Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-11 / 85. szám

1988. április 11., hétfő Somogyi Néplap 7 SPORTÉI Labdarúgó NB III H. Táncsics SE— MÁV NTE 0-0 Kaposvár, 150 néző. V.: Tóth. H. Táncsics SE: Bita — Újvári, Maróti, Bregovics, András — Erdélyi, Stróber, Szántó (Takács), Szatmári — Horváth, Miovecz. Edző: Köves László. MÁV NTE: Szalai — Sza­bó, Liviczky, Kele, Kozma — Kozári, Szekeres, Balogh, Takács — Zsigulics, Kém. Edző: Németh Lajos. A 10. percben a kitörő Kémet Újvári lerántotta, s Tóth játékvezető, túl szigo- rúa kiállította a Táncsics játékosát. A korán tíz főre fogyatkozott hazai csapat sorra alakította ki a hely­zeteit. Stróber a tizenegyes pont tájékán például már csak a kapussal állt szem­ben, de fölé lőtte a labdát. A második negyvenöt percben még nagyobb erő­vel- rohamozott a honvéd­együttes, de a jól záró ka­nizsai védelem és Szalai ka­pus, ha szerencsével is, de mindig menteni tudott. A 90 perc képe alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, de az antifutt- balt „játszó” vendégek meg­úszták kapott gól nélkül, s ez egy pontot jelentett szá­mukra. Jók: Bita, Bregovics, And­rás, Stróber, illetve: Szalai, Kozma, Balogh. Varga Gyula Csurgó— Dombóvári MVSE 2-0 (1-0) Csurgó, 600 néző. V.: 7a- vika. Csurgó: Belovári — Tóth, Nagy, Kovács (Puskás), Be­ké — Bódis, Markek, Vé­kony, Posta — György Ili- tuper), Bántó. Edző: Készéi Ferenc. Dombóvár: Bien — Mars, Banai, Magyar, Barka — Péter, Urban, Zsuró (Ben- cze), Sinka — Román (Herbst), Jakab. Edző: Tresch Ferenc. Mintaszerű támadás végen már a 4. percben vezetést szerzett a Csurgó. A folyta­tás azonban elmaradt, mert a hazai csatárok túlcifrázták a támadásokat. Csurgói tó­lénnyel és mezőnyjátékkal telt a mérkőzés, mígnem Bu­disnak a 80. percben í!5 méterről lőtt bombagóljával végleg eldőlt a találkozó. Góllövök: Vékony, Bódis. Jók: Vékony, Bódis, Markek illetve Banai, Mács. Kiss Béla Jelenet a Táncsics SE—MÁV NTE találkozóról Siklós—Marcali 6-4 (4-0) Siklós, 400 néző. V.: Fa­zekas. Siklós: Lovák — Molnár, Keresztes, Kovács, Kapi­tány, Mim — Weinert, Sző­ke, Burai, Bíró — Szrim.icz, Rózner. Edző: Botos Antal. Marcali: Igricz — Hajdá II., Mészáros, Hajdú £der. — Czuczka, Hadászi, Fá­bián, Guricza (Luka) — Krénusz, Papp. Edző: Fuisz János. Sáros, mély talajú pálvún a hazai csapat sziporkázó teljesítményt nyújtott, s a végeredmény a vendégek számára még így is hízelgő. Góllövők: Burai (3), Bíró, Szrimácz, Rózner. A további eredmények: Paksi SE—Mázaszászvár 2-0, Boly—PVSK 0-0, PBTC— Paksi Atom 2-0, Sellye— Mohács 0:2, D. Vasas ­Bonyhád 3-1. Az NB III állása: 1. Mohács 21 13 5 3 44-14 31 2. Paksi SE 21 13 5 3 36-13 31 3. Csurgó 21 11 6 4 40-22 28 4. DVMSE 21 9 5 7 25-21 23 5. Marcali 21 6 10 5 25-23 22 6. Táncsics SE 21 7 8 6 20-18 22 7. MÁV NTE 21 7 8 6 17-17 22 8. Paksi A. 21 8 6 7 22-24 22 9. M.-szászvár 21 7 6 8 26-31 20 10. Siklós 21 7 5 9 27-28 19 11. Boly 21 5 8 8 20-2< 18 12. D. Vasas 21 7 4 10 28-36 18 13. Bonyhád 21 5 6 10 31-31 16 14. PVSK 21 5 5 11 20-32 15 15. Sellye 21 5 5 11 20-41 15 16. PBTC 21 5 4 12 21-48 14 Zárónap a taekwon-do világbajnokságon Rajkai Andrea (b) a 64 kg súlycsoport döntőjében le­győzte a KNDK-ból érkezett Han Yun Ok-t, s világbaj­noki címet szerzett Vasárnap utolsó napjáh rz érkezett a budapesti 6. tae- kwon-do világbajnokság. A Csiky Gergely Színház, Ka­posvár, 19 órakor: PISTI A VERZIVATARBAN. Komlón. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: HUPIKÉK TORPI- KÉK ÉS A CSODAFURULYA, este 7 órakor: LESZÁMOLÁS HONGKONGBAN (14), video- mozi, de. 9 órától, nonstop, I. teremt ELŰJATSZAS: MENE­KÜLÉS NEW YORKBÓL, II. te­rem: A BOSSZÚ. Szabad Ifjú­ság, du. 5 órakor: VIDEOKIVE- TlTÖ: SERIFF ES AZ IDEGE­NEK, este 7 órakor: A CAPA 2. (16). Rákóczi mozi, du. 6 órakor: FÖLDRENGÉS (14). Mo­zimúzeum, du. fél 6 órakor: HÁZ A FOLYÔNAL, videómozi, du. háromnegyed 6 órakor: ELŰJATSZAS : MENEKÜLÉS NEW YORKBÓL. Barcs, este 8 órakor: AZ ABWEHR ÜGYNÖ­KE. Marcali, este 7 órakor: FELTÁMAD a vadnyugat (14). Nagyatád, du.. 5 és este fél 8 órakor: ÖKLÖK A SÖ­TÉTBEN (14). Magyar Néphad­sereg Helyőrségi Klub, video- mozi, Nagyatád, este 7 órakor: SASSZÄRNY. Siófok, este 7 órakor: FILMMÜZEUMI NA­POK: ELADÓ KÍSÉRTET. Fo- nyódi Galéria videómozi: TE­LEMARK HŐSEI. Balatonboglár, első előadáson: ASZ (14), má­sodik előadáson: MAD MAX (csak felnőtteknek!). TELEVÍZIÓ Budapest 1 17.40: Hírek. 17.45: -„En, Jó­zsef Attila, itt vagyok!”. 18.00: „Magyar táj magyar ecsettel”. 18.30: „Kell a jó vers?”. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Vers — mindenkinek. 21.15: „At a hí­don:”. 21.45: Ének — húsz év múlva. 22.15: „A Zserbóban”. 22.30: „Ars poetica”. 22.40: Híra­dó 2. zárónapon már 7 órakor tal­pon volt a mezőny egy ré­sze, így a női egyéni küzde­lem 64 kg-os kategóriájának győztese, Rajkai Andrea is. Hetek után a szombati volt az első olyan éjszaka, amit nyugodt alvással töltött. — Nagyon intenzív, több mint egy hónapos edzőtábor, illetve féléves egyéni készü­lés jellemezte az elmúlt hó­napokat — mondta az MTI munkatársának a 20 éves sportoló. — Álmomban sem mertem gondolni arra, hogy világbajnok leszek, bár ti­tokban reménykedtem, hogy legalább a legjobbak lö.é jutok. Négy és fél éve tae- kwon-dózom, a veszprémi úttöröházban ismerkedtem meg a sportággal, első ed­zőm Gosztolai Géza volt. A döntő küzdelem esemé­nyeit visszapergetve milyen­nek látja utólag az össze­csapást? — A döntő előtt Antal László szövetségi kapitány figyelmeztetett arra, hogy vigyázzak a koreai Han Yun Budapest 2 20.00—21.00: A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. Tudósítások a dél-dunántúli megyékből. Osztrák Tv 1 9.05: Szerelmes csónak. 10.00: Iskola-tv. 10.30: Ausztria. 12.00: Felső Ház. 13.10: Jogi esetek. 13.40: Médium. 16.30: Gyermek- műsor. 17.05: D’Artagnan es a 3 muskétás. Rajzfilm. 17.30: Ti­tokzatos utazás. 18.00: Mi. 18.30: Szép hétvége. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Sportműsor. 21.15: Mike Hammer. Krimi. 22.05: Isten hozott és Heil Hitler. Doku­mentumfilm. 22.50: Esküvők az Atlasz-hegységben. 23.30: Ak­tualitások. Osztrák Tv 2 17.30: Az új gyár: Egy robot. 18.00: Hársfa utca. Filmsorozat. 18.30: Osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 20.15: Az elegáns kutya. Sorozat. 21.15: Schilling. Gaz­dasági magazin. 21.50: Oldaltpll- lantás. 22.00: Tv-híradó. 22.22 : A korlát. Angol film. 0.20: Colum- bo: Szivart a főnöknek. Krimi. 1.35: Képújság. Jugoszláv Tv 1 16.00: Jó napot! Sport. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Csodálatos szo­ba. Adás gyerekeknek. 17.45: Mesélek. 18.00: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilmek. 18.40: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.00: Tv- kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. Ok lábtechnikájára, ugyan­is nagyon gyors és nagyon pontos, felülről lefelé irá­nyuló rúgásai roppant ve­szélyesek. Ezt egyébként nz egyhónapos koreai edzőtá­borozásom során már meg­figyelhettem. Az első menet­ben éppen ezért inkább a: elmozgással, a rúgások vé­désével törődtem, s amikor lehetett, megpróbáltam ütni. Érzésem szerint az első me­net döntetlenül végződött. A második játékrészben úgy tapasztaltam, hogy csökken ellenfelem ereje. Állandóan panaszkodott valamilyen fájdalomra, többször kért időt. Rúgni már nem tudott, inkább csak ütött. Ezt a menetet jogosan ítélték ne­kem, én is úgy éreztem, jobb kondícióval bírtam az iramot. Mégis, amikor ered­ményhirdetés előtt középre ültünk, a szövetségi kapi­tány arra figyelmeztetett, készüljek a hosszabbításra. Meglepetésemre végül is nem volt szükség a küzdelem folytatására. Engem hozrik 20.0ü: A llarms-ugy. Tv-iilin. 21>35: Tudományos program. 22.20: Tv-napló. 22.40: Mindig önökkel. Éjszakai program. 0.20: Hírek. Jugoszláv Tv 2 15.30: Mindig önökkel. 17.30: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A világ ma. — Külpolitika. 20.45: Hí­rek. 20.50: A forradalom, amely folyik. 21.40: Észak és Dél. Filmsorozat. 23.10: Arcképváz­lat: M. Petrák. 23.40: Kis kon­cert: Ifjú alkotók. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője: József Attila. 9.44: Ki kopog? 10.00: Hirek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Gulyás Dénes operafelvételeiből. 11.00: Kicsi­nyek szemevilága. 11.20: Bágya András dalaiból. 11.35: A Ba­logh család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Ró­lunk van szó ! 12.45 : Házunk tá­ja. 13.00: Klasszikusok délidő­ben. 14.00: Hírek. 14.10: Csobo­gás. Hangjáték. 14.32: Adám Je­nő: Menyasszony—vőlegény. 14.45: Holnap közvetítjük. 15.00 : Egyiptomi napló. 15.30: Kórus­pódium. 16.00: Hírek. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Angyal a város felett. 18.20: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Nyílt szin. 19.50 : Rádiókabaré. 21.10: Nó­ták. 21.30: Amiről a világ vi­tatkozik. 22.00: Hírvilág, 22.30: Rádiókabaré Kft. 23.30: Baran­ki győztesnek. Az igazat megvallva, nem sok ked­vem volt a fináléban erre a küzdelemre, hiszen a csa­patküzdelmek során tapasz­talt „furcsa" bírói közremű­ködés után nem sok jóra számítottam. Szerencsére, ezúttal tárgyilagosan ítél­keztek a bírák — fejezte be a világbajnok rövid vissza­emlékezését. A törés női oldalsó rúgás­sal végrehajtott kategóriá­jában Papirovnyik Mónika 12 induló közül négy desz­kát törve világbajnoki cí.net szerzett. Vasárnap délután a női csapat erőtörés kategóriáid­ban az Engi Mariann, Pa­pirovnyik Mónika, Jancsik Mária összeállítású együttes világbajnoki címet szerzett. A férfi csapat erőtörés kategóriájában Antal Lász­ló, Körmendi Ferenc, Maié Zoltán, Borsós József és Andrikó Gyula öszeállítású csapat a 3. helyen zárta a küzdelmeket. solas régi hanglemezek között. 23.52: XX. századi kórusmuzsi­ka. 24.au: Hírék. 0.15—4.20: Éj­iéi után. PETŐFI RADIŐ 4.30—7.37: Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Verbunkosok, nó­ták. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hirek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és an­golul. 12.10: Keringők, polkák, fúvósokra. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Nóták. 13.00: Hi­rek. 13.05: Slágermúzeum. 13.43: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Hí­rek. 17.05: Kölyökrádió. 17.30; Ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Fe- rencz Éva népdalfelvételeiből. 19.30: Sportvilág. 20.03: Aíro­latin zenés turmix. 21.00: Hí­rek. 21.05: Hívja a 388-378-as te­lefonszámot! 22.30: Peter Gabri­el és a Friedmann együttes fel­vételeiből. 23.00: Hírek. 23.10: A könnyűzene legszebb melódiái. 0.15—4.2Q: Ejfél után. BARTÓK RÁDIÓ 9.05: Dixieland Berlinből. 9.30: Széli György vezényli a Cleve­landi Szimfonikus zenekart. 10.35: Félóra népzene. 11.05: Wehner Tibor zongorázik. 11.37: A Prágai Rádió szimfonikus ze­nekarának hangversenye. 13.00: Hírek. 13.05: Kilátó. 13.50: Cilea: Adriana Lecouvreur. Opera. 16.15: Magyar zeneszerzők. 17.00: Uj CD-lemezeinkből. 17.50: Re- nato Bruson Donizetti-áriákat énekel. 18.30: Ravel: a-moll trió. 19.00: Hírek. 19.05: Zenei fogalom — zenei élmény. 19.35 : A Budapesti Filharmóniai Tár­saság zenekarának hangverse­nye. 21.15: Évszázadok muzsi­kájából. 21.54: Katia Riccirelli. operafelvételeiből. 22.48: Mi a titka? 23.30: Hírek. MAI MŰSOR r HÍREK Április a nap 6.04 órakor kél, és 19.27 órakor nyugszik a hold 3.57 órakor kél, és 12.58 órakor nyugszik. 11 À várható időjárás Hétfő Leó, Szaniszló Nyugat felől lassanként csökken a felhőzet és éjszaka a keleti megyékben is megszűnik az eső. Az erős, helyenként viharos északnyu­gati szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 9 és 14 Celsius-fok között valószínű. — Leningrádban nagy si­kerrel mutatta be pénteken a Kirov-balett Fodor Antal koreográfiáját, a Bach— Presser zenére írt, A próba című baletett. Az itthon is évek óta nagy sikerrel ját­szott darab betanítására a Kirov-balett Fodor Antalt kérte fel. — A Pécsi Szimfonikus Zenekar Hayd Évszakok cí­mű zeneművét mutatja be szerdán este Kaposváron a Latinca Sándor Művelődési Központban. A filharmóniai hangversenyen a pécsi Ne­velők Háza kamarakórus működik közre. — A népzene iránt érdek­lődőket toboroz a barcsi Boróka Táncegyüttes kísé­réséhez a helyi Móricz Zsig- mond Művelődési és Ifjúsági Központ. Várják azok je­lentkezését, akik brácsán, bőgőn, furulyán, klarinéton vagy hegedűn szeretnének megtanulni játszani. — Csökken Somogy né­pessége. Ez a folyamat a hetvenes évek végén kezdő­dött. A halálozási arány je­lenleg három ezrelékkel ha­ladja meg az ezer lakosra jutó születések számát. — A csurgói iíjúgárdis­ták hagyományos szemléjét tegnap rendezték meg a vá­rosi jogú nagyközségben, hogy eldöntsék, kik vehet­nek részt a megyei verse­nyen. Két iskola, a Sefag, Iharosberény, Somogyud- varhely és Berzence nyolc­van gárdistája versenyzett. — Rendszeresen tart ta­lálkozót Budapesten a Rát- kai-klubban a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művé­szeti Társaság. Áprilisban Csoóri Sándor, Fodor And­rás és Takáts Gyula találko­zik olvasóival. — A családi kismamaklub ma foglalkozást tart a La­tinca Sándor Művelődési Központban. A 15 órakor kezdődő előadáson a bölcső­dei felkészítésről, az ezzel kapcsolatos legfontosabb ne­velési tudnivalókról lesz szó. — Kaposvári siker az amatőrfilmszemlén. Ered­ményhirdetéssel fejeződött be tegnap Szegeden a 35. országos amatőrfilm- és videofesztivál. Második díjat kapott a kaposvári Balassa Tamás filmje. — Hat utcában épül járda az idén Nagyatádon. Az érintett lakók társadalmi munkájához háromszázezer forint értékű építőanyagot ad a városi tanács. — Vasutas versmondók versenyét rendezték meg a hétvégén Pécsen. A területi döntőn három somogyi szer­zett jogot a jövő évi orszá­gos versenyen való részvé­telre. Lakatosné Vimlati Il­dikó és Kenyeres Antal a barcsi, és Szigeti Emília a kaposvári állomást képvi­seli. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 80 éve szüléiéit Budapesten, és 1945. január 22-én Agfalván munkaszol­gálatosként esett a fasizmus áldozatául Székely Tibor (1908—1945) író, újságíró. Egész fiatalon a sajtóhoz került, az Oj Idők, a Buda­pesti Hírlap, a Pester Lloyd munkatársa volt. Fiatal új­ságíróként kitűnt rendkívüli mozgékonyságával; riport­jai, egyéb műfajú írásai nagy felkészültségről tanús­kodtak. Munkáiban főleg a városi polgárság életével foglalkozott, s írásai az igényesebb szórakoztató iro­dalomhoz tartoztak. Tehet­sége teljes kibontakozását korai tragikus halála aka­dályozta meg. Egyik-másik romantikus művét filozófiai mélység jellemzi; németből és franciából több művet fordított magyarra. Huszonnégy évesen jelent meg első regénye, Mátyás­tér—Rózsadomb címmel. Ezt követte 1933-ban örök szö­vetség, majd a következő évben És ne vigy minket a kísértésbe című kisregénye. További munkái közül em­lítést érdemel Bolgár Miklós ifjúsága. Magányos úriem­ber, Nálunk nem szól a lant, Voltál és leszel, Az éj királynője című könyve. Két müvét — Vád nincs, csak ítélet, valamint Éjféli karambol című kisregényét — Tel Avívban adták ki 1950-ben. — A somogyi vadhúsex­port az elmúlt három évben jelentősen megnőtt. Tavaly már több mint 225 ezer kiló szarvas-, őz- és vad­disznóhúst exportáltak a vadásztársaságok és állami gazdaságok. — A Rinyától a Dráváig címmel hirdetett helytörté­neti pályázatot a nagyatádi művelődési központ. A régi kismesterségeket, valamint a bodvicai, a henészi és a kisatádi paraszti életet be­mutató dolgozókat díjaz­zák majd. — A növényvédő szereket és a műtrágyákat ismertető új könyvet jelentetett meg a Mezőgazdasági Kiadó. A kiadványban szerepel a kis­termelésben használható vegyszerek és műtrágyák leírása és az útbaigazítás felhasználásukról. — Lezuhant egy vitorlázó- repülőgép szombaton, Buda­pesten a Hármashatár-hegyi repülőtér közelében, gyakor­ló repülés közben, eddig is­meretlen okokból. Az MHSZ vitorlázó repülőgépének ve­zetőjét, Sellyéi Péter 23 éves egyetemi hallgatót, budapes­ti lakost életveszélyes sérü­lésekkel szállították kór­házba, ahol azonnal meg­operálták, de még nincs túl az életveszélyen. A baleset körülményeinek kivizsgálá­sát a rendőrség szakértők- bevonásával megkezdte. — Ismét megszólaltak az ősi orosz város, RosztovVe- likij híres harangjai, öt helybeli mester öt évig res­taurálta a 15 harangból álló együttest. Közülük tizen­hármat a XVII. században öntöttek. A legnagyobb 32 tonnás. Legutóbb 1965-ben hangzott fel a harangszó, amikor itt forgatták a Há­ború és béke című filmet. — Riasztótáska érkezett — 4500 Ft-ért — a Kaposvár, Má­jus 1. utcai Íródeák Szaküzlet­be (telefon: 82 13-263). — A Kaposvári Csiky Gergely Színház zenekarának és bará­tainak hangversenye a színház stúdiójában 1988. április 17-én. vasárnap délután 6 órakor lesz. A műsoron Bach-, Mozart-. Beethoven- és Milhaud-művek szerepelnek. Belépők korláto­zott számban igényelhetők a színház jegyirodájában. Május 1. u. 8. Telefon: 11-103. A hang­verseny ingyenes. Csiky Ger­gely Színház Igazgatósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom