Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-10 / 110. szám
1988. május 10., kedd Somogyi Néplap 5 Külső-Somogy kanyargós útjain visz az autó, nyomomban sűrűsödő alkonyat. Kis falvak tűnnek el mellettem, villanásnyi fehér tűzfalak, pislákoló fények, néma iskolák. Vajon hol álljak meg, hol érdemes megszakítanom ezt az álomszerű utazást? Talán egy tanítóháznál, amelynek falait valamikor a múlt század második felében rakták? De vajon lakik-e benne tanító, azaz tanító lakik-e még benne? Régiekre emlékezem, lobogó néptanítókra, akik prófétai lángot hordoztak szívükben, miközben lábuk térdig süppedt az évszázados sárban. Amikor még nem lehetett „fehér foltokról”; egyes országrészek szellemi elmaradottságáról beszélni, mert fehér foltnak számított szinte az egész ország. Félfeudális szipoly, babonák, íratlan barbár törvények, konok, áthatolhatatlan sötétség „óvta” a magyar ugar népét a kultúrától, a szellemi javak „rossz” — esetleg lázadásra késztető — hatásától. Dombhajlatokban, félhegyek közt kucorgó falucskák TANÍTÓ HÁZAK utcáin, Külső-Somogyban emlékezem régiekre, névtelen, sötétség-bomlasztó szellemekre, akik fáradhatatlan akarással, szegénységben, a meg nem értés, a rosszindulat bunkócsapásai közepette, úttalan utakon vergődve vitték mind előbbre a „lámpást”, hogy legyen valami mozgás a moccanatlan pusztákon. Az a fogalom, hogy néptanító, a felszabadulás történelmi pillanatáig nemcsak palatáblát, olvasókönyvet jelentett, hanem „bővizű alföldi kutat”, orvost, biztató, meleg.szót, jó tanácsot is. A régiek utolsó nemzedékének néhány tagjával nagy ritkán még ma is találkozhatunk vidéken. Nyugdíj előtt — vagy jóval túl a nyugdíjkorhatáron —, az utolsó tanórák, az életművet összegező meditációk szomorkás hangulatában, megfakult fényképek között, amelyek egy-egy régi osztályt idéznek, egykori tanítványokat, akik most becsületes, derék munkásai, mérnökei, tanárai a társadalomnak, akik mert „valakivé nőttek”, mintegy cáfolhatatlan bizonyítékai az egyébként felbecsülhetetlen műnek, a pedagógiai, népművelői törekvések eredményeinek. Elfogynak lassanként az utolsó néptanítók is, akik közül a legtöbben egy helyen éltek, küzdöttek háromnégy ^évtizeden át, egy-egy kis népcsoport gondját, búbánatát, hétköznapi örömét hordozva. Elmennek az utolsók, az ízig-vérig patrióták. Szavaik: fogyó kistelepülések lélekharang-kon- dulásai voltak, s elnémulásukkal fölkerekedtek a töpörödött falvak, tanyák, s eltűntek a naggyá nőtt faluközpontokban, városokban. Mert az utolsó, régi vágású néptanítókkal főként az úgynevezett isten háta mögötti közösségekben találkozhattunk, ahova a «közelmúlt évtizedeiben nemigen vágyódott az új nemzedék, ahol — őszintén szólva — száműzetésben érezte volna magát a legtöbb fiatal. Az új tanítókban is él a küzdeni, alkotni akarás, a kötelességtudat, de valahogy másként, mint azokban élt, akikről én most beszélek. Persze, az úgynevezett fehér folt is kevesebb ma már, s ha akadnak is még „zugok”, azok sem a régi értelemben fehér foltok. Ezt most már elmondhatjuk, hangoztatjuk is elég gyakran, legföljebb arról esik szó ritkábban, hogy mennyit áldozott ezért az a nehézkes járású, fáradt tekintetű öregember, aki tíz éve búcsúzott, vagy az idén búcsúzik majd viharvert katedrájától valahol, talán éppen ott, ahova egykor friss oklevéllel, gye- rekarccal, prófétás lobogás- sal megérkezett. Régiekre emlékezem. Néptanítókra, akik már nincsenek, vagy még vannak, de menni készülnek. Dicsőség nekik és hála! Napjaikra szálljon végre a derűs szemlélődés nyugalma! Bennük az utóbbi magyar évszázad egy sajátos, történelmi jelentőségű embertípusa búcsúzik. Szapudi András Oktatókörzet Igáiban Az orvos munkájával ismerkednek A Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatóinak gyakorlati képzését Somogybán is segítik. Több oktatókörzet is van megyénkben. Közülük a legjobban fölszerelt s ezért talán a legnépszerűbb az igali körzeti rendelő. Abban, hogy a diákok szívesen jönnek ide gyakorlatra nagy szerepe van a falu orvosának, dr. Kovács Jánosnak. Az oktatókörzet munkájáról, a tapasztalatokról mondta: — Évente három-négy hallgatóval .ismerkedem meg; .két hetet töltenek itt. A szakvizsgára készülő körzetiorvos- és belgyógyászjelöltek ennél jóval hosz- szabb ideig, három hónapig ismerkednek leendő munkájukkal. Negyedév alatt bele is lehet kóstolni ebbe, a két hét azonban semmire sem elég. Legalább egy hónap kelene ahhoz, hogy a hallgatók betekintsenek a körzeti orvos munkájába. Ilyen rövid idő alatt is kiderül azonban, milyen sok energiát, napra kész tudást, gyorsaságot igényel ez a munka. Míg az egyetemi oktatás során órák, sőt néha napok, hetek alatt kell egy- egy diagnózist elkészíteni, itt négy-öt percnél több idő nem jut a betegre. Ennyi idő alatt kell ugyanolyan pontosan megállapítani a bajt. Az is gondot okoz nekik, hogy itt az orvostudománynak szinte minden ágával foglalkoznak. Ahány ember, annyiféle betegség, s mindre kell megoldást találni. Ez nem könnyű. Legtöbben az első napokban elbizonytalanodnak, mire azonban visszatérnek az egyetemre, már nem látják olyan megoldhatatlannak ezt a munkát. Rendszeresen kapok levelet a tanítványaimtól, amelyben beszámolnak vizsgáikról, további munkájukról. Az, hogy oktatókörzetként dolgozunk, engem is kötelez. Követem az orvos- tudomány fejlődését: mindig a legújabb, legfrissebb ismeretekkel kell a hallgatók elé állnom, hisz ők az egyetemen ezt tanulják. Naponta negyven-ötven panaszos érkezik a rendelőbe; többségüket helyben kezelik. A betegek 98 százalékát Igáiban látják el, s mindössze két százalékuk kényszerül a városba menni szakrendelésre. Ehhez a nagyon tetszetős arányhoz a remek orvoson és a három jól dolgozó asszisztensnőn kívül olyan műszerekre is szükség van, amilyenekkel a rendelő el van látva. — A falu lakossága mellett el kell látni az üdülővendégeket is. Tavasztól őszig nagy a forgalom, hazai és külföldi vendégek kúrálják magukat a gyógyfürdőben, s gyakran jönnek ide a panaszaikkal. Szükség van a jól fölszerelt rendelőre. Igyekszünk minden bajt orvosolni, csak súlyos esetekben küldjük a betegeket Kaposvárra. Emellett Igái, Ráksi, Pusztafürdő otthon fekvő betegeit is én látom el, s ezt a munkát a gyakorló orvos- tanhallgatóktól is megkövetelem. Jó lecke ez arra is, hogy a vizsgálatok során ne csak az embert és a betegséget vizsgálják, hanem a környezetével együtt értékeljék. A körzeti orvos a születéstől halálig figyelemmel kíséri az emberi életet, ismer minden családot, a beteg rokonságát; tudja, kinél mi a gond, mi a panasz. S ez a szép ebben a munkában. Érzi az ember, hogy egy közösséghez tartozik, amelyért tenni is tud. — Az elmúlt évtizedekben csökkent a körzeti orvosok megbecsülése. — A gyakorló orvosok feladata is, hogy visszaadják e munka becsületét. Meggyőződésem: ha valaki becsületesen, hittel, nagy szaktudással végzi a munkáját, megbecsülik és tisztelik érte a faluban. Ezt szeretném tudatosítani a gyakorlaton levő hallgatókkal is. Horváth Éva TAPASZTALATCSERÉN KARLSRUHÉBAN Amit szívből ajánlanak „Szívből ajánljuk önnek” — olvasható egy plakáton, amely erdőket, fákat ábrázol, s 'középen egy szívet. Más plakátok is bizonyságai annak, ‘hogy a németek hívei az érzékletes propagandának. Szórólapokban, tájékoztató füzetecskékben nincs hiány, az AOK pedig saját újságokat is kiad, külön a felnőttek és külön a fiatalok számára. Az előadásökon, a bemutatókon kerestük a hasonlóságokat és az eltéréseket is. Mi az, amit másképpen .csinálnak, mint nálunk? A 160 sportegyesület a 80 ezer taggal irigylésre méltó eredmény. Különös viszont, hogy az általános iskolai testnevelés szánalmas képet mutat. A tantervben heti 4 óra testnevelés szerepel, a valóságban azonban gyakran ez a 4 óra sincs kihasználva. Ezt hallva tanárhiányra gyanakodtunk, ám kiderült, sok friss diplomás testnevelőtanár van munka nélkül. A gyerekekkel tehát nem az iskolákban, hanem az egyesületekben kedveltetik meg a sportot. Később, a középiskolákban változik a kép: itt.már élénk a sportélet. • ' , A sportegyesületekre jellemző, hogy szinte kivétel nélkül mindegyik „alulról” szerveződött. A külső hatást, a „felülről” jövő irányítást nem szívelik, az állami kezdeményezéseket gyakran bizalmatlanul fogadják. Társadalmi vezetőség irányítja az egyesületeket, csak a legnagyobbaknál van egy-két főállású sportvezető. A három legfőbb bevételi forrás a tartományi városonként különböző mértékű támogatás, a tagdíj, valamint a hitelek. Ha a sportágak szerint vizsgáljuk az egyesületeket, kiderül, hogy a foci a legnépszerűbb. Gond viszont, hogy a legtöbb futballegyüttesnek nincs ifjúsági utánpótlása. A szabadidősport azonban egyre népszerűbb a fiatalók körében is. Klaus Weber, a sport- és fürdőigazgatóság egyik vezetője arra hívta föl a figyelmünket, hogy csalóka képet kapunk, ha az uszodák látogatottságából következtetéseket vonunk le. Amíg egy fürdő volt a városban, folyton zsúfolt volt, sorba kellett állni a bejutásért. Napjainkban azonban már 6 fedett és 5 szabadtéri fürdője van a városnak, továbbá egy gyógyfürdő és néhány magánfürdő is üzemel. így aztán nem csoda, hogy elég „kihaltnak” látszanak a medencék. Dr. Horváth Ferencné csurgói testnevelő tanár érdeklődésének eredményeként megtudtuk, hogy a fürdőkben is foglalkoznak betegség-megelőzéssel. Vízi gimnasztika, speciális hátúszás a hátgerincbetegségek ellen, túlsúlyos emberek vízi gyakorlatai és gyermekek játékos mozgásai szerepelnek a repertoárban. S minduntalan élnek azzal a lehetőséggel, amit az orvosok és a testnevelők .mellett a gyógyultak, a mozgás- terápiákat elvégzők, a sport- kedvelőikké vált lakosok kínálnak : hogy csoportokban és anélkül, "önmaguktól propagálják a rendszeres mozgás előnyeit. (Folytatjuk) Kovács Gyula TY-NÉZÔ TAVHIPNOZIS Láttam szombaton délután a televízióban az Objektív című műsort. Ahhoz már hozzászoktam, és mások is igazán hozzászokhattak, hogy időnként a televízióban csodálatos dolgokat lehet látni. Én ezeket egytől egyig igaznak is vélem. Például azt is, hogy létezik távhipnózis. Ezt természetesen a gyógyászatban is lehet alkalmazni. Nem kell hozzá más, csak egy jó hipnotizőr, egy tévékamera, amely akár ezer kilométerről is segíthet a bajba jutott emberen. A filmrészlet szerint ugyanis az egyik szovjet orvoscsoport olyan műtétet hajtott végre, amely során nem alkalmaztak semmiféle narkotikumot, altatót, hanem tévéképernyőről egy orvos hipnotikus állapotba hozta a pácienst. A kép tanúsága szerint remekül sikerült a műtét, a hipnotizőr mindvégig magabiztos volt, nem engedte, hogy páciense egy pillanatra is, kiszabaduljon a rákény- szerített hatás alói. Még kommentálta is az eseményeket, miként fu'.baUmecs- csen szokás mondani azt, amit mindenki lát. Ebben az esetben ez vér volt, de a hipnotizőr szerint ním kellett komolyan venni, mert annyi vér, amennyit nekünk bemutattak, a dolgok természetes velejárója. Engem mégis elkeserített a film. Mert amíg csak a gyógyászatban alkalmazzák ezt az altatásos módszert, addig nincsen baj, éppen ellenkezőleg: sok káros hatástól megmenekülhetnek a betegek, amelyek segítik a műtét utáni fölépülésüket. Kivált, ha olyan figyelmes hipnotizőrre akadnak, mint az a filmbeli volt, aki még tíz napra be is programozta betegét, hogy addig se érezzen semmiféle fájdalmat, utána pedig felejtse el az egészet. A filmrészlet szerint ez az eljárás nem valamiféle szemfényvesztés, hanem tudományos megalapozottságú orvosi beavatkozás. Bizonyára a hipnotizőrök között is vannak azonban rosszindulatú, rossz szándékú emberek. Tőlük félek, mert nagyon veszélyesek lehetnek. Tessék elképzelni, mi lenne, ha mondjuk egy ilyen ember beülhetne a televízió képernyője elé egy stúdióba, és hipnotizálni kezdené1 az országot. Elaltatna bennünket, érzéstelenítene és beprogramozna. Lehet, hogy ennek ma még vannak fizikai akadályai, például, hogy a filmben is látott tíz nap az emberi távprogramozhatóság felső határa, ám semmibe sem kerülne sorozatot indítani/ Így még a műsorköltségek is csökkennének, ami a jelenlegi anyagi helyzetben nem is akármilyen előnye lenne ezeknek az adásoknak. Bár előfordulhat, hogy ezt az eljárást csak olyan közegben lehet megcsinálni, ahol nagyon is hisznek az emberek. Nem tudom például, hogy mindenkivel meg lehet-e oldani a programozást. S arra sem kaptunk választ, hogy csoportokat le- het-e programozni. Mint ahogy nincs adat arra sem, hogy folytak-e már ez irányban valamiféle kísérletek, s ha igen, melyik országokban. Tulajdonképpen előfordulhatna az is, hogy nyernénk azon, ha egyszer csak beülne a stúdióba egy eddig ismeretlen arcú ember, s azt mondaná: ernyedjünk csak el, mért ez a parancsa, és nekünk ezt teljesíteni kell. Mondaná még azt is, hogy most pedig a Derrick című filmet fogjuk látni, ami nem lesz ugyan jó, de nekünk nagyon fog tetszeni. Azt követően kiadósat alszunk, s holnap a munkahelyen minden fáradság nélkül nagyon sokat és jól dolgozunk. Belénk programozná még azt is, hogy termékeink exportképesek és világszínvonalúak lesznek, ezeknek a csomagolása nemkülönben. Lám, egy ilyen emberre nagy szükség lenne. Csakhogy ehhez a részünkről hit is kellene. Lehet, hogy ülnénk csak bávatagon a képernyő előtt, és átkapcsolnánk a másik csatornára valami semleges sportközvetítést nézni. Varga István Képpé vált költészet Papp Sándor Balázs kiállítása a megyei múzeumban A költészet nyelvén kellene megszólalni ahhoz, hogy a fiatal festőművész, Papp Sándor Balázs világát méltó módon bemutathassuk. Nem véletlen, hogy a poé- zis — akár József Attila, Pilinszky János vagy Pál Zsuzsa világában fogant — gyakran jelenik meg e képek kísérőjeként. „A valóság teljességének ábrázolására törekszem, szürrealisztikus eszközökkel” — vallja a művész. Az őssejttől az elmúlást jelképező idős asszony áttűnő figurájáig — szinte minden, ami az élet tartozéka — megelevenedik a képein. A szeretet, a féltés jelképei és, mementóként, a gyilkolás borzalmai. Egyik visszatérő motívuma az embrió, amely féltő, óvó tenyérből születik meg. Ketten című kompozícióján a monumentálissá nőtt egér aprólékosan kimunkált csontváza féltőn öleli át a kép sarkából felénk repülő csodálatos szürke pejt. Elet- vágy és az elmúlással való megbékélés, az újjászületés motívumai együtt és — különös módon — már-már harmóniában jelennek meg alkotásain. A mély gondolatisága és a rajzművészet klasszikusaihoz visszanyúló, aprólékos, kimunkált rajztudása mögött, egy fiatalon súlyos testi és lelki sérülést átélt, ám balesetéből sikeresen felgyógyult ember életszeretete, akaratereje jut kifejezésre. Nem véletlen tehát, hogy minduntalan visszatérő elemévé vált szimbólumrendszerének a Kháron ladikjának evezőjét a sodrás irányával szembefordító ember küzdelme. Papp Sándor Balázs gyermekkorát a nagyszülők alföldi kertes házában élte. Bograrak, madarak, füvek és fák társaságában. Kőbányán tanulva osztályfőnöke, Urban János révén szinte mindennap találkozott ismét a természettel, kirándulásokon és az állatkertben, ahol több ezer rajzot készített. Felvették a Képző- és Ipar- művészeti Szakközépiskolába. Itt Gábor István festőművész tanítványa lett. — Mindig az organikus formák érdekeltek, sosem rajzoltam kockákat, köcsögöket — mondja. Negyedikes korára már elnyerte a Domanovszky-díjat és Gábor István segítségével f műteremhez is hozzájutott. 1 Balesete után hihetetlen akaraterővel állt újra talpra. Közben felfigyelt rá a szakma is, 1987-ben tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és a Képzőművészeti Alapnak. — Számomra a festészet nem érvényesülés, hanem megnyilvánulási lehetőség — vallja. A különböző technikával — akvarell, guash, tempera, ceruza — készült képein gyakran a sav maró ■ és a tűz égető hatását is felhasználja. Papp Sándor Balázs kiállítását július negyedikéig tekintheti meg a közönség a Somogy Megyei Múzeumban. Várnai Ágnes
