Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
1988. június 8., szerda Somogyi Néplap 7 Ea SPORT AZ UTOLSÓ SZALMASZÁL Ülést tartott az MLSZ Sok viharos megbeszélés színhelye volt már az MLSZ tanácsterme, s annak ígérkezett a kedd délután tartott rendkívüli elnökségi ülés is. Ezen megjelent Tibor Tamás, az ÁISH elnökhelyettese, s kitárták az ajtókat a sajtó képviselői előtt is. Somogyi Jenő, a szövetség elnöke ismertette a napirendi pontokat, s bejelentette: az MLSZ június 14-i, veszprémi elnökségi ülése előtt e rendkívüli összejövetelt az NB I-es bajnokság hajrája körül kialakult helyzet, vita tette indokolttá. Ezután a szövetség elnöke kitért Tibor Tamásnak, a múlt heti ligaülésen elhangzott beszédére, s arra, hogy javasolja: amíg az ÁISH által kezdeményezett vizsgálat — a KNEB-et is fölkérték erre — nem zárul le, ne hirdessenek bajnokot és kiesőt. A továbbiakban az elnökségnek csaknem valamennyi tagja felszólalt, ki rövidebben, ki hosszabban, ki higgadtabban, ki szenvedélyesebben. Jogos észrevétel volt (Sütő Rezső), hogy a színvonal nem emelkedett, túl sokat keresnek a játékosok ahhoz viszonyítva, amit produkálnak. Talán az általános gyenge színvonal és ebből eredően a bajnokság kiegyensúlyozottsága is közrejátszik, hogy a váratlan eredményeket mindjárt „megbeszéltnek” tartják. Demján Sándor őszintén mondta: bár bizonyíték nincs a szövetség kezében, a látszat azt mutatta, akadtak „nem tiszta” mérkőzések is. Tisza László szükségesnek tartotta, hogy ősztől megerősítsék az ellenőri gárdát. Régen is voltak vitatható eredmények, de ezeket leleplezni csak akkor lehetett és lehet, ha a megkeresettek bejelentik a vesztegetés tényét (Tóth Sándor). A kluboknak kell elsősorban rendet teremteniük. Tisza László újabb felszólalásában azt boncolgatta, miért nem sikerült elérni a bajnokság színvonalának javítását, s mi okozta az olimpiai csapat kiesését. ' Kulcskérdésnek mondta, hogy a kluboknak szorosabban kell együttműködni az MLSZ-szel, amely viszont minden tekintetben segítséget vár az ÁISH-tól. Széniéi János, a liga elnöke szerint konkrét bizonyítékok nélkül nem lehet senkit sem felelősségre vonni. Elismerte, a bajnokság gyenge színvonalú, s ez a gyenge szakmai munkával magyarázható. A liga csak véleményezhet, javaslatot 'tehet, de döntéseket nem hozhat; éppen TOTO Az én tippjeim A héten Németh Lajos, a héthelyi iskola igazgatója, testnevelő tanár tippel a hétvégi mérkőzésekre. Kapusa és edzője volt a helyi labdarúgó-csapatnak; rendszeresen totózik, többször volt már 11-ese. így látja az esélyeket: Bari—Barletta Bologna—Arezzo Brescia—Triestina Catanzaro—Atalanta Cremonese— Sambenedettese Genoa—Piacensa Messina—Lecce Parma—Lazio Taranto—Padova Udinese—Modena Salgótarján—Ajka Metripond—Komló Szskszárd— III. kér. TTVE Pótmérkőzések : 1 1 1, x X X 1, X X 1 1 X 1 2 1, 1 ezért kérte az ÁISH-t és az MLSZ-t, amelynek ellenőrzési lehetőség van a kezében, hogy igyekezzen földeríteni, valóban voltak-e pénzzel megvásárolt mérkőzések. Figyelemre méltó hozzászólása volt Varga Miklósnak, aki az elnökséget félelősnek tartja az olimpiai csapat kiesésében, mert mindig hozzájárult a szükségtelen kapitánycseréhez. Vadászi Tibor úgy vélekedett, hogy a vitában a „megbeszélt” mérkőzések körét nagyon leszűkítették az NB I-re, szükséges lett volna az NB Il-re és NB III-ra is figyelni. Tibor Tamás hozzászólásában úgy nyilatkozott, hogy az MLSZ egy éve lépett az önállósulás útjára, sok feladat állt előtte, de többet nem tudott megoldani. Említette az olimpiai csapat kiesését, a válogatott tavaszi gyenge szereplését, a bajnokság alacsony színvonalát, s kifogásolta, hogy nem sok történt a szakmai kibontakozás "és az utánpótlás előbbre lépése terén. Kitért a múlt heti ligaülést követően adott nyilatkozatára, amelyet az MLSZ sérelmesnek tartott, és kifogásolt. Nem titkolta, az ÁISH-nak van vitája az MLSZ-szel, noha a cél közös — a felelősség is —, s a teendőkre kell összpontosítani. Somogyi Jenő zárszavában felsorolta azokat az eredményeket, amelyeket a szövetség az elnökség irányításával eddig elért. Megállapította, hpgy a több pénz, a jobb kereseti lehetőség viszont lazaságot hozott a labdarúgásban. Véleménye szerint az MLSZ megfelelő munkát végzett és végez — igaz. a magyar labdarúgás színvonaláról nem ejtett szól —" s szavait idézve: „az MLSZ-nek nem keli önkritikát gyakorolnia”. Ezután az elnökség egy ellenszavazattal és két tartózkodással elfogadta azt. a javaslatot, hogy június 20-ig nem hirdetik ki az 1987/88. évi NB I-es bajnokság hivatalos végeredményét. Azért várnak még két hetet, mert addig bejelentést lehet tenni „bundaügyben”. Az MLSZ döntése értelmében az 1988 89. évi NB I- es labdarúgó-bajnokság augusztus 13-án, az NB II és NB III osztályban augusztus 14-én kezdődik. SIÓFOKI GYŐZELEM A SOMOGYI RANGADÓN Nagy küzdelemben dőlt el a két pont sorsa, de csak a párosok mérkőzései után. Ez utóbbiaknál a siófokiak voltak az eredményesebbek. Győztesek: Siófok: Szarka, B., Csentei, Kopári K. és a Kopári P.—Szarka B., valamint a Kopári K.—Szarka K. párosok. Kaposvár: Harmath A., Body, Záborsz- kyné, valamint a Pandurics —Záborszkyné páros. KVGY Vasas- Soproni Kinizsi 8:1 Esős, szeles időben szerezte meg győzelmét -a Vasas. rnmmÊÊ&ÊÊmKÊili®â&ÊÊÊÊÊIKIÊKKmlKfflÊ Harmath Ágnes Harmath, Pandurics, Győré, Bődy, Záborszkyné, továbbá a három kaposvári páros győzött. Férfimérkőzés: Siófoki Spartacus—Boly 9:0 Gy.: Szikszai, Hancz, Eke, Erdélyi, Rein, Szabó és a Hancz—Szabó, a Rein—Dobos és az Eke—Erdélyi páros. TEKE Kelemenemlékverseny Kilenc csapat indult szombaton Kaposváron, a Kelemen Ferenc tekeemlékversenyen. Egyéniben és csapatban veszprémi siker született. Németh Lajos személyében a Balaton-kupa győztese ismételte meg elsőségét. Eredmények: Csapat: 1. Veszprémi SE 1648, 2. Ka- posmérő 1625, 3. K. Közút 1620, ... 5. K. Vasas..., 7. K. Fáklya. Egyéni: 1. Németh (Veszprém), 440, 2. Hosszú (Dunaújváros), 3. Varga J. (K. Közút), ... 5. Kiss (Kaposmérő). Tájfutás Öt dobogós hely A Vértesben bonyolították le a SZOT-kupa nemzetközi egyéni tájfutóversenyt, s ezen öt ország 800 sportolója indult. A somogyiakat képviselő K. Gazdász futói öt éremmel tértek haza. Somogyi eredmények: F 45 B: 3. Dr. Pavlovics, F 21 B: 2. Péter, 4. Csizmadia, F 17 B: 2. Ifj. Pavlovics Gy., N 35 B: 3. Szabados M., N 13 C: 2. Lévai. Ugyanott került lebonyolításra a Volán Kamion nemzetközi tízfős váltóverseny is, amelyen huszonnégy csapat vett részt. A K. Gazdász a hatodik helyet csípte el. Válasz „egy“ labdarúgó-szurkolónak Tisztelt Ura(i)m! Ma vettem ismét kezembe ez 'év február 22-én kelt levelét. De mielőtt hanyagsággal vádolna, amiért soraira ,most reagálok, elmondom, hogy ebben a késedelemben volt szándékosság. Levele tulajdonképpen csupán másolata annak, amint ön(ök) kaszás Gábornak, a Siófoki Bányász edzőjének irt(ak). A név és lakcím nélkül hagyott levélen ugyanis ez szerepel feladóként: „Siófoki labdarúgó-szurkolók". Miután hasonló aláírással nem először kaptam levelet, ez utóbbinak tartalmából, stílusából is könnyen megállapítható, hogy ugyanaz a kéz — helyesebben: írógép — irta. ön, tehát, tisztelt uram, fölhatalmazta magát, több ezer siófoki sportbarát nevében arra, hogy egy személyben sza- pulja vagy inkább — mondjuk meg nyíltan — sértegesse a Bányászt. Bizonyára tudja, hogy a hasonló névtelen leveleknek általában mi a sorsuk. Megvallom őszintén, a korábbiakkal én is az íratlan szabályok szellemében bánfám. Ez utóbbival azonban kivételt tettem, s hogy miért, ez kiderül az alábbiakból. E levélben ön „sokat tapasztalt labda- rúgó-szurkolók”-nak említi magát, akinek így — nyilvánvaló — megalapozott lehet a véleménye is. Írását azzal kezdte, hogy — idézem — „mi, szurkolók már elbúcsúztunk az NB I-től”. Hogy miért, azt is megfogalmazta: „a jelenlegi siófoki csapat az utóbbi hat év leggyengébb csapata”. S a továbbiakban nem átallotta kimondani, hogy ezek a játékosok még az NB 11-ben sem állnák meg a helyüket... „De ne nézzenek bennünket hülyének, hogy egy ilyen játékosállománnyal reálisan lehet remélni azt, hogy a csapat továbbra is NB I-es legyen” — írta. A későbbiekben pedig: „ez a csapat még tíz gólt sem fog rúgni a tavaszi idényben”. Le is vonta a végén a következtetést: „ez a csapat — hála a vezetés szakértelemhiányá- nak — menthetetlen”. Levelében egyébként meg is védte álláspontját (álláspontjukat): „a fentiek nem sötét gondolatai a szurkolók rossz idegzetű rétegének, hanem a valós helyzet legenyhébb megállapításai ...” Tisztel Szurkoló(k)! . Tulajdonképpen elég volna egy sorban válaszolnom. Elég lenne, ha ide beírnám a végső bajnoki tabella tizenkettedik sorát, amely a „kedvenc” csapat adatait tartalmazza. Néhány kiegészítést azonban hadd tegyek. Mindenekelőtt: úgy hat, hogy a „sokat tapasztalt” labdarúgó-szurkolóik) még mindig nem tapasztalt(ak) eleget. S talán az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Bányász sportvezetése mégsem olyan dilettáns, mint ön(ök) megfogalmaztá(k). Pedig a bizalomra ők már e level(ük) írásakor is rászolgáltak. Nem illik ilyen rövid idő alatt feledni az NB lll-tól az élvonalig tartó remek menetelést, a csodálatos MNK- sikert, s egyáltalán: mindazt, ami azóta történt! Az ön(ök) szerint tíz gólra sem érdemesült Bányász huszonegyszer vette a tavasszal ellenfelei kapuját, de lehet, hogy csak azért, hogy ezzel is ön(öke)t bosszantsa. Az őszi tizenhárom ponthoz újabb tizennégyet gyűjtött azzal a játékosállománnyal, amelyet a levél még NB U-esnek sem minősített. (Felháborító.) Ura(i)m! A már-már feledésbe merült levélre egy héten belül a második választ kapjá(k). Félek, hogy egyiknek sem örül- t(ek). Engedje meg, hogy zárásként hadd „bosszantsam” még az alábbiakkal: 12. Siófoki Bányász 30 8 11 11 30-42 27 Tárgyilagos sorai(ka)t ezután is várva maradok tisztelettel: — Jutási Róbert HÍREK Június A nap 4.48 órakor kél, és 20.39 órakor nyugszik ; a hold 1.29 órakor kél, és 14.00 órakor nyugszik. [A Szerda Medárd A várható időjárás Időnként megnövekszik a felhőzet. Elsősorban keleten, északkeleten fordul elő zápor, zivatar. A mérsékelt nyugati, délnyugati szél a zivataros területeken átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 22 és 27 Celsius-fok között alakul. Grósz Károly interjúja Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Minisztertanács elnöke kedden fogadta Gerardo Chiaromontét, az Uni- ta igazgatóját, és interjút adott az Olasz Kommunista Párt napilapja részére. — Kitüntetés. Az Elnöki Tanács Gobbi Hilda Kos- suth-díjas színművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének — kimagasló művészeti és közéleti tevékenysége elismeréseként, születésnapja alkalmából — a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. NDK-beli orvosdelegáció Siófokon Az NDK-beli Pritzwalkból dr. Friedrich Kretzschmar kórházigazgató vezetésével négytagú orvosküldöttség érkezett hétfőn este Siófokra. A német szakemberek a siófoki kórház vendégeként szombatig tartózkodnak hazánkban. A két kórház között több éve kialakult baráti kapcsolat alapján s2ak- mai tapasztalatcserére, irányítási és gazdasági problémák megtárgyalására is sor kerül. A vendégek meglátogatják a keszthelyi kórházat is. — A közösségi kábeltelevíziózás időszerű kérdéseiről tartott előadást tegnap Kaposváron az oktatási igazgatóságon Nagypál Endre, a Magyar Televízió főmunkatársa. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 481 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 69 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 13503 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 11305 Trabant Lim. Spec. (Győr) 10853 Trabant Combi (Bp.) 4246 Trabant Combi (Debr.) 3325 Trabant Combi (Győr) 2671 Wartburg Standard (Bp.) 3702 Wartburg Standard (Debr.) 2144 Wartburg Standard (Győr) 2176 Wartburg Special (Bp.) 4852 Wartburg Special (Debr.) 3721 Wartburg Special (Győr) 3510 Wartburg Special tt. (Bp.) 12628 Wartburg Tourist (Bp.) 3448 Wartubrg Tourist (Debr.) 2453 Wartburg Tourist (Győr) 1194 Skoda 105 S (Bp.) 12311 Skoda 105 S (Debr.) 9142 Skoda 105 S (Győr) 9260 Skoda 120 L (Bp.) 28021 Skoda 120 L (Debr.) 15905 Skoda 120 L (Győr) 18910 Lada 1200 (Bp.) 47647 Lada 1200 (Debr.) 34215 Lada 1200 (Győr) 16860 Lada 1300 S (Bp.) 24364 Lada 1300 S (Debr.) 17675 Lada 1300 S (Győr) 10023 Lada Szamara (Bp.) 1709 Lada Szamara (Debr.) 1001 Lada Szamara (Győr) 672 Lada 1500 (Bp.) 16 196 Lada 1500 (Debr.) 12105 Lada 1500 (Győr) 5470 Lada Combi (Bp.) 1122 Lada Combi (Debr.) 269 Lada Combi (Győr) 829 Lada Niva (—) 745 Polski Fiat 126 P (Bp.) 2524 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1986 Polski Fiat 126 P (Győr) 2598 Dacia Limousin (Bp.) 16416 Dacia Limousin (Debr.) 12373 Dacia Limousin (Győr) 9884 Dacia Combi (Bp.) 3268 Dacia Combi (Debr.) 3257 Dacia Combi (Győr) 2389 Dacia TLX (Bp.) 6219 Dacia TLX (Debr.) 4093 Dacia TLX (Győr) 3177 Zastava (Bp.) 20249 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 S 395 éve született Szerencsen és Gyulafehérváron halt meg I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1593—1648), Rákóczi Zsig- mond fejedelem és Gerendi Anna fia, Felső-Magyaror- szág leggazdagabb protestáns főura. Szinte gyermek- fejjel lett ónodi kapitány, 1615-től pedig Borsod vármegye főispánja. Bethlen Gábor hadjárataiban előbb kassai generális, később az egyik hadtest parancsnoka. A segesvári országgyűlés 1630. november 26-án választotta fejedelemmé. Nagy érdeme, hogy visszavette a magánkézbe került kincstári birtokokat, megtörte a nagy- birtokos főrendek hatalmát, s megerősítette saját fejedelmi uralmát. Szövetségben a svédekkel és a franciákkal bekapcsolódott a 30 éves háborúba, s a magyarországi rendi jogok és a vallás- szabadság védelmére 1644-ben hadat viselt III. Ferdinánd ellen. Elfoglalta az egész felvidéket, s csatlakozott a Brünnt ostromló svéd hadsereghez. Az 1645-ben megkötött linzi békében a király a hét tiszai vármegyét átengedte neki. Uralma alatt Erdély békében fejlődött. Buzgó református volt; feleségével, Ló- rántffy Zsuzsannával együtt sokat tett egyháza és az iskoláztatás felvirágoztatására. — Együttes ülést tartott tegnap délután Tabon a nagyközségi KISZ-bizottság és a Vöröskereszt helyi vezetősége, s öt évre szóló együttműködési megállapodást írt alá. Hatékonyabbá kívánják tenni a fiatalok egészséges életmódra nevelését, a káros szenvedélyek megelőzését, illetve az egészséges családmodell kialakítását. — Népi kismesterségek művészete címmel országos kiállítás nyílt Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központban. A Népi Iparművészeti Tanács felhívására 73 alkotó csaknem 650 pályamunkát küldött be, s ezek közül választotta ki a zsűri a kiállításon látható több mint 300 alkotást. — .Játszóházat szerveznek a balatonszemesi Postamúzeumban általános iskolásoknak a nyáron hat alkalommal. Az elsőre 14-én kerül sor, a programra Budapestről is érkeznek gyerekek. — Hazaérkezett a pilóta és a vitorlázó repülőgép. A román hatóságok — a szokásos jogi eljárás után — június 6-án éjszaka átadták a magyar hatóságoknak az eltévedt vitorlázó repülőgépet és vezetőjét, Steinbin- der Ferencet, a nyíregyházi repülőklub pilótáját. — Felújították a horgásztavat Balatonszabadi—Sóstón a kemping mellett. A DRV egyesületének kezelésében levő tó mederkotrását elvégezték, s 75 mázsa fogható méretű halat, főleg pontyot telepítettek a vízbe. E hónapban már vendéghorgászokat is fogadnak. — Marcaliban is bemutatják a vagyonvédelmi kiállítást holnap és holnapután a rendőrkapitányság épületében. — A Belkereskedelmi Továbbképző Intézet az 1988/89-es tanévben felső-, közép-, alapfokú és továbbképző tanfolyamot indít. A jelentkezés feltételeiről, módjáról és helyéről a BTI Somogy Megyei Kirendeltségén lehet érdeklődni, Kaposvár, Május 1. u. 37—39. sz. alatt. Telefon: 11-240/231. A jelentkezési határidő: 1988. augusztus 15. — MARIBOR 1988. július 22. Utazás: autóbusszal. Ellátás: 1 ebéd. A részvételi díj: 1190 Ft. Költőpénz: 800 Ft összegben az iroda saját valutakerete terhére. Jelentkezés: COOPTOURIST, Kaposvár, Kossuth L. u. 8.