Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-23 / 122. szám

1988. május 23., hétfő Somogyi Néplap 7 V.V.V.V.V.V.V SPORTÉI RSG-EB VÉGET ÉRT AZ OFF ROAD HÍREK Kit 4. hely Az együttes kéziszercsa- pat-döntőben karikával és szalaggal tartalomra 9.85- öt, kivitelre 9,70-et teljesí­tett a magyar válogatott; ez csak a 4. helyhez volt ele­gendő, mert olasz vetélytár- sai'kat érdemtelenül magas pontszámokkal jutalmazta a zsűri. A 9,90 (tartalom) és a 9,70 (kivitel) arra utalt, hogy a pontozók többsége előre megbeszélte (!) a végered­csapatban ményt. Ettől a közjátéktól függetlenül Gyenesei Ani- táéknak, a holtversenyben kiérdemelt 4. helye méltó folytatása volt az előző esti bronzéremnek. Ezt követően a magyar válogatott hat labdával is a 4. helyig vit­te, itt a bolgárokon és spa­nyolokon kívül csak az egy­értelműen jobb spanyolok előzték meg őket. Küzdelem sárban# siratófalon hetett leejteni. Tízezer néző várta a 68 bátor verseny­zőt. Közöttük 8 magyar is indult. S addig tartott a fu­tam, amíg mozgásképes autó volt a pályán. Az első kategóriában 13 résztvevő küzdött látványos borulásokkal, ütközésekkel tarkítva a versenyt. Később tíz teljesen összetört, füstöl­gő kocsit kerülgettek hár­man ... Végül a svájci Zett­let és autója bírta a legto­vább. Felforrt hűtővízzel, de diadalmasan vonult le a küz­dőtérről. A második kategó­riában az erősebb gépek rendeztek nagy versenyt. Si­keresen mutatta be a 21 au­tós, hogyan kell öt perc le­forgása alatt szánalmas ron­csokat csinálni az autókból. Itt Jürgen Benno lett az első. A legjobb magyar ver­senyző, Korponay Ferenc az értékes 6. helyet szerezte meg. A versenysorozat leglát­ványosabb eseményét, a te­repjáró autók gyorsasági akadályversenyét késő dél­után a roncs derbi-pályán rendezték meg. Itt egy mes­terségesen kialakított, vízzel telt kátyút és egy 70 fokos, csúszós siratófalat kellett le­küzdeniük a versenyzőknek. Már a sárból is csak trak­tor segítségével sikerült so­kuknak kimászni ; a sirató­fal még keményebb felada­tot jelentett... Itt is, mint az egész ver­seny folyamán a nézők jár­tak legjobban. S a felismer- hetetlenségig sáros, de bol­dog versenyzők is megkap­ták, amit vártak: az óriási tapsot. V. O. Toló A totó 21. heti telitalála- tos szelvénye a következő: 1, x, 1, 2, 1, 2, 2, x, 2, 1, 1, 2, 2 + x. TENISZ OB I Labdarúgó NB III Táncsics SE—Mázaszászvár 3-0 (1-0) Kaposvár, 200 néző. V. : Qsztermayer. Táncsics SE: Bita — Brefio- vics, Hevesi, Sztnics, Erdélyi — Szatmári (Stróber), Takács, Szántó (András) — Miovecz, Eckert, Horváth. Edző: Köves László. Az első játékrészben a Táncsics a viharos széllel szemben is előnyhöz jutott, majd a mérkőzés hajrájában két bomba góllal bebiztosí­totta győzelmét. Góllövők : Eckert, Horváth, Takács. Jók: Sztoics, Takács, Hor­váth, illetve Róth. Mohács—Marcali 4-0 (1-0) Mohács, 1000 néző. V.: Horváth L. Marcali: Igricz — Elek, Mé­száros, Fábián, Horváth — Ha- dászi, Czuczka, Vetró, Varga — Pap, Krénusz. Edző: Fuisz Já­nos. Eger SE—Boglárlelle SE 7-2 Egy volt román váloga­tott játékossal megerősítve Eger biztosan győzött a há­zigazdák ellen. Eredmények. Egyéni: Mól­nál—Medvés 2:6 0:6, Kollá­nyi—Miskolczi 3:6 4:6, Pech- lof—Krisztik 1:6 6:7, Paszér —Varga 1:6 2:6, Mészáros— Permay 3:6 4:6, dr. Magya­rosi-Molnár 6:3 7:5. Páro­sok: Kollányi, Paszér—Med­vés, Varga 1:6 0:6, Molnár, Gaál—Miskolczi, Krisztik 2:6 0:6, Mészáros, dr. Ma­gyarosi—Permay, Lőrincz 6:0 7:6. Boglárlelle SE— Szombathelyi VSE 7-2 A tavaszi forduló utolsó mérkőzésén biztosan nyert a boglárlellei csapat. Ezzel a győzelmével az újonc Bala- ton-parti gárda a harmadik helyen zárta az első fordu­lót. Eredmények. Egyéni: Kollányi—Kocsis 6:2 6:1, Pechlof—Lakatos 6:1 6:2, Paszér—Pekovits 6:1 6:0, Mészáros—Bősze 6:0 6:4, dr. Magyarosi — ellenfél nél­kül. Párosok: Molnár, Kollá­Munkában a Táncsics-védelem A bajnokjelölt ilyen arány­ban is megérdemelten nyert. Góllövők: Ratting 2, dr. Bendes 2 (egyet 11-esből). Kiállítva: Mészáros. Paksi SE—Csurgó 0-0 Paks, 800 néző. V.: dr. Rákóczi. Csurgó: Belovári — Tóth, Nagy, Kovács, Beke — György, Bódis (Rituper), Vékony, Posta — Markek, Bántó (Vörös). Ed­ző: Készéi Ferenc. A szünet utáni kettős cse­rét követően a paksiak szinte egy kapura játszottak, de kínálkozó lehetőségeiket nem tudták értékesíteni. nyi—Szabó, Kocsis 3:6 4:6, Pechlof, Paszér—Lakatos, Pekovits 6:2 6:4, Mészáros, Gaál — ellenfél nélkül. KVGY Vasas—BEAC 5-4 Eredmények, egyéni : Bá­tor—dr. Rapcsák 6:2 6:1, Káplán—Makray 3:6 3:6, Ha­jas—Szántai 6:3 7:5, Bara­nyai— Eggeling 6:3 4:6 6:1, Szabados—Székely-Doby 4:6 5:7, Galgóczy—Hámori 7:6 0:6 6:4. Párosok: Bátor, Káplán—dr. Rapcsák, Szán­tai 6:4 4:6 5:7, Hajas, Ba­ranyai—Makray, Bedőcs 6:2 1:6 6:7 Szabados, Ács— Lengyel, dr. Bárdosi 6:4 6:1. Bp. Elektromos— KVGY Vasas 7-2 Eredmények, egyéni: Pin­tér—Bátor 6:2 2:6 6:3, Szirá- ki—Káplán 3:6 4:6, Kincses —Hajas 3:6 4:6, Koszó—Ba­ranyai 7:6 6:1, Pesta—Sza­bados 2:6 6:4 6:4, Szekerka —Galgóczy 6:1 7:6. Párosok: Pintér, Sziráki—Bátor, Ha­jas 7:6 6:3, Koszó, Pesta— Szabados, Ács 7:5 6:4, Kin­cses, Szekerka—Galgóczy, Tóth II. P. 7:5 6:4. Elállt a szél, néha még a nap is kikukucskált a fel­hők mögül az Off Road má­sodik napján, talán ezért is tegnap már több mint tíz­ezren jöttek kíváncsian a somogybabod i autósverseny­re. S azt hiszem, keresve sem találtunk volna közöt­tük olyat, aki azt mondaná, hogy nem érte meg. Reggel kilenckor már a pályán voltak a terepjáró autók — az első, második és harmadik géposztályban indulóik —, s délután fél kettőig megállás nélkül tar­tott a küzdelem. A legtöb­ben most is a siratófalnál vallottak kudarcot, de aki si­kerrel leküzdötte, nagy ün­neplésben részesült. A né­zők még a szinte észrevehe­tetlen bravúrokat is nagy tapssal jutalmazták. Még véget sem értek a te­repjáró-futamok, a roncsder­bi színhelye, a katlan körül már egy gombostűt sem le­Mójus 25 Hétfő Dezső A nap 4.58 órakor kél, és 20.24 órakor nyugszik; a hold 11.48 órakor Ikél, és 1.41 órakor nyugszik. A várható időjárás Időnként .országszerte felszakadozik a felhő­zet. Elsősorban a keleti megyékben valószínű elszórtan újabb eső, zápor. Az északi szél időnként megélénkül. .A leg­magasabb nappali hőmérséklet pia, hétfőn 12— 17 Celsius-fok között alakul. — A Pécsi Akadémiai Bizottság ülésezik ma az Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karán. Horn Péter akadé­mikus, dékán a kar munká­járól tart beszámolót. — Évadnyitó találkozóra készülnek a somogyi kem­pingklub tagjai. A szezon­kezdő összejövetelt a hétvé­gén tartják a magyarherte- lendi Forrás kempingben. A háromnapos találkozó során az abaligeti cseppkőbarlan­got is megtekintik. — Leningrádi szakembe­rek kidolgozták a Szovjet­unió legnagyobb, 20 millió kilowattos vízerőműve épí­tésének terveit. Szibériában a Jenyiszej egyik mellékfo­lyóján, Turuhanszk közelé­ben építik meg. — Nyolcvanegy könyvet jelentet meg a június 3-án kezdődő könyvhétre húsz ki­adónk. A megjelent művek összpéldányszáma csaknem 1 millió 700 ezer lesz. — Bagoly nappal címmel a közeljövőben jelenik meg azoknak a riportoknak a szövege, amelyeket a rádió éjszakai műsorában Győrffy Miklós készített. Politikusok, írók, tudósok napjaink iz­galmas kérdéseire válaszol­nak. — Újdonság az Ikarusból. Többcsuklós, 23 méter hosz- szú buszát újdonságként mu­tatja be a tavaszi vásáron az Ikarus. Gyártásához a nagy szériában készült al­katrészeket használják föl, így gazdaságosabb az előál­lítása. — Számítógépes rendszert dolgozott ki az Oroszlányi Szénbányák Vállalat a dol­gozók' létszám- és munka­idő nyilvántartására. A sze­mélyazonosításra kódolt kár­tyákkal pontosan rögzíthetik a munkában töltött időt, a távolléteket. A rendszert egy IBM számítógép irá­nyítja. — Környezetkímélő tech­nológiát ajánl a hulladékok megsemmisítésére a Pest­vidéki Gépgyár. Az osztrák Swaroski cég szabadalma alapján gyártja a Sud—11 hulladékégető berendezést — ez a hagyományos módon megsemmisíthetetlen anya­gokat is elégeti. 140 éve született Otto Lilien thal (1848—1886) német mérnök és feltaláló, a vitorlázórepülés úttörője. Gyerekkorától foglalkoztatta a repülés gondolata. Először a madarak szárnyalását ta­nulmányozta, 1891-ben az­után a mai sárkányrepülő­gép ősének tekinthető, meg­lehetősen primitív szerkezet­tel sikerült 15 méternyi tá­von a levegőbe emelkednie. Egyébként ő volt az első ember, aki a levegőnél ne­hezebb szerkezettel repült. Kitartó kísérletezések, edzé­sek következtek, s évek so­rán — öt esztendő alatt — ezt a távolságot fokozato­san 350 méternyire növelte. A ma lejtővitorlázásnak ne­vezett módszerrel sikerült az indulási magasság fölé is emelkednie. (Technikatörté­neti érdekesség; 18 repülő­gépe közül kettőre német, egyre-egyre pedig angol, il­letve amerikai szabadalmat kapott.) A nagyszerű sportoló és feltaláló életét tette föl arra, hogy az ember tartósan a levegőbe tudjon emelkedni. Egy-, illetve kétfedelű repü­lőgépeit súlypont-áthelye­zéssel kormányozta. Egy ilyen gyakorlórepülés során 189$. augusztus 9-én lezu­hant, és sérüléseibe belehalt. Búcsúszavai — „Áldozatokat kell hozni!” — a repülésben jelmondattá váltak. Szakíró­ként is jelentős munkássá­got fejtett ki. — ősi mesterség fogásai­ra, nemezkészítésre tanítják ezen a nyáron a nagyatádi gyerekeket. A városi műve­lődési központ egyhetes tá­bort nyit a nemzetközi szob- résztelepen, s itt a népván­dorlás és a honfoglalás ko­rának történetével is foglal­koznak a kisdiákok. — Telehold címmel május 26-tól minden csütörtökön megjelenik az új műsorúj­ság, amely közli a Magyar- országon vehető valamennyi tv-állomás — részben mű­holdról sugárzott — prog­ramját. A 16 oldalas lapot az MTI és a Magyar Posta közös vállalkozásban jelen­teti meg. — Üj nyereségérdekeltsé­gen alapuló gazdálkodási modell szerint dolgozik az idén Csehszlovákiában kí­sérletképpen 26 állami ke­reskedelmi vállalat és 2 fo­gyasztói szövetkezet. Janu­ártól az egész csehszlovák belkereskedelem áttér az új érdekeltségi rendszerre. — Háromszáz literrel ja­MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 19 óra­kor: PISTI A VERZIVATAR- BAN. Budapest, Vígszínház. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE (14), este 7 órakor: A ZSARU ES A SZEX (18), videomozi, de. 9 órától, nonstop, I. terem : KÉS A KÉZBEN (18), II. terem: A FOGOLY ÍTÉLETRE VÁR. Sza­bad Ifjúság, du. 5 és este 7 órakor: A POKOL KATONAI (16). Rákóczi mozi, du. 6 óra­kor: Érzékeny bücsü a FEJEDELEMTŐL (16). Mozlmú- zeum dû. fél 6 órakor: A MI KIS ÜGYEINK (14), videomozi du. háromnegyed 6 órakor: kES A KÉZBEN. Marcali este 7 óra­kor: AZ ÜLDÖZÖTT ÉS A VAK (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: MAS, MINT A TÖB­BI. Magyar Néphadsereg Hely­őrségi Klub videomozi, Nagyatád este 7 órakor: A RENDŐRSÉG Megköszöni. BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok du. 5 órakor: ÚGY ÉREZTE, SZABADON EL, este 7 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE (14). Balatonboglár este 8 óra­kor: KÉT OCEAN TITKA. Ba­latonföldvár, fedett kertmozi es­te 8 órakor: A KOBRA (16). Balatonmária este fél 8 órakor: HUPIKÉK TÖRPIKÉK ES A CSODAFURULYA. Zamárdi, fe­dett kertmozi este fél 9 órakor: LESZÁMOLÁS HONGKONGBAN (14). Fonyód kertmozi este fél 9 órakor: GYANÚS ARNYAK. Fonyódi Galéria videomozi : GEOMA. TELEVÍZIÓ Budapest 1 17.28: Műsorismertetés. 17.35: Az évszázad esküvője. 19.10: Es­ti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Po­litikáról gondolkodva. 21.00: A hét műtárgya. 21.05: Paul Da­niels műsora. 21.55: Híradó 2. Budapest 2 8.30: MTV-plusz: „A délelőtt". 11.00: A bagdadi tolvaj. 12.55: „A délután.” 15.30: Hupikék tör- pikék. 16.00: Pop plusz rock. 17.00: T. I. R. 21.05: Eva-show. 21.25: Franciaország—Világválo­gatott. 20.00—21.00: A Pécsi Kör­zeti Stúdió műsora. Tudósítások a dél-dunántúli megyékből. Osztrák Tv 1 14.20: Mennybéli könyv. 15.45: Bábszínház. 16.05: Samson és Sally. 17.10: Várost építünk. 18.35: Popzene Hollandiából. 19.30: Tv-hiradó. 20.15: Fierra- bras. 23.45: Bécsi ünnepi hetek 1988. 0.30: Képújság. Osztrák Tv 2 9.00: Hírek. 9.05: Képzőművé­szet. 9.15: A barokk zene mes­terei. 10.00: ökumenikus isten- tisztelet. 12.00: Operakalauz. 14.50: Az irodatanács tagja. 16.30: Sport. 17.15: „Göttweig Alapítvány.” 18.00: Hársfa utca. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Tv- hiradó. 19.48: Lusta szolga. 20.15: Tetthely. 21.55: Az elegáns ku­tya. 22.40: Menny és pokol. 0.30: Hírek, sport. 0.40: Columbo. 1.55: Képújság. Jugoszláv Tv 1 15.25: Műsorismertetés. 15.30: Krónika. 15.50: Mindig önökkel. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: A csodálatos szoba. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.00: Mű­velődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Dráma. 21.10: Világkihívás. 21.55: Tv-napló. 22.20: Mindig önökkel. 0.20: Hí­rek. Jugoszláv Tv 2 18.40: Műsorismertetés. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorki- egészités. 19.27 : Ma este. 19.30 : Tv-nápló. 20.00: Párhuzamosok. 20.45: Hírek. 20.55: Milyen zöld volt az én völgyem. 21.55: Do­kumentumadás a forradalomból. 22.25: Tv-gaiéria. 22. 55: Kis kon­cert. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt 8.00: Hí­rek. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9 00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Verbun­kosok, nóták. 11.00: Bioritmus. 11.34: A Balogh család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Búcsú. 14.33: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zene­kara játszik. 15.00: Veszélyben. 15.30: Romantikus muzsika. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Hamarosan halljuk őket. 17.50: Házy Erzsébet operettfelvételei­ből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Nyílt szín. 19.45: Az aranypalást. 20.37: Adám Jenő népdalfeldolgozásaiból. 21.00: Két világ határán. 22.00: Hírvi­lág. 22.30: Régi híres énekesek. 22.50: Lemezmúzeum. 24.00: Hí­rek. 0.15: Ejfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.57: Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.05: Nap­közben. 12.10: A Moravanka fú­vósegyüttes játszik. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Nóták. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermú­zeum. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Zeneközeiben. 19.30: Sportvilág. 20.03: Afro­latin zenés turmix. 21.00: Hí­rek. 21.05: Hot Club. 22.00: Hi­vatása orvos. 22.40: 'Krimikedve­lőknek. 23.00: Hírek. 23.10: A Bergendy-szalonzenekar felvé­teleiből. 23.34: A dzsessz törté­nete. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.06: Dzsesszarchívum. 9.30: Széli György vezényel. 10.48: Wilhelm Backhaus zongorázik. 11.20: Pygmalion. 13.00: Hírek. 13.05: Kilátó. 13.50: Barokk muzsika. 14.11: Az MRT gyermekkórusá­nak hangversenye. 15.29: Népze­ne cimbalomra. 15.47: Vázlat egy önarcképhez. 16.00: Peter Prom- mel marimbázik. 16.33: Hunyadi László. 17.43 : Zenetörténeti érde­kességek. 18.21: Magyar zene­szerzők. 19.00: Hírek. 19.05: Mü­vek és előadások. 19.35: Mirella Freni operaáriákat énekel. 20.00: Prágai Tavasz. 22.30: Rockpó­dium. 23.00: A hét zenemüve. 23.30: Hírek. vult Somogybán az egy te­hénre jutó éves tejhozam. Ugyancsak nőtt az egy koca után értékesített vágósertés­hústömeg. Ez «záz kilóval lett több: jelenleg 1700 kg. — Nyári napközis szaktáboro­kat szervez a TIT kaposvári vá­rosi szervezete kéthetes turnu­sokban óvódásoknak német nyelvből, általános iskolás korú gyermekek részére orosz, német, angol, francia nyelvekből, vala­mint kung-fu, kézműves és te­nisztanfolyamra várunk jelent­kezőket. Jelentkezni és érdek­lődni a TIT-székházban lehet: Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Telefon: 12-501. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510

Next

/
Oldalképek
Tartalom