Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
1988. május 22., vasárnap Somogyi Néplap 7 sportEI RSG-EB Labdarúgó NB I HÍREK Bronz a csapatversenyben A kellemes meglepetések sorozata az együttes kézi- szer-csapatverseny. A szombati műsorban 14 nemzet hatos íogata három karikával és három szalaggal szerepelt. Elsőként Spanyolország, amelynek versenyzői több szembeötlő hiba miatt a kivitelre csak 9,20 pontot kaptak (sokak szerint még ez is sok volt...), s ezzel első szereplőként azonnal leszakadtak a mezőnyből. A spanyolok „bakija” nem zavarta meg a másodikként színre lépő magyar válogatottat, amely annál is jobb teljesítményt nyújtott, mint az EB nyitó napján hat labdával. Az eredmény: 9,80 a tartalomra, 9,70 a kivitelre! Áutócéodák én roncsok A terepjáró autók 3. nemzetközi fesztiváljának résztvevői és rendezői mindent megtettek, hogy az Off Road versenyen — a kellemetlen, szeles időben — a viszonylag kevés néző (mintegy ötezer ember) jól érezze magát. Délelőtt tízkor kezdődött a program Somogybabodon, a terepjáró autók versenyeztek tizennégy szekcióban — három géposztályban. Az első osztályban az 1300 kg összsúly alatti autók, a másodikban az ennél nehezebbek indultak; a harmadik géposztályban azok a jármüvek, amelyeknek keréktávolsága meghaladta a 2500 millimétert. Ezenkívül a különleges felépítésű autók is versenyre keltek. Az egyes szekciókban nem szabtak sorrendet: mindenki a maga választotta rendben oldhatta meg a feladatot. Ez nem kis gondot okozott a versenyzőknek, hiszen az elsők még a gondosan megépített pályán haladhattak, az utolsók már meglehetősen rossz talajon. Többen gondban is voltak," főként a harmadik akadálynál: a meredek,, gödrökkel teli emelkedőnél. A nap fő szenzációját a különböző alkatrészekből „összetákolt” szörnyetegek nyújtották a roncsderbin. Óriási csinnadrattával vonultak föl a roncsok pilótái Ettől kezdve minden azon állt, hogy az olasz, a csehszlovák, a nyugatnémet és a francia válogatott, a legnagyobb vetélytársak mire viszik. Nos, igazán jó produkciót csak az olaszok nyújtottak, a másik három csapat kisebb-nagyobb hibákat követett el, így megszületett a kellemes meglepetés: a két „nagyágyú”, Bulgária és a Szovjetunió mögött Magyar- ország együttes kéziszercsa- pata a dobogó harmadik fokára léphetett, olyan magasra, ahová az eddigi öt EB-n még egyszer sem jutott. Tagjai : Beregi Barbara, Gye- nesei Anita, Kondor Andrea, Pásztor Ildikó, Dormány Agnes, Mersich Andrea. délután kettőkor; a zenét ai Báden-Würtenberg tartományi Fanfarenzug zenekar szolgáltatta, s a bemutatkozás után kezdődött a show, amelynek fő célja a náeők szórakoztatása volt. Az értékeléskor a versenyzők plusz és mínusz pontokat kaphattak, öt pont járt a kis koccanásért, tíz a súlyosabb ütközésért, amikor- is legalább 90 fokkal meg Well fordítani a másik autót. Bgy másik versenyző sikeres fölborításáért kaphatták a legtöbbet: 45 pontot. Pontlevonás járt viszont a menekülésért, ha a vezető egy koccanásból kivonta magát, és a versenytárs vezető felőli ajtó összetöréséért is. A nyolc autó vezetője minél több plusz pont szerzésére törekedett. Természetesen Jó játék Siófokon Siófoki Bányász—Békéscsaba 2-1 (2-1) Siófok, 3 ezer néző. V.: Fekete. Siófok: Horváth — Brett - ner, Pardavi, Olajos, Kolo- vics — Palkovics, Keszeg, Quirikó — Borostyán (Molnár a 89. percben), Marozsán, Lakatos. Edző: Kaszás Gábor. Békéscsaba: Gulyás — Szenti (Kerepesi a 74. percben), Ottlakán, Mracskó, Fa- bulya — Adorján (Csernus az 52. percben), Gruborovics, Szabó — Csanálosi, Kurucz, Szekeres. Edző: Csank János. Az 5. percben Szekeres bal oldalról beadott labdája számos biztonsági előírás védte a versenyzők testi épségét: valamennyi üveget és a veszélyes karosszériaelemeket eltávolították, a szélvédőnyílást is 20 mm nyílásátmérőjű dróthálóval fedték be. Nem is fordult elő személyi sérülés, bár karambol volt bőven. A nézők lelkes tapssal jutalmaztak egy-egy jól sikerült) ütközést vagy egy látványos borulást. A mai nap még nagyobb látványosságot ígér. Délután kerül sor ugyanis a „rodeó- ra” — a roncsderbi még kötetlenebb változatára. Természetesen a terepjáró autók is folytatják bemutatójukat. V. O. a védőkről lepattant és a teljesen v szabadon érkező Mracskó' 10 méterről a bal felső sarokba bombázott. 0-1. A 8. percben Marozsán jobb szélről lőtt labdáját Lakatos a védők között a léc alá vágta. 1-1. A 13. percben Borostyán futott fel a jobb’ szélen, nagyszerű beadását Marozsán 14 méterről a hosszúsarokba lőtte. 2-1. A szünet után mindkét csapat sokat támadott, de a befejezésekkel adósak maradtak. Nagyszerűen kezdtek a csapatok, majd a továbbra is nagy lendülettel és igen jól játszó hazai csapat a helyzetek sokaságát dolgozta ki, a szerencsével azonban hadilábon állt. A második félidőben a vendégek kezdtek jobban, egy-két veszélyes támadást is vezettek, de a siófoki védők jól álltak a lábukon. Jók: Olajos, Quirikó, Marozsán, Lakatos, illetve Gulyás, Fabulya, Gru- bovics. Szekeres. Molnár József MTK-VM—Rákóczi SC 4-« (1-0) Bp., Hungária krt., 1000 néző. V.: Bognár. MTK-VM: Gáspár — Hu- szárik, Lőrincz, Szalai — Ta- lapa, Katzenbach, Varga (Huszák a 46. percben), Bognár — Szeibert, Balogh (Oroszki a 66. percben), Wö- löskei. Edző: Verebes József. Rákóczi: Kovács — Bécz — Kurdi, Kraft, Deákvári. Barna — Prukner (Hanusz a 69. percben), Riczu, Bírót Bocz (Havasi a 63. percben> — Meksz. Edző: Csordás István. A 16. percben Pölöskei lapos lövése a kapufáról pattant vissza. 3 perccel később Szalai bal oldali beadásából Szeibert továbbfejelte a labdát, és Talapa 7 méterről a hosszúsarokba lőtte. 1-0. A félidő hajrájában a Rákózi játéka is aktívabbá vált- A 60. percben Bognár emelt az üres kapura; a labdát Hácz kézzel ütötte ki. A megítélt büntetőt Szeibert értékesítette. 2-0. A 63. percben a közvetlenül előtte pályára lépő Oroszki talált a kapuba. 3-0. A 75, percben ismét ő' volt eredményes 4-0. A hátralévő időben mindkét kapunál adódtak helyzetek. A fővárosi együttes ugyan nem játszott jól, de így is minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. A kaposváriaknak csak fellángolásaik voltak. Jók: Lőrincz, Huszárik, Oroszki, illetve Rácz. Jó verseny — rossz időben Májú* 22 Vasárnap Pünkösd A nap 4.59 órakor kél, és 20.23 órakor nyugszik ; a hold 10.40 órakor kél, és 1.21 órakor nyugszik. A várható időjárás Nyugat felől felszakadozik a felhőzet, s a ounintúlon már hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A keleti megyékben erősen felhős marad az ég. A többfelé viharos északi szél csak délutántól mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasárnap a Dunántúlon 18, a keleti országrészben 13 Celsius-fok körül alakul. — Megjelenteti a pártértekezlet rövidített jegyzőkönyvét a Kossuth Könyvkiadó az MTI-vel közösen rövid időn belül, majd a teljes jegyzőkönyvet is kiadják. — Játszótér épül Oszto- pánban. A falu lakói sok társadalmi munkát végeztek, pénzt adtak Össze. A százezer forint értékű játszóteret a gyermeknap alkalmából avatják föl. — Vállalati szellemi és ügyességi vetélkedőt rendeztek tegnap a Masterfil Pamutfonó-ipari Vállalat kaposvári gyárában. A szak- szervezet ifjúsági tagozata által szervezett rendezvényen nyolc gyáregység fiataljai szakmai tudásukról és gyártörténeti ismereteikről adtak számot. — Tanulmányútra utaznak holnap Görögországba a Siotour munkatársai. A somogyi idegenforgalmi szakemberek egyhetes túrájukon tapasztalatokat gyűjtenek azokról az idegenforgalmi központokról, ahová a Siotour küld csoportokat. A siófoki utazási iroda munkatársai találkoznak a görög partnercégek képviselőivel isv — A Berzsenyi Dániel közművelődési egyesület névadója születésnapjára emlékezve olvasóversenyt rendezett pénteken az ádán- di, a siójuti és a balaton- szabadi általános iskola 4— 5—6. osztályosai számára. A zsűri elnöke Kiss Dénes író, a Berzsenyi Irodalmi, Művészeti Társaság főtitkára, valamint Kocsis István drámaíró volt. — Honvédelmi napot tartottak hétvégén Nagyatádon. Az MHSZ helyi vezetősége a1 szövetség különböző klubjjai<- nak életéből rendezett bérmutatót, a helyőrség a korszerű ' haditechnikát vonultatta föl. — Arany minősítést szerzett Nagykanizsán a bemutatón a Kisbalaton néptáncegyüttes. Csütörtökön értékelték évi munkájukat, s dü csérték az együttes tagjainak áldozatos tevékenységét. 175 éve született Richard Wagner (1813—1883), a XIX. századi zeneirodalom kimagasló alakja, a zene egyik legeredetibb és legnagyobb hatású mestere. Mag- deburgban, Kőnigsbergben, majd 1837-től Rigában volt karmester; ott irta első ismertebb operáját, a Rienzit is. Angliai viharos hajóútja alatt fogant meg benne első reformműve, a Bolygó hollandi — ezt 1839—42. évi párizsi tartózkodása idején fejezte be. 1843-tól Drezdában az udvari opera karmestere volt; ott adatta elő a Tann- hausert (1843), s dolgozta ki az opera megreformálására vonatkozó elméletét. Lohengrin című operája (1840) már az új felfogást tükrözte. Az 1849-es forradalomban való részvétele miatt menekülnie ksllett. Weimarban elnyerte Liszt Ferenc barátságát. 1849 és 1889 között főként Svájcban élt; elméleti munkák sorát írta, s belekezdett a Nie- belung gyűrűje című tetralógia megalkotásába. 1889-ban — élve az amnesztia nyújtotta lehetőséggel — visszatért Németországba, s korábbi forradalmi álláspontját feladva a reakcióhoz csatlakozott. Hangversenykörútjai során Pestre is eljutott, s ott két, nagy sikerű koncertet rendezett. Művészete nagy hatást gyakorolt egész Európában. Mint esztétikai író is jelentős volt. — Diáktanyát nyitottak tegnap délután a nagyatádi művelődési központban általános iskolások részvételével. Este tinidiszkóval zárták a színes rendezvénysorozatot. Két baleset Szabálytalanul indult el személygépkocsijával pénteken délután Kaposváron a Kapos-rét soron a 30 éves Havracsics László Gábor, és hirtelen fékezésre kényszerítette a mögötte érkező gépkocsi vezetőjét. A hirtelen fékezés következtében a vétlen autó utasa, a 86 éves kaposvári Sípos Vendciné könnyebben megsérült. Néhány órával később a Vörös Hadsereg útján is történt egy — szerencsére csak könnyebb sérüléssel járó — baleset. Az ötéves Fischer József András az álló személygépkocsiból kiszállva át akart szaladni az úttesten, s egy féktávolságon belül érkező gépkocsi elütötte. Ez is arra int: vigyázzanak jobban a felnőttek, a gyerek nem ismeri fel időben a veszélyt. Megfejtés MAI MŰSOR l'slky Gergely Színház 19.30 órakor: GODOT-RAv vArva. Stúdióelőadás. Kaposvár, Vörös Csillag de. fél 11 órakor: FLEPP; A RÛKA. du. 3 órakor: A NlLlfS GYÖNGYE (14), du. 5 és este 7 órakor: A ZSARU ÉS A SZEX (18). Szabad Ifjúzág du. 5 órakor: EN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK, este 7 órakor: VIDEO- KIVET1TÖ : EGY FÉRFI, EGY NO ÉS EGY BANK. Mozimúzeum du. fél 4 órakor: HACK- LEBERRY FINN ES A CSIRKEFOGÓK, du. fél 6 órakor: ELÖ- JATSZAS : A HALALOSZTÔ (18), este fél 8 órakor: FILM- MUiZEUMI NAPOK : TÉBOLY. Barcs de. fél 11 órakor: MACSKAFOGÓ, du. 6 és este 8 órakor: A.BOLYGO NEVE: HÁLÁL (16). Marcali du. 6 órakor: KROKODIL DUNDEE. Nagyatád du. 3 órakor: ASTERIX ÉS KLEOPATRA, du. 5 és este fél 8 órakor: A ROZSA NEVE <16), BALATONI MOZIK MOSÓRA: Siófok de. 1« órakor: A KÉK LOVAG KALANDJAI, du. 5 és este 7 órakor : A POKOL KATONAI (16). Balaton boglár du. fél 6 és este 8 órakor: A KÍMÉLETLEN (16). Balatonföldvár fedett kertmozi este 8 órakor : LESZÁMOLÁS HONGKONGBAN (14). Balatonmária este fél 8 órakor: A KÉT OCEAN TITKA. Fonyód este fél S órakor: VISSZA A JÖVŐBE. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.15: Kerékpársuli. 8.29: Óvodások fílmmüsora. 8.40 : Feles Elek. 9.59: Szupernagyi. 9.15: Egyensúly a természetben. 9.55: Mitiők. 10.40: Országos cigányzenekari fesztivál. 14.10: Egy nap a csúcson. 14.30: A James Last Band showműsora. 15.00: A tűz és a jég földje. 16.00: Országos cigányzenei fesztivál. 17.00: Híradó. Tudósítás az MSZMP Országos Értekezletéről. 17.15: Delta. 17.40: Nézzük együtt. 18.20: Családi torna. 18.25: Meséről mesére. 19.fi#i: összefoglaló az MSrZMP országos értekezletéről. 20.10: Találka Párizs mellett. 21.45: Telesport. 23.05: Hírek. Budapest 2 8.30: MTV plusz. „A délelőtt". 9.30: Pumukli kalandjai. 10.00— 12.55: Játsszunk sportot! 11.00— 12.20: Iskolások útja. 12.55: ,,A délután.” 15.30: Pumukli kalandjai. 15.00 : Pop plusz rock. 17.00: Birodalom Rt. 18.00: A Moszkvai Cirkusz Párizsban. 19.05: Ritmikus sportgimnasztika. Európa-bajnokság. 20.10: Málta, az álomsziget. 21.00: ,,Box humana.” 21.45—22.55 : Fan- tastico ’86. Outrait Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Indiai maharadzsák. 9.50: Universum. 10.35: Heti körkép. 11.00: Helló, Ausztria, Helló, Bécs. 11.30: Tájékozódás. 12.00: Mi. 14.00: Házasság akadályokkal. I5.59u Szünidei élmények. 17.10: Aif. A csere — szórakoztató s<uio- zat. 17.40: A 10 nagy. Zenés műsor. 18.30: Ifjúsági magazin. 19.30: Tv-híradó. 20.15: DélAmerika. 23.30: Pulcinella. 0.15: Hírek. 0.20: Ex libris. Outiak T* 2 9.00: Hírek. 9.05: Természetesen. 9.10: 1000 mestermű. 9.20 A zsidók öröksége. 10.15: Katolikus Pünkösdi Istentisztelet közvetítése Pécsről. 11.15: A mai Pécs. 11.35: A könyvespolcra ajánljuk. 12.00: Beszélgetés Edita Gruberova operaénekessel. 13.00: Európai kertkultúra. 13.45: Sportdélután. 17.15: Idősek klubja. 18.00: Medium. 18.30c Vasárnap osztrák képek. 19-.00: Tv- híradó. 19.48: A házasság igája. 20.15: James Bond. Férfi arany kolttal. 22.20: Látomások. 22.25: Sztárrá lenni. 23.10: A tisztelet kérdése. 0.55: Hírek. 1.00: Sport. 10.05: Chicago 1930. Bérgyilkosság. 1.55: Képújság. 2.00: Ex libris. JUgoulóv Tv 1 9.00: Barázdák. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyerekeknek. 12.00: Mezőgazdasági műsor. 13.00: Családi magazin. 14.00: Filmsorozat. 14.50: Caba- letta. Komoly zene. 15.35: Dokumentummozaik. 17.10: Pokol- a Frisco partjain. 19.30: Tv-nap- ló. 20.00: Végzetes szerelem. 21.00: Játékfilm. 22.30: Tvnnapló. 22.50: Mindig önökkel. 0.50: Hírek. iugoulóv Tv 2 8.50: Hírek. 8.55: Ma a holnapért. Katonák műsora. 14.00: Szórakoztató sportdélután. 20.00: Ismeretterjesztő film. 20.45 : Tegnap, ma, holnap. 21.00: Kis koncert. 21.20: Jugoszláv labda- rúgó-banjokság: Crvena—Zeljez- nicar. 21.50 : Sportszemle. KOSSUTH RADIO 6.00—8.25: Vasárnapi újság. 8.33: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Alma és fája. 10.00: Hírek. 10.05: öt kontinens hét napja. 10.20: Örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat-jel. 12.00: Déli krónika. 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50: Rázós, úton. 13.00: Népdalkörök pódiuma. 13.25: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 15.04: Tények és tanúk. 16.00: Hírek. 16.05: Régi híres előadóművészek. 17.00: Otmilliárd rokon. 17.30: Komoly zene. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 : Esti Magazin 19.00: Sevilla csillaga. 20.33: Kórusok, hangszerszólók. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel ! 22.00 : Hírvilág. 22.30: Népszerű szimfonikus zene. 22.45: Verseit elmondja: Tandon Dezső. 23.00: új lemezeinkből. 23.44 : Kuhnau : Dávid és Góliát. 24.00: Hírek. 0.15— 4.20: Éjfél után. FCRÓFI RADIO 6.00: Dallamkoktél. 7.00: Hírek. 7.05: Az evangélikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 7.52: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: A Kék Tündér hídja. 8.49: Az MRT gyermekkórusának új felvételeiből. 9.00: Hírek. 9.05: Zenés sikerek — a hazai színpadokon. 9.50: Oda- künn a vártán. 11.00: Hírek. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.00: Országos cigányzenekari fesztivál. 13.05: Mikrofon-próba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Plnokkió. 15.00: Hírek. 15.05: Táskarádió. 16.00: Országos cigányzenekari fesztivál. 17.80: Hírek. 17.07: poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: Társalgó. 22.30: Pop-rock műhely. 23.00: Hírek. 23.10: Könnyűzenei gálaest. 0.15—4.30: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika korán kelőknek. 8.00 : Hírek. 8.13: Diszkotéka. 9.13: Kamaramuzsika. 10.05: Uj zenei újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Strauss-hangverseny. 12.24' Bellini operáiból. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.00: Hírek 13.05: Ot kontinens hét napja. 13.20: Zenekari muzsika. 14.05: Rockújság. 15.00: Hangverseny barokk szerzők műveiből. 16.00 : Vonó Ignác. Rádiójáték. 17.41 : Rézfúvósok. 18.00: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 18.30: Na maternjem jeziku 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Wagner születésének 175. évfordulóján. Lohengrin. 20.42—20.48: ......... jövőbe nézőn . . .” 22.14—22.21 : A k ert. 23.30: Hírek. Múlt heti keresztrejtvényünk megfejtése: „Akkora ereje van a becsületességnek, hogy még az ellenségben is szeretjük.” Könyv- utalványt nyert Rákóczi Zita (Felsőmocsolád), Papp János (Csokonyavisonta), Balassa Zsuzsa, Rengert Ist- vánné (Kaposvár). Postán küldjük el. — FOGORVOSI rendelőmet megnyitottam MARCALI, Mártírok u. 1. sz. alatt (a belső laktanyával szemben). Dr. Szabó Judit. (9022) — A toponári Kapostáj Mgtsz. 1988. május 34. és május 31. között a toponári 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os, 8-as, lg-es, 17-es táblákon helikopterrel vegyszeres permetezést hajt végre. KAPOSVÁRI VÁROSI TANÁCS V. B, termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya. (102384) Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 ®