Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-05 / 159. szám

Nagy erőpróba előtt a Csurgó Hazai pályán veretlen maradt Az 1987/88-as NB IlI-as lab dar úgó-bajnoks ág nem várt szép eredményt hozott a Csurgói Spartacus SE szá­mára. A harminc mérkőzés­ből tizenhatot megnyert a csapat, kilencszer végzett döntetlenre, s csupán öt­ször kellett vesztesen el­hagynia a játékteret. Negy­venegy pontot gyűjtve, a Mohács mögött a második helyen végzett a Dráva- csoportban, s ez az NB II- be való feljutást jelentette. csatársorban Bántó játszott a legjobban, ő szerepelt a legtöbb mérkőzésen is, hi­szen többen sérüléssel baj­lódtak. Elégedett vagyok Ri. tu perrel és Vörössel is, ami­kor szükség volt rájuk, jól oldották meg feladataikat. A legtöbb gólt — izenkettőt — Hosszú lőtte, tízet rúgott Bántó és Bódis, hatot Csa­lás. — Hogy érzi: jelenleg hány NB Il-es szintű lab­darúgója van? A kaposvári megyei rangadó előtt (Táncsics—Csurgó 1-1) Fekete Jánost, a Csurgói Spartacus SE elnökét arról kérdeztük, hogy ő miben látja a siker titkát. — Az első célkitűzésünk a nyugodt bentm aradi s volt csupán. Jól sikerültek viszont az átigazolásaink, s ez megmutatkozott a csapat javuló játékában is. A ki­tartó, következetes szakmai munka eredményeként ju­tott az együttes ősszel az el­ső helyre, s a nem várt jó szereplés kapcsán átértékel­tük tervünket. A szakmai vezetéssel egyetértve úgy döntöttünk, hogy ha a gár­da a tudása alapján jogot szerez rá, hogy az NB II- ben játsszon, akkor anya­gilag biztosítjuk a feltétele­ket. A módosított célt is teljesíthette a csapat, mégpe­dig úgy, hogy Hosszú, Csa- los, Deme és Puskás hat hé­tig harcképtelen volt, s két gólerős támadónk csak cse­reként jutott játéklehető­séghez az idény végén. Készéi Ferenc edző szak­mai oldalról értékelte a bajnokságot: — Ellenfeleinkkel szem­ben Legtöbbször vegyes vé­dekezéssel léptünk pályára, s bevált az esetenkénti le­támadás is. Hiányosságként annyit lehet felróni, hogy néha túlságosan a védővo­nalba engedtük a támadó­kat, s ilyenkor legtöbbször azonnal elvesztettük a meg­szerzett labdákat. Csatá­raink főleg felállt védel­mekkel szemben játszottak, mégpedig jól. Fejlődött a kantrajátékunk, fejelési tu­dományunk azonban nagyon gyönge volt. Technikailag képzettek a játékosok, de további javulást várok. A taktikai felkészítés során gondot akozott, hogy a pá­lyán nincs -szellemi irányí­tója az együttesnek. — Miben»nőtt a többi csa­pat fölé a Csurgó? — A győztes Mohács után mi lőttük ' a legtöbb gólt. Hazai pályán veretlenek maradtunk, ' s a nyolc tava­szi vidéki mérkőzésen ki­lenc pontot szereztünk. — Hogyan értékeli egyé­nileg a játékosok szereplé­sét? — A kapuban Belovári megbízhatóan védett, bravú­rok sorozatát mutatta be. A védelemben Tóth P., Nagy L. és Kovács nyújtott jó teljesítményt, Beke vissza­esett. A középpályán Bódis, Posta és Vékony vitte a prí­met, s nagyon feljavult György is. A többiek telje­sítménye is megfelelt. A — Ez csak a következő bajnokságban dől el. Akik képesek teljesíteni a köve­télményt, azok lesznek az NB Il-es szintű focisták. — Kik azok, aíkiik már szerepeltek magasabb osz­tályban? — Nagy Lajos, Mészáros, Bódis, Bántó és Csalos már játszott NB I-ben, az újon­nan igazolt Fuller pedig NB II-ben. — Hogyan történtek az átigazolások ? — Posztokra szemeltük ki a játékosokat. Belovári sze­mélyében csak egy jó ka­pusunk volt eddig, ezért van szükségünk a komlói Ful- lerra. A védelemben meg­felelő a helyzet, de a Mar­cali VSE játékosával, Mé­szárossal tovább erősödhe­tünk. A középpályán ele­gendő jóképességű labda­rúgónk van, de az igazi szellemi irányító, az „agy- tröszt” hiányzik. Minden­képpen elkelne egy kiemel­kedő képességű játékos. Az új szerzemények közül a kaposfői Gyurka és a nagy­atádi Szigeti középpályás. A támadósorból egy gyors, in­dítható csatár hiányzik, itt még keressük a megoldást. — Mikor kezdik a felké­szülést, és mi a cél a má­sodosztályban? — Július hetedikén indul a munka, tizennegyedikétől pedig három hétig napközis rendszerben fogunk edzeni. A rajt előtt három héttel térünk át az idényközbeni rendszerre. Sok edzőmérkö- zésit szeretnénk játszani, egy héten legalább kettőt. A cé­lunk pedig nem lehet más. mint a bentmaradás. — Mennyi nézőre számí­tanak? — Eddig nyolcszáz és ezer között mozgott ez a szám, reméljük, hogy " nőni fog. S én bízom abban is, hogy az új évadban a nézők szurkol, ni fognak. Berzeviczy Zsolt Öt telitalálat a totón A 27. totófogadási héten 5 darab 13 plusz 1 találatos szelvény volt, nyereményük egyenként 1 573 970 forint. A 13-as’ (1 darab) 1 124 264, a 12-esek (449 darab) 10 016, 11-esek (7746 darab) 581, a 10-esek (69 157 darab) 98 fo­rintot érnek. Somogyi Néplap 1988. július 5., kedd SPORT Lemondott Somogyi Jenő, Török Péter és Bálint László Hétfő délután Somogyi Je­nő, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke telefonon feilhiívta az MTI Sportszer­kesztőségét és közölte: — A kialakult helyzetre, valamint egészségi állapo­tom megromlására való te­kintettel lemondok a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség el­nöki tisztéről. Az MTI munkatársa a döntés hátteréről bővebb in­formációt is kért, ám Somo­gyi Jenő további indoklásra nem vállalkozott. Annyit hozzáfűzött, hogy elhatározá­sáról már levében, hivatalos formában értesítette Deák Gábor államtitkárt, az ÁISH elnökét. A lemondás hallatán Bá­lint László, a magyar labda­rúgó-válogatott technikai igazgatója, és Török Péter, az MLSZ főtitkára is hason­ló döntésre jutott — ők is lemondtak tisztségükről. Bálint László indokolása így hangzott: — Kinevezésemet Somogyi Jenőnek köszönhetem, így az ó lemondását követően nem tartom „sportszerűnek” azt, hogy maradjak. Török Péter nyilatkozata : — Ügy érzem, az MLSZ vezetése az utóbbi hetekben sokak kritikájának céltáblá­ja volt. Ilyen helyzetben nem tudók és nem is akarok tovább dolgozni. Késő délután ismét csen­gett a telefon az MTI sport- szerkesztőségében, s Török Péter azt a meglepő hírt kö­zölte, hogy visszavonja le­mondását. — Csak ma tudtam meg, hogy Somogyi Jenő lemond, s amikor az MLSZ-ben hal­lottam a hírt, annyira a ha­tása alá kerültem, hogy úgy döntöttem, én sem maradok tovább — mondta. — Később jelentkeztem az ÁISH-ban, s megbeszéltem az ügyet Deák Gábor államtitkárral. Meg­beszélésünk után lehiggadva újra végiggondoltam a dol­got, s beláttam, elhamarko­dottan cselekedtem. Ügy.xív zam, hogy megfutamo’dás lenne most lemondanom. Az én feladatom az adminiszt­ratív ügyek vitele, s ezt a munkát folytatnom kell. Nincs még edzője a Rákóczinak Tegnap a legtöbb labdarú­gócsapat megkezdte felkészü­lését a következő bajnokság­ra. A Rákóczi FC játékosai azonban még egy hétig pi­hennek, s csak július 11-én, hétfőn találkoznak ismét, hogy munkához lássanak. A legutóbb közöltekhez viszo­nyítva kevés újat tudunk mondani. Ami a legfonto­sabb : még mindig nem sike­rült megállapodni egyetlen szakemberrel sem. Az biztos, hogy'az'Egykori játékos, Ko- váts Csaba nem jön Kapos­várra, marad továbbra is Győrben. A legfrissebb hírek szerint Géléi József az első számú jelölt. Szilvási Jó­zsef elnök elmondta, hogy a szakemberrel előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, s várhatóan ezen a héten pont kerül az ügy végére. Meksz távozása végleges, és úgy van, hogy Bócz is eltávozik, őt az Olajbányász kívánja szerződtetni. Sajnos kútba esett Tatár leigazolása, az egri labdarúgó nemet mon­dott. Jelen pillanatban egyet­len biztos név sincs a veze­tők tarsolyában, de — mint az elnök mondta — ez a hét sóik kérdésre adhatja meg a választ. As Egyesült Államok rendesi meg a 15. labdarúgó Tb-döntőt Vitorlázás kaposvári siker A két hétig tartó vitorlázó repülő Budapest bajnokság szép kaposvári sikerrel ért véget. Barka József az MHSZ kaposvári repülőklubjának versenyzője három számban is napi győzelmet ért el, míg további háromban má­sodik helyezett lett. Az ösz- szesített eredmények alap­ján biztosan szerezte meg az első helyet, négy százhar- minckilenc ponttal előzte meg az utána következőt. A győzelmén kívül a standard osztályban elért legnagyobb átlagsebességért, valamint az MHSZ budapesti vezető­sége által alapított „Stan­dard osztály legeredménye­sebb versenyzője” címért ki­írt díjakat is ő hozta haza. Nagyüzem a sporfnapkózíben Kaposváron a termálfürdő területén az idén is meg­rendezték a kaposvári sportiskola napközis sporttáborát. Megkezdte felkészülését a Siófoki Bányász Tegnap délelőtt — rövid ismerkedés után — mindjárt átmozgató edzéssel kezdte meg a felkészülést a Siófoki Bányász NB I-es labdarúgó- csapata az 1988—89-es baj­noki évre. Az új vezetőedző, a Keszthelyről Siófokra köl­töző Gellei Imre mellett to­vábbra i,s Horváth Károly és Pusztai László pályaedzők segédkeznek. A tegnapi első összejöve­telről már hiányzott Laka­tos, akit az MTK VM igazolt át — a hírek szerint nem is csekély összegért. Nem lát­tuk Balázst sem, akinek a szerződése lejárt, s valószí­nűleg a Videotonban foly­tatja. — Függőben van még Pardavi, Pailkovics, Jancsika, Balogh ügye, Molnár pedig Sopron felé kacsingat — mondta Szigeti János, a sportegyesület általános el­nökhelyettese, a labdarúgó szakosztály elnöke. — Mol­nár kölcsönadása szóba jö­het, de nem zárkózunk el más játékosok egyesület- változtatási szándéka elől sem. Boda, Hádem, Borostyán iránt is több csapat érdek­lődik; egyelőre még nem lehet tudni, hogy mi lesz ezekből az ügyekből. Az újak közül itt van Takács Tamás, Freppán, Aczél és Szabó Bé­la, valamint a siófoki Ta­kács Zsolt, akit mi adtunk kölcsön az FTC-nék, onnan került Keszthelyre, s most haza szeretne térni. Nincs itt még a kaposvári Meksz — ő kedden csatlakozik az együt­teshez. Közben az átmozgató ed­zés kétkapus játékká alakul át. A két mozgatható kaput a 26 jelen levő labdárúgó elhelyezi a pályán úgy, hagy kíméljék az eredeti kapu előtt felújított füvet, majd megkezdődik a játék: piro­sak a fehérek ellen. A hosz- szas sérülés illetve betegség után újra munkába álló Sza­bó László és Adi is fürgén veti magát a küzdelembe, s a többi játékoson is meglát­szik a „labdaéhiség” s jó han­gulatot varázsolnak a zöld gyepre. Ma megkezdődik a kemé­nyebb munka. Két hétig Siófokön készül a csapat, majd külföldi erőfelmérés következik előbb Jugoszlá­viában, majd az NSZK-ban egy-egy nemzetközi tornán. Július 22-én Siófokon kerül sor a hagyományos nemzet­közi Siotour Kupa küzdel­meire, ahol a tavalyi győz­tes Pécsi MSC, a jugoszláv Zseljeznicsar és a holland Roozendaal KC lesz a siófo­ki Bányász mellett a részt­vevő. — Megkezdődött a világí­tás szerelése, de ez sajnos a bajnoki rajtig már nem ké­szülhet el. Az biztos, hogy még ebben az évben átad­juk, s akkor esti mérkőzé­sökre is sor kerülhet Siófo­kon — mondta Szigeti Já­nos. , Gy. L. Tizenkét számban gyűjtöttek pontot Vízügyi SC Velencében A hétvégén rekikenő hő­ségben rendezték meg Ve­lencén a kajak-kenu vidék, bajnokságot. A nyár köze­pének legjelentősebb verse­nyén a válogatottaktól a kezdő versenyzőkig min­denki vízre szállt. Harminc- három egyesület 1200 ver­senyzője indult, köztük a Kaposvári Vízügyi SC fia­taljai. A Deseda legjobbjai Velencén 12 számban gyűj­töttek pontot. Az elgő hat között futottak be: második lett: Honfi Barna—Tóth Ta. más ifj. kajak kettes 6000 méteren. Harmadik helye. zést ért el Tapaszti Péter — ifjúsági kajak egyesben 6000 méteren és Csima Fe­renc—Bor,hi Zsombor páros ifjúsági kajak kettesben. Negyedik lett: Potó Edit MK úttörő lány 2000 méte­ren és a Borhi Zsombor— Qsima Ferenc páros ifjúsági kajak kettes 500 méteren, ötödiknek ért célba Tapasz, ti Péter ifjúsági kajak egyes 1000 méteren. Hatodik he­lyet ért el Tóth Tamás— Honfi Barna ifjúsági kenu kettes páros 1000 méteren és Tapaszti Péter ifjúsági kajak egyes 500 méteren. MAGYARORSZÁG KERÜLT A „B" CSOPORTBA Vasárnap az olaszországi Lonigóban rendezték meg a salalkmotoros csapat világ­bajnokság C-csoportjának 2. fordulóját. A magyar együttes nagyszerűen mo­torozott, megnyerte a ver­senyt, s így az összesítésben 12 pont előnnyel végzett az élen. Ez azt jelenti, hogy a válogatott július 16-án az NSZK-beli Landshutban az NSZK, Ausztrália és Finn­ország társaságában a B- csopontban folytathatja a harcot a legelső vonalba ke­rülésért. A lonigói futam végered­ménye : 1. Magyarország, 44 pont (Adorján, Petrikovics 12— 12, Kocsó 11, Tihanyi 5, Ba­logh 4). 2. Olaszország 43. 3. Ausztria 22. 4. Bulgária 10. Tíz héten át kéthetes váltásokban látogatják a jelentke­zők. Hat felügyelő ügyel a gyerekekre, és külön medencé­ben, naponta cserélt vízben gyakorolják az úszást. A szá­razon is gazdag lehetőség kínálkozik a mozgásra. A gyere­kek reggel 7-töl 17 óráig tartózkodnak a strandfürdő terü­letén. Naponta 120—150 diák látogatja a napközis tábort. Hétfőn, Zürichben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) titkos szavazás után úgy dön­tött, hogy az 1994-es, a 15. világbajnoki döntőt az Egyesült Államok rendezi meg. A szavazá­son az Egyesült Álla­mok Brazíliával és Ma­rokkóval szemben dia­dalmaskodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom