Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-18 / 145. szám
1988. június 18., szombat Somogyi Néplap 3 Siófokról madártávlatból A SZÉP VÁROS CSÚNYA KÖZPONTJA Rendkívül magas telekárak Uborkaszüret a Prága melletti, mintegy 22 hektár alap- területű radotini melegházakban NAGYÜZEM A HÜTŐHÁZBAN Megkezdődött a málnaszüret Videoszalagra készített leltárt a Siófoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A nem egészen negyedórás filmet a városról tanácsi dolgozók készítették, és dr. Gáti István, a siófoki tanács elnöke mondta a kísérő szöveget. A megyei tanács végrehajtó bizottságán — ahol ez a film volt a kiegészítője a siófoki vb. munkájáról szóló beszámolónak — az is elhangzott, hogy képernyőn szebb a város, mint a valóságban. Az új létesítmények jelentős része az új lakótelepeken — többek között a Foki-hegyen — épült meg, s ezeket pásztázta a kamera. Siófok á megye legdinamikusabban fejlődő városa, de a belvárosa meglehetősen rossz állapotban van. Jogos igény, hogy ezen a területen minél előbb alapvető változásokat érjen el a tanács. Az is tény viszont, hogy nem szabad elhamarkodni a döntést, hiszen senki számára sem lehet közömbös, hogy milyen képet mutat majd a forgalmas üdülőváros központja. Dr. Sarudi Csaba, a megyei pártbizottság titkára a tanács vb-ülésén mondta el, hogy ugyanúgy kell megépíteni a belvárost, mint az Aranypartot vagy a Fokihegyet, de annál igényesebb megoldásokat választva, azért, hogy valóban méltó legyen a városhoz. Dr. .Gáti István tanácselnök szerint a városközpont megépítésére készen vannak a tervek. A mostani gazdasági környezet azonban nem a legkedvezőbb ahhbz, hogy nagy alapterületű bevásárlóhelyekhez bárki is pénzt adjon. A megoldást tehát tovább kell keresni, nem elhanyagolva azt a szempontot, hogy az idő — mint minden más esetben — itt is pénzt jelent. A tanácselnök szerint az idegenforgalom további fejlesztésének egyik kulcskérdése a város- központ állapota, a másik pedig az útépítés üteme. Siófokon ma az utak fele szilárd burkolatú, és nagyon sok a félmegoldás. Jelenlegi állapotában annak tekintik a déli és az északi tehermentesítő utat is. A város forgalmára rendkívül nagy hatással van a város elkerülő autóút is. Egyöntetű a vélemény, hogy amíg nem épül meg Zamárdin túl is az M 7-es autóút, addig Siófokra zúdul a legnagyobb idegenforgalom, annak minden gondjával. Új, világszínvonalú mérőberendezés működik a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán. Az NSZK-beli cég gyártmánya a testek koordinátáinak rendkívül precíz mérésére alkalmas, késztermékek paraméterei is ellenőrizhetők. Elsősorban azonban a termékfejlesztés során alkalmazható eredményesen a számítógéppel vezérelt berendezés, amely nemcsak a mérnökhallgatók oktatását szolgálja, hanem az egyetemi és vállalati kutatásokat, fejlesztéseket is segíti. A mintegy másfél millió márkás berendezésért a gépészkar szoftver-fejesztéssel fizet. (MTI-fotó — ' Baric Imre felvétele) Siófok előnyét is, hátrányát is látja az idegenforgalomnak. Boda János siófoki tsz-elnök szerint a város és környéke rendkívül nyitott politikai környezetben él, a sok idegen révén rendkívül sokféle hatás éri a lakókat. És sokféle gondjuk is van. Az egyik legnagyobb az, hogy csaknem 500 lakásigénylőt tartanak nyilván a városban. Közülük 140—150- en albérlétben élnek, a többiek pedig a jelenleginél nagyobb otthonba szeretnének költözni. Gondjuk megoldása nem egyszerű : Siófokon rendkívül magasak a telekárak, az OTP az általa építtetett otthonokat pedig készpénzért adja el, nemegyszer idegeneknek. Ma is jó befektetés Siófokon OTP-la- kást venni azoknak, akik nem a városban élnek. Brandtmüller Istvánnak, a megyei tanács általános elnökhelyettesének véleménye szerint a siófoki lakás- gazdálkodás — éppen a speciális helyzet miatt — átgondolásra szorul. A Balaton-parti város fejlődése — ha a létesítmények jegyzékét vesszük figyelembe — imponáló. Az is tény, hogy ebben a fejlesztő munkában jelentős a szerepük az ott székelő vállalatoknak és a város lakóinak. A közmű- hálózat rekonstrukciójának üteme a felét sem érné el enélkül a kapcsolat nélkül. A kapcsolatra, úgy tűnik, sokat áldoz a tanács. Balassa Béla, a városi pártbizottság első titkára szerint ennek a jó kapcsolatnak az ápolása nélkül elképzelhetetlen volna a hatékony politikai munka. A jövő hónapban Siófoki hírek címmel — a megyében elsőként — városi újságot jelentetnek meg. A nyaralási idényben kéthetente, azonkívül pedig havonta kerül 20 ezer példányban az olvasó elé. A jövő nyáron már 2400 lakásba, nyaralóba jut el a kábeltelevízió. A megyei tanács végrehajtó bizottságának véleménye szerint a siófoki tanács jól gazdálkodik a rá bízott pénzzel. A testület ülésén az is elhangzott, hogy ez a megye leggazdagabb tanácsa. Evek óta betétei vannak és úgy gazdálkodik a pénzévgl, hogy mindig tud a városra nézve kedvező üzleteket kötni. A jó gazdálkodás jelei a videoszalagon is láthatók voltak. Az ország hagyományos málnás vidékein csökken a termőterület, Nagyatád környékén viszont folyamatosan növekszik. A homokháton elsőként Segesden jelent •meg, s ma már tizenkilenc településen szedik ezt a gyümölcsöt. Nem véletlen, hogy a nagyatádi áfész a ráckeveiekkel gazdasági társaságot hozott létre, hűtő-fa- gyasztó-tároló rendszert építettek a városban, míg a se- gesdiek a Zalaegerszegi Hűtőipari Vállálat jóvoltából hűtő ^kamrákat” állítottak föl, és csütörtök délután megkezdődött a málnaszüret is. Csupán Nagyatádon, kora éjszakáig 80 mázsát vettek át az extra gurulósból, a gurulós és a rekeszes málnából. Az előbbi kettőbőr lesz a fagyasztott csemege, az utóbbiból a málnaié. A minőségi követelmények szigorúak, de az árért érdemes gondos munkát végezni. A legjobb minőségű, 55,.a gyengébb 50, a lének való pedig 40 forintot ért csütörtökön este. Ez utóbbit azért is érdemes hangsúlyozni, mert a termelők megszokták, hogy kitör a „málnaháború”. A málnafronton azonban egyelőre csend honol. Az ésszerű gazdasági számítások szerint az elkövetkezendő három hétben a helyzet nem is változik. A „hátországban” például Tarany központjában a felvásárló, Fülöp Sándorné friss málnával, az egyik „nagytermelő”, Vida Mihály- né pedig friss hírrel fogadott. A hír nem jó; szomjazik a föld, a málnának is kellene az eső. Ladányi málnával érkezik egy fiatalasszony: elsőként nem az árat kérdezi, hanem azt, hogy lesz-e az idén is sorsjegy. Megnyugtatják, hogy .lesz: minden ötven kiló után adnak egyet, s nemcsak tévét, értékesebb dolgokat is lehet nyerni. Reklámfogás? Igaza van az áfésznek: ők adták a szaporító anyagot és a segítséget, miért más vigye el a hasznot. (Megjegyzendő: a termelő és a termeltető szerződéses megállapodásának be- vagy be nem tartása a málna esetében nehezen kísérhető figyelemmel.) Háromfára tartva Varga Jánost, az áfész főosztályvezetőjét arról faggatom, hogy van-e, lesz-e elegendő rekesz a málnához. Korábban emiatt sok vita volt. Híre megnyugtató: kilencvenezer darabot szereztek be, ennek a legnagyobb csúcsban is elegendőnek kell lennie. Háromfán Ferlindis Tiva- darné fura dolgokat mesél. Betért hozzá egy férfi, fitymálta az árakat, mondván: Atádon már hetven forintért veszik át a málnát. Tudjuk, az árrémhírek gyorsan terjednek. A valóság az, hogy a szövetkezet mind a 28 fel- vásárióhelyen azonos áron veszi át a gyümölcsöt, különbséget soha nem tettek, de az elmúlt években — főleg 'tavaly — a különböző cégek árharca zavart okozott, s legendákat szült. Egyébként akikkel beszélgettünk, azok elégedettek voltak az „induló árral”, erre sem volt még példa. Bakházán, akárcsak Háromfán, alig néhány éve még ismeretlen volt a málnatermesztés. Mindkét településen új telepítéseket csinálnak. Bakházán a málna, a szamóca, az uborka termesztésének növekedése jelzi, hogy az alig tíz éve kihalásra ítélt falu újra éled. Egyre-másra épülnek az új otthonok a fiataloknak. A dél-somogyi málna egy részének útja a nagyatádi hűtőrendszerhez vezet, öt- vagonos előhűtő, két gyors- fagyasztó alagút és egy húsz- vagonos hűtőtároló áll itt. Ez évtől itt csomagolják majd át a fagyasztott málnát különböző fóliazsákokba, s innen szállítják közvetlenül exportra. Nagyatádon az idén ötszáz tonna málna feldolgozását tervezik, ha sikerül, javarészét valutáért értékesítik. Nagy Jenő Járjunk egyenes úton Az „ állatmeséknek ^99 vége Nem azoknak üzenek hadat, akik a jellem, az emberi tisztesség és becsület, a tanító szándék, a jobbítás akarása céljából ruházták föl emberi tulajdonságokkal a természet állatvilágának egyedeit. Gyerekkorom óta rajongok Aesopus, La Fontaine, Fáy András meséiért; valamiképp igyekszem majd továbbadni őket unokáimnak — megismertetni velük az örök emberi mondanivalót. Nem is a stílust ítélem halálra á legújabb kori „utódok” próbálkozásaiban, hanem a magatartást, amely — hiszem — leginkább éppen napjainkban vált tarthatatlanná. Korábban is megkíséreltem, de most egyre jobban visszautasítom a rejtett, az álcázott, de névre, címre vagy nevekre és címekre összpontosított nyilvános elítéltetést. Legalább úgy, mint évtizedek óta a névtelen levelet és bejelentést, holott mostani témámban a szerzők vállalták írásaikat. Csak azt nem, hogy kiről vagy kikről mondanak a nyilvánosság előtt elmarasztaló véleményt. S mert az állatmeséknek vége, beszéljünk végre nyíltan, kendőzetlenül. A közelmúltban két „állatmese” is megjelent lapunkban — természetesen tudtommal és beleegyezésemmel. Felelősségemet tehát senki, így magam sem vitathatom. Május 7-én „Bölénysirató” címmel látott napvilágot az első, és saját „közreműködésem” miatt jócskán elodázva „Prérjkutya-sirató” címmel június 11- én a másik. Az elsőt Szili Ferenc, a másodikat Tóth Péter hitelesítette névaláírásával. Mindketten a megyei levéltár dolgozói. Értelmiségiek, kutatók; hasznos, értékes emberek. Egyikük szóban bizonygatta még a megjelenése előtt, hgoy több „bölényt" is ismer szűkebb e hazában; másikuk egy percig sem titkolta: egy, csak egy „préri - kutya” létezik e megyében. Mindegyikük búcsúztatott, siratott valakit, aki — ha az újságból nem derülhetett is ki mindenki előtt — egy, számukra meghatározott ember volt, akit — mert nem szeretik —, különböző, és egyáltalán nem példaadó „állati” tulajdonságokkal ruháztak föl, azzal a magabiztos tudattal, hogy most aztán megmondták a magukét... Nem vagyok szakértője az állatmeséknek, mégis úgy érzem: mindkettőjük — egyébként érdekesnek tetsző, olvasmányos írásában eleve fölborult az állatmesék logikája. Nem a jót, a követendőt sugallták, hanem a rosz- szat; embereket ruháztak föl állati tulajdonságokkal, s nem fordítva. írásaik végső kicsengése tehát fordított előjelű, már ami az állatmesék lényegét illeti ... És mert egy-egy konkrét emberre gondolva fejtették ki nézeteiket, (egyikük támadott, a másikuk védte azt az embert, s személyeskedve támadta az első „mese” szerzőjét — máris odalenne az általánosítható tanulság. Csakhogy nem a műfajt szándékozom elemezni, híján is vagyak e képességeknek. A magatartás miatt döntöttem úgy, hogy vége az „állatmeséknek”! Lapunkban legalábbis vége, ha csak nem Aesopus, La Fontaine és méltó követőinek kéziratai jutnák el hozzánk. Miért e szigorú elhatározás? Nemcsak — és nem elsősorban — azért, mert méltató és elmarasztaló vélemények is érkeztek ezekről az írásokról szerkesztőségünkbe, hanem azért, mért ez a módszer egyszerűen tarthatatlan. Szabad kezet adna egymás lebecsüléséhez és lejáratásához, az önértékelés amúgyis túlságosan elterjedt — és egyént, közösséget visszahúzó — módszeréhez, az áská- lódáshoz, sőt, a rágalmazáshoz, a becsületsértéshez is. Márpedig ezekhez nem adunk szabad kezet. Az egyenes beszéd, a hibák konkrét és nyílt feltárásának hívei vagyunk; nem tbeszélhetünk hát rébuszokban sem a közéletről, sem a közélet szereplőiről. Gondolom, jól értik: nem a hibák, a tévedések további kendőzésére, ellenkezőleg: azok nyílt és konkrét feltárására gondolok. Hiszen csak ez viheti előbbre életünket, a közélet tisztaságának rég óhajtott kibontakozását. Végtére is mit olvashattunk ki e két „állatmeséből”? Két tehetséges ember egyetlen intézmény belső állapotáról vallott, amely nem az „állatmesék” révén, hanem egyébként lehetne érdemes a figyelemre. Mégis az a meggyőződésem: egy intézmény belső helyzetének^ értékrendjének helyreállítása, a munkatársak egymáshoz való viszonyának alkotó mederbe terelése; a megértés és egymás tehetségének, törekvéseinek, munkásságának megbecsülése, elismerése, illetve egy ilyen szellem kialakítása első fokon nem a nagy nyilvánosságra tartozik. De semmiképp sem burkolt formában, „állatmesévé” degradálva vagy álcázva a mondanivalót. Nem emberibb szembenézni egymással? Nem tisztességesebb megmondani: nekem ez a véleményem rólad — hozzátéve, hogy tévedhetek persze, s ezért segítségül kérem a közösséget? De, ha nem jutok semmire, ha meggyőződésem szerint igazságom cáfolhatatlan, ha egyedül maradtam gondjaimmal — igen, akkor szükség lehet a közösség, a nagyobb nyilvánosság erejére. De konkrétan! Nevén nevezve a gyereket! Bizonyítékok sorozatával felvértezve írásomat, s vállalni annak kockázatát, s minden következményét. Személyes tapasztalatom, hogy az igazság hosszú távon mindig győz. Győz még akkor is, ha időközben kedvét veszti, kissé talán bele is rokkan az ember... Egyenes úton érdemesebb járni ! Gerinctörés nélkül, néha talán kisebjb léptekkel, de megfontoltan és céltudatosan — nem önmagunkért, hanem a jobbítás szándékával. Az említett intézmény s a két „állatmese” persze javarészt csak apropó e vélemény kimondásához, hiszen már rég nem róluk beszélek. Hiszem, hogy a nyíliszívű- ség, s a szókimondács vállalása, a becsületes tettek tehetik csak tisztába a jó néhány helyen megromlott közszellemet. Jávori Béla
