Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
/ 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS 1988. április 2., szombat _________________ _____________Somogyi Néplap____________ — Az íróval beszélek? — Igen. — Most olvasom az újságiban; hogy ma este Vo- ronyezs címen egy színdarabját játsszák a televízióban. És olvastam a nyilatkozatát is. Maga ugyanaz a személy? — Igen, asszonyom. — Azt nyilatkozta, hogy a színdarabját egy hadifogoly- táborban írta. Igaz ez, vagy csak az érdekesség kedvéért mondta? — Igaz. — Bocsásson meg, hogy ismeretlenül felhívtam. Én csak egy nevet szeretnék most kimondani, mert tud-» ni szeretném, hogy emlékszik-e rá? Mondhatom? — Tessék mondani. — Bognár Péter. — Bognár Péter? — Én az anyja vagyok. — Nagyon sajnáLom, asz- szonyom, nem emlékszem a fia nevére. Hol találkozhattam vele? — 1942 májusában vitték ki a frontra a fiamat. Maga ott volt Voronyezsnél? — Igen. — Egy bajtársa, aki megrokkant, jött onnan haza, és hozott tőle egy cédulát. Az volt ráírva: „Kostyenkóban vagyunk”. — Ö látta utoljára? — Nem ő. Még egyszer jött tőle üzenet a tambovi hadifogolytáborból. — Én is voltam ott, asz- szonyom. — Maga is Tambovban? És nem emlékszik rá? Bognár Péterre? — Több ezren voltunk ott magyarok. Mit üzent onnan a kedves fia? — 1943-ban hazajött egy fiú a tambovi táborból, és egy hosszú listát, hozott azokról a foglyokról, akik ott vannak és élnek. — Ez nem lehetséges, asz- szonyom. — Mit akar mondani? Mi nem lehetséges? — Bocsásson rheg, nem akarok magának fájdalmat okozni. Talán csak az évszámban tévedett. 1943-ban senki se jöhetett haza Tambovból. — Magam beszéltem vele. Csupa csont és bőr volt. Mutatta a listán a fiam nevét. — Akkor ez biztosan így történt, de nem 1943-ban. — Miért nem 1943-ban? — Mert Tambov keleten van, messze a szovjet hátországban, ahonnan a> háború kellős közepén senki se juthatott haza. Még a rá következő évben sem, és 1945- ben is alig. — Hát akkor hagyjuk az évszámokat. Maga meddig volt Tambovban? — Majdnem három évig. — És nem emlékszik Bognár Péterre? — Nagyon sokan voltunk, és folyton cserélődtünk, és ráadásul rossz a névmemóriám. De az, hogy nem emlékszem, még nem jelent semmit. Ha a fia eljutott a tambovi táborba, akkor már egészen biztosan nem veszhetett el. — Hogy a fiam elveszett? Honnan veszi, hogy elveszett a fiam? . — Én ezt egy szóval sem mondtam, asszonyom. Épp ellenkezőleg. Mi Voronyezsnél hatvanezer halottat vesztettünk, akik közül tízezrek tűntek el nyomtalanul. Még utána is hetekig bolyongtunk teljes összevisszaságban a frontvonal mögött. De aki már eljutott egy táborba, például Tambovba, az rendezett körülmények közé került. összeírták az adatait, naponta névsorolvasást tartottak, élelmezést adtak, és kórházba vitték, aki megbetegedett ... Ha tehát ott volt a fia, onnan már nem veszhetett el. — De maga nem emlék szik rá? — Sajnos, nem. De hát ennek már nagyon sok éve. — A fiam Sallai Imrének volt a jó barátja. Erre sem emlékszik? Két évig, míg a frontra nem vitték, ő is tagja volt a pártnak. Így sem hallott róla? — Így sem, asszonyom. — Pedig ezek elég feltűnő dolgok, akármilyen sokan voltak ott. — Az igaz. — Ha lett volna egy ilyen fogolytársa, el tudta volna felejteni? — Nem akarom magát el- szomorítari, asszonyom. — De én tudni akarom. Sallai Imre barátját el tudta volna felejteni huszonöt év alatt? — öt nem felejtettem volna el, asszonyom. — Beszéljen őszintén. Maga szerint nem volt Tambovban a fiam? — Én ezt nem állítottam, asszonyom. — Az előbb azt mondta, hogy az a fiú nem Tambov- ból jött haza. — Csak azt mondtam, hogy 1943-ban nem jöhetett. — Huszonhét éve várom haza. Az egyetlen fiam volt, azóta elvesztettem a férjemet is. Mégis arra kérem, hogy ne kíméljen, én az igazat akarom tudni, a tiszta igazait. Ha az a fiú nem Tambovból jött, akkor honnan üzenhetett a fiam? • — Erre nehéz válaszolni, asszonyom. — Várjon csak. Valami eszembe jutott. Nincs véletlenül két Tambov a Szovjetunióban? — Két egyforma nevű város? — Miért ne? Az egyik, ahol maga volt, és a másik, ahonnan a fiam üzent. Vagy ez lehetetlen? — Nem lehetetlen. — No ugye. Hiszen a listát is láttam, a saját szememmel láttam, és csupa csont és bőr volt az a fiú ... ö abból a másik Tambovból jöhetett csak, mert erre más magyarázat nincs. — Erre valóban nincs más magyarázat. — És maga ezért nem találkozott vele. — Ezért nem találkoztam vele, asszonyom. ÖRKÉNY ISTVÁN Mikor van a háborúnak vége? (Telef on beszélgetés 1969. december 12-én, délelőtt) MŰVÉSZ-RAJZOK Pauk György ség is. Három évvel ezelőtt a Tavaszi Fesztivál szervezésében láthattuk művészekről készült rajzait az Erkel Színház előcsarnokában. Résztvevője volt a Tisztelet a szülőföldnek című tárlatnak is, amelyen magyar származású festők, szobrászok hozták, küldték el ak- kotásaikat. Most ismét a Tavaszi Fesztivál kiállitásso- rozatában találkozhatunk Roboz Zsuzsi dinamikus rajzaival. Ezeket a rajzokat korábban Londonban, a Royal Festival Hall-ban mutatták be, és az anyag tőlünk New Harmincnyolc nagyméretű grafika. Valamennyi egy-egy világhírű zeneművész — karmester, zongorista, hegedűs — átszellemült portréja. Szén-, ceruza- és tintarajzok. Pontosak, jellegzetesek, bravúrosak. Roboz Zsuzsi Angliában élő magyar művész munkái a Vigadó Galériában. Alkotójuk nevét, hírét ismeri már a magyar közönViktória Mullova tisztelete jelenik meg átszellemült rajzain. „A művészi megformálás folyamata érdekel, nem a csillogás, hanem a háttér, a munka, amely a produktumhoz vezet” — mondja. Nem véletlen a színház iránti vonzódása, hiszen Roboz Zsuzsi annak a Roboz Imrének a lánya, aki a Vígszínház korszaikos jelentőségű igazgatója volt a két háború közötti időszakban. Roboz Zsuzsi kényszerűségből hagyta el a hazáját, és települt le 1947-ben Londonban. Az angol fővárosban és FiYork-ba, a Lincoln Centerbe utazik. A művész, akinek fő működési területe a színház, a zene, a balett világa, valami különös beleérzéssel ragadja meg a pillanatot, a próbák, a gyakorlások, a szerepformálások pillanatait. Szeretettel, megértéssel figyeli órákon, napokon át a próbákat, a gyakorló zenészeket. És ez a szeretet, a művészet renzében végezte művészi tanulmányait. Első megbízását Korda Sándor tói kapta színészportrék rajzolására. Aztán egyre többet járt színházi és balett próbákra. Rajzolta a Royal Balett tagjait, színészeket, Lesley Colbert, Anthony Powelt, Merle Parkot. Volt számos egyéni kiállítása Londonban, Párizsban, Brüsszelben, New Yorkban, Hongkongban. Munkáit őrzi a londoni Tate Gallery, a Victoria és Albert Múzeum, a National Portrait Gallery és a budapesti Szép- művészeti Múzeum. Sikeres művész. Káprázatosán rajzol. Londonban él, de magyarnak érzi, tartja magát. A napokban díjat alapított. Alapítványában így fogalmazott: „Alulírott Roboz Zsuzsi festő- és grafikusművész, szülőföldemhez fűződő érzelmeim és a figurális műKlaus Tenstedt Schiff András vészét fejlődéséért érzett felelőségem alapján művészeti díjait alapítok a fiatal, tehetséges magyar művésznövendékek számára”. Öröm számunkra Roboz Zsuzsi gesztusa és kiállítása Kádár Márta Würtz Ádám rajza Vas István Januári jegyzetek Most este mindig ételekről Beszélgetünk, ;szomjazva, étiért. S kivilágított szép telekről Ábrándozunk a vaksötétben. Ülünk cigarettaparázsnál, Atlantisaink elmerültek. S szemünk előtt vígan, paráznán Lebegnek torták, ikacsasültek. ♦ * * Rakéta villan! az éjben a hóra, Halk ágyú a táj peremén. A fehéret, a zöldet szikrázva beszórja A rózsaszínű fény. • • » Kilenc hónapja szinte sohasem Gondolok rád. Most látom tánc közben s kereveten Hogy villogott bokád. A szégyen porzsol engem, hogy utánad is van )mit féltenem. (Kint havas éjben a (rózsaszín árnyak Reszketnek, életem Remeg az ágyúk torkolattüzén és A pusztulás fölött. Az ég alján baljóslatú égés, Ott (füstölög.) Tűnődöm s nem arra vagyok kíváncsi, Mi lett íveled. Feszülő idegem nem győzi kivárni, Mikor mehetek Pest felé. (Kint most narancsszínű szikra Pattog, nagy szomorú hold száll.) Olyan nagyon! szeretnék lélni, mintha Bennem te volnál. • * * Lesz-e még, hogy a hársfa |virágzik, S a tavasz zöld tánca a táj? — A havon és fagyon át is Rohadó tetemek szaga száll. * * * Te, akit majdnem elvesztettelek, Mikor leszek megint együtt veled, Egyedül egy szobában és a kályha Túlfűtve tűzne be a félhomályba? Délután lenne, tűnődő idő, Az asztalon új, sárga terítő. En heverek, te karosszékbe ülsz le, Szárított szőlő tompa fényű fürtje, Dió, narancs. Szivarom vígan ég. Nehéz vörösbor. Épp fordítanék, Egy régi angol sorral bíbelődve, Míg villany villan és a tea gőze Mögött aranylóbb fényre gyűl szemed. Mikor leszek megint ^együtt veled? (1945)
