Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-07 / 135. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Örömmel olvastam a múlt héten, hogy a Balaton melletti tanácsok milyen gondosan és szépen rendbe te­szik a strandokat és lejárókat. Viszont a fonyódi tanács eltűri, hogy Fonyódligeten a Jácint utcai szabad Strandon, de az egész Virág utcában is teherautószám hever a sze­mét. >Szinte' egész kazlak csúfítják az .utcát és a strandot. Hol vannak most a környezetvédelmi őrök, akik koráb­ban ügyeltek a rendre? Miért nem büntetik meg szigo­rúan azokat, \akik a közterületet szeméttelepnek nézik? Már június van, hamarosan vége az iskolaévnek, de a lejárólépcsők még most sincsenek berakva. Kérjük szíves segítségüket. Tisztelettel: Fehér József Kaposvár, Kovács S. u. 8. Tisztelt Szerkesztőség! A mernyei Új Barázda Termelőszövetkezetre van pa­naszom. .Kértem őket, hogy munkálják el a kertemet, de fittyet hánynak \kérésemre. Először egy igazolást kértek, hogy nem tartozom a tsz-nek. Beszereztem, felmutattam a brigádvezetőnek, de úgy látszik, ez sem volt .elég. mert a ikertem ugyanúgy van, ahogy volt, és semmit nem tu­dok bele vetni. Négy gyerekem van, szükségem van a kertre. Kérem, segítsenek! Tisztelettel: Sánta József Somogygcszti, Vörös A. út 50. MEGJELENT AZ ISKOLAI SZEMLE Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 135. szám 1988. június 7., kedd A tanácsadás etikája A Dcseda partján június 17-cn nyit a Siotour új kempingje. A helyi kempingklub tagjai társadalmi munkában segítettek a nyitás előtti takarításban „A segítő és együttműkö­dő feltárás során a szakta­nácsadóknak elemző és ja­vaslattevő munkát kell vé­gezni” — írja Soós Dezső, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója az Iskolai Szemle legújabb — idei első — számában. Az egykori szakfelügyelők új feladatai­ról folytatott vita még min­dig nem ült el. Kiderül ez a „Változó szaktanácsadói eti­ka — eredményesebb szol­gáltatás” című írásból is. Az egyik legfontosabb cél, hogy a szaktanácsadó szíve­sen várt, kedvelt személyisé­ge legyen minden iskolának, óvodának és nevelési fórum­nak. Ezért érett vitaszellem­mel és. vitakészséggel kell rendelkeznie; legyen korsze-. rű szemlélete és friss infor­mációja, emberséges maga­tartása és meggyőzhetősége, valamint színessége és tár­sait nyíl-tágra serkentő kelle­mes modora, humora. Ponikfor Zoltán építőipari szakközépiskolai igazgató az iskolai élét nyugalma mel­lett száll síkra. Olyan ténye­zőkre hívja föl a figyelmet, amelyek okai a tantestületi nyugtalanságoknak. Pordány Horváth László írásában már nemcsak az ifjúsági parlamentek határo­zatait ismerteti, hanem szól a végrehajtásukról is. Walter Károly, a tanító­képző főiskola adjunktusa a testnevelés és sport általános iskolai feltételeit veszi szám­ba; Kiss Lajos marcali mű­velődési csoportvezető a ze­neoktatás és közművelődés helyi tapasztalatait összegzi. „Az értelmi fogyatékos gyer­mekek is jogosultak a teljes emberi életre’ — állapítja meg Tari János, a megyei tanács művelődési osztályá­nak kiadványában. Magyar Miklós oktatás­technológus videokamerával járt a csehszlovákiai sítábor­ban. A továbbképzés egyes mozzanatainak képmagnóra rögzítésével lehetővé vált a egyes tevékenységek elemzé­Gyilkos alligátor Floridában vasárnap elra­gadott egy kislányt egy óri­ásalligátor. A négyéves Erin Glover a tó partján sétált bátyjával és egyik pajtásá­val, amikor az alligátor ki­rontott a vízből és beVon- szolta a kislányt a tóba. A hatóságok késő éjjelig ke­resték az áldozatot. A tavat és környékét búvárokkal ku­tatták át, mire ráakadtak. A kislány holtteste még akkor is a ritka nagyságú — 320 centiméteres — ragadozó áll­kapcsai között volt. A hüllőt lelőtték. Az észak-amerikai „kroko­dilt”, az alligátort, évtize­dekkel ezelőtt a kíméletlen vadászat miatt kipusztulás fenyegette. A hatvanas évek közepén védetté nyilvánítot­ták, s azóta újra elszaporo­dott. Vadvédelmi szakértők szerint Floridában egy 27 ezer négyzetkilométeres te­rületen már körülbelül egy­millió alligátor él. Devizaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 8 486,82 9 011,78 Ausztrál dollár 3 704,80 3 933,96 Belga frank 130,74 138,82 Dán korona 718,12 762,54 Finn márka 1 148,42 1 219,46 Francia frank 809,27 859,33 Görög drachma a b 34,10 36,20 Holland forint 2 435,35 2 585,99 Ír font 7 312,86 7 765,20 Japán yen (1000) 372,83 395,89 Jugo. dinár (1000) b 22,35 23,73 Kanadai dollár 3 823,72 4 060,24 Kuvaiti dinár 17 041,26 18 095,36 Norvég korona 748,80 795,12 NSZK-márka 2 733,93 2 903,03 Olasz líra (1000) 36,78 39,06 Osztrák schilling 388,93 412,99 Portugál escudo 33,38 35,44 Spanyol peseta 41,36 43,92 Svájci frank 3 275,39 3477,99 Svéd korona 782,30 830,68 USA-dollár 4 705,09 4 996,13 ECU (Közös P.) 5 672,89 6 023,79 a/ A vásárolható legmagasabb bankjegycimlet 1000-es. b/ Bankközi és vállalati elszá­molásoknál alkalmazható árfo­lyam : Görög drachma 35,11 35,19 Jugo. dinár (1000) 23,02 23,06 Villáminterjú A Videoton televíziók átalánydíjas javításáról Több panasz érkezett szer­kesztőségünkbe, miszerint a Videoton típusú televízióké­szülékekre a kaposvári már­kaszerviz nem fogad el áta­lánydíjas javítási előjegy­zést. Horváth Jenőt, a szer­viz vezetőjét kérdeztük: — Miért nem fogadnak el ■ előjegyzést? — Korábban valóban így volt — mondta. — A szer­viz alapvető tevékenységi köre a garanciális javítások elvégzése; a Videoton Elekt­ronikai Vállalat azonban lét­rehozott egy leányvállalatot, s ez bővíteni kívánja a szer­vizek szolgáltatásait. Most már vállalkozunk a garan­ciális javításokon kívül a fizető javításokra a helyszí­nen, s május elsejétől elfo­gadjuk átalánydíjas javítá­sokra is az igényeket. — A márkaszervizekben eddig sehol sem vállalták e javítást? — Tudomásom szerint a Dunántúlon eddig a keszthe­lyi és a székesfehérvári szer­viz vállalkozott rá. A garan­ciális javításokon túl az egyik legfontosabb felada­tunk éppen az átalánydíjas javítások fejlesztése. Eddig a kaposvári szervizben nem volt meg a megfelelő lét­szám; most, hogy fölvehet­tünk még két műszerészt, bővíthettük szolgáltatásaink körét. Marcali és Csurgó vi­déke kivételével tehát egész Somogy megyében, és a Dombóvár környéki falvak­ban megköthetik az átalány­díjas javítási szerződést az érdeklődők. K. A. Tony-díjak Andrew Lloyd Webber új műve, Az operaház fantom­ja lett az év legjobb musi- . calja a Broadwayn. A pará­dés kiállítású előadás hát további Tony-díjat is ka­pott. Webber azonban ezúttal lemaradt a legjobb musical­zene díjáról: ezzel az ame­rikai Steven Sondheimet. ugyancsak sok sikeres Broadway-musical szerzőjét jutalmazták. Meglepetést hozott a leg­jobb prózai színmű: egy ed­dig ismeretlen kínai szárma­zású fiatal amerikai író, Da­vid Henry Hwang „M. But­terfly” című műve kapta meg. A darab ugyancsak kí­nai-amerikai címszereplője is díjazott lett. BALESETEK A HÉTVÉGÉN Négy súlyos sérült Nekiment egy szabályosan közlekedő, munkagépet von­tató traktornak pénteken reggel Nagyatádon özvegy Csebei Károlyné 76 éves nyugdíjas. A figyelmetlen gyalogos súlyos, életveszé­lye? sérülést szenvedett. Nem adott elsőbbséget kerékpár­jával — ugyancsak Nagyatá­don — az egyik útkereszte­ződésben egy szabályosan Bemutatót tartóit a Magyar kereskedelmi trendbemutatón Divatintézet Budapesten az Átrium Ilyatt szállóban. K felvonultatták a jövő évi ruhakollckciókat (MTI-fotó — Pataki Gábor felv.i haladó személygépkocsinak Hörcsögi Lászlóné 50 éves segédmunkás, és összeütköz­tek. A kerékpáros könnyeb­ben megsérült. Figyelmetlenül vezette au­tóját pénteken este Somogy- szob és Töröktanya között Szabó István 24 éves faki­termelő. nagyatádi lakos, és az árokba borult. Utasai Kö­zül Keszeg Jánosné 45 éves bolhási óvónő súlyosan, à 61 éves nagyatádi Kocsis Má­ria, valamint a gépkocsi ve­zetője könnyebben megsé­rült. Az anyagi kár. 30 ezer forint. Ittasan, vezetői engedélv nélkül és lopott motorra' közlekedett szombaton éjjel Kelemen Zoltán 17 éves se­gédmunkás, kaposvári lake . Gyorshajtás miatt — éjfél után néhány perccel ■— fel­borult. Könnyebb sérüléssel megúszta a balesetet. Nem az útviszonyoknak megfelelően vezette személy­gépkocsiját szombaton haj­nalban Schmidt Gábor 34 éves villanyszerelő, buda­pesti lakos, s négy óra öt­ven perckor Zamárdiban egy kanyarban kisodródva fel­borult. Súlyosan megsérüli Az anyagi kár 40 ezer fonni Ittasan és nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebes­séggel vezette személygépko­csiját vasárnap este Kapos­váron Antal Vilmos István 40 éves nagyatádi építési fő­előadó, és egy útkeresztező­désben kanyarodva kisodró­dott, s a kerítésnek ütközött Az ittas vezető súlyosan megsérült. Tarka sorok Aforizmák Sohasem unatkozik a kutya, amelynek bolhái vannak. * * * A két legbosszantóbb dolog a világon: a ned­ves tűzifa és a száraz torok. * * * Az új seprűk még nem ismerik a sarkokat. A réjgi seprűk a piszkot a szőnyeg alá söprik. * * * Minden célt • el lehet érni. Csak könnyebben elérhető célókat kell ki­tűzni. * * * Ha őszinték Vagyunk: a vallomásokban azt sze­retnénk hallani, ' amit már tudunk. * * * Minél rövidebb az em­lékezet, annál .hosszab­bak a memoárok. * * * A jó elbeszélésnek rö­vidnek kell. lennie. A rossznak még rövidebb- nek.. * * * Az igazi humanista az, aki akkor is szereti az embereket, amikor zsú­folt autóbuszon -utazik. * * * . Semmi sem köti össze annyira az embereket, mint a közös tévedések. * * .* A ránk vonatkozó új­ságot mindig utoljára tudjuk meg. * * * Az üres fejek vitatha­tatlan előnye: könnyű fenn hordani... Tapasztalatlanság A kis molycsemete éle­tében először hagyta el a szekrényt, de hamaro­san fáradtan tér haza. Édesanyja megkérdezi: — Nős, hogyan érez­ted magad odakint a la­kásban? — Nagyszerűen, anyu­ka! Az emberek olyan kedvesek. Aki észrevett, mindenki lelkesen össze­csapta á kezét! Dicséret — Most tizedszer néz­tem meg a Casablancát a televízióban, de még sohasem játszottak olyan jól a színészek, mint ma ... Ígéretek — Ha megígéred, hogy nem fogsz inni, többet nem cigarettázom. — Jó. Erre iszunk egyet! — Jó. Mindjárt hozom a cigarettámat! Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca 5ándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf. : 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 ff. ISSN 0133-0608

Next

/
Oldalképek
Tartalom