Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-19 / 171. szám

1988. július 19., kedd Somogyi Néplap 5 Szeretjük egymást? A magyar—ltngy+1 baráttágról KIÁLLÍTÁS NYÍLT KAPOSVÁRON Erdély kövei TV-NÉZÓ Törököt fogtunk Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője 1986-ban járt Budapesten. Természe­tesen, hogy gyakorló újság­íróként beszámolt élményei­ről. Mi tetszett neki? Az üz­letek ellátottsága, a nyuga­lom és a mozgás. S mivel volt elégedetlen? Azzal, hogy sok honfitársa ideali­zált országot látott itt, s ezért szinte népvándorlás- szerűen lepte el hazánkat. „Érdemes hagyná, hogy a magyarok kipihenjék a len­gyeleket” — tanácsolta. Az okfejtés logikus, hiszen régi felismerés, hogy a ba­rátságok az évek múlásával „megkásásodnak, megecete- sednek” (Illés Endre szavai). Ügy tűnik, ez még akkor is igaz, ha évezredes, sok-sok próbát kiállt kapcsolatról van szó. Számba kell ven­nünk az okokat! Anélkül, hogy sorrendiséget állítanék fel, az első helyre minden­képpen a felejtést, pontosab­ban a kölcsönös ismeretek hiányát teszem. A felejtést, illetve az elhallgatás mecha­nizmusa működött nálunk és Lengyelországban egy­aránt, még olyan nagy hord­erejű ügyben is, amilyen a lengyel menekülteké volt. El­tekintve most kis példány- számú és kevésbé olvasott folyóiratok közleményeitől, 1939 szeptemberétől negy­venhat év telt el, amíg az első, minden magyar olvasó által megvásárolható feldol­gozás, a Barátok a bajban meg jelen (hetet) t. Egy-egy kor emberét, helyzetétől, érdekeiből kö­vetkezően a jelene foglal­koztatja leginkább. Napjaink megkerülhetetlen jelensége e témában: a lengyel piac. Ez rövid idő alatt fogalom lett Magyarországon. Ruha­neműt, étkészletet, italt meg mindenféle más használati eszközt árultak itt, a töröl­közőtől a cápáig. Természe­tesen olcsóbban a hivatalos árnál! S ez — ne tagadjuk — nagy vonzerőt jelentett. Miért beszélek erről a ba­rátság ürügyén? Mert a „lengyel piac” sok kárt Oko­zott abban. Például azzal: az árusok olyan cikkeket kí­náltak féláron (vagy olcsób­ban), amik Lengyelország­ban keresettek voltak. Úgy tűnhetett tehát, a magyarok kereslete okoz Varsóban vagy Krakkóban áruhiányt. Nem tudom pontosan, de logikám szerint fordítva történt. A megélhetés (keresetkiegészí­tés) kényszere vitte arra az embereket, hogy minden le­hetséges dolgot felvásárolja­nak, s azokat itt (vagy más­hol) megkíséreljék eladni. S még valami, ez a köznapi, az egyszerű lengyel polgár számára elérhetetlen. Ezt magam Is csak akkor tud­tam meg, amikor Lódzban, Ciechanówban olyanokkal beszéltem, akik még soha nem jártak Magyarországon, és vágyaik netovábbja volt egy utazás. ök, tapasztalatom szerint, szeretik a magyarokat. Konk­rét példa: a mlawai gimná­ziumban két magyar írót a helyi illetékes (soha nem járt még nálunk) a régi ver­sikével mutatott be: „Polak weger dwa bratanki...” S a tanulók, kik addig soha nem láttak eleven magyart, a kérdések özönével érdek­lődték. Az ismeretlen von­zotta őket? Lehet. Talán hasonlóan sok kérdést tettek volna fel, mondjuk, a dán Táncház-népzene 1989 címmel pályázatot hirdet népzenei együttesek, hang­szeres szólisták és énekesek számára az Országos Köz- művelődési Központ és a Hungaroton. A pályázat célja: elősegí­teni a hagyományhű népze­nét előadók bemutatkozását, népszerűsítését. Pályázni népzenei anyaggal, illetve e szellemben készült feldolgo­zással lehet. A kazettán be­küldendő hangfelvételek együtteseknél maximum 30, vendégeknek is. De egy do­log szinte tapintható volt: az érzelmi kötődés. Amit a hagyományos barátságra uta­ló versike vezetett be. Van egy érzelmi alap, amit az erősítés helyett sokan in­kább felszámolnának. „A lengyel—magyar barátság irracionális” — mondta egy lengyel akadémikus. Értsük jól: semmi ésszerű alapja nincs, legfeljebb a múltban, a közös sorsban gyökeredző emóciók. Ha ezt elfogadjuk (s nem keresünk észérveket), már nagy a felelősség bár­milyen ítéletnél. Gondoljunk csak arra: mennyi gyűlölség halmozódott fel korunkban népek, nemzetek között, s ezeknek milyen következmé­nyei voltak! Ha tehát van egy érzelmi alap, akkor azt nem rombolni, hanem erősí­teni kell. A barátságban, szeretet- ben megkerülhetetlen alap az igazságok kölcsönös ki­mondása. Kétségtelen, nem lehet statikus és csak rózsa­színű, napfényes a magyar- lengyel kapcsolat. A gondok, feszültségek elhallgatása hi­ba lenne. Mondjuk meg, ami fáj; de azért, hogy tisztázva javulhasson a viszony! A magyar—lengyel kapcso­latoknak vannak fényes lap­jai, de azokat az idő és a változó körülmények olykor elhomályosítják. Újrafé­nyezzük vagy hagyjuk telje­sedni a más érdekeket, a felejtés folyamatát? A jelek arra figyelmeztetnek: ne a múló érzelmeket vizsgáljuk, hanem a biztos tényeket. Az utóbbiak csokorba gyűjtésé­ben és értékelésében is van elmaradás. Bár lengyel és magyar nyelvű könyvek és tanulmányok, emlékezések sorozata jelent már meg ar­ról, hogy a második világ­háború éveiben milyen gon­doskodásban részesülték azok a lengyel katonák, ci­vilek, gyerekek, akik a meg­szállókkal való együttélés helyett a menekülést válasz­tották. De még sok-sok ten­nivaló van a reális kép ki­alakításához. S épp azért említettem azt, mert 1989 őszén lesz ötvenedik évfor­dulója az eseményeknek. Ez pedig (szinte) kényszeríti, hogy érzelemdús, nagy sza­vak nélkül beszéljünk róla. Hiszen a megőrzés és to­vábbadás nemcsak az idő­södő, egyre fogyó generá­ció dolga. A történelmi események­ben ott vannak a személyes sorsok, az egyéni szenvedés vagy öröm jelei. Ezek teszik emberléptékűvé azt, ami a múltról szól... Emberlépté­kű és tényszerűen hiteles, csak ez lehet meggyőző ere­jű. Az érveknek közömbös, szeretik vagy nem, attól még tények maradnak. Viszont, csak akkor akadályozható meg, hogy — egy lengyel publicista szavaival — „né­peink eltávolodjanak egy­mástól”, ha a lehető legszé­lesebb körben ismertté lesz­nek a tények. Európa gazdaságilag s re­ményeink szerint kulturáli­san az egység irányába ha­lad. A válaszfalakat mindkét oldalról bontják. Sem érzel­mi, sem intellektuális indok nem lehet arra, hogy mes- tesrségesen. teremtsünk vá­lasztóvonalat ott, ahol ed­dig nem volt. A jövő egé­szen mást vár tőlünk. szólistáknál pedig 15 perc lehet. Beküldési határidő: 1988. szeptember 30. Cím: Orszá­gos Közművelődési Központ Módszertani Intézete Tánc és Zenei Osztály (Budapest 1251 I., Corvon tér 8.). A beérkezett pályaművek közül szakmai bizottság vá­lasztja ki azokat az együtte­seket és szólistákat, akik­kel a Hungaroton elkészíti a VIII. magyarországi táncház­találkozó című lemezt. Erdély kövei címmel kiál­lítás nyüt tegnap Kaposvá­ron a Somogy Megyei Ta­nács épületében. Az első emeleti aulában öt építész — Vákár Tibor, dr. Finta Jó­zsef, Reimholc Péter, Szinte Gábor és Vörös Márta — grafikáiból száz rajzot mu­tat be a Magyar Építőművé­szek Szövetsége. E rajzóikon megelevenednek az erdélyi falvak; a szelíd dombok kö­zül kibukkanó templomtor­nyokat, útmenti kőkereszte­ket, kápolnákat láthatunk, s megcsodálhatjuk a magyar, a szász és a román népi épí­tészet alkotásait. A kiállított munkákról sokszorosított másolatok készültek, ezeket ötven forintért a helyszínen megvásárolhatják az . érdek­lődők. Az így összegyűlt pénzt a tanács az Erdélyből áttelepült menekültek meg­segítésére ajánlotta föd. A kiállítás létrejöttének körülményeiről Kruppa Ist­vánt, a Magyar Építőművé­szek Szövetségének titkárát kérdeztem. — Májusban szövetségünk felhívással fordult a nem­Napközis tábor Toponáron Tanévzárás után a leg­több szülő számára’ gondot okoz gyermeke nyári elhe­lyezése. A város több isko­lájában működik napközis tábor, és a lehetőségeknek megfelelően fogla tkoztaítj ák a gyerekeket. A lakótelepi, belvárosi iskolákban nehe­zebb a feladat, mert kicsi a mozgástér és távol van csak fürdési, kirándulási lehető­ség. Nem ez a helyzet a to- ponári általános iskolában. Itt a Deseda közelsége, az otthonos épültet és a nagy park megkönnyíti a pedagó­gusok munkáját. — Hány gyerek vesz részt a táborban? — kérdeztem Garabon Károlyné táborve­zetőt. — Általában 80—90, de ez a szám változó. Autóbusz hozza ki a gyerekeket; 14 iskola tartozik hozzánk. Há­romszori étkezést biztosí­tunk, ezt a szülők fizetik, az egyéb költségeket a műve­lődési osztály állja. A tá­bor egy idényben kétszáz­ezer forintba kerül. A szü­lőket 20—30 forint terheli csupán naponta. — Hogy alakul a gyere­kek napi programja? — Reggel 8 órára érnek ide. Ekkor rövid megbeszé­lést tartunk, névsort olva­sunk. Utána önállóan cso­portokat alakítanak, asze­rint, hogy mit szeretnének csinálni. Igyekszünk több zetközi építőművész-szövet­séghez, a kiemelkedő épí­tész és műivészegyéni ségek- hez : a romániai falurombo- lási program ellen emeltünk szót. Hiszünk abban, hogy a kérdésnek létezik normális elintézési módja, s remél­jük, hogy a hazai és külföl­di tiltakozások végül az ér­dekeitek közötti tárgyalások­hoz vezethetnek. Mivel a román „település- rendezési” terv végrehajtása a Bukarest környéki román falvak eltüntetésével már megkezdődött, szeretnénk — nem eltúlozva, józan mére­tek között — a figyelmet to­vábbra is fenntartani, Euró­pa egyik kulturális öröksé­gének megmentése érdeké­ben. Kiállításunk ás e gon­dolat jegyében született meg, bemutatva a román, a szász és a magyar kultúra műem­léki és művészeti értékeit. A tárlat egy hétig, napon­ta kilenctől tizenhat óráig látogatható. Ezt követően Boglárlellén, Balatonszár­szón, majd Siófokon mutat­ják be. lehetőséget biztosítani, hogy választani tudjanak. Dél­előtt, ha jó idő van, tündé­nek, napoznak a strandőrt vagy tévét néznek, sportol­nak. Gyakran rendezünk pingpongversenyt, fociver­senyt, számháborút. Minden szerdán kirándulást szerve­zünk, ilyenkor a Volántól A nyilvánosság nem is­mer határokat. Éppen ezért örültünk igazán annak a hírnek, amelyet csütörtökön este közölt a Televízió hír­adója. Kőszeg határállomá­sán ugyanis a vámosok ha­talmas fogást csináltak. Egy Ohr vezetéknevű pénzügyőr, rangját tekintve főtörzsőr­mester, mindennapi munká­ja során arra lett figyelmes, hogy az egyik török kamio- nos fölöttébb siet, szeretne mielőbb túl lenni az egész vámvizsgálattal járó herce­hurcán. A sietség szemet szúrt a magyar pénzügyőrnek. Ki­nyittatta a leplombált ka­miont, s csodák csodája, mit lát? Mintegy hatvanhat millió forint értékű olyan árut, amelyet nem tüntettek föl az árulistán. Emberünk tehát csempésszél állt szem­ben. Eddig ilyen nagy fogást nem tudhatnak magukénak a magyar vámosok, pedig éberségüket folyton folyvást igyekszenek kijátszani. A •nézők is megnyugodhattak, lám, határozottan végzik a dolgukat. S nem is marad el az eredmény : törököt fog­tak. A hét emberének tarthat­nánk hát a kőszegi vámost, aki meg is kapta méltó ho­noráriumát. Alhadnaggyá léptették elő és tízezer fo­rint jutalomban részesítet­ték. Ez az adólevonások után a 4600 forintot is elér­heti, ami azért már elég te­Szmetannyikov új Majdnem 100 alkalommal lépett föl a múlt év során a Szovjetunióban és külföl­dön Leonyid Szmetannyi­kov, a szaratovi akadémiai opera- és balettszínház ma­gánénekese. A tiszta' és erős hangú énekes repertoárján nemcsak az orosz, a szovjet és a világ operairodalmá­nak klasszikusai szerepel­nek, hanem orosz népdalok, románcok és szovjet zene­szerzők művei is. Leonyid Szmetannyikov a kapunk autóbuszt. Terveink között szerepel többek kö­zött Szigetvár és Balaton- fenyves felkeresése. A kedd délutánt általában a mozi­ban. töltjük. — Hány nevelő dolgozik a napköziben ? — Négy hivatásos pedagó­gus és hat főiskolás. Az iro­kintélyes summa. Ha nem is éri el azt az összeget, ame­lyet a hét kétségen kívüli embere, Détári Lajos ka­pott. Pedig ő éppenséggel nem törököt, hanem csak görögöt fogott. Azt olvas­hatni, hogy a népszerű játé­kos évente másfél millió márkát is megkeres majd a pireuszi csapatnál s hogy szerződése 1993-ig szól. Kis fejtöréssel ki lehet számol­ni, hogy melyik sávba esik ez a jövedelem az adózás szempontjából, s aki irigyel­né ezt a pénzt, rögtön látni fogja: nem is olyan sok. S hogy ebben az esetben is világosan lássuk a nyil­vánosság erősödését, rá kell világítanunk arra, hogy né­hány évvel ezelőtt bizony­nyal nem tudhattuk volna meg a Détáriért kifizetett összeg nagyságát, mivel azt egyszerűen a Honvéd bel- ügyének tekintette volna a magyar sajtó. Most viszont már tudjuk, hogy ma a kis­pesti gárda a leggazdagabb Magyarországon, ám tisztes­ségből nem akar ezzel visz- szaélni, s a magyar játékos- piacon nem veri föl az ára­kat. Ráadásul azt sem tit­kolják, hogy egy Rácz Lász­ló nevű szovjet játékossal tárgyalnak, s remélik, sike­rül átigazolniuk. Lassan te­hát nem marad már semmi titok előttünk, olvasók előtt. Csak azt tudnánk, vajon hová sietett annyira az a török... koncertre készül szaratovi konzervatóriumot 22 évvel ezelőtt végezte el; akkor lett a neves opera- színház társulatának tagja. Milyenek voltak az elmúlt évek? — Mindenesetre a sors nem ajándékozott meg sima úttal, de nem emlékszem megtorpanásokra sem — mondta a művész. Most Schubert műveiből új koncertprogramot állít, össze; ezt a moszkvai Csaj­kovszkij koncertteremben kívánja bemutatni. dai dolgozókkal együtt ti- zenkettan vagyunk. Nagyon kellemes itt dolgozni, ideáli­sak a féltételek és jó kap­csolatunk van a városi in­tézményekkel is. Például az ifjúsági házból jönnek hoz­zánk játszóházat szervezni, a laktanyából pedig lövésze­tet tartanák. Itt a napközi­sek önállóan készítik elő a különböző versenyeket, és az eredményeket pontosan ve­zetik a faliújságon. Sétára, barangolásra itt van ez a hatalmas park, aminek „föl­derítésével” szívesen foglal­koznak a gyerékek. Tervez­zük a kastély, amely egyéb­ként i skolánk épülete, múlt­jának feltárását is. A felsoroltakon kívül még nagyon sok esemény, prog­ram van a napköziben. Az iskolás gyerekek jó közös­ségben, tartalmasán töltik itt a szünidőt. Zs. É. Laczkó András Táncház-népzene pályázat Varga István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom