Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-17 / 116. szám
1988. május 17., kedd Somogyi Néplap 3 Gondolatok a tervezett bérreform elé Bér és teljesítmény A Kaposfarm Szarvasmarha-tenyésztő Közös Vállalat ipari telepén ötféle terméket gyártanak. Kis részük nyugati piacra kerül. Képünkön: kész huzalhálós áruszállító konténerek Nemzetiségi kongresszusok előtt Hagyományőrzés, anyanyelv Mostanában arról folyik a nagy vita, hogy a bérpoliti kusoknak változatlanul a dogmává merevedett tétel szerint kell-e gondolkodniuk: tudniillik, hogy elosztani csak annyit lehet, amennyit megtermelünk. Ez ugyanis lényegében azt jelenti, hogy az emberektől és a gazdálkodó szervezetektől változatlanul elvárjuk a gazdasági növekedés teljesítményekkel történő ..megelőlegezését" annak ígéretében, hogy majd a remélhető növekedés gyümölcsét is élvez- hetik. Ez azonban a régebbi, még a „jobb" időkben is beváltatlan, ezért aztán manapság már hitel nélküli ígéret. Mindez azért említendő, mert a legkülönbözőbb bérszabályozási és jövedelemelvonási módszerek rendre ismétlődő kudarcából már rég le kellett volna vonni azt a következtetést, hogy ösztönözni csakis a fordított logika alapján lehetséges: az emberek és a gazdálkodó szervezetek számára olyan garanciákat kell teremteni, amelyek egyértelmű biztosítékai annak, hogy a perspektivikus anyagi boldoguláshoz csakis a teljesítményeik növelésével, csakis a több és főleg a jobb munkájuk révén juthatnak el. A magyarországi bérpolitikának — így a konkrét bérezési gyakorlatnak is — általános hibája, hogy elvileg elismeri és szorgalmazza, praktikusan azonban elutasítja és kizárja a tényleges teljesítmények szerinti bérdifferenciálást, illetve annak lehetőségét. Az 1985-ös keresetszabályozási kísérlet is részben amiatt bukott meg: bizonyos körökben képtelenek voltak elviselni azt, hogy a módszer alkalmazásának eredményeként, alig fél év alatt, jelentős bérdifíerenciák alakultak ki az egyes munkahelyek között. Az emiatti aggályoskodásnak — s az ezt követő ellenintézkedéseknek — sajnos már hagyományai vannak nálunk. A gazdaság- irányítási reform eredeti koncepcióját legelőször azok támadták — és nem eredménytelenül —, akik nem értettek egyet a személyi jövedelmek valóságos és erőteljes differenciálásával. Ettől függetlenül, a reform mégis elindított egy olyan folyamatot, amelynek következtében megélénkült a munkaerőmozgás, mert a vállalatok anyagi helyzete nagy hirtelen differenciálódott, s csak a nyereség függvényében fizethettek bért. Rögtön akadtak és fölléptek olyan politikai erők, amelyek ezt keményen, s megint csak nem eredmény nélkül tették szóvá, történetesen a hetvenes évtized első éveiben. Az ilyen és rendre megújuló törekvésekre vezethetők vissza a sűrűn ismétlődő állami beavatkozások, a központi költségvetésből történő egyszeri béremelések, amelyek a manapság már megengedhetetlen és elviselhetetlen bér-, illetve kereset-nivellációt erősítették. A nivelláció hirdetői és a gyakorlati nivelláció kicsikarói tetszetős és lényegében támadhatatlan politikai érvvel hadakoznak, mondván, hogy az erőteljes . differenciálás a társadalom tűrőképességébe ütközik. És valóban: néhány évvel ezelőtt, sok ezer embert megkérdezve, a kutatók arra az álláspontra jutottak, hogy a társadalom legkülönbözőbb munkahelyeken és beosztásokban dolgozó tagjai nem szívelik az erőteljes differenciálódást, óhajuk, hogy az alacsonyabb keresetűek többet, a magasabb íizetésűek pedig lényegesen kevesebbet keressenek. Amiből is ugye az következik, hogy a jobb fizetésűektől vegyenek el azért, hogy a „szegényebbeknek" adhassanak. Ebből a gondolkodásmódból teljesen hiányzik a teljesítményelv, hogy a nagyobb és hasznosabb teljesítmény mindenképpen több fizetségei érdemel. De miért is ne hiányozna ez az összefüggés a lakossági gondolkodásmódból? A magyarországi bérpolitika soha nem akceptálta a- feltűnően kiugró, feltűnő egyéni teljesítményeket, soha nem ösztönözte a kreativitást, az anyagi haszonnal kecsegtető vállalkozókedvet. A közvélemény tehát minden ilyen törekvéstől tart, s ez politikailag könnyen félreérthető, a félreértésekből pedig hibás intézkedések születhetnek. A politikailag is szándékolt bérreform elméleti kidolgozóit szerencsére mindez nem nagyon zavarja. Egyértelműen elvetik a központi bérgazdálkodás minden lehetséges variációjának fenntartását. Abban is több-kevesebb az egyetértés, hogy a remélhető bérreform nem jelenti a korábban használatos szabályozási módszerek valamelyik változatához való visszatérést, mert akkor megint csak nem lehet elöbbrelépés az ösztönzésben. Óvatosan kezelik a bér- gazdálkodás radikális liberalizálásának lehetőségét, tehát a minden szabályozás nélküli bérgazdálkodást. Viszont új elemként és egyre többször jelenik meg a munkáltatók ás a munkavállalók — illetve ezek érdekképviseleti szervezeteinek — közös megegyezésen alapuló bérmegállapodása, mint sajátságos szabályozási eszköz és módszer. Magyarországon ez vadonatúj dolog lenne, s akik egyelőre óvatosan kommentálják az ezzel kapcsolatos javaslatokat, azért is óvatosak, mert egyrészt tudják ugyan, hogy az ilyesfajta egyezkedés a fejlett tőkés államokban gyakori, ám azt is tudják, hogy korántsem problémák nélküli módszer. Ma még nem tudni, hogy a magyarországi bérreform végül is milyen formában ölt testet. Az viszont nyilvánvaló, hogy ez a reform tovább nem halogatható, s A harangot Weinpert Péter mester öntötte 1802-ben Fünfkirchen, azaz Pécs városában. 504 kilót nyom, a beléje is vésett hiteles jelzés szerint. Ez- a második legnagyobb, amely bekerült Horváth Árpád kaposvári hegesztőmester műhelyébe. — A legnehezebb a babó- csai harang volt: egy tonnás. Alig tudtuk mozgatni. De ezzel a fele akkorával sem könnyű megbirkózni. Egy repedéssel hozták ide, de kiderült, hogy van még baja. Kettévált, s bizony, egy rejaz is nyilvánvaló, hogy teljesen új irányban kell elindulni. Nem egyszerűen arról van szó, hogy végre valahá- ra egyensúlyt kell teremteni a bérarányok és a teljesítmények között, s hogy radikálisan szakítani kell az eddig jellemző és olyannyira kártékony nivellációs gyakorlattal. A szakmai és ' a politikai dilemma sokkal összetettebb és a kérdés úgy hangzik: sikerül-e végre olyan bérpolitikai alapelveket kidolgozni és elfogadtatni, s olyan bérezési gyakorlatot meghonosítani, amely valóban megfelel a legalapvetőbb, eddig is sokszor hangsúlyozott — ám gyakorlatilag mindig is mellőzött — kritériumnak, miszerint a bér, mint egyfajta költség a sok egyéb között, a gazdaság bonyolult egyensúlyrendszerének - szerves, ám csak egyik része. Merev szabályozásával jottányit sem segítheti az egyensúlyi helyzet megteremtését, korlátok nélküli liberalizálásával pedig ösztönzési funkciójának érvényesülése is veszélybe kerülhet. Maradna még egy nagyon lényeges kérdés, s ha ez az olvasónak eszébe jut, akkor okkal-joggal fogalmazhatja meg: ha egyszer Magyarországon mindig is a pénzhiányra hivatkozva maradt el a racionális bérszabályozás, akkor most, a gazdaságilag vitathatatlanul nehéz esztendőkben ugyan miben reménykednek a bérreform előkészítői ? A válasz roppant egyszerű: ha már ma kidolgozott lenne a bérreform és akár holnap bevezethető lenne, akkor ehhez nem feltétlenül kellene sokkal több pénz! A jelenlegi bérkereteket kellene ésszerűbben fölhasználni. A többi pénzt majd azok hozzák — hozhatják —, akik nemcsak képesek a hasznot- hajtó teljesítményekre, de azt is belátják, hogy a lényegesen több fizetség ellenében egyrészt érdemes, másrészt meg elemi érdekük többet és jobban dolgozni. Vértes Csaba tett öntési hibát találtunk benne. Pedig a régi mesterek igen nagy műgonddal dolgoztak. — Ahhoz képest, hogy hibás volt, 186 évig jól szolgált. — Nem olyan nagy az a hiba. És eddig kímélték, mert ember húzta. Hozzánk egy olyan mester hozza el javíttatni a harangokat, aki vállalja a leszerelésüket és a visszarakásukat, valamint elektromos harangozószerkezetet készít hozzájuk. Jók Somogybán mintegy 4700 délszláv és német nemzetiségi él. A Hazafias Népfront megyei nemzetiségpolitikai munkabizottsága sokat tesz azért, hogy ápolják hagyományaikat, gyakorolják a nyelvüket. Most, hogy a nemzetiségek demokratikus szövetségei kongresszusra készülnek, még több feladatot vállal magára. Erről beszélgettünk Török Lászlóval, a munkabizottság vezetőjével, az oktatási igazgatóság tanárával. — Tíz évvel ezelőtt alakult meg a munkabizottság elődje, a megyei nő- és rétegpolitikai bizottság albizottságaként. 1981 óta működünk önálló munkabizottságként. Megyénkben a népfrontbizottságok minden szinten segítik a párt nemzetiségi politikájának a megvalósulását. Ezt ösztönözzük mi is. A kezdet kezdetétől azt vallottuk, hogy nem elég a lehetőségek megteremtése, nagyon fontos, hogy a nemzetiségi lakosság szintén éljen ezekkel. A megítélésünk szerint a nemzetiségi lakosság összekötő szerepet tölt be a népek köezek a villanyharangozók, de mégiscsak gépek. — Miből vannak a harangok? — Főképpen bronzból; állítólag sók ezüst is van bennük. A harangöntő titka volt az anyag összetétele. Az biztos, hogy hegeszteni nehéz. 300 fokra előmelegítjük olyankor, mert különben a hegesztés hőjétől is megrepedne. Könnyen elfolyósodó anyagból van, nagyon kell figyelni a munkára. Amikor meg kihűl, rideg és merev, mint az üveg. Magyarországon egy Jcé- zen megszámlálhatok azok a mesterek, akik ilyen javítást vállalnak. Van munkájuk, hiszen egy új harang öntése horribilis összegbe kerül, inkább javíttatják a régieket. De Horváth Árpád és fia — aki szintén Árpád — nemcsak harangokkal foglalkozik. — A speciális hegesztés a hobbim; mindent elvállalok, a kávéfőző-alkatrésztől a nagy ipari berendezésekig. Annak idején a kaposvári Univerzál szövetkezetben dolgoztam, s ott nem láttak távlati lehetőségeket az ilyen munkában. Mérgemben maszek lettem 1976- ban. Tudtam ezt-azt, hiszen Hacsek János, akit csak Iván néven ismertek, avagy a huszonkilenc szakmás Szepesi József volt a mesterem. Így nem féltem tőle, hogy nem tudok megállni a magam lábán. — Meg lehet élni belőle, hogy meghegeszti a kávéfőzők kávéstölcsérét ott, ahol mindig elválik a cső a felső résztől? ■ zötti barátság és kapcsolatok fejlesztésében. Ügy érezzük, s ez többször elhangzott üléseinken is, hogy megyénkben érvényesül a nemzetiségek gazdasági, politikai, közéleti egyenjogúsága. A nemzetiségi lakosság — bár még él tudatában a korábbi megkülönböztetés — szülőföldjének .tekinti hazánkat, ragaszkodik hozzá és dolgozik érte. Ez annak is köszönhető, hogy megszűntek, illetve alig érzékelhetőek az előítéletek. — Ügy tudom, hogy sok esetben a. helyszínen vizsgálják meg a nemzetiségi politika gyakorlati megvalósulását? — Ez valóban így van, rendszeresen tartunk kihelyezett ülést. Volt olyan La- kócsán, Szulokban, Nágo- cson. Az elhangzó javaslatokat felkaroljuk, s a megyei népfrontbizottság segítségével intézkedünk, amiben tudunk. Az idén például megtárgyaltuk a megyei párt-vb állásfoglalását a nemzetiségi lakosság helyzetéről, a körükben végzett politikai munka feladatairól, örültünk annak a megállapítás— Csak abból nem lehetne megélni, de hát van sok nagy munkám is. Az aprót azért vállalom, mert gyűlölöm ezt az eldobó világot. Egyszer lementem a MËH- telepre valamiért; majdnem megütött a guta. Azóta sem tettem be oda a lábam. Ezer és ezer javítható holmi... Mit mond ma egy szerelő a hozzá betérőnek? Dobja el a régi alkatrészt, ki kell cserélni. Megy a pénz, megy a sok drága dolog pocsékba. — A szereléshez is ért? — Nemigen. De nem is szeretem a bütykölést. Az is szép munka, csak másféle ember kell hozzá. Én 'hegeszteni szeretek. A fiam is. — A harangnak mikorra kell elkészülnie? — Nincs írott határidő. Szóban megegyeztünk, hogy ekkor és ekkor jöjjenek érte. Addigra készen lesz. Ha én valamit monddk, nem azért mondom, hogy utóbb megmásítsam. Papír az nincs róla. A mindent eldobó szemléleten kívül még a mindent leírótól irtózom nagyon. Meg kell a dolgokat mondani, és aztán tartani. Mint régen. Beszélgetés közben néha körbejárta a harangot. Nézegette, kocogtatta: — Majd ha elkészül, kipróbáljuk. A harang, ha jó, ha nem hagyunk benne repedést, ha tisztességesen dolgoztunk, akkor nemcsak egyszerűen kong. A harang búg! És tartja a hangot. Azt hallani itt, a műhelyben közelről . . . Az valami ! Luthár Péter Fotó: Jakab Judit nak, hogy a nemzetiségpolitikai munkabizottság folyamatosan figyelemmel kísérte a megyében élő nemzetiségek helyzetét. Azt ajánlották a népfrontmozgalom figyelmébe, hogy tegye erőteljesebbé a honismereti kutatómunkát, kezdeményezze a helytörténeti monográfiák készítését. Munkabizottságunk minden segítséget megad, hogy ez megvalósuljon. Napirendre tűzzük a hagyományőrző nemzetiségi együttesek tevékenységét, megvizsgálva azt is, milyen anyagi, erkölcsi támogatást kapnak. Sokat várunk ettől az elemzéstől. — Megvalósulnak-e a javaslatok, amelyek elhangzanak a bizottság ülésein? — Van, ami igen, és van. ami nehezebben. A közművelődés egyes területein, főleg az amatőr művészeti mozgalomban tevékenyen részt vesznek a délszlávok és németajkúak is. Büszkék hagyományaikra. Éppen ezért azt várjuk a nemzetiségi szövetségektől, hogy még több segítséget adjanak az együtteseknek. A munkabizottság ösztönzésére nyílt meg a lakócsai, és a szoro- sadl tájház, megkezdték a fényképek, dokumentumok, tárgyi emlékek gyűjtését Nágocson. Azt is elérték, hogy a területi könyvtárak kialakítsák a délszláv, illetve német nyelvű könyvállományukat. Most már azonban szükség lenne a fölfrissítésükre. A munkabizottság fontosnak tartja a nyelvoktatás ösztönzését. Az anyanyelv használatában — megítélésük szerint — fontos szerepe van a nemzetiségi sajtónak, a rádió és a tv német és hor- vát nyelvű adásainak. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége különösen nagy segítséget ad anyanyelv oktatásához és a hagyományok .ápolásához. Egyes községekben ez azért okoz gondot, mert kevés a nemzetiségi lakos. — Megkezdődött a fölkészülés a nemzetiségiek demokratikus szövetségeinek kongresszusaira. Milyen segítséget ad a munkabizottság? — A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége ez év végén Pécsen, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége a fővárosban tartja a kongresszusát. Előtte megyénkben is lesznek küldöttválasztó értekezletek. Ezek arra is alkalmat adnak, hogy megbeszéljék az ott élő nemzetiségiek helyzetét s véleményt mondjanak a készülő nemzetiségi törvényről. A két szövétséggel kialakult jó kapcsolatunkra alapozva a munkabizottság tagjai is kiveszik a részüket az előkészítő munkából, a szervezésből. Segítünk a kongresszusi küldötteknek a fölkészülésben, majd pedig minél több beszámoló megtartásában a délszláv és a németajkú lakosság körében. L. G. Ha búg a harang
