Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-22 / 148. szám

1988. június 22., szerda Somogyi Néplap 5 Hogyan tovább általános iskola? ALSÓFOKÚ OKTATÁS Erkölcs, magatartás, viselkedés K. E. Tudományos ülésszak az Akadémián Szent István és val kapcsolatban egyebek között azt hangsúlyozza a fejlesztési terv, hogy a kö­zéppontban a képességek fejlesztésével összefüggő fel­adatokat kell állítani. „Ez feltételezi a jelenleg még helyenként túlméretezett is­meretanyag további csök­kentését”. Mire vonatko­zik ez közelebbről? — Az alapozó iskola tan­tervét telezsúfolták. A nagy ismeretanyag állandó ver­senyfutásra készteti a peda­gógust, az iskoát, a gyere­ket. Nem hagy elég időt az ismeretek elmélyítésére, gya­korlására. Felszínes, könnyen felejthető ismeretek és ala­csony szintű képességek — ebben látom én a mai iskola egyik legsúlyosabb ellent­mondását. A negatív követ­kezmények a továbbtanulás- Î. nál bukkannak elő látványos módon. Az iskolát végző gyerekeknek ugyanis mint­egy 95 százaléka továbbta­nul vagy megpróbál tovább­tanulni. Ez tehát arra kész­tet bennünket, hogy a tan­anyagot olyan szempontból is felülvizsgáljuk, hogy mi­lyen ismereteket hagyhatunk el, s a felszabaduló időt mi­képpen fordítsuk az alap- képességek differenciált fej­lesztésére. pessége viszont attól függ, hogy milyen mértékben ja­vulnak a pedagógusok élet- és munkakörülményei. A fejlesztési koncepció „a bér­emelés második fázisát” sür­geti, vélhetően azért, mert késik. — A pedagógustársadalom számon tartja, hogy az 1984- ben végrehajtott 10 százalék béremelést nem követte az 1986-ra megígért további 10 százalék. Ami egyébként azt jelentette volna, hogy némi­leg csökken az értelmiségi rétegen belüli hátrány. A tárca napirenden tartja az igényt, de hogy ez mikor valósulhat meg, az a gazda­sági helyzet alakulásától, kormányzati döntéstől függ. A pedagógus-problémának van azonban egy másik összefüggése is, és ez már a magyar értelmiség egészére vonatkozik. A tudományos- technikai forradalom korát éljük, a hazai kibontakozás lehetőségét keressük. Ehhez pedig elkerülhetetlen az ok­tatás, a tudás gazdasági tár­sadalmi szerepének újraér­telmezése, az értelmiségi munka — s benne a peda­gógus-tevékenység felérté­kelése. Az általános iskola fejlesztése ezen a szálon is kapcsolódik reformfolyama­tainkhoz, a megújulás napi feladataihoz. Az általános iskola helyze­te és feladata címmel a Köz­nevelés részletesen ismerteti azt az elemzést és fejleszté­si elképzelést, amelyet az érintett legfőbb fórumok is megvitattak. A csüggesztő összbenyomás részleteinek színezgetése helyett már dol­goznak az iskolai munka minőségének fejlesztését, ja­vítását célzó feladattervben. A kérdés az, hogy mi tör­ténik a közoktatási rendszer alapját jelentő általános is­kolával és miért történik, ma már olyan fajsúlyú, mint a szerkezetátalakítás, a nyere­ség vagy a csőd, egyáltalán a reformjaink jelentéstarto­mányába való választ kíván. Hibái fölemészthetik az ed­— Az általános iskola tel­jesítménye szélsőséges. Pola­rizálódott az iskolák közötti teljesítmény, de az egyes szaktárgyak eredménye is. Jóleső érzéssel vesszük tu­domásul a nemzetközi össze­hasonlító vizsgálat eredmé­nyét, amely elismerte termé­szettudományos oktatásun­kat, de látnunk kell az év­tizedek során felhalmozott és a csúcsteljesítményt elhomá­lyosító iskolai problémákat is. A valóság megköveteli, •hogy pontosan lássuk, mi van e nagy teljesítmény mögött. Tény, hogy a magyar közok­tatásban elsősorban a termé­szettudományos tárgyakban sikerült frontáttörést végre­hajtani. Itt jelent meg kor­szerű tananyaghoz kapcsol­tan a modern pedagógia szá­mos új eleme, például a problémák felismerésére, megoldására alapozott, az egyéni teljesítményeket ala­kító pedagógiai gyakorlat. Ugyanakkor a velünk össze­hasonlított országokhoz ké­pest mi csaknem háromszor annyi időt fordítottunk e tárgyak oktatására. Minek a rovására? Nos, az elmúlt 25 —30 évben például csaknem 40 százalékkal csökkent a magyar nyelv és irodalom ta­nításának időkerete. Ez az — A fogalom az általános iskolai hálózatnak azt az alsó 15 százalékos hányadát jelöli, ahol a kedvezőtlen feltételek következtében rendkívül alacsony szinten folyik a pedagógiai munka. Kevés a tanterem, nincs tor­naterem, megoldatlan az ét­kezés az egyébként is sú­lyos terhet jelentő napközik­ben. A tanteremhiány két­harmada 1985-ben hat köz- igazgatási egységre — Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- Bihar, Komárom, Pest és Szabolcs-Szatmár megyékre, valamint a főváros néhány külső kerületére összponto­sult. Előrejelzésünk szerint 1990-ben már 80 százalékos lehet ez az arány, ha nem lépünk közbe. — Az ön által említett prognózis mikorra jelzi en­nek az állapotnak a megszű­nését? És egyáltalán: milyen feltételekkel szüntethetők meg az általános iskola nyo­masztó gondjai? — A Minisztertanács 1984- ben kormányprogram rang­jára emelte a tennivalókat és az ezredfordulóig jelölte meg a fejlesztés három ötéves tervre elosztandó feladatait. — Nemrég volt a peda­gógusnap és ismét tanúi le­hettünk, hogy a társadalom milyen hálával gondol a ta­nítókra, tanárokra. Egy do­log azonban az érzelem és más dolog £ valóság: ß pálya éizékeny presztízsveszteséget szenvedett, például a képe­sítés nélküli nevelők beállí­tásával. Mikor és hogyan le­het ennek határt szabni? — Ma már tudjuk, hogy nem eléggé körültekintően történt a tanítóképzés felső­fokúvá fejlesztése. Ehhez kapcsolódott egy másik sú­digi eredményt, ha nem vál­tozik. Ismerjük azokat a vélemé­nyeket, amelyekre büszke le­het a magyar oktatás. Ezzel szemben naponta halljuk, hogy a gyerekek nem tud­nak olvasni, gyér a szókin­csük, történelmi ismereteik hiánya hátrányosan érinti a nemzettudat alakulását, az iskola nem nevel stb. Mi az igazság? Van-e lehetőség arra, hogy a levont követ­keztetések ott éreztessék a hatásukat, ahol az állapotok már tegnap megértek a vál­tozásra? Dr. Kelemen Elemér, a Művelődési Minisztérium fő­osztályvezetője válaszol. alapján a nők tömegeit von­ták be a termelőmunkába. Ezzel szinte egyik napról a másikra olyan — feltételek­kel alá nem támasztott — feladatot zúdítottak az isko­lára, amit az képtelen volt tisztességesen ellátni. Miben látok lehetőséget ennek az áldatlan helyzet­nek a megváltoztatására? Az egyik — sajnálatos tényező — a demográfiai apály, amely a pedagógusok ará­nyosabb terhelését jelentheti. A másik lehetőséget a képzési keretek bővítése ad­ja. Több hallgatót vesznek föl, ezenkívül új intézmé­nyek is beléptek már. Meg­jelentek a közoktatás új ká­derei is: a pedagógiai asz- szisztensek, a szabadidő­szervezők, akik középiskolai érettségivel segítik a tan­órán kívüli tevékenységet, s ezzel egy sor feladatot le­vesznek a pedagógusok vál­láról. Ügy vélem, hogy .a kö­vetkező néhány évben az általános iskola alsó, majd a 90-es évék elejétől a felső tagozaton is fokozatosan — és bizonyára jelentős terü­leti eltérésekkel — megszű­nik a képesítés nélküliek al­kalmazásának kényszere. — A pedagógus munkájá­— A fejlesztési terv külön bekezdést szentel az elemi erkölcsi és magatartási nor­mák kialakításának, a visel­kedéskultúra fejlesztésének... — A mindennapi élet szükségleteiből kiindulva kel­lene megtalálnunk azokat a talán kevésbé eszményi, ám valós nevelési lehetőségeket, amelyek mellett elsiklunk, mert mindig a nagy távla­tokra függesztjük tekinte­tünket. A munkaszeretetei, a kötelességtudást, a fegyel­mezetten végzett munkát, a vállalkozókedvet és a fele­lős kockázatvállalást, az egy­más és a felnőttek iránti ér­deklődést és a tiszteletet kellene például előtérbe ál­lítani. A másik megjegyzés: azzal, hogy évtizedekkel ez­előtt kidobtuk az iskolából a vallási alapokon nyugvó elemi erkölcsi ismereteket, félmunkát végeztünk csupán, vitatható eredménnyel. A döntést ugyanis nem követte egy világi erkölcstan kidol­gozása és következetes be­építése az iskolai tananyag­ba. A tervszerű és szervezett erkölcsi nevelés hiányát, az élethelyzetekben eligazító felkészítést joggal kéri szá­mon az iskolától a társada­lom. — Végül egy húsbavágó kérdés. Minden fejlesztési elképzelés végeredményben a pedagóguson áll vagy bu­kik. A pálya megtartóké­Szent István és kora cím­mel kétnapos tudományos ülésszak kezdődött kedden az MTA várbeli kongresszu­si termében az MTA Törté­nettudományi Intézete, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Katolikus Püs­pöki Kar rendezésében. A konferenciát Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg. Elöljáróban emlékezte­tett rá: mindenkorszak, min­den kormányzat, minden irányzat tisztázta viszonyát I. Istvánhoz, megadta a maga értelmezését. Már a nagy államalapító király ha­lála után nem egészen fél évszázaddal elkészült az első leltár. A híres 1083-as „fel­emeltetéshez” készült legen­da, a Legenda maior tekint­hető az első történelmi Szent István-értelmezésnek. Kál­mán király már szükséges­nek tartotta az újraértelme­zést, s a Legenda maior rea­lisztikus, csoda nélküli Ist­ván alakját az akkor szüle­tett Hartvik-degenda már csodatevőként is ábrázolja. Így tette hozzá minden kor a szükségesnek tartott voná­sokat az István-portréhoz. — A végtelen műfajgaz­dagságot a tudományos ülés­szak aligha gyarapíthatja, arra azonban jó alkalmat nyújt, hogy napjaink azo­nosságkereső s föltehetőleg többirányú István-értelme- zéseit megfogalmazzuk — hangsúlyozta az Akadémia elnöke. Ezt követően részletesen kitért az egyes Szent István. értelmezésekre s Győrffy György történész szavait idézve leszögezte: az egy­másnak ellentmondó Szent István-képek végül is iga­zibb, emberibb portrét ered­ményeztek az államalapító­ról, mint az egyoldalú idea­lizálás. Az elmúlt évtizedben a tu­dományos megközelítés ár­nyaltabb, kiegyensúlyozot­tabb válaszai váltak megha­tározóvá — mutatott rá az Kubában az utóbbi idő­ben mind nagyobb figyel­met szentelnek az idegenfor- galom fejlesztésének. A cél az, hogy az eddigiinéi jóval több külföldi turista keresse föl a szigetországot. A Ka- rib-tenger gyöngyszemének tartott Kuba természeti adottságai erre igen al'kal- massak. A kubai idegenforgalmi szakemberek a feltétlenül megtekintendő látványossá­gok közé sorolják Trinidad városát. A Havannától mint­egy négyszáz kilométerre keletre fekvő kisváros volt a harmadik település, amit egykor a spanyol hódítók alapítottak. Napjainkban e városkát „nemzeti emlékmű”- nek nyilvánították. Történel­mével és a XVII—XVIII. századból fennmaradt szinte sértetlen épületegyüttesével rá is szolgál e megtisztelő címre. A műemlék épületek jelentős része ma múzeum­ként működik. A városka a múlt század első feléig Kuba fontos gaz­dasági és kulturális köz­pontja volt. Ezt tanúsítják a lakásók villák berendezési tárgyai, a bútorzat, a „vén kontinens”-ről hozatott fény­űző étkészletek. A helyi arisztokrácia mindent meg­tett, hogy hivalkodásban ne maradjon el a főváros mö­gött. A függetlenségi hábo­kora Akadémia elnöke. A tízköte­tes Magyarország története 1984-ben megjelent első ré­sze egyik alfejezetének címé­ben is kifejezésre jut ez: Beilleszkedés Európába. Az Európába illeszkedő, a Kelet és a Nyugat között hidat ve­rő szentistváni Magyaror­szágban ma mai Magyaror­szágunk legitim elődjét is­merjük föl. Érzékelünk szel­lemi hasonlóságot a külső, radikálisan átalakuló világ egyszerre gazdasági-társa­dalmi és politikai kihívásá­ra adott olyan szentistváni válaszban is, amely a világ­hoz való alkalmazkodásban a kor legfejlettebb intézmé­nyeinek átültetésében, a fel­zárkózásban, s az ehhez szük­séges termelési-szervezési és ideológiai követelmények leghatározottabb érvényesí­tésében jelölhető meg. Szent István elevenen él a magyar történelem évszáza­daiban, s jelenünkben is. Mindenkor kiindulásnak, el- ismenetése forrásának, re­Mintha a XVIII. században járnánk Múzeum villa — fényűzően berendezve rúk időszaka azonban me­redek visszaesést okozott, s a pangás egészen a legutób­bi évtizedekig, tartott. Trinidadnak a spanyol korszakot idéző hangulatát a civilizáció „ártalmai” sem változtatták meg. Épp ezért nem véletlenül mondják, hogy az a turista, aki föl­keresi e festői városkát, „időgép” nélkül is évszáza­dokkal ezelőtti múltban érez­heti magát. ferenciának tekinti, amely­hez meg kell határoznia a viszonyát. A magyar állam megalapítása a keresztény feudális rend létrehozása István négy évtizedes király­sága olyan hatalmas mű, amelyben minden utána kö­vetkező nemzedék és kor­szak, minden társadalmi rendszer, kormányzat és mozgalom megtalálja a szá­mára kiindulást jelentő tel­jesítményt vagy szellemisé­get, a számára fontos hivat­kozást vagy elutasítást. — A szentistváni hagyaték ez­zel nemcsak történelmünk múltbeli értéke, hanem a mindenkori jelenben anyagi erővé váló, élő értékteremtő erő is — mondotta végezetül Berend T. Iván. A konferencia első napján ezt követően egyebek közt előadások hangzottak el ál­lamalapító királyunk korá­nak közigazgatásáról, egy­házszervezetéről, a korai ál­lamelmélet érvényesülésé­ről, első királyunk koroná­járól, pénzeiről, az állam gazdasági életéről. A tudományos ülésszak ma újabb előadásokkal foly­tatódik. r> A csúcson és a sereghajtók között Differenciált fejlesztési program A közoktatás új káderei egyik magyarázata, hogy míg a természettudományos tárgyakban a csúcson, a nyelvi kommunikációs ké­pességekben, az olvasásmeg­értésben nemzetközi össze­hasonlításban is a sereghaj­tók között vagyunk. — Az általános iskola lét­rehozása után hosszú ideig a művelődéshez való jog érvé­nyesülésének az alapját je­lentette. Művelődéspolitikai vívmány volt. Az iskolák és országrészek között azonban óriási színvonalbeli különb­ségek vannak. Miért? — Az iskolák közötti kü­lönbség természetes, az isko­la teljesítménye mögött min­dig ott voltak és ott is lesz­nek a helyi társadalom sa­játos szükségletei, minősége, törekvései. Nem azt tartom tragédiának tehát, hogy az iskolák között különbségek vannak. Az a nyomasztó, hogy az iskolák jelentős ré­szé igen rossz helyzetben van mind a feltételeket, mind a teljesítményt illetően. — Aki a mostani helyzet- értékelést olvassa, az megis­merhet egy, az intézménnyel kapcsolatos új kifejezést: halmozottan hátrányos hely­zetű iskolák. Mit értünk ezen? A tervezett beruházási, költ­ségvetési keretek között azonban ez a probléma nem rendezhető. Arra a pontra jutottunk, amikor át kell lépni saját árnyékunkat, fe­lül kell vizsgálni és meg kell növelni a közoktatásnak az állami költségvetésből való részesedést. — A fejlesztési feladatok megfogalmazói a tárgyi-in­tézményi hiány felszámolá­sára, „differenciált és sze­lektív fejlesztést” javasolnak. Mit jelent ez? — Olyan oktatásfejlesztési programon dolgozunk, amely elérhető közelségbe hozza a legkritikusabb helyzetű terü­letek hiányainak megszünte­tését, meggyorsíthatja a hal­mozottan hátrányos helyzetű települések iskolaügyének komplex fejlesztését. Ide tartozik a kis települések oktatási gondjainak művelő­dési alapellátásának rende­zése is. A következő öt évre szóló feladatterv ez, s sze­rény mértékű kísérlete az a 300 millió forintos program, amelyet a minisztérium ön­erejéből valósít meg a je­lenlegi ötéves tervben. lyos intézkedés: a képzést akkor szűkítették — a 60-as évek elején —, amikor több gyerek született. A képesí­tés nélküliek jelenléte azóta állandósult. Eközben az anyagi-erkölcsi megbecsülés hiánya gyengítette a pálya vonzerejét, növekvő pályael­hagyáshoz vezetett, s aztán a hihetetlen elnőiesedés kö­vette. 83 százalék körüli az általános iskolában dolgo­zó nők aránya ! A képzés ter­vezése nem igazodott ezek­hez a jelenségekhez. A tel­jes foglalkoztatás illúziója Kubai látnivalók Trinidad, a festői kisváros

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom