Bűn az utóbbi is. ,S tűrjük. Egyszer talán már fájni sem fog. L. P. Őstörténeti nyomokon Kínában Harmadik belső-ázsiai ku- tatóútjára indult augusztus közepén Kiszely István ant­ropológus és munkacsoport­ja. Az expedíció — a Körösi Csorna Sándor által megje­lölt területeken haladva — bejárja Kanszu tartományt, és felkeresi az ott élő sárga ujgurokat. Ez az etnikum még a IX. században sza­kadt le a többi ujgur törzs­től, Kelet-Tibetben teleped­ték le, s az ősi türk, illetve mongol nyelvet beszélik nap­jainkban is. A most mintegy kilencezer főt számláló nép­csoport csaknem érintetlenül megőrizte az ősi ujgur nép­zenéjét, monda- és mesevi­lágot. A munkaosoport mostani útján — a szellemi, kulturá­lis hagyatékon kívül — az embertani jellemzőket és a tárgyi emlékanyagot .is ta­nulmányozza, feldolgozza. Mindez számos adalékkal szolgálhat a magyar őstörté­neti kutatásokhoz is, hiszen a magyar törzsek IX. száza­di vándorlásaik során kap­csolatban álltak a? ujgurok- kal. TOMPULÓ REFLEXEK A HŐSÉGBEN Balesetek futószalagon Allló gépkocsi mögül lé­pett elő figyelmetlenül Sáin- tosom egy nyolcéves kislány péntek délelőtt, s egy érke­ző Barkas elütötte. A gye­reket súlyos sérüléssel szál­lították kórházba. Ugyanezen a napon még két bal leset történt. Pata- lomban ittasság és figyel­metlenség lett a veszte Sza­bó István 59 éves helybeli segédmunkásnak: felborult és súlyosan megsérült. A Boglárlelle és Szőlőskislak közötti úton az 55 éves bog- MtilteWei Fehér László sze­mélyautójával elütötte az úttest közepén kerékpárjára támaszkodó Gazda János ordacsehi nyugdíjast. Gazda súlyos bokatörést szenvedett. Figyelmetlenül motoro­zott Kaiszó és Somogy szob között Harag Attila 19 éves segesdi pék és egy, az út­test mellett álló jelzőtáblá­nak hajított. A fiatalember isérülése: súlyos lábszártö­rés. Zaimárdiban — ugyancsak szombaton — két autó üt­között össze a figyelmetlen­ség miatt. A balesetért Wab- rosch Géza NSZK-beli ál­lampolgár a felelős, akinek utasa súlyosain, megsérült. A két gépkocsiban hatvanezer forint a kár. A Balaton partján aznap Boglátelellén is volt egy könnyű sérüléssel végződő baleset. Hujber László bog- lánltellei technikus fi.gyéllmet- lem vezetés következtében egy csehszlovák személyg,ép- kocsinak hajtott, amely át- ■ tént az úttest másik oldalá­ra és egy szemből jövő autóval koccant. A vétlen vezető eigy.ik utasa köny- nyebben megsérült. Tarka sorok Kalauzreglama — Hölgyem, a gyer­meknek is kell jegyet váltania, láthatóan el­múlt már nyolcéves — fordul udvariasan az utashoz a buszkalauz. — Lehetetlen — men­tegetőzik a hölgy —, hi­szen nincs még nyolc éve, hogy férjhez men­tem. — Hölgyem, én nem gyóntató pap vagyok, rám csak a viteldíjbe­szedés tartozik. Professzor­szórakozottság — Örülök, hogy talál- kozitunk — mondja rég látott kolléganőjének a professzor. — Hogy van a férje? — De professzor úr, nem vagyok férjnél. — Szóval, a férje, hogy is mondjam csak — agglegény. Morbid — Milyen arányú önöknél a halandóság? — kérdezi a turista az egyik helybéli lakostól. — Mint mindenütt a világon, vagy ha úgy tetszik: akárcsak maguk­nál — egy emberre egy haláleset. Fogfájáskor Jean végre elhatároz­za1, hoigy felkeresi a fog­orvost. A félelemtől resz­ketve csönget be a ren­delő ajtaján, ahol egy kedves, mosolygós nővér toppan elé. — Sajnos, nincs itthon a doktor. — Nem mondaná meg nekem,, miikor nem lesz itthon legközelebb, hogy tudjam, mikor jöjjek? Nézeteltérés — Ha intek, ez any- nyiit jelent, hogy hoz­zám, Karlisson úr. — Értem, igazgató úr ! Ha viszont én a fejemet rázom, az azt jelenti, hogy nem megyek. Skótéknál — Mennyiért visz ki az állomásra? — kérdezi a taxisofőrtől a skót. — Három fontért. — És mit fizetek a csomagokért? — A csomagért? Sem­mit. — Akkor vigye ki csak a csomagomat, én meg majd kigyalogolok odáig. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő*h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Lotinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13*360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11*644. Postacím: Kaposvár, Pf. : 31. 7401 Felelős kiadó: Hunka Józsefné Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe* sitő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10, a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133—0608

Next

/
Oldalképek
Tartalom