Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
ÁZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK : LAP]A 1 XLIV. évfolyam, 121. szám Ára: 1,80 Ft 198f 1. május 22. ,vasárnap Folytatta mii inkáj ■ r |a 1 az MSZMP orszá 9 os értei kézi lete Befejeződön a vita — Ma újjá választják a vezető testületeket A párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről szóló állás- foglalás vitájával folytatta munkáját szombaton reggel 9 órakor a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete Budapesten az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. A tanácskozás szombati munkanapjára is sokan jelezték felszólalási szándékukat. Az értekezleten részt vevő 860 küldött munkáját a hazai és a nemzetközi sajtó képviselői ezúttal is megkülönböztetett figyelemmel kísérték a tanácskozás helyszínén és a nemzetközi sajtóközpontban. Az ülést az elnöki tisztet elsőként betöltő Dudla József, az MSZMP Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának első titkára nyitotta meg. Grósz Károly- nak, az MSZMP ^Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének adta meg a szót. Grósz Károly felszólalása Tisztelt pártértekezlet! Az állásfoglalás-tervezettel és az előadói beszéddel alapvetően egyetértek, ösz- szegzi az elmúlt másfél év gondolatgazdag vitáit, szellemi, politikai erőfeszítéseinket. Közös munka, a párttagság formálta. Jogos kérdés: ad-e újat, elegendő-e munkaprogramnak? Szerintem igen, bár én sem vitatom, hogy lehetne gondo- latgazdagabb, és pontosabban fogalmazott. De jelentősnek tartom azt a szellemiséget, amit sugároz, azt, hogy sok mindenben mást és másképpen kell csinálni a jövőben, mint ahogy eddig tettük. Újat ad abban is, hogy nem részleteket szabályoz, hanem a fő irányát jelöli ki egy politizáló párt törekvéseinek, melyek megvalósításában — és nemcsak kidolgozásában — a párttagság önálló és aktív közremű- -ködésére épít. A tegnapi vitában már sok szó esett a politikai helyzetről. Nem akarom ismételni, egy-egy részélménnyel gazdagítani, mert lényegében egyetértek az alapminősítéssel. De szeretném hozzáfűzni a következőket. Arisztotelésztől származik a klasszikus igazság meghatározása: „Igazat az beszél, aki együvé tartozónak tartja az együvé tartozót, és különválasz- tottnak a különválasztottat. Tévedésben az vagyon, aki ellenkezőképpen beszél, mint ahogy a dolgok állanak.” A követelmény tehát világos: nem beszélhetünk másképpen, mint ahogy a dolgok állnak. A gazdasági és a politikai helyzet igen összetett. A gazdaságban évek óta jelen van a növekvő adósságállomány nyomasztó terhe, ugyanakkor tiszteletet parancsoló erőfeszítések tanúi lehetünk, amelyek az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem eredményeinek növelésére, a jobb és hatékonyabb munkára irányulnak. Világszínvonalú termék az egyik üzemben, rossz minőségű áru a másikban, esetenként mindkettő ugyanabban a gyárban. Stagnáló életszínvonal az egyik oldalon, szemmel látható növekvő jólét a másikon. így folytathatnám tovább. Az előbbi idézet szellemében tehát az eredményeket és a hibákat is egyformán számba kell venni. Most itt érthetően inkább a hibákról van szó, tehát nem egészen arról, „ahogy a dolgok állnak”. Itt szeretném azt is elmondani, hogy ezeknek a negatív jelenségeknek egy része nem írható korábbi téves döntések számlájára. A fejlődéssel, az átalakulással együttjáró nehézségeket, torzulásokat kiszámíthatatlan következményeket ne keverjük össze a koncepcionális, stratégiai léptékű vezetői tévedésekkel. Nem vitatom természetesen — az írásban is megfogalmazott — megállapítást, hogy jelenlegi gondjaink nagy része saját hibánkból fakad. Meg tudjuk-e válaszolni, hogyan jutottunk ilyen helyzetbe? Azt hiszem, igen. Már sokat ismerünk az okokból, természetesen még nem mindent. De eleget ahhoz, hogy nekikezdjünk a helyzet érdemi megváltoztatásának. Megelégedtünk tegnapi sikereinkkel Elhitettük magunkkal, hogy újításainkkal tökéletes müvet alkottunk. Fellazult a munkafegyelem, a társadalmi és egyéni ön kontroll. A gazdaságirányításban, a szellemi életben, a személyzeti munkában ceret nyert a szubjektivizmus, s a közéletben új formalizmus terjedt el. Egyesekben és egyes intézményekben megerősödött a csalhatatlanság tudata. Néhány nagy, gazdasági természetű kérdésben súlyosan tévedtünk. Ebben tetten érem saját felelősségem is, hiszen 1980 óta mint a Központi Bizottság tagja és a XIII. kongresszus küldötte szavazatomat adtam olyan döntésekhez is, amelyeket az élet utólag nem igazolt. Természetesnek tartom, hogy ezek politikai következményeit vállalnom kell. Ez a helyzet fokozatosan hosszabb idő alatt alakult ki, s ha így marad, egy új minőségű szakaszba léphet át, amelynek következményei tragikusak lesznek. Először a párttagság, majd a vezetés ismerte fel viszonylag gyorsan, hogy érdemi változásokra van szükség. A felismerés különbözőképpen hatott. Vannak, akik elbizonytalanodtak. Gyorsan nőtt azoknak á száma, akik a kialakult helyzetért elsősorban másokat vádolnak, összevissza mutogatnak, megfeledkezve saját felelősségükről. De egyre többen munkához láttak. Ök alkotják ma a párt erejét. Mit kell tennünk? Egyetértek Kádár elvtárs- sál, a legsürgősebb feladat, meg kell szilárdítani a hatalmat. Ennek legfontosabb feltétele: megújítani pártunkat. Sokak szerint az egy- p^rtrendszer nem vált be és ezt a mai gondok kapcsán vélik bizonyítottnak. Azt mondják tehát, legyen több párt. Azzal nem számolnak, hogy ez nem puszta elhatározás kérdése, hanem valóságos társadalmi lehetőségek függvénye. A mai egy- pártrendszer népi törekvések egyértelmű kifejeződése, történelmileg kialakult eredménye. Olyan szervezet, amelyet az osztályharc sodrában kibontakozó eleven mozgalmak sokasága hozott létre. Meggyőződésem, hogy egy párt kell, helyesebben egy párt kell. Olyan harci szövetség, amelynek indult, amilyen volt, és amilyen lehet, ha megszabadul a rákövesedett eszmei előítéletektől. Ha erősödik benne a demokratizmus és a fegyelem, és ha szakít azokkal a kötöttségekkel, amelyek a titkolódzás, a befeléfordulás, az elzárkózás munkastílusbéli merevségeiből erednek. Ebben az esetben az MSZMP egyedül is képes lesz — terheivel együtt — betölteni vezető szerepét, érvényesíteni a többpártrendszer kétségtelenül meglevő, politikailag praktikus előnyeit. Olyan helyzet van ma, hogy a párt megújításában, célszerű és korszerű megreformálásában országunk minden szocializmust akaró lakosa, minden számottevő politikai, társadalmi erő közvetlenül érdekelt és nemcsak a párttagság. A párt az, amely a legtöbb tapasztalattal és lehetőséggel rendelkezik ahhoz, hogy önmagát megújítva mozgásba hozza az egész társadalmat. A közelmúlt szomorú példái a szocialista világban bizonyítják, hogy ott, ahol a párt megbénul, az egész társadalom bénul meg, amivel senki nem nyerhet, de mindenki veszíthet. Ez a közös érdekeltség biztosíték arra, hogy a kibontakozás lehetséges. Amikor felfokozott szenvedéllyel napi gyengeségeinket ostorozzuk, nem tagadhatjuk meg a múlt értékeit, mert meggyőződésem, hogy az a politikai mozgalom, amelyik nem becsüli megharcolt múltját, az gyökér- telenné válik és bizonytalan lesz a jövőben is. A párt megújítása mellett feladatunk az állam helyének és benne a kormány szerepének pontos kijelölése. Megítélésünk szerint olyan kormányra van szükség, amelyik érzékeny a valóság napi kérdéseire, hatékonyan foglalkozik a termelés és az elosztás rá tartozó kérdéseivel. Olyan, amelyik kockázatot is mer vállalni, ugyanakkor felelősséggel tartozik. Amelyik a jövő érdekében az elkerülhetetlen konfliktusokat sem kerüli ki. Épít az egyén felelősség- érzetére. A folyamatosság és a megújulás viszonyában a döntésre érett, átgondolt megújulásra teszi a hangsúlyt. Igényes önmaga és mások munkájával szemben. Mit garantál a kormány? A demokráciát, azt, hogy a többség érdekében tevékenykedik, és ennyiben a mindenkori kisebbséggel is szembehelyezkedik. Abban a meggyőződésben, hogy minden jogos rétegérdek érvényesülése a társadalom egészében, kompromisszumok útján biztosítható. Figyel a kisebbségi véleményekre és türelemmel, együtt kíván működni mindazokkal, akik a szocializmus érdekében, de a kormány álláspontjától eltérő véleményeket vallanak. Esélyegyenlőséget törekszik biztosítani minden alkotni, hasznosat tenni akaró erő számára. Biztosítja az önálló arculatú egyéniségek kifejlődését, akik nem oldódnak fel nyomtalanul a kollektívákban, hanem éppen egyéniségükkel, tehetségükkel, másságukkal erősítik a közösséget és viszont. Olyan viszonyokat akar kialakítani ez a kormány, amelyek közepette érvényesül a teljesítményelv, ennélfogva a legméltányosabban emberszemléletű. Humanizmust és törvényességet szavatol, ugyanakkor a szocialista társadalom védelme érdekében határozottan eleget tesz alkotmányos kötelezettségeinek. A nemzet érdekeit képviseli, és cselekvő részese kíván maradni a haladásért, a békéért folytatott küzdelemnek. A kormány kettős alárendeltségben működik. A párt politikája iránt maximálisan elkötelezett, mert a párt a nép szolgálatában tevékenykedik. Ugyanakkor a kormány az Országgyűlés előtt is felelősnek érzi magát, mert a parlament a nép akaratának megtestesítője. Nem független a kormány tehát, de önálló, mert csak így tud hatékonyan és felelősséggel dolgozni. A kormány megújuló munkastílusának fontos eleme a társadalmi szervezetekkel való együttműködés, a folyamatos párbeszéd. Ezen a téren a viták, ütközések számának növekedését is természetesnek tartjuk. Ebből következik, hogy nem ígérhetünk senkinek vita nélküli együttműködést. Attól ugyanis, hogy az érdek- képviseleti szervezetek igényeiket megfogalmazzák, a valóság és főleg a lehetőség még nem változik meg. És ne legyen senkinek illúziója: a megoldott feladatok újabb konfliktusokat fognak felszínre hozni. Azt is világosan látjuk, hogy a kormány minden, a jövőt, a haladást érintő k érdésben átmenetileg törvényszerűen szembekerülhet, nemegyszer szembe is kerül valamely társadalmi réteggel, mert sérti azok közvetlen napi érdekét. Ma azonban nemcsak az eltérő érdekekkel kell megütközni, hanem a közgondolkodásban meglévő beidegződésekkel is, olyanokkal, amelyek szembenállnak törekvéseinkkel. Anélkül, hogy bárkit is megbántanék, hadd idézzek néhány mondatot a példa kedvéért a tegnapi felszólalásokból: Panker elvtárs szép és igaz felszólalásában fogalmazta meg munkatársai nevében a kérdést: „Milyen lesz az a szocializmus, amelyben leértékelődhetnek és bizonytalan helyzetbe kerülhetnek szorgalmasan dolgozó munkáskollektívák?” Válaszom: az lesz a jól és hatékonyan működő szocializmus, amelyik csak az eredményesen dolgozó munkáskollektíva biztonságát garantálja. S hogy ma csak ennyi bizonytalan közösség van, az annak köszönhető, hogy a durván évi 560 milliárd befizetett tiszta nyereségből több mint 200 milliárd forint termelési támogatást visszafizetünk. Bleier Katalin- elvtársnőt idézem: „Tisztességes munka legyen az értékmérő.” Ez kevés. A nyereséges, hasznot hozó tisztességes munka lehet csak az értékmérő. Arra biztattak, hogy legyünk bátrak. Örülök neki. Ez a biztatás ránk fér. De a népi tapasztalat szerint a bátorság és a vakság között különbség van. Mi nem vagyunk vakok. Minden bátor döntésünk ott, önöknél csattan. Bátor intézkedéseinktől mindenki azt várja, hogy- ö valamit kap, s az ő helyzete javul. Ez lehetetlen. Mi bátorsággal, határozottsággal nem káoszt, hanem rendet akarunk. Az pedig csak fokozatosan valósulhat meg. A kormány a jövőben nem akarja magára vállalni az emberi kapcsolatok szervezését, a társadalmi öntevékenység kibontakoztatását. Nem azért, mintha nem lenne ezen a téren javítanivaló, hanem azért, mert a kormány minden olyan területről vissza akar vonulni, ahol indokoltabb és természetesebb, ha a dolgok nélküle történnek. Van végiggondolj- programunk. Tudjuk, hogy mit és hogyan akarunk cselekedni. Magatartásunk kiszámítható. Aki segíteni akar, bőven talál erre alkalmat. Minden helyzetben van megoldás — mondhatjuk történelmi tapasztalataink alapján. Most nem az a kérdés, hogy lehet-e cselekednünk, hanem az, hogy mit kell és mit érdemes tenni. Az eredménynek természetesen ára van. Ezért is fizetni kell, de összehasonlíthatatlanul többe kerülne a tétlenség. (Folytatás a 2. oldalon.) *
