Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-03 / 104. szám

2 Somogyi Néplap 1988. május 3., kedd Tanácskozás a bérreformról Áz OBT az egyházi békeszolgálatról (Folytatás az 1. oldalról) intézményes érdekegyeztetés mechanizmusának néhány fontos elemét. Ezzel együtt a jövő év elejétől lényege­sen oldani szükséges az el­különített bérszabályozás kötöttségeit a gazdálkodó szervezeteknél. A kérdéssel kapcsolatban a szakszervezetek álláspont­ját Nagy Sándor, a SZOT titkára foglalta össze. A szakszervezetek véleménye szerint az érdekek olyan egyeztetésére van szükség, amely alulról, a vállalatok­tól indul ki, s annak Során a munkáltatók a szakszer­vezeti szervekkel a béreme­lés minimális mértékében ál­lapodtak meg. E „béralku­ról” ágazati szinten folyta­tódnának tovább a tárgyalá­sok szakmák, szakmacsopor­tok szerint, majd a kormány, a SZOT és a Kamara egyez­tetné elképzeléseit. A szakszervezetek is egyetértenek azzal, hogy a bérszabályozás jelenlegi rendszere jövőre már nem Lemondott tegnap a Dél- Koreában hatalmon lévő Demokratikus Igazságpárt végrehajtó tanácsának el­nöke és a pártvezetőség 27 másik tagja a parlamenti választásokon elért rossz eredmény miatt — jelentet­te be a Demokratikus Igaz­ságpárt szóvivője Szöulban, Várhatólag a kormányban is jelentős változások lesznek. A Dél-Koreát kormányzó Demokratikus Igazságpárt a múlt heti parlamenti vá­Megerősítetták és részben átcsoportosították az Ango­lában lévő kubai internacio­nalista csapatokat — adja hírül legutóbbi számában a kubai forradalmi fegyveres erők lapja, a Bastion. A jelentés beszámol arról, hogy a Dél-afrikai Köztár­saság, az UNITA és az úgy­nevezett namíbiai területi erők egységei novembertől több alkalommal — leg­utóbb március 23-án — nagyszabású támadást indí­tottak a dél-angolai Cuitó Cuanavale elfoglalására. Ez­zel összefüggésben a kubai KP és kormány az MPLA- Munkapárttal és az angolai tartható fenn, ám valószínű­leg a bérmegállapodás új mechanizmusa sem működ­het még egészében. Bizonyos egyeztetéseket azonban már jövőre is szükségesnek tarta­nak. Fodor László, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkár- helyettese annak a vélemé­nyének adott hangot, mi­szerint most helyesebb len­ne a bérmechanizmus re­formjáról beszélni. A közel­jövőre tervezett Változások ugyanis nem a bérszínvonal emelését jelentik, s azoknak a torzulásoknak a rendezését sem vállalhatják fel rövid távon, amelyek az elmúlt 20 —30 év döntései nyomán ala­kultak ki. A jövőre tervezett intézkedések is. jelentős vál­tozásokat hozhatnak azon­ban a gazdasági életben, hi­szen a vállalatoknál olyan feszültségek halmozódtak fel, amelyeket a vezetők a jelenleg rendelkezésükre ál­ló eszközökkel már nem tud­nak feloldani. Héthy Lajos, a Munkaügyi lasztásokon elvesztette több­ségét a törvényhozásban: a 299 képviselői helyből csak 125-öt tudott megszerezni. Szöuli megfigyelők azt várják, hogy a választási kudarc a kormány egyes tagjait is magával sodorja. Olyan politikusokról van szó, akik Csőn Tu Hvan diktatúrájából a kulcsfon­tosságú miniszteri posztok — külügy, belügy, pénzügy és igazságügy — élén kerül­tek át februárban az új kormányba. kormánnyal teljes összhang­ban határozta el a kubai ka­tonai kontingens megerősíté­sét. Gépesített gyalogsági, harckocsizó, tüzérségi és lég­elhárító egységeket dobtak át rövid időn belül Angolába. A Bastion tájékoztatása szerint a dél-afrikai csapa­tok az elmúlt időszakban tüzérségi erőkkel rendszere­sen lőtték a kubai állásokat, amire a kubai csapatok tü­zérségi és légicsapásokkal válaszoltak. Angola folytató­dó dél-afrikai megszállása, valamint a Cuito Cuanava- le-t védelmező kubai-angolai erők elleni támadások miatt határozták el. , Kutatóintézet igazgatója ar­ra világított rá, hogy bérpo­litikájának az elmúlt évtize­dek során olyan gazdasági, de társadalmi és szociálpoli­tikai prioritásokat is felvál­lalt, amelyek érvényesítésére önmagában nem bizonyult alkalmasnak. A bérpolitika alapvető prioritása a jövő­ben a gazdaságilag radioná- lis és társadalmilag méltá­nyos bérszínvonal, bérará­nyok kialakítása kell, hogy legyen. A jelenlegi helyzet­ben bérpolitikánknak a re­álbérek szakszerű védelmére kell törekednie. Itt nem ar­ról van szó — jegyezte meg —, hogy kritikátlanul karol­ja fel a bérek növelésére irányuló törekvéseket, ha­nem -arról, hogy próbáljon egyfajta kompromisszumot találni a bérekkel kapcsola­tos kormányzati, munkálta­tói és munkavállalói érdékek között. Ma a konferencia folytat­ja munkáját: hazai és kül­földi szakemberek mondják el véleményüket, tapasztala­taikat. zött hibás szemlélet uralko­dott el a párttagsággal járó kötelmeket illetően, s emi­att az SZKP tekintélye sú­lyos veszteséget szenvedett az elmúlt évtizedekben — állapítja meg egy olvasói le­vél, amelyet a Pravda, az SZKP KB központi lapja közölt hétfői számában. A nyári pártértekezletre való felkészülés jegyében közzétett levél szerzője, a repülőgépgyártási miniszté­rium egyik dolgozója terje­delmes elemzésében utal ar­ra, hogy miután a szovjet párt vezető politikai erővé vált az országban, karrieris­ta, haszonleső elemek csa­pódtak hozzá, miközben leg­nagyszerűbb tagjait fokoza­tosan elvesztette. Az osz­tályharc éleződésének ürü­gyén elindított repressziók során a régi bolsevik gárda többsége megsemmisült, mi­közben Sztálin személyi kul­tusza a főtitkár tévedhetet­lenségét hirdette. A párt­tagságnak nem volt szabad kételkednie a vezér szavai­ban, gondolataiban. Ezen nem változtatott se Nyikita Hruscsov, se Leonyid Brezs- nyev — írja u levél szerző­je. A kisebbség gátolja egy nagyüzem munkáját Lengyelországi sztrájkok Súlyosnak minősítette a Nowa Huta-i sztrájkhelyze­tet Jerzy Bilip lengyel ipari miniszter, aki a lengyel te­levízió tegnap délutáni hír­adóműsorában nyilatkozott. „Lehetetlen állapot — mondotta a miniszter —, hogy 1000 sztrájkoló akadá­lyozza egy 30 ezer dolgozót foglalkoztató nagyüzem mű­ködését”. Bilip figyelmezte­tett arra, hogy amennyiben a helyzet nem változik, kénytelen lesz a kormány beavatkozását kérni. A len­gyel rádió délutáni híradása szerint' a Lenin Kohómű szakszervezetének képvise­lői egyelőre nem vitték a vitás bérügyet a társadalmi döntőbíróság elé, mert ab­ban reménykednek, hogy ked­den megállapodás születik. A szakszervezeték képviselő­je, aki a sztrájkolok és az üzem vezetése között közve­tít, elmondta: a sztrájkolok megszakították a kapcsolatot a szakszervezettel. A 'Nowa Huta-i sztrájkkal kapcsolatban a LEMP krak­kói napilapja, a Gazeta Kra- kowska hétfői kommentárja szerint a kohóműben már ré­gen nem a pépzről; van szó, hanem a politikáról. Az üzem­ben folyó akcióban Olyanok is részt vesznek, akiknek semmi közük a kohóínhoz, soha nem dolgoztak óft.' f Ugyancsak hétfőn délután a lengyel kormány szóv.ivő- jénék hivatala az MTI var­sói tudósítójának érdeklődé­sére megerősítette, hogy a wroclawi „Polmel” és a gdanski „Lenin” Hajógyár munkásainak egy része is sztrájkba kezdett, elsősorban bérköveteléseik alátámasz­tására. A lengyel rádió esti jelentése szerint még a reg­geli órákban Gdanskban 150 dolgozó részvételével felvo­nulást rendeztek és sztrájk­ra szólították fel a többi dolgozót. A lengyel televí­zió jelentése szerint, a Lenin Hajógyárban megjelent Lech Walesa is és rövid be­szédet mondott. A párt vezetésében, a párttagságban a vezér té­vedhetetlenségének az esz­méje kitermelt egy sor ne­gatív jelenséget, a haszonle­sést, a karrierizmust, a ha- rácsolást, a törvénytelensé­get, az iszákosságot. A kom­munista eszméket felváltotta az érdemrendek, a kapcsola­tok kiépítése utáni hajsza. A kezdeményezés, a tehet­ség veszélyes dolog volt, hi­szen a szolgálati ranglétrán az emelkedés a vezetőtől függött, más véleményt ki­fejteni vele szemben nem volt ajánlatos. Az alacso­nyabb szintű pártszervek tehetetlenné váltak, hiszen vezetőiket inkább az foglal­koztatta, hogy ne haragít­sák magukra a felsőbb szerveket, mintsem hogy az általuk irányított pártszer­vekben a társadalom javát szolgáló munkát kezdemé-. nvezzenek. A levél szerzőjének véle­ménye szerint alapos re­formra szorul a párttagok felvételének a rendszere, a párt vezető szerveinek be­számolási kötelezettsége. A párttagjelölteket alaposab­ban meg kellene rostálni, le­gyen inkább kevesebb párt­Az egyházak békemunkájá­val foglalkozott tegnapi ülé­sén az Országos Béketanács elnöksége. A testület a ma­gyar békemozgalom szerves részének minősítette a hazai egyházak békeszolgálatát. Megállapította, hogy tradí­cióit követve a Katolikus Papi, illetve az Egyházközi Békebizottság számos közös akciót kezdeményezett, ame­lyek közül az ökumenikus if­júsági konferenciák a haza­szeretetre, társadalmi fele­lősségre és békeszolgálatra nevelésben, az ökumenikus békeimák pedig — mint pél­dául a Hirosima-akció — az egyházak együttes fellépé­sében töltenek be jelentős szerepet. Az egyházak béke­szolgálata felelős tevékenysé­get folytat a hagyományos erkölcsi értékek megőrzésé­ben. Az Egyházközi Békebi­A Kanak — konok Üj-Kaledónia francia ten­gerentúli területén a napok­ban tovább mélyült a vál­ság és bármelyik nap első­rendű politikai témaként robbanhat be az elnökvá­lasztás második fordulója előtt. A Kanak Szocialista Felszabadító Front (FLNKS) elutasít minden közvetítő kísérletet, ami a francia csendőr túszok kiszabadítá­sára irányul és nyíltan kö­veteli a sziget függetlensé­gét. Bemard Pons, a tengeren­túli területek ügyeinek mi­nisztere és a megerősített francia csendőrség tíz nap óta hasztalan próbálkozik 23 túszul ejtett francia csendőr kiszabadításával, akiket a kis Ouvéa-sziget egyik ne­hezen megközelíthető part- menti barlangjában tartanak fogva. Pons kérésére a hét­végén az új-kaledóniai szék­hely, Nouméa érseke fel­ajánlkozott közvetítőnek, de a FLNKS elutasította. A szervezet politikai bizott­sága azzal indokolta ezt, hogy az érsek nem foglalt állást a hienghenei mészárlás ügyében, amikor lesből le­lőtték az FLNKS tíz tagját, majd akkor sem, amikor a fehér telepesekből álló es­küdtbíróság felmentette a gyilkosokat. A következő kí­sérlet az volt, hogy a chira­tag, de csak a valóban arra érdemes személyeket ve­gyék fel az SZKP-ba. Emel­lett ajánlatos lenne, ha a párt Központi Bizottságába mind több szakértőt, élenjá­ró munkást választanának be. A rosszul dolgozó párt­szerveket fel kell oszlatni, tagjainak párttagságát felül kell vizsgálni. A kerületi, városi és terü­leti első titkárokat titkos szavazással kellene megvá­lasztani, és a pártsajtó szer­kesztőit is választással kel­lene kijelölni — állapítja meg a levélszerző. Azt javasolja, hogy a fel­sőbb pártszervek előbb írás­ban adják meg a főbb irányvonalakkal kapcsola­tos elképzeléseket. Ezeket megvitatnák a párttagság széles körében, s csak ez­után terjesztené elő elfoga­dásra az illetékesek a do­kumentumtervezetet. Ponto­sítani kellene, hogy mi az, amit a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság, és mi az, amit az egész párttag­ság határozott el. Minden egyes párttagot tájékoztatni kellene a KB-ülésen elhang­zott összes alapinformáci­ókról. zottság támogatást nyújt a Romániából hazánkba érke­ző áttelepülő hívőknek ás. Az egylházi békemunka sokrétű nemzetközi kapcsolatrend­szerben is testet ölt, mivel bizalomépítő szerepet ját­szik, többek közt a Keresz­tyén Békekonferencia és a Berlini Konferencia kereté­ben. Az elnökség megítélése szerint a békemozgalomban és az egyházak körében ta­pasztalható megújulásnak át kell hatnia az egyházi béke­szolgálatot is. A kiegyensú­lyozottabb béketevékenység érdekében több fiatal papot kell megnyerni a mozgalom­nak, újabb lendületet kell vennie a keresztyén—mar­xista párbeszédnek, s na­gyobb szerepet kell szánni a kisközösségi, újtípusú mun­kamódszereknek. cista RPR három helyi par­lamenti képviselője fel­ajánlkozott, hogy átadja ma­gát túsznak a foglyul ej­tett csendőrök helyett. Az FLNKS Politikai Bizottsága válaszul közölte, hogy a francia elnök és a kormány közös megbízottjának kikül­dését követeli „nem az ouvéai ügyben, hanem azért, hogy tárgyaljon velünk pon­tos ütemterv alapján a ka­nak és szocialista jellegű függetlenség elnyeréséről”. Az FLNKS felhívta híveit, hogy maradjanak éberek. Addig is, amíg a francia gyarmati hatalom el tudja szánni magát valamilyen lé­pésre, a FLNKS közölte, hogy ENSZ ténymegállapító bizottság kiküldését fogja kérni. Az ENSZ dekolonizá- ciós bizottsága már évekkel ezelőtt felszabadítandó gyar­mati területté nyilvánította Új-Kaledóniát, s ezt a tényt a közgyűlés számos határo­zata is megerősítette. Fran­ciaország e határozatokat belügyébe való beavatko­zásnak tekinti és azzal ér­vel, hogy Űj-Kaledónia la­kosságának nagyobbik fele, amely fehér telepesekből és ázsiai bevándorlókból áll, Franciaországhoz akar tar­tozni. A csendes-óceáni szigeten növekszik a feszültség, a francia hadsereg eddig nem tudta hatékonyan érvényesí­teni tűzerejét a gerillaak­ciókat folytató kanak fegy­veresekkel szemben. Reagan megáll Helsinkiben Ronald Reagan amerikai elnök a tervek szerint há­romnapos hivatalos látoga­tást tesz Helsinkiben, úton a május 29-én Moszkvában kezdődő szovjet—amerikai csúcstalálkozóra. Ezt Martin Fitzwater szóvivő közölte hétfőn Washingtonban Ro­nald Reagan és Harri Hóiké­rt finn miniszterelnök talál­kozója után. A finn kormányfő az új­világba bevándorló első fin­nek érkezésének 350. évfor­dulója ■ alkalmából rende­zett ünnepségeken vesz részt. Építési panama Néhány nappal ünnepé­lyes megnyitása után máris az újságok címoldalára ke­rült a bécsi állami levéltárt a Profil című politikai ma­gazin hétfői száma szerint építésénél mintegy 210 mil­lió schilling állami pénzt sikkasztottak el. A lap sze­rint minisztériumi tisztvi­selők, és miniszterek tudtá­val vihették végbe „Ausztria 1945 óta elkövetett legna­gyobb szabású építkezési pa­namáját”. Ismét kiéleződtek az összecsapások a palesztin menekültek és az izraeli katonaság kö­zött. Képünkön egy asszony honfitársa segítségére siet május 1-jén Ramallahban Lemondott a kormányzópárt Olvasói levél a Pravdában — pártértekezlet előtt Presztízsveszteség a pártban Minden párttagot tájékoztatni kellene A szovjet párt tagjai kö­Kubai egységek érkeztek Angolába

Next

/
Oldalképek
Tartalom