Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-28 / 153. szám
1988. június 28., kedd Somogyi Néplap 7 w Uj lámpák a Duna utcában Kiáll a tanácstag a Donnerért — Nézze mag — mutat körbe Mórocz Lajos tanácstag — : ezt nevezik játszótérnek. Sajnos itt, a kaposvári Maros, Kőrös, Duna, Tisza és Táncsics utca környékén csak ez az egy van. Már interpelláltam is miatta a városi tanács ülésén. Most végre van homok a gyerekeknek. Ha valamit meg kell javítani, akkor az apukák állnak össze ... Odasétálunk a hintához a közben hozzánk csatlakozott Sípos József körzeti pártvezetőségi taggal, aki éppen az üzletből jött ki. — Ezt a hintát is a Sörösek csinálták meg. Itt nőttem fel, de nem emlékszem rá, hogy egyszer is befestették volna... A füvet is azok az öregék kaszálják, akik nyulat tartanak — füstölög a tanácstag. Oldalt, a két padra mutat: — Ezek miatt még afférom is 'volt: azt mondták, hogy lefestették, a léceket megjavították. Hát én ezt nem vettem észre! Ha idehívnának az átvételre, mindjárt szót tudnék emelni. Ezt a tanácstagi csoport ülésén is elmondtam. , — Ügy, úgy; akkor van •rendben, ha a tanácstag aláírja a számlát — veszi át a szót Sípos József. — Egyébként is olyan csúf ez a hely. Elhanyagolt. Semmi sincs... És akkora nyáron a gaz! A kukások a múltkor itt szórták le a szemetet. „Uraim, mit csinálnak itt; hát maguk nem köztisztasági emberek?” — szóltam rájuk. — Most azért lesz változás — így a tanácstag. — A főkertész megígérte, hogy elkerítenek egy részt, ahol majd a gyerekek focizhatnak. Eddig is a játszótér miatt volt a legtöbb panasz. Mórocz Lajossal visszasétálunk a Maros utca 20. szám alatti családi ’házukba. A tanácstag esztergályos, a felesége marós a Finom- mechanikai Vállalat Kaposvári Gyárában. Ellentétes műszakban dolgoznak, hogy a két gyereket könnyebben vihessék a bölcsődébe, óvodába. Ez mint délutánosra most őrá hárult. Munkásőrként, KISZ-tit- kánként, párttagként szerzett közéleti tapasztalatot, s a legutóbbi választáskor lett tanácstag. — Akinek van ismerőse a tanácson, illetve régebbi tanácstag, az előbb tud intézkedni, mint az, aki most kezdte. Megvallom : fiatal koromban én sem mentem el a tanácstagi beszámolóra, most azonban látom, milyen jó, hogy a donneriak elmondhatják a gondjaikat, a vezetők pedig válaszolnak rá. Azt azonban megjegyezték, hogy öt helyett hatkor kezdődött a beszámoló, s a gondnok kilenckor szólt: most már bezárják a Bartók iskola ajtaját, mert lejárt a munkaidejük. A környéken szép családi házak sorakoznak egymás mellett. A gondok egészen mások, mint a belvárosban^ A Duna utcaiak azért fordultak a tanácstaghoz, mert csak minden második oszlopon volt lámpa, s amikor kilombosodtak a fák, este tíz óra után félték hazamenni a sötétben. Ugyanilyen. panaszuk volt a Bartók Béla utca végén lakóknak is. A városi tanács általános elnökhelyettese meg is ígérte a tanácstagi beszámolón a gond orvoslását. Mórocz Lajos az úgynevezett tízezer forintos tanácstagi, alapját a Duna utcai lámpákra költötte. — Tavaly rendeltem meg — kesereg a tanácstag. — Áprilisban rakták föl. Igaz, hogy írt a Dédász, sok az elmaradásuk, azért nem lehetett korábban. Van azonban, amit még nem sikerült elintézni. Például a társadalmi munkában készült Maros utcai járda leaszfaltozását. Baranyai József sok embert megmozgatott annak érdekében, hogy a Maros utca páratlan oldalának legyen köves útja. Ennek a munkának a megbecsülését jelentené, ha valamivel megöntöznék, ami megtartja a követ. A tanácstag szorgalmazza a szennyvízvezeték megépítését is, mert sók bosszúságot okoz a szippantókocsikra való várakozás. — Mi, donneri tanácstagok együttműködünk, megbeszéljük, hogy mit csináb junk. Most a Gilice utcai sportpályának az építésére ajánljuk fel a tíz-tízezer forintos alapunkat. Szüksége van a Bartók Béla iskolának a pályára, egész biztos, hogy nagy erőket mozgósítunk majd társadalmi munkára. Vermes Vilmostól tanultuk, aki most már, nem tanácstag, de népfronttitkár, hogy ne csak a saját körzetünkkel törődjünk, hanem az egész Donner érdekéért harcoljunk. Én ,is így próbálom végezni a tanácstagi munkámat... Lajos Géza BIZTONSÁGUNK ÉRDEKÉBEN Hétvégi razzia a déli parton — Talán tömegverekedés van? — ágaskodott a kerítésnél egy fiatalember. Kutató pillantása körbejárt az asztalokon, azután széttárta a karját, nem értette az egészet. Nem volt verekedés a kerthelyiségben. Mint ahogy a sok száz másik Balaton- parti szórakozóhelyen sem, ahová a járőrök bementek. Szombatról vasárnap virradóan bűnmegelőzési szándékkal járták a rendőrök az éttermeket, mulatókat, bárokat, diszkókat és a zöldterületeket. A nyári Balaton vonzza a - vízimádókat, a természetbarátokat — és a zavarosban halászokat. Kevés pénzzel vagy pénz nélkül érkező zsebtolvajok lesnek mások pénztárcájára, nagyhangú „ki vagyok én”-ek zavarják mások szórakozását, és nem ritka, az sem, hogy kötekedő részegek támadják meg az üdülővendégeket. A kétes szándékú és hajlamú egyénekre, csoportokra jobb előbb fölfigyelni, mint utólag. Hasonló rendőrségi akció gyakran van: hol ebben, hol abban a helyiségben. A hétvégi razzia azonban az egész déli partra kiterjedt. Erősítést is kaptak a vízparti rendőrök: a budapesti rendőr-főkapitányságról Tálas István alezredes vezetésével, a somogyi főkapitányságról pedig Balogh ' István alezeredes vezetésével érkeztek nyomozók és egyenruhás munkatársaik. Dr. Szabó István alezredes, a siófoki kapitányság vezetője elmondta, hogy az akció során elsősorban a körözött személyeket és a közveszélyes munkakerülőket kutatják föl, ellenőrzik az ideiglenes engedéllyel hazánkban , tartózkodó külföldieket, keresik a prostituáltakat, továbbá az otthonról vagy intézetből szökött fiatalókat. Figyelik, hogy a szórakozóhelyeken kiszolgálják-e az ittas vendégeket, és más szabálysértések feltárására is törekszenek. Mindennek célja a közbiztonság erősítése, a megelőzés és a felderítés fokozása. A siófokival egyidőben, este 6 órakor volt Fonyódon is eligazítás. Ezután a járőrcsoportok kimentek a számukra kijelölt helyszínekre. Este tízig szinte észre sem lehetett venni, hogy egy kicsit más ez a nap, mint a többi. A civil ruhás nyomozók diszkréten igazoltatták a számukra gyanús személyeket a vendéglőikben és az utcákon. Késő éjszaka viszont a szolid módszert határozottabb váltotta föl. Hol autóbusszal, hogy személygépkocsikkal mentek az összevont járőrcsoportok a szórakozóhelyekre, s ékkor már nemcsak a gyanús vendégek igazolványait nézték meg. A kijáratoknál, kerítéseknél egyenruhásak álltak: se ki, se be. Volt, ahol kétségbeestek a fiatalok: mi lesz a diszkó- műsorral, mikor folytatódhat a tánc. Körülbelül tíz perc elteltével azután csodálkozva kérdezték: ennyi az egész? Tíz—tizenöt percnél tovább ugyanis nem vizsgálódtak a nyomozók. Éjjel két óra tájban a parkokban s a vízparton folyt a járőrözés. Hűvös éjszaka volt. Azt gondolná az ember, ilyenkor nem is érdemes a bokrokat kutatni. A valóság azonban rácáfolt a feltételezésekre. Meglehetősen sokan aludtak a parti zöldben. A rendőrök biztonságosabb helyekre: kempingekbe, vasútállomásra küldték őket. Hajnali négykor ért véget az akció. Az igazoltatások során találtak mintegy ötven olyan büntetett előéletű személyt, akinek hasznos ismerni a tartózkodási helyét. Sok személygépkocsit állítottak meg s ellenőrizték, hogy jogos tulajdonosa vezeti-e. A rendőrségre szállítottak néhány nagyon fiatal csellengőt. A mérleg kedvező: csendes volt az éjszaka, mindössze egy kukát borogató társasággal szemben kellett intézkedni, és elfogtak egy gépkocsifosztogatót. Az idény eleji biztonsági helyzetet akár szalicilba lehetne mártani, hogy tartó- sodjon. Kovács Gyula MAI MŰSOR , Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: A KICSI KOCSI MONTE CARL.ÛBA MEGY, este 7 órakor: RITZ FÜRDOHAZ (16). videomozi de. 9 órától nonstop I. terem: SZEMET szemért, II. terem: FEKETE FARMER. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: A SAOLIN TEMPLOM SZENT KÖNTÖSE, este 7 órakor: HOL VOLT, HOL NEM VOLT (14), Mozimúzeum du. fél 6 órakor: ARANYOSKÁM (14), este fél 8 órakor : MARATON ELETREHALALRA (16), videomozi du. háromnegyed 6 órakor: SZEMET SZEMÉRT. Barcs este 8 Őrkor: CSAPDA A SAKÁLOKNAK (14). Radnóti video klubmozi Konzervgyár, Nagyatád du. fél 6 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL. Marcali este 7 órakor: A MÁSIK EMBER I—II. BALATONI MOZIK MŰSORA: Siófok de. fél 10 és du. fél 6 órakor: NASZEJSZAKA KÍSÉRTETEKKEL, este fél 8 órakor: VIDEOKIVETITÖ : SZEMET SZEMÉRT. Siófoki kertmozi este 9 órakor: FANTASZTIKUS LABIRINTUS, 11 órakor: HÁLÓSZOBA ABLAK (14). Balaton- boglár du. fél 6 és este 8 órakor: ALADDIN. Balatonfenyves, fedett kertmozi este 9 órakór: LESZÁMOLÁS HONGKONGBAN (14). Zamárdi, fedett kertmozi este 9 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE (14). Balatonföldvár, fedett kertmozi este fél 9 órakor: NAGY ZŰR KIS KÍNÁBAN (14), fél 11 órakor: FEKETE ÖZVEGY (14). Balatonlelle, fedett kertmozi este 9 órakor: AZ UTOLSÓ CSILLAGHARCOS (14), este 11 órakor: A SZAKASZ (16). Balatonmária este fél 8 órakor: A ZSARU ÉS A SZEX . (18). Balatonszárszó, fedett kertmozi este fél 9 órakor: A BOLYGÓ NEVE: HÁLÁL (16). Balatonsze- mes, fedett kertmozi este 9 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG (14). Fonyód kertmozi este fél 9 órakor: SZÁGULDÓ FALKA. TELEVÍZIÓ Sudapait 1 7.28: Műsorismertetés. 7.30: Mihail Gorbacsov főtitkár beszámolója az SZKP országos pártértekezletén. IC.40: Szünidei matiné. 11.15: Az utolsó budai basa. 12.10: Régi mesterségek. 12.35: Mozgató. 12.40: Képújság. 16.23: Műsorismertetés. 16.30: Tizen Túliak Társasága. 17.10: Alpok-Adria magazin. 17.45: Egy szó, mint száz. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Mindenki tanköteles. 21.00: Régi magyar táncmuzsika. 21.05: Tudósítás az SZ'XP országos pártértekezletéről. 22.15: Stúdió ’88. 23.00: Híradó 3. iudapast 2 16.43: Műsorismertetés. 16.50: Stiri. 16.55: Vízilabda bajnoki mérkőzés. 18.00: Etűdök. 18.20: Portréfilm Kondor Béláról. 19.05: Mindenki tanköteles. 20.05: Zenebutik. 21.05: Csali. 21.15: Híradó 2. 21.35: Krimileckék. 22.35: Egynemű karok. 22.45: Képújság. Oiztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Vasárnapi osztrák képek. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Johann Strauss — a koronázatlan király. 12.20: Hétfő esti sport. 13.15: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 17.05: Viki és az erős férfiak. 17.30: Vidám műsor. 18.00: Mi. 18.30: öt lány Párizsban. 19.30: Tv-híradó. 20.15: A hegyek országa. 21.07: Egy nő Velencében. 22.00: Az utolsó menet. 23.25: Hírek. 23.30: A nagy völgy. 0.20: Hírek. Óulrék T» 2 16.00: Verkli. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Játéka közönséggel. 18.30: Körzeti stúdiók műsora. 19.00: Tv-híradó. 20.15: Gyermekműsor. 21.07: Külföldi riport. 21.55: Oldalpillantások. 22.00: Tv-híradó. 22.22: Kettes klub. Hírek. Jugoizlóv Tv 1 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Kicsiny világ. 9.30: Művelődési adás. 10.00 : Nyári délelőtt. 12.00 : Hírek. 16.35 : Műsorismertetés. 16.40 : Hírek. 16.50 : Plusz műsor. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19,00: Tv-kalen- dárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: örömök és bánatok. 21.05: Témák és dilemmák. 22.35: Tv- napló. 22.55: Plusz műsor. 0.55: Hírek. lugotxlóv Tv 2 16.30: Magyar nyelvű tv-napló. 18.55: A tudomány világából. 19.10: Tudományos könyvek kirakata. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00 : Komoly zene. 20.45 : Hírek. 20.55: Szórakoztató kedd. 22.35: Adás a kultúra köréből. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Hogy tetszik lenni? 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.00: Népdalok. 11.32: A Pickwick Klub 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Intermikrofon. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Az aranytollú alispán. 15.20: Puttony. 16.00: Hírek. 16.05: Beszélő székek. 17.00: Tűnődés a tünetekről. 17.30: Az Állami Orosz Énekkar Csajkovszkij-felvételei- ből. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30 : Esti Magazin. 19.15: Az Esti Magazin melléklete. 19.30: Az istennő fia. 20.30: Sokszemközt az egészségről. 21.00: Operabérlet. 22.00: Hírvilág. 22.30: A Rádió lemezalbuma. 23.35: Jascha Heifetz hegedül. 24.00 : Hírek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—6.00: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Napraforgó. 9.00: Hírek. 9.05: Nóták. 9.30: Sportvilág. 9.40: Rivaldafényben. 11.00: Hírek. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balaton Rádió. 12.00: Hírek. 12.10 : Magyar zeneszerzők népdalfeldolgozásaiból. 13.00 : Hírek. 13.05: Sziriusz kapitány és Leonida néni. 14.00 : örökzöld dallamok. 15.00: Hírek. 15.05: Könyvről könyvért. 15.15: Csúcs- forgalom. 17.30: Táncházi muzsika. 17.45: Sport. 18.00: Hely kereső. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Kérted — hallgathatod! 20.25: Pajzán históriák. 21.00: Hírek. 21.05: A kápolna titka. 21.23: A Locomo- tív GT 1971 és 198« között készült felvételei. 22.20: Messze, messze... 23.00: Hírek. 23.10: Bemutatjuk a Dán Rádió big- bandjét. 23.50: Régi fúvós muzsika. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.08: Andrea Lucchesini zongorahangversenye. 10.44: Pataky Kálmán operafelvételeiből. 11.00: Zengjen a muzsika!. 11.30: Zenekari muzsika. 12.13: Cseh kamarazene. 13.00 : Hírek. 13.05 : Rockzene CD-n. 14.00: Éljük túl Micit! 15.00: János passió. 16.54: Magyar zeneszerzők. 17.39: Tedd, hogy szeressen-. 17.47: A bibliás ember. 18.30: Na maternjem je- ziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 20.40: Francia muzsika. 21.25: Rádiószínház. 22.30: Hangminta ’88. 23.30: Hírek. A nap 4.49 órakor kél, és 20.46 órakor nyugszik ; a hold 20.09 órakor kél, és 2.43 órakor nyugszik. A várható időjárás Meleg, egyre fülledtebb idő lesz. Főként délután a gyakorta megnövekvő felhőzetből elsősorban a keleti, délkeleti országrészben lehet zápor, zivatar. A szél legföljebb a zivatarok környezetében élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 24—29 Celsius-fok között alakul. Jinius [28 Kedd Levente, Irén — Kitüntetés. Az Elnöki Tanács a Magyar Népköz- társaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjével tüntette ki Kulcsár Kálmán akadémikust, az Akadémia főtitkárhelyettesét 60. születésnapja alkalmából, A maga® elismerést a hazai szociológiai kutatások föllendítésében betöltött meghatározó jelentőségű tudományos munkásságáért, eredményes Oktatói, tudományszervezői és tudománypolitikai tevékenységéért ítélték -oda. — Hazaérkezett Darhanból tegnap a háromtagú párt- és tanácsi küldöttség. A delegáció, amelyet Weisz Zoltán, a kaposvári városi párt- bizottság titkára vezetett, hét napot töltött Kaposvár mongol testvérvárosában. — A Kassák Lajos művészeti ösztöndíjak odaítéléséről döntött a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkársága. Ösztöndíjat kapott: Benkő Imre fotóriporter, Döbrentei Koméi költő, Földi Péter, Gubcsi Attila és Szikora Tamás festőművész, Hauser Beáta gobelinművész, Mészáros Mihály és Sebestyén Sándor szobrász- művész, Szép Ilona ipàrmû- váSz, Pető Margit és Tódor János író. Ezenkívül 8 alkotó megosztott ösztöndíjban részesült. — Hatezerhatszáz buszt szállít az idén Szovjetunióba az Ikarus. Csereáruként személyautót, energiahordozót és neyrsanyagot kapunk érte. A nyugati piacon Hollandián keresztül értékesíti gyártmányait az Ikarus, a? ottani BOWA cég szervezi a magyar vállalat. exportját. — Az NDK-ban tölti kéthetes szakmai gyakorlatát június 19-től 24 második osztályos szőcsénypusztai szakmunkástanuló. Naipi hat órában az NDK-beli fakitermelői és erdöművelöi munkával ismerkednek meg. — Nyolcvanezer család műveli a háztáji, és kispar- céllákat Somogybán. A megye lakosságának kétharmada érdekéit e hasznos tevékenységben. A termelt áruk értékesítésében 76 tsz és 10 állami gazdaság segíti a kistermelőket. Figyelmetlen diákok Vezetői engedély nélkül, szabálytalanul motorozott Boglárlelle külterületén vasárnap két 15 éves fiú: a lengyeltóti Szijj László és a boglárlellei Mayer László. A vagánykodás súlyos sérüléssel járt: nem adták meg az élsóbbséget egy személyautónak, és összeütköztek vele. Mindkét tizenéves lábszár- töréses sérülést szenvedett. Figyelmetlenül hajtott ki az úttestre kerékpárjával Kányán vasárnap Herold Tamás Krisztián nyolcéves kisiskolás, és egy szabályosan közlekedő személygépkocsi elütötte. A kisfiú szerencsére csak könnyebben sérült meg. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11.510 V 80 ive SMÜletett Zsebők Zoltán (1908—1984) Kossuth-díjas orvos, radiológus és politikus. A felszabadulást követően — a koalíciós pártok osztozkodása alapján — először a Népjóléti Minisztérium államtitkára lett, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba került főosztályvezetőnek. Mint orvos, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem rpntgenkliniká- jának, később radiológiai klinikájának lett az igazgatója, s a röntgenológiai és radioaktív anyagok alkalmazásával összefüggő tudományos kutatásokat irányította. Közéleti emberként mindig szívesen vállalt szerepet ott, ahol meggyőződése szerint valamit tehetett az emberekért, előremozdíthatta a haza dolgait. így a Magyar Radiológus Társaság elnökségi tagsága mellett tagja volt az Országos Béketanácsnak; az Országos Béketanács alelnö- keként nemzetközi fórumokon is fölemelte szavát a tudomány békés felhasználása érdekében. Aktívan dolgozott a Magyarok Világszövetségének elnökségében, s mint a református egyház zsinatának világi elnöke mindvégig az állam és a református egyház közötti jó viszony fejlesztésén munkálkodott. Tv-közvetítés a szovjet pártértekezletről A Magyar Televízió első alkalommal június 28-án reggel 7.55-től ad élő közvetítést az SZKP országos értekezletéről, Mihail Gorba- esovnak, az SZKP főtitkárának beszámolójáról. Kedden este 21.05-kcr összeállítást sugároz a nap eseményeiről és a főtitkári beszámolóról, szerdán este 21.35-től, csütörtökön 21.30-tól ad tudósítást. Július 1-jén körülbelül 15 órától közvetít a záró ülésről és Mihail Gorbacsov főtitkár záró beszédéről'. Este is ad tudósítást az SZKP országos pártértekez- lstéröl. — Csereüdültetésen vett részt a Kaposgép 40 dolgozója Csehszlovákiában. Négy napot Brnóban töltöttek a vállalat munkatársai. — Második helyezést ért el Káplár Norbert, a barcsi gimnázium tanulója Szegeden a marxista diákakadémiák országos döntőjén. — ötéves a somogyi népfrontbizottság hasznos- anyag-gyűjtési akciója. A pénzbevételek alapján megyénk a középmezőnyben szerepel, ezért egy éve társadalmi szervezők is segítik az akciót. — Tízezerrel kevesebb szakmunkás végzett az idén Ausztriában, mint 1983-ban. A szociális minisztérium adatai szerint tíz év múlva az ifjú szakemberek száma annyira megcsáppan, hogy krónikus gondot okoz az osztrák gazdaságban. Leginkább a szemléleti módszeren kellene változtatni — tartják az osztrák szociológusok —, mert az érettséginek lényegesen nagyobb a presztízse a szakmunkás-bizonyítványnál. — 1 nap Pozsonyban július 14-én. Utazás autóbusszal. Program : városnézés Pozsonyban, vacsora Győrben. Részvételi díj : 575 Ft. Jelentkezés: COOPTOU- RIST, Kaposvár, Kossuth L. u. 8. (102651) — A Világítástechnikai Szalon (■Kaposvár, Munkásőr sor 3.) kibővített árukészlettel várja kedves vásárlóit. Olcsó műszaKi áruk: kvarcórák 250,— Ft-tói 700,— Ft-ig, autóantennák 190,— Ft, akkumulátortöltők, ködlámpa stb. Egyes csillárok és álló- lámpák 20%-os engedménnyel, amíg a készlet tart. (131648)