Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-25 / 176. szám

1988. július 25., hétfő Somogyi Néplap 7 SPORT NSZK-sikerek Kaposváron 29. kézilabda Balaton-kupa Karate Jól szerepeltek a nyugat­német válogatott tagjai a kaposvári karate do nem­zetközi versenyen. A lehet­séges négy számból kettőt az NSZK versenyzői nyer­tek. A jobb helyezések nagy részét is ők szerezték meg. Pedig niem úgy indult szá­mukra a szombati nap, hogy pezsgőbontássail fejezik be. Gerd Weuland az egyéni küzdelmek során beleszaladt egy rúgásba, és eltörött az orrcsontja. Azonnal kórház­ba szállították, így nem tud­ta folytatni a versenyt. A megyei kórház orr-fül- gégészeti osztályának ügye­letén érdeklődtünk állapotá­ról. — A vérzést sikerült elál- lítanom — mondta az ügye­letes orvos —, de az orr- csontot altatás után kellene a helyére tenni. Gerd nem­sokára hazautazik az NSZK- ba, így erre már ott kerül sor. Vidra Edittől, a sportág hazai szövetségének verseny­zőjétől megtudtuk, hogy a „karate do”-ban nagyon rit­ka az ilyen- esett. Annát is inkább, mert a küzdelemben az ütéseket és rúgásokat c-siák minimális erővel sza­bad bevinni. Ha egy ver­senyző erősebben tatát, le­léptetik. A sportágnak az érdekes­sége nemcsak az egymás el­leni -küzdelem. Bemutatót is tartottak. Ez nem más volt, miiint képzeletbeli ellenfél elleni küzdelem. Ebben a számban a nők is parkettára léptek. A pontozók a nyu­gatnémet Maratzkit tartot­ták a legjobbnak; ő hajtotta végre a gyakorlatokat a leg­pontosabban és a legna­gyobb lendülettel. Rony Klu­ger, az egyik pon-tozóbíró ' Izraeliből jött : — Nagyon kell figyelniük a versenyzőknek ezekre a gyakorlatokra — monctt-a —, mart egyetlen- hiba -esetén is nulla pontot kapnak. Mindössze egy ilyen for­dult elő az egész versenyna­pon. Pedig a nők tízen, a férfiak huszonkettőn indul­tak ebben a számban. A gyengébb nem képvise­lői közül hatan, a férfi-aknái -nyoilcan kerültek a délutáni döntőbe. Köztük Nánai Fe­renc, a Budai XI. verseny­zője is. A magyar fiú na­gyon szépen kivitelezett gyakorlatot adott elő. Ez Hódi Tímea (Budai XI.) gya­korlata tetszett a legjobban a nem­zetközi versenybizottságnak, így ő lett ennek a számnak a győztese. A shotokan, a shito-ryu, a w-ado-ryu és a goju-ryu irányzatokból fejlődött ka­rate do sa-va-borsa is az egymás elleni küzdelem. Legnagyobb bánatunkra itt már csak erősebb nem kép­viselőit láttuk. A két, szembenálló ver­senyző közül iaz lehetett a győztes, aki három találatot vitt ellenfele testére. A küz­delem akkor is véget ért, ha a selejtezőkben lejárt a két, a döntőkben a három perc. Hét ország 39 karatézója nevezett be ezekbe a küz­delmekbe. Az egyéniben -az erzsébet­városi Miskolci Attila mind­járt az első mérkőzésen ve­reséget szenvedett a ju-go­Jugoszláv válogatott—Ostra­va szláv Pesa Zorántól, a vi­gaszágon azonban sorra dia­dalmaskodott. Először az ostmvai Hrusko, majd az olasz Brigo ellen. Végül a már említett Weulandnak kellett sérülés miatt felad­nia ellene. Így Miskolci a bronzérmet szerezte meg, csakúgy, mint honfitársa, Nánai. Nánai a későbbi győztestől, Haviutói szenve­dett csak vereséget. A csapatküzdelmek elő­döntőjében- a Budai XI. 1-1- ne végzett a későbbi győztes nyugatnémetek ellen. A ta­lálatok különbsége azonban 10-8 volt az NSZK javára, így ők jutottak a döntőbe. Ott szoros mérkőzésen 2-1- re verték meg az ostravaia- kat. A verseny egyik szüneté­ben törtek a cserepek és a fairudak. De nem akárhol: Rebicsek Gerd erzsébetváro­si töb-bdanos mester hasán. Rony Kluger csapata tartott ugyanis bemutatót törés­technikából. Eredmények: Csapat ku- mite (küzdelem): 1. NSZK- vátögatóitt, 2. Ostrava, 3. Bu­dai XI. és a jugoszláv válo­gatott. Egyéni kumite: 1. Havlu (Ostrava), 2. Pesa (jugoszláv), 3. Miskolci (Er­zsébetváros) és Nánai (Bu­dai XI.). Kata (bemutató): 1. Nánai, 2. Vigliasky (Kas­sa), 3. H-iese (NSZK). Nők: 1. Maratzki (NSZK), 2. Telaidiro (olasz), 3. Uschi (NSZK). B. A. Az FTC és a Komló nyert Vasárnap a döntőkkel be­fejeződött az 51 mérkőzés­ből álló 29. kézilabda Bala­ton-kupa. A nőknél izgal­mas, fordulatokban bővelke­dő mérkőzésen a lefújás előtt 5 másodperccel szerezte meg a győzelmet a Ferencváros a győriek ellen. A férfiak­nál a Komló a 2. félidőben fordította maga javára a mérkőzést a Dunaföldvár el­len. A rekkenő hőségben a csapatok színvonalas mér­kőzéseket játszottak a he­lyezésekért. Szombati eredmények: Nyíregyháza—Ózdi Kohász 17:16, Tungsram—Dunaföld­vár 21:21, Komló—Ikladi Va­sas 31:16, Orosháza—RSV Wullenstetten 30:19, Nagy­atád—Csurgó 32:29, Hőgyész —Dunakeszi 27:25, Komló— 'Ózdi Kohász 27:23. Női mérkőzések: Lőrinci Fonó— Köfém 32:18, FTC— Taurus 28:15, Magyar ifjú­sági válogatott—Pécsi Hunor 32:18, Győri Richards—He’-cz SC 22:21, 5—6. helyért: Hercz —Taurus 20:19. Vasárnapi döntők: A 3—4. helyért: Nyíregy­háza—Nagyatád 22:16 (8:8). Döntő: Komló—Dunaföldvar 24:20 (10:13), V.: Gyúró, Ró­zsa. Ld.: Székelyhídi (8), il­letve Szauter (7), Veres (6). Nők, a 3—4. helyért: Lő­rinci Fonó—Magyar ifjúsági válogatott 18:14 (8:6). Női döntő: Ferencváros—Győri Richards 22:21 (10:14). Ld.: Hessz (9), Riedelné (7), illet­ve író (7), Csendes (6). Jv.: Győzsy, Rákóczi. A különdíjak nyertesei: a legjobb góllövő Tóth Éva (Lőrinci Fonó) 31 góllal és Veres (Dunaföldvár) 50 gól­lal. A legjobb mezőnyjátékos Bajczi Gyuláné (FTC), és Kerekes Imre (Hőgyész). A legjobb kapus Szabó Hedvig (Győri Richards) és Szép Já­nos (Nagyatád). A legsport- szerűbib női csapat a magyar ifjúsági válogatott, a férfiak­nál a Nyíregyháza. Rákóczi János MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. S és este 8 órakor: ZSIVAGO DOKTOR I—II., videómozi de. 9 órától nonstop I. terem : A SÁRKÁNY VISSZATÉR, II. te­rem: A DELFIN NAPJA. Sza­bad Ifjúság du. 5 órakor: FIÚ NAGY FEKETE KUTYÁVAL, es­te 7 órakor: MOST ÉS MIND­ÖRÖKKÉ (14). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: VALAHOL MA­GYARORSZÁGON, este fél 8 órakor: BETTY BLUE (18), ka- maramözi du. háromnegyed 6 órakor: AZ ÉN KIS FALUM. Marcali este 7 órakor: SZORÍ­TÁSBAN. Nagyatád du. 5 és es­te fél 8 órakor: NYITOTT AB­LAK. Radnóti videóklubmozi, konzervgyár, Nagyatád du. 6 órakor: RENDŐRNŐ. Barcs es­te 8 órakor: HOSSZÚ BÛCSÜ- ZASOK (14). BALATONI MOZIK MŰSORA: Siófoki teremmozi de. fél 10 és este fél 8 órakor: VIDEO- KIVETÍTÖ: RABLÁS du. fél 6 órakor: A SZAKASZ (16). Sió­foki kertmozi este 9 órakor : RENDÖRSZTORI (14), U óra­kor: A SZAKASZ (16). Fonyód kertmozi este fél 9 órakor : Az UTOLSÓ CSILLAGHARCOS (14). Balatonföldvár (fedett kertmo­zi) este fél 9 órakor : NAGY ZŰR KIS KÍNÁBAN (14), fél 11 órakor : SZOKEVENYVONAT (16). Baiatonlelle (fedett kert­mozi) este 9 órakor: KROKO­DIL DUNDEE, 11 órakor: HAN­NAH ES NŐVÉREI (14). Bala- tonfenyves (fedett kertmozi) es­te 9 és 11 órakor: RÖVIDZÁR­LAT. Balatonszemes (fedett kertmozi) este 9 órakor: FAN­TASZTIKUS LABIRINTUS, 11 órakor: A HALALOSZTO (18). Balatonszárszó (fedett kertmo­zi) este 9 órakor: ALADDIN, ll órakor FANTASZTIKUS LABI­RINTUS. Zamárdi (fedett kert­mozi) este 9 órakor: AZ ÖR­DÖG JOBB ÈS BAL KEZE, 11 órakor: VAGYRAJAROK (14). Balatonbogár du. fél 6 órakor: A BEVERLY HILLS-I ZSARU (14), este 8 órakor: A MISZ- SZIO (14), 10 órakor: VIDEO- KIVET1TÖ : GYILKOSSÁG RENDELETRE. Balatonmária este fél 8 órakor: ÉRINTS MEG ÉS MENJ! Fél 10 órakor: LE­SZÁMOLÁS HONGKONGBAN (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 18.38 : Műsorismertetés. 18.45 : Képes nóták. 19.15: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: A szent csa­lád. 21.10: A Panoráma külön­kiadása. 22.20: Híradó 2. Budapest 2 20.00—21.00: A Pécsi Körzeti stúdió műsora. Tudósítások a dél-dunántúU megyékből. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Kalandhajó. 9.55: Jóllakottam 10.00: Mi, em­berek. 10.25: Ha a gátak el­szakadnak. 12.00 : Homo techno- logicus. 12.10: Ausztria 2000-ben. 13.00: Hírek. 13.05: Jogi esetek. 15.15: Szünidei program. 16.05: Erdei otthon. 16.30: Gyermek­műsor. 17.05: Dennis. 17.30: Marco Polo. 18.00: Mi. 18.30: Szegény és gazdag. 19.30: Tv- híradó. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: Próbagyilkosság. 22.00: Stromboli szigete. 23.40: A Munsterek. 0.05: Hírek. Osztrák Tv 2 16.00: Szünidei gyermek­kivánságmüsor. 17.00: Elragadó Jannle. 17.30: Skócia. 18.00: Hárs­fa utca. 18.30: Körzeti stúdiók műsora. 19.00: Tv-híradó. 20.15: Szerelmi örökség. 21.15: Schil­ling. 21.50: Oldalpillantások. 22.00: Tv-híradó. 22.22: ... de a sivatagban egy tűzoszlop. 23.15: Osztrák zeneszerzőkről. 0.15: Hírek. Jugoszláv Tv 1 8.55: Műsorismertetés. 9.00: A csodálatos szoba. 9.15: Az elrej­tett kincs. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hí­rek. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Plusz mű­sor. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Szá­mok és betűk. 19.00 : Tv-kalen- dárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Köszönöm, Jones kisasszony. 21.10: Tudományos műsor. 21.55: Tv-napló. 22.20: Plusz műsor. 0.20: Hírek. Jugoszláv Tv 2 16.30: Magyar nyelvű tv-nap­ló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Külpolitika. 20.45: Hírek. 20.55: Alternatíva. 21.55: Dokumentumadás. 22.25: Költé­szet. 22.55: Kis koncert. 23.10: A pulai fesztivál krónikája. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: A hét zenemüve. 8.50 : A hét költője: Orbán Ottó. 9.00: Napközben. 11.00: Szép ház, nagy park közepén. 11.33: A Pickwick Klub. 12.00: Déli kró­nika. 12.30: KI nyer ma? 12.45: Biomezőgazdaság. 13.00: Klasszi­kusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Avraham Bogatir hét nap­ja. 15.00: Elvesztett otthonok. 15.30: Kóruspódium. 16.00: Hi- rek. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco- mix. 17.40: Gulyás László nép­zenei ledolgozásaiból. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Es­ti magazin. 19.15: Én Herbert vagyok. 19.31: Egy rádiós nap­lójából. 20.30 : Tetű etűd. 21.30: Magyarok itt és ott. 22.00: Hír­világ. 22.33: Halló, itt vagyok! 23.30: Két Bach-versenymü. 24.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—6.00: Reggel zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Ki kopog? 8.25: Nyitnikék. 9.05: Lehoczky Éva operettfelvételeiből. 9.30 : Arról van szó. . . 9.35 : Rivaldafény­ben. 11.00: Hírek. 11.10 : Térkép és útravaló. 11.30: Balaton Rá­dió. 12.10: Nótacsokor. 13.00: Hírek. 13.05: Sztrogoff Mihály. 13.33: Szív. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Hírek. 17.05: Tá­borrock. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Táncházi muzsika. 19.30: Sportvilág. 20.03: Hangminta '88. 21.00 : Hírek. 21.05: Hét-fő-téma. 23.00: Hírek. 23.10: Dzsessz. 0.15: Éjfél után. ■ARTÔK RÁDIÓ 6.00—8.59: Muzsikáló reggel. 9.06: Nagy siker volt! 10.22: Ka­marazene. 10.50: Operaegyütte­sek. 11.43: Varsói ősz, 1987. 13.00: Hírek. 13.05: Nosztalgia- hullám. 14.00: Wilhelm Furt­wängler vezényel. 14.45: Labi­rintus. 15.00 : Két kvartett. 15.40 : Xerxes. 16.15: Kilátó. 17.00: Ma­gyar zeneszerzők. 17.40: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. 18.40: Ré­gi kórusmuzsika. 19.00: Hirek. 19.05: A hét zenemüve. 20.05: A Magyar Állami Hangversenyze­nekar hangversenye. 22.00: Ba­rokk muzsika. 22.16: Jevgenyij Nyesztyerenko ária- és dalest­je. 23.30: Híreit. HÍREK Július A nap 5.13 órakor kél, és 20.28 órakor nyugszik; a hold 17.48 órakor kél, és-----órakor nyugszik 2 5 Á várható időjárás Hétfő Kristóf, Jakab Folytatódik a napos, meleg idő. Helyi zápor, zivatar a hajnali óráktól főként a nyugati or­szágrészben fordul elő. A déli, délnyugati szél éjszaka a Dunántúlon átmenetileg északnyuga­tira fordul és viharossá fokozódik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 30 és 35 Celsius-fok között alakul. — Csomagolóhelyiséggel bővítették a barcsi Építőipa­ri Szövetkezeti Közös Válla­lat hőszigetelőüveg-gyártó üzemét. A beruházás kereté­ben gyarapodott a tárolóka- kacitásuk is, így a hőszige­telő üvegek biztonságosabb körülmények között raktá­rozhatok. — Kiváló áru lett szov­jet testvérmegyénk, a Kali- nyin terület nyelidovói tő­zegipari gépgyártó üzemének önkiürítös pótkocsija. Az üzem hamarosan bemutatja az ároktisztíó és -ásógéppel együtt egy leningrádi nem­zetközi kiállításon. — Hazaérkezett hollandiai vendégszerepléséről a So­mogy Táncegyüttes. A 16 na­pos vendégszereplés során folklórbemutatókon, jóté­konysági esteken vett részt a Zengő együttes kíséretével. — Javítja a barcsi foglal­koztatási helyzetet az Uni- tech kisszövetkezet új beru­házása. Az ősszel elkészülő konténergyártó üzem lét­számigénye miatt a szövet­kezet támogatja a szakmun­kásképzés bővítését és át­képzésre is lehetőséget kí­ván biztosítani. — Támogatják a helyi ál­talános iskolákat és óvodá­kat a Balatonboglári Mező­gazdasági Kombinát szocia­lista brigádjai. Az idén több mint háromszázan vesznek részt a mezőgazdasági nagy­üzem brigádmozgalmában. — Canon gyártmányú szá­mítógépes szemvizsgáló be­rendezések működnek Buda­pesten a Fotex nemrég meg­nyitott kontaktlencse-sza­lonjában. Nemcsak a vizs­gálat gyors, hanem a legtöbb kontaktlencseigényt is azon­nal kielégítik. Régebben több hónapot kellett várni egy kontaktlencsére. — Önkiszolgálóvá alakít­ják a bábonymegyeri vegyes­boltot. A korszerűsítéshez a tabi áfész 700 000 forint tá­mogatást kapott a Belkeres­kedelmi Minisztériumtól a kistelepülési rekonstrukciós program keretében. Az újjá­varázsolt egység október vé­gére elkészül. — Hiánypótló jegyzéket je­lentetett meg a Központi Múzeumok Igazgatósága ha­zánk múzeumairól, kiállító- termeiről és galériáiról. A címjegyzék mellett tartalmi ismertető is olvasható. A So­mogy megyei múzeumháló­zatról szóló fejezet előtt ka­posvári térképet is közöl. — ötvenezer forint értékű üveget váltanak vissza na­ponta a boglárlellei Fortuna bevásárlóközpontban. A Ba­laton Fűszért üvegvisszavál- tója néhány héttel a meg­nyitás után a tópart egyik legnagyobb forgalmát lebo­nyolító ilyen üzlete lett. — Gombagyűjtő túrákat szervez gyerekeknek a mar­cali művelődési központ. A kirándulásokon gombaszak­értők nézik át a begyűjtött termést, és előadást is tar­tanak a résztvevőknek az ehető és a mérges gombák­ról. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-644 V 85 éve szüleien Vaszy Viktor (1903—1979) kar­mester, a Magyar Népköztár­saság kiváló művésze. Tizen­hat éves korától nyolc esz­tendeig Budapesten a Zene­művészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat a hegedütan- szakon; zeneszerzést tanult Koesslertöl, illetve Kodály Zoltántól Is. 1927-ben zene­szerző oklevelet szerzett, de karmesterként már két évvel korábban, 1925-ben bemutat­kozott a Székesfővárosi Ze­nekar egyik hangversenyén. 1929-ben a Budapesti Egye­temi Énekkarok, 1935-ben a budapesti Palestrina Kórus karigazgatója és a Budapesti Hangversenyzenekar kar­mestere, 1930-tól pedig a Ze­neművészeti Főiskola tanára. 1941 és 1944 között a Kolozs­vári Nemzeti Színház operai tagozatának volt az igazgató­ja; 1945-től a Szegedi Nem­zeti Színházban karmester, 1948-tól ugyanott zeneigazga­tó. Többek közt Győrött és Budapesten Is voll karmes­ter, s zenepedagógiai mun­kásságot is végzett. 1957-től a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, később egyúttal az ünnepi játékok zenei ve­zetője. Sokat szerepelt kül­földön. Több Bartók-mű első hazai bemutatója fűződik a nevéhez. — Tovább javul a Tisza és a Szamos vizének minő­sége: vasárnap reggelre a miskolci igazgatóság terüle­tén harmadfokúról elsőfokú­ra mérséklődött a készült­ség. A folyón a szennvhul- lám levonulóban van. eleje szombat délutánra elérte Ti­szafüredet. Ezen a szakaszon elrendelték az első fokú viz- minöségvédelmi készültsé­get. A Szamoson változatla­nul harmadfokú a készült­ség. Halált.okoxó ittasság Ittasan és figyelmetlenül kerékpározott szombaton es­te Balatonszemesen Horváth Terézia 55 éves segédmun­kás, nagykanizsai lakos; az úttesten felborult és olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meg­halt. Mesztegnyő belterületén szombaton reggel át akart futni az úttesten a 3 éves Pásztor Andrea, ésfrnekisza- ladt egy szabályosan közle­kedő motorkerékpárosnak. A szerencsétlen kislány súlyo­san megsérült. Az útpadkára sodródott kanyarodás közben Siófokon a 31 éves Nagy Gyula pécsi lakos vezette autó, majd "az árokba borult. Egyik utasa, az 56 éves pécsi Nagy Ernő- né a helyszínen életét vesz­tette. Balatonszemesen Klaus Schneider 23 éves NSZK-ál- lampolgár késő este nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt motorke­rékpárjával, kisodródott, és felborult. Könnyebben meg­sérült. — Expressz-hirek! Társasuta­zást indítunk Ausztriába (1988. augusztus 18—19.) Bécs—Baden útvonalon autóbusszal. A rész­vételi díj: 2950 Ft. 'Költőpénzt az iroda biztosít 1400 Ft-ért. Je­lentkezés és felvilágosítás az Expressz utazási irodában : Ka­posvár, Ady Endre u. 8. Telt- ion: 18-416. (102779) — Értesítjük a lakásépítőket, hogy szövetkezetünk Kaposvá­ron megkezdi az Arany János utcai panel sorház és több hely­színen az egyedi sorházak építő­közösségeinek tagszervezését, valamint a lőtér melletti garázs építését. Jelentkezni a lakásszö­vetkezet irodájában lehet: Ka­posvár. Munkásőr sor 6. Mun­kanapokon 14—17 óra között. (102649)

Next

/
Oldalképek
Tartalom