Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
***H X ______ Í j g fr Világ proletárjai, egyesüljetek ! Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 79. sióm AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA . Ara: 2,20 Ft 1988. április 2., szombat ÁPRILIS ÜNNEPÉN Történelmünk során talán soha nem voltunk annyira elszigeteltek, a külvilág szemében olyan megbélyegzettek, mint éppen 1945. április 4-én, amikor a szovjet hadsereg és a vele szövetséges csapatok kiverték Magyarország területéről az utolsó megszálló hitlerista alakulatokat. Az első világháború utáni korszak kényszerpályát követő, elhibázott politikájáért nemcsak azok bűnhődtek, akik azt kigondolták és képviselték, hanem az egész nemzet. „A felelősség Horthy Miklóst és a magyar feudális nagytőkés uralkodó osztályokat terheli, amelyek... okozói voltak a nemzet szerencsétlenségének, a rossz békének” — mondta ki az MKP III. kongresszusának határozata 1946-ban. Hiába figyelmeztetett azonban a költő: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép”, hiába tettek különbséget a társadalmi haladás erői a vétkes és az ártatlan, az uralkodó osztály és a nép között, az indulatok elnyomták a magyar nép szenvedéseiről hírt vivők szavát. E nyomasztó helyzetből mégis volt kiút. „A nemzet új- játeremtésén sikeresen csak azok működhetnek, kik képzeletük elé tudják villantani egy boldog állam eszményét” — írta egykor Vasvári Pál. A „boldog állam eszménye”, a jobb jövő kézzelfoghatóvá vált közelsége a felszabadult országban soha nem látott energiákat mozgósított, s a megváltó lendület — a haladás új útjára lépett országokkal szövetségben — segített néhány év alatt elsöpörni századok felgyülemlett hordalékát, a magántulajdon, a születési előjogok kiváltságait. A Szovjetunió és a szocialista országok mellett kevesen voltak, akik hittek bennünk és segítettek újból talpra állnunk. A fiatalabb nemzedékek, akik e történelmi megpróbáltatásokat legfeljebb olvasmányaikból ismerhetik, mindezt nehezen érzik át. Magyarország ma a nemzetek közösségének elismert, megbecsült tagja; néha már úgy látszik: hírünk, tekintélyünk nagyobb, mint az országunk méreteiből, fejlettségünk szintjéből következne. A megbecsülés nem korlátozódik szövetségeseinkre és Közép-Európára, hanem a világban mindenütt érzékelhető. Ezzel találkoznak a magyar politikusok, külkereskedők, tudósok, művészek, és jószerével mindenki, aki külföldön megfordul. Fontos ez az elismerés számunkra mindenekelőtt azért, mert a rácsodálkozás, majd később a tisztelet mögött teljesítmény húzódott meg, tényleges politikai, gazdasági, kulturális eredmények. A Magyar Szocialista Munkáspártnak sikerült újabb és újabb lendületet adni az országnak: az 1956-os válságot követő gyors konszolidációval, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, ‘ a magyar reformfolyamat 1968-as elindításával. Törekvéseink több mint három évtizede összhangban vannak a szocialista fejlődés fő vonalával. A politikai teljesítmény azonban több, mint a szükségesség felismerése és a cselekvés bátorsága. Az igazi politikai teljesítmény e reformpolitika folytonossága, minden ismert és elismert következetlensége ellenére is. Hibáink alól senki sem menthet fel bennünket, mégis: Kossuth Lajos ismert mondásával a politika a kényszerűségek tudománya. Aligha kérhetett valaki számon egy nem túl nagy államtól következetes és mindenre kiterjedő reformpolitikát olyan időszakban, amikor ennek az országnak szűkebb környezete egészében véve más politikát folytatott. Mégis e folytonosság eredményeként halmozódott fel az a tapasztalat, amely Magyarországot a szocializmus történelmi kísérletének fontos laboratóriumává teszi. Az is, hogy nem lehet gazdasági reformot végrehajtani a társadalom reformja nélkül. A reformpolitika szerves része a külpolitika megújulása is, amelynek során sok régi beidegződéssel, megalapozatlan várakozással, sőt illúzióval kellett leszámolnunk. Egy akkora ország, mint hazánk, aligha képes gyökeresen megvál toztatni azt a külvilágot, amelytől meghatározó mértékben függ: alkalmazkodnia kell tehát hozzá. Az alkalmazkodás azonban nem jelenthet beletörődést, mechanikus követelést, ellenkezőleg: állandó készenlétet, aktív cselekvést rugalmasságot igényel. Nemzeti érdekünk a szocialista építőmunkához elengedhetetlenül szükséges béke, de nem elég, ha védelmének ügyét csupán azokra bízzuk, akiknek hatalmasabb eszközeik vannak; nekünk, kis és közepes országoknak is ki kell használnunk minden lehetőséget, hogy cselekedjünk érdekében. Miután bebizonyosodott az is, hogy a szocializmus a nemzetiségi kérdést sem oldja meg automatikusan, hallatjuk hangunkat és törődünk a határokon túlra szakadt magyarság sorsával. Méltányoljuk, ha nemzetiségi létünk kiteljesedik, és felemeljük szavunkat, ha igazságtalanságot, jogfosztást tapasztalunk. Minket az a szilárd meggyőződés vezet, hogy a szomszédos országokban élő magyar ság és a nálunk élő nemzetiségek nem szükségképpen az örökölt bizalmatlanság tényezői. Valljuk, hogy kettős kötődésük révén a jobb megértést, a sorsközösséget erősíthetik országaink, népeink között. A párt társadalmi-gazdasági kibontakozási programjának, a kormányzat stabilizációs elképzeléseinek valóra váltásához a nemzetközi politikai feltételek adottak. A Szovjetunióban, Kínában és más szocialista országokban kibontakozó átalakítási és megújulási folyamat, amelynek a mi törekvéseink is szerves részei, a szocializmus lendületesebb fejlődésének ígéretét hordozzák. A világgazdaság számunkra kedvezőtlen alakulását országaink együttműködésének mélyreható társadalmi és szervezeti korszerűsítése a távolabbi jövőben ellensúlyozhatja. Az 1 enyhültebbé vált nemzetközi légkör, a párbeszéd, az együttműködés elmélyülése, a fegyverzetkorlátozási folyamat előrehaladása épp így terveink megvalósítását segíti. Az előrelépéshez tehát elsősorban saját cselekvési készségünkben kell bíznunk. „A közhit gyakran hibás, de mert közhit, kormányozza a világot, s irányt szab milliók cselekvésének” — írta ugyancsak a forradalmár Vasvári Pál. Nem válhat közhitté az, hogy válság van, mégpedig olyan, amelyikből nem tudunk kilábalni. Ha ez a közhit szabna irányt milliók cselekvésének, akkor valóban vert nemzetté lennénk. Ha magunk nem hinnénk a „boldog állam eszményében”, a talpra állásban, nem ismernénk eredményeinket és értékeinket, akkor nem tudnánk élni a kínálkozó lehetőségekkel. Teendőink számosak, de van programunk. Most már cselkednünk kell! Kótai Géza I az MSZMP KB osztályvezetője KITÜNTETÉSI ÜNNEPSÉG A MEGYEI TANÁCSON A kiemelkedő politikai, gazdasági, társadalmi, .közéleti tevékenységet ismerték el tegnaip délután 3 órakor Kaposváron, a megyei tanács nagytermében. A negyei kitüntetési ünnepség elnökségében ott volt* Kle- novics Imre, a megyei párt- bizottság első titkára. A Himnusz elhangzása után a zeneiskola .tanárai, a Gsiky Gergely Színház művészei és a Munkácsy gimnázium kórusa adott műsort. Dr. Győri József, a megyei tanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet, majd dr. Gyenesei István, a megyei tanács elnöke adta át a kitüntetéseket. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival fejeződött be. (A kitüntetettek névsorát lapunk április 5-i, keddi számában közöljük.) Felszabadulásunk 43. évfordulója alkalmából Átadták az Állami- és a Kossuth-díjakat Hazánk felszabadulásának 43. évfordulója alkalmából április 1-jén kitüntetési ünnepség volt a Parlament kupolacsarnokában. Az eseményen részt vett Kádár János, az MSZMP főtitkára. Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke nyújtotta át a Magyar Népköztársaság Állami- és Kossuth-díjait, valamint a Kiváló és Érdemes művész kitüntetéseket Pénteken a Parlament kupolacsarnokában megrendezett ünnepségen nyújtották át a Magyar Népköztársaság Állami- és Kassuth- díjait, valamint a Kiváló és Érdemes művész kitüntetéseket, amelyeket a Minisztertanács adományozott hazánk felszabadulásának 43. évfordulója alkalmából. Az eseményen megjelent Kádár János, az MSZMP főtitkára, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Németh Miklós és Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkárai. Grósz Károly miniszter- elnök a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa ne- •vében köszöntötte a történelmünk kiemelkedő sorsfordulójának tiszteletére rendezett ünnepség résztvevőit. A továbbiakban kiemelte: büszkén tekintünk vissza azokra a történelmi jelentőségű változásokra, a szocialista építés korszakos eredményeire, amelyek a felszabadulás óta népünk munkájának, szorgalmának köszönhetően hazánkban megszülettek. Erőt merítünk belőlük mai és holnapi feladataink megoldásához. Tanulnunk a még oly jó szándékkal is elkövetett kudarcokból. Illúziók nélkül, munkára, áldozatvállalásra készen, és éppen ezért megalapozottan bizakodunk nemzetünk szocialista jövőjében, a világbéke megőrzésében. — Mai ünnepségünk egy másik évforduló felidézésére is alkalmat ad. Negyven esztendővel ezelőtt, az 1848- as magyar forradalom és szabadságharc 100 éves jubileumáról megemlékező Országgyűlés ünnepi ülésszakán a Magyar Kommunista Párt rendkívüli törvény j avaslatot térj észtét t elő. Kezdeményezte, hogy a parlament hozzon törvényt az alkotó munka legnagyobb elismerést kifejező Kos- suth-díj alapításáról. A javaslatot indokló előadói beszédet joggal tekinthetjük korunkhoz szóló, napjainkban különösen érvényes üzenetnek: „Demokratikus népi köztársaságunk nagy terveit úgy akarja megvalósítani, hogy igenis ösztönzi az egyént, nem zárja ki az egyéni kezdeményezést. A nagy egyéni teljesítmények teszik majd ki a nagy nemzeti teljesítményt. Igenis a verseny, igenis az egyén érvényesülése, igenis a tehetség kiemelése - adhat ösztönzést mindannyiunknak arra, hogy felfedjük erőinket, bízzunk önmagunkban, látván, mire képes az alkotó ember.” E szavak akkor, 1948. március 15-én az ország legkiválóbb tudósai, művészei, ipari és mezőgazdasági dolgozói, az újjáépítés hősei tiszteletére hangzottak el, akik a Kossuth- díj első kitüntetettjei voltak. A kitüntetésekhez olyan munkásság, olyan szakmai, erkölcsi és emberi teljesítmények társulnak, amelyek jelenlegi nagy erőpróbáink során nélkülözhetetlenek, mert a nép szolgálatéira indítanak, a közösségi gondolat értékállóságára, a nehézségekkel való bátor szembenézésre figyelmeztetnek, az önmagunk iránti kérlelhetetlen igényességre szólítanak. Azt bizonyítják, hogy az egyén csakis a közösségben bontakoztathatja ki emberhez méltóan a benne rejlő teremtő lehetőségeket — mondotta a miniszterelnök, majd emlékeztetett arra, hogy e legnagyobb állami kitüntetésben eddig 25 alkalommal részesültek legjobbjaink, 1963-ban pedig a szellemi és a termelő munkában elért kiemelkedő sikerek elismerésére újabb magas kitüntetés létesült: az Állami-díj. A Kossuth- és Állami-díjak, valamint a Népköztársaság Kiváló és Érdemes művésze kitüntetések adományozásával is kifejezésre akarjuk juttatni tiszteletünket és megbecsülésünket azok iránt, akik életük értelmét a közösség szolgálatában találták meg, és kiemelkedő teljesítménnyel gyarapították szellemi és erkölcsi értékeinket — hangsúlyozta Grósz Károly, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. A Pesti Vigadóban átadták az idei művészeti díjakat. Az eseményen megjelent Radies Katalin, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője is. A kitüntetetteket Köpeczi Béla művelődési miniszter köszöntötte. A most kitüntetett művészek — hangsúlyozta — munkájukkal, alkotásaikkal azt bizonyítják, hogy léteznek igazi értékek a művészetben, amelyekre érdemes felfigyelni, és azt a legszélesebb körben terjeszteni. A kultúra alkotóinak és közvetítőinek — az oktatástól a közművelődésig és a tömegkommunikációig ■— közös felelőssége, hogy felmutassák mi a jó, és a szép és mi az érték, s hogy összefogjanak ezek születésének. és közzétételének segítésében. Ha ebben egyetértés alakul ki, akkor lehet továbblépni a tekintetben, hogy milyen kapcsolat alakuljon ki a gazdaság és kultúra között, illetve hogy az állam miként támogassa a kultúrát — mondotta és átnyújtotta a kitüntetéseket.
