Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-24 / 150. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal értesítjük a ro­konokat és Ismerősöket, akik tisztel­ték és becsülték, hogy szeretett fe­leségem, édesanyánk, nagyanyánk, SZ4SZ JÓZSEFNÉ Halmos Margit toponár—répáspusztai lakos életének 76. évében csendesen elhunyt. Jú­nius 24-én, ma 16 órakor a toponári temető ravatalozójából helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a testvéreknek, rokonoknak, szom­szédoknak, jó barátoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, DELI JÁNOS taszári lakos június 2-i temetésén részt vettek, virágaikkal és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. EXPRESSZ Siófokon a Ta­nácsház u. 19. sz. alatt téglaépületben kétszobás, teher­mentes lakás azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni egész nap: Póker presszó, Klapka u. 2. _____________(124906) 2 szobás, fürdő­szobás, kertes csalá­di ház melléképüle­tekkel eladó. Irány­ár: 800 ezer forint. Érdeklődni : Kapos­vár, Gorkij u. 43. sz. 17 óra után. (940Q.a) 2 és fél szobás, gázos, OTP-s örök­lakás készpénzért + OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni : Ka­posvár, Za-ranyi- ltp. 18/a, Czink. 18 óra után. (9400) Barcson a Kinizsi u. 2. sz. összkom­fortos családi ház sürgősen eladó. Ér­deklődni: Lábod, Táncsics u. 7/a. ______________(124902) M agyaregresen (a pörjési részen) 500 n-öles építési telek eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Béke u. 11. IV/1. sz. alatt, egész nap. (382507) Kaposvár belvá­rosában másfél szo­bás, összkomfortos lakás 1988. augusz­tus 1-jétől két évre kiadó. Érdeklődni 17—19 óra között a Füredi út 35. III/l. sz. alatt lehet. (382549) Sürgősen eladó 2 szobás, 56 négyzet- méteres OTP-s la­kás kp-ért plusz OTP-átvállalással Kaposváron, a Kini- zsi-ltp. 6. fszt. 4. alatt. _________(382501) K aposváron a Má­jus 1. u. 33/a szám alatti 2 szoba-össz­komfortos, új örök­lakás kp.-ért eladó. Érdeklődni szom­bat-vasárnap, Baj- csy-Zsilinszky u. 31/b, 1/7., telefon : 14­848. ___________(382651) E redeti Wart­burg-karosszéria- elemek és alkatré­szek kaphatók. Ka­posvár, Brassó u. 26. ■____________(9343) UM-es Wartburg de Lux friss műsza­kival, megkímélt ál­lapotban eladó. Ér­deklődni : Kőrös­hegy, Bercsényi u. 30. ____________(124839) M agánkiskeres­kedő 4 órás munka­körben alkalmazot­tat foglalkoztatna. Ajánlatokat „Biza­lom” jeligére a 382500. számra a hirdetőbe kér. (382500) 500-as Husquarna, MX 400-a-s CZ mo­torral, endurónak vizsgáztatva (1990- ig) tartalék alkat­részekkel eladó. Ér­deklődni hétvége­ken: Szőnyi András, Szigetvár, Kapos- vári u. 27. (124875) Ixylon jolie 4 sze­mélyes műanyag túravitorlás eladó. Érdeklődni hétvé­gén: Siófok, Latin­ka S. u. 188/E, hét­közben a 22/16-151-es telefonon. (124909) Vásároljon olcsón import kilós ruhá­kat, méterárut, fo­nalat, cipőt. Boglár- lelle, Latinka S. u. 37. (A temető fölött.) Némethné. (124850) Erős méhcsaládok NB-fekvőben el­adók. Műrajok hat lépen új anyával, mézzel, néppel (á 2200 Ft-ért) kapha­tók. Zamárdi, Ist- ván u. 56. (124848) Nyugati, garan­ciális bérletre keres (1989-re) különálló házakat az OMEGA Tours utazási iroda BaJatonszéplaktól Balatonberényig. (Minimum 2 szoba plusz nappali.) Je­lentkezni lehet 8232 Balatonfüred. Pf. : 37. címen vagy a 06/86-43-619-es tele­fonom ________(124819) E ltartási szerző­dést kötnék idős házaspárral vagy egyedülálló sze­méllyel. Ajánlato­kat Balázs István, Somogyvámos, Fő u. 92. címre kérek. ______________(124833) N yolc lóerős ipari áramra dinamós he­gesztő eladó. Kőrös­hegy, Kossuth u. 52.____________(124838) G arázst bérelnék sürgősen a Szántó Imre utca környé­kén. Telefon: 13-415, KAPOSVÁR. (382638) Kaposvári zöld­övezetben 1,5 szobás, gázfűtéses, bútoro­zott lakás hosszabb időre kiadó. Ajánla­tokat „Reprezentatív 9411” jeligére a ki­adóba kérek. (9411) INGATLAN Balatoni telket cse­rélnék lakásért. Minden megoldás érdekel! Ajánlato­kat a 9414. számra a kiadóba kérek. (9414) Eladó Kaposváron a Kinizsi-ltp. 40. IV. em. 13. kétszobás, 54 négyzetméteres la­kás pészpénzért + OTP-átvállalással. Érdeklődni minden­nap, 17 óra után. (9384) Balatonboglártól Balatonberényig csak vízközeli, igé­nyes nyaralót ven­nék. Miskolczl Klá­ra, Somogyszent- pál, Kossuth tér 8. ______________(124692) V ízközeli kétszo­bás, összkomfortos ikernyaraló fele el­adó. FonyOdliget, Hun u. 12. Saáry. _____________(124786) E ladó Keszthe­lyen 1 plusz 2 fél­szobás, étkezős, OTP-s lakás, kp-ért plusz OTP-átválla­lással. Érdeklődni levélben vagy sze­mélyesen. Cim: Pók László, Keszthely, Kossuth u. 15—17. III. em. 14. ajtó. ________________(9000) E ladó a Desedához közel 1000 n-öles szántó és szőlő — megosztva is —, va­lamint egy Robi ka­pálógép és Robur tehergépkocsi bon­tásra. Érdeklődni: Toponár, Fő u. 100. Este, 17 óra után. ________________(9387) K aposváron a Hon­véd u. 3. 4. emelet 3. ajtó alatti szövet­kezeti lakás eladó. Érdeklődni 17 óra után lehet és hétvé­gén, ugyanitt. (382437) 3ÁRMÜ DA-s írsz. 1200-as Lada eladó. Érdek­lődni lehet: Kapos­vár, Szigetvári u. 167. (382580) TK-s 1600-as Lada eladó. Megtekinthető Kaposvár, Május 1. u. 24. sz. alatt, egész nap. (382581) Ford Escort 1100-as érvényes műszaki­val, olcsón eladó Érdeklődni naponta 16 órától: Böhönye, Terebezdpuszta 5. ________________(9112) Z S-es Wartburg megkímélt állapot­ban eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Pacsirta u. 27. ______________(382227) Z J-s 1300-as Lada lejárt műszakival el­adó. Érdeklődni egész nap : Pozsár, Baté, Lenin u. 16. (382228) ÁLLÁS Több éve eredmé­nyesen működő ide­genforgalmi gmk alkalmazottat keres november 1-jei belé­péssel. Feltételek : egyetemi vagy főis­kolai végzettség, a német nyelv ismere­te, személygépkocsi. Érdeklődni: Flamin­gó, 84-11-348. (124703) A Híradástechni­kai Szövetkezet bog- lárlellei telepére föl­vesz gyakorlattal rendelkező eszter­gályost. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni hétfőtől péntekig a délelőtti órákban lehet: Bog- lárlelle, Sallay u. 5. Munkaügyi osztály. (124645) Egyedülálló, jogo­sítvánnyal rendelke­ző férfit állandó munkára fölveszek. Székelyné, Kapos­vár, Kisfaludy u. 41/a. (382487) EGYÉB Ipari varrógéppel rendelkező bedolgo­zót keresek. Ajánla­tokat a 9413. számra a kiadóba. (9413) Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a KAPOSFÜREDI HÁZÉPÍTŐK BOLTJÁBAN megkezdtük az ISOPADLG rétegelt szerkezetű padlófűtési rendszer értékesítését ELŐNYEI : gyors kivitelezés, kb. 20%-os költségmegtakarítás, kiváló hőszigetelés, javítási igénytelenség. Kisiparosok, figyelem ! 1988. július 1-jétől alapszervezeteink vállalják az I. naplófőkönyv kézi, a IX. naplófőkönyv gépi könyvelését térítés ellenében. A SZOLGÄLTATÄS DIJAI: I. naplófőkönyv-vezetés esetén adóalaptól függően 300, 600, 800 Ft. II. naplófőkönyv-vezetés esetén árbevételtől függően 500, ill. 800 Ft. Az érdeklődőknek részletes tájékoztatást az alapszervezetek adnak. Kérjük, hogy kisiparosaink könyveltetési szándékukat 1988. június 30-ig a KIOSZ megyei titkárságán jelezzék (telefon: 12-204, telex: 13-488. Cím: 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 14.). A KIOSZ SOMOGY MEGYEI VEZETŐSÉGE (131624) A KAPOS KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet főkönyvelő— gazdasági igazgatóhelyettesi állás betöltésére 1988. július 1-jei belépéssel. Pályázati feltételek: közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai) vezetői gyakorlat. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. A pályázatokat írásban, részletes önéletrajzzal június 27-ig kérjük a vállalat személyzeti vezetőjéhez. Kaposvár, Május ,1. u. 57. (102631) Általános iskolai tanuló mellé orosz nyelvből javítóvizs­gára felkészítő ta­nárt keresek július­augusztus hónapra. Ajánlatokat a 9409. számra a kiadóba kérek. (9409) Építők, figyelem ! Bontásból tégla, fa­anyag és egyéb anyagok eladók. Ka­posvár, Arany J. tér 1. (a volt Fácán vendéglő), valamint Budai Nagy Antal u. 5. sz. alatt, a vasút­állomással szem­bem ____________(9342) K aposvár vonzás- körzetében, műút mentén, vendéglá­tóegység céljára al­kalmas 120 négyzet- méteres, alápincé­zett üzlethelyiség kiadó. Ajánlatokat a 9349. számra a ki­adóba. (9349) NSZK Römer In- tecross bukósisak eladó. Kaposvár, Pázmány P. u. 120. (382057) Szőlőfeldolgozáshoz használt régi eszkö­zöket vennék. Aján­latokat „Muzeális” jeligére a 382271. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (382271) Redőny, reluxa nagy választékban, rövid határidővel is megrendelhető : dr. Ficzkó Gyuláné, Ba- latonfenyves, Köl­csey u. 71. Telefon: 84/61-582. (381699) Uj DOMINO fa­ház áron alul eladó, spriccelt német vizs- lakölykek előjegyez- tethetők. Dr. Prok- hes Attila, Kapospu- la. (382327) Betonkeverő sür­gősen eladó. Kapos­vár, Szent László u. 19. ____________(382065) T árstalan? For­duljon bizalommal az INTERMEZZO társkeresőhöz! 7608 Pécs. Pf.: 8. (881851) Nyugatnémet ba­koktól angóra nö­vendékek, anyák el­adók. Kalocsa Jenő, 7252 Attala, Széche- nyi u. 5. (381963) 15-ös túrayolle — 1 éves — teljes fel­szereléssel, utánfutó­val eladó. Fonyódli- get, Népköztársaság u. 85.___________(9329) Háromrészes szek­rénysor megkímélt állapotban, olcsón eladó. Érdeklődni szombaton és vasár­nap egész nap: Bü­ki, Kaposvár, Rózsa F. u. 1. II 3. (9437) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Dunai Vasmű üdülője föl­vesz egy takarítónőt éves mun­kakörbe. Jelentkezni az üdülő vezetőjénél lehet: Balatonszép- lak felső, Siófoki u. 2. (124644) e heti számának tartalmából A FOCI I legújabb számá­ban is olvasható tudósí­tás a labdarúgó Európa- bajnokságról. Kuriózum Esztergomban: játszottak a papok. — Tavasszal jól szere­peli az FTC, a zöld­fehér szurkolókat ér­dekli: bajnok lesz az Üllői úti gárda? — Mennyibe került a Vasasnak az 1987/88. évi bajnokság? Egy nő a férfiak között — bemutatják az első női szakedzőt. (1.02644) Idegen nyelvvizsgával, továb­bá számítógép-alapismerettel rendelkező, érettségizett dolgo­zókat fölveszünk több műszakos munkarendbe, távbeszélő-köz­pontba. Jelentkezni Kaposváron az 1. sz. postahivatalban lehet: Bajcsy-Zsilinszky u. 15. fszt. 30. szoba. (102619) A Barcs és Vidéke ÁFÉSZ üz­letkötői munkakörbe, a felvá­sárlási osztályára munkatársakat keres. Jelentkezni személyesen Barcs, Semmelweis u. 1. sz. alatt a személyzeti osztályon le­het. (102559) A Csertamenti Mgtsz., Csömö- dér azonnali belépéssel fölvesz kőműves szakmunkásokat. Bére­zés: megegyezés szerint. Jelent­kezés: a személyzeti vezetőnél. Megegyezés esetén lakás bizto­sítható. (102539) A Kaposvári Bíróság Gazdasá­gi Hivatala érettségizett, költség- vetési ismeretekkel rendelkező előadót keres. KÁLÁSZ-vizsgá- val rendelkezők előnyben. Je­lentkezni a hivatal vezetőjénél lehet. (102554) Üzletszerzőt keres — megyei hatáskörrel —- budapesti mű­anyagfeldolgozó gmk, megbízá­sos jogviszonyban. Elsősorban azoknak a jelentkezését várjuk, akik hasonló ügyben utazótevé­kenységet, illetve kihelyezett készletből történő rendeléstelje­sítést végeznek és a megye kis­kereskedelmi hálózatát jól is­merik. Levélcím: „Pille plaszt” gmk, 1025 Budapest, Zöld lomb u. 5. (102382) A SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT érettségizett, gépírni tudó, személyi számítógép iránt érdeklődő fiatal munkaerőt keres termelési programozási feladatok ellátására. Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán lehet: Kaposvár, Május 1. u. 101. (102642) NAGYBAJOMBAN az átalakított textil- és kultúrcikkbolt június 28-tól bővített áruválasztékkal várja kedves vásárlóit. Ruházati áruk, tapéta, poszter, óra, fotó- és optikai, illetve'horgászcikkek, könyv, műsoros magnókazetták és hanglemezek, s ezek mind egy üzletben a Fő téren. ÁFÉSZ, NAGYBAJOM (102541) 1 MAI L M mm u se >R Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: A KICSI KOCSI MON­TE CARLOBA MEGY, este 7 órakor: KITZ FÜRDÖHAz (16). videomozi de. 9 órától nonstop I. terem: A HATALOM URAI, II. terem: DELFIN NAPJA. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: ARANYÁSÓK, este 7 és 9 óra­kor: TÜZVONALBAN (14). Mo­zimúzeum du. fél 6 órakor: YESTERDAY, este fél 8 órakor: HARMAN A SLAMASZTIKA- BAN, videomozi du. háromne­gyed 6 órakor: A HATALOM URAI. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: A ZSARU ÉS A SZEX (18). Marcali este 7 óra­kor: GÉSA I—II. (16). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok de. fél 10 és du. fél 6 órakor: FEKETE ÖZVEGY (14). este fél 8 órakor: VIDEOKIVE- TÍTÖ : MENEKÜLÉS NEW YORKBÓL. Siófoki kertmozi es­te 9 órakor: A DZSUNGEL KÖNYVE. 11 órakor: TUTI DO­LOG. Balatonboglár du. fél 6 órakor: AZ UTOLSÓ CSILLAG- HARCOS (14), este 8 órakor: VIDEOKIVETÍTÖ : CHIKARA ÁRNYÉKA. Balatonfenyves este 9 órakor: HUPIKÉK TÖRPIKÉK ÉS A CSODAFURULYA. Zamár­di (fedett kertmozi) este 9 óra­kor: AZ ÖRDÖG JOBB ES BAL KEZE. Balatonfötdvár (fedett kertmozi) este fél S és fél 11 órakor: A BOLYGÓ NEVE: HÁ­LÁL (16). Balatonlelle (fedett kertmozi) este 9 órakor: SZE­RELEM MÁSODIK VÉRIG (14). 11 órakor: FANTASZTIKUS LA­BIRINTUS. Balatonmária este fél 8 órakor: ASTERIX 12 PRÛBAja. Balatonszárszó (fe­dett kertmozi) este fél 9 óra­kor: ALADDIN. Balatonszemes (fedett kertmozi) este 9 órakor: LESZÁMOLÁS HONGKONG­BAN (14). Fonyódi kertmozi es­te fél 9 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.53: Műsorismertetés. 9.05: Szünidei matiné. 10.30: Delta. 10.55: Mozgató. 11.05: Képújság. 16.43: Műsorismertetés. 17.00— 19.30 : Péntek délután. 19.10: Es­ti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Te- lefere. 21.20: Panoráma. 22.20: Szeret-e még? 23.10: Híradó 3. ■udopait 2 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Vijesti. 17.30: Régi mesterségek. 17.55: Majd én megmondom ne­ki! 19.00: Ablak. 19.30: perisz­kóp. 20.05: VIII. Henrik magán­élete. 21.35: Híradó 2. 21.50: Egy­nemű karok. 21.55: Száz hires festmény. 22.05: Váltó. 22.50: Képújság. Osztrák Tv 1 8.00: A pápa látogatása Bécs- ben. 15.30: Verkli. 16.30: Gyer­mekműsor. 17.05: Calimero. 17.30: A világ körül: Perth és Teli Vilmos országa. 18.00: Mi. 18.30: „Négy barát egy gyilkosság”. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Az öreg. „Levél egy halottól”. 21.20: Tes­sék belépni! 21.35: Jolly Joker. 22.45: Képzőművészet 10 perc­ben. 22.55: Helmut Newton fo­tóművész. 0.00: Francia klasszi­kusok filmen. 1.30: Hírek. Osztrák Tv 2 9.00: Hírek. 9.05: Futball, to- tó. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30 : Broadwayi melódia. 12.10: Belföldi riport. 13.00: Hírek. 16.30: Pápa-látoga­tás Ausztriában. 18.00: Műsora­inkat ajánljuk! 18.30: Helyi kör­zeti stúdiók műsora. 19.00: Tv- híradó. 20.15: Képközeiben. 21.20: Tudományos magazin. 21.50: Oldalpillantások. 22.00: Tv- híradó. 22.30: A manitobai po­kol. 0.00: Hírek. 0.05: A halott bosszúja. 1.10: Hírek. Jugoszláv Tv 1 ' 9.00: Otthon, édes otthon. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hírek. 16.35: Mű­sorismertetés. 16.40: Hírek. 16.50: Plusz műsor. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Trauma-köz­pont. 21.00: Könnyűzenei adás. 21.45: Tv-napló. 22.05: O sole mio. 23.35: Plusz műsor. 1.05: Hírek. Jugoszláv Tv 2 16.30: Magyar nyelvű tv-nap­ló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Népi muzsika. 20.45: Hírek. 20.50: Külföldi do­kumentumműsor. 21.40: Egy szerző, egy film. 22.00: 'Kettős játék. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Mi közünk hozzá? 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.00: Alom a ván­dorlásról. 11.10: Magyar írás. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai könyvespolc. 13.C0: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Mit üzen a Rádió? 14.50: Cse­resznyevirágzás Japánban. 15.00: Erről beszéltünk... 15.30: Fú­vószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 16.00: Hírek. 16.05: Párhuzamos életrajzok. 16.55: Muzsikáló természet. 17.00: Ki oltja a tüzet? 17.25: Ipargazdák. 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Hú* szas stúdió. 20.15: A Pink Floyd együttes felvételeiből. 20.30: Mi a titka? 21.15: Kilátó. 22.00: Hírvilág. 22.30: Keresztmetszet. 23.00: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. 24.00: Hí­rek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 6.00: Reggeli zenés műsor. 6:05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Napraforgó. E.00: Hírek. 9.05: Nóták. 9.40: Rivaldafény­ben. 11.00: Hírek. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balaton Rá­dió. 12.10: Népi muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Szíriusz és a 12 nevelőnö. 13.35: Szív. 14.CO: Pén­tektől péntekig. 17.00: Hírek. 17.05: Táborrock. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Fiataloknak! 19.5(1: Egészségünkért! 20.00: Gyűlölöm a hazugságot... 20.30: Népdalok, néptáncok. 21.00: Hí­rek. 21.05: A kápolna titka. 21.25: A Locomotiv GT 1971 és 1986 között készült felvételei. 22.16: A levél. 23.00: Hírek. 23.10: Póttarisznya. 0.15: Ejfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.08: Pillangókisasszony. 11.32: A XX. század zenéjéből. 12.28: Régi kó­rusmuzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Csak fiataloknak! 14.00: Ver­senyművek. 14.55: Oda a kis­polgárhoz. 15.01: Alfred Brendel zongorázik. 15.50: Bárányt szop­tató oroszlán. 16.00: Nagy siker volt! 18.12: Magyar zeneszerzők. 19.00: Hírek. 19.05: Pedagogical Pop. 19.20: Holnap közvetítjük. 19.40: Brahms-művek. 20.30: Sze­relmeim. 21.01 : Bemutatjuk új felvételünket. 22.11: René Kollo Wagner operáiból énekel. 23.00: Fecsegő felügyelő esetei. 23.30: Hírek. A SOMOGY MEGYEI LAPKIADÓ VÄLLALAT FÖLVESZ teljes munkaidős gépírni tudó dolgozót általános adminisztrátori munkakörbe. Jelentkezés személyesen Kaposvár, Latinca S. u. 2. sz. alatt. (102635)

Next

/
Oldalképek
Tartalom