Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-09 / 84. szám

Somogyi Néplap 1988. április 9., szombat AZ IFJÚSÁG ELETE Fiatal lány vezetői székben Egy lány, aki mindenhol ott van. Szimon Zsuzsanna nélkül nehéz elképzelni kultu­rális, sport- vagy szabadidős rendezvénye­ket a Kaposvári Húskombinátban. Az is biztos, ha hasznosítható ötletekre, jó ja­vaslatokra van szükség, Zsuzsa tarsolyában mindig akad néhány. A tervosztály veze­tője, 1981 óta dolgozik a húskombinátban. — 1981-ben kerültem a vállalathoz, ak­kor még egyetemi hallgató voltam, levele­zőn végeztem a pécs'i Közgazdasági Egye­temen. A diplomám megszerzése után ha­marosan vezető beosztásba kerültem, pá­lyázat útján nyertem el ezt a beosztáso­mat. Kicsit féltem ettől a munkától, sze­rencsére olyan közösségbe kerültem,, amely segíti munkámat. Az osztály dolgozói mind idősebbek nálam, ezért kissé feszélyezett a fiatalságom a vezetői székben, de mindazt, amit ma tudok, a kollégáimtól, a beosz­tottjaimtól tanultam, s meleg, emberi ma­gatartással igyekeztem mindezt meghálálni — mondja a végtelenül szerény csoport­vezető, akiből azért nem hiányzik a hatá­rozottság, a lelkesedés sem. 12 éve 'tagja a KISZ-nek, s ebből hét esztendő már a húskombináthoz köti. A Kállai Éva alapszervezetben kezdett mun­kába állásakor dolgozni, s hamarosan tit­kárrá választották. A gyenge, a feloszlás gondolatával is foglalkozó alapszervezetet rövid idő alatt sikerült a vállalat egyik legelismertebb közösségévé tenni. — A legfontosabb azoknak a fiataloknak a megtalálása volt, akikre mindig minden­ben lehet számítani. Ez a mag lassan egy­re több embert vonzott maga köré, mind többen kívántak tenni valamit a mozgalo­mért. Az alapszervezetünk az évek során elsősorban a kulturális és a szabadidős te­vékenységre összpontosított. Ezt igyekszünk mind magasabb szinten végezni. Számom­ra ez azért fontos, mert a vállalati KI3Z- bizottságban, ahol vezetőségi tag vagyak, szintén ezt bízták rám. A pártban KISZ- összekötő vagyok, s dolgozom a szakszer­vezeti ifjúsági tagozat vezetőségében is. Ennyi feladat ellátása rengeteg időt és energiát igényel, egyelőre azonban szívesen csinálom. Nehezen tudnám elképzelni az életem közösségi munka nélkül, mindig kell valami, amivel az ember elfoglalhatja ma­gát, s ami örömet jelent számára. Furcsa­mód, mindig mások aggódnak azért, hogy ennyi tisztségnek nem tudok majd eleget tenni, pedig én úgy gondolom, ha az ember jól szeivezi az idejét, s ha igazán akar is valamit csinálni, arra mindig tud időt szakítani. Nem is ezért mondtam le nem­rég a KISZ-titkári beosztásról. Úgy gon­doltam, én már sokat dolgoztam, helyet kell adnom a nálam fiatalabbnak. Nem ér­zem még magam öregnek, de úgy gondolom, hogy minden fiatalnak lehetőséget kell adni, különben nem látja értelmét a KISZ- nek. Ha nem kapnak a tagok munkát, ha­táskört, természetes, hogy nem érzik ma­gukénak a mozgalmat. Ahhoz, hogy min­denki szívügyének tekintse a KISZ-t, lehe­tőséget .kell adni arra, hogy kibontakoz­tathassa képességeit. Ezért adtam át a helyem másnak, aki ugyanolyan jól vezeti az alapszervezetet, mint én. Elsősorban az alapszervezet színvonalas munkájának, a kiemelkedő teljesítménynek köszönheti, hogy megkapta a KISZ Köz­ponti Bizottságának dicsérő oklevelét. Ezzel a kitüntetéssel az alapszervezet munkáját is kívánták jutalmazni. Szimon Zsuzsanna a tengernyi mozgalmi, társadalmi munka mellett még arra is szán időt, hogy szakmailag is képezze ma­gát. A szakközgazdászi képzés gondolatá­val kacérkodik. Ez a munkaköréhez ugyan nem, de tudásvágyának gyarapításához mindenképpen szükséges. H. E. Törzshelyük a Lila Akác Társadalmi munkát végeznek a KISZ-esek A tagság meglepve fogad­ta a hírt: sokévi munkáju­kért megkapták a kiváló KISZ-alapszervezet zászlót. A somogybabodi Kilián György alapszervezet évek óta sokat és lelkesen dol­gozik a mozgalomért, még inkább a faluért és önma­gáért. A község vezetői mindent megtesznek, hogy a fiatalok a faluban marad­janak. Munkalehetőség, sport- és kulturális rendez­vények várják a fiatalokat, akiknek többsége végképp ott szeretne letelepedni. Így természetes, hogy sokat tesz­nek Babod felvirágoztatásá­ért, a szebb, emberibb kör­nyezetért. Az eddigi mun­káról, a további tervekről Kamarás Éva KISZ-titkár számolt be. — Dicsekvés nélkül állít­hatom, hogy igazán jó kö­zösség alakult ki a faluban. 1975 óta vagyok KISZ-tag, de amióta emlékszem, min­dig ilyen pezsgő, lelkes volt a mozgalmi élet. Az alap­szervezet élére 83-ban ke­rültem; a következő évben választottunk névadót. Nem volt nehéz dolgom; össze­szokott, tevékeny szervezet élére kerültem. Jelenleg harminc tagja van a közös­ségnek; nagyjából ennyi fiatal él a faluban. Az át­lagéletkor évek óta húsz év körül mozog, s van még egy fontos jellemzőnk: a tag­ság nyolcvan százaléka is­kolás, de ők a városba kerülés után is a falusi alapszervezet­ben maradtak. Az, hogy ilyen fiatalok vagyunk, egyben aft is jelenti, hogy nem nél­külözhetjük az idősek segít­ségét, tapasztalatát. Huszon­hat—huszonnyolc évesen a nősülés, a férjhez menés után a legtöbb fiatalnak nincs már ideje a teljes ér­tékű mozgalmi munkára, de továbbra is támogatnak ben­nünket ötleteikkel, javasla­Első a sportban és a tanulásban Kovács Réka több kate­góriában is eséllyel pályáz­hatna a „lég” címre. A kaposvári Dózsa sport- egyesület egyik legeredmé­nyesebb cselgáncsozója. Az 512. Sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet másodéves fér­fiszabói közt ő az egyik leg­ügyesebb, tanulmányi ered­ményben pedig a legjobb, így aztán tanárai természe­tesnek vették, hogy bene­vezték a jó tanuló—jó sportoló cím esélyesei közé. S azon is csak Réka csodál­kozott, hogy a megyei ver­senyt megnyerte. — Váratlanul ért a győ­zelem, a szívem legmélyén is csak a harmadik helyre szá­mítottam, az pedig végképp meglepett, hogy még Pestre is meghívtak, s ott külön jutalomban részesítettek. Pe­dig tulajdonképpen semmit nem csináltam, csak a dol­gomat tettem. Tanulok és sportolok. Nincs ebben sem­mi különös — mondja a végtelenül szerény Réka, akinek még az is természe­tes, hogy egy lány egyszer- csak nekiáll cselgáncsozni. — Mindig szerettem vere­kedni, de erre sajnos nem sok lehetőségem volt. így aztán rögtön jelentkeztem a fölvételre, amikor meglát­tam egy hirdetést, hogy cselgáncsra várnak jelentke­zőket. Ennek most már las­san hat éve, de verekedő* kedvem azóta sem csökkent, csak a versenylázzal gyara­podott. Imádom a versenye­ket, a nagy küzdelmet, ami­kor bebizonyíthatom ma­gam és mások előtt, hogy mit tudok. Tavaly sikerült megszereznem a zöld övét, erről ugyan még nem kap­tam meg a diplomám, de nem is az a lényeg. Nem az eredményekért, hanem a sportért, a mozgásért érde­mes nap nap után melegítő­be bújni, s gyötörni, kínoz­ni magunkat, s társainkat, — vallja meg Réka, aki nem is olyan rég még edzői ba­bérokról álmodott. Az évek lorán azonban higgadtabb, megfontoltabb lett a 16 éves lány, s ma már más almai vannak. Az iskola befejezése után a ruhaipari technikumot szeretné elvégezni, képezni, fejleszteni magát, s nem csupán a sportban. Erre pedig minden esélye meg­van, hisz tanulmányi ered­ményére igazán nem pa­naszkodhat. Négyes alatt még sohasem volt a bizonyít­ványa, pedig a mindennapi edzés mellett nem sok idő marad a tanulásra. — Ha órán figyelek, az anyag nagy részét már ott meg tudom tanulni, így ott­hon nem sokat kell már vele foglalkoznom. Nincs más választásom, mert a szabadiidőm, sajnos, nagyon kevés. Ha mégis akad né­hány órám, sétálok, olvasok vagy filmeket nézek. Hét­végeken, ha nincs verseny, hazautazom a szüléimhez Kadarkútra. Otthon van az öcsém, akivel együtt kezd­tük el a cselgáncsot, de ő már ábbahagyta. Időnként azonban még verekszünk egyet-egyet, hogy kipróbál­hassuk tudásunkat, erőnket. A család, s a körny ezet elő­ször kissé idegenkedve fo­gadta a hírt, hogy lány lé­temre cselgáncsozni fogok, de ahogy szaporodtak ered­ményeim, úgy vették egyre természetesebben. Tavaly, amikor aranyjelvényes ver- 6enyző lettem, mindenki na­gyon örült, s osztálytársaim is mindig izgulnak értem a versenyeken. Azt gondolom, ma már nem olyan nagy csoda, ha egy lány férfias sportot választ magának, s ha van elég türelme és aka­rata, lehet belőle olyan jó versenyző, mint bármely fiúból. Ehhez persze nem elég a napi egyszeri ed­zés. Futni, erősíteni kell mellette, hogy versenyben maradhasson az ember. Mindez sok időmet és ener­giámat elveszi, de nem bá­nom. Sokáig szeretném még ezt a sportot folytatni, el­jutni képességeim felső ha­táráig — mondja Kovács Réka. H. É. talkkal, s a rendezvényein­ken is rendszeresen részt vesznek, csakúgy, mint a szomszéd községek. Nagyon jó a kapcsolatuk a gamási és a somogytúri fiatalokkal, rendszeresen lá­togatják programjaikat. Né­hány hónapja alakult meg a néptánccsoport — ez még a focicsapatnak is konkuren­ciát jelent. A sportélet szin­tén élénk a faluban: női és férfifoci, kézilabda várja a sportolni vágyókat, s épül már az új röplabdapálya is. A falu vezetői mindenben támogatják a fiatalokat, a tsz ingyen bocsát a rendel­kezésükre buszt a kirándu­lásokra. — Bebarangoltuk már szinte az egész országot. Ez nem olcsó mulatság, s az alapszervezet bizony nem sok pénzzel gazdálkodik. Hogy valamivel több legyen a kasszában, dolgozni já­runk a helyi műanyagfel­dolgozóba. Előfordul, hogy a gyár vezetői kérnek fel ben­nünket társadalmi munkára, máskor mi jelentkezünk, hogy pénzre lenne szüksé­günk, foglalkoztassanak ben­nünket a hétvégén. Nagyon sok társadalmi munkát vég­zünk, csak így tudjuk gya­rapítani falunkat. Közös erőből építették föl az ifjúsági klubot, amely azóta már kétszer is elnyer­te a Kiváló Klub címet. — Ott tartjuk KlSZ-gyű- léseinket, ezeknek a száma minden évben meghaladja a tizenhármat. Ez első hallás­ra talán soknak tetszhet, de szükség van rá, hogy ha­vonta összeüljünk, mert na­gyon sok a rendezvény, s másképp nem tudnánk meg­szervezni. Mivel sok a diák. a programok nagy részét a hétvégekre szervezzük, ilyen­kor mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfele­lőt. Kedvelt törzshelyünk a Lila Akác étterem, .amelyet szintén társadalmi munká­ban tettünk rendbe. Mikor már mindenki lemondott ró­la, mi vállaltuk. Igyekszünk mindent megtenni a . falun­kért, amelyért minden KISZ- tag örömteli felelősséget érez — összegezte tapaszta­latait a KISZ-titkár. H. É. Tamás első lett Pécsen Nyelvtanárnak készül Az év eleje óta tartanak az országos középiskolai ta­nulmányi versenyek. Ez megmérettetés a diáknak és a pedagógusnak is. Öröm­teli elismerés az iskola szá­mára, ha diákjai évről évre kiemelkedő eredményt tud­nak felmutatni. A marcali Lady János Gimnázium igazgatói szobájában beszél­getünk Jandrics Róbert tör­ténelem—német szakos ta­nárral és Kovács Tamás 4. A osztályos diákkal. A tanár 1982 óta tanít az intézmény­ben. — 1984-ben kaptam önálló osztályt és lettem osztály­főnök. Ekkor ismertem meg Kovács Tamást,. aki elsőtől fogva remek nyelvérzékkel és példamutató szorgalom­mal kezdte tanulni a német nyelvet. Talán pedagógiai hetedik érzék, talán tudatos felismerés, elkezdtem külön házi feladatot adni tanítvá­nyomnak. Ö ezeket nem vet­te zokon, sőt, rendszeresen igényelte az órán kívüli fel­adatsorokat. Tamás a gim­náziumi évek alatt már többször szerepelt korosz­tályában a megyei dunánr túli német nyelvi versenye­ken, és az elsők között vég­zett. Négy év megfeszített munkája és verítékes tanu­lása az eredménye a mos­tani kiváló pontszámú első helyezés. Velem szemben bozontos, barna hajú fiatalember ül. — Pécsen a Nagy Lajos Gimnáziumban öt megye — Zala, Veszprém, Somogy, Baranya, Tolna — területi német nyelvi tantárgyi ver­senyén első helyezést értem el. Sikerült a második he­lyezett diáktársamat tíz ponttal megelőzni. Ez azért fontos, mert az országos döntőbe a területi versenyen elért pontszám alapján hív­ják be a legjobban szereplő húsz diákot... Édesanyám, aki pedagógus, már általá­nos iskolás koromban pró­bált német nyelvre tanítani, de nem járt velem sikerrel. Az osztályfőnököm, egyben német nyelvtanárom, Jand­rics Róbert szerint van úgy­nevezett „nyelvérzékem". Szorgalmasan elkezdtem né­metet és oroszt tanulni. Most negyedikben még egy lapáttal rátettem a német­tanulásra és most már édes­anyám, tanáraim lelkes se­gítségével, teljes erőbedobás­sal készültem a területi tan­tárgyi versenyre. A fölké­szülés kiválóan sikerült, a nyelvtani, az irodalmi és a társalgást feladatokat jól. megoldottam. — Mi a következő négy hónap programja? — A területi döntő után kaptam németből egy hét pihenőt, hogy a többi tan­tárgyból behozzam a lema­radásomat. Utána gőzerővel készülök az országos döntő­re. A tanár úrral egy fel­készülési haditervet dolgoz­tunk ki. Így a versenyig mindennap találkozunk és tanuljuk, gyakoroljuk a né­met nyelvet. A hónap köze­péig megtudjuk, hol és mi­kor lesz áprilisban az or­szágos döntő. Minden ener­giámat és gondolatomat a versenyre kell összpontosí­tanom. Ha itt sikerülne — és miért ne sikerülne — az első 'tíz helyből egyet meg­csípni, akkor a továbbtanu­lás egy csapásra megoldódna. Utána minden időmet az érettségire tudnám fordíta­ni. — Mi a terve az érettségi után ? — Egyetemre szeretnék járni és német—orosz sza­kos tanári diplomát szerez­ni. Az eredményt nagy so­mogyi sikernek könyvelhet­jük el, a területi döntőn in­dult huszonkét fiatalból hét képviselte megyénket. A képzeletbeli dobogó első fo­kán Tamás végzett, a har­madik hely pedig egy fo- nyódi kislánynak jutott. Jüngling József

Next

/
Oldalképek
Tartalom