Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-10 / 138. szám

1988. június 10., péntek Somogyi Néplap 7 A tanulság HsportEI • • •• 1 orok... Hétvégi sportműsor Á gondok tóm mulandók a Rákóeiinál PÉNTEK Az eset minden bizonnyal rendhagyó volt. A labdarú­gó NB I záró fordulójában, amikor Roxin játékvezető lefújta a Rákóczi—PMSC mérkőzést, a nézőtéren fel­csattant a taps. S ez annak az együttesnek szólt, ame­lyik búcsúra kényszerült az első osztálytól. Nem volt ebben a gesztusban semmi gúny, egyszerűen a meg­változtathatatlan tényhez már hozzászokott nézők ez­zel adták jelét annak, hogy csapatuk nagyon tisztessé­ges és ezúttal eredményes játékkal köszönt el. Emlé­kezzünk csak a vezetők ta­vaszi idény előtti nyilatko­zataira! Már akkor azt han­goztatták, hogy egyáltalán nem mindegy, miként bú­csúzik a csapat. Egy hite- hagyott társaság játssza-e végig a második idényt vagy a tényen ugyan vál­toztatni nem tudó, de egy kicsit már a következő évet sejtető gárda. Ez utóbbinak csattant fel tehát a taps, egy olyan szurkolótábor ál­tal', amely bár már harmad­szor részesült ilyen megpró­báltatásban, de ennyire sportszerűen még sohasem vette tudomásul a kiesést. A sportág kaposvári hívei szomorúak voltak, de a vártnál is jobban tárgyila­gosak. Sokszor és sok helyütt fölvetődik a kérdés, hogy tulajdonképpen milyen is a jelenlegi Rákóczi. Olyan-e amelyik a hatodik helyen kikötött MTK VM-től tizen­egy gólt kapott a két mér­kőzésen? Amelyik a továb­bi tíz találkozó egyikét sem úszta meg három kapott gólnál kevesebbel. Amelyik vergődött idehaza a ZTE el­len és statisztált a pályán a Debrecennek? Vagy pedig az, amelyik leiskolázta a Videotont, simán verte ide­haza a Fradit, a PMSC-t idegenben, a DMVSC-t, pontot rabolt az Újpesttől, a Vasastól, a Haladástól? Vagy mégis inkább az, amelyik nem tudta itthon sem legyőzni a Vácot, a Békéscsabát vágj' a Siófo­kot? Azt hiszem, nincs éles határvonal. Ez mindkettő a Rákóczi volt a maga Janus- arcával, időnkénti fellángo­lásával, majd mélybe sül­lyedésével. A csapat sorsa lényegében már az ősszel megpecsételődött. Az első idényben szerzett hét pont már nemcsak sejtette a ki­esés tényét. Igaz, a tavaszi idénynek még úgy indultak néki, hogy megpróbálják a lehetetlent. Vélem, hogy a csapat háza táján ezt sen­ki sem gondolta komolyan. Pedig, mint utólag kiderült, olyan könnyen, mint az idén, talán egyetlen évben sem lehetett volna megka­paszkodni. Túl sok volt a gyengélkedő csapat, s ezek komótosan kersztbe verték egymást. Ebben a „zavaros­ban” lehetett volna ponto­kat halászni. A Rákóczi azonban ezúttal sem volt mentes korábbi hibájától. Presztízskérdést csinált a neves csapatok elleni mér­kőzésekből (kivétel volt a Honvéd és az MTK VM), s nem készült kellően az al­sóháziak ellen. (Kivétel volt a Videoton.) Ebből adódott, hogy a tabella első hat he­lyezettjétől csak három ponttal szerzett kevesebbet, mint az előtte végzett hat csapattól. Tehát éppen a „kettős szorzójú” mérkőzé­sek úsztak el megint; ez ko­rábban már kétszer is a ki­eséshez vezetett. Milyen is volt az idei Rá­kóczi? Csordás István edző azt mondta, hogy játéktu­dása nem érte el az NB I- ét. Elfogadjuk ezt maradék­talanul? Nem! Ki kell egé­szíteni. Mert ezt még négy vagy öt együttesről is el le­hetne mondani. Talán még­sem ez volt a legfőbb ok. Az őszi sérüléshullámról már többször is szót ejtet­tünk, arról már kevesebbet, hogy nehezen (vagy egj'ál- talán nem) sikerült a ré­giekből és az újakból kellő időre egységes csapatot ko­vácsolni. Okai összetettek, s boncolgatásuk nem is a szé­les nyilvánosság elé kíván­kozik. Ennek elmaradásá­ban mindenkinek jutott szerep, ha nem is egyenlő mértékben. Ha bentmaradást nem is, de néhány tanulságot me­gint csak hozott ez az év. „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” tartja a közmondás. Átültetve a Rá­kóczi esetére: ma senki sem szapulná talán a csapatot, ha nem jutott volna föl az NB I-be, hanem a második vonal egyik kiegyensúlyo­zott csapata marad. Rövid volt akkor az idő, tán ezért sem tisztázódott, hogy Ka­posvár képes-e megbirkózni az élvonal támasztotta kö­vetelményekkel. A mai lab­darúgás minden korábbinál pénzigényesebb, ebből kö­vetkezik, hogy a kevesebbet még megfontoltabban szük­séges felhasználni. Tekintsünk végig az éven! A papíron jónak ítélt erősí­tés ma már megkérdőjelez­hető. Hogy ki miért (okkal, ok nélkül?) játszott tudása alatt, az lehet tanulság, de mentő körülmény nem. Az alapfokú edzői tanfolyamo­kon már oktatják, hogy egy csapatot mindig hátulról kell építeni: „Végy egy jó kapust. ..” Nem sikerült, legalábbis időben nem. Ez­által bizonytalanná vált az a védelem, amely pedig az NB II-ben a csapat fő erős­sége volt. A kapott hatvan­három gól önmagáért be­szél. A Videoton 28, a Bé­késcsaba 26 rúgott góllal A Fradi (fehérben) Kapos­váron hagyta pontjait megmenekült. A Rákóczi 25-öt lőtt.. . Milyen volt hát a kapos­vári csapat? Ha egyénileg tesszük mérlegre a játéko­sokat, többekkel kiállnák a próbát. De így együtt, a csapat nem. Ki vitatná, hogy Kovács A., Rácz, Deák­vári, Prukner és Riczu meg a sokat fejlődő Barna nem állta meg a helyét. S ki ál- áítja, hogy Meksz nem NB I-es szintű labdarúgó, ha akadtak is vele egyéb gon­dok? Vagy ki kérdőjelezi meg Havasi és Bíró képes­ségeit? S ha már a kérdő­mondatoknál tartunk: ki vizsgálta, hogy miért zuhant ekkorát Szajcz, hol volt a régi, az NB II-ben jól játszó Murai, miért állt meg Gi- litsch a fejlődésben, mit csi­nált korábban a véghajrára feljavult Adorján? Miért nem sikerült megtalálni Bócz igazi helyét és feladat­körét, s vonatkozott ez rész­ben Kraftra is. A tavasz kérdései közül, sajnos, csak egyre kaptunk választ: arra, hogy ez a csapat nem állta meg a helyét az NB I-ben. A miértekre viszont nem született feledet. S amíg ezek megválaszolatlanok, a Rá­kóczi aligha változik. Pedig a régóta elkönyvelt kiesés ténye rejtegetett egy pozití­vumot. Végre — először — nem egy letargiába sodort, a múltját gyászoló csapat jött vissza a felsőházból. Legelőször is: van még, ami tisztázásra szorul. El kell végre dönteni, hogy kell-e NB I-es labdarúgó- csapat Kaposvárnak. Nyíl­tan kell színt vallani, hogy igen vagy nem. Minden to­vábbi lépésnek csak ez ad­hatja meg az alapját. Jutási Róbert Kézilabda Megyei bajnokság: Fonyód —Csurgó. Fonyód, 18 óra. Segesd—Latinca SE. Segesd, 18 óra. SZOMBAT Röplabda Férfi MNK országos dön­tő. Kaposvár, városi sport- csarnok. Tungsram SC— Nyíregyháza, 10 óra. Csepel SC—Kecskeméti SC 11.30 óra. Tenisz Somogy-kupa ifjúsági, ser­dülő-, újonc-, és gyermek- verseny. Kaposvár, KVGY Vasas-tenisztelep, 9 óra. OB 111 női. Siófoki Spar­tacus—Helikon. Siófok, 10 óra. Kézilabda NB II női. Kaposgép VL— Tata. Kaposvár, közgazdasá­gi szakközépiskola, 16 óra. Labdarúgás Megyei bajnokság. Somo­gyi B. SE—Nagybajom. Nagyatád, 17 óra. (Fodor Gy.), Balatonföldvár—So- mogysárd. Balatonföldvár, 17 óra. (Mód). Természetjárás A Vörös Meteor „Zselic 40” éjszakai teljesítmény­túrája. Indulás a simonfai tu­ristaháztól 19 órakor. Befe­jezés 12-én: 7 óra. Táv: 40 km. Autómodellezés Kaposgép VL—Elekterv ralli.’ Kaposvár, Kaposgép VL-sporttelep 10 óra. Autó A rallicross OB III. for­dulója és a Balaton-kupa II. fordulója. Ádánd. Edzés: 9 óra, verseny 13 óra. VASÁRNAP Röplabda Férfi MNK országos dön­tő. Kaposvár, városi sport- csarnok. A 3-4. helyért 9 óra; az 1-2. helyért 11 óra. Tenisz Somogy-kupa ifjúsági-, serdülő-, újonc- és gyermek- verseny . Kaposvár, KVGY Vasas-tenisztelep 8 órától. Labdarúgás NB III. Csurgó—Táncsics. Csurgó, 17 óra. (Balajti), Paksi A.—Marcali. Paks, 17 óra. (Szőke). Megyei bajnokság (az elöl állók a pályaválasztók, a kezdési idő 17 óra): Boglár- lelle—Lengyeltóti, a fonyód- ligeti pályán, (Aumann), Ka­posgép VL—Fonyód, (Sze- recz), Balatonszentgyörgy— Nagyatád, (Jusits), Csokonya- visonta—Kiss J. SE, (Jutai), K. Vasas—K. Építők, (Hosz- szú), Tab—Barcs, (Laskai). Latinca-kupa, döntők: Ta- szár—Szőnyi SE sporttelep. Taszár—Szőnyi SE 15 óra. K. Gazdász—Zimány 17 óra. Autómodellezés Kaposgép VL—Elekterv ralli. Kaposvár, Kaposgép VL-sporttelep 10 óra. Karatétanfolyamot szerveztek Kaposméröben. Öra Pál edző vezetésével negyven általános iskolás ismerkedik meg a sportág fogásaival. Az első foglalkozást tegnap tartották a köz­ségi iskola udvarán A nap 4.47 órakor kél, és 20.40 órakor nyugszik ; a hold 2.03 órakor kél,-és 16.38 órakor nyugszik. Á várható időjárás Pénteken délután időnként erősen megnö­vekszik a felhőzet és helyenként záporesö is várható. Napközben kissé megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet csökken, ma, pénteken nap­közben 24—28 Celsius-fokig emelkedik. Június 10 Péntek Margit • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 23. heti lottó nyer­tes számai a következők: 11, 61, 79, 89, 90 — Csoportos tanácsülést tartott tegnap Kaposváron az Oktatási Igazgatóságon a Magyar Úttörők Szövetségé­nek Országos Tanácsa. Az ülésen Baranya, Tolna, So­mogy és Zala megye küldöt­tei vettek részt, és személyi kérdésekben foglaltak állást. — A csurgói Garabonciás színjátszókor is részt vett a gödöllői diákszínjátszók ta­lálkozóján. A meghívott ven­dégeken kívül 28 együttes mutatkozott be, amely ha­zánkban az alternatív szín­házi törekvéseket képviseli. — Kétszázhatvanán jelent­keztek az idén az Agrártu­dományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karára. Ez az előző évekhez hasonlóan majd három és félszeres a túljelentkezés, a kar ugyanis 80 nappali tagozatos hallga­tót vesz föl. — Elhunyt Litványi Ká­roly, a Magyar Televízió ve­zető dramaturgja, program­szerkesztő, az intézmény egyik alapító tagja. 56 éves volt. — Szaporodnak a mező- gazdasági nagyüzemeken be­lül működő szakcsoportok. Megyénk tsz-eiben 20, az ál­lami gazdaságokban 10, többségében szőlő- és gyü­mölcstermelő szakcsoport működik. — Ötödik helyezést ért cl a kaposvári Munkácsy Mi­hály gimnázium öt fős csa­pata az országos elsősegély- nyújtó versenyen. A vetél­kedőre Fekete Miklósné, az iskola szakoktatója készítette föl a diákokat. — Változtatható fordulat- számú és folyadékszállítású szivattyúk gyártását kezdte meg a monori Mezőgép Vál­lalat. Az NSZK-beli Kracht cég licence alapján kifejlesz­tett terméke az ipar egész területén alkalmazható, el­sősorban a gépipariban és a bányászatban. — Angol nyelvű műsoros délutánt tartottak tegnap a kaposvári Kinizsi Általános Iskola diákjai. Meljusinné Kiss Edit tanárnő vezetésé­vel az angol nyelvet tanulók adtak ízelítőt ismereteikből. — Harmincmillió forintot fordít a boglárlellei tanács a bel- és csapadékvíz elve­zetésére. A terv szerint a város belvízgondját három év alatt megoldják. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510 ^ 90 éve született Budapesten és az ausztriai Günskirchenben levő kon­centrációs táborban halt meg Körmendi Zoltán (1898— 1944) író, költő, műfordító. Már középiskolás diákként részt vett a Galilei Kör if­júsági csoportjában, joghall­gatóként több, haladó gon­dolkodású diáktársával meg­alakította a Szocialista Diá­kok Szervezetét; ennek tit­káraként mondott búcsúbe­szédet Ady Endre sírjánál 1919-ben. A Kommunisták Magyarországi Pártjának kezdettől fogva tagja volt. A Tanácsköztársaság idején a közoktatási népbizottságon dolgozott, .majd vöröskatona lett. A proletárdiktatúra meg­döntése után letartóztatták, s az ország összes egyetemé­ről kitiltották. Tisztviselő lett, de a mozgalmi tevé­kenységről egy percig nem mondott le. A szociálde­mokrata pártban a baloldali frakciót erősítette, a Vörös Segélynek is dolgozott. Ak­tív tagja volt a szocialista írók csoportjának; baráti kapcsolat fűzte József Atti­lához és Radnóti Miklóshoz is. Elsősorban verseket, de novellákat és regényeket is írt. Most már mindent meg­bocsátok Máriának című re­génye az 1930-as évek jelen­tős alkotása, megjelenését azonban akkor nem engedé­lyezték. — Kulka János, a Kapos­vári Csiky Gergely Színház művésze mutatkozik be ma este a Petőfi rádió Szerkesz­ti a színész című műsorá­ban. Közreműködik Csáká­nyi Eszter és Fuchs László is. — Tanévzáró hangver­senyt rendezett tegnap este a siófoki zeneiskola. A ren­dezvényre a Dél-balatoni Kulturális Központban ke­rült sor. — Kiállítás nyílt tegnap Szófiában: a Magyar Kultu­rális Intézetben az ismert grafikusművész, Bálványos Huba több mint 40 alkotá­sát mutatják be. Bálványos Huba eddigi 90 kiállítása közül ez a harmadik kül­földi. — A Kaposvári Cukor­gyárban kihelyezett, kétéves képzés keretében 15 dolgo­zó tett sikeres szakmunkás- vizsgát és szerzett cukoripa­ri szakmunkás bizonyít­ványt. — Segíti a lakásépítőket és -vásárlókat a Marcali Vá­rosi Tanács. Az idén eddig hárommillió forint kamat­mentes kölcsönt adtak 44 családnak. Még másfél mil­lió forintot fordítanak ilyen célra ebben az évben. — Hajóval szállítják a ki­rándulókat a gemenci re­zervátumban. Az erdőn át­vezető kisvasút töltését ugyanis kimosta az ár, s a helyreállítási munkák vár­hatóan szeptember közepén fejeződnek be. Addig a Mo­hácsról hozott Bendegúz ne­vű hajóról tekinthetik meg az érdeklődők a rezervátum élővilágát. — IBUSZ-HfREK! A SZEGE­DI SZABADTÉRI JÁTÉKOK NYOMORULTAK c. előadására autóbuszos társasutat indítunk. Időpont: 1988. június 28—29. A részvételi díj: 1863 Ft. Várjuk szíves jelentkezésüket! IBUSZ Utazási Iroda, Kaposvár, Ta­nácsház u. 1—3. Telefon: 13- 797. — A SKALA-COOP Zselic Aruház műszaki osztályára ha­zai és import hűtőszekrények, 320 literes palackhűtő ládák, hordozható és gépkocsi-rádió­magnók (sztereó) érkeztek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom